Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Életem legszebb napjait élem éppen. Ja. Nem ide. Háznéző, ruhanéző... olyan anyós, aki bár határozott, ki nem hagyna egyetlen pillanatot sem, hogy jobb színben tüntesse fel a fiát. Nem is tudom, hányadszorra biztosítom mosolyogva, hogy semmi gond nem lesz köztünk, az idő majd mindent elrendez. Épp csak magamban teszem hozzá, azért olyan házat keressünk, ahol elég nagy a ház udvara, vagy kertje, ha az állításom idő közben mégis megdőlne.
Azt látom, hogy nekik ez fontos. Azt is látom, hogy viszonylag hamar özvegy leszek, vagy épp Albert, de legalább mindenhogyan víg özvegyek leszünk. Az anyját azért mégsem akarom ezekkel a csodálatos jövőképekkel traktálni, olyan csodálatos menye vagyok, amit még álmaiban sem kívánhatna. Egyébként nincs is vele semmi bajom, azt azért beismerem, én is járhattam volna rosszabbul. Mondjuk Ákos feleségével, akinek egy vacsora során, véletlenül beleszúródott a villám a kézfejébe. De ha csak arra gondolok, hogy az a öreg ribanc, szájára veszi a családom, bánom, hogy nem filéztem ki, és tálaltattam fel őt. Na, mindegy, jobb a nyugalom. Én már nem tudom, melyik utca ez, csak azt tudom, hogy oldalra kapva a fejem, magasba ível a szemöldököm.
A ház tulaja most vagy nagyon béna, vagy szentimentális, és ha engem kérdeznek, egyik sem jobb a másiknál. Hogy lehet elcseszni egy nyolcast? Annyira bántja a szemem, hogy már szinte indulok meg, hogy helyre igazítsam, míg anyós pajti az ingatlanossal fecseg.
- Egy tízes skálán mennyire flúgos az, aki itt lakik? Nem akarok dilis szomszédokat - én szentül meg vagyok győződve arról, hogy az ingatlanos jött ide mellém, vagy az anyósom, így köntörfalazás nélkül teszem fel a kérdést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Idegesít ez a nő. Miért akar mindenbe belevonni, mikor már lelki szemei előtt ott van minden? Ennél jobban nem tudom mutatni, mennyire érdekel engem a saját jövőm, hát csináljanak amit akarnak. Attól, hogy aranyba borítják, az még ugyanúgy kalitka marad. Persze mosolygok, de úgy, hogy valószínűleg már úgy is marad az arcom, meg bólogatok is, sőt.... kacagok. Komolyan.
Egy ponton viszont sikerül lemaradnom, mert ez az apróság is felcsesz. Nem nehéz, ez is tény, főleg hogy kellően megalapozták a hangulatom.
Nyitom a szám, kérdezek, de választ egyiktől sem kapok, hanem egy teljesen más irányból, viszont túl ismerős hangon. Oldalra fordulva hirtelen azt se tudom, mi tévő legyek. Ha most a nyakába ugrok anyós pajti előtt, megnézhetem magam, ha meg kitekerem a nyakát... az meg túl gyors és kegyes lenne. Mert elsőre a harag fog el. Engem nem érdekel, hogy szakítottunk, de már ott sem volt... Nem, nem volt rá szükségem, nekem sosincs másra szükségem, de akkor is kapja be.
- Oké. Hívják az aurorokat. Zárassák be. Ez elmebeteg - szinte kiabálok, és Álmosra mutogatok, csak hogy érezze a törődést, de mikor értetlen pillantásokat kapok, csak megrázom a fejem, és megvárom, míg anyós újra az ingatlanossal kezd diskurálni.
- Te mi a francot keresel itt? Ótvarabb helyet nem találtál?  Hol a hajad? Remélem, valaki kitépte... szálanként... és fájt - egy pillanat alatt elfelejtem, hogy nem a Durmstrang udvarán állok, és hiába szórok szikrázó szemeket, már senki nem jön megkérdezni, seggbe kell-e rúgni. Itt egyedül vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

- El lehet őt felejteni? - teszem fel a költői kérdést, mert mély nyomot hagyott bennem az a nő. Sose találkoztam még fura szerzettel előtte, de rá határozottan ráaggattam az "ez nem komplett" kifejezést. Nem értettem, mi a baja, miért viselkedik úgy, mint aki mindjárt elkatapultál mindenhonnan, meg úgy az egész nőt se nagyon, de persze ezt a lehető legkedvesebben adtam az előttem álló tudtára, lévén tudtam, mennyire fontos neki.
- Hát ez csodálatos... és sajnálom az anyukádat... meg az egészet.. jó, tizenöt év után könnyebb - épp csak annyira mesterkéltnek hangzik. Pedig esküszöm, nagyon szívesen úszkálnék itt a nosztalgiában, ha pár centire mögöttem, nem az anyós tervezgetné a közös jövőm az ő csepp angyalkájával. Csak törne el a szárnya.. vagy valami. Zuhanna le a mennyből, tudom is én.
- És annyira elkoptál, hogy egy rohadt házszámot nem tudsz helyre pofozni? Régen még a pelyheid is mágiával nyírtad - a megjegyzésem igenis jogos, és az a számonkérés is. Kevés Álmosnál okosabb embert ismerek még most is, szóval ha eltékozolta, a saját kertjében fogom elásni...
- Gyenge voltál - talán most először én is elvigyorodom. Amúgy nem, nem tartottam sose gyengének, Frednek megvolt a maga bája, amivel ki tudta idegelni az embert.
- Egy hétig fel sem bírt kelni..... utána - halkan jegyzem meg, és hirtelen rohadt érdekesnek találom a járdát, de azon is csak a repedéseket látom. A hülye  becézésére emelem csak rá a tekintetem, amivel szeretném megfojtani. Semmi személyes, régen hallottam és elszoktam tőle, más meg nem is mer a rendes nevemen kívül máshogy hívni.
- Férjhez megyek - ki is húzom magam, csak az arcomra van írva, mennyire várom már a jeles napot.
- Ne, el ne kezdj szánakozni, mindketten tudtuk, hogy egyszer nekem reszelnek. Ha lesz egy kis szerencsém, laza fél év alatt kicsinálom azt a páva Bánffyt - sziszegem a lehető leghalkabban, hogy anyóspajti meg ne hallja.