Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Mióta az eszemet tudom, és ingáznom kell az éppen aktuális otthonom és az iskola között, mindig is utáltam repülni. Nem azért, mert veszélyes, nem azért, mert kényelmetlen, hanem, mert soha nem tudom lefoglalni magam annyira, hogy az idő teljen. Most, hogy Belián mellettem van, talán egy fokkal könnyebb, de így is gyűlölöm, és még az alvás sem megy. Könyveket pusztítok el, az egyébként nem is olyan hosszú repülőút alatt, egészen addig, amíg végre leszállunk Helsinkiben, és jöhet az utazás java. Mert innentől autóval viszik a seggünket, hogy Belián láthassa az ország egy részét, ha már áthaladunk rajta. Külön kérésre küldtek nagyobb autót, legalább el is férünk benne kényelmesen, és ahogy közeledünk a célhoz, a szívem egyre csak jobban és jobban a torkomban dobog.
Hetek óta készülök, sőt, készülünk erre, valahogy mégsem tudtam magam eléggé felkészíteni a helyzetre, hiszen Belián találkozik a szüleimmel, akik néha úgy beszéltek már róla, mintha minimum megkértem volna a kezét, és azért jönnénk most haza, hogy megbeszéljük az esküvő részleteit. Merlinre, félek, hogy meg fogom bánni ezt a hazajövetelt, de tudom, hogyha nem most, akkor a következő szünetben történt volna meg, és így legalább hamarabb is túl vagyok rajta. Kékjeim a mellettünk elhaladó fák között cikáznak, akaratlan szorítok rá Belián kezére, ahogy közeledünk. Még minimum harminc perc, mire odaérünk, de mintha most kellene élet és halál között döntenem. Még a repülőút is gyorsabbnak tűnt, mint eddig bármikor, a három és fél órás autóút is sokkalta gyorsabb. Nos, nem ez az első, hogy megengedem magamnak azt a luxust, hogy autót kéretek magamnak, mert ezekben az időkben van felkészülési időm a hazamenetelre. Önmagában sem könnyű, de most valahogy még nehezebbnek érzem ezt.
Nagyot szusszanok, lehunyva szemeimet emelem fel összekulcsolt ujjainkat, hogy Belián kézfejére csókoljak. Ez az első alkalom, amikor kimutatom neki, hogy valójában mennyire tartok az egésztől. Ha lenne esélyem visszafordulni, valószínűleg gondolkodás nélkül megtenném, de negyed óra, és megérkezünk. Ajkaimat felejtem kézfején, lehunyt szemeimen keresztül képzelem el a lehetőségeket. Valami vidámabb kellene…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szükségem lenne valami mantrára, ami segít megnyugodni. Kellemetlen érzés, amikor a jövőben azzal szeretnél foglalkozni, hogy másoknak segíthess, miközben egy ilyen egyszerű, és igazából hétköznapi helyzetben, még magadnak sem tudsz. Ha így folytatom, eléggé mellényúltam, amikor szakot kellett választani, pedig én nagyon elhittem. Nem mintha hinni kellene ebben, de… ezzel semmire nem megyek. Mentsvárként szorítok rá Belián kezére, nem is figyelem, hogy esetleg ismét elaludt-e vagy ébren van, csak megcselekszem, ahogy gondolkodás nélkül csókolom meg kézfejét is. Megnyugvást keresek érintésében, illatában, mindenében, amit csak láthatok és érezhetek. Sokkal jobban szükségem van most a jelenlétére, mint arra az elején gondoltam volna. Lehunyva tartom szemeimet, akkor is, amikor megszólal, mindössze erősebben szorítok rá kezére, ami mindössze pár pillanatig tart. Kinyitom kékjeimet, de az előttem elhelyezkedő vezető ülés hátulját figyelem, ahogy megszólalok.
