Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

carolina

Kedvenc kolléganőmet már az utcáról megpillantom, amint egymagában üldögél az ablakhoz legközelebb eső asztalnál, és kisujját eltartva, elegánsan szürcsölget valami fancy löttyöt. Oké, még az is lehet, hogy nem tartja hülyén az ujját, csak odaképzelem - a cukrászda üvege könnyen megtévesztheti az embert...
Habár tudom, hogy odabent van, miután átlépem a küszöböt, és a vendégek érkeztét jelző csengőt az ajtó után a fejem is telibe találja, kétszer; miután a térdemet berogyasztva kapok a kis aranycsilingelőért, hogy a kelleténél inkább mégse csapjon sokkal nagyobb ricsajt; miután hosszas nézelődés után végül egy karamellás szelet és duplakávé mellett döntök, csak azután sétálok egyenesen a kollegina felé. Útközben fel sem nézek, és olyan természetességgel pakolok le vele szemben és húzom ki az addig érintetlen széket, hogy egy idegen szemnek úgy tűnhet, mi ketten együtt érkeztünk.
- Megesz a kíváncsiság, vajon melyik olasz tervező dobta piacra a legújabb pongyolás kar fashiont? - vigyorgok fel rá, most először pillantva az arcára. Carolina gyönyörű, mint mindig, bár a szépségéből lecsíp egy keveset az emlék, hogy a második randevúnkra elfelejtett megérkezni. Nem haragszom rá, dehogy, ha magammal kéne randiznom, én sem hiszem, hogy elmennék rá, de azért írhatott volna egy levelet. Bocs, Jason, de ez most nem fog menni, nem a te hibád, túl jó vagy hozzám, blabla. Ha egy kicsit is megerőltette volna magát, az ezernyi lehetséges kifogás közül csak talált volna legalább egyet, amivel lekoptathat. De nem, Miss Brown a kifogásomat belevágta a Dolce & Gabbana táskájába, és azzal együtt lépett le. Micsoda elegancia, oda ne szarjak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

carolina

Ejha.
Még a villát sincs időm felemelni, Carolina máris a nyakamban van. Bár nem látja, arcomra szemtelen mosoly költözik, majd jobbommal ráérősen felnyúlok, és - noha az arcát keresem - meglapogatom a vállát. Az érintés baráti, a kuncogás pedig, ami megrázza vállaimat, még annál is lazább kötelékre vall.
- Asszem ezzel késtél egy kicsit - jegyzem meg, míg a nő, arcomat beterítő szőke haját újra meg újra megpróbálom elfújni az útból, hogy legalább levegőt kapjak, ha már a karamellás szeletemhez abszolúte nincs esélyem hozzájutni. - Hmmm... mennyit is? - hangosan filózok, még szemöldökeimet is összébb húzom a hajzuhatag mögött. Ujjaimmal közben az asztal lapján dobolok. - Mondjuk úgy két évet? Egyes elfajzott mazochista tökfilkóknak ez simán beleférhet. Kár, hogy én inkább a hedonisták közé sorolom magam.
Széles vigyorral simítok még egyszer végig a karján, majd haját félresöpröm, és a szemeit keresve felpillantok rá. Azóta sem tudom, miért hagyott faképnél, mikor az első hivatalos találkozó után úgy tűnt, sínen vagyunk. Vagy nem. Előfordul.
- Elárulod, mi nem klappolt annak idején, vagy fussalak még körbe párszor? - kérdezem pimasz, mindig mosolygó tekintettel, ajkaim alól előbukkannak fogaim is. Aztán fújok még egyet, hátha az a néhány, utolsó hajszál is hajlandó lesz kikeveredni végre a számból. Nem mintha bajom lenne a dologgal, elvégre szeretek az ajkaim között női részekkel létezni, csak hát... ez most pont nem az a helyzet. Kár érte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

carolina

Figyelem az asztal másik oldalára hátráló nőt; pillantásom egy futó másodpercre megakad az alakján, a mellein és csípőjén, de olyan gyorsan emelem vissza tekintetem az arcára, hogy a félresiklás talán fel sem tűnik neki. A válaszára csupán kiszélesedő mosolyommal felelek, s felkönyökölve az asztal szélére, államat ujjaimon támasztva ki fürkészem a régen látott szempárt. Volt, amikor azt hittem, egy nap majd az egész világot megláthatom bennük, aztán meg, hogy talán már soha többé nem találkozom velük.
- Sajnálom édesapádat - mondom őszintén, pillantásomat végig rajta tartva. - Nem tudtam, hogy beteg.
Naná, hogy nem. Hát Carolinát is alig ismertem, a családjáról pedig szinte semmit sem tudtam. Szülők, testvérek? Áh, sokáig még a nőszemély keresztnevéről sem volt fogalmam, hiszen ha szükségem volt a segítségére, csak odaordítottam neki, hogy Brown! Persze kollégákként napközben néha összefutottunk, ha nem odakint, akkor ebédnél, de izgalmas össze-összepillantásokon kívül sokáig nem történt semmi. A rezervátumban nem egy férfi legyeskedett körülötte... én meg nem akartam összetörni a szívüket. Érthető.
- Pedig a kedvenc street food kajáldámba akartalak elvinni - jegyzem meg túljátszott, színpadias sóhajjal, és kisfiús mosollyal vonom meg a vállam. - Életed legvadabb jalapenos sajtburgeréről maradtál le, csak hogy hozzámenj egy újgazdag gyökérhez...
Én azért elmentem, és ettem Carolina helyett is. Nem voltam szomorú, azt hiszem még csak csalódott sem. Tudtam, hogy az élet nem mindig úgy alakul, ahogy azt mi tervezzük vagy szeretnénk.
- És házas vagy még? - kérdezem, míg magam elé húzom a karamellás szeletemet, és a villámért nyúlva lecsípek belőle egy aprócska darabkát - a sütemény jó egyharmadát. Tele szájjal, és egy szemtelenül pimasz mosollyal pillantok vissza a nőre. - Illene gratulálnom a sikeres frigyhez?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

