Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szüksége van némi friss levegőre. Az otthon töltött idő épp elegendő volt bezárva, most pedig, mivel már szökése miatt lefülelték és fokozottan ügyelnek rá, nem teheti meg, hogy csak úgy ellóg. Itt még a falnak is füle van - lévén varázsvilág, ez teljesen és abszolút reális kijelentés -, ezért muszáj úgy kiszakadni a négy fal közül, hogy az ne legyen szabályba ütköző. Nem könnyű, meg kell vallania, nem könnyű. De mint tudjuk, azok a betegek, akik szigorú felügyelet alá vannak vonva életük valamely területén, azok különös odaadással és profizmussal tanulják meg kijátszani a szabályokat, a precizitásról nem is beszélve. Így hát elhagyja a kastély területét, ami technikailag igaz, azonban a falu határán túl nem merészkedik, tehát nem címkézhető fel szökésnek. Zseniális elme, én mondom.
Szóval köszönhetően a jó időnek, egy hosszú farmert és viszonylag bő pólót húz magára tornacipővel, rá pedig egy dzsekit, hogy ugyan ha hideg lesz, ne fázzon meg. Tudniillik a lány mindig jobban fázik, mint mások, ami persze valahol érthető, hiszen nincs ami melegítse. Szóval ilyen lenge szerelésben elindul lefelé, méghozzá a kis tavacskához, hogy a csendben és madárcsicsergésben (az van már egyáltalán?) leheveredjen a fűbe és az ég egy adta világon semmit ne tegyen. Gyönyörű tervek és megérkezve nem is tesz másképp. Nem zavarja a bőrét érő még hűvös levegő a nap még erőtlen sugarai finoman ellensúlyozzák a gyenge fuvallatokat, így dzsekijét leterítve elterül a fűben, haja kis ívben terül el körülötte. Lehunyja szemét és végre valaminek úgy igazán örül. Hogy a csendnek vagy a nyugalomnak, azt ugyan maga sem tudná megmondani, de kétségtelen tény, hogy ráfért a magány, elzárva az irritáló tényezőktől. No meg az agykurkászoktól. Nem akar többé beszélni. Majd minden megjavul magától, ha pedig nem, akkor c'est la vie...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kellemesen csendben heverészik a fűben, ahogyan arra már oly régen vágyott. Lehunyja szemét, élvezi a napot és a finom szellőt, amikor lépteket hall. Kikerülnek, gondolja magában, ám ha ezt hiszi, akkor bizony nagyon téved. Épphogy elszunyókálna, amikor valaki leveti magát mellé. Hogy honnan tudja, hogy pontosan mellé? A testének egy részét jelenleg nem süti a nap, ennek eredményeképp pedig azon a ponton fázni kezd. Istenek az égen! A mély hangot hallva kinyílnak szürkésbarna szemei, tekintete pedig a mellette ülő férfira vetül.
- Érdekes, épp egyet sem látok - óvatosan felvonja fél szemöldökét, majd felnevet. Jobb karját szemére fekteti, hogy a még erőtlen nap ne vakítsa meg, majd végül úgy dönt, felkönyököl. Jobban megnézve a társaságát, már annyira nem is ellenkezik, hogy ne egyedül üsse el drága, ám igen haszontalan idejét. Nyalni való választás ez a fiatalember, én mondom.
- Gyógynövénytan - elég furán pisloghat a másikra, de nagyon ideje sincs kifejteni, mert ez a pasas beszél. Sokat beszél. Hát hogy lehet így flörtölni valakivel, ha még beszélni se hagyják az embert? Na de majd ő mindjárt kibontakozik itten, nehogy nyúl szaladjon a dirrdurral, mert az igazán nem járja. A bemutatkozás alatt észrevétlenül megfigyeli az ismeretlen vonásait és oldalra billenti a fejét. Ismerősnek hangzik a név, de vajon honnan? Nem is fontos. Súlypontját két kézről mindössze bal kezére helyezi és Viktor felé nyújtja jobbját.
- Catherine, de szólíts inkább Shayleennek. Bár viccet félretéve, Catherine Shayleen Black vagyok, kedves Vikendre - biccent is egyet és széles mosolyt varázsol arcára. Pont ugyanazok a szavak, csak kicsit mégis másképp. Nem kigúnyolja Viktort, esze ágában sincs, de ha már lúd, legyen baromfi, nem árt megcsillogtatni fergeteges humorérzékét. Nem mellesleg barátságos ő, ezt pedig a srác is könnyen leszűrheti a közvetlen reakcióiból.
- Szerencsétlenségek embere, ki vagy te, hogy lábadat mered tenni e friss gyepre? - kissé átköltve ugyan, de mondandója értelmét megtartva mindössze arra kérdez rá, miért nem látta eddig és mit keres most itt? Az aranyos görbe ott ül az arcán, hosszú idő óta először.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Úgy döntött, hogy a saját fejlődésének és betegségéből való kiútjának velejárójaként segít majd a Shanes előkészítőben és önkénteskedni fog. Noha már beszélt erről az igazgatóval, ő nem kötött ki konkrét időpontot arra, mikor kell jönnie. Azt mondta, bármikor szívesen látják őt, de leginkább a délutáni foglalkozásokon. A levitás sokat töprengett rajta, vajon tényleg bölcs gondolat-e, hogy bejárjon és segédkezzen, elvégre olyan alapvető kérdések merültek fel benne, hogy alkalmas-e rá, érdemes-e, végtére is egyelőre ő sem tudna létezni segítség nélkül. Orvosi segítség nélkül. Azonban még ha arra is jut, segít, mi lenne a legmegfelelőbb módja ennek? Pénzt adományozni sajnos nem áll módjában, hiszen nemrég vették meg öccsével a falubeli házukat és már ahhoz is segítséget kellett kérniük. De elég-e pusztán a jó szándék ahhoz, hogy tényleg tegyen valami érdemit? Legyen bárhogy, elhatározta, hogy a mai délután alkalmával ellátogat a kicsik közé és visz magával pár finomságot - lefordítva most bevásárol és süt nekik süteményt, visz be gyümölcsöt. És igen, talán játszik és beszélget is velük erről-arról.
