Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Szinte menekülve hagyom magam mögött a kastélyt ez utána különösen fárasztó hét után. Legalábbis nekem az volt, nagyon is! Állandó társaimmá szegődött az alváshiány, az órákon való bóbiskolás, a teljes szétszórtság. Az emberekhez sincs türelmem, de a négy fal látványához sem. A kastély környéke sem tud már újat mutatni, ami megnyugtatna, szóval természetesen irány a falu. És ha már a vízhez köthető a frusztráltságom, így naná, hogy vízpartot keresek.
Szerencsémre éppen nem andalognak és viháncolnak a szerelmesek a stégen, pedig általában folyton van itt egy vagy két párocska. Elégedetten elmosolyodom, és hangosan odacsapva a lábamat a fa tákolmányhoz keresek egy szimpatikus ülőhelyet. A legrosszabb esetben beszakad alattam, vizes leszek de megoldom. Nem gond. Mire leülök és lelógatom a lábam a víz fölé, megjelennek az élőlények kíváncsiskodva. Először csak távolabb tűnik fel egy kecsesen úszó madár, majd innen is, onnan is felbukkan még pár. Jó lenne ha tudnám, hogy melyik milyen, mert az biztos, hogy nem mind kacsa, vagyis hivatalosan tőkés réce ugyebár, de ugyan miért is tanítanának bármi érdekeset a mugli sulikba? Szóval nekem kacsa mind. Kivéve a hattyút, mert az hattyú.
- Sziasztok hápik. – köszönök rá vidáman a farkukat riszáló tollasokra, majd lázasan keresgélni kezdek a zsebeimbe. Kell, hogy legyen nálam valami, ami ehető számukra. A kutakodásomnak hála egyre többen gyűlnek körém, hangosan követelik, hogy találjam már meg a finomságokat. Elmosolyodom, hiszen pontosan erre van most szükségem, nyugalom, békesség, cuki állatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Jobb híján elkezdem kipakolni a zsebeim tartalmát magam mellé a deszkákra. Több különféle ásványos karkötő elő, gyűrött pergamen rajta egy ezer éves óra levelezéssel, egy kő. Kő? Mikor raktam én követ a zsebembe és ugyan miért is? Na mindegy is. Végül a hátsó zsebeimet kezdem el áttapogatni. Ha nem találok semmit az se baj, akkor elszaladok venni valamit a hápiknak. Ha már ilyen aranyosan körém gyűlnek, akkor még szép, hogy csak miattuk végigszáguldok a falun.
Aztán meghallom a trappolást, valaki közeledik. Ennyit a magányos ücsörgésről. Felkészülök arra, hogy viszonozzam a köszönést, de csak a léptek dobogása hallatszik. Aztán csend, majd vidám hápogás, és a körém gyűlt állatok zajongva odébb úsznak. Összeráncolt homlokkal oldalra fordulok, hogy megnézzem a jövevényt.
Aki nem köszön, és – ami a legfelháborítóbb – aki lenyúlja a kacsáimat. Az árulók boldog hápogással vetődnek rá a finom falatokra. Ekkor megtalálom, amit kerestem. Egy kis zacsi kekszet. Még a klubhelyiségben vágtam zsebre, öhm, talán 2 napja? Azt hiszem akkor. Csak felmarkoltam és rohantam, hogy ne késsek el óráról. Aztán azóta se volt rajtam ez a farmer. Egy torzonborz kis fickó reménykedve néz rám, ő nem ment a többi kacsa után. Biztos folyton elűzik a többiek.
- Helló, lenyúltad a kacsáimat. – köszönök rá a vigyorgó fiúra a stég túloldalán. Alaposan megnézem magamnak, egy vigyort el is fojtok gyorsan, mert szinte összeöltöztünk. Az biztos, hogy eddig még nem volt szerencsém hozzá az iskolában. Elmosolyodok, hiszen nem vagyok egy kötekedő típus, nem vagyok én rellonos. Meg amúgy is, van egy hűséges kiskacsám, aki itt maradt nekem. Jó kis kacsa! Bedobok neki egy kis adag kekszet a tóba, ő pedig vadul csapkodva és a farktollait rázogatva összeszedegeti a darabokat.
- Awwh, te vagy a legcukibb az egész bagázsból. Ne félj, én majd csak téged etetlek. – még az is lehet, hogy rendszeresen ki fogok jönni ehhez a kis fickóhoz. Ha már nem vihetem magammal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Na remek, sikerült megijesztenem a vadidegent, aminek a kacsák isszák meg a levét. Legalábbis abbamarad egy kis időre az etetésük. De úgy néz ki a szerencséjük nem fogy el, hiszen potyog le nekik még pár falat.
- Érthető. – bólintok egyet és így is gondolom. Kacsák, vízpart, hullámzás, csend, béke, nyugalom. Hát, én se vettem volna észre magamat. Vagy mást. A tollasok persze észreveszik ám az összes erre járó embert, alaposan megfigyelve őket, hogy honnan várhatnak kaját. Most, hogy már a srác nem eteti őket pár éhesebb állat már el is indul felém. Nem várom meg, míg az enyém mellé érnek, dobok nekik is kekszet.
- Amúgy Laura vagyok. – mutatkozok be mosolyogva, ha már így összeakadtunk. – A suliba jársz? Még nem láttalak
Most már azért kíváncsi vagyok, hogy kivel is etetek kacsákat. Ha nem a suliba jár akkor nyilván, hogy még nem láttam. Oké, ha a suliba jár már évek óta, na akkor se biztos, hogy láttam már. Képes vagyok nézni, de nem látni. Mindenesetre nem tűnik túl veszélyes alaknak, de ki tudja, lehet hogy csak fel akarja hízlalni szegényeket, aztán kivadássza őket onnan és már viszi is megsütni őket egy kis narancslével lelocsolva. Ú, úgy isteniek. De a kis torzonborz kacsámat nem adom, jó, a többit se.
- Nem fog, ő a főnök. Elveri az összes többit. Az enyém az omega, látod? – mutatok rá a kicsire, felcsillanó szemmel, hiszen már el is neveztem..Omega. Tökéletes. Eszembe is jut egy mese, ami farkasokról szól, ott is van azt hiszem kacsa, de ezek cukibbak. Hogy ki irányítja a világot azt nem tudom, de ha tippelnem kéne akkor a delfinekre voksolnék. Bár én a helyükben már rég elhagytam volna a Földet. A kacsák pedig igenis, hogy beszélnek hozzánk, csak épp nem értjük meg őket. Mert túl buták vagyunk, igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Cat? Mint macska? Tyűha, oké. Legalább könnyű megjegyezni, meg kimondani. Bólintok egyet, jelezve, hogy felfogtam, megjegyeztem a nevét. Néha ez eléggé nagy dolognak számít nálam. Aztán picit összeráncolom a homlokomat, ahogy számokkal jön. Na azok nem az erősségeim.
- Szóval ha jól értem, akkor nem rögtön utána tanultál tovább. Hogyhogy? – feladom, hogy kiszámoljam hány éves lehet. Matek. Miért kell a varázsvilágban is használni? Persze ha kényelmetlenül érinti a kérdésem, vagy ilyesmi akkor nem haragszom ám meg, ha nem válaszol. Hirtelen elvigyorodom, amikor találgatni kezd velem kapcsolatban. Nem nyert.
- Majdnem, harmadikos vagyok. Itt nőttél fel, vagy külföldön? – teszek fel egy újabb kérdést. Nem akarok tippelgetni, hogy pontosan milyen nemzetiségű, valószínűleg nem találnám el, megsérteni meg nem akarom. Mindenesetre figyelmesen végignézem a ruházatát és a kiegészítőit, hátha felfedezek valamit, ami arra utalna, hogy fordítóbűbájos dolgot használ-e vagy ténylegesen magyarul beszélne. Régen bezzeg feltételeztem volna, hogy tud magyarul, de már sokat tanultam azóta. Kafa, mi?
- Persze, belecsípnek a másikba, kitépkedik a tollakat, csapkodják a másikat a szárnyaikkal, meg ilyenek. Ha sokat figyeled őket, akkor majd te is meglátod – világosítom fel Catet a kacsák vad természetéről. Az etetési módszere mellesleg kíváló. Pontosan így lehet jól elkerülni a bunyót. Úgyis az éhenkórász főnök-kacsa fog elsprintelni először, a többi meg se mer moccani.
- Egy idő után tele lesz, és akkor jön a második fontos dolog. Elkezd a csajokkal foglalkozni, meghódítani az összeset, meg ilyenek. A többiek akkor nyugodtan ehetnek. Kivéve a lánykacsák, akiket kerget. Nem lennék a helyükben. – magamat is meglepem, hogy mennyire járatos vagyok a hápik viselkedésében. Mindenesetre, amikor legközelebb a srác eldob egy nagyobb kenyérke darabot a gonosz főnöknek, akkor én is elkezdek a kekszből dobálni az itt maradtaknak. Az omegámnak is jut természetesen, és nem úgy néz ki, mintha zavarná, hogy a többieknek is jut belőle. Jó kis kacsa.
- Szerinted fog jönni hattyú is? Még csak képről láttam olyat, de nagyon szépnek nézett ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Megerősítést kapok, hogy jól gondoltam és rámosolygok a srácra. Hát persze, hogy rájött, ha még mindig nem tudná akkor most nem lenne itt. Érdekesnek találom ezt a dolgot, hiszen én egész eddig tudtam, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, hogy merrefelé mennék tovább. De már korántsem vagyok benne olyan biztos. Már látom a buktatóit a dolognak, és azóta van, ami jobban érdekel, ami jobban tetszik. Szóval, megváltoztam na.
- És mi lenne az? Mi leszel ha nagy leszel? – tipikus kérdés, mennyiszer hallja ezt egy ember, de maga a kifejezésmód tetszik, főleg mert Cat tulajdonképpen már nagynak számít. Hozzám képest legalábbis, aki még nagykorú sincs.
- Thaiföldön? Milyen ott? Mik a legnagyobb eltérések ehhez képest? – felcsillan a szemem, a kekszes zacskót az ölembe teszem – mielőtt beleejtem az egészet a vízbe - és minden figyelmemet a srácra fordítom. Mindig is érdekeltek a különféle kultúrák, a hiedelmek, a szokások, az ételek. Minden. És mivel egyelőre lehetőségem nincs világ körüli útra menni, így megelégszem azzal, hogy másoktól szerzem be az információimat.
- Áh, én Magyarországon. Egy icipici faluban. Soha nem jártam külföldön, sőt igazából a falum közvetlen környezetén kívül máshol se. Amíg ide nem kerültem. Szigorúan fogtak a muglik – eresztek meg egy vigyort ellensúlyozva ezzel a szavaim szomorkás felhangját. A kérdést, hogy kik vagy mik a szüleim is profi módon megelőztem, így legalább majd nem kell belemennem a témába.
- Hát szegények, ilyen a sorsuk. Elviselik, mert ezáltal jutnak a legnagyobb örömhöz, ami csak létezik számukra. Az életük értelméhez: a kicsinyeikhez. A főnök kacsa meg teljesíti a küldetését és a genetikai állományának terjesztését. – na, legalább biológiából odafigyeltem anno. Látszólag tényleg nem bánik túl jól a nőstényekkel, viszont odaadóan gondoskodik róla és a kicsikről, vagyis megvédi őket inkább. Az is valami.
- Akkor hátha szerencsénk lesz és láthatunk egyet! Mondjuk a kacsák is királyak, sőt! Állítólag finom a hattyú, bár van aki szerint száraz a húsa. A kacsa tuti, hogy finom. De ezeket nem enném meg! – nevetem el magam a fecsegésem után, mielőtt Cat azt hinné, hogy gonosz szándékkal etetem itt ezeket a jószágokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Igen, tudom, hogy Cat idősebb nálam, viszont még azért nem mondanám teljesen felnőttnek se, elvégre még tanul. Ez a fura mugli kifejezés meg a felnőttkorra utal. Bele szoktam futni az ilyen dolgokba a külföldi diákokkal, hisz őnáluk más idiómák vagy tudomisénmik vannak, mint minálunk. Lehet, hogy nekem is kéne valami fordítóbűbájos cucc, ami a magyaros gondolataimat és kifejezéseimet átalakítja mindenki számára érthetőre. Nem is lenne rossz!