carolina

Nem kerüli el a figyelmem a kollegina arcán kirajzolódó furcsán más mosoly, ami után hiába kutatok megfakult emlékeimben, közöttük még csak hasonló sem bukkan fel. Nahát, nagyon úgy néz ki, hogy tényleg ki nem állhatta szerencsétlen srácot.
- Hány napot voltatok házasok? Huszonkettő? - tippelek egyet csak úgy találomra, miközben olvadni kezd a számban a karamella. Ó, Merlinkém, ennél nincs jobb a világon!
A villát lerakom, és hátamat egy elnyújtott hümmentéssel döntöm a kínjában keservesen megrecsegő széktámlának. Szemeimet lehunyom, fejemet hátraengedem, és hümmögve szopogatom a karamellát, amíg az teljesen el nem olvad. Aztán, mintha mi sem történt volna emelem vissza a fejem, és itt-ott ragacsos, krémes szakállal pillantok fel Carolinára.
- Hol is tartottunk? - kérdezem jó diákként, majd széles vigyorra húzom a számat, hogy lehetőleg a sütidarabos fogaim közül is látszódjon egy pár. Feltétlen. Lehet nem lenne hátrány, ha tudnék a szépséghibáról, dehát ez a nő ismer engem, mint a rossz pénzt, és tudja, hogy nem vagyok az a könnyen zavarba hozható ember. Egy kis porcukor itt, egy kis morzsa ott meg citromos maoam cukorkapapír a szakállamban? Chh, ugyanmár, belefér. - Ja, igen. A férjednél. Szóval, miért is utáltad ennyire? Azon túl, hogy a pénze megmentette édesapádat, és még nyaralni is elvitt Görögországba.
Bárcsak múlna az a szemtelen mosoly! De nem, ó, de még mennyire, hogy nem. Sőt, ha lehet, az visszaköszönve a pillantásomból és beköltözve arcom minden zegzugába csak még látványosabbá válik. Hát, én már csak ilyen kíváncsi természet vagyok, szeretek tudni ezt-azt.
- Azt mondod, ez alkalommal számíthatok a megjelenésedre is? - kérdezem megpedzegetve kissé a múltat. Elgondolkodtató. Előredőlök, és ahogy ő, én is felkönyökölök az asztal szélére. Eszem ágában sincs elpillantani, a végsőkig tartom vele a szemkontaktust. Aztán, a számszegletében pofátlan vigyorral folytatom. - És hol marad a garancia?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

carolina

Jóízűen kuncogok a megjegyzésén, és derűsen emelem pillantásomat az arcára. Hát most mit mondjak, én se szívesen lennék olyannal, akinek fogalma sincs hányadikán van elseje. Jóllehet, ha valaki kérdezné, azt mondanám, szerintem tudta ő, csak szerencsétlen úgy bele volt zúgva az előttem ülő szőkébe, hogy elveszítette minden kapcsolatát az idővel és térrel. És még csak nem is tehetett róla, hiszen ez a nő úgy néz ki, mint egy igazi véla. Pedig, ha jól tudom, semmilyen ágról nem örökölt vélavért - mi lenne, ha még örökölt is volna?
- Hát milyen férfi kell neked? - kérdezem szemtelenül megcsillanó szemekkel, és bár nem pillantok oda, a figyelmemet nem kerüli el a kollegina combjáról lecsúszó és a meztelen bőrét felfedő szoknya. Alsó ajkamat beszívva, bazsalyogva fordulok a karamellás szeletemhez, és míg villámmal levágok egy újabb darabot, újra meg újra visszasandítok Carolinára.
Azt, hogy ennyi idő elteltével is élvezem a társaságát, mi sem bizonyítja jobban, hogy a számszegletében bujkáló piszkos kis mosoly egy pillanatra sem múlik, és a vonásaimból még akkor is visszaköszön némi provokatív szemtelenség, mikor az utolsó előtti falatot bekapom. Olvadó karamellával a számban fordítom arcomat az ablak felé, és míg rágok, kényelmesen hátradőlve figyelem a járókelőket. Majdnem kár, hogy Carolina alakja visszatükröződik az üvegen. Majdnem.
- Csak válaszolj egy kérdésre - nézek vissza rá, miután a süteményhez járó mintás szalvétával megtörlöm a számat és a szakállamat. Szemeimben játékosság és őszinteség utáni vágy fénylik. Tudnia kell, ha ezt itt és most eljátssza, nálam nem lesz több lehetősége. - Van most valaki fontos az életedben, akit bántana, ha elvinnélek valahová?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

carolina

Nyelvemet végigsimítom alsó fogsorom belső oldalán, míg a villát mértani pontossággal a tányér szélére teszem. Még igazítok egyet a szárán, majd karjaimat mellkasom előtt összefűzve hátradőlök. A széktámla megreccsen a súlyom alatt, de a pillantásom, ami enged a kísértésnek, a nő ragyogó kékjeibe fúródik. Elmosolyodom; az ajkaim kiszélesednek a sötét arcszőr alatt, számszéle csakhamar felfelé görbül. A mellkasom nyugodtan emelkedik és süpped karjaim takarásában, a gondolataim viszont erősen hánykolódnak. Pontosan tudom, ez mit jelent.
A tekintetemet elválasztom a nőétől, és az ablak felé fordulva egy ideig kifelé bámulok. A fejemben kavargó tébolyból semmit sem mutatok, az arcom meg sem rezzen. Csak valamiféle belülről áradó, elmoshatatlan derűvel figyelem a járókelőket. Gondolkozom, mint ahogy világéletemben mindig tettem; józanul. A hidegfejű döntéshozásra való képességet bármikor, bármelyik önéletrajzomba őszintén beírhattam.
- Nem könnyű egyetlennek lenni az életedben, mi? - fordítom vissza az arcom, hogy a pillantásunk újra találkozhasson. Nem vagyok csalódott, a szemeim éppúgy mosolyognak, mint néhány perccel ezelőtt, körülöttük elmélyülnek a szarkalábak. - Veszélyes nő vagy te, Brown.
Vagy csak az időzítés rossz - megint. Halkan sóhajtok, és egy újabb pillantást vetve az ablakra előredőlök, majd az asztal szélére könyökölve átnézek Carolinára.
- Én meg nem vagyok az a második helyezéssel megelégedő fajta - jegyzem meg oldalra billenő fejjel. Tekintetem végig a szemben ülő nő íriszeiben kutat. Fogalmam sincs, mit keresek, hogy mit gondolok, mit láthatok meg bennük. A világot? A gondolatra felkuncogok, és futólag megtörlöm az arcom. - Csak vigyázz magadra. Azt mondják, a szívet nem olyan egyszerű bepólyázni, mint egy kart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

