Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Vadász Csenger Richárd
- dec. 31. -

Amikor harmincadikán este megkapta a levelére

"Nem írsz vissza hetek óta! Mi a baj? Miért nem válaszolsz? Beszélnünk kellene, nagyon sürgősen! Jean-Paul, pokolian hiányzol, és sajnálom, hogy a szüleim csak úgy elrángattak.

De most már el kell mennünk innen, érted? Nem, dehogy érted, nem is tudod, mi megy itt. Férjhez akarnak adni, mint valami vágóhídi marhát egy brutális aranyvérű baromhoz. Jean-Paul, én ezt nem bírom! És a legsürgetőbbet még nem is mondtam neked.

Mennünk kell, szökjünk még, kérlek. A gyerekünk nem születhet meg egy ilyen rohadt körülmények között. Terhes vagyok, és a tied a gyermek, Jean-Paul.

Kérlek, írj vissza! Vagy, ha nem tudsz, gyere el január elsején Bogolyfalvára a térre, és szökjünk még hajnalban. Csak menjünk el távolra innen, mert nem fogom tudni végigcsinálni! Nem akarom aláírni a papírokat, és még egy percet tölteni ezzel a vadállattal!

Nagyon, nagyon szeretlek,
Adél"

Jean-Paul válaszát

Adél ---

Ne keress többé.

Tudom, hogy mit csináltál velem. Minden, ami történt, az akaratomon kívül volt, ezt pedig a bíróságon is hajlandó vagyok megvédeni. Nem fogod tönkretenni a karrieremet és az életemet.

Letagadom, hogy a gyerek az enyém. Semmi közöm sincs hozzá, ahogy hozzád sincs.

Nem akarom, hogy írj. Ha válaszolsz, nem fogom elolvasni. Ha megkeresel, akkor át foglak adni a minisztériumnak.

Jean-Paul

, nagyon mélyen valami eltört benne. Egy ideig csak ült és bámulta a rideg, lényegretörő sorokat, próbálta értelmezni a tartalmukat az iskolai szobájában ülve. És rájött, hogy nem megy. A szavak nem hajlandóak megmaradni az elméjében, minduntalan kifolynak belőle és újból és újból be kell tömködje őket a helyükre. Hogy megértse. Hogy felfogja. Már nincs kapcsolatuk, nincs regénybe illő szerelmük, nincs semmijük. Ha ismét keresni meri Jean-Pault, börtönben végezheti illegális bűvölésért.
Ezen a ponton elkezdett sikítani, mint akit nyúznak. Nem volt senki a szobában, Cassy az isten tudja, merre járt. És ő csak sikított, hol bele a párnájába, hol a szoba volt tanúja a fájdalmas hangoknak. A végére alig bírt levegőt venni, köhögve nyomta magából a könnyeket, hátha az kimossa a fejéből a rá nehezedő sötétséget, de ez sem tette semmissé, hogy itt maradt egy gyerekkel egy esélyesen boldogtalan házasság küszöbén, hatalmas bajban, amiből egyelőre nem látja a kiutat. Most először fordult elő, hogy az anyjától és a társasági életben eltanult praktikák, a túlélés, az újratervezés egyszerűen nem működött. Fogalma sem volt, mit tegyen Jean-Paul nélkül.
Végül hajnalban lüktető fejfájással, és néhány kör hányás után elnyomta az álom pár órára, de óév utolsó napján egész végig begubózott a takarója alá, nem evett semmit és nem ivott pár korty vízen kívül egy decit sem.  A szíve végig összevissza vert, mintha fel akarna robbanni, vagy épp meg akarna állni, néha kiverte a jeges verejték, ha arra gondolt, mi történne, ha mindezt elmondaná most otthon? Nem, még mindig nem lehet. És Will? Miért is remélne bármilyen segítséget attól az embertől, aki hasznos koloncként veszi őt a nyakába, de egyébként az a lány érdekli, és ő még csak arra sem volt képes, hogy elcsábítsa?
Üres szemekkel bámult egészen estig maga elé, és egyre jobban kiürült a feje. Valahogy semmit nem bírt összerakni, semmi nem állt a helyére. Fájt az agya a gondolkodáshoz, az éhségtől, a rosszulléttől. Mindentől.
A könnyei még mindig folytak, ha eszébe jutott, hogy kidobták, mint egy koszos vemhes macskát, és utálta az érzést, igazságtalannak érezte. Hiszen Jean-Paul ugyanúgy akart mindent, mint ő! Nem kényszerített senki senkit! Ő nem, ő soha... soha nem... Csak megszépítette magát, az nem halálos bűn! Nem bűn, nem bűn, nem dobhatja őt ki ezért...
De kidobta. Magára hagyta. Egyedül.

A hozzászólás további részei egy öngyilkossági kísérlet leírását tartalmazzák, így 18-as karikás besorolást kap. Kérlek, ne folytasd, ha ez érzékenyen érint.

Lassan tizenegy körül jár az idő. Aki ünnepelni akart, már biztos elindult, vagy félig részeg, esetleg teljesen és majd az új évben, ha kijózanodott, ismét lerészegedik a nagy vigadalom margójára.
Ő egy szál kabátban, sál nélkül, kesztyű nélkül ballag át a falun, mintha épp csak a közértig szaladna le. Menet közben, a falu széle felé közeledve megáll az egyik kapunál. A mögötte húzódó birtok sötéten ásít az éjszakába a nemrégiben felújított házzal, annak elfüggönyözött ablakaival. Az apja azt mondta, Willnél vannak a kulcsok. Nászajándék. A gyomra ismét fordul egyet, de már valahogy nem érdekli. Nincs vele Jean-Paul, és tudja, igen, hogy kívülről ez nem néz ki olyan szörnyen, át is léphetne az egészet. De nem bírja. Jean-Paul volt az az ember, aki hajlandó volt csak őt látni, csak őt tekinteni fontosnak. Jean-Paul (azt hitte) önmagáért szereti, nem az erejéért. Tévedett. És mégis, még mindig piszkosul szeretné megjavítani a dolgot, visszamenni hozzá. Esélye sincs rá, és ez szétőrli. A világa dőlt össze azzal az egyetlen, nyomorult levéllel.
Tovább megy, lassacskán eléri a stéget. Néptelennek tűnik a tó környéke, bár miért is töltené itt az idejét bárki éjszaka, a fagyos víznél, amikor ünnepelhetne a barátaival is? A stég végéhez érve óvatosan, apró mozdulatokkal leül a szélére. A vizet bámulja üres tekintettel.
Nem. Nem szeretné ezt az egészet tovább csinálni. Fáradt. Bár békén hagyná minden és mindenki. Eddig volt miért előre mennie, de... ez már nincs. Nem akar semmi mást, csak Jean-Pault és nélküle... Nélküle nem tud tovább menni. Nem tud mihez kezdeni. Nem akar.
Módszeresen szabadul meg a kabátjától. Nincs olyan orbitálisan hideg, hogy befagyjon a tó, csak egy vékony hártyát képezett rajta itt-ott a hideg. A kabátot már lerakta maga mellé, a pálca is hamarosan rákerül gondosan elhelyezve. Úgysem lesz már szüksége rá.
Feláll a stégre ismét, lehúzza a csizmáit, és rááll a stég peremére. Ez a legrövidebb út a semmibe. Elrugaszkodik.

