Azért jó, hogy ennyire közvetlen vagyok, mert mindenre is van egy emberem. Akármit kell elintéznem, tudom, hogy van valahol a kastélyban valaki, aki a segítségemre siet. Most is ennek a tudatában vágtam neki a falunak, hogy útközben majdcsak összeszedek valakit, aki megment. Én meg a könyvek ugyanis nem vagyunk valami nagy barátságban, ezt szerintem mindenki tudja. De hát nekem is vannak olyan rokonaim, akiket karácsonykor szívesen megajándékoznék valami hozzájuk passzolóval - vagy nem passzolóval, attól függ, hogy szeretem-e őket vagy nem. Na de a lényeg, hogy valakit mindenképp fognom kell magam mellé. És lám, az udvaron épp szembetalálom magam Kristóffal. Van néhány közös óránk, beszéltünk is már néhányszor, és véletlenül tudom róla, hogy tökre otthon van ebben az irodalom témában. Na ő lesz az én emberem!
- Csáó! - szegődök mellé arcomon a szokásos bogis mosolyommal. Tudod, ez az, amiből már mindneki tudja, hogy akarok valamit, és azt a valamit meg is szerzem. - A segítségedre lenne szükségem. Ajándékot szeretnék venni. Könyvet. Nem lenne kedved elkísérni? - pillogok rá legszebb nézésemmel. Tudom, hogy nem fog nemet mondani.
- Csáó! - szegődök mellé arcomon a szokásos bogis mosolyommal. Tudod, ez az, amiből már mindneki tudja, hogy akarok valamit, és azt a valamit meg is szerzem. - A segítségedre lenne szükségem. Ajándékot szeretnék venni. Könyvet. Nem lenne kedved elkísérni? - pillogok rá legszebb nézésemmel. Tudom, hogy nem fog nemet mondani.