carolina

A nevetése elhal, és pont elkapom, ahogy lehunyt szemmel hátradől, majd a teáscsészéje mellett halkan dobolni kezd. Elvigyorodom ugyan, és futólag még az ajkamat is megnyalom - ez jó lesz -, de nem szeretném, hogy azt érezze, nem veszem komolyan, így majdnem engedelmes diákként eltüntetek arcomról minden szemtelen vonást, és az asztal szélére könyökölve kérdőn rá pillantok. Kár, hogy az egész lényemet átitató kedélyesség még így sem múlik, és a szemeimben épp ugyanaz a pimaszság csillan, amivel annak idején a menzatálca fölött néztem át rá, és vontam fel pofátlanul a szemöldököm az őt ostromló férfiak láttán. Aztán felálltam, a tálcát dúdolgatva visszavittem a helyére, majd kifelé menet még direkt felé kanyarodtam, és nevetgélve elsétáltam az asztala mellett. Imádtam átnézni az érte áhítozó kollégák feje fölött, és odakacsintani a bájosan muszáj-mosolygó nőre.
- Mindig van első - felelem a szemkontaktust egy fél pillanatra sem szakítva meg. Az a helyzet, hogy a sugárzóan kék szempárba szinte beleragad az ember, Carolina tekintete kivédhetetlenül vonzza a férfipillantást - és megmerem kockáztatni, hogy a nőit is. Figyelem a mozdulatát, amivel magához hívja a pincért, majd míg vele beszél, bekapom az utolsó falat karamellás süteményt is, és a tányért az asztal szélére tolva hátradőlök.
Miután a fiúcska magunkra hagy, széles mosollyal nézek át a felém forduló nőre, és hüvelykujjammal megtörlöm a számszélét.
- A drámai távozás nem az én asztalom - jegyzem meg velősen, míg a cukrászda ablakára ragadt tekintetére várok. A vállaim és felfelé ívelő ajkaim elárulnak; azok meg-megremegnek az elfojtott nevetéstől. Nos, azt hiszem, ez egy újabb sakk, Brown. - És egyébként is volt még egy darabka karamellám. Ha karamelláról van szó, úriember vagyok.
Somolyogva pillantok az asztal szélére, ahol az üres tányérom a Carolina krémesét csomagoló srácot várja. Aztán, mintha nem találnám a helyem, fészkelődni kezdek, végül előredőlve visszakönyökölök az asztalra, és egy utolsó pillantást vetve az üvegen túli - innen túlságosan is távolinak tűnő - világra, halk sóhajjal nézek át a nőszemélyre.
- Ha megígéred, hogy nem töröd össze a szívem, talán megkóstolhatod a kedvenc burgerem - mondom megjátszott nagylelkűséggel. Az érzés, hogy valaki talán hazavárja egyszerre a háttérbe húzódik, mintha az, hogy a szemeibe nézek, vélaerővel feledkeztetne el velem minden józan ítéletet és gondolatot. Lehet, hogy tényleg létezik a végtelen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

carolina

Tekintetem követi a mozdulatát, ahogy haját átdobja a válla fölött, majd, mikor ismét visszapillant rám, mint aki nem hiszi el, amit hall, megcsóválom a fejem, és miután a számat finoman beharapom, kidugom a nyelvem hegyét, és végül elmosolyodom. Hihetetlen ez a nő, akit egyszerre akar mindenáron és semmiképpen sem az ember - vagy legalábbis én. A mellkasomat átrázza egy jóleső, kellemes kis nevetés, ám mikor megszólalok, hangomból már csak a jól ismert neveletlen játékosságot meg éppen annyi komolyságot lehet kihallani, amiből Carolina biztosan érti a célzást. Mondjuk, ami azt illeti, mindkettőnek van némi éle is - főleg az utóbbinak.
- Két éve még volt - mosolygok a szemébe pimaszul, majd a karjaimat keresztbefonom a mellkasom előtt, és lejjebb csúszva a székben, kényelmesen kinyújtom a jobb lábamat. Úgy érzem, ez most kicsit sakk, Brown. - És ha jól emlékszem - de feltétlen javíts ki, ha csalna az emlékezetem... -, nem én voltam az.
Pedig szívesen segítettem volna, és még csak hozzám se kellett volna jönnie érte. Oké, nem vagyok milliomosalkat és a legutóbbi adóbevallásom szerint épp jachtok sem sorakoznak a nem létező magánkikötőmben, sőt, flancos ruháim vagy többszintes házam sincs, de azért úgy tippelem, valahogy megoldottuk volna. Persze értem én, alig ismertük egymást, és senki sem építhet a menzatálcák fölötti kósza szemezgetésekre, nem is hibáztatom a döntéséért.
Aztán közeledni kezd. Nemcsak a pillantásában, de minden mozdulatában is megsemmisítő erő lakozik, és bár valahol az agyam leghátsó, legsötétebb szegletében ott pislákol az akarat, hogy elfordítsam róla a tekintetem, én megbabonázva figyelem a közeledését. Sakk. Carolina kínzó lassúsággal teszi meg azt a néhány lépést, míg mellém ér, de a szemeim egy fél pillanatra sem kalandoznak el. Pedig a csípője most különösen vonzza a férfifigyelmet, érzem is, hogy az arcomat összerántja néhány alig látható, vékony idegszál, és azt suttogja: tarts ki! Matt? A testem akár a kőszikla, én meg sem rezzenek. Némán és mozdulatlan tűröm, hogy a bestia közel hajol; megérzem a samponját ahogy hátradobja a haját, majd édeskés parfümje is befészkel az orromba. Szavaira szélesen elvigyorodom, a csókjára szemöldökeim is feljebb húzódnak. Hűha.
Mikor eltávolodik, utánaemelem a fejem, és tekintetemmel követve őt kieresztem a fáradt gőzt. Már éppen szalutálva útjára engedném, és gondolataimba merülve bámulnék kifelé a cukrászda ablakán, hogy a már rég kihűlt kávémat kevergessem néhány percig, és úgy tegyek, mintha még megakarnám inni... erre nem megszólal ez az átkozott nőszemély? Még egy utolsót jól odaszúr, mire felmorranva keze után nyúlok, és úgy megrántom, hogy biztosan elveszítse az egyensúlyát, a következő pillanatban pedig az ölemben találja magát. Hopp, nézzenek oda, hát nem felbukik a saját lábában?!
- De egy szemtelen nőszemély vagy te! - dünnyögöm közvetlen közelről. A pyromagia mint mindig, ha ő körülöttem van, bizsereg a bőröm alatt, a tűz talán a pillantásomból is visszaköszön. Jobbommal a széktámlán könyökölve támasztom a fejem, míg balommal futólag végigsimítok a nő szalmaszőke haján, aztán, mintha a mondandóm egyáltalán nem volna fontos, ráérősen elpillantok a két asztallal arrébb épp tányért szedő pincérre. - Nem rémlik, hogy az előbb elfelejtettél valamit, hmmm?
Mire a kérdés végére érek, tekintetem visszatalál az övéhez; az derűs és kedves, minden vonásomból árad felé valamiféle átható jókedv, és a megmagyarázhatatlan biztonság érzete.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