A csobbanás hangos, neki viszont a torkába szorul a tüdejében levő maradék levegő az őrületes hidegtől. Csontig hatol, szúr és éget. Összecsap a víz a feje felett, ahogy a teste súlyos kőként bukik a fagyos tükör alá. Ha tehetné, letépné a bőrét, de olyan, mintha a teste minden négyzetcentiméterét megbénították volna. Jeges és égető egyszerre az egész, a tüdeje szúr, az orrlyukai megtelnek jeges vízzel, a szájába szintén beömlik a tolakodó víztömeg.
Kapálózik. Az alapvető életösztöne szeretne segíteni rajta, de nem tud úszni. Szándékosan jött ide, hogy senki ne segíthessen rajta. Ha nem lehet Jean-Paullal, minden értelmét veszíti.
Lassacskán a tudata elnehezül, elködösül, a végtagjai ólomszerűen nehézzé válnak, a szemeiből szépen apránként távozik a fény. Annyira szúr a tüdeje. Annyira szeretné, ha végre vége lenne...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ricsi
- dec. 31. -

Az eszméletlenség határán mozog, mikor kezek ragadják meg a csuklóját és húzzák fel, fel, egyre kijjebb a sötét mélységből, ki a száraz partra, a most már csikorgóan hidegnek érződő decemberi éjszakába. Kell néhány másodperc, hogy a teste megemberelje magát, és elkezdje beindítani a hörgőit, hogy kiköhögje a szájába ment vizet. Oldalra bukott fejjel, esetlenül köpködi ki a tólét, szinte sípolva szedve aztán a levegőt.
Újabb másodpercek elteltével van annyi lélekjelenléte, hogy óvatosan körbenézzen, de pokolian fázik is közben, látványosan rázza a hideg. Ettől függetlenül megakad a tekintete a fölé magasodó, alig kivehető alakon. Valami nem jó, nem hiszi, hogy a halál utáni lét így néz ki.
- Sikerült? - Cérnavékony a hangja. - Meghaltam? - Még igen intenzíven remél, hogy nem kell többet a szerelme nélkül felkelnie egy tetvesen szar helyzetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ricsi
- dec. 31. -

Több, mint pocsékul érzi magát: rázza a hideg, szúr a tüdeje és összevissza ver a szíve az ijedtségtől, stressztől. Sőt, amint meghallja, hogy sajnos él, kibuggyannak az első könnycseppek is a szeme sarkából. Ennél rosszabbul nem is sikerülhetett volna az egész kis magánakciója. Még a szerencse is elhagyta, nem csak Jean-Paul.
Már szólna a férfi után, hogy hagyja a fenébe, ő meg akar halni, nem megmelegedni, de nem elég gyors és az idegen már tovaszáguldott a kabátért. Azért megpróbál felülni, de olyan nyomorultul ingatag, hogy még a könnyein keresztül is érzi, hogy keserű mosolyba rándul a szája a szánalmas helyzetére. Hahh, rohadtul nem így tervezte!
A visszaérkező férfire ködös tekintettel pillant, még akkor is, mikor a pálcát a kezébe nyomja. Hirtelen nem érti, mit kellene tennie, zavarodott és összevissza ugrálnak a gondolatai. Aztán leejti az ölébe a pálcát és megrázza a fejét.
- Nem akarom... Meg akarok halni... Nem akarok maradni... Nélküle nem megy...– Most már erős hányinger is csatlakozik az általános, borzalmas közérzetéhez és nyíltan potyognak a könnyei az ázott kutya állapotához. – Vedd fel azt a dzsekit, és menj inkább. – Lassan kezd ikegve beszélni, de legalábbis csuklik és totálisan szétesett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ricsi
- dec. 31. -

Ilyen engedelmes babát is ritkán látni, aki szó nélkül tűrje, hogy Michelin-babává avanzsálják a felsőkkel, kabátokkal. Hüppögése töretlen még a férfi bátorító beszéde alatt is, mert nem, neki nem itt kellene lennie, hanem alulról szeretné szagolni az ibolyát, levendulát, gyöngyvirágot, bármit, csak ne kelljen emlékeznie az összetört álmaira és a nagyon is valós rémálmaira, amikben most él.
Nagyjából akkor kezdi felfogni végre, hogy őrülten fázik és valószínűleg sokkos állapotban van, mikor hozzáérnek az orra hegyéhez. Úgy pillant fel az idegen szemeibe, mintha most látna embert életében először. A felkínált zsebkendőt szó nélkül fogadja el, de csak csűri-csavarja az ujjai között.
- Szerettem. - Nyögi ki fuldokolva. - Most is szeretem. Csak ő nem engem. - Az őszinteség egy ritka és eddig ritkán látott formája tör rá, sallangmentesen, gyermekien kitárva a fájdalma egy részét. Itthagyták terhesen, fél lábbal egy kényszerházasságban, levegőben egy fenyegetéssel: ha megkeresi Jean-Pault, mehet az aurorokhoz egy kellemetlen vizitre, vagy a bíróságra.
Ezek után igazi teljesítmény, hogy végül erőt vesz magán, ráfűzi elgémberedett ujjait a pálcájára, és elvégzi a szárítóvarázslatot mind magán, mind a másikon automatikus mozdulatokkal.
- Köszönöm. - Bár igazából nem hálás, mert még mindig marhára szeretné vissza belevetni magát a jeges vízbe, a belé nevelt jómodor ékesszólóbb a vágyainál még most is. Olyan ez, mint a járás, majdhogynem az anyatejjel szívta magába az aranyvérűek merev etikettjét.
- Mit keresel itt... Azt hittem... Azért jöttem ide, mert mindenki ünnepel... Nem hittem, hogy bárki is itt lesz. - Szipog egyet-kettőt a rend kedvéért, a könnyeit pedig felitatja a kölcsönzsepivel, hogy újabbakat produkáljon. Sajnos annyi jóérzés már nincs benne, hogy visszaadja megmentőjének a kabátját- ahhoz figyelem és rendesség is kellene, nem elkényeztetettség, amivel őt nevelték.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ricsi
- dec. 31. -

Olyan hirtelen éri a csacsogás, az idealizált, pozitivista beszéd, hogy akarva-akaratlanul bukik ki belőle a sírós nevetés. Másodpercekig rázza, egyszerre folynak a könnyei a fájdalomtól és nevet köhögve, küszködve a hányingere ellen. Nem hitte, hogy egy örök romantikus fogja kihúzni a tóból szilveszter éjszakáján. Aztán a nevetése visszafordul csuklós hüppögéssé ismét, mert eszébe jutott a gyerek, a fenyegetés, a minden. Jó lenne felejtésátkot bűvölnie saját magára. Talán ezzel kellett volna próbálkozzon.
- Nincsen ilyesmi a világon. - Van némi keserű él a hangjában, mint akinek a világ már nem tartogat semmit. Esélyesen a hormoningadozásai és az amúgy is szörnyen labilis idegállapota juttatták ide, és ha holnap vagy holnapután végiggondolja mindezt, már más döntést hozna. Az első sokk a legveszélyesebb.
Vagy inkább az, hogy úgy tűnik, ez az angolszász Shakespeare-maradék a végén teljesen elszédíti a tündérmeseszerű fantazmagóriáival. Hihetetlen, hogy ilyen emberek léteznek, és ez most fura mód nem sértő megjegyzésként születik meg a fejében.
- A vásárlás mindig felvillanyoz éppenséggel. - Vagy, ha porba nyomhatja egy utált ellenlábasa fejét, de ez régen történt meg utoljára. Általában nem kekeckedtek vele sokat, mert őrültnek és/vagy gyönyörűnek tartották.
- Ez a tied. - Adél olvasatában ez felér egy 'Köszönöm'-mel a visszanyújtott dzsekiért. Végre realizálta, hogy több ruha van rajta a kelleténél, és ennél jobban nem óhajt tartozni. Kezd tisztulni az agya valamelyest, de az émelygése egyre rosszabb. Ettől függetlenül fejingatásra készteti az idegen minden egyes szava. Egyáltalán miért van egyedül? A holdfény mellett egy meglehetősen csinos arckontúrt vél felfedezni, bár lehet, hogy csak árnyjáték az egész, szóval a tökéletesebb rálátás érdekében fényt gyújt a pálcája végén, hogy végre lássák egymást.
És valóban. Ha már a szőke herceget emlegették, ez a férfi abszolút teljesíthetné a kvótát.
- Egy magányos szőke herceg a tó partján, aki halálvágyas fiatal nőket ment. Bizarr egy regényt írhatnának rólunk. - Viszont ebben a pillanatban fogy el a lelki ereje. Érzi az ingert ott motoszkálni a torka mélyén. Mielőtt még nagyobb gond kerekedne az egészből, imbolyogva feláll, és nagyon erősen dülöngélve arrébb megy pár lépést szó nélkül, és nekitámaszkodik két kézzel a legközelebbi fatörzsnek, pálcája fénye megvilágítja közben a lábát. Azután minden körítés nélkül hányni kezd. Elég undorító, de legalább kijön, aminek ki kell jönnie.
Nagyjából jó egy-két perc elteltével bír fellélegezni, akkor is nagy kortyokban szedi a levegőt és erősen szédül is mellé.
- Ezt nem épp így terveztem... - Csak suttogni bír, de legalább a szája megtörlése után megpróbál egyben visszatámolyogni a kiindulási ponthoz. Annyi a szépséghiba, hogy a megmentője előtt konkrétan térdre esik egy óvatlan mozdulattól. Az ereje konvergál a nullához. - Elvinnél... nem tudom... Egy melegebb helyre? ... A panzió, vagy bármi... kérlek... - Az iskolába így biztos nem megy vissza, nem akar magyarázkodni Cassy előtt. Will ismét csak kiesik a szórásból, mert szinte semmilyen szinten nem bírnak kapcsolódni egymáshoz, és nem is láthatja így őt. Valamiért még mindig benne van, hogy nem, Will nem tudhat ezekről a dolgokról. Rizikós.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Will
- Budapest után egy nappal -
Beautiful day, beautiful news