- Állj meg - erőteljes hangom tölti meg az autót, ami azonnal megáll. Türelmetlenül pattanok ki a kocsiból, megvárom, amíg Belián csatlakozik hozzám, majd a sofőrhöz hajolva adom ki az utasításokat. Remélhetőleg annyira nem bonyolult megérteni, hogy menjen haza, mi innen gyaloglunk, és a csomagokat a szobámba tegye. Éppenséggel anyámék várnak minket, de hozzászokhattak volna ahhoz, hogy nagyon ritkán jelenek meg időben bárhol is. Főleg akkor, ha annak a családhoz van köze, és jelenleg ennél jobban semminek nincs köze hozzájuk. Nagyot szusszanva figyelem, ahogy az autó elhajt, majd Belián felé fordulok. A hirtelen kikapott pulóverek egyikét nyújtom felé, mert sajnos egyik szülőföldem sem a hatalmas melegekről híres.
- Húzd fel, nehogy megfázz - követve a példáját öltözködöm fel én is, türelmesen megvárom, amíg ő is megteszi, majd ujjainkat összekulcsolva indulok el a ház felé. Akkor így húsz perc, amíg megérkezünk. A hideg levegő kitisztítja az agyamat, mélyet szippantok belőle, mert mintha mindig tisztább és tisztább lenne. Bár nem messze a várostól építtettünk házat, de itt is már érezhetően tisztább a levegő. Kissé kihúzva magamat engedem el Belián kezét pár lépés után, karolom át vállánál fogva és húzom közelebb magamhoz, hogy arcomat nyomhassam tizedmásodpercekig csupán hajába.
- Mennyire látszik, hogy aggódom? - és talán még enyhén fejeztem ki magam. Karomat pihentetem vállán, Merlinért sem engedném el. Most biztosan nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elgémberedett izmaimon ugyan a hideg nem segít, de legalább a kusza gondolataimat segít kicsit helyre pakolni. A legrosszabb forgatókönyv is lezajlott a fejemben, ami megtörténhet, de ahhoz tényleg hatalmas mellényúlás kell anyámtól, hogy megtörténhessen, így csak reménykedem abban, hogy nem fog. Istenem, ha ilyen gondolatokkal érek haza a mosolyom biztosan nem lesz őszinte, és túl régen láttam őket ahhoz, hogy megengedhessem magamnak a savanyú pofát. Szabad kezemmel dörzsölöm meg arcomat, bajszom alatt mosolyodom el azon, ahogy Belián, mint egy gyermek sutyorog szinte a hatalmas fekete autó után, hogy hadd vezesse ő. Holnapi meglepinek tökéletes lesz, hogy nem ezt fogja vezetni a kiruccanásunkra, hanem az enyémet. Mert igen, meglepetés, van mugli jogosítványom és autóm is hozzám, amivel előszeretettel szoktam elugrani Helsinkibe, amikor éppen olyanom van. Mindegy az időpont, igazából az úticél is az szokott lenni, csak mehessek egymagamban, hogy a gondolataim a helyükre kerüljenek. Na ezt most nehéz lenne megtenni, mivel autó nemigen van itt, mivel elhajtottak vele, Belián pedig az oldalamon battyog.
Hamisan mosolyogva intek a mellettünk elszáguldó autónak, amiből nem éppen diszkréten ordibálják a nevemet. Nagyon-nagyon hiányzott ez a város. Komolyan. - Az rendben van, de én akkor sem szeretném, hogy megfázz - hangom szinte már durcás hangszínt üt meg. Tudom, hogy jól bírja a hideget, nemigen van más választása, de akkor sem szeretném, hogyha bármi baja lenne, még akkor sem, ha az csak egy megfázás esetleg. Nemrég kaptam vissza az ispotályból, ahonnan szinte már összefoltozva jött ki, és ami soha többet nem történhet meg.
