Konrád fáradtan indult el a faluba, most, hogy elkezdődött a vizsgaidőszak egy csepp nyugta sincs. Ott van még néhány kijavítatlan szorgalmi, no meg a rengeteg vizsgalap. Úgy hallotta, hogy a falu határában fekszik egy kis park, ahol talán nyugodtan meg tud piheni. Mire le ért a faluba, már alig voltak az utcákon. Azt gondolta valószínűleg miden diák a vizsgára készül. Lassan végiggyalogolt az utcákon és közben azon járt az agya, hogy mit csináljon a szünetben. ~ Talán haza kéne mennem, vagy inkább maradjak itt Bagolyfalván? ~ Miközben így elmélkedett észre se vette, hogy a talpa alatt a köves utat felváltotta a füves rét. Körülnézett a kis parkban, de nem látott senkit. Egy ideig figyelte a tavacskát, amelynek felszínén egyetlen hullámot sem lehetett látni. Felvett egy kavicsot, amit rá akart dobni a tó tükrére. Visszaemlékezett gyerekkorára, amikor még szüleivel együtt jártak le piknikezni a házukhoz közeli tóhoz. Amíg ő nosztalgiázott a tavacska felszíne elkezdett gyűrűzni a süllyedő kavicstól. Egyszer csak lágy zeneszó ütötte meg a fülét. Körbenézett és felfigyelt egy lányra, aki éppen gitározott a parkban. Először meglepődött, aztán gondolt egyet és közelebb ment hozzá. Megvárta még szünetet tartott játékában, majd megkérdezte tőle:
- Szervusz! Te ide jársz iskolába? Csak mert a legtöbb diák ilyenkor tanulni szokott. - kérdezte kíváncsi hangon.