-  Oh, az jó. Van valami ami azon belül jobban érdekel, vagy úgy az egész növényes téma szimpi? – kérdezem a fiú felé fordulva a kacsákról meg is feledkezve. Érdekesek a növények is az tény, bár engem jobban vonzanak az állatok. Ha választani kéne. Hogy mi akarnék lenni nagykoromban arról meg fogalmam sincs. Már nincs. De van időm kitalálni, úgyhogy nem is nagyon zavar a dolog.
- Angliában is! – kiáltok fel derűsen a baloldali közlekedés hallatán. – Mármint ott is bal oldalt mennek az autók. A betűk? Inkább rajzolásra hasonlít az írás, nem?
Legjobb emlékeim szerint ecsetvonás szerűen írnak ők is. Mindig is tetszettek az ilyesfajta írásképek, olyan szépek, különlegesek és főleg mások, mint a mieink. Meg a szokásaik is. Szívesen meghallgatnám, hogy mennyiben mások, de faggatni nem akarom a fiút. És ha egyszer belekezdünk ebbe a témába, hát lehet, hogy észre se venném, hogy már rég a kastélyban kéne lennem.
- Biztosan az. Majd egyszer bejárom. Meg az egész világot. Kíváncsi vagyok a többi nép kultúrájára. Lehet, hogy valami ilyen munkát kéne keresnem – ez egész jó ötlet, eddig miért is nem jutott eszembe? Csak utazgatnék mindenfelé, beszámolókat írnék, vagy útikönyveket. Sok-sok izgalmas kalandban lenne részem. Csak egy baj van ezzel.
- Hm? Hát, ha elpusztul akkor elpusztul – vakarom meg egy kicsit a buksim. Tényleg mi is van akkor? Farkasoknál meg egyéb nagyobb testű állatnál tudom a helyes a választ. Na de a kacsáknál? – A gyerekeinek nem lesz baja, még ha másik kacsa is lesz a főnök, ez biztos. Ki tudja, lehet hogy legközelebb egy nőstény hápi lesz a bandavezér és móresre tanítja a srácokat.
Igazából nem hiszem, hogy a hattyú evés sokban különbözne a kacsa evéstől. Kicsit nagyobb madár, és körülbelül ennyi. Szépek, de annyira azért mégsem érzem közelinek őket magamhoz, hogy ha nem lenne más választásom akkor ne falnám be őket jóízűen. Kutyát, macskát, lovat viszont soha. Akkor már inkább eszem füvet vagy földet.
- És mi jót csináltál abban a négy tanévben? Bejártad Európát hátizsákkal? - kiszórom az összes maradék kekszemet a kacsáknak, akik vidáman megrázzák a faroktollaikat. Szegények még nem jöttek rá, hogy nálam már nincs több finomság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Bólogatok, bár igazából nem is tudom, hogy milyen válaszra számítottam. Mondhatni hülye kérdés volt. Még szép, hogy minden érdekli a növényekkel kapcsolatban. Hiába ezt még mindig nem sikerült kinőnöm: a buta kérdéseket és a hirtelen témaváltásokat. Na meg a látszólag teljesen értelmetlen megnyilvánulásokat, legalábbis másoknak értelmetlennek tűnik. Mint most is, Angliával.
- Oh, jaj hát én se voltam még, csak … csak tudom – vonom meg a vállamat kicsit elpirulva zavaromban. Nem most fogok elkezdeni áradozni arról, hogy mennyire érdekelnek a  különféle kultúrák meg minden. Főleg mert egy újabb érdekességet tudok meg a thai írásról.
- Milyen akkor a thai írás? – kérdezem meg enyhén félrebillentett fejjel. A stég körül szerencsére van bőven bot, ha nagyon szeretne tud a homokba firkálni. Már ha megmutatja, ha nem, hát nem. A japán és kínai betűket ismerem, mármint láttam már olyan szövegeket. Elolvasni persze nem tudom őket, de szeretek gyönyörködni bennük.
Bólintok egyet, hiszen én is úgy gondolom, ahogy a fiú mondja. Az egész világ szép, az egész világ csodálatos, fantasztikus, tele lehetőségekkel, tele felfedeznivalókkal.
- Kacsáknál nem tudom, végül is nem falkába meg ilyesmibe laknak – egy kicsit felvonom a szemöldököm a kijelentése hallatán. Nem teljesen igaz, amit mond de értem, hogy mire akar kilyukadni. Mindenesetre nem állom meg, hogy újabb felvilágosítást adjak az állatokról és dolgaikról. Nahát hogy én milyen sokat tudok ezekről?!
- Vannak olyanok, akiknél matriarchátus van, a nőneműk vezetik meg ők a vezérek. Az elefántok például, na meg a hiénák. Ki gondolná, hogy azoknál a röhögő dögevőknél a pasikat csak kihasználják, mi? Az imádkozó sáska se semmi, bár azok ugye nem laknak együtt. Csak épp a hímet elfogyasztják mialatt az utódnemzés zajlik – dobolni kezdek az ujjaimmal a térdemen mialatt beszélek, nem nagyon tudok nyugton ülni. Mellesleg szerintem sem nemhez kötött az, hogy ki a vezéregyéniség, de erre már nem térek vissza.
- Ha végzel a sulival még megteheted. Áh de ahogy hallom a tapasztalatszerzés nem maradt el – mosolyodok el, és szinte már látom a lelki szemeim előtt a virágok között sürgölődő fiút. Illik hozzá az a közeg.
- És, miket szeretsz még csinálni? – teszek fel egy újabb kérdést mialatt az egyik kacsa úgy dönt, hogy megunja a szemlélődő szerepkört, szárnyaival sűrű csapkodásba kezdve végül felreppen a stégre. Egy hangos hápogással megrázza magát, farktollai vidáman billegnek jobbra-balra. Látszik, hogy azon tanakodik kihez menjen oda először egy kis finomságot kérni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|a tavacskához érkezve|o
  

Kicsit megkavar a kérdésével, aztán rájövök, hogy nem ismeri az Oscar-díjátadót. Kezemmel jelzem, hogy so-so, valami hasonló. Majd gyorsított verzióban előadom, hogy a díjat hívják így és van egy rakás kategória. Na meg azt, hogy ha már kiválóan alakítom a szerepet, akkor nyilván van esély, hogy én nyerem el a legjobb női főszereplői díjat. Oké, hülye poén volt.
Én inkább azon aggódok, hogy félrenyeli azokat a fránya pillecukrokat, nem pedig attól, hogy beterít velük ahogy nevetés közben véletlenül kirepülnek a szájából. De végül csak megbírkózik valahogy azokkal a bigyókkal. Úgyhogy megnyugodva kortyolom tovább a forró csokimat. A bizonytalankodását nagyjából megértem, de semmi félnivalója nincs a dologtól. De persze nem erőltetem, Sutrát megmutatni amúgy is egyszerűbb.
Gyorsan felhörpintem a maradék italomat, majd udvariasan bejelentem, hogy meglátogatom a női részleget. Nem időzöm túl sokat, legalábbis a többi lányhoz képest biztos, hogy nem.  A tükörbe is csak azért nézek, hogy vajon kiszedtem-e mindent a hajamból, ami felfogva tartotta azt. Így azért jobb.  Az asztalhoz visszaérve rámosolygok a rajtam végignéző fiúra, elégedettnek tűnik a látvánnyal, aminek nagyon örülök. Érdekes, hogy hol felveszi, hol leveszi a szemüvegét, de inkább főleg az, hogy ezt nem is azonnal szoktam észrevenni. Magamhoz veszem a táskámat és a virágomat, majd elindulunk kifelé.
Az éttermet elhagyva egy darabig még tudom is az utat, aztán jön az a rész, hogy elbizonytalanodom. Meg ugyan nem torpanok, de az amúgy sem túl gyors tempóból visszább veszek egy kicsit.
- A múltkor nem erre jöttem, véletlenül találtam csak oda – osztom meg vele a hezitálásom okát. Biztos, hogy jó felé megyünk? Remekül el tudok ám tévedni a faluban, bár előbb-utóbb odatalálok mindenhova. Szóval inkább rábízom magam teljesen a fiúra, hiába volt az én ötletem a helyszín és megfogom a kezét. Belekarolni is jó, de így jobb, legalábbis nekem jobban tetszik.
Hamarosan elhagyjuk a falu határát, majd rálelünk a kis parkszerű helyre. Mindenhol fényes kis útjelzők vannak, amik visszatükröződnek a víz felszínéről. Sóhajtok egy aprót mosolyogva. Annyira szép így tó tükre. Szinte érzem, ahogy a mágiám mocorog a bőröm alatt örülve a környezetnek. Közelebb megyünk a tavacskához, egyszerűen vonz a látványa. Gyönyörködve nézem egy darabig, majd megfordulok Thomas felé.
- Hát nem csodálatos? – szememben érzelmek egész skálája látszik. A hely is fantasztikus, nagyon romantikus, de annak még inkább örülök, hogy vele lehetek itt. És bármennyire is szeretném levenni már a karkötőmet, mégsem akaródzik elengedni a kezét. Tekintetemet le sem veszem a hihetetlen mélységű barna szemeiről. Majd mindjárt bemutatót tartok, csak még egy icipicit hadd vesszek el bennük.
- Akkor egy elementál rendel? – kérdezem végül halkan miközben hátrébb lépek és a kezét is elengedem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Általában a fiúk jobban tájékozódnak, ez ilyen agyi sajátosság. Általában. De persze nem mindig igaz ám meg nem mindenkire. Szerencsénkre most viszont igen. Thomas könnyedén odatalál, még úgy is, hogy szép nagy kerülőt iktattam be. Ezentúl inkább mindig hagyom, hogy ő vezessen. Az a biztosabb.
Úgy látom Thomas is el van ragadtatva a látványtól. Nagyon jól teszi! Mindig jó dolog vizet nézni, ilyenkor meg aztán pláne. Bár a naplemente is nagyon gyönyörű tud lenni vízparton. Majd talán egyszer azt is megnézzük, biztos varázslatos lesz az is. Tessék és még egyet is ért velem, hogy csodálatos a … én? Tényleg annak tart?
- Köszönöm! – felelem halkan teljesen elérzékenyülve, majd mielőtt meggondolhatnám magam gyorsan nyomok az arcára egy puszit. Egy egészen picikét, éppen hogy érinti az ajkam a bőrét. De akkor is puszi volt, bizony. Persze fel sem merül bennem, hogy csak kicsúszott a száján anélkül, hogy tudná mit is mond. Pedig velem is sokszor előfordult már.
- Rendben, akkor nincs extra óhaj ha jól értem – felelem szemforgatva, ahogy még távolabb lépek Thomastól. – Vele majd óvatosabban poénkodj, eléggé öhm játékos. A végén még megkapod tőle azt a nagy adag hűsítő vizet.
Most már elég nagynak ítélem meg a távolságot, így nem hátrálok tovább, viszont egészen a víz széléhez megyek, már kényelmesen bele tudnám lógatni a kezemet, ha szeretném.
- Nagyjából igen. A távolság az csak biztonság kedvéért van, mivel eléggé tele vagyok pozitív dolgokkal, így nem tudom mi történik ha leveszem a karkötőt. Lehet, hogy semmi – magyarázom neki, majd belelógatom a kezem a kellemes vízbe. Csak ez után veszem le a blokkolót. Nem érzek semmi különlegeset igazából, szóval lehet, hogy felesleges volt az óvintézkedés. Ez után jön az elementál-idézés. Nem fennhangon teszem, szóval körülbelül olyan, mintha csak guggolnék és simogatnám a vizet. Pedig szépen végigsorolom az összes képességét, személyiségi jegyét, felidézem pontosan az alakját és végül:
- Sutra – mondom ki a nevét. Mivel most blokkolt volt a mágiám, így egyáltalán nem kétséges, hogy meg is jelenik a kis állatka. Kidugja először az orrát a vízből, majd tipikusan mókás vidramozdulatokkal kikacsázik a partra. Picike gombszemeivel és huncut tekintetével rám néz, várja a mókát. Szavak nélkül kommunikálunk, elmondom neki, hogy bemutatnék neki valakit. Majd állok is fel, és visszasétálok az európai vidrakölyökkel a fiúhoz.
- Thomas  Sutra, Sutra Thomas – mutatom be őket egymásnak. A pici állat csak nézi a fiút egy darabig, kielemezve a helyzetet, majd körbeszökdécseli, végigcsúszik hason a fűben előtte, vidáman kattogva. – Nya, tudja, hogy hozzám tartozol, el vagy fogadva. Egy csomó dolgot tud, megmutassuk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Hm, ez … érdekes volt. Főleg, mert eszembe jutott, hogy ez nem az első puszi volt, amit kapott tőlem. Annak mennyivel másabb jelentése volt, és de rég is volt! És hogy nekem eddig miért nem jutott eszembe? Na mindegy, koncentráljunk inkább.