- Soha nem csináltam még ilyet. Nem tudom mire számítsak - fáradtan sóhajtok egyet, akaratlan lassítom le lépteimet, ahogy egyre közelebb és közelebb érünk a lehajtóhoz. Még percek kérdése, mégis olyan érzés, mintha már azon sétálnék. - Várat? - pillantok oldalra mosolyogva, majd halkan fel is kuncogok. - Azért annyira nem nagy - vonom meg vállaimat játékosan. - Nyugi, kényelmesen el fogunk férni a szintemen - kacsintok rá szemtelenül, hogy egy gyors csókot nyomjak homlokára, majd óvatosan irányítsam el jobbra. Az utca rövid, széles, tele van fákkal, hatalmas udvarú lakóházakkal, és természetesen az utolsó a mienk, pontosan az utca végén, hatalmas, fekete, kovácsoltvas kapuval. Ja, mert anyám nem szereti a feltűnést. Még tizenöt perc, és komolyan úgy érzem, hogy a végzetemhez fogunk megérkezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Akaratlan tör ki belőlem az őszinte nevetés, ahogy elkezd gondolkodni azon, mikor volt utoljára megfázva. Vállam rázkódik a jókedvtől, hangom tölti meg az utcát, ahogy egyre beljebb haladunk. Abszurd, hogy komolyan eszébe jut ilyeneken merengeni, amikor az én szívem hamarosan kiugrik a helyéről, ahogy minden lépéssel közelebb kerülünk a szüleimhez. Nem is ő lenne, ha nem így tenne, így továbbra is nevetve húzom magamhoz közelebb, hogy hajába csókolhassak. Pár pillanatra felejtem el azt éppen merre tartunk, hogy miért ennyire ismerős az utca, hogy mi fog megtörténni életemben először hamarosan. Mindössze pár pillanat, de elég ahhoz, hogy összeszedjem magam, és az eddigi bizonytalanságot váltsa fel az oly’ jól ismert magabiztosság. Az ismerős hangra kapom oldalra a fejem, amikor meglátom az idős nőt, aki mindig úgy sminkel, mintha éppen az egyik Batman filmben vállalta volna el Joker szerepét. De nagyon jól áll neki. Komolyan. Mosolyogva engedem el Beliánt, majd lépkedek a nő felé, hogy kissé megszeppenve, fél kézzel viszonozzam az ölelést, amit nekem intéz. Kicsit mintha közvetlenebb lenne most valamiért.
- Tulitko kotiin? - kedves kérdés, mintha nem lenne egyértelmű, hogy igen, hazajöttem. Ellépek a nőtől, mielőtt válaszolnék. - Joskus sinun täytyy - avagy, néha muszáj. Szemtelen vigyort villantok, majd hátrafelé lépkedve kerülök vissza Belián mellé, egy laza intéssel hagyom ott a nőt, mert ez már így is sok volt, és mintha mi sem történt volna haladok tovább a ház felé.
- Nekem szinte már a halálom is lepörgött az agyamban, de bevallom, hogy jól esik itthon lenni mindentől függetlenül - hangom ellágyul, ahogy a kissé felhős ég felé fordítom fejemet. Régen voltam itthon, régen láttam a szüleimet, és az utolsó találkozásunk alkalmával sem váltunk el feltétlen szépen egymástól. Őszinte mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy lesandítok Beliánra. Rendben, akkor számítsunk a legjobbakra, és legyen ez a mottó, amíg itt vagyunk. Ismét hangosan nevetek fel, mert ha nem is hatszintes, de a háromszintes még belefér, ugye? Annyira talán nem fog kiakadni a dolgok nagyságán, de… mosolyom lesz visszafogottabb, ahogy megérzem pulóverem feszülését hátamon. Pár lépés után torpanok meg, elengedem ismét Beliánt, majd elé lépve, mutatóujjamat álla alá rakva csókolom meg. Ott az utca közepén sűrítek bele mindent abba a csókba, amit szeretném, ha tudna, de kimondani még nem tudom. Megszakítom az így is igencsak erőteljesre sikerült csókot, óvatosan elmosolyodom, majd háta mögé lépek, hogy fél karral átkarolhassam, szabad kezemmel irányítsam a ház felé fejét.