Ennek köszönhetően a piactéren kószál és igyekszik a lehető legjobb minőségű alapanyagokat beszerezni. Teljesen egyértelmű, hogy rendetlenül kavarognak fejében a gondolatok, s mi sem mutatja ezt jobban, minthogy nagyjából két perce ugyanazt az almát tartja a kezében és elbambulva nézi. Hogy most pontosan mi játszódhat le benne az jó kérdés, ő azonban nem érzékeli, hogy mióta csinálja a... Semmit. Csak akkor ocsúdik fel, mikor valaki hátulról meglöki, de így sem tart sokáig a hatás. Észre sem veszi, hogy a táskájából már el is emelték a pénztárcáját, így a vásárlás kimenetele már semmiképp sem lehet sikeres. Nagy nehezen összeválogat két kilót a gyönyörű áruból és fizetne is, csakhogy...
- Egy pillanat, nem találom a... - a táskájába túró mozdulat hozza meg a felismerést, s a keresés egyszeriben kétségbeesetté válik. Pedig elhozta. Itt volt. De már nincs. Szerencse, hogy az iratait máshol tartja. De akkor is, hol a tárcája?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Pedig gyönyörű darabokat választott, talán a legszebbeket, amiket fellehet itt az ember. Egy dolog azonban tény: elvből vásárolni nem igen lehet, pénztárca híján pedig itt kell hagynia az almákat. Pánikba esetten kotorászik a táskájában, érzi, hogy végtagjai remegni kezdenek, miközben az idős hölgy mosolyogva várja az eredményt. Ő még nem tudja, hogy mégsem lesz ebből vásárlás.
Mikor már a sírás határán fordulna az eladó felé, egy kisebb fajta zajongásra lesz figyelmes. Az öregasszonnyal egyszerre fordítja fejét a hang irányába és egy elnézést rebegve megpróbál odafurakodni, hogy lássa mi történik. Pont akkor ér oda, mikor a pénztárcák előkerülnek. Nem lát sok mindent, csak saját értékén akad meg a szeme, ettől pedig kettős érzése támad. Először is iszonyúan szégyelli magát, hogy nem figyelt eléggé, másrészről viszont hálás is az idegennek, hogy kiszúrta a tolvajt. Már csak zavarát kell legyőznie, hogy ne a föld alól nyúljon ki a keze és kuncsorogja vissza a tulajdonát. Sohasem fordult még elő vele ilyesmi. A tömeg azonban lassanként oszolni kezd és a két pénztárcából már csak egy marad, az övé. Mély levegőt vesz és kissé bizonytalanul sétál oda a férfihoz - nem tehet róla, introvertált személyiség és csak a szükség szüli a beszédet.
- Az az enyém - hangja elég halk, de határozott, így kétség sem férhet hozzá, hogy a kis krémszínű tárca az ő tulajdona. Beharapja ajkát, mert fogalma sincs, hogy most mit kéne csinálnia, végül úgy dönt, hogy illendő lenne kicsit bővebben is beszélnie. - Köszönöm, hogy visszaadja. Mármint nemcsak az enyémet találta meg, de az enyémet is és... - szinte ráharap a nyelvére, hogy elég volt. Nem tudja nem szimpatikusnak találni a tolvaj lebuktatóját, hiszen eleve az, hogy kiszúrta a dolgot (mert senki ne mondja, hogy véletlen volt), majd még tett is azért, hogy mindenki visszakapja, ami az övé. Ez egy... Jó dolog. - Szóval köszönöm - végül elmosolyodik, bár nem olyan nagyon széles a görbe, de ez is megteszi. Nem szabad elfelejtenie, hogy nem egy gazemberrel, hanem egy minihőssel beszél - hős mondjuk superman, de a hétköznapok megmentői minihősök.
- Mondja csak, hogy szúrta ki azt a férfit? - közben nagyon udvariasan és finoman elindul vissza az idős hölgyhöz, hogy kifizesse az almákat, remélve, hogy a férfi vele tart egy darabon. Ha nem is, a választ mindenképp megvárja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Talán a férfinak nem több ez, mint egy könnyed jó cselekedet, amit bármely más ember megtett volna a helyében. Shayleen viszont jól ismeri a tömeget, a sok arcot, akik mind ugyanolyanok: ha látnak is valamit, szemet hunynak, ellenőrzik saját értéküket és megnyugvással konstatálják, hogy velük minden oké. Mi értelme lenne bármennyi időt fordítani arra, hogy másokon segíthessenek? Ezt a mentalitást tapasztalta egész idáig, gyakran még az orvosoktól is. Önimádattal telve pöffeszkedtek székükben és fölényesen hümmögtek, semmitmondó kérdéseket tettek fel és a válasszal sem törődtek. Számukra minden betegség, így az anorexia is egy múlandó szeszélynek bizonyult, nem tartották érdemesnek a problémát arra, hogy foglalkozzanak is vele mélyrehatóbban. Mondhatjuk, hogy a levitás elvesztette reményét az emberiségben egy kissé.