Az idézés sikeres, Sutra jön lát és győz. De Thomast milyen állat nem veszi le a lábáról? Van olyan egyáltalán?  És igen, kölyök. Bár amúgy is szeretem a vidrákat, mert mókásak, de picinek meg kell őket zabálni. De én személy szerint nem tartom nagyon meglepőnek, hogy elfogadja a fiút. Benito is azt tette.
- Szóval: a lényeg az, hogy igazából addig marad, amíg el nem küldöm, vagy le nem fárad. Sokkal jobban segít kordában tartani a mágiámat, mint Benito, szóval fogsz vele találkozni. A védekező és támadó dolgaira nem térek ki inkább. Valamennyire tud gyógyítani is. De ami igazán király: elvegyül – egy gyors magyarázat, majd Sutra már száguld is a víz felé. Ahogy beleér eltűnik, mintha nem is létezett volna. Thomas mellett maradok, kezemmel jobbra mutatok a kis tavacska közepére. Ahol kiugrik a vízből a vidra. Hatalmas vigyorral az arcomon pislogok hol a fiúra, hol a vidrára. Utóbbi épp kergetőzik valamivel, amire a fodrozódás utal. Egyelőre hagyom, szórakozza ki magát nyugodtan.
- Amúgy hozzáérhetsz majd ha szeretnél, semmi extra tapintása nincs, de nem tudsz átnyúlni rajta. Hacsak azt nem akarja.  Olyat is tud, mint egy patrónus. El tudom küldeni valahova, valakihez, hogy átadjon egy üzentet. Csak ekkor beszél. Ha utasítom rá, akkor választ is hoz. Amúgy nem. Velem gondolatban kommunikál. Hát így hirtelen ennyi. Szeret bohóckodni, de hát vidra és kölyök, szóval ez egész alap – teszem még hozzá, majd ismét szétnézek a kis parkocskában. Van egy pad nem túl messze, bár az messzebb van a tóparttól. De még nem döntöttem el, hogy leüljünk-e vagy sétálgassunk-e. Bármelyik jó, csak ne egy helyben álldogáljunk. Át is helyezem a testsúlyomat a másik lábamra, hogy aztán rövid idő múlva cseréljek.  Hirtelen oldalra billentem a fejemet, ahogy eszembe jut valami a kommunikációról.
- Szóval akkor a medállod hatását ki tudod kapcsolni, és csak akkor kapcsol vissza ha elveszed a pálcát? – idézem fel a mozdulatot, amit az étteremben láttam. – Liam bácsival hogy szoktatok beszélni? Le gondolom nem veszed. Mindketten angolul és akkor nem fordít?
Szegény fiút elárasztom a kérdésekkel a mellkasa felé pislogva, ahol a szóban forgó fordítóeszköz rejtőzik. Az étteremben annyira el voltam varázsolva a környezettől, meg mindentől, hogy inkább nem akartam zavarni a pillanatot a szokásos csacsogásommal. De itt a tóparti hangokat hallgatva simán megteszem, kezeimmel a hajamat babrálva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Thomas professzor, nem rossz. De lehetne akár doktor is. Amúgy bennem nem ötlik fel, hogy ennyire komolykodós, tanáruras lenne a  kinézete a szemüveg és a póz miatt. A szemüveg érdekes egyébként, mert nem annyira tűnik fel. Mármint persze másmilyen az arca ha rajta van, de az az arc is Thomasé, úgyhogy nem tudatosítom magamban, hogy na most lencséken át nézi a világot. Szóval teljesen mindegy mi van rajta.
- Nem, egyáltalán nem vesz ki belőlem a megidézése. Inkább hozzám tesz, ha nekem már kevesebb az energiám és szükségem van rá. Úgy képzeld el, mintha csak előhívnám. Ő ott rejtőzik a vízben valahol, nekem csak szólítanom kell és akkor megjelenik. De úgy tapasztaltam, hogy könnyebb előhívni ha nem az erőm vége felé vagyok már. Szívesebben jön, és szívesebben működik együtt velem – próbálom neki elmagyarázni, de ez egy olyan dolog, ami még nekem sem teljesen világos. Mármint az elméletét azt teljesen értem, de például azt, hogy milyen közegből előhívva kap dührohamot azt még tanulgatjuk. A pocsolyát nem kedveli az biztos. Jobb a tiszta víz. Ez a kis tó például eddig az egyik kedvenc ahogy nézem. – Ő egy önálló lény, önálló személyiség. De miattam létezik, én formáltam őt ilyenné. Szegénynek eddig kellett várnia rám, hogy megszülethessen.
Sejtettem, hogy tetszeni fog a fiúnak a mutatvány, bár hogy el is érzékenyüljön azt nem vártam. Persze számíthattam volna rá. Annyira mélyen meg tudja őt érinteni minden, annyira tele van érzelmekkel. Szeretetteljesen mosolygok rá, majd ismét a vidrára pislogok. Egy újabb bukfencet vet éppen a kis komisz.
- Persze, bármikor át tudom küldeni hozzád, amíg le nem merül. Amikor előhívom akkor igen, akkor kell a víz. De amikor elküldöm egy üzenettel akkor nem. Eltűnik és megjelenik máshol. Ez tök fura mondjuk, de így tanultuk. Még nem próbáltam ki. Gondoltam már rá, hogy így üzenek neked, de amíg nem találkoztál vele addig nem mertem – ez a féle kommunikáció nekem is sokkal szimpatikusabb lenne, még úgy is, hogy nem tudom milyen hangja van Sutrának. Biztos nem az én hangomon szólalna meg. De majd Thomas elmeséli egyszer. Időközben a kis állatka elkezd kifelé úszni a vízből, hogy csatlakozzon hozzánk.
- Érdekes. És gyakran ki szoktad kapcsolni? Semmit nem értessz olyankor ha magyarul beszélnek hozzád, ugye? – érkeznek az újabb kérdéseim a medállt és az ujjait figyelve. Azt nem kérdezem meg, hogy mennyire értett engem az étteremben, a rozsdás angol tudásommal. Végül is a jól bevált kézzel-lábbal mutogatást nem kellett bevetnem, szóval annyira gáz mégsem lehetett a dolog. Mivel még mindig a kezemben van a karkötőm, és nem szeretném elhagyni így elkezdem lázasan keresgélni a táskámat, amit leraktam valahova a virág mellé. De hova is?
- Ö, nem láttad, hogy hova raktam le a tásk.. áá megvan! – ott lapul ni a bokor mellett a galád. Odasietek hát gyorsan, de amikor bele tenném megcsillan benne a párja a mágikus ékszeremnek. – Ki szeretnéd próbálni a vizezést? Dobálhatjuk labdaként, Sutra meg megpróbálná elkapni. De nem muszáj ám. – fordulok vissza Thomas felé a táska előtt guggolva. A vidrakölyök közben végre kievickél a partra, fejét jobbra balra forgatva, hogy merre induljon. Ide hozzám, hogy megtudja mit csinálok, vagy az új játszópajtijához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

- Valami olyasmi – felelem mosolyogva. Jó lenne ha nem kellene külön idézgetnem a vízből, hanem szimplán maga a víz reagálna így rám. Bárhol, bármikor, bármennyi kis cseppnyi vizecske. Hm, kezd egyre inkább bővülni az a kis lista, hogy én kikhez is tartozom.
Rájövök, hogy nem is kérdeztem meg, hogy ugye elküldhetem majd hozzá a vidrát néha, magától értetődőnek vettem, hogy így lesz és neki az jó lesz. De végül is ismerem, először lehet, hogy egy kicsit meglepődne a hirtelen felbukkanáson, viszont örülne mindenféleképpen. Annak meg pláne, hogy nem kell a telefont nyomkodnia. Vagy baglyok után rohangálnia.
- Akkor legalább találgathatsz, hogy vajon mi is a téma. Csak hát, nem macerás egy kicsit, hogy ott kell tartanod a pálcát végig? – nekem valószínűleg ez lenne a bajom vele. Hiszen lássuk be, eléggé fárasztó hosszú perceken keresztül az a csuklótartás. Jó, mondjuk még csak hébe-hóba csinálta, nyilván akkor sem órákon át. Megint butaságot kérdeztem.
Nem kerüli el a figyelmemet a bizonytalansága. Ismét. Elgondolkodva figyelem hát, ahogy magához édesgeti a vízilényt. No lám csak, ez nem is tartott sokáig, már hozzá is érhetett. Ez igazán szívet melengető pillanat, még sem mosolyodom el, sőt, kissé szomorkásan figyelem kettőjüket. Beleejtem a karkötőmet a táskába, felállok és odasétálok hozzájuk a gondolataimba merülve.
- Figyelj … - szólítom meg óvatosan Thomast. Bizonytalan hangvételem egyrészt abból fakad, hogy nem szeretném elvonni a figyelmét az állatszeretgetéstől. Másrészt pedig nem tudom, hogy fogalmazzam meg, amit mondani szeretnék. Letérdelve ülök le melléjük, nem foglalkozva olyan apróságokkal, hogy esetleg tönkreteszem a harisnyámat. – Nem muszáj, de tényleg. Nem gond. Ha tartassz tőle, vagy ellenérzéseid vannak ezzel kapcsolatban akkor inkább hagyjuk. Nem szeretnék rád erőltetni semmit sem – csendesen beszélek, de teljesen komolyan. Csak azért, mert én szeretnék valamit azért ő ne hozza magát olyan helyzetbe, ami kényelmetlen neki. Ami bizonytalansággal tölti el. Kezeimet az ölembe ejtve figyelem az agyon dicsért vidrát, meg az őt simogató fiút.
- Fura, mi? Mintha egy vizes lufi lenne. Csak cukibb – mosolyodom el még mindig picit szomorkásan. De ugye tényleg nem csinál semmi olyasmit, amit ő nem szeretne csak azért, hogy nekem örömet okozzon? Sutra rám emeli a huncut tekintetét, a fénypontok tökéletesen megvilágítják annyira, hogy azonnal észreveszem a sunyi villanását. A következő pillanatban már egy jégdarab száguld felém. Megállítom a levegőben, és hagyom leesni. A kagylóforma azonnal ezer darabra törik szét.
- Meg ne próbáld! Sutra! Nem! – figyelmeztetem vészjósló hangon az elementálomat egy pillanatra Thomasra nézve. A vidra elgondolkodva kapkodja a fejét ide-oda közöttünk. Hallom a hangját a fejemben, de anélkül is tudom, hogy csak szórakozik, támadásról szó sincsen. – Úgy gondolja, hogy vicces lenne feléd küldeni pár dolgot, hogy kivédjem őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Tényleg gyorsan történik minden, bár én jobban figyelemmel követtem az eseményeket, mint ő. Mondjuk én ismerem már ezt a kis huncutot, és hallom is a gondolatait, szóval így könnyű. Csodálkozva nézem ahogy elveszi a kezét a vidráról és mintha próbálna felmérni minket. Hogy mi lesz a következő lépésünk, mit akarunk elkövetni ellene. Nem tehetek róla, de tátott szájjal nézek döbbenten Thomasra, ahogy távolabb megy. Nagyon feszülten viselkedik.
- Sutra, menj távolabb – súgom oda a kis állatkának, miközben le sem veszem a szemem a fiúról. A vidrának nem kell kétszer mondanom, elkacsázik a földön az egyik bokor irányába. Fogalmam sincs, hogy hova és meddig fog menni, de úgy is azonnal jönni fog ha hívom. Nem küldöm vissza a vízbe, még nem.
- Mi történt? Mi a baj? – lassan mintha kicsit feloldódna, már nem olyan görcsös a tartása, a kezei sem fehérednek el az erőtől, ahogy ökölbeszorítva tartja őket. Lázasan kergetik egymást a fejemben a gondolatok, próbálok rájönni, hogy mi is zaklatta fel őt ennyire. Hiszen nem őt célozta a vidra, engem. Kivédtem, egy jégdarabka sem eshetett rá, hiszen erre figyeltem. Mindig figyelek rá, hogy neki ne legyen semmi baja a mágiám miatt. Sutrára is rögtön rászóltam, hogy ne csinálja, amit tervez. Le is tett róla amúgy. És nekem sem volt kedvem ilyen célbalövöldözősdit játszani. Úgy tűnt talán? Hogy meg akartuk támadni őt?