- Majd iszol később. Egyébként meg tényleg gondold át ezt. Így nem lesz második házasságod, mert meghalsz, mielőtt igent mondana a feleséged. - Már vagy negyed órája leheveredtek a parton az egyik fa árnyékába. Hagyta, hogy Will szokásához híven inkább a Napba bámuljon és melegedjen, mint valami macska, mint hogy face-to-face legyenek. Ő maga nekidőlt a fatörzsnek, a kiengedett haja végigömlik a vállán és a mellkasán.
Tegnap este fél órán át szóval tartotta az új telefonon Willt. Nyilván ki kellett próbálja a kamerázást, és... nem mellesleg megemlítette, hogy lesétálhatnának a tóhoz ma. Jó az idő, és ő is kiudvarolta, hogy később vigyék haza. Nem akar abba a kriptaszerű házba visszamenni egyhamar, és... El kell mondania valamit a férjének.
- Beszéltél az ügyvédekkel? - Végül csak elkezdi ráterelni a témát a megfelelő vágányra. Nem tudja, pontosan mennyi időbe telik majd az egész procedúra és a férje ebben proaktívabb nála. Őt most egyébként is a szalamantoni projekt foglalja le, a semmiből jött megkeresés, amint Joannanak köszönhet főleg. De ez a mostani helyzet égetőbb mindennél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Remélem, hogy nem az, másképp elég értelmetlenek lennének a lépéseid. - Nincs benne kötekedés, csak egy egyszerű megjegyzés. Ha öngyilkos hajlamai lennének a férjének, házasodnia se kellett volna. Nincstelenül is feldobhatta volna a talpát.
A mellette eldőlő, landoló fejet olyan szívesen megsimogatná, mégis megállítja a kezét. Az ajkába harap, és a másik keze ujjai a táskájával kezdenek babrálni zavarában. Nem tudja, mi lesz Will reakciója, és kár tagadnia, tart tőle, viszont bizonyosságot kellene szerezzen. Ha tényleg úgy állnak a dolgok, ahogy gondolja, a férjének is lesz beleszólása az események folyásába.
- Persze, hogy nem volt az. - Elhúzza a száját, s amikor ismét megszólal, gúnyosan kezd affektálni. - "Hogy lehetsz ilyen szerencsétlen, hogy még egy börtönviseltet sem tudsz megtartani? Csak az lett volna a dolgod, hogy szétteszed a lábad." és ezen a ponton vágtam neki a vázát, aztán bezárt a szobámba. Nem, nem túl boldog, ezt tanusíthatom. De téged aligha fog megfúrni. Nem hiszem, hogy össze akar akaszkodni a nagyszüleiddel, miután a nagyapáddal üzletel, a nagyanyád pedig egy vérbeli diktátor. - Megvan a maga kellemes véleménye Madlen Kriseról, történetesen, hogy nem akarna ujjat húzni vele ennél jobban. És most ismét arra készül, hogy megkavarja az állóvizet.
- Will... Szeretném valamiben a segítséged kérni. -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Felnéz az éppen csak zöldellni kezdő lombkoronára, mintha valami felsőbb hatalomtól kérne segítséget. Aztán sóhajt egyet, és az ölébe veszi a táskáját, hogy kitúrjon belőle két mugli terhességi tesztet. Joanna azt mondta, ezek hamarabb kimutatják, mint a bájitalos módszer. Mindkettő pozitív eredményt mutat az átlátszó műanyag tasakon keresztül, amibe belehelyezte őket.
Az ajkai pengevékonyra préselődnek össze. Will és maga közé teszi le a tasakot a tesztekkel, mielőtt ismét megszólalna.
- Ezek alapján lehet, hogy... nagyon elszámítottuk magunkat a Bükkben. - Innentől nincs más, mint várni, hogy az atom felrobbanjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A feszültsége egyenlegesen csap át hitetlenkedésbe, majd egy pillanatig egyetértésbe, végül masszív elutasításba. 'Megoldom'. Mit? Miért? Miért nincs beleszólása? A felháborodás erőteljesen rezegteti meg a lelkét, hogy ellenállásra késztesse, noha a pánik még mindig mardossa. Két napja ezzel kel és fekszik.
- Ki mondta, hogy vissza akarom csinálni? - Nagyon halkan, de érthetően beszél, közben végig a földön fekvő, most már messze nem boldognak kinéző férjét bámulja átható szemeivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Lassan megrázza a fejét, most már Willel szemben ücsörögve tovább a fa alatt, a táskát még mindig a hasán nyugtatva.
- Csak a megerősítésed kellene. Hogy ezek a tesztek mennyire megbízhatóak. Hogy... Nincs-e valami konkrétabb, mielőtt elkezdek megint folyamatosan hányni majd. - Ami még pár hét számításai szerint. Ha valóban állapotos, nemsokára elkezdik majd kínozni a brutális rosszullétek.
- Én nem akarom elvetetni, ha tényleg terhes vagyok. - Most már biztos benne, hogy félreértették az előbb, ezért kimondja inkább nyíltan és érthetően, mit gondol, mit akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Most már azért kezdi kissé felidegesíteni magát. Mintha teljesen hülyének néznék.
~ Csak egy genetikus, de semmi gond. ~ Ez a kutatók gyöngye úgy tesz, mintha keveset értene a nőgyógyászat ezen részéhez. Megtanulta már, hogy kár az acsargó kutyával vitáznia és felesleges köröket futnia, de az felettébb zavarja, hogy Will ignorálja, amint mond.
- Mint például? Fals pozitív tesztek? - Csak egy nagyon picit vegyül idegesség  a hangjába, összességében most elég jól uralja önmagát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Most már láthatóan megráng az arca a folyamatos 'megoldódik'-tól. Nem akarja, hogy megoldódjon, hanem azt, hogy ne kínozza a bizonytalanság és a stressz máris. Hogy ne forgolódjon az ágyában már második éjszaka óta azzal a tudattal, hogy talán ez a baba is beteg lesz és abortálni kell. Nem szeretne ilyenekbe belegondolni. Másfelől érzi az izgalmat is felbuzogni a belsőjében, ma reggel például volt egy momentum, amikor örült a gyerek gondolatának. Aztán persze eszébe jutott, hogy az apja hallani sem akar felőle, csak úgy, mint az előző apa. Ekkor már nem bírta cérnával és elbőgte magát a négy fal között.
Üres tekintettel néz maga elé, hosszú másodpercekig nem mond semmit Will szavaira, míg összekapargat magában egy többé-kevésbé akkurátus választ a heves tagadásra. Látja, hogy Will nem kér ebből az egészből, és ez olyan, mintha másodszorra is beledöfte volna a méregfogait, hogy még hamarabb kivéreztesse.
Végül felszusszant és rápillant a férjére- az arcán most már nyoma sincs az eddigi megjátszott könnyedségének, amit a találkozásaik során produkált, vagy az utolsó napokban a kényszernászútjukon- egyszerűen fáradt és megtört, a tekintete fakó és üres.
- Ne aggódj, ha meg is marad, nem foglak terhelni a felelősséggel. Megtanultam már a lecke ezen részét. Csak úgy tartottam fairnek, ha tudsz róla, de nem kell semmiben sem részt venned, ha meg tudom szülni. Ha pedig ő sem marad meg, akkor... - Csak megvonja a vállát. Nem tud mit mondani, nem szeretné kimondani, hogy akkor nem biztos, hogy megmarad az épelméje, vagy hogy valaha ismét meg akarja próbálni az anyaságot.