Nem szeretne udvariatlan lenni, azonban most, hogy végre van mivel fizetnie, talán vissza kéne mennie az asszonysághoz és elhozni az almákat. Könnyeden teszi fel az első kérdést, ami eszébe jut, hiszen ő maga mit sem vett észre a lopásból. Persze, meglökték, de ez egy piacon annyira általános dolog... Nem szól ugyan semmit, mikor a férfi először exkuzálja magát, elvégre nem várhatja el, hogy válaszoljon vagy vele tartson, mégis kiengedi a sokáig benn tartott levegőt, mikor beszélni kezd. Megnyugtatja a másik jelenléte, bár nem tudná megmagyarázni miért. Jó az aurája vagy a kisugárzása - ki miben hisz.
- Az az igazság, hogy nem is gondoltam, hogy baj lehet - megvonja vállát, miközben odaérnek a gyümölcsöket áruló idős hölgyhöz és átnyújtja neki a fizetséget. Egy mosoly kíséretében veszi át az almát, majd Kriszpin felé fordul. - Ilyen tömegben teljesen normális, hogy az emberek egymásnak mennek. Vagyis nem annyira szokatlan - egy picit kijavítja magát, elvégre lehetne úgy közlekedni, mintha nem egy elefántcsordát alakítanának egy természetfilmben, de mindegy.
- De végül igazad lett. Vagyis, igaza - kijavítja magát, mert kissé megzavarta, hogy a férfi letegezte őt. Ennyire fiatalnak tűnik? Na nem mintha szeretné a magázódást, csak különös. - Nem mindenki próbált volna meg megbizonyosodni erről, bár igazán nem szeretném zavarba hozni - egy kedves mosoly ível ajkaira, ahogy megtalálja Kriszpin tekintetét. Még soha nem találkozott vele, ami persze nem jelentene semmit, de mióta a faluban lakik, azóta elég sokakat, legalább látásból megismer. Mégsem faggathatja a férfit minderről.
- Tudna nekem segíteni egy keveset? Már egy ideje el szerettem volna menni fűszerekért, de ebben a labirintusban sehogy sem akadok rá az árusra, akit említettek nekem. Elkísérne? Persze csak ha nem tartom fel, mert azt igazán nem szeretném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Noha egy házban élnek, alig kommunikálnak, ráadásul Adrian annyira megorrolt rá, hogy végül haza is költözött a szüleikhez. Illetve az ő szüleihez, mert Shayleen nem hajlandó elismerni azt a két akárkit. Otthon persze nyilván ellene van hergelve az öccse, így az utolsó támaszát is kirántották alóla. Nem boldog.
Most pedig kapott egy levelet Adrian-től, hogy találkozzanak a játszótéren. Talán már a cuccait is össze kéne csomagolnia és visszaköltöznie a kastélyba. Miért kellett múltkor mindent Adrian fejére borítania? Miért borult ki annyira? Nem lett volna szabad, hiszen nagyon jól megtanulta, hogy akkor van biztonságban és békében az ember, ha mindent magában tart. Eddig így is volt, nem mondott semmit az öccsének, hagyta, hogy jótékony tudatlanságban éljenek egymás mellett és, míg ő a saját poklát járta meg, meg sem fordult fejében, hogy testvére is leszállt a sajátjába. Hogy őt is ugyanannyira bántotta minden, mint a lányt, hogy neki sem volt könnyebb. Hogy egyedül volt, pedig szüksége lett volna Shayleenre, aki viszont azt hitte, pont azzal óvja meg a fiút, ha bezárkózik. Nem akarta, hogy Ő is úgy nézzen rá, ahogy az orvosok, ahogy a szülők, ahogy mindenki. Neki csak egy jó, gondoskodó, szerethető és értékes nővér akart maradni, aki fontos. Végül mégis mindent elrontott.
Nehézkesen indul el közös házukból és még egyszer ránéz. Üres nélküle. Letöröl egy könnycseppet és lenyeli a bánatát. Ahogyan azt is, hogy mióta Adrian elment, azóta megint alig eszik, ez viszont a legkevésbé sem az anorexia, sokkal inkább a depresszió velejárója. Nem tud aludni, álmatlanul forgolódik, étvágytalan, folyton fáradt és képtelen kimozdulni a kis zugából. Csak fekszik egész nap a takaró alatt és már olyan gondolatok is megfordultak a fejében, hogy ő teljesen haszontalan. Hogy már senki sem szereti és senkinek sem kell.
A játszótérhez érve habozik, hogy odamenjen-e a fiúhoz, hiszen nem tudja, hogyan nézhetne a szemébe. Végül minden bátorságát összeszedi és megindul felé, azonban a kutyust észre sem veszi. Sötét is van már, gyenge is már, fél is. Semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Egy igazán szomorú, borús, esős napra ébredt. Adrian a szobájába zárkózva, talán már otthon sincs vagy haza se ment. Nem vesztek össze, de érzi, hogy valami nem stimmel vele.
Emily nem jött azóta. Hogy mi történt kettejük között, azt egyelőre homály fedi, mivel a lány nem igazán faggatja öccsét. Lehet, hogy kellene, mert akárhogy is alakultak a dolgok, a jelenlegi helyzet kezd tarthatatlanná válni. Tudnia kell, hogy nem miatta történt az és nem hibáztathatja magát. Igazából ez kizárólag Adrianre és rá tartozik, mert ők azok, akik túlzottan régóta nem őszinték egymáshoz. A rendelőben nem volt rá igazán lehetőség, azóta pedig nem feltűnően, ám mégis érezhetően kerülik egymást. Nem jó ez így. Valamit tenniük kell.
