37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bogolyfalva - Kis Laura Grace összes hozzászólása (7 darab)

Oldalak: [1] Le
Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
RPG hsz: 315
Összes hsz: 591
Írta: 2021. november 16. 21:05 Ugrás a poszthoz

Barni Bácsi


Szent meggyőződéssel, és magyarságom harci megjelenésében, vagyis csinos fehér blúzban, sötét aljban, ami nadrág, és a szépcipőmben, amit csak fellépésekkor és ünnepélyeken szabad viselni, baktatok a pizzéria felé, életem első állásinterjújára. Még a hajamat is nagylányosan összefogtam, sőt, kértem kölcsön szempilla spirált is, és olyan szájfényt, ami mentolos és megduzzasztja az ajkakat. Bár azt hiszem, hogy ez utóbbit kivonták a forgalomból, vagy lejárt a szavideje, valami volt vele, de mégis használtam, és még most is bizserget, szóval olyan rossz nem lehet. Belépés előtt a kabátomat kigombolom, a sálamat meglazítom, látom, hogy a lányok a randijuk előtt is így szoktak csinálni, szóval, kivillantom a díszmagyart, és belibbenek, hogy aztán egyenesen a férfi felé induljak, és széles mosollyal rápillantsak.
- Jó napot kívánok, Kis Laura vagyok, és a gesztenye árusító munka miatt jöttem.
Tizenöt évnyi kő kemény önbizalom, látszik. Eridonos.  
Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
RPG hsz: 315
Összes hsz: 591
Írta: 2021. november 16. 21:18 Ugrás a poszthoz

Barni bácsi


Szépen, illedelmesen kezet fogok, miközben zöld szemeimmel a szemeibe nézek, mert, hát azt hallottam, hogy ha valakinek nem nézel a szemébe, akkor hét évig rossz kekszet eszel. Mondjuk, nem értem, hogy hogyan függ ez össze, de Merlin mentsen meg a rossz kekszektől.
- Egyáltalán nem, köszönöm a kérdését. Koromhoz képest eszes és jóval előrehaladottabb vagyok, így úgy vélem, hogy nincs olyan terület, amit ne sajátítanék el gyorsan.
Azt ugye nem kell elmondanom, hogy ezeket a kérdéseket bizony én már egyszer megválaszoltam? Csak akkor Mackó úr helyett, aki akkor Barni bácsi volt is én tettem fel a kérdéseket.
- Remek ajánlásom van a nagypapámtól, aki igazán örömmel venné, ha néhány órával tovább lenne csend otthon. Szerinte nem tudok hallgatni, és biztos, hogy hasznos lennék a vállalkozásnak, mivel, amíg szóval tartom az embereket, fogyasztanak, és tőlem szinte lehetetlen szabadulni. Ezt is ő mondta.
Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
RPG hsz: 315
Összes hsz: 591
Írta: 2021. november 16. 21:33 Ugrás a poszthoz

Barni bácsi


- Tizenöt.
Mondjuk lehet, hogy tizenhatot kellett volna mondanom? Áh, a hazugság nem szép dolog, de ez nem is az lenne, hanem, női kormeghatározás. Mindenki annyi, amennyinek érzi magát, és én nagyon érzem, hogy önállóan megállnám a helyem. Mondjuk, mert így is van.
- Az évfolyam egyik legjobb tanulója, és elég tehetséges boszorkány, meg kiváló háziasszony is, állítólag már kiházasítható vagyok, bár a nagypapám nem nagyon akar ilyet csinálni, csak Erzsike néni mondta, hogy jó lenne, ha elkezdenének nekem férjet keresni. De igazából félig mugli vagyok, szóval megválaszthatom a férjem.
Széles mosoly, magabiztosság. Én már kiválasztottam a férjem, csak neki kell ezt finoman beadagolni. Szegény, szegény Boldi, de még van legalább két éve addig.
Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
RPG hsz: 315
Összes hsz: 591
Írta: 2021. november 16. 21:48 Ugrás a poszthoz

Barni bácsi


- Törvénytelen is lenne.
Mondjuk, kinek mi, a mágiatöri órán elég vad dolgokat hallottam már, hogy tizenkét évesen már házas volt, meg kisbabája lett. Én ezen már szerencsésen túl vagyok, de nem szeretném a fáramászást elcserélni egy férjre. Hát mit kezdek én vele? Naugye.
- Rendben, strapabíró embert adjon, aki szeret hallgatni.
Ez mondjuk biztos, hogy jól fog jönni, mert kevesen tudnak türelmesek lenni. Közben szépen költöm a nevemet, meg, hogy november tizenegyedikén születtem, és hogy nem vagyok kastélylakó, még a címemet is beírom, meg azért a nagypapit is, mint gyám. Nagy, olvasható, hurkos betűkkel írok, ami állítólag megintcsak önbizalomra utal. Van, nem tagadom, meg energiám is.
- Kész is. Mikor kezdhetek?
Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
RPG hsz: 315
Összes hsz: 591
Írta: 2022. december 8. 10:23 Ugrás a poszthoz