Tehetetlenül rázom meg a fejemet, hogy az nem fog megtörténni amit javasol. Nem fog megcélozni senkit sem a vidra, sem őt sem mást. Én sem fogok kivédeni semmit sem. Ennyire félne ettől az egésztől? Végül is tényleg ijesztő, az Udvarba is az volt, bár akkor még tetszett neki.
Felsóhajtok, ahogy közli, hogy labdázzunk. Na azt már nem. Eszem ágába sincs még jobban megijeszteni őt. Már nyitnám a számat, amikor újra megszólal. Meghökkenek attól, amit hallok, pedig én is erre jutottam. Hogy fél. Fél a mágiámtól, tehát fél tőlem hiszen ahogy mondja: ez a részem. Komolyan sírhatnékom támad ettől az egésztől. Némán hallgatom őt tovább, ahogy győzködi(?) magát, hogy nem félhet, mert a víz hozzám tartozik. Mintha ez ilyen egyszerű lenne. Az jó, hogy túl akar ezen lendülni, de … jaj istenem, nem tudom. Már egyáltalán nem tartom jó ötletnek a dolgot.
- Tudom, hogy új neked ez az egész. Eddig nem láttál belőle szinte semmit, nem kellett többet tudnod róla a minimálisnál, nem kellett megemésztened a tényt, hogy a … nekem ez mekkora teher az áldás mellett. Nem kellett elfogadnod – válaszolom meg-megakadva. A barátnőd szót például ki sem tudom mondani.  Annyira tehetetlennek érzem magam most, mit kéne tennem?  – Soha nem bántanálak, és soha nem hagynám, hogy Sutra bántson vízmágiával. Nem vetted észre … amikor kitör belőlem, akkor sem ér el téged soha. Soha. Erre mindig figyeltem, még ha nem is szándékosan. Mindig megvédtelek. Tudat alatt még akkor is irányítottam, ha csak ennyire is. Jó, amikor vízbe zártam a kezed akkor igen, elért. De az is kontrollált volt már.
Elbicsaklik a hangom és képtelen vagyok többet mondani. Kicsit röhejesen hangzik, amit elmondtam. Megvédem az esőtől, te jó ég, mi vagyok én esernyő? Csak nézem őt. Csak nézem és nem bánnám ha megmozdulna végre, ha ellazulna vagy legalább közelebb jönne. És nem úgy állna ott, mintha valami vadállat lennék, akit valami láthatatlan kerítés mögé zártak. Kérlek, kérlek bízz bennem, ne félj tőlem. Kérlek!
Ne beszéljem le? Összeszűkült szemmel fürkészem, de elég határozottnak tűnik. Jó, akkor nem teszem. Mi lehet a legrosszabb, ami történik ha megpróbáljuk? Az, hogy fogja magát és itt hagy. Kibírnám-e? Nem. De legyen, nem beszélem le róla.
- Oké, akkor kérlek hozd ide a táskámat és gyere ide mellém – felelem kifürkészhetetlen arccal, ahogy felállok a földről. Bár őszintén szólva nekem így nagyon kényelmes volt, de azért a nadrágját csak nem kellene tönkretenni. Akkor már inkább álljunk. Kinyújtom felé a bal kezemet, tenyérrel felfelé és várok. Lesz, ami lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Nem tőlem fél, hanem az erőmtől, a víz uralásomtól? Hát, ezektől néha én is. Főleg attól félek velük kapcsolatban, hogy ártok másoknak. Soha nem kellett még önvédelemre használnom, de nem is nagyon szeretném. Ezt még csak-csak el tudnám viselni, el tudnám fogadni. De azt, hogy akaratomon kívül ártsak egy ártatlan embernek? Pláne olyannak, aki közel áll hozzám? Soha nem lennék képes megbocsájtani magamnak. Szóval igen, én is félek. És ha én félek az erőmtől, a kontrollomtól hogy is várhatnám el mástól, hogy ne tegye?
Tudja. Milyen kis egyszerű mégis sokatmondó szó. És mégis mennyire nem ér semmit néha. Hiába tudja, látom rajta. Nem tudom mit mondhatnék vagy tehetnék még. Talán semmit. Értem az ő problémáját, elmondtam, hogy nem kell tartania. Most jön az, hogy bebizonyítom neki, ha tudom. Remélem tudom!
Némán veszem át a táskámat, rögtön sütöm is le a szememet, hogy megkeressem a karkötőt meg a karperecet. Nem látom hát a fészkelődését úgy igazán, bár azt felfogom, hogy mocorog. Félek a szemébe nézni, ez az igazság. Meglep hát vele, amikor megölel. Kiesik a kezemből a táskám, ami nem is baj, hiszen így két kézzel tudom átkarolni a derekát. Homlokomat a vállának döntöm és mélyeket lélegzek. Neki szüksége van erre az ölelésre, de a helyzet az, hogy nekem is. Most nem vagyok nyugodt, nem vagyok kiegyensúlyozott, most egy érzelmi káosz vagyok. És ez gond. Ha most órákon át álldogálnánk így, én azzal teljesen kiegyeznék, vagy legalább csak addig amíg teljesen le rendbe nem jövünk. De elenged és én hagyom. Rámosolygok pedig nekem még korai volt ez az elválás.
Ahogy felveszem a táskámat a földről megpillantom Sutrát. Visszajött, és most szinte szugerálva néz engem. Aprót bólintok felé, és már árad is az energiája belém, visszaránt az egyensúlyi állapotomba. Nem nézek újra felé, csak kiveszem a karkötőm, egy gyors mozdulattal a bal kezemre csatolom, aztán Thomas felé nyújtom a karperecet. Ezt nem kell se kötni se kapcsolni, csupán bele kell bújtatnia a kezét. Az mindegy, hogy a bal vagy jobb kezére teszi, rábízom a dolgot.
- Tartsd így a kezed – mutatom is neki hogy gondolom, bár pontosan úgy ahogy a táskát is vártam. Tenyérrel felfelé. Megvárom amíg ő is megteszi ezt, majd egészen közel lépek hozzá. A tenyerem felett már van is egy vékony rétegnyi víz. – Egyszerű dologgal kezdünk. Én átirányítom a vizet a te tenyered fölé és ott tartom. Nem érintem hozzá, csak felette fog lebegni. Neked az a dolgod, hogy képzeld el a lapos vizet labdaként. Nem kell a folyamatot végiggondolnod, csak annyit hogy azt szeretnéd, ha labda lenne.
Ez tényleg viszonylag egyszerű, hiszen minden mást én irányítok. Hogy ne neki kelljen előhívnia a semmiből a vizet, hogy ne neki kelljen arról gondoskodnia, hogy ott is maradjon ahol megjelent. Egy szimpla képzeleterőt igényelő feladatról van szó, ráadásul nem is kell tökéletesen végrehajtania. A víz feljebb emelkedik egészen szemmagasságig, mialatt én gyorsan Thomas keze alá teszem az enyémet. Nem érek hozzá az övéhez, csak pontosan alá rakom a tenyeremet. A víz lassan kezd el süllyedni, majd megáll a tenyerétől egy centire és ott lebegve várja a továbbiakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Egyáltalán nem baj, hogy nekem kellett lehajolni a táskámért, legalább kizökkentett egy kicsit a mozdulat. Na meg amúgy sem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy kiszolgálnak, felveszik a vackaimat amit leejtek, tócsákra terítenek zakót hogy ne legyek vizes amikor átkelek rajta. Ez mekkora marhaság már, ki lehet kerülni azt a nyamvadt tócsát. Buta filmek.
Sutra továbbra is a bokor alatt kuksol, na nem azért, mert nem akarja megijeszteni Thomast. Az amúgy sem merült fel bennünk, hogy tőle félne a fiú. Csak jobb ha most inkább ott marad, és nem tereli el a figyelmünket. De azért támogat engem, jó kis vidra.
- Amúgy nem, de én a bal kezemre szeretem rakni. Ott van a jelem is, legelőször is ott jelent meg a víz, így adja magát, hogy a karkötőt is oda rakjam – világosítom fel őt erről a dologról. Ahogy neki kényelmes igazából. Eddig minden remekül megy, koncentrál, odafigyel arra, amit mondok. Jól van, akkor lássuk!
Elmosolyodok, ahogy látom az arckifejezését, hiszen tetszik neki a dolog. Igazából ő maga is meg tudná csinálni, hogy egy helyben lebegjen a víz, de sokkal látványosabb és önbizalomnövelőbb ha a formáját alakítja át. Abban egy percig sem kételkedtem, hogy ne menne neki a dolog. Az én erőmön osztozunk éppen ketten, meglehetősen furcsa érzés. Ha nagyon odafigyelnék, akkor még valamelyest azt is érezném, amit ő. De ehhez szerencsére nem vagyok elég képzett.
- Szép! – dícsérem meg, fontos a pozitív visszajelzés. Visszavigyorgok rá és figyelem tovább az arcát. Nem kell a labdacsra néznem, hogy tudjam mi történik vele. Felkacagok viszont, amikor belenyúl, hát persze, hogy nem bírja megállni.  Valami azonban történik, valami változott. Nem tudom beazonosítani, hogy mi, így kicsit aggódva figyelem az erősen fókuszáló fiút. Nem merülhet ki, hiszen én sem teszem. Túlságosan örülne? Vagy már nem tud úgy koncentrálni?
- Rendben! – belekontárkodom hát én is a dologba, bár most éppen stabil az a labda. Gyorsan rögzítem a meglazult molekulákat, hogy ne veszítsék el megint a formájukat véletlenül. Majd lassan hátrálni kezdek.
- Most arra koncentrálj, hogy ott maradjon a kezed felett – adom a következő instrukciót. Ez már kicsit trükkösebb, mivel figyelek a labdára, hogy ne essen szét, ha egy icipicit is elmozdítom viszont akkor azonnal hozzám repül. És ezt nem szeretném. Hadd érezze a fiú, hogy ő irányít. Még két lépést teszek hátrafelé, majd megállok.
- És most akkor küldd ide. Mintha lebegtetnél valamit, csak nincs pálca. Jöhet gyorsan is, lassan is, ahogy szeretnéd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Úgy néz ki most én vagyok a professzor szerepben, bár a kinézetem az nincs meg hozzá. A szigorom sem.
Azt jól is teszi, hogy a labdára koncentrál. Engem nézegethet az után is, hogy eltűnik a vizünk, én attól még itt maradok. Én is koncentrálok, rá és a labdára. Hogy ha bármi gond lenne, akkor közbe tudjak avatkozni. Mintha egy kezdő hydromágusnak segítenék gyakorolni, körülbelül olyan érzésem van. Elégedetten bólintok, amikor a helyén marad labda, majd figyelem ahogy elindul felém. Ha pontoznom kéne akkor biztos jó magas pontszámot kapna. Nem csak úgy simán ideküldte, még ívbe is mozgatta.
- Ha erőből küldöd akkor jobban kell figyelni, hogy megmaradjon nagyjából az alakja. Ne laposodjon el túlságosan. Szép volt a röppálya – persze látja ám rajtam, hogy elégedett vagyok a teljesítményével, de azért el is mondom neki egy kis plusz információval együtt. Én egy picit gyorsabban indítom neki a labdát, legalábbis az ő tempójához képest. Azt is csak a köztünk lévő távolság feléig. – Vedd vissza és dobd erősebben. Ha azt is okénak érzed akkor beszállhat Sutra, majd figyelek rá, hogy ne rakoncátlankodjon. Ha még nem fáradtál el.
Közben lazítok egy kicsit, hogy könnyebben tudja magához hívni a labdát. Nem az a célom, hogy küzdjön, hanem hogy jól érezze magát, hogy tetszen neki a dolog. Piszkálgatni kezdem a karkötőmet amíg ő felkészül, hogy idedobja. És ezt igazából nem egészen értem. Amikor Sutra akart felé jeget dobni attól kikészült, de hát…most is felé dobálgatok. Igaz, hogy vízlabdát és még lassan. Igen, még. Ha belejön a dologba és tetszik neki akkor simán mehet úgy majd, mintha egy baseball labdát passzolgatnánk egymásnak. Szóval, mi is a különbség a két eset között?
- Mi történt amúgy az előbb? Miért kezdett el szétcsúszni? Mit éreztél? – kíváncsian nézek rá, ismét jobban megerősítve a labdát. Lehet hogy a beszéd is csökkenti a koncentrációját. A vízgömb felülete érezhetően lejjebb hűl, egy vékony jégréteg képződik rajta, majd elhalványul. Csupán jelzésként, hogy nem fog kipukkadni.