Shayleen étvágya ugyan bőven mínuszba fordul át, mégis úgy dönt, hogy ennie kell. Igazán nagy a kísértés, hogy egyszerűen ne foglalkozzon vele, visszafeküdjön és sajnálja magát, meg az életet - mondjuk azt nem tudom, hogy most épp miért, de Shayleen depressziója vissza-visszatérő, senkit sem lep meg egy-egy hullámvölgy. Mégis, végül összeszedi magát, felöltözik és egy esernyővel a kezében megindul a piac felé. Noha nyár van és viszonylag meleg, a lány hosszú csőfarmert, egy térdig érő hosszú szárú csizmát és a topjára egy rózsaszín pamut pulóvert vesz. A viszonylag színes összképet a fekete esernyője teszi teljessé, mely egy komor árnyékot ad az esőben lassan baktatónak.
A piacra érve nem meglepő módon nem tolonganak. Az árusok ugyan töretlenül várják vásárlóikat, azok inkább zárt ajtók mögött maradtak. Érdekes, hogy ettől függetlenül a portékáikat árulók nagy örömmel fogadják azt a kevés bátor embert, aki mégis ki mert merészkedni az utcára ebben a szomorú időben. Shayleent is hatalmas mosollyal köszönti az asszony, akinél egyébként a lány rendszeresen vásárol, ha a faluban tartózkodik. Egy halvány mosollyal viszonozza a kedvességet, de láthatóan nincs csevegős hangulatában.
- Na ne légy már ilyen letört aranyom, válassz ezekből a szép gyümölcsökből! - olyan szívmelengetően édes ez a néni, hogy még ex-levitásunk jéggé fagyott szívét is sikerül legalább részben felolvasztania. Már nyúlna egy kis banánért, amikor hirtelen bevillan a kép, hogy az mennyi kalória. Megrázza fejét és inkább a barackokra összpontosít. Egy különös érzés mégsem hagyja nyugodni: a torkában lévő gombóc és a tény, hogy amit az előbb érzett mindenképp rossz előjel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Épp a banánokat szemlélgeti, hogy egyébként milyen szépek, milyen kívánatosak és bizonyára milyen finomak. Mégis, egy pillanatra bevillannak az emlékek. Kalóriatáblázat, cukor, étvágy, éhezés, ahogyan eltolja magától ezeket az ételeket. Mintha csak megégette volna kezét, úgy húzza el jobbját és inkább a barackok felé terelődik figyelme. Valamiféle meghatározhatatlan érzés keríti hatalmába, ami semmi jóval nem kecsegtet. Márpedig ezek után tényleg nem tudná jóízűen megenni azokat a banánokat. Épp csak belemerülne a saját sötétségébe, mikor egy ismerős, eleven hang üti meg a fülét. Ebben a reggeli borongós időben teljesen életidegen ez a pörgés és jókedv, így hát Shayleen sem tud mit kezdeni vele elsőre.
- Szervusz - igyekszik meglepődését egy kedves mosollyal leplezni és talán szakmai ártalom, hogy egyből Theory tenyere felé vándorol tekintete, hogy lássa, hogy van. Kötést már nem visel és igazából különösebben nem is látszik rajta semmi, már amennyit ennyi idő alatt, alapos vizsgálat nélkül meg tudna állapítani. Elvégre az emberek többsége nem a tenyerét maga előtt mutogatva járkál - érdekes is lenne, ha így lenne. Érdeklődve figyeli, ahogy a rellonos jó kedélyűen válogat a gyümölcsök közül, s bár a banánt képtelen megvenni, azért a barackot csak elvinné... - Nem gyapjas? Úgy érted kopasz barack? - hitetlenül nevet fel a lány, mert erre igazán nem számított. Még hogy gyapjas... Hát ezt se hallotta még az őszi barackra. De hát minden nap tanul valamit az ember. - Én viszont nemcsak a nektarinból, hanem az őszi barackból is szeretnék kérni. Illetve úgy látom, hogy van ott alma is. A zöld, savanykásabból kérnék még három-négy nagyobbat - felbátorodva Theory-n ő is bevásárol, bár lehet kissé túlzásba viszi. Mikor eszik ő meg ennyi mindent? Mondjuk nem egy napra szánja, de akkor is. Akárhogy is, a lány berobbanása némiképp visszabillentette a normál egyensúlyába, a régi kísértetek tovatűntek.
- Sajtot? Igen, kicsit arrébb van egy nagyon kedves idős úr, nála vettem eddig a legfinomabb sajtokat - Józsi bácsi a világ legjóindulatúbb, legkedvesebb, legaranyosabb örege. És, ha ez nem lenne elég, remek humora és fiatal korára emlékeztető csintalan mosolya van. Mintha a kor csak testben járna el felette, lélekben nem. Mikor az asszony mindent becsomagol nekik, akkor kifizeti a saját részét és megvárja, hogy a rellonos is így tegyen, csak utána szólal meg. - Gyere, elkísérlek. Hogy van a kezed?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Bár nem feltétlenül logikus, hogy legyen idekint hús vagy sajt, valahol a piac ezt is magába foglalja. Minden van. Ha valaki ide jön, végre tud hajtani egy komplett bevásárlást is akár, semmi sem tántoríthatja el - még az is lehet, hogy a húspult mellett új cipőt is talál.