Szertelen szerelmesek

Egy kis csendre volt szükségem, a heti kártyaparti most nálunk van, és bár próbáltam tanulni, Jolika mímelt nevetése annyira irritált, hogy el kellett jönnöm. Egy tükör csak elég arra, hogy takarodj fújjanak. Nekem meg ez a hűvösebb idő arra, hogy elfáradtak. Ennek tudatában haladok visszafelé, gondolataim már a párnám körül járnak, meg akörül, hogy alhatok-e ma éjjel ebben a cicanaciban, vagy legyen még annyi energiám, hogy átöltözöm. A következő gondolat már nem talál meg, a szemeim kipattannak, és úgy nézek a felém közeledő autóra, mintha repülő szőnyeg lenne. Miksát a sötétben is felismerem, Albertet meg simán hozzátippelem. Az autót meg bármelyik közül megismerem.
- Öhm…helló. Szolgáltassak alibit?
Kérdezem teljesen nyugodtan,  elvégre az ember gyereke tudja, hogy egy ilyen tett, ha kiderül, abból nagy botrány lehet. Inkább mondok olyat, ami levél kínossá teszem a kérdezőnek a kihallgatást, mondjuk, hogy éppen édeshármasoztunk vagy ilyesmi.
Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
RPG hsz: 315
Összes hsz: 591
Írta: 2022. december 8. 10:26 Ugrás a poszthoz

Szertelen szerelmesek

Elmosolyodom, hogy én leszek az alibi akkor is, és bármennyire próbálom nem nézni őt, mégis a tekintetem vissza - visszatéved rá, ahogy halad. Tudom, hogy milyen az, amikor az izmai megfeszülnek, és ez túlontúl izgató. Velük szeretnék menni, de nem tudom, hogy vajon ez jó ötlet-e, mert Miksa azt mondta, hogy majd ő meghatározza, hogy mikor, én pedig megígértem, hogy türelmes leszek. Jó, kívülről. Belül viszont mindig lesem az ablakomat, hátha bemászik, olyan szuperromantikusan, mint egyszer tette, sőt, néhány napja észrevettem magamon, hogy szűkebb folyosókon haladok, vagy a könyvtár hátsó részében olvasok, tudjátok, ha szintén valami überromantikusra vágyik az ember fia, akkor segítsem. Ajkaim elnyílnak, hogy további jó munkát kívánjak, de akkor meghallom, amit mond, és nyitva is maradnak, főleg, mivel nőként hivatkozik rám. Elvörösödve, hangtalanul sétálok a kocsi hátsó részéhez, hogy segítsek tolni, és közben azon agyalok, hogy mégis, mit kellene erre mondanom. Sőt, igazából azon, hogy Albert mit fog mondani, de ami elhagyja a száját, egyáltalán nem az, amit hallani szeretnék, és elnyílt szemekkel nézek rá, majd Miksára, majd megint rá.
- Milyen Albert anyja?
Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
RPG hsz: 315
Összes hsz: 591
Írta: 2022. december 8. 10:28 Ugrás a poszthoz

Szertelen szerelmesek

Még mindig nem értem, hogy most akkor mi is történik. Mármint…most akkor felvállalt? De ha meg igen, akkor miért ennyire ideges? Mintha haragudna, mert ki kellett mondania, holott egyáltalán nem kértem ilyet. Amikor rámszól riadtan emelem fel a kezeimet, és fonom össze magam előtt a karjaimat.
- Értem. Én és a méhem hálásak vagyunk, hogy nem tizenhét évesen kívánjátok, hogy kihordjam a szerelemgyereketeket.
Miközben beszélek, az égre emelem a tekintetem, majd sóhajtva vissza. Legalábbis sóhajtva szeretném, nem fujtatva, de ember tervez, ugyebár.
- Akkor csak alibi. Rendben. További jó szórakozást.
Komolyan mondom, sosem éreztem olyan dühösnek magam, mint most, és az biztos, hogy mindenkinek az lesz a legjobb, ha én csak úgy elsétálok most. Meg is fordulok, és folytatom az utam haza. Nem is értem, hogy most mégis mi történt.
Bogolyfalva - Kis Laura Grace összes hozzászólása (7 darab)

Oldalak: [1] Fel