- Megjöttünk - lehelem fülébe, ahogy vállára támasztom kezemet, majd állát elengedvén ölelem át másik karommal is hátulról. - Feleslegesen érzed magad kicsinek, látod? Annyira nem is nagy - szemtelen mosolyt villantok, hangomból hallatszik ki a játékosság, miközben beszélek, és miközben csak szorosabban húzom magamhoz. Nem szeretném, ha kicsinek érezné magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megrebben szemöldököm a kérésen, de azért gondolom egyértelmű, hogy ezt megjegyeztem magamnak. Szóval Beliánnak bejön, ha az egyik anyanyelvemen kommunikálok, ami lássuk be, annyira nem rossz infó. - Ő csak egy szomszéd - töretlen mosollyal sétálok mellette, ami végül nevetéssé növi ki magát, miközben az eget fürkészem. Bármennyire távolinak is érzem most magam ettől a helytől, mégis valami jóleső érzés bukkan fel bennem, ahogy az ismerős utcára, az abban lévő házakra pillantok. Meglepő fordulat, hogy eddig csak a szomszéd nővel találkoztam és az utca egyébként kissé kihaltnak tűnik.
- És látod mennyire igazad van - bólogatok hevesen, folyamatosan kacarászva, de amikor megérzem a feszülő pulóvert, mosollyá szelídül. Megértem, én éreztem magam eddig így, de sikerült megemberelnem magam, hiszen mégis csak a szüleimről van szó. Anyám hetek óta másról sem beszél, csak a hazajövetelünkről, hogy mennyire várja, hogy megismerhesse, és majd biztos a jelenéseimen is szívesen látják, hogy az éppen akkor utánam epekedők szívét összetörhessem, mert az mennyire jó már. Néha tényleg úgy viselkedik, mint egy kamaszlány, és mázli, de már megtanultam rajta nevetni. Nem terveztem elrángatni Beliánt minden eseményre, ahol fel kell mennem a színpadra, hiszen lehet sok lenne neki. Merlinre, még nekem is sok néha, amikor három nap alatt, három különböző országban kell megfordulnom. És ha csak arra gondolok, hogyha innen visszamegyünk, akkor én már mehetek is tovább nagyjából, akaratlan lesz úrrá rajtam a fáradtság.
De saját magam megnyugtatására, arra, hogyha szavakkal nem is, de tettekkel éreztessem Beliánnal mit érzek és mi van bennem éppen, nem vagyok rest legyűrni mindent és ott, az utca kellős közepén olyan táncra hívni, amit nem szégyellek, és amibe úgy simul bele, hogy bensőm remeg meg, miközben jobb kezem szánkázik óvatosan tincsei közé, mielőtt elválnék tőle, és mögé lépnék. Halovány mosollyal, csillogó kékjeimmel figyelem a házat, ami elterül előttünk, és ahova hamarosan mindenképpen szükségeltetik belépnünk, hiszen nem maradhatunk kint örökre. Egyszerűbb lenne, de nem tehetjük.
- Ahogy gondolod - mormogom a szavakat, miközben nyaka felé fordítom a fejemet, kezemmel húzom el a pulóver nyakát onnan, hogy lágy csókokat lehelhessek rá. Mindössze pár darabot engedek meg magamnak, összeszorított szemekkel hajolok el onnan, engedem el, végül lépek mellé. Ujjaimat fűzöm övéi közé, halovány molyossal ajkaimon indulok el a ház felé. Mindössze pár méter és megérkezünk.