- Szóval mindegy, ennyi lett volna a lényeg. Gondolom, ez tovább komplikálja majd az egész válást, szóval, ha lesz valami konkrétum a kezemben pár hét múlva, ultrahang és hasonlók, akkor majd elküldöm neked, hogy továbbítsd az ügyvédeknek. Nehogy az legyen, hogy elhallgattam. - Az utolsó mondata tagadhatatlanul egy keserű, cinikus marás, ugyanazon a fásult, szürke hangon megfogalmazva. Nincs kedve belerúgni Willbe, de ez ösztönösen csúszott ki a száján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Most rajta a sor, hogy megütközésbe forduljon át az arckifejezése. Nem érti, hogy ez meg honnan jött? Mások is elválnak és a gyerekelhelyezést ugyanúgy végigjárják. Abszolút nem érti, honnan jött ez a kifakadás most.
- Merlinre, dehogy vagy rosszfiú. Te honnan szedted ezt a badarságot? Nem mindig az volt a baj, hogy hazudtam? Végre egyszer nem hazudok, de ettől nem váltál bűnössé, azért ezt tisztázzuk. - Bár utána kezdi érteni, mire gondol Will... de mégsem. Megrázza a fejét elég vehemensen, még egy pillanatra két ujjal megmasszírozza a halántékát is.
- Figyelj, attól, hogy esélyesen terhes vagyok, téged ez nem kell kötelezzen... túl sokra. Ahogy mondtad - Itt ráng egyet az arca. - lehet, hogy elhal a magzat, akár holnap, akár néhány héten belül. És az is lehet, hogy megmarad. De attól, hogy megszülöm, nem, nem fogok bezárkózni egy gyerekszobába és téged sem magamhoz láncolni a gyerek kifogásával. Ezen azt hiszem, már túllendültem az előző nyomorult próbálkozásommal. Nem sikerült, tanultam belőle. Te nyíltan és egyenesen kifejtetted, hogy nem kérsz belőlem, de ez nem olyasmi, amit a hátad mögött el akarnék sunnyogni továbbra sem. - Szinte egy lélegzettel hadarja el mindezt, mintha félne, hogy a szavába vágnak.
- Nevezz idealistának, de gyerekkel vagy anélkül, biztos nem fognak bezárni egy szobába, hogy csak a fiam vagy a lányom szórakoztassam és neveljem. Szóval messze nem látom ennyire drámainak a helyzetet, de a válásunkat, na azt komplikálja már egy közös gyerek megléte. Viszont nem akadály, ettől még ugyanúgy végigmehetünk vele. - Sokszor elismételte magában, hogy igen, a válásnak végig kell mennie. Minden porcikája utálja mostanra ezt a gondolatot, hányni tudna tőle, nem akarja elengedni Willt. De sokkal jobban fél attól, hogy a férje örökre megutálja, csak úgy, mint Jean-Paul. Nem akarja, hogy minden kapcsolata megszakadjon ezzel a kiszámíthatatlan, mégis mostanra kedvessé vált emberrel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hirtelen éri a rántás- egyensúlyát majd elvesztve épphogy sikerül feltérdelnie, de meglehetősen zavarodottan pillant fel Willre. Nem érti miért dühös rá, mikor épp tehermentesítette a felelősség alól?
A szemei úgy kitágulnak a hirtelen jött idegtől, mint mindig, ha a férje seperc alatt képes felingerelni. Megpróbálja kirántani a csuklóját Will ujjai közül.
- Nem is akarod, akkor meg mit számít neked, mi lesz vele? Sosem hagynám, hogy az anyám vagy a nagyanyád nevelje a gyerekünket. Akkor inkább eltűnök vele a fenébe, rohadt messze! - Váratlanul csattan fel, végképp elveszítve a türelmét. Még azt sem veszi észre, hogy a kis sejthalmot máris közős gyerekként emlegeti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem tudja kirántani a kezét, és ettől még feszültebbé válik. Csak akkor nyugszik meg picit, mikor Will vaskapcsú ujjai eltűnnek a csuklójáról, ismét szabad mozgásteret biztosítva neki.
- Eddig megoldásról beszéltél, most meg nem vihetem sehova... Mit akarsz egyáltalán? Nem értelek. - Ahogy néha magát sem. Ha később belegondol majd ebbe, hogy vakmerőn kijelentette, felnevel majd egy egész gyereket, nem fogja látni mögötte a logikát és a tervet, hogya fogja mindezt kivitelezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Az jó lesz. - Most először epés hosszú idő után, de hagyja Willt meditálni. További szómenés helyett ismét hátradől, és a lassan föléjük vándorló Nap lombok közé beszűrődő sugaraiban merül el inkább.
Egyszerre abszurd és izgalmas ez a helyzet, kétségbeejtő és tettekre sarkalló. Bizarr, hogy pár hónappal ez előtt ugyanebben a szituációban volt, rettegett, de közben elkezdte akarni a dolgot. A bűntudata azóta is mardossa, van, ami nem enyhül csak úgy, viszont megtanulta irányítani valamennyire, és rájött Szonján keresztül pár dologra.
Will kérdésére felpattannak a szemei, s ahogy a zöld párost ráfordítja a férjére, végre némi élet költözik a tekintetébe.
- Biztos. Ahogy az is, hogy lesznek napok, amikor majd elsírom magam és nem akarom, aztán továbblendülök. De nem ez a lényeg. Nimcs normális családom, és Szonja ráébresztett, hogy ha alapból rossz helyen kezdtem, csinálhatok magamnak saját családot. Így vagy úgy. Ha megmarad a gyerekünk, szeretni akarom és vigyázni rá. Egyelőre ebben vagyok biztos. Minden más jöhet ezután, megugrom. - Nem fog a padlón csúszni és örökké sírdogálni, hanem eldöntötte, majd magában megalkot mindent amit hiányol. Főleg a családot.
- De egy adott ponton el kell majd döntened, hogy szeretnél-e az élete része lenni. Ha megszülöm. Te leszel az apja, tied ez a döntés. De előre mondom, egyik vén satrafa sem nevelheti. Nem lesz belőle aranyvér-őrült. - Vannak azért már most elég határozott elképzelései.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Vár valamiféle ellenkezést, további megrovást, vagy úgy bármilyen tiltakozást. És ez elmarad. Nagyon fura, hogy nem falba ütközik, hanem egy vívódó, elgondolkodó Willbe, de nem szeretne ennek semmilyen különösebb jelentőséget tulajdonítani. Nem akar csalódni.
- Nem kell követned apád példáját. - Lazának szánt vállrándítással próbálja elintézni a kényszeredettnek csengő szavakat. Olyan, mintha most kicsikarta volna Willből, hogy felelősséget vállaljon érte és a meg nem született gyerekükért. Ebből pedig nem kér. Ha valaki csak azért marad vele, mert muszáj, az régen rossz. Másfelől aljas módon örül, hogy Will nem akar meghátrálni, mert mi van, ha...
- Rendben. Végiggondolom még egyszer. - Tényleg végig fogja, ő is érzi, mennyire hirtelen felindulásból született szavak hagyták el a száját, de mégis igaznak érzi a kijelentéseit. Ettől függetlenül érdemes átrágnia magát egy esetleges gyereknevelés részletein, hogyan, hol, miből. Fontos kérdésekre kell választ adjon saját magának elsősorban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Seth
- egy fáradt szombat délután -
It's been a long day