carolina

Keresem a megfelelő jelzőt. Már percek óta, néma évődéssel. Míg Carolina beszél, én nézem őt, csendben figyelem a szemeit, és azon gondolkodom, milyen nő is ő? Egyszer azt gondolom, ismerem, aztán néha, mikor úgy hozza a helyzet, ki is mondom, na, pff, nekem te ne, ismerem ám a fajtádat, bestia!, máskor meg, mint most is, csak jön egy gondolat, ami azt súgja, hé, apám, jobb, ha tőlem tudod meg, neked aztán halvány fogalmad sincs arról, ki ül az öledben... És hát, tényleg nincs.
Mert ezzel a nővel megtelik a levegő; az egész lénye vibrál, a kelleme körülvesz, észre sem veszed, és máris beléd ivódott. A hátad nekipréselődik a szék támlájának, a lábad mozdítani sem bírod, hiszen rég földbegyökerezett.
Számszéle halvány mosolyra húzódik, mikor a következő lélegzetvételnél megérzem az illatát. Az édeskés, sűrű parfümje gyorsan megtelepszik az orromban, és egyszerre elfog a nosztalgia meg valami különös hangulat, mintha egy tavaszi mezőn, nyíló virágok és nyüzsgő bogarak között sétálnék, és ahol akármerre fordulok is, az az illat, tudjátok, az az igazi mezőillat - ami mindenkinek mást jelent, nekem épp a felszabadító boldogságot - nem enged.
Éppen lepillantok az ajkaira, mikor érintését megérzem a bőrömön. Megdermeszt, ugyanakkor valami mást is elér vele. Tekintetem csak lassan, óvatosan vándorol vissza az övéhez. Néhány pillanatig egyszerűen csak fürkészem az íriszeit, a szemeim ide-oda zizegnek az övéi között, mint aki nem tudja, mit mondjon. Hogy mitévő legyen? Az igazság viszont az, hogy én pontosan tudom, mit fogok mondani, hiába a közelsége, és az a báj, ami még letaglózó ereje ellenére sem szűnik meg körbevenni őt. Van valami végzetszerű ebben a nőben.
- Tudod, nem könnyű nemet mondani neked - egészen közelről mosolygok fel rá, majd lepillantva, újra végignézek rajta. Ujjaim belegabalyodnak a hajába, a tekintetem megragad az arca és teste egy-egy szegletén, aztán, mikor a pillantásom végigér hosszú lábain, drámaian felsóhajtok, és pimasz vigyorral fordulok vissza hozzá. - Nekem viszont nagyon kéne az az ígéret. Ha mondjuk azt mondanád, hogy az első randink után a másodikon, a harmadikon, sőt, kapaszkodj meg, még a negyediken is velem leszel, és nem kell arra ébrednem egy uncsi esős reggelen, hogy többé már nem vagy ott.
Keresem a megfelelő jelzőt. Már percek óta, néma évődéssel. Tudjátok, milyen ez a nő?
Én már tudom; lebilincselő. Olyan, aki láthatatlan pókhálót sző, és ha csak egy ujjal is hozzáérsz, örökre beleragadsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

carolina

Válaszul csak morgok, halkan, csukódó szemekkel. Érintésére végigfut a hideg a gerincemen, érzem, hogy az egész testem reagál, a karomon, akár egy hadsereg hűséges katonái, égbe emelkedik minden egyes szőrszálam, mert megérkezett a királynőjük, akinek a közelsége tiszteletmegadásra kényszeríti őket.
Szavaira szélesen elmosolyodom és szemeim végleg lehunyva dőlök előrébb, hogy ajkaink összeérjenek, mielőtt még bármit mondhatna. Jobbom a hátára csúszik, egyetlen határozott mozdulattal vonom magamhoz, hogy a melle az enyémet taszítsa, és érezze, csak egy futó pillanatra, egy múló percre, hogy a rabom, az enyém, mert mindketten tudjuk, hogy ez nincs így, de most azt akarom, hogy az a két év értelmet nyerjen. Így.
Ajkaim finoman érnek az övéhez, a nyelvem utat tör magának, és csak egészen lassan válok követelőzővé. A szabad kezem arcához ér, hüvelykujjam az arcélén szánt végig, ujjaim a fülén keresztül szőke tincsei közé keverednek, s belekapaszkodva néhányukba, éppen akkor rántom hátra a fejét, mikor a leghevesebben csókolom.
Kinyitom a szemem, és kissé elnyílt szájjal, fölülről nézek le rá. Egy véget nem érő pillanatig csak nézem őt, tekintete a tekintetem rabja, fogva tartom őt, hogy csak nézzen, engem, rám nézzen, és jól nézze meg ezt a szempárt, az érte rajongástól csillogó, tűztől káprázó szemeket, melyek ide-oda rebbennek az övéi között, és amelyek még most is a világot látják azokban a világos íriszekben. Azt akarom, hogy nézzen rám, hogy engem nézzen, hogy vesszen el a szemeimben, abban a világban, amit én adhatnék neki, és addig vesztegeljen ott, amíg azt én akarom. Mert fölötte vagyok, uralom őt, és azt tehetek vele, amit csak akarok.
A gondolatra hosszan, kéjesen morranva mosolyodom el, és közel hajolva Carolinához, ajkaimat elhagyja egy kósza sóhaj. Az ereimben megérzem a tűz hívását. A szívem erősen pumpálja az adrenalinnal vegyülő vérem. Az eddig nyugvó sárkány most felébredt, és vennem kell egy mély levegőt, mielőtt bármit is teszek. Aztán legyőzöm azt az egyetlen centit, ami még közöttünk árválkodik, és fogaim közé véve Carolina alsó ajkát, újabb morgás kíséretében ismét megcsókolom. Közben tartom őt, a karjaim melegében, szinte elveszik bennük.
Végül elengedem; először a száját, azután engedek a világos fürtök szorításán is, és már csak a hátát tartom. A törékeny testét, amit oly könnyen roppanthatnék össze. Túl könnyen.
A pillantásom utolsót zizzen kékjei között, és arcomra visszatér a kisfiús játékosság, az élet színei, és eltűnik a ragadozó, a férfi, a kannibál, aki akar, egyszerre mindent, aki mindent most azonnal akar, hogy érezze, ő áll a hierarchia csúcsán. Tudod, én csak téged akartalak. Soha nem voltam még szerelmes, de azt hittem, Carolinába az tudtam volna lenni. Azt hiszem, Carolinába az tudnék lenni. Szerelmes és botor.
- Miért nem hiszek neked, Brown? - kérdezem, míg egyik kezem az asztalra teszem, és hosszú ujjaimmal egy ismerős dal lassú ütemét kezdem verni a falapon. A pillantásomban huncutság csillan, a szemeim már-már ragyognak, a hangom, az egész lényem derűs, mint akinek az élet tényleg nem jelent mást, csak a bizonyosságot, hogy minden rendben van. Bárhogy is alakuljon, bármit is hozzon az élet, döntsenek a körülöttem levők ahogy akarnak, én rendben leszek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