- Ja, jéggé is alakíthatod, ha akarod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Ügyesen magához ragadja a labdát, a visszaküldése is rendben van. Bár nem tartja tökéletesen az alakot a gömb, de nekem sem szokta. Igaz nem is szoktam annyira figyelni rá, inkább cselezgetni szoktam vele.
Nem felel rögtön, de úgy látom nem a laszti miatt. Arra már szinte alig figyel. A sebességet sem kell csökkentenem, gond nélkül átveszi magának, néha meg sem áll a golyó de már fordul is vissza. Úgyhogy beleteszek pár bukfencet, hogy ne csak egyszerűen oda-vissza menjen. Kapja el nem kiszámítható röppályán is.
- Az sem lett volna gond ha szétpukkan, gyorsan újraalkottad volna – nem teljesen értem, hogy ez miért volt akkora probléma. Igaz, hogy nagyon szép a labda, és fantasztikus érzés ha először sikerül létrehozni. De szerencsére  nem olyan, hogy csak egyszer lehet vele megpróbálkozni. Mindenesetre igen, valóban különleges egy helyzet ez. Nem elég, hogy itt vagyunk, de még ráadásul kiöltözve is. Nem egy szokványos este, és főleg nem egy szokványos sablonos randi. De hogy is lehetne az, ha egyszer rólunk van szó?
Ismét felém száll a labda, de már lassabban, a szomorú arcát látva ezen meg sem lepődöm. Azon már inkább, hogy még megvan egyáltalán a lasztink. Figyelmesen hallgatom a magyarázatát, ami újdonságként ér. Nem vettem észre, hogy ilyen gondja lenne a leeső, széttörő, kipukkanó dolgokkal. Rosszul lesz tőle? Ó, értem. Megállítom a levegőben a labdát, erősen tartva azt, hogy ne mozdíthassa tovább még véletlenül sem. Úgy gondolom, hogy nem kellene tovább folytatni, hiszen jelenleg labilis az érzelmi állapota. De eltüntetni sem merem, hiszen ez az ő első alkotása . Majd eldönti ő, hogy véget vessünk-e neki vagy sem. Thomas pedig folytatja és a szemembe néz. Tudom mire gondol, emlékszem a történetre, amit régen mesélt. A labdát ott hagyom, ahol van, én viszont közelebb megyek hozzá. Arcomról a megértés és együttérzés olvasható le, tekintetemből pedig végtelen gyengédség és szeretet olvasható ki.
- Értelek. És a vízlabda erre emlékeztetett – kicsit felviszem a hangsúlyt a szó végén, hiszen nem vagyok benne biztos, hogy tényleg így van-e.  Teszek még egy lépést, karjaimat tétován feljebb emelem egy picit. Néma kérdés lapul a bizonytalan mozdulatsor mögött. Szükséged van egy ölelésre?
Ahogy figyelem őt eszembe jut az előbbi, amikor bepánikolt Sutra tervétől, a széttörő jégtől. Az is ettől lehet ezek szerint. Viszont …
- A jégnél is rosszul lettél, amikor féltél, hogy kipukkan a vízgolyód akkor is. De ez rendben van? Hogy dobálgatjuk a vízlabdát? – újabb kimondatlan kérdés: miért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Lehet, hogy jobban biztosítanom kellett volna az együttérzésemről? Mármint szavakkal is? Most hirtelen úgy érzem, hogy talán nem az volt a legremekebb reakció, hogy értem. Hiszen még is csak a szüleiről van szó. De vajon tényleg jó lett volna ha nekiállok sajnálkozni? Fogalmam sincs, de most már feleslegesen gondolkozom ezen igaz? Hiszen már kimondtam azt amit. És elfogadja a felajánlott ölelést. Legalább ezt biztos, hogy jól csináltam.
Átkarolom a derekánál és finoman simogatni kezdem a hátát. Lágyan, kedvesen, megnyugtatóan. Egy idő után egyfajta ritmust veszek fel a mozdulataimmal, a lélegzésem lassú üteméhez igazodom. Ekkor már csak az ujjaim hegyével cirógatva őt. Néha csak körömmel. Furcsán nyugodtnak érzem magam, és ez szinte érezhetően árad ki belőlem. Érdekes, nem tudtam, hogy ennyire tudok vigasztalni. Addig maradunk így, amíg ő el nem kezd távolodni. Leengedem a karjaimat én is, amit meg is simogat. Szívesen.
Bólintok, amikor magyarázni kezd. Rendben, akkor a vízlabdás dolog belefér. Ez jó, ennek örülök.  A folytatástól viszont ismét elkomorodok, tekintetemet szinte belefúrom az övébe és töprengek azon, amit mond. És azon, amit nem mond el. Nem kezdek bele a magyarázkodásba, hogy nem hagytam volna, hogy megdobálja Sutra. De tényleg nem, rá is szóltam. Én sem tartom túl jó poénnak, hogy csak úgy dobálgatni kezdjen másokat. Igazából azt sem kedvelem ha engem céloz. De a probléma mélyebben gyökerezik, szóval ez  most nem is igazán fontos.
- Nem csak itt hajigáltak meg, igaz? Az otthonban is. Pusztán szórakozásból bántottak. Ugye? – szinte suttogok, ahogy összerakom az információkat magamban. Bár kérdezem, de teljesen biztos vagyok benne, hogy így történt. Hogy bántották, mert ez igenis bántalmazásnak minősül. Lelkileg mindenképpen. – Mit tettél? Szóltál valakinek? Felnőttnek?
Ebbe viszont már nem vagyok biztos. Lehet, hogy igen, csak nem foglalkoztak vele. Ez elég durva dolog lett volna mondjuk, bár sajnos előfordul. Lehet, hogy nem is szólt senkinek, magában tartotta az egészet. Ez sem a legjobb mondjuk. De inkább nem próbálok meg magamtól rájönni, ha szeretne majd válaszol rá. Ha nem, az sem baj. Nem erőltetem a témát, de tényleg nem.
Nem lépek hátrébb, az előbb sem tettem, csupán hátat fordítok neki, hogy lássam rendesen mit csinál a labdával. Most aztán tényleg nem árt nagyon odafigyelnem. Hagyom, hogy úgy irányítsa ahogy szeretné. Talán ez most szükséges is neki, hogy érezze, hogy valamit teljesen ő kontrollál. Ha már a múltbeli eseményeket nem tudta. Elmosolyodom a megoldásán, ahogy eltűnteti a labdát, szép befejezést adott neki. Így nem is pukkant ki, nem is alakította át gőzzé, hanem visszaadta a víznek a vizet.  A kis tavacska enyhén fodrozódni kezd, de hogy ezt ő csinálja-e vagy én, azt nem tudom. De valahogy így tűnik helyesnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

péntek este|o
  

Csalónak? De hiszen, ha részvétet nyilvánítanék úgy igazából, akkor nem csak arra gondolnék, hogy ő elvesztette a szüleit. Arra is persze. De arra is, hogy mennyi szeretettől, lehetőségtől, boldogságtól lett megfosztva. Az otthonban ezeket nem kaphatta meg, nem is kapta meg. Nevelőszülőknél már inkább lett volna rá lehetőség erre. És azt is sajnálom, hogy milyen sok évet élt le ezek nélkül. Most már rendben van, hiszen ott a bácsikája. De hogy fejezed ki ezeket, úgy hogy ne vigye el az egész beszélgetést a szomorúság felé? Vagy úgy, hogy most már más a helyzet? Thomas úgy is tudja, hogy attól még, hogy nem mondok ki dolgokat, azok az érzések és gondolatok léteznek bennem.
Jól sejtettem, nem állt ki magáért. És igen, lehet, hogy rosszabb lett volna ha elmondja. Nem hagyták volna békén a fiúk, csak még jobban bántották volna. De ha beavatott volna valakit, akkor legalább ezt a terhet megoszthatta volna, nem egyedül cipelte volna. Vajon azóta elmondta-e már bárkinek úgy igazán, hogy mi minden történt vele? Vajon milyen jogon gondolkodom én ilyeneken, amikor pontosan ugyanezt csináltam én is? Félinformációkat ugyan közöltem, de teljesen senkinek nem mondtam még el a dolgokat.
- Lehetséges, hogy igazad van, most már nem tudjuk meg úgy sem. A lényeg, hogy már az elmúlt. Sutrát meg kinyúvasztom ha csak még egyszer is eszébe jut ilyesmi – rámosolygok halványan, hogy picit oldjam a hangulatot. Megértem, hogy nem akar ilyenekről társalogni most, nem is erőltetem a dolgot. Egy aprót biccentek, hogy ezt ő is tudja. A fejembe még - szerencsére - nem lát bele. El pedig tényleg nem ront semmit. Mindig is ilyenek voltunk, mindenféléről beszélgettünk. Az egyik pillanatban még viccelődünk, a másikban már valami komolyabb témát tárgyalunk ki. És csak attól, hogy most már egy pár vagyunk és hogy ez egy fantasztikusan romantikus randi, attól még miért ne csinálhatnánk mindent úgy, ahogy szoktunk? Nem kell csöpögő arckifejezéssel nagyokat sóhajtozva bámulni egymást végig.
Ehhez a jelenséghez amúgy egész hamar hozzászokna ha hydro lenne ő is. Hiszen a víz a része. Belemerülni egy kicsit olyan, mintha hazaérkezne az ember. A vízzel egyé váló dolgok látványa így nekem örömet okoz, megnyugvást, hiszen a helyére került minden. Egyszer majd talán elmondom neki, vagy megpróbálom átéreztetni vele. Talán.
- Persze – odasietek a virágomhoz, és a földről felvett táskámat a vállamra akasztom mielőtt megfogom a kezét. Lassan andalgunk tovább, hiszen ráérünk még. Hátra sem kell pillantanom, tudom, hogy Sutra követ minket. De bármennyire is  szeretnénk megállítani az időt végül csak elérkezik a pillanat, amikor el kell búcsúznunk a kastély kapujánál.
- Köszönöm szépen ezt a csodálatos délutánt és estét – hálásan mosolygok a fiúra, majd megölelem. Tényleg nagyon jól éreztem magam, minden annyira tökéletes volt. Egy picit még így maradunk, majd végül csak elhangzik az a fránya jóéjt is. Sutrát elengedem, Thomas visszaindul a kandallókhoz, hogy hazajusson, én pedig komótosan felsétálok a körletbe. A mosoly egy pillanatra sem tűnik el az arcomról, talán még akkor is megmarad, amikor már elalszom. Talán még arra is rájövök, hogy milyen könnyedén és milyen gyakran ölelem meg az eddigiekhez képest. Talán. Ki tudja?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

szombat délelőtt | o

Oké, feljegyzés magamnak: utánanézni a khmer írásnak. Lassan a második otthonom lesz a könyvtár, de komolyan. Mindenesetre elmosolyodva bólintok egyet, miszerint értem, hogy nem értem. Értem, hogy ennél jobban nem tudja elmondani. És azt is, hogy ha választ szeretnék egy kérdésemre, akkor lehet hogy konkrétabban kéne feltennem.
- Bezony, egy tv műsorból tudtam meg én is. Nem is gondoltam volna róluk – árulom el neki, hogy ezt nagyon sokáig én sem tudtam. Az egyáltalán nem látszódik, hogy Cat magához beszélne, vagy magához gondolna. De nem hiszem, hogy ez akkora baj lenne ám. Én is szoktam, sőt veszekszem is magammal. Néha hangosan is. Jó az úgy.
- Még egy pasit se hallottam, hogy azt mondta volna de jó a pasi imádkozó sáskáknak, úgy cserélnének velük. Bezzeg a kan disznókkal cserélnének – csak folytatom a biológia órát. De őszintén remélem, hogy vagy tudja Cat hogy mire utaltam, vagy nem kérdez vissza. Mert Isten látja lelkem, nem akarok belemenni ennél jobban a témába. Nem is tudom, hogy miért hoztam fel egyáltalán. Mi bajom van nekem de most komolyan?
A nőstény szerintem semmi extrát nem érez, pusztán éhes és teszi azt, ami bele van programozva. A hím tudja-e? Fene se tudja. Ha tudja is sem tudja elkerülni a végzetét. Teszi azt, amit tennie kell. Belehal, de a genetikai kódja öröklődik. Furcsa dolgok ezek. Inkább ne öröklődjön a genetikai kódom, de éljek azzal, akit szeretek. Így a logikus, nem? És már megint: mi a fene van velem?