Nemrégen vitték be Willt, mégis heteknek tűnik az eltelt idő és a feszült várakozás sem csökkentett rajta, érzetre sem. A magányos bogolyfalvi házból egyelőre hazament Hévízre, többnyire ott időzik, de nem záratta le a kúriájukat sem, csak sokkal kevesebbet tartózkodik ott. Kétnaponta eljön a temetőbe is meglátogatni Noah-t, nehogy alkalma legyen az eleven sebnek elkezdeni a gyógyulást. Még emlékszik a csöpp, fehér koporsóra, amit elnyelt a föld, vele együtt a gyereküket is- a szaggatott szusszanása arra enged következtetni, hogy ismét eszébe jutott az emlék, ahogy ott ácsorog a sírkő előtt, vagy valami hasonlóan nyomasztó.
Tegnap értesítették, hogy visszaveheti Will bizonyos tárgyait, most akarja őket majd elhozni a parancsnokságról, de őszintén, nem kér belőle. Mégis eltökélt célja, hogy átnéz tüzetesen mindent, hátha talál majd bármit, egy falatnyi utalást, elejtett infót, amiből kitűnhet, nem Will végzett Noah-val.
A bágyadt őszi napfény kellemesen simogatja az arcát, a valószerűtlenül szőke hajából néhány szál szomorúan lengedez körülötte.
Hiányzik az érzés, hogy megfogja, magához ölelje az aprócska, túl pici testet, hiányzott a sírása is a születésekor, hiányoztak a kalimpáló kis kezei. Túl csendesen és túl nyugodtan feküdt a karjai között; nem járt fel-alá a kis mellkasa.
Hagyja lefolyni a könnyeit az arcán, de már nem torzul szomorúságba az arckifejezése, csak roppantul üres, pont annyira semmilyen, mint amilyennek érzi magát ebben a pillanatban, a vihar kellős közepén ácsorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Nem számított társaságra. Az emberek jellemzően halálozási évfordulókon és Halottak Napján látogatnak ki a temetőbe rendbe szedni a szeretteik sírját, kicsit megemlékezni, aztán továbbhaladni az életükkel. Neki túl friss a sérülése, ráadásul a gyerekét vesztette el; nem tud nem kijárni és siratni az elvesztett időt, amitől megfosztották őket.
Seth felbukkanása váratlanul éri, de nem mondhatja, hogy ellenére lenne. Nem, ebben a pillanatban nagyon is örül neki, hogy nem egyedül kell ácsorognia az ápolt sír fölött, és emésztenie magát a történtek felett. Redzketeg sóhaj szakad fel belőle, és egyáltalán nincs ellenére, hogy megöleljék- cseppet csökken a magány érzete. Gyenge ujjakkal kapaszkodik az idősebb férfi karjaiba, a kabátjába, a fejét gyerek módjára fúrja a mellkasába. Csendesen folynak a könnyei, de az arckifejezése továbbra is üres. Hagyja, hogy egy-két percre megülepedjen közöttük a csend, csak a lagymatag őszi napfény simogatja az arcukat mintha minden rendben lenne.
- Jó újra látni önt. - Kihúzza magát, hogy Seth szemébe nézhessen egy vérszegény mosollyal az arcán. Tényleg örül neki, még ha a kedve az árnyéka is régi önmagának. Seth-tel konkrétan megosztotta a terheysége legjobb pillanatait, míg a férje isten tudja, hol csavargott. Mostanra az élete szerves részévé vált, a barátjának tekinti, egyike a megbízhatóaknak.
- Kijöttem meglátogatni őt... Nem akarom, hogy egyedül érezze magát. - Motyogja bizonytalanul a sír felé pillantva, mintha nem tudná hogy magyarázza meg a jelenlétét. Mintha meg kellene, vagy bárkinek elszámolással tartozna a történtek miatt. Új a helyzet, amibe került: egyedül maradt rengeteg teendővel, gonddal és felelősséggel. Most kell erősnek lennie, de félő, beleroppan, ha nem vigyáz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Szó nélkül elfogadja a felé nyújtott anyagot. Úgy érzi, jelenleg az ilyen apró gesztusok is támogatásról, együttérzésről árulkodnak, amire őszintén szólva hatalmas szüksége van, amikor az összeroppanás szélén áll.
Hosszú másodpercekig bámulja tűnődőn Seth-et, de végül megrázza a fejét, ingatagon, mintha ő sem lenne egészen biztos a dolgában.
- Ne sajnáld. - Hirtelen eltörli az eddigi kellemes távolságtartásukat, azt a kis verbális biztonsági zónát, amit olyan ügyesen és frappánsan fenntartottak kimondatlan közös megegyezéssel. - Reményt adtál akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Nem tehetsz róla, hogy... - Elakad a hangja. Fojtogatja a torkát az őrjöngő sírás, ami mostanában hol magára hagyja, hol ismét felüti a fejét, hogy tovább kínozza kegyetlen módon. A veszteség nem oldódik oly' könnyen. - Nem tehet róla, hogy mi történt Noah-val. - Végül visszatér a magázáshoz. Ez a megszokott meder, ebben érzik jól magukat. Az a kis távolságtartás mindenkinek hagy némi egérutat. Bár Seth gesztusa, a kis plüss és a könyvecske elegek ahhoz, hogy a légzése szaporává és zihálóvá váljon, majdnem zokogóvá. Úgy kell a szájára szorítania a kezét, de az arcán már ömlenek végig a könnyek. Ez sokkal több, és bensőségesebb, mint amennyit várt, vagy várni vélt.
- Köszönöm. - Színtelen suttogássá fajul a hangja, másként már remegne a visszafojtott érzelmi kitöréstől. Seth mellé guggol, a kőtábla elé: Noah Krise. Végigszaladnak az ujjai a feliraton, a dátumon; a könnyei már nem folynak.
- Gondolja, hogy ez idővel könnyebb lesz? Most olyan... mintha lyukat ütöttek volna a mellkasomon. - Ez pedig elképesztően marja belülről. Ha nem fognák a kezét így vagy úgy, elesne és nem akarna felkelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Szomorú, vékonyka mosoly tűnik fel az arcán a maga csökött valójában. Lehetne szélesebb is, de semmiképp sem boldog. Szomorúsággal és gyásszal emlékszik vissza a terhessége végére, az aprócska babára a karjai között, aki túl csendes és túl pici volt, mégis a legtüneményesebb emberi lény a világon számára. Fájt mindene, a karjai sem hálálkodtak a könnyű tömeg alatt, de úgy érezte, nem bírja letenni a  csöpp kisbabát. Olyan volt, mint valami függőség.
- Fogalmam sincs, hogy kell... - Leolvad a vérszegény mosolya, s helyét a teljesen őszinte, kendőzetlen kétségbeesés veszi át, ahogy a sírkőre bámul meredten. - Folyton csak arra gondolok, hogy... vissza kellene forgatni az időt. Ha... ha egy nappal visszamennénk, ha... szólhatnék a múltbeli énemnek... hogy baj van Noah-val... De nem lehet. Érti? Nem lehet, mert... mert... - Mert nem ez a dolgok rendje, de nem bírja kimondani. Az az igazság, hogy képtelen most valós okot mondani, amiért ne tehetné meg, hogy egy időnyerővel visszautazik a múltba és jelzi, hogy baj van a fiával. A helytálló kijelentés az volna, hogy tilos a múltat átírni; ha Noah-nak halnia kellett, ezt nem írhatja felül, csak ezt képtelen bevallani önmagában. Azzal elismerné saját helyzete megmásíthatatlanságát.
Mégis, Seth szavai valamennyire enyhítenek a folyamatos sóvárgásán és önostorozásán. Kedvesek, mint mindig, törődőek és megmagyarázhatatlanul közelinek, értékesnek hatnak. Szóval hasonlít egy kicsit a néhai Mrs. Selwynre.
Követi Seth-et a földre óvatosan oldalvást helyet foglalva a sírok között.
- Tudod... Noah volt az én mentsváram. Will... lel nincs jó házasságunk, ezt a vak is láthatja. És ahogy sokan előttünk, én is azt reméltem részben, hogy a baba miatt majd megváltozik vele is a viszonyom, normálisabb, kedvesebb, törődőbb lesz. Reméltem, hogy... minket helyez majd első helyre, ahogy egy családban tennék a szülők egymással és a gyerekeikkel. És valamennyire elindultunk ezen az úton, Will szerette a fiunkat. Látnod kellett volna, ahogy elkezdett előbb hetente, aztán naponta beszélni hozzá, és velem is máshogy bánt, türelmesebben, kedvesebben, odafigyelőbben. Aztán... a baba elment, és valahol ő is... sokkal távolabb került. Bezárkózott, azt hiszem. Visszajutottunk a házasságuk nulladik pontjához, ahol csak stagnálunk a boldogtalanság és a boldogság közepette. Őszintén, fogalmam sincs, mi lesz velünk, ha kijön az előzetesből, hogy hol folytatjuk. - A végére elhalkul a hangja, szipog is kettőt zavartan. - De Noah nélkül ez a változás sem következett volna be. A fiam a puszta létezésével már rengeteget tett értem. És én mit tettem érte? - Könnybe lábad a szeme, megremeg az alsó ajka. - Hagytam, hogy meghaljon, Seth. Hagytam, hogy a fiam meghaljon úgy, hogy nekem kellett volna vigyáznom rá! Félek, hogy Noah ezt sosem fogja megbocsátani nekem, és nem hibáztatnám érte. - Alig hagyta abba az imént a sírást, már jönnek is az újabb könnyek, végigperegnek az arcán, le az ölében tartott kezeire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Őszintén szólva kicsit sem számított a küszöbön feltűnő Estherre fél órával ez előtt. A napok olyan szürkévé és lassan elviselhetetlenné váltak, hogy már az is meglepő, ha a férje húga meglátogatja őket, pedig ez a világ egyik legtermészetesebb dolga. Persze behívta rögtön a sógornőjét és Jázmin gondoskodott a maradéktalan vendéglátásról is, hamar le kellett lohassza a lelkesedést, mert Will délelőttös és egyhamar nem fog hazaesni. Úgy tűnt viszont, hogy ez egyáltalán nem zavarja Esthert, így hát, hogy ne a házba tokosodjanak be, nyakukba vették a falu határát, pontosabban a tavacska környékét.