- Beletrafáltál, de felavathatnánk majd a jakuzzit is, csakhogy még jobban örülj annak, hogy eljöhettél - oldalra sandítva engedek meg magamnak egy szemtelen mosolyt, majd tekintetem ismét előre szegezem. Még hogy ő örül annak, hogy itt lehet, amikor egy tőle lopott csók elég ahhoz, hogy valóban megnyugodjak és úgy álljak a szüleim elé, ahogy eddig mindig; határozottan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Valószínűleg szerelmes apámba, szóval… engedd el - nevetve legyintem le az egészet. Mióta ideköltöztünk, a körülöttünk lévő nők és férfiak meglepő érdeklődést mutattak a szüleim iránt, és amikor haza evett a fene engem is, akkor irántam is. Nem meglepő, hiszen ember legyen a talpán, aki egy véla mellett el tud menni úgy, hogy nem néz rá. Ez akkor a legviccesebb, amikor anyámék kerti bulit tartanak és az összes szomszéd hozzánk csődül, de eldönteni sem tudják éppen kire csorgassák a nyálukat. Borzasztóan vicces látvány, és valamiért van egy olyan érzésem, hogy pontosan ezért csinálják, hiszen az unalmas hétköznapokba mindig kell egy kis izgalom és nevetés. Ők pedig ezt így szerzik meg. Aljas lenne? Lehetséges, de igazából, ha jobban belegondolunk, nem is tehetnek róla, hogy ilyet váltanak ki emberekből. Mágusok által készített karkötőket pedig csak nem fognak osztogatni mindenkinek a bulik előtt, nemde? Furán venné ki magát.
Normális vajon, hogy ahogy Belián közelségét érzem, nem is amiatt aggódok, hogy ő bevágódik-e, hanem amiatt, hogy a szüleim hogy fognak viselkedni? Soha senkit nem hoztam el bemutatni nekik, esélyük sem volt hozzászokni efféle dolgokhoz, mivel még nem történt meg egyszer sem, mégis… reménykedem abban, hogy felfogják a súlyosságát és komolyságát annak, hogy őt elhoztam ide. Az otthonomba, amit már valóban kezdek magaménak érezni, elhoztam ide, hogy megismerhessék az első férfit az életemben, akiért bármit megtennék. Fontos nekem, és ha azzal nem tudom eléggé bizonyítani senkinek ezt, hogy hazahoztam, akkor semmivel. Senki nem találkozott még a szüleimmel, azokon kívül, akiknek muszáj.
- Főzhetsz nekik - támasztom homlokomat vállára nevetve, miközben kicsit összeszedem magam, hogy aztán újult erővel induljak meg a ház felé. Muszáj volt pár másodperc szünetet tartani, mert bőrének érintése ajkaimon és illata valahogy egy olyan mederbe terelte volna ezt az egészet, ahova nem lett volna egészséges, főleg nem egy ilyen helyzetben. Mármint nem arról van itt szó, hogy ne dugnám meg nagyon szívesen a garázsban, de már így is eléggé megvárattuk őket. Nem kellene többet váratni őket, anyámat ismervén pedig főleg nem.
- Kedvesem, egy egész szint a tied, aminek az ablakain nem lát be senki. Remélem tudod, hogy ez mit jelent rád nézve…, a fürdőnadrág a legkisebb gondod - oldalra sandítva engedek meg magamnak egy szemtelen vigyort, de mielőtt válaszolhatna nyitom ki a kaput és kezdem el felhúzni a lépcsősoron. Rugalmas léptekkel haladok felfelé, miközben vállam felett pillantok le rá.
- Ne aggódj, apám kért a Hivataltól fordítót, minden szavadat érteni fogják, ahogy te is az övéiket - szorítok rá ujjaira bátorítóan, majd megtorpanok az ajtó előtt. - Készen állsz? - szinte választ sem várva nyitok be a házba, hogy azonnal megcsapjon az ismerős illat, az ismerős érzés maga. Elmosolyodva húzom kicsit beljebb Beliánt, majd csukom be az ajtót. Elengedem kezét, derekánál fogva húzom magamhoz, amikor meglátom felénk közeledő szüleimet hatalmas mosollyal arcukon, majd lassan hajolok le, hogy fülébe suttoghassak. - Minden rendben lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem tudom pontosan, hogy az ígéret óta mennyi idő telt el, mégis fel-felbukkant a gondolataimban, hogy márpedig ott lebeg kettőnk között. Valamikor nap, mint nap látjuk egymást a kastélyban, amikor éppen bemegyek, és bár nem jár a nyakamra, tudom, hogy az ő fejében is ott motoszkál a megtett ígéret. Nem fogok elnézést kérni, amiért nem sikerült előbb megszerveznem, hiszen mindenki a legboldogabb lenne ezen a földön, ha több lenne belőlem, és egyszerre lehetnék sok helyen, de sajnos nincs így - a modellkedés mellett Csongorra is időt kellett szánnom, nehogy a végén azt higgye bármit megtehet, amikor éppen nem vagyunk együtt. Belián pedig a biztos pont az életemben, akihez mindig mehetek, ha a világ elől szeretnék menekülni. Mint, ahogy eldöntöttem valamelyik nap, megkapta az üzenetbe sűrített információkat, most pedig a koromfekete Audi anyósülésén alussza a legbékésebbik álmok egyikét.