- Vigyél magaddal azért valakit. Egyedül nem csak, hogy unalmas de veszélyes is bizonyos helyeken – adok neki tanácsot, mintha én annyiszor bejártam volna már Európát hátizsákkal. Mert nem, még egyszer sem. Pusztán mivel érdekel a dolog, így utánajártam már jó pár országnak. És nem csupán a szokásos túristahelyekről olvasgattam.
Táncol? Na ez érdekes. Ó és persze, hogy visszakérdez. Gondolhattam volna, hogy így fog tenni.
- Milyen táncot? Társas vagy ilyen hiphop vagy valami más? Versenyszerűen? Vagy hobbiként? – kérdezek vissza először is, hiszen tényleg érdekel a dolog. Azt nem mondom, hogy tánctanárt keresek, mert nem. Sőt partnert sem, de lehet, hogy hasznos lesz ez az információ. A futás jó dolog, de a mozgást annyira nem fejleszti. Még úgy sem, hogy nem esem már el minden fűcsomóban.
- Én? Hát … olvasni, zongorázni, új helyekre tett kirándulásukról ábrándozni. Öhm, elemi mágiázni. A macskámmal veszekedni – kezdem el sorolni kicsit akadozva. Egy rakás dolgot szeretek csinálni, ilyenkor sosem jut eszembe minden. Nagyjából ezeket szoktam mondani erre a kérdésre, azt hiszem. – Futni nem szeretek úgy különösebben, de futok. És nagyon szeretnék világot látni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délutáni séta a valahol felé |o
  | oo

Bólogatva hallgatom a magyarázatot a cukorkaevés mikéntjéről. Nem hangzik annyira nagyon bonyolultnak igazából, szóval kellemes izgatottság jár át, ahogy arra gondolok, hogy fogok én ugrabugrálni a finomságok után Legszívesebben már most ki is próbálnám, ár a csomagokkal talán mégsem lenne túl jó ötlet.
- Á, az utcán szerintem jobb, ott van tered mozogni. Biztos fellökném az asztalt, vagy lefejelném, vagy hasonlók. Majd kipróbáljuk – mondom mosolyogva, ahogy megelevenedik lelki szemeim előtt az az ominózus eset. A levitás srác felugrik, szinte repül a levegőben és elorozza a cukorkát. Legalábbis én valahogy így képzelem el, persze nyilván nem így történt, de milyen mókás lenne már, nem?
Hát, mivel helyettem cipeli a nehéz táskát, naná hogy menőn fest. De tényleg, nincs ezzel semmi gond, a divatot azt inkább hagyjuk, vannak ennél sokkal furább ruhaköltemények meg hasonlók, amik divatosnak vannak mondva. Szerintem meg rém rondák. Mindenesetre Thomasnak szerencséje van, hogy nem rajongok a rózsaszínért, fodrosért, plüssösért és hasonló nagyon lányos ruhadarabokért, kiegészítőkért. Az tényleg picit furcsán mutatna rajta, bár kétlem, hogy bárki rossz szemmel nézne rá, ha egyszer itt sétálok mellette. Mindenkinek egyértelmű lenne, hogy mi a helyzet.
- Tényleg? – kérdezek vissza rögtön mosolyogva. A tetszik kifejezés semmiféle érzést nem vált ki belőlem, már letisztáztam az erre vonatkozó információt. Van valami tök szuper abban a kinézetében, körülbelül ennyi, amit jelenleg én értelmezek. A helyesbítést hallva viszont egy pici szomorú villanás jelenik meg a tekintetemben, túl rövid időre ahhoz, hogy észrevehető legyen. Tudom, miért javítja ki magát, ő viszont ezek szerint nem tudja, hogy nem szükséges ezt tennie.
– Emberi alak? – kérdezek vissza rögtön, ahogy az elijesztésről mesél. Nekem természetesen először valami cuki állat alak ugrott be, hiszen eddig csak helyes nyuszi fülekkel láttam őt. De az tényleg cuki volt, legszívesebben meg is simogattam volna őket, kíváncsiságból. De valahogy kétlem, hogy ott állattá változott volna. – Nagyon félelmetes volt? Nem látták átváltozni? Vagy pont az ijesztette meg őket?
Kérdések tömkelegét zúdítom szegény barátomra, és még vissza is fogom magam. Közben kényelmesen baktatunk a kis tavacska felé, mert hát na nyilván hova máshova mennénk, ha nem vízközelbe, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

megérkezvén a valahova, kora délután |o
  | oo

- Állatként már láttad? Nyuszifülekkel nagyon cuki a női alakjában! – kotyogok közbe izgatottan, majd rögtön a szám elé is kapom a szabad kezemet és megrázom a fejemet, hümmögve, miszerint 'bocsi, közbevágtam, folytasd csak'. Pont ez az a dolog egyébként, amivel anno Riley felkeltette az érdeklődésemet, feloldotta a hangulatot, hogy képes legyek egyáltalán megszólalni nála. Szóval az átváltozásainak témája mindig is izgalmas volt számomra. De most inkább tényleg csöndben maradok és hallgatom azt, amit mesél a barátom. Az is éppen elég izgalmas. Sőt.
A tiszteltet kölcsönző kifejezésen elgondolkozom, majd ahogy jobban lefesti már kezdem érteni, hogy milyen lehet. Riley általános formájáról meg, amit láttam, csak annyit, hogy nem sokat fogtam ám fel belőle akkor. A hosszú ujjaira, na azokra emlékszem. De tény, hogy nem tűnt olyannak, mint amit most leír.
- Tehát valami kigyúrt, ijesztő alak lett, akiről rögtön lerí, hogy egy apró legyintéssel kiüt bárkit, aki kekeckedik vele – összegzem nagyjából az elképzelésemet. Nagyon félelmetes lehetett, mármint azoknak a beszólogatós ürgéknek biztos, de nyilván ez is volt a cél. Thomas meg teljesen el van ájulva ettől az új Rileytól, nyilván az is eléggé hozzátesz, hogy milyen körülmények között mutatta meg így magát Riley. Bár amúgy is eléggé imponáló tud lenni egy ember, nem muszáj még meg is védenie a másikat. Töprengve nézek magam elé, ahogy ezek járnak a fejemben. Mint ahogy akkor sem a folyosón, úgy most sem érzem azt, amit nagyon nagyon régen azokat az Annies fotókat nézegetve éreztem. Most leginkább kíváncsiságot érzek, meg némi elismerést, örömöt amiatt, hogy ennyire fel van dobva tőle, és némi kis aggodalmat. Igen, ez az, megvan mi az a gondolatfoszlány, amit keresgélek a sztori eleje óta.
- Elég durva dolgokat mondhattak, ha Riley szükségét érezte annak, hogy ilyen alakra váltson – jegyzem meg halkan. Ó nem, nem kérdezem meg, hogy mégis mit szóltak be. Biztos, hogy nem volt semmiség. Igazából ezzel csupán azt próbálom kifejezni, hogy erre gondolok, ez a meglátásom, ami vagy igaz, vagy nem. – És ezt az alakot fogja amúgy gyakrabban is használni, vagy csak ilyen végszükség esetére?
Visszább veszek egy picit a tempóból, bár eddig sem siettünk túlzottan, így viszont sejthető lesz, hogy hamarosan megérkezünk. Már látszik a stég, ami szerencsére teljesen kihalt. Jelenleg oda tartunk. Bár többféle elképzelésem volt, de végül emellett döntöttem. Arrafelé vesszük hát az irányt, hamarosan pedig már a kissé recsegő deszkákon sétálunk. A legszélén megállok, gyorsan szétnézek a vízfelszínen, majd észreveszem egy csónak sziluettjét a távolban. Tökéletes. Visszafordulok és rámosolygok Thomasra.
- Nos, az a bizonyos valahol egész pontosan itt van. De, lehet akár ott is – mutatok először a stégre, majd be a tó közepére. Amíg ezt elmondom a kis ladikocska már közelebb is ér hozzánk, felismerhetővé válik az idősebb úr, aki a csónakokat szokta bérbe adni. A bácsi a stég szélére kormányozza a csónakot, egy pálcaintéssel kiköti majd kecsesen „partra” lép, kissé megemeli a kalapját felém, majd biccent Thomas felé és fütyörészve elsétál a falu felé.
- Van kedved csónakázni egyet, vagy csak a benne lévő pokrócokat használjuk fel egy vízparti piknikhez? – ismét megkapja a választás lehetőségét tőlem a barátom, miközben finoman előre-hátra hintázok a lábamon. Mosolyom az állandósulni látszik, mialatt a mozdulatlan víztükrön álló csónak előrébb siklik, amíg a kötél engedi. Majd vissza az eredeti helyére. Gond egy szál se, nem kell evezni, a hydromágia ismét milyen jól jön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután |o
  | oo

Buta közbeszólásom mintha meg sem történt volna, legalábbis semmi reakciót nem váltanak ki Thomasból az elhangzottak. Egyáltalán, abszolút semmit. Furcsa. A rossz szóhasználat viszont persze, hogy válaszra készteti. Biccentek csupán rá, nem kezdek el magyarázkodni arról, hogy nem ilyen testépítős kigyúrtságra gondoltam, vagy az olyasmire, amire rámondjuk, hogy izomagyú. A többiből leszűrhető, hogy értem, miről beszél, csak néha olyan ügyesen tudok fogalmazni magyarul, mintha külföldi lennék.
Felszisszenek az átváltozás kiváltó okát hallva, és már nem is csodálkozom azon, hogy Riley olyan formát választott. Összeszorul a torkom, hiszen tudom, hogy ez mennyire mély sebeket ejt rajta. Fájdalmas téma. Az meg csak súlyosbítja a hirtelen rám törő érzést, hogy bár nem úgy, mint azok az emberek, de én is ezzel jöttem neki. Attól, hogy most ott volt vele a férfi, és megvédte, valószínűleg utána meg is nyugtatta, egy icipici öröm szivárog bele az amúgy pocsék érzések közé. Biztos jól végződött az a kis kiruccanás végül.
- Biztosan bármikor szívesen átvált neked abba, ha kéred, ha szeretnéd – osztom meg vele a véleményemet kedvesen. Nem hiszem, hogy Riley megtagadná ezt a kívánságot, valahogy nem tudom elképzelni, hogy ilyet tenne. Főleg, hogy ezzel mennyi örömet tudna okozni Thomasnak.
Megérkezünk a helyszínre, így egy időre magamba fojtom a további gondolataimat a témával kapcsolatban. Tudom, hogy hamarosan meg leszünk zavarva úgy is. Még jó, hogy tudom, én szerveztem az egészet. Izgatottan figyelem, hogy a barátom mit szól a fejleményekhez, ám ezt az érzést rövid időn belül felváltja a zavarodottság. Nem tetszik neki? Vagy azt se tudja, hogy mit mondjon, de tetszik neki? Vagy még túlzottan a felidézett események hatása alatt áll? Oké ez utóbbi eléggé valószínű mondjuk. Fejemet egy picit lejjebb hajtom, vállaim feljebb húzódnak, ahogy egy görnyedtebb pózt veszek fel. Feszélyez most ez a némaság, magyarázkodni támad kedvem tőle, vagy mentegetőzni; de inkább csöndben maradok, tudván, hogy csak értelmetlen dadogás lenne belőle. Egy szót sem szól, csak áll ott némán, majd rettenetesen hosszú idő múlva – nekem legalábbis annak tűnik – a csónak felé indul. Ez most akkor mi? Akkor vízre szállunk?
Kérdőn pillantok rá, majd sóhajtok egy aprót. Biztos azt akarja ezzel mondani. Különben hátrálna. Óvatosan lerakom a csomagot az egyik ülőrészre a gondosan összehajtott pokrócok mellé, majd visszamegyek Thomashoz a táskámért. Automatikusan nyúlok a vállához, és elkezdem levenni róla a pántokat, de szerencsére a mozdulat közben észbe kapok, hogy ez nem a legjobb ötlet. Ehhez tényleg túl nehéz a táska, megütné ha lejjebb csúsztatnám a szíjakat. Így hát még éppen időben fejezem be a műveletet, hogy még ne folytassa magától az útját a pánt lefelé, visszahúzom a kezemet és csak tartom felé. Egyértelmű, hogy mit szeretnék, talán az indoka is: lényegesen könnyebb lesz beülnie a csónakba, plusz súly nélkül.
