Fodor Mihály

Ahogy beszélgetünk kezdek hozzá szokni, hogy egy-egy mondatom után furán néz rám a srác. Mivel a suliban sok furcsa diákkal találkoztam megtanultam, hogy ezzel felesleges törődni. Úgy hogy a fintoromon való hümmögést sem teszem szóvá. Higgyen ami akar.
Miután bemutatkozom, látom az arcán a felismerést. De nem válik ellenségessé ami meglep. A legtöbb diák tele van előítéletél a zöldekkel szemben. Aminek a nagy része téves...
Ezt a témát egyenlőre félre teszem, később is ráérjük utálni egy mást. Most kíváncsi vagyok arra, hogy mit tud, ha tud egyel talán valamit.
Oda adom neki a seprűjét, én pedig felszállok. A srác csillogó tekintetét látva elmosolyodom. Általában az ilyen emberek tehetségesek. A kérdése is ezt támasztja alá. Normálisan kérdez, nincs elszállva magától. Egy icipicit kedvesebben válaszolok.
-Először azt mond meg, hogy milyen poszton akarsz játszani Mihályka.
Ezt nem hagyhattam ki. Tapasztalatom szerint minél jobban cukkolják az illetőt annál jobban akar bizonyítani. Én pedig arra vagyok kíváncsi, hogy milyen lenne élesben. Ez persze nem teljesen igazságos, de én ilyen vagyok és kész.
A gondolataimból a fiú beszéde zökkent ki. Meglepetten nézek rá. Furcsa ilyet hallani olyantól aki mindig magával hordja a seprűjét. Zavartan elmosolyodom.
-Szívesen, Misi.
Nem tudom mért, de szimpátiát kelletett bennem a srác. Megrázom a fejem, ő valószínűleg az ellen felem lesz. Tudnom kell mire képes.

Mat Filips

Úgy látszik nem a sapkája legfurcsább. Amikor köszönök neki, majd nem bele esik a vízbe. Ehhez még jön a paradicsom színűre változó arca. Néhány pillanatig bírom csak nevetés nélkül, utána kacagva figyelem a srácot. Egyenlőre nem mond semmit, a gitárját hátra hagyva közeledik felém. Ebből arra következtetek elakar küldeni melegebb éghajlatra vagy valami hasonlót akar közölni.
Megpróbálom abba hagyni a nevetést, de elég egy pillantás a srác vörös arcára és újra elkezdek kuncogni.
Amikor már csak néhány lépés választ el tőle meg áll és a tarkóját fogdosva elkezd beszélni.
Hát nem tudom minek néz, hogy egy "Hello" miatt el kellene mennie. Abba hagyom a nevetést és mosolyogva várom a folytatást. Nem úgy néz ki, mintha tényleg elfog menni.
Ebben igazam is lesz, hosszú csend után újra beszélni kezd. Az ajánlat meglep, bár a srác eddigi reakció itt sem értem. Először azt hiszi, hogy idegesít. Most meg már nekem akar játszani. A kettő között nincs összefüggés.
Mielőtt válaszolok végig mérem a srácot. Egyel talán nem ismerős és a borzalmas sapkán kívül nincs is rajta semmi figyelem megragadó, már ha nem számítjuk a paradicsom színű arcát...
Vállat vonok, végül is mért ne?
-Mért ne, én itt úgy sem tudnék nagyon gyakorolni.
A fiú már fel is kapja a gitárját, amin nagyon szép minták vannak.