Oldalra sandítva figyelem pár másodpercig csupán, végül előre fordulva látom meg az úti célt. Halkan morranok, elégedettség tölt el, de még kell egy kis idő, hogy a Villa Gebához is elérjünk. Óvatosan nyúlok ki oldalra, Belián arcára cirógatok, miközben pár pillanatra nézek csak rá, majd ismét előre.
- Ideje felébredni - simogatom meg arcát gyengéden. - Belián… - szólalok meg ismét immár türelmetlenebbül, de ugyanolyan kellemesen lágy hangon, mint ahogy először tettem. Halkat szusszanva húzom vissza kezemet lassan, majd fordulok be a megfelelő utcába, visszasandítok rá, végül halkan elnevetve magam igazítom meg a napszemüvegem orromon. Szemerkél az eső, ami igencsak váratlan, de szerencsére, ha minden jól megy, akkor nem kell elhagynom a hotelt, mert Helvey sem pörög be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hajlamos vagyok megfeledkezni a másoknak tett ígéreteimről, ha azokhoz már nem fűződik érdekem. Ebben az esetben is fennáll, hogy nem lett volna szükséges Helvey-t elhoznom egy másik országba úgy, ahogy kimondatlan megígértem neki: csak mi ketten, autóval, valami közeli, mégis gyönyörű országba. De itt vagyunk, mert tudom, hogy szeretett volna valami hasonlót. Bár még mindig nem tudom miért tettem meg ennyi hónap elteltével, mikor csak egyszerűen meghagyhattam volna a hitben, hogy bármikor megtörténhet, így kötve magamhoz beláthatatlan időre. Tisztában vagyok azzal, hogy mindig fontos szerepet fogok játszani az életében, ahogy ő az enyémben, mindössze tartok attól, hogyha - jobb biztosan nem - jön valaki az életébe, akkor enyhíti azt a fájdalmat, ami hozzám tartozóvá teszi. Ennél önzőbb nem lehetek.
Halk nevetésem tölti meg az autót, ahogy morogni kezd. Mindig is nehezen kelt fel, de már egy új szintre emelte ezek szerint. Oldalra sandítok, mikor mocorogni kezd, széles mosollyal pillantok ismét előre, mikor felül.
- Montenegróban - felelem könnyedén, tekintetem le nem véve az útról, mert valahol… itt. Lassan veszem be a kanyart, mert bár nincsenek emberek jelenleg a környéken - hála Merlinnek, nincs turistaszezon -, nem lehetek elég óvatos. - Nagyjából négy órát - pillantok a műszerfalon levő órára, végül egy ismételt kanyar és állítom meg az autót. - Innentől gyalog megyünk - szállok ki lendületesen, majd magam után becsapva az ajtót pillantok fel az égre. Szusszanva veszem le a napszemüveget, míg két férfi lép oda hozzánk, hogy elvinnék a csomagjaink. A csomagtartó felé intek, majd sétálok át a másik oldalra, hogy kiszedjem Beliánt is az autóból.