- Szállj be kérlek – mondom csendesen és amíg ő ezt megteszi addig én feszülten figyelek a vízre, hogy meg se rezdüljön semmi sem. Így a ladikunk teljesen nyugodtan áll, semmi imbolygás, semmi mélyebbre süllyedés. Mintha nem is történt volna semmi. Majd a kötél eloldása után beszállok én is, óvatosan elhelyezkedem a fiúval szemben, a táskát a csónak aljába rakom le. Az majd később fog kelleni. Térdem finoman a barátoméhoz ér, mivel annyira messze nincsen egymástól a két ülőhely. Igaz ezt a érintkezést megszüntethetjük azzal, ha valamelyikünk picit oldalra csúszik, de nekem így tökéletesen megfelel. Kivárok még egy kicsit, majd elemi mágiával mozgásba hozom a csónakot, pontosabban a vizet körülötte, hogy arrafelé haladjon, amerre szeretném. Lassan haladunk csak, hiszen szokatlan ekkora tárgyat mozgatni, de legalább egyenletesen, billegés nélkül tesszük. A kis tavacska közepe táján megállunk, körbenézve csodálom a gyönyörű őszi színekbe borult fákat, a tó felszínén itt-ott úszkáló leveleket. Hát, nekem nagyon tetszik.
- Beszéltetek Rileyval a dologról, tudod a parton történtekről, meg a korábbiakról? – most már kettesben vagyunk, nem hallgathat ki minket még véletlenül sem senki, így visszatérek ehhez a témához, megkérdezve végre, ami már akkor a felmerült bennem, amikor mesélte, hogy már megint azzal jöttek neki. Közben az ölembe veszem a pizzás csomagot, készen arra, hogy kinyissam, amikor Thomas is úgy gondolja. Feleslegesen nem hűtöm ki a kaját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután a tavon |o
  | oo

Véleményem szerint nincsen abban semmi sem, ha megkéri a dokit, hogy váltson alakot. Bár lehetséges, hogy csak amiatt nem, mert én ezt majd meg fogom tenni. Úgy érzem, hogy hamarosan nem fogok szívinfarktust kapni attól, ha a mellettem ülő nő helyén egy férfit fogok látni. De persze, ha Thomas szerint nem ildomos ezt felhoznia neki, majd csak talál más módot erre.
- Ühüm – „mondom” bólogatva a táska kapcsán. Fantasztikus, hogy néha micsoda zseniális módon tudom én kifejezni magamat. De most aztán tényleg millió dolog van a fejemben a randival kapcsolatban is, és én még soha életemben nem szerveztem ilyet. Oké, ezzel nem mondtam semmi újat. Szóval eléggé a hatása alatt vagyok annak, hogy én szerveztem, meglepetéssel, póttervvel. Ahhoz is külön B tervet, ha valami miatt az mégsem lenne megvalósítható, vagy nem működne, plusz figyelek az időre, szóval mindenre. És persze izgulok, hogy mennyire fog tetszést aratni úgy az egész. És még mennyi minden van hátra. Na, még jobban izgulok. Remek.
- Ha tudsz, vagy szeretnél evezhetsz is ám, nem akadályozlak meg benne. Így olyan … egyszerűbb … varázslatosabb – alig láthatóan megvonom a vállamat miközben szavakat keresgélve próbálom kifejezni, igen, ezt én csinálom. Nem hiszem, hogy tudnék evezni, és nem szeretném most kipróbálni, mert azért nem olyan meleg a … ó … egek. Hydromágus vagyok az ég szerelmére! Mégis mi történne, ha vízbe esnénk? Gyorsan visszamásznánk a csónakba, megszárítanám magunkat, és iszonyat nagyot nevetnénk az egészen. Mindegy, így kicsit olyan, mintha mi csak utasok lennénk, és lenne egy kis láthatatlan figura a csónak orrában vagy valahol, aki evezne helyettünk. Mi ez ha nem romantikus?
- Meseszép, igaz? – kérdezem meg tőle mosolyogva, amint ő is körbekémlel. Még én sem láttam innen lombhulláskor a tájat, nyáron úsztam már a tóban, de hát az ugye más. Felteszem kérdésem, ám hamar rájövök, hogy nem szeretne már erről diskurálni. A lábamnak koccanáson csupán elmosolyodom, feltett szándékom finoman visszalökni az övét, ám hamar leteszek erről, amikor hozzámér. Csupán egy picikét rázom csak meg a fejemet, jelezve hogy semmi gond, igazán mókás volt, még ha a mozdulat oka nem is az. Közelebb csúszik hozzám, és egy pillanatra minden gondolat kiszáll a fejemből. Mit is akartam? Valami volt, valami fontos, valami ami miatt idejöttünk a tó közepére, távol mindenkitől. Jaj megvan!
- Oké – mondom, majd előrébb csúszok én is, nehogy lebillenjen a pizzásdoboz a lábamról. Térdem nekiütközik a másik ülőhelynek, de ez most nem annyira jut el a tudatomig. – Szóval, most már akkor elmondom, hogy miért is álltam elő azzal, hogy máshol együnk – kezdek bele, miközben vetek egy elégedett pillantást a legfelső pizzás dobozon szereplő S betűre. – Azért tartott annyi ideig a mieink elkészítése mert speciálisat kértem. Megcsinálták nekem, mert ott dolgozom, és mert besegítettem tegnap. Az étlapon nem szerepel, nem is fog soha, és kizárt dolog, hogy a közeljövőben ilyen készüljön. Egyetlen kitétel volt, amit be kell tartanunk: ne olyan helyen fogyasszuk el, ahol egy rakás ember látja. Ja és ne reklámozzuk. Ezért vagyunk most itt. Szóval tessék, íme a meglepi-speciál-pizza-Lau-módra – vigyorodok el, ahogy kinyitom a doboz tetejét, láthatóvá téve a sok kis minipizzácskát, amik különféle formájúak. Főként állat alakúak, cicák, kutyák, nyuszik, sárkányok, unikornisok – utóbbi kettőt mekkora szenvedés volt megcsinálni, te jó ég – de akad sima kör alakú is, amin minipók szövi a hálóját, sőt pár szívecske alakú is. Meg tényleg, mindenféle. Egy élmény volt előkészíteni a tésztát hozzájuk. Az ízük pedig egyrészt a fiú által választott pásztorpite, de van húsimádó, vega, sonka-gomba-kukorica, szóval hagyományosak.
– A másikba van a sima pásztorpitéd. Jaj, és van forrócsokink meg narancslevünk is. A táskámba van két termosz - teszem még hozzá vigyorogva. Készültem, senki nem mondhatja, hogy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután a tavon|o
  | oo

Hol van az megírva, hogy csak egy meglepetés lehet? Ugye, hogy sehol. És miután már kellően felcsigáztam a barátom érdeklődését és kíváncsiságát fel is fedem a különleges ételt. Amiben semmi különleges nincs ugyebár valójában. Csak a forma. És hogy miért ilyen titkos? Hát mert naná, hogy az összes kis lurkó ilyen pizzát szeretne, ha megneszelnék, hogy mi bizony ilyet is tudunk. Persze amíg oda nem kerültem, addig senkinek eszébe sem jutott ennyi plusz munkát bevállalni, pár mókás mini falatért.
- Köszönik szépen – vigyorgok vissza a véleményt hallva. Bizony, klassz kis figurák. Az én kedvencem a minipolip, de abból csak két darab van. Sok helyet foglalnak a csápok ugyebár. De az a legcukibb.
- Máris – jelentem ki, és már nyúlok is a táskám felé, hogy előszedjem mindkét termoszt. Először az övét töltöm ki és nyújtom át neki - egy narancslét az úrnak -, majd kiszolgálom magamat is forró csokival. Vagyis, meleg csokival, mert hűtök a hőmérsékletén. Ha hirtelen feltámadna a szél, vagy hasonló, akkor majd jól fog jönni a meleg ital. Meg a pokrócok is itt vannak végszükség esetére.
- Hm, ezt kóstold meg – nyújtok oda egy nyusziformát Thomas felé, játékosan még imitálom is, ahogy ugrál. Engem határozottan a bolognaira emlékeztet az íze, de sokkal finomabb, mint amit otthon szoktunk csinálni. A helyzet viszont azt, hogy én elég hamar eltelítődöm a pizzától, végül is fél nap ez az illat van az orromban, szóval pár minipizza után inkább csak figyelem a barátomat, a tájat. Majd megindítom a csónakot, persze figyelmeztetés után. Na nem mintha nagyon himbálóznánk, a poharakban lévő ital is csak alig rezdül meg. Lassan, komótosan haladunk a tó másik partja felé. Egy szomorúfűzfát céloztam be, ami sárgás leveleit a víztükör fölé lógatja. Muszáj végigsimítanom rajtuk, annyira szépek.
- Jut eszembe, ma kaptam választ a biológiai anyámtól. Azt írta, hogy jó neki a kedd, úgyhogy eljön a faluba este. Kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani – osztom meg a legújabb fejleményeket a barátommal. Arról beszámoltam neki, hogy milyen döntésre jutottam, meg arról is, hogy küldtem neki baglyot. Ezt még nem volt alkalmam elújságolni. – Ó, és mondhatod ám nyugodtan, hogy merrefelé csónakázzunk, ha valamelyik fa, vagy levél szimpatikus, odamegyünk. Az ugrálva elkapkodást azonban nem annyira ajánlom – utalok a tatyómban lapuló doboznyi cukorkára. Tényleg, még azt is meg kell majd kóstolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kényelmesen lógatom bele a csupasz lábfejemet a vízbe, elégedetten dúdolgatva. Cipőm és zoknim természetesen mellettem hevernek. Nem érzem hidegnek a vizet, bár a legtöbb embernek annak tartaná. Nekem inkább kellemesen langyos. Persze bármikor tudnék változtatni rajta, de nem szükséges most.
Nem zavarom meg a mellettem üldögélőt, hagyom, hogy azt tegyen, amit szeretne. Ha szeretne tovább csacsogni akkor beszélgetünk. Ha csak üldögélni, akkor azt tesszük. Néha lopva rápillantok, hogy mennyire gondterhelt, próbálkozik-e esetleg valamivel, vagy csak élvezi a látványt, az érzést, a helyet. Ó, engem természetesen vonzott magához a víz, ahogyan mindig is tette. Azonban jelenleg szándékosság is van a helyválasztásban. Sokkal könnyebb úgy gyakorolni, ha nem neki kell a semmiből előidéznie a vizet. Kevésbé fárad ki a képességhasználatban. Márpedig az veszélyes tud lenni ha kimerítjük magunkat.
- Attól függ. Alap esetben valamiféle békét, nyugalmat, vonzást, örömöt az elemed közelében. Ha irányítani is szeretnéd, akkor viszont magára a vízre kellene koncentrálnod. Próbáld érezni, figyeld, ahogy mozog, ahogy reagál bizonyos dolgokra. Ahogy téged vonz a víz, úgy ő is érzékel téged, szívesen működik együtt veled, csak mondhatni kérned kell – megpróbálom szavakba önteni neki mindazt, amit én szoktam érezni. Nem veszem észre, hogy úgy beszélek a folyadékról, mintha személy lenne. Nehéz megmagyarázni igazából a dolgot, idővel rá fog érezni arra a kapocsra, meg fogja találni, hogy neki mi a kiindulópont.
Figyelem, ahogy kedvesen hozzáér a vízhez, és én azonnal meg is érzem a vonzódást, amit ez kivált. Már a Balatonban is éreztem, csak ott nem ennyire erősen. Jelenleg picit olyan, mintha mindketten mágnesek lennénk, és a vízmolekuláknak el kellene dönteniük, hogy kihez akarnak csatlakozni. Kiemelem a lábamat inkább, és törökülésbe rendezem magam. Ne bonyolítsuk a dolgot neki.