Néha még mindig eszébe jut, hogy az esküvője előtti szilvesztert itt töltötte, nem épp a legszerencsésebb körülmények között, és csak a balga véletlennek köszönhette, hogy végül élőn és épen kihorgászták a tóból.
Összébb húzza magán a szövetkabátot menet közben. Az arca jócskán sápadtabb és vékonyabb, mint pár hónappal ez előtt, az alkata, még ha Willnek nem is szembetűnő, de rengeteget változott a rossz irányba- szinte csont és bőr a rendszertelen és helytelen táplálkozás miatt, mert aki többnyire kávén él és alkalmanként hányással fejezi be az étkezést, az nem nagyon várhat mást, mint egészségromlást.
- Milyen volt a körutatok? Jól sikerült? - Még csak nem is annyira üres érdeklődés ez, hiszen Esther olyasmit csinál, amit ő gyerekként és serdülőként hobbiból űzött, és főleg ráerőltették a táncot, hogy lefoglalják az energiáit. - Be vagy táblázva jövőre is már, vagy az még nem dőlt el? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Hmmm... - Kiszélesedik a mosolya, miközben összekulcsolja séta közben az ujjait a háta mögött. - Madlen szigorú szeme mindent és mindenkit követ. - Kivételesen nincs irónia a hangjában, inkább csak egy általános igazság, hogy Will nagyanyjának figyelmét soha semmi nem kerüli el. Néha már irritáló, hogy a vén boszorkány információs csatornái mennyire messze elérnek, de szerencséjükre rég volt utoljára, hogy beszélniük kellett a nagymamával. Még a karácsonyt is viszonylag decensen túlélték a minimálisra szorított közjátékokkal.
- Elfoglalt voltál, érthető. - Barátságosan megingatja a fejét, hogy igazán nem történt semmi, a fő, hogy most itt van Esther. Érdekes mód az ikreket egyre sűrűbben látja a közelükben, előbb Nate jött el hozzájuk, most ismét Esther. Lehet, hogy Will a háta mögött elkezdte tartani velük a kapcsolatot? Vagy csak Estherrel? Ideje rákérdeznie majd, vagy inkább kifaggatja most a lányt.
- Nálunk minden... változatlan, azt hiszem. Továbbra is eljárok a pszichológusomhoz, lassan javul a helyzetünk. - A mosolya ugyanaz a szalonmosoly, amit a sógornője is bármikor megismerhet. Ezzel hárítanak el kínos kérdéseket és nyugtatnak le valójában egyáltalán nem aggodalmaskodó, inkább kíváncsiskodó embereket a köreikben.
- Will sokat fejlődött önmagához képest. Sokkal türelmesebb és megértőbb. - És rámenősebb, ami a gyerekvállalásukat illeti. Olyannyira, hogy nem telik el hét tányértörés és veszekedés nélkül. És ez a négy falon kívül csak rájuk tartozik, hiszen hogy nézne az ki, ha lejáratná Willt a testvére előtt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Vagy az, hogy egyikőtök sem kapott elég időt a szüleitekkel. - Ha belegondol, Will lehet, hogy messze nem ilyen volna, ha Hidoi és Martin nem tűnnek el az életéből és van elég ideje feldolgozni, hogy testvérei születtek. És persze nem engedik a nagyapját a közelébe. Belphengard gondolata meglehetősen taszítja mindazon információk tükrében, amikre rájött a közelmúltban.
Úgy tűnik viszont, hogy előbb Esther éles szemével kell valamit kezdjen. Ma nem ússza meg a mímelt gesztusokkal; amilyen gyorsan jött az udvariasság, olyan gyorsan hagyja leolvadni, hogy a fásultság vegye át a helyét. Kecsegtető, szinte tankönyvbe illő a sógornője minden szava, de az elmélet nem mindig találkozik a gyakorlattal, ahogy szeretnénk. Ez náluk sincs másként.
- Esther... ez nem ilyen egyszerű. Jó volna, ha ennyire le tudnánk faragni a problémáinkból, de nem tudunk. - Mélyet szusszant, mielőtt megáll egy viszonylag jól belátható helyen, ahonnan kellemes, nyugtató kilátás nyílik a tavacskára. Itt mondta el Willnek, hogy ha tényleg terhes, nem fogja elvetetni a gyereket. Akkor még nagyon akarta Noah-t, de most már nem vállalna sajátot attól félve, hogy megint történik valami.
- Szeretem őt, és már én sem vagyok neki közömbös... remélem. Ezt sosem fogom teljes bizonyossággal tudni, mert sosem mondja ki, de vannak gesztusai, amik erre utalnak. - Unottan arrébb görget a cipője hegyével egy kavicsot. - És őszintén? Ketten is alkothatnak családot, de ő nem ezt akarja, én pedig nem tudok jól hozzáállni egy béranyás megoldáshoz, vagy egy újabb szüléshez. Fizikailag elvileg semmi bajom, mégis kettőből kettő teljes kudarc volt. És ezen az ember nem tud csak úgy átlendülni, ahogy azt Will implikálja. - Persze ez sarkítás, mert a férje sem így fogalmazott soha, de ha nagyon lecsupaszítja, voltaképpen ez a lényeg: gyerünk, csináljunk másikat, gyorsan. És erre képtelen. Szembefordul Estherrel.
- Volt egy időszak, amikor azt hallucináltam, hogy Noah él és velünk van. Akkor hívta ki hozzám a pszichológust Will, de gondolom, erről nem mesélt. Ahogy arról sem feltétlen, hogy amikor Noah-t meg kellett szüljem, azt már ő sem bírta rezzenéstelen arccal, pedig eléggé jól kontrollálja magát. De ez mindkettőnknek sok volt. És őszintén? Fogalmunk sincs, hogy másszunk ebből ki. Meghalt a fiunk, és akármennyire erőlteti, hogy egy új gyerek a megoldás... nekem ez nem megy. Még nem. - Ha ez önzőség, akkor önző, de ezt nyíltan vállalta ez előtt, és ezután is meg fogja tenni. Hosszú idő óta most először tudja ilyen összeszedetten kimondani, mi történik velük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Talán egy kicsit hosszabban időzik el a tekintete Estheren, mint ildomos volna. Szóval tőle jött ez az ötlet- nem tagadhatja, hogy felfordul a gyomra, ha belegondol, újra és újra, és noha a jó szándék vezette a sógornőjét, azzal van kikövezve a pokolba vezető út is. Az ellenségesség régi barátként kapja fel a fejét benne már eleve a puszta gondolattól, hogy Esther látatlanban osztogatott ilyen felháborító tanácsokat, és elplántálta a gondolatot Will agyában.
- Mert nincs idő sírni. - A kelleténél jobban megmarkolja a saját karját, bár az arca rezzenéstelen marad, ez is csak egy önkénytelen mozdulat, ahogy a tartása gyors korrigálása is. - Ha annyira akar egy gyereket, elég lenne... - magához vennie a már meglévőt, de ezt nem mondhatja ki hangosan, nem is biztos benne, hogy lenne kit. Will aligha tudja, hogy látta a nagyapja emlékét, és tisztában van az évekkel ez előtt született csecsemő tényével. És esélyesen Estherék sem tudnak erről, másként már felmerült volna a lehetőség, hogy találkozzanak a gyerekkel. Már, ha élve megszületett. Persze ennyi év távlatából, és úgy, hogy Will csak a biológiai apja, aligha lehetnek egy család.
- Nem érdekes. Egyelőre nem tudok neki olyan választ adni, amit szívesen hallana, de időnk sincs rendesen meggyászolni Noah-t. - Eltelt több, mint egy év, de időtől függetlenül számára még mindig nyers és eleven a seb a lelkében. És ami visszahúzza a gyógyulásában: kiszínezte annyira az emlékképet a halott babáról, hogy szépnek és szerethetőnek őrizze meg a valójában elszürkült és töpörödött kis testet. Illúziókba ringatja magát.
Sajnos az már nem illúzió, hogy szegény Esther minden egyes szavától még irritáltabbá válik, mert noha jó szándék vezérli a másikat, az ő fülének mindez lesajnálásként hangzik. Ha régi önmaga lenne, már őrjöngene, mert gyűlöli a kéretlen sajnálatot. Most csak az arcizmait igyekszik kordában tartani, hogy egyáltalán ne ülhessen ki az ellenséges arckifejezése premier plánba. Van valami különös, agressziót kiváltó eleme a sajnálatnak - gyengének érzi magát tőle a hozzá hasonló ember, aki csak azt tudja, hogyan kell támadni védekezésképp.
- És mihez kezdjek egy vadidegen helyen? Dőljek hátra és érezzem magam jól? - Támadónak és ellenségesnek tűnhet a hanghordozása, szüksége is van egy mély levegővételre, hogy visszaszorítsa a veszekedés után vágyakozó énjét. - Jót akarsz, ezt látom... de én nem akarok Will nélkül csak így eltűnni egy időre. Főleg, mert attól, hogy helyszínt változtatok, ami megtörtént, nem lesz semmissé, és ugyanide jövök vissza, ahol minden kapcsolódó emlékem van. Ugyanott tartanék. - Megmozgatja a nyakát behunyt szemmel, de nehéz elűzni a hirtelen jött indulatokat, csak fokozatosan párolog el az ingerültsége.