Mindketten fizetnek és el is indulnak a sajtok felé. Theory köszönetére csak biccent egyet és megvonja a vállát. Igazán ráér, főleg azóta az incidens óta. Emlékszik, hogy a lány mesélte, milyen viharos a viszonya ikrével, most pedig, bár eddig mindig jól megvoltak Adriannel, az olyannyira féltett kapcsuk megtört. Tudja, hogy beszélnie kéne testvérével, tudja, hogy nagyon durván túllőtt a célon, de nem akarta. Egyszerűen csak elpattant benne valami, ami annyi éven keresztül feszítette és nyomta belülről. Törvényszerű volt, hogy egyszer csak kiszakadjon belőle. Épp még mélyebbre merülne gondolataiban, mikor Theory szinte szó szerint az arcába nyomja tenyerét. Ekkor ocsúdik fel, hogy egyébként beszélgetést kezdeményezett a másikkal. - Ó, és tényleg, nagyon szép. Lehet, hogy lesz egy kis nyoma, de az mindenképp lett volna - elmosolyodik, bár tekintetéből még mindig süt, hogy pillanatokkal ezelőtt teljesen máshol járt. Addig jó, míg ezt a teljesen mást nem tudja senki. Folytatják útjukat és Theory rengeteg mindent borít a nyakába, leginkább kérdéseket, amire fogalma sincs tud-e és, ha tud, akar-e válaszolni. Persze a rellonos nyitva hagyja a menekülőutat, mondván nem kötelező választ adnia. Amúgy is tisztában van vele, de valamiért úgy érzi, hogy ideje felvállalnia azt, aki ő valójában. Nincs értelme tovább titkolóznia.
- Nem mindig szeretem a banánt. Alig pár éve gyógyultam ki egy komoly betegségből és néha még vissza-visszatér a kísértete - bár nem mondja ki, hogy anorexiás volt, a lány könnyedén rájöhet, hogy a szavak mögött ez bújik meg. Shayleen már van annyira bátor, hogy ki merje mondani, beteg volt, de ahhoz még gyáva, hogy meg is nevezze. - Egyébként meg összevesztem a testvéremmel. Emlékszel? Meséltem, hogy van egy öcsém. Nos... Azt hiszem valamit nagyon elrontottam és nem tudom, hogyan hozzam helyre - elhúzza száját, ahogy bevillan a rendelőben történtek emlékképe. És téged is. Egész teste beleborzong a gondolatba, hogy majdnem képes volt kimondani ezt. És ami ezután jött, az csak még rosszabb lehetett. Bárcsak elfelejthetné azt a napot!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Nehéz neki erről beszélnie. És itt most nem csupán a betegségéről, hanem Adrianról is, elvégre ő a legfontosabb ember az életében. Tudni, hogy jelenleg nem állnak szóba egymással, sokkal jobban megviseli, mint a tény, hogy visszaeshet a betegségében. Merthogy érzi azt a bizonyos hullámvölgyet, ami érkezni készül és tudja, most kell erősnek lennie. Nem akarja ismét kitenni a családját egy ilyen traumának - család szó alatt pedig nem csak Adrianre, hanem Aidenre is gondol. Kevés igazán jó barátja van, akiért aggódnia kéne, hogy vajon mit fognak majd szólni a romló állapotához, ennek a két embernek a véleményére azonban mindig is adott. Soha többé nem akarja úgy bántani Aident, mint annak idején. Olyan dolgokat mondott neki is, mint a napokban Adriannek... Hogy... Gyűlöllek. Nem, erre most nem szabad gondolnia. Inkább Theory felé fordul és hallgatja a lányt és a véleményét. Kicsit gáz, hogy egy nálánál sokkal fiatalabbtól kér segítséget, de be kell látnunk, hogy az ex-levitás finoman szólva is szociális analfabéta. Amivel alapvetően nincs gond, csak ilyenkor.
- Mondtad valaha majdnem a testvérednek, hogy gyűlölöd? - halkan teszi fel a kérdést és nem is igazán vár választ, hiszen ahogy egy újabb mély levegőt vesz, már folytatja is. - Én majdnem kimondtam. De tudtuk és éreztük mindketten, mi maradt végül bennem. Én nem gondoltam komolyan, csak olyan sok indulat volt bennem... Sosem tudnám őt még csak utálni sem, nemhogy gyűlölni - tekintete szörnyen szomorú, nem sok tartja vissza attól, hogy egy könnycsepp legördüljön az arcán, majd azt ezernyi másik kövesse. De most erősnek kell lennie, ha majd hazaér, telesírhatja a párnáját, sőt, a lakás összes párnáját, de most Theory-ra kell koncentrálnia.
- A sarkon befordulunk és ott lesz - jobbjával maga elé mutat, majd egy picit balra, mert ő már távolról is látni véli az idős uraságot. Reméli, hogy a lány is annyira megkedveli majd a férfit, mint ahogy ő tette. Emlékszik, amikor először ment és kalóriaszegény és zsírszegény sajtot kért, a bácsi nem is tudta, miről van szó. Legalább fél órát vitatkoztak azon, hogy mi az egészségesebb: egy alig zsíros, tehenet vagy kecskét sosem látott sajt, vagy egy valódi alapanyagokból készült, zsíros sajt. Végül megállapodtak abban, hogy nem tudnak megállapodni és jót nevettek magukon. Természetesen végül Shayleen vásárolt.
