Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Megígértem Willnek, hogy elmegyek Adélhoz és beszélek vele. Minden pont úgy történt, ahogy terveztem, spontán beállítottam, amikor tudtam, hogy a bátyám nincs otthon, és addig csűrtem a dolgokat, amíg el nem jutottunk oda, hogy sétáljunk egyet. Riasztó az a ház, főleg azért, ahogy Adél benne van. Nem érzek bűntudatot azért, amit mondtam, Adél szép volt az esküvőjén, gyönyörű, és most mégis, mintha a fényre kihozva még riasztóbb, még áttetszőbb lenne. Szellemszerű. Hogy nem érti meg a bátyám, hogy tennie kell ez ellen? Azt mondta szereti Adélt, hát szeresse igazán.  
- A nagyi nagyon elégedett volt vele, igen. Nagyon sok fellépés volt. Azt mondta, hogy ha biztos vagyok benne, hogy Gitta eleget fejlődött, akkor jövőre elvihetjük magunkkal.
Csakhogy én már nem szeretném a következő szünetemet azzal tölteni, hogy utazok és balettozok. Egyetlen dologra vágyom, két erős karra, a barna szempárra, és arra, hogy vele lehessek. A mai reggel is csak azért volt jó, mert láthattam. A világ legbénább jóstehetsége vagyok, ami elég ellentmondásos így belegondolva, inkább jóslástanon ülő embere, de ha már nem adhattam le, akkor legalább azt a luxust megengedem magamnak, hogy legálisan nézhessem őt. Nagyon furcsa magázni, tanár úrnak szólítani, és rendszeresen eredménytelenül szerepelni. Ma már annyira kínos volt, hogy nem megy, hogy a végén már azt mondtam: "a nagyim szerint legalább szép vagyok, ha tehetséges nem is", segítek, nem mentettem meg a helyzetet. De az sem, hogy az óra végén azt mondtam, hogy "lehet nem kell aggódnod az öt gyerek miatt, de amilyen ügyes vagyok, az biztos működött". Kapcsolatépítésből elégtelen. Kínosságból jeles. Az ember próbálkozik, de mindig, amikor eljutok egy jó szintre, akkor nagyon esek vissza. Biztos vagyok benne, hogy flúgosnak tart.
- Még folynak a tárgyalások, de valószínűleg igen. Hogy telt a szünet? Szerettem volna jönni hozzátok, de nem engedtek haza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Rápillantok, ahogy látom, hogy kiszélesedik a mosolya, és arra, amit mond, érzem, hogy a torkom szárazabbá válik. Igaza van, a nagyi tekintete mindenhova elér, néha, amikor engem néz, azt hiszem, hogy a lelkem mélyére lát. Zavartan nyelek egy nagyobbat, remélve, hogy a hangomon nem fog érződni a pillanatnyi rettegés. A szívem és a lelkem az enyém, szeretném, ha minden, ami benne van, az enyém is maradna. Optimista szeretnék maradni, hiszen végre jobban szeretem az életet, mint korábban bármikor, és élni akarok az álmaim szerint, azok pedig jelenleg egyetlen utat, egyetlen személyt mutatnak.
- Ez a mi átkunk.
Kár lenne tagadnom, vagy azt mondani, hogy túlgondolja, hiszen azzal saját magamat is becsapnám. Egyáltalán nem gondolja túl, és én egyáltalán nem csaphatom be magam.
- Ez jól hangzik. Már, ha valóban így van. Tudod, nekem is kiváló tanáraim voltak, akik megtanítottak igaznak tettetni a hamisat.
De még mennyire, hogy megtanították. Több, mint húsz évet éltem úgy, hogy nem voltam őszinte. Azt mutattam, amit látni kívántak, azt adtam, ami kényelmes volt nekik. A lányt, aki meg akart felelni mindennek, és ez egy olyan komoly tanítás volt, hogy én is elhittem erre vágyom. Aztán lecsupaszítottak. Egyetlen pillanat alatt váltam meztelenné, felfedve önmagam, és bár azt hittem, fázni fogok, félni, mint akkor télen, a súlyos láz előtt, most egészen mást érzek, és a lelkem szomjazik azért, hogy soha többet ne viseljek hamisságokat.