tücsök

Tenyeremmel finoman végigsimítok a bal alkaromon fekvő aprócska törpegolymók formás kis kobakján, majd belemosolyogva az engem figyelő ártatlan szemekbe emelem legkisebb unokahúgom közelebb az arcomhoz, és suttogok neki valamit, ami csak kettőnkre tartozik. Pár év múlva, amikor felnő, egy merengővel visszahozom őt ebbe az emlékfoszlányba, ide, pontosan ebbe a percbe, és meghallgattatom vele ezeket a szavakat - talán tanulságos lesz a számára.
Néha, főleg a kicsikkel teszek ilyesmit; elrejtek az életükben, a közös életünkben egy-egy morzsácskát, amit úgy gondolom, egy nap érdemes lesz majd viszontlátniuk. Kiszélesedő mosollyal meredek Joy csillogó szemeibe, és közben arra gondolok, bárcsak nekem is lennének ilyen kapaszkodóim...
- Hogy mivan? - emelem fel a fejem, és haragosan összehúzott szemöldökökkel a fürdőszoba ajtajában álló Catherine-re pillantok. A szavai annyira megrettentenek, hogy szabad kezemmel önkéntelenül is befogom Joy gyűrött kis füleit - hát nem hiszem el, hogy ez a hülye húgom elrontja Joy első emlékmorzsáját! - Te figyelj, tücsök... attól, hogy férjhez mentél és a személyidben megváltozott néhány adat, még nem törvényszerű, hogy a születési neveddel együtt az eszed is elmenjen. Csak mondom, hátha nem tudtad.
Megenyhült, érzékeny tekintettel engedem el a kezemben kalimpáló, rötyögő kislány füleit, és megcsóválva a fejem felállok a kanapéról. Joy a szakállam felé kap, és kövér kis babaujjaival néhány szálat megragad, mire én túljátszott jajveszékeléssel csikizem meg a rózsaszín ruhába csomagolt hasikáját.
- Egy picit leteszlek az ágyikódba, jó, picilány? Hát látod, hogy Tücsök néni nem bír magával, muszáj helyretenni kicsit az agyát - mondom elvékonyodott hangon a manócskának, természetesen egészen behajolva hozzá - csak bírja a kiságy rácsa -, majd rákacsintva kiegyenesedek, és kisétálva a szobából, még egy nonverbális igével elérem azt, hogy abból, amit mi most beszélni fogunk tücsökkel, Joy egy szót se értsen. Hallja a hangunkat, hogyne, hiszen nem akarom, hogy egyedül érezze magát, csak éppen nem lesz értelme a szavainknak. Semmilyen.
- Még befejezzük az emeletre vezető lépcsőt, azután szedem a sátorfámat - vágok a dolgok közepébe, ahogy felemelt jobbommal megtámaszkodok az ajtófélfán, közvetlenül tücsök mellett. Lesandítok Cody-ra, magamban elmormogom ugyanazt az igét, mint néhány másodperccel ezelőtt Joy esetében is tettem, majd visszapillantok Catherine-re, és fojtott hangon továbbfűzöm a szavaimat. - Nem fognak elválni, miért tennék? Akik úgy szeretik egymást, mint ők, nem ismerik a válás fogalmát. Nem veszed észre, hogy mi a valós gond? - nevetve hunyom le egy pillanatra a szemem, és csak miután nyelvemmel megnedvesítettem a szám, folytatom. - Hogy ki a valós gond?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

tücsök

Valami elkerülte a figyelmem. Tücsök tekintete az enyémbe kapaszkodik, az én barnás fényű szemeim pedig ide-oda zizegnek az övéi között. Fogalmam sincs hogyan siklothattam el afelett, hogy nincs jól. Hogy valami még mindig nem stimmel vele.
Az újra és újra elismételt szavai, az érthetetlenül lassú ráébredése arra, amit mondtam neki, a rémisztően magas hangja, a holtra váló arca mind-mind azt üzenik: ments meg, Jason, kérlek, nyújtsd felém a kezed.
- Gyere ide - suttogom félredobbanó szívvel, és bár a szavaim célt érnek, azokat valahogy csak sikerül kimondanom, a torkomat óriási, fájó gombóc szorongatja, és érzem, hogy a máskor kifejezetten mély, már-már szőrös baritonom most erőtlenül, elhalón lát napvilágot.
Először balommal ölelem át tücsköt, majd eltávolodom a félfától, és teljesen szembefordulva vele jobb kezemet is köré fonom. Szorosan vonom magamhoz, tartom a hátát, és finoman ringatva őt arcomat a feje tetejére hajtom. Pillantásom a távolba réved, a méreg, a harag és a szomorúság eggyé válik a szívemben. Nem vagyok jó testvér. Igaza van Will-nek; én csak felbukkanok, vagyok egy ideig, és amikor úgy tartja kedvem, lelépek. Nem vállalom a felelősséget, nem veszem a vállamra a család terhét. A családban nem én hozom meg az igazán nehéz döntéseket. Ki vagyok én? Hogy merem viselni a Payne nevet?
- Annyira sajnálom! - suttogom bele tücsök hajába, és puszit nyomva a fejbúbjára végigsimítok néhány tincsén. - Tudom, sokáig nem voltam a közvetlen közeledben, hogy minden fizikai kapcsolatunkat levélpapírok meg hülye fényképek jelentették...
Elhallgatok. Az ajkaimat szorosan egymásnak nyomom, a szívemben megmagyarázhatatlan harag gerjed az öcsém iránt. Nem érzem úgy, hogy egy testvér csak akkor és úgy lehet jó testvér, ha minden nap kötelezően ott van a másik mellett. Nem. Én nem Catherine apja vagyok. A bátyja vagyok, akit a munkája messzire sodort tőle. Nem. Egy testvér akkor is jó testvér, ha amikor New Yorkban jár, a Szabadság-szobor mellől a húga kedvenc kínai kajáját zabálva kretén fotót készített magáról egy random német turistával, és valami barom szöveget ír a fénykép hátoldalára, aztán muglipostára adja azt.
- Tudod, mi a legjobb abban, hogy megszámlálhatatlan testvéred van? - kérdezem halkan, csak ringatva őt balra és jobbra, mintha azzal, hogy észrevétlen táncolunk, egyszerre felszabadíthatnám őt az összes gondja alól. - ...hogy míg mi élünk, míg rajtad kívül egyetlenegy Payne is él ezen a földön, te sohasem maradsz egyedül.
Felemelem a fejem, és megvárom, míg ő is így tesz. Látni szeretném a szemét, és szeretném, ha ő is látná az enyémet. Hiszen azt ugyanaz a könnyfátyol borítja, mint az övét, a csillogó réteg alatt mégis feldereng valami, ami csak az enyém: a Jason-féle, megkophatatlan derű.
- Kismanóm - hüvelykujjammal letörlöm a szeme sarkából épp csak legördülő sós cseppet. - Tökmindegy hol élek, hogy egy szobára vagy egy kontinensre tőled, én képtelen lennék elhagyni téged. Nem tudsz olyat tenni, ami megrendítene az irántad érzett szeretetemben. Nem számít semmi, se egy rossz gondolat, se egy meggondolatlan tett. Tudod, mindannyian követünk el olyasmit, amit később megbánunk. Ez alól nincs kivétel. Nincs kivétel. Szeretnéd elmondani, mitől félsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