Mihályka

Ahogy beszélgetünk változik a stílusa. Lassan, de igazodik hozzám. Ennek örülök, egyel talán nincs kedvem csevegni, főleg akkor ha repülhetek.
szerencsére egy kviddics bolondba botlottam és nem kell a formalitásokkal szenvednem. Ez már egy jó pont a srácnak. Persze ha a pályán találkozunk, akkor nem leszek kedves, de most hajlandó vagyok egy kicsit segíteni.
Mindketten seprűre ülünk. Itt már lényeges kérdések merülnek fel. A fiú hülye vigyora, mondjuk ezt cáfolja. Ami enyhe kétkedést kelt bennem. Igaz, hogy egy picit átalakítottam a nevét, de ez még nem ok.
A válaszra vágok egy fintort, az idióta arc kifejezés egy dolog. Azt viszont elképzelni se tudom, hogy nem tudja milyen poszton akar játszani. De talán jobb is így nem egy álom alapján kell tanácsot adnom.
A rám vonatkozó kérdésre röviden felelek.
-Hajtó vagyok.
Kicsit közelebb repülök Misihez és elgondolkozva nézek rá. Fogónak és őrzőnek nem alkalmas. Azt viszont egyenlőre nem tudom eldönteni, hogy terelőnek vagy hajtónak lenne jobb, addig amíg nem látom repülni. Ezt közlöm is vele.
-Hajtónak vagy terelőnek lennél jó a test felépítésed alapján, de ha látlak repülni többet mondhatok.
Igaz, hogy nem vagyok szak értő, viszont sokat olvastam erről és sok játékos láttam már. Szóval szerintem elég jól megtudom becsülni.
A srác persze nem igazán hagy gondolkozni. A mester kifejezésével például egészen kibillent a gondolataimból.
Ránézek a mosolygó Eridonosra, kis töprengés után vissza mosolygok.
-Oké, kezdjük valami egyszerűvel.
Megfordítom a seprűm, aztán elindulok felfelé. A fák lombkoronája fölött 10-15 méterrel lenyomom a seprűm orrát és a meccseken sokszor látott műbukásba kezdek. Majd kb egy, másfél méterrel a víz tükör előtt újra felrántom a seprűm orrát, ezzel elkerülve a becsapódást. A csak lábam pár centire van a víztől.
Elmosolyodom és vissza szállok a fiúhoz.
-Most te jössz.

Mihályka

Elég szerencsétlen akár, amit nem tudok hova tenni. A kviddicsről kicsit könnyebben beszél, de látszik rajta, hogy valami zavarja.
Ahogy beszélgetünk lassan megértem. Én zavarom, vagyis pontosabban az a tény, hogy én lány vagyok.
Hát erre nem tudok mit mondani. Eddig még ilyen gondom senkivel sem volt. Pedig rengeteg fiú kviddics játékkos találkoztam már. Bár igaz, hogy sok egyedi ember volt köztük.
Eszembe jut a legutóbbi meccs az Eridon ellen és a furcsa hajtó srác. azt hiszem Szentmihályinak hívták...
Egy kicsit elveszek az emlékeim között, jó volt az a meccs. Kár, hogy a szerencse nem mellettünk állt.
Magamban legyintek, majd legközelebb elkapjuk a cikeszt is.
Felszállok és nem sokkal ezután követ Misi is. Majd közli, hogy nem tudja melyik poszton játszana. Közelebbről megnézem. Széles a válla, viszonylag magas már most. Erősnek tűnik, de lassúnak.
Miután ezeket megfigyeltem, közlöm az "ítéletet". Amit meglepő örömmel fogad. Arra kérdésre, hogy hogyan döntöm el melyik posztra alkalmasabb szerintem sejtelmes mosollyal válaszolok.
-Ez az én dolgom, nem törődj vele.
Ezután bemutatom neki a feladatott. Egyenlőre nem várok el tőle semmi extrát. Ezzel a reflexeit és a bátorságát akarom felmérni egyenlőre.
Miután meg volt a bemutató intek a fiúnak, ő jön.
Az Eridonos el is indul felfelé, majd kis habozós után megkezdi a műbukást. Gyorsan halad a víz felé és nem sokkal a becsapódás előtt rántotta fel a seprűje orrát. Hümmögve figyelem az akciót. Nem rossz, nem rossz...
Amikor vissza ér hozzám abba hagyom a hümmögést. A kérdésre elgondolkozva válaszolok.
-Hát... egész jó volt...
Ha dicséretet várt csalódni a kell, egyenlőre túlságosan elvagyok foglalva a gondolataimmal.
Vettek egy utolsó eltöprengő pillantást Misire, aztán elindulok a tó másik fele felé. Gyorsan haladók, ezért pillanatok alatt elérem a víz másik szélét, ott egy picit lassítok és éles kanyarban megfordulok. Egyenesbe érve újra felgyorsítok, pontosan úgy repülök, mintha frontálisan akarnék ütközni a sráccal. Aki remélhetőleg nem kap frászt és repül arrébb. Ha nyugton marad, akkor megközelítem annyira, hogy csak más fél méter legyen köztünk. Ott pedig élesen felfelé indulok. Majd kicsit balra indulok és lassan leereszkedem mellé. Aztán nyugodtan közlöm vele, hogy most ezt kell csinálnia.
-Te jössz.