- Véleményem szerint a bátyám szeret téged, és nem szeretne elveszteni. Az emberek próbálnak jó társakká válni, csak arra kell figyelni, hogy ne öljük meg a vágyaikat. Természetesen tudom, hogy a házasságról, kapcsolatban élésről én elméleteken kívül mással nem szolgálhatok, én csak külső szemlélődő vagyok. De fontos, hogy az alappal őszinte légy, te is szereted őt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem tudok nem egyetértően biccenteni. Minden vágyam az volt, amióta csak az eszem tudom, hogy a szüleinkkel lehessünk, és tudom, hogy akkor este az édesanyám volt az, aki eljött, aznap ő volt a Róka, ám ezt nem mertem sosem elmondani, most is csak a nyakláncomra simított ujjakkal emlékeztetem magam rá. Ő volt, és én vele akartam menni, vele élni, és azt akartam, hogy Will és Nate is jöjjenek velünk, hogy újra egy család lehessünk. Ő eltűnt, az én könyörgésemet lázálomnak minősítették, valaminek, amiről többet nem beszéltünk. Nem mondok semmit arra, hogy a problémákat nem lehet csak úgy lefaragni, nincs helye a szívemben kételkedésnek, kétségnek, mert ezek nagyon rossz tanácsadók. Élek, és éltet a remény, a vágy, az érzelmek, amiket sosem tapasztaltam meg.
- Én voltam. Én mondtam neki, hogy egy olyan nő hordja ki a gyermeketeket, akiben megbíztok, így lelkileg nem lesz számodra megterhelő. Testileg, ahogy mondtad, valóban rendben van minden, de lelkileg nincs, olyan sok mindent gyászolsz, Adél, amiket nem lehet csak úgy elengedni, és senki sem ad neked időt.
Will sem, a családjaink sem. Én testileg sem tartom egészségesnek ahhoz, hogy gyermeket szüljön, és ez nem kritika, mindig, mikor tükörbe nézek, látom, hogy a testem jelenleg nem alkalmas, hogy a balett után hízni fogok, meg kell alapoznom azt, hogy jó helye legyen a kisbabáimnak. Mind az ötnek, ha hihetünk abban, hogy egy gyűrű és egy lánc képes valós jóslatot adni. Jelenleg azonban ez még messze van, és tudjuk, hogy hogyan viszonyul hozzám a jóslás, totálisan szerencsétlennek állít be.
- Leírhatatlan lehet a fájdalmad, Adél, olyan, amit én nem tudok átérezni, mert soha ekkora fájdalmat nem éltem át. De tudok viszonyítani a saját legnagyobb fájdalmamhoz, és ezért tudom, hogy a tiéd százszor rosszabb annál. A gyász makacs dolog, időt kell neki hagyni, teret. Én egy évet kaptam, te szinte semmit. Az agyunk és a szívünk nem ugyanúgy van összerakva. Úgy hangzik, mintha úgy vélné, azzal segít a legtöbbet, ha újat ad, amivel lefoglalod magad, mert ő szeretné az újat. Ki kéne szabadulnod innen, elutazni, pihenni, távol lenni, és úgy visszatérni, hogy az vagy, aki szívvel és lélekkel akarja ezt. Ha nem itt vagy, talán a gyógyulás is gyorsabban jön. Gondoltál már erre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Érzem, hogy néz, és tudom, hogy miért néz, és nem is hibáztatom érte, elvégre pont én mondok ilyeneket, akinek a férje gyakorlatilag a kötelességei megtétele előtt vesztette az életét? Igen, pont én. Vissza kellene fognom magam, mielőtt még csúnyán megjárom, de tényleg szerettem volna nekik segíteni, elvégre ha Adél tovább küzd ebben a megrekedt állapotban, vagy sosem lesz gyerek, vagy olyan beteg lesz, hogy arra mennek majd rá. Nem szabad kockáztatni egy életet, akinek nincs lehetősége tiltakozni. Egyszerűen nem szabad. Én értem, hogy Will szeretné, de egyszerűen ez nem biztonságos, sem az anyának, sem a babának. Nem az. És ezt nem tudom ennél pontosabban mondani.