alezredes

Nem tudom meglepek-e bárkit is azzal, ha azt mondom, nem vagyok az az izgulós fajta? Én úgy tippelem, hogy nem, de ha most meglepődtél, akkor hangeffekt meg tádádá' vagy bármi, amit csak szeretnél, nehogy politikailag inkorrekt legyek rögtön a történet elején. Tudnod kell rólam, kishaver, hogy én aztán nem számolom a perceket, és nem bámulom veszetten a találkahely bejáratát, hogy mikor lép már be rajta Hamupipőke. Esetemben még az is előfordulhat, hogy bár várom a cipőjét kereső kisasszonyt, az a találkozónk helyszíne előtt két utcával megtalálja a tízcentis harmincnyolcasát, aztán meg elfelejt megérkezni... én meg várok, ja.
Mielőtt azt gondolnád, szeretnélek megnyugtatni: a külvilág elkeseredett, szomorú kiskutyaszemekkel való bámulása helyett épp a keskeny faberakású pultot támasztom, és míg bal lábam a helyet átjáró zene ütemére jár, a kiszolgáló sráccal röhögünk valami észveszejtő baromságon. Muglik a Holdon? Uggggyanmá', mikor meg hogy? Mondjuk, ha engem kérdezel, szerintem az még nem is akkora hülyeség, minthogy Obama elnök valójában - tudod, mikor esténként lemossa a sminkjét - gyíkember.
- Ja, ja, ja - hangos röhögéssel értek egyet a fiatal srác körültekintő részletességgel előadott okfejtésével, majd közelebb hajolok hozzá, és a hangomat némileg visszafogva adom le neki a rendelésemet, mielőtt újabb gondolata támadna az USA-val vagy Németországgal kapcsolatban. A végén tényleg ott lyukadnánk ki, hogy Hitler amúgy él. Szóval... egy mentolos és egy görögdinnyés szipákszipák lesz, itt fogyasztásra. És sör. Jó sok sör.
Hát mikor máskor alapozná meg az ember azt a fajta, csak és kizárólag érett férfiakra jellemző és kőkemény, szorgalmas munkával elért sörhasát, amiről a leendő gyerekei felismerik majd, ha nem most?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

alezredeschill

- Buddy, nem akarlak elkeseríteni, de ha lehetek veled őszinte, akkor... - jegyzem meg félelemmel a hangomban, és mielőtt folytatnám, még aggodalmasan beszívom az alsóajkam is. Engem színpadra teremtett a Jóisten, nem is kérdés. Kossuth-díjas Shrek lennék. - Azt sem tudom, ki az a Beyonce, nemhogy azt, hogy tényleg meghalt-e valami bitang hatalmas autóbalesetben, szóval mosom kezeim az ügyben, hogy tényleg évek óta a klónja helyettesíti-e vagy sem - kissé bizonytalanul vonom fel a szemöldököm, míg a pipa kellékeit tálcára pakoló pultossrác arcát figyelem. Meg kell mondjam, a vonásai egészen életre keltek, mióta itt vagyok. Szinte érzem a még bőre alól is párolgó örömöt, hogy ki tudja hány sikertelen év után bennem végre megtalálta a lelkitársát - már ami az összeesküvés-elméleteket illeti. - Ja, a Bermuda-háromszög rejtélye az én fantáziámat is birizgálja. Egy nap lehet felpattanok egy magyar mennydörgőre, aztán hasta la vista, baby, irány az Atlanti-óce... hali!
Épp csak, hogy befejezem a gondolatot - majdnem -, azzal a lendülettel már fordulok is a megérkező alezredes kisasszony felé. Az egyébként is derűs mosolyom kiszélesedik ahogy rá nézek; bírom az arcát tarkító szeplőket. Kis pulykatojás. Mikor elnéz mellettem, vele együtt én is a mostanra teljes pompájában ragyogó pipákra pillantok.
- Neked dinnyéset választottam - közlöm már úton a Pillangóvarázs terasza felé, séta közben próbálok úgy lavírozni a kisebb-nagyobb társaságok között, hogy lehetőleg semelyikük fejére ne borítsam rá az egyre csak forrósodó széndarabokat. Mögöttünk a kissrác jön, a keze valószínűleg majd' leszakad attól a sörmennyiségtől, amennyit kikértem. Nem baj, öcskös, teher alatt nő a pálma, a te karodon meg úgy nézem, elfér még némi izom.
- Kiadó lakást keresek - felelem hunyorogva, miután kényelmesen elhelyezkedek - természetesen a lemenő Nappal szemben. - Az öcséméknek nemrég született meg a második gyerekük, meg aztán lassan rám rúgja az ajtót a harmadik x, szóval... - csettintek egyet a nyelvemmel, majd megvonva a vállam a szemközt ülő lányra emelem a pillantásom, hogy aztán derűsen somolyogva kezdjem őt figyelni. - Mi újság az aktákkal? Ma is szépen névsorba rendezgetted őket?
Á, nem élvezem a kérdést, nehogy azt higgyétek. ... IMÁDOM cukkolni a nőket, még akkor is, ha mindeközben az életemmel játszok. Borzasztó emberek vannak, hát ilyet!
Szemtelenül megcsillanó szemekkel fürkészem Valentinát, a számszegletében huncut kis mosoly bujkál. Ki tudja, talán még ma éjjel meghalok. Meglátjuk, humoránál van-e a kis vörös, vagy az aktákkal együtt azt is le kell porolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

carolina

Mosolygó szemekkel hallgatok. A tekintetemet egy pillanatra sem választom el a karjaim között tartott nőtől, nem nézek oldalra, nem nézek félre, nem érdekel sem pincér, sem érkező vendég. Nem érdekel a két asztallal beljebb nevetgélő fiatal pár, sem a kirakatüvegen át beáradó, már-már bántó tavaszi napsugár. Engem csak a szőke nő foglalkoztat, a figyelmemet az ő arca, az ő hangja, az érintése és a csókja köti le. Soha nem találkoztam még hozzá foghatóval, és tudom, tudom, jobb volna arra gondolnom, ami közöttünk történt - vagy hát, ami azt illeti, nem történt, jobb volna tanulnom a vele kapcsolatos korábbi hibámból, én csak arra gondolok, hova viszem el, mikor legközelebb látom. Mert én nem találok egyetlen hibát sem. Rossz volt az időzítés? És? Megesik. Talán még a most sem jó. Az is lehet, hogy ez az élet még nem az, ahol mi ketten végül egymás mellé érkezünk meg. Lehet, hogy erre az életre nem ezt írták meg nekünk az égiek. Talán most minden, ami bekövetkezhet, nem más, mint véletlen találkozások, egymás útjának megannyi keresztezése, villanó tekintetek és derűs, minden rendben lesz mosolyok váltakozása.
Nem bánok semmit. Tudom, hogy jó úton járunk, és tudom, hogy ha úgy kell lennie, akkor egy nap visszalép az ajtóm küszöbén, leül velem szemben a megterített asztalhoz, és az evőeszközökért nyúlva szavak nélkül rám mosolyog, mert úgy döntött: mellettem marad.
- Hé - vigyorodom el végül, s megnedvesítve a számat felé billentem a fejem. - Tudom, hogy úgy nézek ki, akár egy földre száműzött félisten, de azért ne essünk túlzásokba. Se buddhista szerzetes, se szent nem vagyok. A többit megbeszéljük egy hamburger mellett. Deal?
Habár suttogva folytatom, az övébe mélyesztett, magabiztosságtól csillogó tekintetem, és a széles, huncut vigyor bárkinek, aki minket néz, elárulhatja, hogy nem életre szóló döntésekről vagy egyéb komoly dolgokról beszélek.
- Attól, hogy nem találod a helyed, még nem vagy rossz ember - szólalok meg később, miután Carolina elfordul tőlem, és a cukrászdán túli életet kezdi figyelni. Nem siettetem, hagyom, hogy a gondolataiba merüljön, és csak akkor kezdem keresni a tekintetét, mikor félig-meddig visszapillant rám. Jobbomat arcához emelem, két ujjammal szelíden megsimítom a bőrét, majd, mikor végre rám néz, szélesen belemosolygok a szemébe. - Az útkeresés jó dolog. És szükségszerű is.
Ujjaimat a halántékán át gyengéden világos tincsei közé vezetem, tekintetem az összes apró, alig-alig érzékelhető, puha mozdulatot követi. Látom, hogy néz, rezzenéstelen arccal, már-már értetlenül és dermedten figyel, de nem pillantok vissza. Elmélyülő mosollyal, egy ismert dalt dúdolgatva folytatom; az ujjaim elvesznek a fürtök között, egyre beljebb járnak, egyre csak haladnak, hogy végül, mikor már a tarkója alá tartok, és minden ujjam behálózza egy-egy szőke tincs, megállapodjanak. Az erő ekkor ébred fel bennem újra, és érzi meg a nő is.
Szöszmötölök még valamit, helyezkednek az ujjaim, aztán a kezem a szőke fürtökkel együtt ökölbe szorul, és a következő pillanatban már húzom is a bestia fejét, egyre hátrébb, egyre lejjebb, hogy feszüljön, hogy fájjon, hogy újra felfedje előttem hófehér nyakát, hogy újra láthassam a fakó bőrén átütő ereket, hogy a szememben újra tűz gyulladjon. Halk, elnyújtott hörgéssel közeledem a nyakához, de ahelyett, hogy harapnám és marnám, csak az orrom hegyével és mostanra már száraz ajkaimmal érintem azt. Óvatosan, ámbár a belőlem általa fakadó tüzet egy pillanatra sem bújtatva haladok, és csak a füléhez érvén lassítok le. Ajkaim közé veszem hűvös cimpáját, talán még a nyelvemet is megérezheti egy röpke másodpercre, aztán...
- ...jól van, Brown, vége a gyereknapnak, menjünk, mielőtt befognak mosogatni - erőnek erejével visszafojtott nevetéssel beszélek. Igyekszem nagyon komolynak hatni, mikor a csípőjére kétoldalt ráfogva könnyedén felállítom, majd a mondatot lezáró pont gyanánt akkorát csapok a hátsójára, hogy a tenyerem nyoma az esti fürdésnél még minimum előre köszönjön. Aztán fáradtnak tettetett sóhajjal összedörzsölöm a kezeim, és ügyesen kerülve Carolina pillantását én is felkelek a székről. Már csak mikor kitárom előtte a cukrászda ajtaját, sandítok le rá, akkor is beszívott ajkakkal, alig vigyorogva. Imádom. Imád.