Mihályka

Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, a srác egyre mérgesebb és emiatt keményebben próbálkozik. Persze közben biztos szid magában, de ez természetes. Senki sem szereti, ha piszkálják, mégis ez a leghatásosabb módszer.
A gyakorlás mellet ez edz is a meccsekre, mivel az ellenfél nem kedves. Bár lelki sebek helyet inkább sérüléseket szokás szerezni...
A gondolataimból egy rövid, ám jelentős beszélgetés zökkent ki. Aztán egy mást követik az események.
Az első feladatott viszonylag sikeresen hajtotta végre, ez némi reményt add. Talán egy jó játékos lesz...
A második feladat kicsit rizikósabb, ezért amikor elindul felkészülök arra, hogy ha kell időben odébb tudjak repülni. Majd figyelmesen nézem mi csinál. A kanyart jól beveszi és elindul felém gyorsan. Enyhe feszültség hullám megy át rajtam, de rezzenéstelen arccal figyelem Misi minden mozdulatát.
Már csak öt méter, négy, három...
Egyszer csak elindul felfelé, én pedig értetlenül pillantok utána. Hát ez mi volt?
Ellazulok és megvárom míg vissza ér a fiú. A magyarázatra reakcióként lenézően nézek rá.
-Ha ilyen gyáva vagy, ne jelentkezz a csapatba.
hirtelen elindulok a srác felé, közben persze néhány kicsit balra repülök. Így éppen csak súrolom őt.
Amikor mellé érek befejezem a gondolat menetem.
-Ha valaki nem tud repülni, akkor jobb, ha nem ül seprűre, szép fiú.
Felrántom a seprűm orrát és felemelkedem a fák lombkoronájáig. Ott elindulok egyenesen a tó másik vége felé. Nekem itt már nincs dolgom úgy tűnik, ha utánam jön és mond valami értelmeset vissza megyek, de egyenlőre nincs semmi okom maradni.

Mat Filips

Vidáman figyelem a srácot, a köszönésem óta sok vicces dolgot csinált. Ami valamiért szimpatikussá tette.
Néhány perc alatt megbeszéljük, hogy nem kell elmenni és inkább játszón nekem. Az előbb halott dal alapján jól játszik, bár a hangja nem éppen énekeshez illő...
Mondjuk a fiú eddig elég logikátlan, szóval ez még valahogy illik is a képbe. Úgy mint a dilis sapka és hosszú farmer.
Ezekre majd nem rá is kérdezek, mivel nem értem, hogy hogyan nem kapott még hőgutát ebben a melegben. De végül elvetem a kérdést, nem kell mindent tudnom. Elég ha élvezem a környezetet és a zenét.  
A srác leül, de még nem kezd játszani, helyette vissza kérdez. Tisztes távolságban leülök mellé. Közben válaszolok.
-Zongorázom.
Szinte be se fejezem a mondatott, amikor a homlokára csap. Enyhén megemelkedik a szemöldököm, hát ez most mi volt?
A magyarázat szinte azonnal jön is. Elmosolyodom, még mindig nem értem a logikáját. Kényelmesen elhelyezkedem, aztán válaszolok.
-Állia Szipenni vagyok.
Feltolom a napszemüvegem a fejem tetejére.
-Na és téged, hogy hívnak?