- Egyébként hogy-hogy itt tanultok a tesóddal? Arra gondolnék, hogy a szüleitek mondjuk a Beauxbatons-ba vagy a Durmstrangba írattak volna inkább. Hogy esett a választásuk pont a Bagolykőre? - mindig is érdekelte, hogy miért utaznak ilyen sokat. Persze a kérdés számára is adott lenne, ha nem lenne egyértelmű, hogy ő menekült Angliából. Esze ágában sem volt a szüleitől karnyújtásnyira a Roxfortban tanulni. Bah.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Csendesen hallgatja a lányt és már nem is érzi olyan hihetetlen nagy borzalomnak a történteket. Persze ők közel sem olyanok, mint a rellonos ikerpár, ők sohasem beszéltek így egymással, nem is gondoltak hasonlót sem, mint ami a legutóbb történt. Olyasféle törés ez most, amilyet soha nem tapasztaltak, náluk nem olyan egyszerű a helyzet, hogy elnézést kérnek és minden rendben. Hogy majd egy ölelés elintézi a dolgot és begyógyítja a sebeket. Sajnos a szíve mélyén tudja, hogy ez ennél sokkal több. A végén azért elmosolyodik. Aranyos Theory naivitása, hisz úgy tűnik, teljesen biztos abban, hogy Shayleen nem követett és nem is követhetne el olyasmit, amivel véglegesen megcsonkítaná érzelmileg Adriant. Csakhogy már megtette. Mindenki életét tönkretette maga körül.
- Remélem igazad van. Megpróbálok vele kibékülni - végül úgy dönt, elég, ha csak ennyit mond. Nem akar ismét hosszasan a saját elbaltázott döntéseiről és elfuserált életéről beszélni. Minden bizonnyal untatná a másikat, meg igazából nem is ismerik annyira jól egymást, hogy az ex-levitás bármit is el akarjon mondani ennél részletesebben.
Ahogy hallgatja az elsőst, szóra nyitná a száját, de a tény, hogy Theory tüntetőleg kijelenti, nem akar róla beszélni, végül belé fojtja a szót. Valahol érthető. Olyan ez, mintha azt kérdezné, mi történt a lánnyal anorexiás évei alatt. Nem akarok róla beszélni. Ez az egyetlen dolog, ami eszébe jut. - Értem - bólint egyet és érleli gondolatai, mielőtt újra megszólalna. Nehéz erre bármit is mondania érdemben, hiszen ő egy senki jelenleg. Egyszer bekötötte a lány kezét és most segít neki sajtot találni. De ennyi. Bármennyire is benne van a tenni akarás, ezen a ponton a jogosultsága meg lett tagadva. - Tudom, hogy nem jelent sokat, de ha bármi probléma van, akkor nyugodtan fordulhatsz hozzám. Igaz, csak a suli gyógyítója vagyok, de hivatalosan is az iskola alkalmazottja, ha bármi van, kiállhatok talán én is értetek - elmosolyodik. Hiába nem részletez semmit a családjukkal kapcsolatban, mivel ennyire fiatalok, a szülők simán eljöhetnek értük és kivehetik őket a Bagolykőből. Jogukban áll, hiszen az ikrek nem nagykorúak, nem dönthetnek saját sorsukról. Persze miért is ártaná bele magát ilyesmibe? Talán azért, mert amikor neki kellett volna egy segítő kéz, ami támogatja, senki nem volt, aki ott lett volna.
- Nagyon szívesen. Vigyázz magadra - elmosolyodik, majd egy intés kíséretében elindul a másik irányba, ki a piactérről. Maradhatna a másikkal, elkísérhetné, beszélgethetne a bácsival és nevethetne. Csakhogy a fejében lévő gondolatok egyre csak birkóznak egymással és egy pillanat nyugtot sem hagynak neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Finoman szólva is meglepte a megkeresés. Bár most már hónapok óta Bogolyfalván vert tábort és az iskolában látja el a gyógyítói feladatokat, nem számított arra, hogy a Minisztérium megkeresi majd egy ilyen üggyel. Tulajdonképpen fogalma sincs, hogy mire vállalkozik, elvégre a hivatal egy kvibli vérfarkast kíván óvó kezei közé adni, hogy figyeljen oda rá. Felügyelje. Ha őszinte akarok lenni, ebből a szempontból nem is választhattak volna alkalmasabb embert a feladatra. Shayleen egész életében felügyelt. A diétájára, a sportra, a súlyára, az őt körülvevő emberek ignorálására... Vagy inkább az őt körülvevő emberek véleményének ignorálására. A szótárban ennél a szónál minden bizonnyal a lány neve szerepelne, már amennyiben lehetne névvel definiálni egy fogalmat.
Nem öltözik ki különösebben, egy egyszerű fehér pólót vesz fel, melyet betűr egy hosszában fekete-fehér csíkos nadrágba és egy övvel koronáz meg. Lábára csak egy fekete sarut húz, haját pedig hagyja hullámosan a vállára omlani. Nem túl business, de nem is az a hétköznapi, ráadásul ebben a szerelésben pont nem látszik az utóbbi időben leadott két-három kiló. Itt azért leszögezném, hogy ez betudható az Adriannel való konfliktusának, de már dolgozik az ügyön, főleg mert pár napja Aiden is meglátogatta... Ez kellően elég erőt ad neki, hogy mindent átvészeljen.