// Köszönöm a játékot!   //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Tücsök csak holnaputánra vár, mondjuk én is csak holnaputánra vártam magam, de úgy alakult, hogy a gyakorlatvezető idejekorán lefújta az erdélyi akciót, és felesleges magyarázkodás nélkül szélnek eresztette az egész népet.
- Ühm-nyühm-nyühm - halk piszmogással harapdálom a számat, míg közelebb hajolok az órám karcos lapjához, és sártól feketéllő körömmel megkocogtatva azt próbálok rájönni, vajon időben érkeztem-e, vagy Tücsök már rég otthon itatja az egereket, mert úúúgy hiányzik neki kedvenc bátyuskája.
Aztán, mintegy merlini sugallatra felemelem a fejem, és az előkészítő bejáratánál megpillantok egy arcot. Tekintetem rajta ragad, fel sem tűnik, hogy egyszerre megfeledkezem magamról, és kezemet leengedve, a távolból kezdem figyelni őt. Ismerem.
Láttam már korábban, zsigeri szinten tudom, de hiába hunyorgok erősen, hiába keresem nevét emlékeimben, az nem ugrik be. Lelkiszemeim előtt azonban feldereng a kép, ahogy rám mosolyog, érezni vélem, ahogy végigsimít a karomon, majd arcát egy másik srác felé fordítja. Még visszapillant ugyan, de...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Tekintetem rendületlenül követi őt; baljával egy kislány után nyúl, jobbjával közben beletúr egy kissrác szőke hajába. Habár nemcsak nézem, de látom is őt, mozdulataiban mégis felsejlik a kávézó félhomálya, hallom a pult mögött álló fiatalok vidám csevegését, kiértem az elhangzó angol szavakat, és az emlékben végül megérzem Amerikát.
Emlékszem rá, tisztán látom a tekintetét, ahogy rám néz, és akaratom ellenére is megborzong a testem - mintha csak most nézne rám, és nem egy tíz évvel ezelőtti emlékben tenné.
A közvetlen közelemben felcsendülő hang ránt vissza a valóságba; az emlékképek, mintha rajtakapták volna őket, azonnal szétrebbennek, és én erősen doboló szívvel, homlokráncolva fordulok az anyuka felé.
- Hááát... - szólalok meg nevetősen, és a karomat közénk emelve mutatom neki a márkás, ámbár csúnyán karcos órát. Hajrá, anyuka! - Négy lesz? Attól függ, te hányra jöttél.
Kiszélesedő mosollyal fordítom arcomat felé, de nem vagyok benne biztos, hogy viszonozni fogja a gesztust. Az első pillanattól kezdve furcsán zavartnak érzem, mintha... nem is tudom, mintha komolyan küszködne valamivel. Pedig a külcsín rendben van, ezt még a vak is láthatja, mégis... valami nem stimmel vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Mellkasom előtt összefont karjaim fölött, megrázkódó vállakkal nevetek fel az anyuka kissé ugyan pikírt, mégis eltagadhatatlanul jófej válasza hallatán, majd jobb szemöldökömet felvonva, pimaszul sandítok le rá.
- Nem lehet, hogy ugyanazért a kölyökért jöttünk? - jegyzem meg költőin, és bár a magyarázatot inkább elhagyom, magamban igencsak jót derülök rajta, hogy az iménti leírás tökéletesen ráillik Tücsökre is. Édességért eszközölt zsarolás, verekedés... ismerős páros, egyedül az hibádzik, hogy ő a pulpitus másik oldalán rosszalkodik. Jaj, Tücsök, Tücsök...
- Lány - mondom némileg megkésve, miután égnek emelt tekintettel, a fejemet ide-oda billegtetve elgondolkodok Catherine - amúgy megkérdőjelezhetetlen - nemi identitásán, illetőleg azon, hogy férjes asszonyként - férjnél van még egyáltalán? - mennyire fér bele a lány kategóriába.
Pillantásom időközben észrevétlen is visszatalál az előkészítő bejáratához, de már nem leli akit keres. Se ő, se az őt körberajongó gyermeksereg. Pislogok egyet, kettőt, hátha a következőre ott lesz, de hiába, nincsenek többé. Alig hallható sóhajjal fordulok vissza az anyuka felé, és derűs arccal nézek végig rajta.
- Miért is nem használod a sajátod? - kérdezem egyszerűen, tekintetemet az övébe fúrva. Adhatnék, merthogy éppenséggel akad, csak hát az van, hogy azt is pont tudom, hiszen érzem, hogy a csinatos kis ruhája alatt az ő testét is áthatja a lángolni vágyó nyers erő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Horkantva nevetek fel, és azt hiszem, ha most nem mondanék semmit és így, ennyiben állna meg a válaszom, az anyuka akkor is tökéletesen tisztában lenne a véleményemmel. Már ami a falut és a pletykákat érinti. Csak hát kifejezetten erős a gyanúm, hogy ma nem fog ennyiben megállni.
- Mühmhm - morgom az orrom alatt kezdésnek, aztán két ujjammal csavargatni kezdem a szakállam. - Rendesen sajnálom a faluban élő nőket. Veletek sokkal kegyetlenebbek a Pletykanénik. Velünk valahogy elnézőbbek, meg hát... engem csípnek is. Minden találkozásnál elmondom nekik, hogy ők a kedvenc hazai sárkányfajtám, aztán megy a kacagva legyintgetés meg a zavart pironkodás.
Megvonom a vállam, igazából nem érdekel, mit mondanak - rólam egyébként sem tudnak sokat. Mit? Hogy heteket töltök Erdélyben, és mikor országhatáron belül tartózkodok, akkor is Pécsen vagyok az egyetemistákkal? Nővel engem nem látni. Még a saját húgom se, nemhogy ők.