- Beszéljünk inkább valami kellemesebbről. - Még a vérszegény mosolyt is engedi visszacsusszanni az arcára. - Nemrég járt nálunk Nathaniel. Azt mondta, Will olyan nehezen enged titeket közel magához, és ezzel nem tudok vitába szállni, de gondolkodtam, hogy lehet, ideje rátörnötök az ajtót. Akár. Will makacs, és ha ti nem jösztök házhoz, ő nehezen mászik ki a páncélja alól. Nem akarnád, hogy ismét egy család legyetek? - Őszintén, ebben a pillanatban nagyon érdekli Esther reakciója. A semleges, langyosan barátságos arckifejezés alatt, a háttérből árgus szemekkel akarja végigkövetni, mi lesz az ikrek és Will sorsa? Tudja, hogy a férje ki nem állhatja "a két kis csótányt", ahogy ő nevezi a testvéreit, és az is szépen kibontakozott, hogy Esther igényli a bátyja társaságát, Nathaniel szintúgy. Szabályosan élvezné, ha Willt a családi 'szeretet' szorongatná meg végre, így nem rest biztatni Esthert a további lépésekre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Alig láthatóan megrebbennek a szempillái. Igen, így is lehet érteni, végülis nem baj, ha nem kerül szóba Will potenciális gyereke. Esther vagy nem tud róla, vagy nincs indoka szóba hozni. Madlen már rég intézkedett volna annak idején, ha tudomást szerez a baba létezéséről. Az, hogy erről a Krise-család nem beszél, két dolgot jelenthet: vagy halott a gyerek, vagy megszületett, de Madlen jeze nem érte el. Miközben ekörül zsongnak a gondolatai, Esther csivitelése gyorsvonatként robog el a füle mellett. Nem nehéz figyelmet tettetni, de az már sokkal megerőltetőbb, hogy ne forgassa a szemét Esther idealizált világképén. Általában a dolgok nem úgy működnek a gyakorlatban, mint elméletben, ezt már megtanulta.
- Vannak kötelességeink, Esther. Azért a temérdek vagyonért le kell tegyünk valamit az asztalra, és a legtisztább tranzakció legalább egy gyerek. De ezt te is nagyon jól tudod, ugyanúgy a te kötelességeid között is ott van, hogy egy nap gyereket kell vállalnod a jövőbeli férjeddel. - Aranyvérű sajátosságaik egyike: vidd tovább a vérvonalat, és felőlünk utána azt csinálsz, amit akarsz, amíg nem húzod le a bőrt a fenekünkről. - Nekünk Willel már többször is elmondták, hogy várják az unokát, és ha kérnek valamit... gondolom, nem kell elmagyaráznom pont neked, mit jelent, ha a családfők elvárnak bizonyos dolgokat. Tehát nincs túl sok türelmi időnk. Másfelől, ha nem akarom, hogy a férjem elhagyjon, valamit nagyon sürgősen ki kell találnom, és elhiheted, ez lenne a legutolsó, amire vágyom, egy válás. - Nem akarja elengedni Willt. Most már hozzátartozik, veheti úgy mindenki, hogy körbepisilte a területét, és nagyon maximum megnézhetik és megfogdoshatják a férjét, de elorozni tőle nem lehet. Kivéve persze, ha a házasságuk meddő marad és Will úgy dönt, elhagyja, hogy mástól kapja meg a hőnáhított gyereket. Abba pedig belerokkanna, de az is lehet, nagyobb őrültségekre is elszánná magát a pillanat hevében.
- Örülök neked, tényleg, de ez nem oldja meg az én problémáimat. Ha vannak céljaid, kövesd őket. Egyelőre én is ezt próbálom: letisztázni a saját céljaim, mielőtt túl késő bármit tennem. - Ez a baj az idealistákkal: azt hiszik, attól, hogy kinyílt számukra a világ, majd ugyanaz a recept működni fog másoknál is. Ő nyíltan vállalja, hogy nem akar és nem tud olyan életet élni, ahol a vagyonát elvesztené, és a szerelem önmagában nem megoldás, sem egy nulláról való újrakezdés. Másfelől a gyermekvállalás ezen a ponton kizárt részéről- retteg az újabb kudarctól, és most már attól is joggal félhet, hogy a férje elhagyja, ha ez így megy tovább. Teljes patthelyzetben ül a földön, miközben a félelmei lenyomják a fejét, bele a padlóba.
Ahelyett, hogy tovább lovagolnak ezen a témán, sikerül finoman és elegánsan átnyargalnia egy hasonlóan égető problémára: Will és az ikrek kritikán aluli viszonyára.
- Tudom, hogy régen... bántó megjegyzést tettem a kapcsolatotokra. Sajnálom. - Vagy nem. - De láttam Nathanielen, hogy nagyon szeretné megjavítani a dolgokat köztetek, hogy végre mindhárman egymásra találjatok újra. Akár összeülhetnétek nálunk, otthon, hm? Szereted a kerti partykat? Tarthatnánk egyet, csak így, zártkörűen. Az elől nem tud elfutni, főleg, ha legálisan leguríthat néhány pohárral. - Látszik az arcán, hogy utóbbinak egyáltalán nem örül, de rájött már, hogy Will alkoholizmusa jópárszor alkuképesebbé varázsolhatja, mint ha józan lenne és alkalom nyílna végiggondolnia a hallottakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Másfél éve talán, hogy utoljára itt jártak? Vagy egy, ő maga sem tudja, de Willel összesen kétszer látogatták meg a sírt: egyszer a temetéskor, és még egyszer jóval azután egy délelőtt erejéig. Az, hogy ezúttal a férjének nem kellett könyörögni, vagy neki katatón gyászban fuldokolnia, hogy Will megvesztegetésként felajánlja a közös megemlékezés lehetőségét, egészen sokat változtat a perspektíván.
Jó volna azt mondani, hogy már feldolgozta a történteket, de ezt képtelenség valaha is teljesen elengedni. Az igazat megvallva úgy kapaszkodik Will karjába, mintha mindjárt összecsuklana, valójában azonban nagyobb hassal már hamarabb fárad, és amúgy is mindene sajog, ha akarja, ha nem. A komfortérzete jelentősen elkezdett csökkenni egyenes arányban a baba növekedésével, és egy ilyen röpke egyórás sétára már nem szívesen indul el egymagában- Will vagy Jázmin, esetleg mások, akikkel épp programot tervez, mindig elkísérik a hosszabb kiruccanásokra.
- Már kétéves lenne. - Régebben hisztérikusan vagy üresen beszélt a halott gyerekükről, mert nem tudta másként kezelni, megélni a veszteségüket. A gödör alján vergődve kézenfekvő volt kapaszkodni Noah minden apró kis vélt vagy valós vonásába. Azóta már beszéltek róla párszor, futólag szóba jött, hogy nem volt olyan minden, ahogy arra ő emlékszik, de Will talán tapintatból, talán saját maga megkíméléséből ebbe sosem ment bele mélyebben.
- Késő megkérdeznem és pont itt... olyan feleslegesen drámainak tűnhet, de biztos jól tettük, hogy belevágtunk ebbe? - Nem mintha visszacsinálhatná már? Lassan teljesen kikerekedik és innen már csak a visszaszámlálás marad hátra. Hetek múlva már nem odabent, hanem idekint lesz a gyerekük. Most inkább arra gondol, hogy itt állva a kis halom előtt egyáltalán nincs meggyőződve róla, hogy készen állnak a szülői feladatokra, életben tartani és felnevelni egy hús-vér csecsemőt. Egyre többször bukkan fel a gondolataiban az az idealizált, emlékként kezelt foszlány, amit Noahval kapcsolatban őriz, s ugyan hangosan nem mondta még ki, de mi van, ha Noah-t fogja keresni ebben a gyerekben, és nem önmagáért fogja látni, szeretni? Tagadhatatlanul egyre több kétség és bizonytalanság kergetőzik az agyában az ingatag hangulata és a babavárással kapcsolatos teendői mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Már nem sír őrjöngve Noah gondolatára, de mióta az új babát várja, többször, csendben itatta az egereket az egykori fia maciját ölelve, mintha újból kezdene bezárkózni és visszasüppedni a kétségbeesésbe. Az, hogy továbbra is terápiára jár heti egyszer és képes volt hétről hétre valahogyan visszarángatni magát segítséggel egy optimális szintre, biztos, hogy sokat számított, és megakadályozta az újabb depresszióhullámát.
A sír előtt álldogálva magától jön, hogy belekaroljon Willbe, ha másért nem, hogy biztosabban álljon a két, fáradt lábán. A teste már el-elkezdett tiltakozni a növekvő plusz tömeg ellen.
- Elhagytál volna, ha nem teszem meg... - Anélkül bukik fel belőle a vallomás, hogy alaposabban átgondolná a dolgot, aztán viszont szinte rögtön vesz egy mély levegőt, hogy megelőzze az esetleges vádat, hogy szemrehányást tartana.
- Nem most, de benne volt a pakliban, így értem. És persze én is kellettem hozzá. - Olyan megbocsáthatóan szentimentális kedvességgel beszél a gyerekükről. Jót tett, hogy neveket pörgettek együtt Willel, hogy végre mert róla beszélni a férjével, és nem teljes tagadásban fogja a szülés napja érni.
- Remélem, ott leszel velem... mert, ha megint történik valami, nem akarom, hogy bárki más lásson magamba zuhanni. Rendben? - Érthető, hogy míg a legtöbb ember már várja, hogy túlessen az egészen, mert a végcél boldog és kecsegtető annak ellenére, mennyi energiát felemészt egy újszülött gondozása, ő sokkal inkább iszonyodik a gondolattól, nehogy megismétlődjenek a két évvel ez előtt történtek. Nem bírná ki ép ésszel, és akkor tényleg a válás várna rájuk pár év múlva, mert Adél használhatatlan roncshalmazzá válna, és nem lehet kötelezni vagy arra ítélni Willt, hogy egy tönkrement emberhez láncolva élje az életét, akivel nem is szerelemből és elkötelezettségből házasodott. Ha minden jól megy, ez nem fog bekövetkezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