Ahogy belép, csak biccentenek neki és már küldik is tovább az irodába, ahol leülvén az ügyintézővel kissé feszengve hallgatja, mi mindent várnak el tőle. Csak arra tud gondolni: szegény alany, akárki is legyen. Még csak azt sem tudja, fiúról vagy lányról van-e szó, teljes homályban igyekeznek tartani. Aztán nyílik az ajtó és a folyosóról beszűrődik, ahogy egy fiút küldenek be hozzájuk. Shayleen kíváncsian fordul meg, arcáról semmi sem olvasható le. Azt ugyan nem tudja, hogy Belián mit várt - mondjuk valami festett vén banyát vagy valami NDK-s birkózót, aki jól megrendszabályozza -, mindenesetre annyi bizonyos, hogy nem egy vékonyka, törékeny nőt, szomorú, mélybarna szemekkel, smink nélkül, egyszerű voltában. Mert Shayleen ilyen. Nagyon sok szempontból pőre és sebezhető, ezért is különös, hogy pont őt kérték fel erre a feladatra. Ki tudja, talán úgy látják, hogy ez a fajta lágyság lesz a kulcsa annak, hogy a fiú is könnyen kezelhető legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Nem igazán tudja, mire készüljön és ez akkor sem változik különösképp, mikor már az irodában ül. A kiszabadult hajtincseit igazgatja újra és újra, pedig biztos vagyok benne, hogy nem lebbentette meg őket semmi és ugyanott vannak, ahová a legutóbb kanyarintotta őket. Pontosan jól tudja, milyen felelősségteljes feladat ez, de ő és a felelősség az utóbbi jó pár évben hadilábon állnak. Ha felelősségteljes lenne, nem esne vissza mindig az anorexiájába, könnyebben kontrollálná az életét és... Nem, nem szabad ilyen gondolatokkal traktálnia magát, már csak azért sem, mivel épp hozzá beszélnek. A fenébe! Vajon mi mindenről maradhatott le?
Arról bizonyosan, hogy nyílik az ajtó, így hát oda fordítja fejét. A belépőt vizslatja, de őszintén szólva nem igazán tudna róla megállapítani semmit. Minden bizonnyal ugyanolyan kellemetlenül érzik magukat mindketten, csak éppenséggel míg ezt Shayleen és Belián megérzi, a szobában ülők fel sem fogják, ami épp zajlik. Ahogy a fiú arcáról nem leolvashatóak a gondolatok, úgy a lányon sem tűnhet fel elsőre, hogy kissé értetlenül szemléli az eseményeket. Érti ő, hogy Belián vérfarkas, de ránézésre egy légynek se tudna ártani.
- Nos, ha már ilyen in medias res belevágott a tárgyba, akkor igen. A Minisztérium Catherine Shayleen Black-et jelölte ki az Ön felügyelőjének, ez pedig tudja, hogy mivel jár - jelentőségteljes pillantás érkezik a komoly arcú férfitól, aki minden bizonnyal a részleg vezetője lehet. Ellentmondást nem tűrően közli az információt, tehát ha úgy alakulna, hogy ők ketten jobban gyűlölnék egymást, mint Harry és Voldemort, akkor is együtt kéne működniük. Ezt egyébként senki sem tartaná jó ötletnek a Minisztériumon kívül, de hát ugye ők az atyaúristen. - Felhívom a figyelmüket, hogy bármiféle szabályszegés vagy rendbontás súlyos következményeket vonhat maga után. Remélem nem kell ecsetelnem, hogy az elsődleges feladatunk az, hogy az Ön beilleszkedését Bogolyfalván zökkenőmentessé tegyük, kérem ehhez tartsák magukat! Most pedig, hogy megismerkedtek, akár útjukra is mehetnek - egy kedvesnek szánt vicsor jelenik meg arcán, elvégre a papírmunkán már rég túl vannak, a két idegen pedig ezennel már ismerős. Láthatóan ők innentől kezdve levették kezüket Beliánról - és Shayleenről is -, nekik az a fontos, hogy amennyiben baj történik, ne őket tegyék felelőssé. A lány lesüti szemeit és biccent egyet, elmormolva egy köszönömöt és kisétál az ajtón, hogy a folyosón bevárja Beliánt.
- Szia, Shayleen vagyok - ártatlan barna szemeivel a fiúét keresi és kinyújtja kezét, hogy a másik megrázhassa. Ő tényleg szeretné jól csinálni és nem csak azért, mert mindketten megüthetik a bokájukat. Közel sem. Nem tudja, hogy eddig a fiúnak milyen élete volt, bár az aktáján lévő ujjai már szinte elfehérednek, annyira szorítja magához. Ideges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ő még csak megközelítőleg sem olyan interaktív, mint Belián, ami nem meglepő, nem szokott hozzá, hogy a minisztériumi fejesek behívassák és feladatot adjanak neki. Hogy ez jó dolog, vagy rossz, nehéz lenne megmondani. Egyrészről pozitív, mert bőven elég neki, hogy Aiden miatt felsőbb körökben is meg kell fordulnia, másrészt viszont negatív, mert pontosan tudja, hogy az MM sohasem oszt ilyen komoly eseteket zöldfülűre. Azért egy vérfarkasra vigyázni nem épp feleltethető meg mondjuk azzal, hogy kiscsoportos óvodásokat elvigyen színházba. Egyetlen baki elegendő lehet ahhoz, hogy mindketten megüssék a bokájukat, bár arról egyelőre fogalma sincs, mit tehetnének vele. Sem befolyása, sem vagyona nincs, viszont Aident ellehetetleníthetik, vagy akár Shayleent is kirúghatják a kastélyból, elintézve, hogy sehol se kapjon munkát. Nos, akkor mégis csak tudnak vele mit kezdeni.