- A részed, hozzád tartozik. Döntsd el, hogy mit szeretnél csinálni, és próbáld meg elképzelni, ahogy ez megtörténik. Az sem baj, ha nem sikerül elérned, hogy azt tegye a víz, amit szeretnél. Akkor megpróbálod még egyszer, vagy máshogy. Senki sem tudja azonnal tökéletesen uralni az elemét. Baj pedig nem történhet, itt vagyok, segítek ha szükséges – mondom neki halkan, kedvesen. Nincs mitől tartania. Meséltem már neki, hogy én miket szerencsétlenkedtem össze, amíg sikerült az alap dolgokat elsajátítanom. Támogatni jöttem, nem pedig kinevetni. Amit amúgy sem tennék. Nyugalom, próba szerencse.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

kora délután a tavon|o
  | oo

Nem igazán tudom még úgy hova tenni magamban ezt a fejleményt. Persze, kíváncsi vagyok, hogy mit fog mondani. De tényleg, fogalmam sincs, hogy mire számítsak. A legegyszerűbb hát ha pontosan olyan sztoikusan vélekedek az egészről, mintha csak azon tanakodnék, vajon rántotta vagy tükörtojás lesz-e másnap reggelire. Teljesen mindegy, mindkettő megfelel. Magamat ismerve aznap leszek csak ideges. De akkor is feltett szándékom egyedül találkozni vele. Iszonyatosan jól esne,nagyon örülnék neki, ha Thomas elkísérne és tudom nagyon jól, hogy csupán kérnem kellene már jönne is. Azonban úgy érzem, hogy ezen inkább egyedül kellene átesnem. Utána úgyis azonnal ellátom őt információkkal.
Végigtaperolom a sárga fűzfaleveleket, néha felnevetve, ahogy megcsikiznek, majd kormányzom is a kívánt irányba a csónakot. Nem hiszem, hogy túl sokan megközelítenék így a fákat, elvégre arrafelé már nem annyira a mély a víz, simán zátonyra lehet futni. Persze ezt is megoldom, hogy nekünk ilyen gondunk ne legyen.
- Egészségedre! Hoztam sütit is, vagyis inkább édességet – árulom el ártatlanul mosolyogva. Még szép, hogy hoztam … vagyis egészen pontosan Thomas hozta, mivel ő cipelte a táskát. De ez most mellékes. Keresztül-kasul bejárjuk a tavat, mindig kiszúrunk egy szimpatikusabb facsoportot, ami felé elkanyarodunk, miközben egyik téma követi a másikat.
- Pe-persze – felelem egy kicsit meghökkenve és megszüntetek mindenféle irányítást. Meg is billen egy kicsit a csónak, ahogy a víz visszaveszi az uralmat. Óvatosan segítek csak rá, hogy jobban érezhető legyen a ringatózás. Éppen megkérdezném, hogy így jó-e, amikor a barátom elkezd helyezkedni. Félrebillentett fejjel figyelem, próbálok rájönni, hogy vajon mire készül. Pont most lenne könnyebb dolga, ha még nem ringatóznánk, de sebaj. Áh, értem már! Kényelembe helyezi magát. Hát, engem sem kell kétszer kérnie, az egyszer tuti. Lepakolom gyorsan a pizzás dobozokat, visszazárom a kulacsokat, majd először is odanyújtok neki egy pokrócot, párna gyanánt tökéletes lesz. Majd felállok egy nagy mosollyal az arcomon, hogy csatlakozzam hozzá.
- Hoppá, ezzel nem számoltam – kuncogok fel, amint megbillen a csónak a mozdulatomtól és kis híján keresztül esek a lábtartóként szolgáló deszkán. Miért is gondoltam, hogy ez nekem olyan egyszerűen fog menni? Rémesen rossz az egyensúlyérzékem. Óvatosan egyenesedek fel újra, lábamat átemelem a deszkán és csak ez után ülök le, noha nem ez a leglogikusabb módszer. De, legalább stabilan vagyok, egy darabig. Oké, ez az imbolygás kikészít, de akkor se állítom le a ringatózást. Nem és kész! Megoldom, valahogy akkor is megoldom.
- Oké, azt hiszem meg vagyok – jelentem ki hosszadalmas kínlódás után, bocsánatkérő mosollyal az arcomon. Hát ez ciki volt. De végül csak sikerült elhelyezkednem esés nélkül. Voltak rizikós pillanatok azért bőven. Felpillantok a felhőkre én is hangosat szusszanva ettől a békés, nyugalmas érzéstől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Persze, hogy meg volt benne alapból! Még jó, most csak erőteljesebbé vált az érzés. De érzi ő is azt a kapcsolatot, ebben biztos vagyok. Csak idő kell, míg rátalál, ráérez. És nála nyilván teljesen más, mint nálam volt. Eszembe jut viszont valami, amire lehet, hogy lehetne építeni eleve. De buta vagyok, hogy nem ezzel kezdtem kapásból! Egyelőre azonban csak figyelem a lányt meg a vizet nem szólalok meg megint, nem akarok zavarni.
Elmosolyodom viszont azon, ahogy ráköszön. Aranyos, nekem sosem jutott eszembe így megszólítani az elemem. Nem éreztem szükségét. Ó, na rászánja magát, hogy tegyen valamit, szuper. Érdeklődve figyelem a mutatványt, bár nem annyira a szememmel, sokkal inkább érzékeléssel. Érzem a vízmolekulákat, a reakcióikat. Ekkor Edith óvatosan felteszi a kérdést, hogy mi zajlik körülötte, én pedig elmosolyodom. Ó nem, ilyet nem játszunk.
- Nézd meg magad – mondom neki kedvesen. Nem kellene félnie attól, hogy esetleg semmi sem történik. Teljesen normális dolog, gyakorolni kell. Benne van a képesség, ezt világosan érzem én is, a prof is, a víz is.
- Mennyire vagy most nyugodt? Tudod, az fontos, biztos elmondta milliószor a prof, hogy relaxáció meg miegymás. És … bocsi, hogy ezt kérdezem … de … milyen körülmények között jött elő a képességed? Esőt idéztél, vagy cunamit, vagy érted … mit csinált a víz először?
Most már meg merem kérdezni, bár nem szokás erről faggatni a másik elemist. Negatív élmények fűződnek általában ehhez, vagyis az váltja ki. De lehet, hogy jó támpont lenne, ha arra koncentrálna, ahogy a víz először megjelent neki. És azt a viselkedését megfogni. Én ezért próbáltam először megidézni a cseppeket a tenyeremben, mert nekem az ujjaimon jelent meg először, mintha esett volna. Azt is képzeltem el mindig, hogy vizes, nyirkos lesz a tenyerem az esőtől, vagy attól hogy vízbe nyúlkálok.  Edithnél viszont nem biztos, hogy működne. Ó és a másik fontos dolog:
- Az elemis lényed nagyon sokat tud ám segíteni koncentrálni is meg minden, eleinte nem árt magad mellett tartanod, amikor gyakorolgatni szeretnél. Utána meg úgyse tudod lerázni magadról sok esetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Picit összehúzom a szemöldökömet, ahogy a vizet figyelem. Nem Edithet nézem, így nem látom azt, hogy kellemetlenül érzi magát, mert tanúja voltam a sikertelenségének. Amúgy nem gondolok róla semmi rosszat. Mindenki hibázik, a tanulási folyamat alatt meg aztán főleg. Akkor sem gondolnék róla rosszat, ha cunamit idézett volna elő. Lázasan töprengek, hogy tudnék neki segíteni és csupán akkor pillantok rá, amikor válaszol. Halványan rámosolygok.
- Nyugodt voltál. Már nem vagy annyira az – javítom ki finoman. Nem mintha belelátnék, csak feltételezem, hogy kevésbé nyugodt egy ilyen kudarc után. Ám láthatja rajtam, hogy nem fogok belemélyedni ennek a részletezésébe. Inkább figyelek arra, amit a továbbiakban mond. És azt, ahogyan teszi. Azt tudom, hogy negatív élmény, de hogy pontosan miféle azt nem. Eléggé ijesztő az tény, nem csodálom, hogy nem szereti felidézni.
- Értem, tehát segített – bólintok egyet, és én ennyivel ki is egyeznék, ám folytatja. A növény eltűnést én sem tudom megmagyarázni, a felszínre kerülést azt már igen, az egyértelműen a víz intézte. És ó, hát igen, a légzés.
- A víz segített a felszínre, az biztos. Simán tudsz majd haladni a vízben anélkül, hogy bármit is csinálnál. És igen, tudsz lélegezni alatta. Az nagyon klassz, bár ijesztő elsőre – rámosolygok igyekezvén oldani a benne keletkező feszültséget emiatt. – Gondolj bele, simán búvárkodhatsz majd bárhol, bármeddig.
Tovább gondolkodom, hogy mi segíthetne, eszembe is jut az elemis lény, amire Edith eléggé kirobbanóan reagál. Csupán fogalmam sincs, hogy mit.
- Maxwell? – kérdezek is vissza kapásból. Elképzelésem sincs róla, hogy az meg kicsoda-micsoda. Azt se tudom, hogy milyen lénye van a lánynak ha már itt tartunk. Mindenesetre kicsit szokatlan, hogy nincs itt vele. Emlékszem Benito itt sertepertélt körülöttem, amikor a legelső gyakorlatokat végeztem és vizet idéz….ó! Hát persze! Nem irányítani tanuljuk meg először, hanem előhívni. De buta vagyok!
- Oké, van egy ötletem. Tudod milyen érzés ha vizes a tenyered, vagyis most is az … na várj egy kicsit – kezdek bele a felvázolásába a tervemnek, majd rögtön abba is hagyom azt. Nem lesz az úgy jó. A lány kezére koncentrálok, és szépen elpárologtatom róla a vizet, hogy száraz legyen. Na, kezdjük előlről. – Szóval koncentrálj arra, hogy milyen érzés amikor vizes a tenyered, képzeld el. Ha már úgy érzed, hogy vékony réteg borítja, még ha nem is láthatóan, akkor pedig sűrítsd be egy pontba. Mintha labdát tartanál. Idézzünk vizet a semmiből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem kezdem el ecsetelni a lánynak, hogy később olyan lesz ez, mint egy lélegzetvétel. Nem hiszem, hogy most nagyon javítana a kedélyállapotán, hogy tudja, hogy még milyen sok munka áll előtte. És addig mennyi kudarc fogja érni. Minél többet gyakorol annál könnyebb lesz, csupán rá kell éreznie.
- Amúgy nekem is sok időbe telt mire rászántam magam, hogy kipróbáljam a víz alatti légzést meg ilyeneket – súgom oda a lánynak, hogy tényleg nem sürgős neki semmi sem, amúgy is mindenki a saját tempójában halad. Én csak egyet tudok tenni, tanácsokkal ellátni, megosztani vele az én dolgaimat, amikből remélhetőleg okul, leszűr belőle dolgokat és a saját stílusára formázza.
- Klassz neve van, és nem csodálom, hogy a frász törte ki Iridistől – vigyorodok el a történet hallatán, majd összeráncolom a homlokomat egy kicsit. Ebilen, ebilen, ú ők nagyon menők valamiért, de miért is? – Nem ők azok, akiknek a tollával lehet színesen írni? Mintha az ebilen lenne az, vagy nem?
Töprengek még egy darabig, majd visszaterelődnek a gondolataim a mostani helyzethez, és előállok a megoldással. Remélem, hogy tényleg megoldás. Edith szugerálni kezd, én pedig derűs nyugalommal viszonzom a pillantását, amíg el nem vonja a tekintetét, és próbálkozni nem kezd. Mozdulatlanul figyelem hol a lány arcát, hol pedig a tenyerét. Még akkor sem mosolyodom el, amikor meglátom az első cseppet megjelenni, nehogy elvonjam ezzel a reakcióval a figyelmét. Egy cseppet követ még egy, majd egy pici vízlabdaccsá állnak össze, végül pedig a füvön köt ki.
- Bizony, nagyon szép volt – dícsérem meg szélesen mosolyogva a lányt. Maga a vízgömb is, meg az, ahogy csinálta az is. Újra próbálkozik, láthatóan feldobva a sikerélménytől. A forma nem tökéletes, de ugyan kit érdekel az most? A lényeg, hogy vizet idézett a semmiből.
- Ott bizony! Nagyon ügyes vagy! Viszont ne merítsd le magad, inkább hagyj szünetet két próbálkozás között, hogy fel tudj töltődni, nehogy gond legyen belőle – figyelmeztetem erre, hiszen én sajnos jártam már úgy, hogy nem figyeltem erre, annyira örültem a sikernek. Edith még egy ideig gyönyörködik a művében és persze vele együtt én is, majd ugyanarra a sorsra jut ez a kis labda is, mint az előző, a földre hull. Kezd lehűlni az idő amúgy is, szóval egy darabig még beszélgetünk a vízparton ülve, majd inkább arra a döntésre jutunk, hogy ideje visszatérni a meleg kastélyba. Útközben persze, hogy folytatjuk a vizes sztorizgatást teljesen feldobottan a sikerélménytől.