- Ha csinálna egyet máshol, nyilván, de szerintem ő veled akar családot, csak nem tudom, hogy miért nem empatikusabb kicsit. Nem szabad siettetni. Ma már úgyis kitolódott a gyermekvállalás a harmincas évek második felére is akár, sőt, van valami színésznő a mugliknál, aki most majdnem ötven évesen szült. A színházban erről beszéltek a lányok.
Rém idegesítő volt, de ők meg olyan lelkesek voltak, hogy nem tudtam mást tenni, mint hagyni őket, hogy kibeszéljék, és utána végre foglalkozhattunk a darabbal is. Új premier lesz, gyerekbalett, ahol én tanítom be a táncokat a kicsiknek, vagyis kiskamaszoknak, de az ilyen megmozdulásaikkal nagyon játszanak a türelmemmel.
- Miért nincs, Adél? Miért nincs időtök? Ki az, aki azt mondja, hogy márpedig nekem holnapra terhes legyél? És miért nem helyezed magadat előre mindezekkel szemben?
Fakadok ki értetlenül, mert tényleg nem értem. Ha én elveszítenék nem egy kisbabát, nem érdekelne senki, én gyászolnék, addig, ameddig kell, amíg nem csak a testem, de a lelkem is egészséges nem lesz. Ha pedig akkor úgy döntök, hogy akarok gyereket, akkor azt mondom a férjemnek, hogy igen, itt az idő. Felháborít, főleg azért, mert ez ilyen mondatoknál magamra ismerek, csakhogy nálam csak az én életem volt a tét, de itt mindenkire hatással lesz.
- Nézd, én is olyan nagyon sok mindenbe beletörődtem, mert a nagymama ezt szerette volna. Én is beletörődtem a sorsomba, de aztán volt egy pillanat, amikor azt mondtam, hogy eddig és ne tovább, ne tovább. Én önmagam akarok lenni, és nem egy báb, nem valaki, akit összetörnek és még hálás is érte, hogy megtették. És tudod mi van? Élek.
És neki is élnie kellene, megmutatni a bátyámnak, hogy mennyire élettel teli, mennyire nő, mennyire tud szeretni kényszer nélkül. És szerintem ha végre ő is képes lenne ezt meglépni, akkor egészséges és boldog életük lehetne, akár egy tucat gyerekkel is. Nézem őt, és érezem, hogy bármennyire is szeretnék segíteni neki, nem enged át, nem látja meg a lehetőségeket, nem is akar élni vele. Nem tudok segíteni, ha nem hagyja, így inkább sóhajtva engedek neki. Amit mond elcsodálkoztat, hiszen alig egy nappal korábban együtt étkeztem Willel, és jól megvoltunk együtt. Az arcomon egy pillanatnyi értetlenkedés jelenik meg, nem tudom, hogy Nate mit szeretett volna ezzel elérni, de nem feltétlenül biztos, hogy olyan jó az érzés, ami hatalmába kerít most. Viszont nem tartom valószínűnek, hogy Adélt bármilyen rossz szándék is vezérelné, és látom rajta, hogy ő tényleg komolyan gondolja, hogy jót tennénk neki.
- Szerinted ezekben az időkben szerencsés volna? Eleve nehezen nyit felénk, és, ahogy leírtad, most neki se könnyű, ha beállítanánk hozzátok együtt, nem biztos, hogy azt a választ kapnánk, amiben mind reménykedünk.
Az egy családdá válás nagyon is vonzó, vágyott dolog, a szívem is érzem, hogy hevesebben dobog. A terveim okán szövetségesekre lenne szükségem, és Will meg Nate jó alapok lennének, Adél szintúgy. A terveim szerint csendesen zárom majd az egészet, de tudom, hogy ebben a családban bármi megtörténhet.