És ez így van jól egyelőre. Ha kimondanák a rideg valóság, ha akkor és ott Will újból megerősítette volna benne, hogy a gyerek sokkal magasabb szintű igény, mint ő valaha lesz a férje szemében, akkor sosem vállalja az újabb várandósságot. Ez garantált.
- Ugyan, kérlek... - Szabályosan cinikusan forgatja meg a szemeit, mint aki röhejesnek találja a puszta feltételezést, hogy mindenki másnak hamarabb volna beleszólása, mi történjen a szülőszobában, mint neki és a gyógyítóinak. - Ha nem akarok ott látni senki mást, csak téged és a gyógyítókat, akkor csak te és ők lesznek bent közönségnek. Úgyis addig megyek, amíg ki nem pakolják az összes beleszóló, tudálékos embert onnan. - Cseppet sem azért gondolja ezt működőképes tervnek, mert olyan nagy beleszólása lenne bármibe, hanem mert, ha elég hangosan hisztizik, megteszik, amit kér, csak hogy befogja a száját.
- Te kellesz oda. A többiek elhanyagolhatóak. Nem ők az apja. - Mintha semmiség lenne, úgy rántja meg a vállát, de titkon az is eszébe jutott, amit egyszer Will kirohanásában mondott Noah kapcsán, hogy mennyire nincs a férfiaknak beleszólása az események menetébe, a nők döntéseibe a gyerek kapcsán. Ha Willnek ez nem is nagy esemény tekintve, hogy sokáig a nagyapja mellett dolgozott, és látott elég születést és halált, neki igenis számít, hogy a férje van mellette és nem egy sornyi ember, aki csak a gyerek iránt érdeklődik. Will esetében van benne egy szemernyi remény, hogy nem csak az inkubátort látja benne már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Ha hangosan kimondaná, hogy hányingere van a szülés gondolatától és a hófehér dekorációtól, azzal csak rontana az amúgy is vékony jégen egyensúlyozó hangulatán. Nagyon közel járnak a végéhez, nem akarna most megbicsaklani és összedőlni agyban, mint egy kártyavár.
- Elvégezhetjük bármikor, akár az orra előtt is. Biztosan a tied. - Sziklaszilárdan állítja, mert tényleg nem lépett félre más férfivel azóta. Júlia persze egy teljesen más fejezete az életüknek és ő nem tudná teherbe ejteni. Kényelmes, ugye?
Arra viszont nem számít, hogy egy ennyire... bensőséges gesztust kapjon. Pár pislogás után sem tudja letörölni a csodálkozást az arcáról. Hát dehogy ideges, inkább nagyon meglepett.
- Ezen sosem gondolkodtam.... Szonját is? - Elkönyvelte, hogy itt fognak maradni a gyerekei, és belegondolva, ha Willel valaha elválnának, megint át kellene helyeztesse a maradványokat a Krise-család kriptájából. Ezt meg kell rágnia alaposan.