- Dehogy vagy béna - felelem nevetősen. - De kedvelem a hasonlataidat, nagyon találóak. Mondjuk, ha már itt tartunk, jobb ha tudod, nem mindenki növi ki az eszétveszítiamikormelletlát példát.
Öhm, hát igen, most így hirtelenjében nem igazán tudom, hogy ezzel pontosan mire akartam célozni, vagy hogy hova akartam kilyukadni, így saját magamon megütközve, kissé zavart hunyorgással fordulok a többi várakozó szülő felé, és az alsóajkamat beharapva próbálom visszafogni a kitörni kívánkozó röhögést. Merlinem! Ez nem épp úgy hangzott, ahogy... ahogy gondoltam? Szent ég.
- Oké, mondd, hogy ezt most elengedhetjük... - érkezik a félhangos javaslat az előbbi szörnyen béna kijelentésem okozta kínos helyzet megoldásaként, miközben a magányosan lengedező hintát bámulom, és egyre több ránc karistolja a homlokom. Végül egy árnyalattal színesebb arccal visszafordulok hozzá. - Bííííp - utánzom a kvízjátékokból jól ismert Nem talált! hangot, és kedélyesen folytatom. - Ma inkább ne vegyél lottót. Viszont, minden kikezdés nélkül, szívesen segítek az elemeddel. Persze, csak ha nem vár rám a férjed által levezényelt kínhalál. Azt lehet kihagynám.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Ó, igen. A családom körében - Jeannie után - Tücsökkel a legszorosabb a kapcsolatom, aki minden egyes találkozásunkkor úgy örül nekem, mintha akkor látna életében először vagy éppen utoljára.
- Asszem az ajándék teszi - jegyzem meg összeszaladó szemöldökökkel, tűnődő pillantással fordulva hozzá. - Ha én szerencsésen hazaérkezek, nagy az esély, hogy az ajándék is. Hé! És ez csak most jut eszembe?! Nemár! Kiábrándító felismerés.
Mímelt duzzogással csóválom meg a fejem, de csakhamar vigyorognom kell, hiszen ezúttal napos mennydörgőürüléket csempésztem át a határon - mélytisztító arcmaszknak álcázva. Zseni.
- Úgyhogy jahm, exterminátorként dolgozok, szabadidőmben meg az egyetemen tömöm sárkányosdival a hallgatóság fejét. Te pediiig... - nézek végig újra a megjelenésén, hátha kitalálom, mit takarhat ez az elegáncsos csicsamicsa, amiben kizárt, hogy úgy tényleg jól érezze magát. - Fogadni merek, hogy a polgármester titkárnője vagy.
És ezzel nem azt akarom mondani, hogy hülye, inkább, hogy túlöltözött ehhez a peremvidéki, rozzant kis faluhoz. Főleg így, éppen mellettem álldogálva.
- Hah! Na nézz oda... - vigyorodom el szélesen, és én is az előkészítő felé fordítom tekintetem. Bírom a szókimondását meg azt is, hogy kész káosznak tűnik. Selyembe bugyolált bolondság.
- Engem az sem zavarna, ha megestél volna - sandítok le rá féloldalasan, aztán meglátom Tücsköt, amint majd' átesik a bejárati ajtó nem létező küszöbén, mire hangosan röhögve elindulok felé. Még megfordulok, hogy szembe kerüljek Anyukával, és úgy, hátrálás közben mutatok át a vállam fölött, Catherine felé. - Érte jöttem, szóval... megyek, mielőtt felesik a libikókában. Nagyon örültem, örökbefogadtam, nem megestem Anyuka. Tündérmanó 21. Holnap este?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Jó, az előbb lehet túloztam egy kicsit - idilli hangú visszakozásba kezdek, aztán a beszélgetésben beálló rövid csend - amolyan direkt hatásszünet - után komolytalan horkantással elnevetem magam, és úgy, a fejemet ingatva teszek egy kiegészítő vallomást. - Mondanám, hogy a családom magamért szeret, de az igazság az, hogy a kisebbeket is leginkább a hajam és a tüzeskedés érdekli, a nagyobbak meg kivétel nélkül az erdélyi sörömért járnak át.
Cserébe persze rendszeresen kirámolom a hűtőjüket, de ezt jobbnak látom nem nyilvánosságra hozni, még a végén Anyuka azt hinné rólam, hogy valami ingyenélő mihaszna jószág vagyok, pedig annyira nagyon nem is. Szavak helyett végül vonásaimban felhőtlen derűvel megvonom a vállam; érezhető, hogy egytől-egyig, legyen szó a legpindurkábbról vagy a legráncosabbról, én a családom minden tagját rajongásig szeretem.
- Áh, szóval eltaláltam - jegyzem meg kiszélesedő vigyorral, s közben hátrálni kezdek Tücsök felé. Nem gondoltam, hogy elsőre összejön a bingó, hiszen simán lehetne bíró vagy valami fenszi gyógyítóféleség is, de evvan, helyette ma én megyek lottószelvényt feladni.
- Ööö, ezt ho... - hőkölök hátra a nevem hallatán, miközben összeszűkülő szemekkel nézem az arcát, hátha leolvashatok róla valami bennfentest, de a következő pillanatban aztán már tiltakozólag magam elé emelt kézzel lépegetek, és tempósan rázom a fejem. - Tudod mit, hagyjuk, nem fontos, nem érdekel, nem akarom tudni, tartsd csak meg az infót, honnan tudod ki vagyok.
Végül az orromat felhúzva elvigyorodom, és a neve hallatán színpadiasan, hasamra tett kézzel eszközölök egy príma meghajlást, majd elfordulva tőle még felemelem a kezem, hogy a helyszínhez méltóan, hercegnősen integethessek neki.
- Majdnem elfelejtettem! - mutatóujjamat a levegőben felejtve fordulok még egyszer felé. - Jöhet Törpilla is. Imádnám ismerni az iskola legmenőbb kiscsaját!
Fülig érő vigyor, Jason kijelentkezik.