Kiérve a fullasztó közegből végre ismét megtelik tüdeje oxigénnel. Úgy utálja az ilyen megbeszéléseket és láthatóan a fiú sem rajong értük, úgyhogy az első közös pont, a mumus már meg is van. Ha csak ezen a vonalon indulnak el, már jók. Éppen ezért bizakodó mosollyal nyújtja kezét, hogy pályafutásukat megalapozhassa. - Nos, akkor Belián - igen különleges név és meg is kérdezné, hogyan kaphatta, de tudva a fiú háttér történetét, nem biztos, hogy jó ötlet rákérdezni erre. Ki tudja, ha tényleg jóba lesznek és összebarátkoznak, ilyesmiről is esik majd szó, de addig nem akarja feszegetni sem a család, sem a vérfarkas témát. Amúgy is van egy olyan sejtése, hogy az aktában mindent megtalál róla, még azt is, egy nap hányszor jár WC-re.
- Óóó, én nem... Nem gondoltam, hogy... - attól, hogy a fiú zavarba jött, vele is ez történt, így már ketten hebegnek. Nem is csoda, hogy a friss levegő ötletére azonnal egyetértően biccent és gyors léptekkel jut ki a szabadba. A Hivatal előtt állva már valamivel távolabbinak tűnnek az elmúlt fél óra eseményei. Vesz pár mély lélegzetet és ismét a sráchoz fordul, aki immáron az ő felelősségére van bízva. Nem biztos, hogy készen áll erre. - Figyelj, nem szeretnék a terhedre lenni. Bízom benned egészen addig, míg okot nem adsz az ellenkezőjére - kedvesen mosolyog Beliánra, aki érezheti, hogy a vasszigor egészen addig nem fog eljönni, míg nem tesznek egymás alá. Tulajdonképpen egyiküknek sem érdeke, hogy a másiknak baja essék vagy netán belekeveredjen valamibe, hiszen rántja vele saját magát is. Egymásra vannak utalva az elkövetkezendő időkben, ezt jobb, ha már most tudatosítják magukban.
- Merrefelé laksz? Veszünk neked pár dolgot és akár beszélgethetnénk is, ha nincs nagyon más dolgod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Egyikük számára sem könnyű ez a helyzet. Kész tények elé lettek állítva, elvégre Balázs örülhet, hogy itt lehet, Shayleennek pedig esélye sem volt nemet mondani, ugyanis a Minisztériumnak nemes egyszerűséggel nem lehet. Így bármennyire is mulatságos a két introvertált ember találkozása, ők valószínűleg fele ennyire sem szórakoznak jól.
- Persze, én sem úgy... Ne haragudj, csak borzasztóan új a helyzet és azt hiszem, még fel kell nőnöm a feladathoz - lesüti szemét és kínosan elmosolyodik, hogy aztán beharaphassa alsó ajkát. Elvileg itt most ő a felügyelő, a felnőtt, aki majd a kezébe veszi az irányítást. Félreértés ne essék, képes rá, mi több tökéletesen végre fogja hajtani a feladatot, csak előbb össze kell szednie magát is, meg a gondolatait is.
- Jaj, ne viccelj, ez abszolút nem a Te hibád - felemeli kezeit, amolyan védekezőn, aztán felismerve a mozdulat kétértelműségét inkább leejti azokat maga mellé, bár a mappát továbbra is komoly gonddal szorongatja. - Nem vagy a terhemre. Csak össze kell csiszolódnunk és minden rendben lesz - végre valahára egy kedves és őszinte mosollyal ajándékozza meg Beliánt. Azt már most sejtheti a fiú, hogy a nő nem fogja halálba szekálni, azonban olyan hatalmas bulikra sem számíthat majd tőle. Ha egész nap a szobájában akar majd kuksolni, abban sem fogja megzavarni, ha pedig megy valahová, valószínűleg tyúkanyóként legyeskedik körülötte, figyelmezteti, felkészíti, talán még azt is el tudja képzelni, hogy hajnalig virraszt, hogy biztosan hazaért-e a fiú. A gondoskodó ösztönei nem vesztek ki, hiszen anorexiás időszakait leszámítva folyamatosan Adriannel van elfoglalva, akár egy jó nővér. Kivéve, amikor nem.
- Nincs hol laknod? - elkerekednek szemei és az agyában lévő fogaskerekek rögtön forogni kezdenek. Mert oké, most beülnek egy cukrászdába, megisznak valamit, esznek mellé sütit, aztán majd útjára engedi Beliánt, hogy csöveljen a sikátorban egy kuka mellett? Vagy a nehezen összekuporgatott pénzéből valami leszakadt motelben aludjon? Természetesen a rosszabbnál rosszabb rémképek rögtön elméjébe tolulnak, ezeket elhessegetendő megrázza fejét. - Ki van zárva, hogy úgy búcsúzzunk el, hogy nincs tető a fejed felett. Ha neked is jó, lakj nálunk addig, amíg nem találunk jobb alternatívát. Én és az öcsém úgysem zavarunk sok vizet, lenne saját szobád, szóval... - mellkasához szorítja az aktákat, mintha szorongana. Nem a gondolattól, hogy vendégül kell lásson valakit, elvégre nála jobb házigazda kevés akadna. Inkább csak az a nehéz ebben, ahogy ez a szituáció kinéz kívülről. - Ne érts félre, nem ellenőrizni akarlak. Viszont nem hagyom, hogy valami fura helyen kelljen éjszakáznod - azon túl, hogy felügyelői kötelességének is érzi mindezt, tényleg aggódna. Úgy elengedni a nagyvilágba valakit, hogy semmije sincs, szinte kegyetlenség, Shayleen pedig sok minden tud lenni, csak az nem. A hófehér lelkével, a kedvességével és segítőkészségével egy vadidegent is - nem kissé felelőtlenül! - beengedne magukhoz. Egyszerűen ilyen természet.