- Remélem felkészültél az egy hetes semmittevésre, Helvey, mert bőven lesz benne részed - vigyorodom el, ahogy csuklóját fogom meg, húzom magamhoz közelebb és csókolom meg azzal a lendülettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Esélyes, hogyha más tenné meg azt, hogy bealszik mellettem, míg vezetek és egy ki tudja hány órás út van előttünk, nem feltétlen úszná meg egy kedves ébresztéssel. Ez a különbség mások és Belián között. Félek, hogy soha nem fogom tudni úgy elengedni, ahogy azt kellene. Ahogy elhatároztam magamban otthon. Biztosnak éreztem akkor és ott, utána is, mikor megcselekedtem az elhatározásomat, de van valami, ami mindig visszahúz hozzá. Egy olyan láthatatlan kötelék, amit félek, soha nem fogok tudni megtapasztalni mással, mint vele. Az érzése annak, hogy valóban lehet szeretni, és nem csak a bennem lakozó lény miatt képes erre valaki, hanem mert: én én vagyok.
Fejemet ingatva hagyom figyelmen kívül minden szavát, mert feleslegesen beszélgetünk még mindig az autóban, amikor nem mindennapi látvány tárul elénk. Csak haladjunk, és élvezzük egymás társaságá... inkább egymást. A másik társaságára és a többi sallangra ráérünk még. Mosolyogva, aprókat bólintva hallgatom, ahogy ismét beszélni kezd, mert be nem áll a szája. Ezért bátorkodom egy csókkal kicsit belé fojtani a szót, mielőtt nagyon belendülne, mert akkor soha nem fogunk haladni sehova.
- Kapni fogsz mindent - morgom ajkaiba, majd egyenesedem fel. Halványan mosolyodom el. - Ne köszönd. Megérdemled - csúszik lejjebb csuklójáról kezem, összefűzöm ujjainkat és csókolok rá kézfejére. Lassan lépek el előle, hogy elinduljak a híd felé. Nagyon ajánlom, hogy mire a hotelbe érünk, a csomagjaink a szobában legyenek.
- Tehát... - engedem el kezét, hogy vállán átdobva húzzam közelebb magamhoz. - A semmittevés a középső neved? Akkor beavathatsz, hogy kellene csinálnom - nevetek fel halkan, napszemüvegemet húzom vissza orromra, szabad kezem borzolja össze tincseimet, ahogy lassan sétálok a hotel felé. Mély levegőt veszek, a csend átjárja minden porcikámat. Nincs turista szezon, így nagyon jól megúsztuk a hangoskodó kölyköket, de rá kell jönnöm, ha akkor jöttünk volna, képes lettem volna az egész hotelt magunknak lefoglalni, hogy tökéletesen legyen ez a pár nap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Amiért sokan mások nem - szemtelen vigyoromat meg sem próbálom palástolni. Mert tényleg vannak azok az emberek, akik ennek a fényűzésnek a töredékét sem érdemlik meg, mégis részt vehetnek benne, és vannak olyanok, mint Helvey is, akik csak élik az életüket és valóban megérdemelnék ezt. Csak nem tehetik meg. Ezért adom meg neki én. Mert én megtehetem, és meg is érdemlem. Nap, mint nap megdolgozom azért, hogy megtehessem.
- Ez nem hangzik bonyolultnak - túrom hátra tincseimet, tarkómat dörzsölöm meg a mozdulat után, majd pillantok előre felé. Hamarosan helyszínen leszünk és tényleg jöhet a semmittevés. Amit nem csak ő, de én is megérdemlek. Idejét nem tudom mikor volt olyan utoljára, hogy nem munka miatt kellett utaznom, hanem azért, mert tényleg kikapcsolódtam. Valahol fájdítja a szívemet, hogy ezt éppen vele teszem meg. Félek, hogy elhintem a reményt neki, majd összetöröm a szívét ismét. Egyszer már megtettem, és tudom, hogy képes lennék rá újra, bármennyire is nem szeretném. Mindig fontos lesz nekem - automatikusan húzom magamhoz közelebb, mintha csak még mindig lenne hozzá jogom.
- Benne vagyok - pillantok rá oldalasan. Az ajtó kitárul előttünk, azonnal a hotelhez vezetnek minket, majd a legjobb szobába, amijük csak van. Elégedett mosollyal nézek körbe, megköszönve engedem útjára a férfit. Majd megkapja a pénzét. Kérdezés és minimális gondolkodás nélkül dobom le magamról a vékonyka kabátot, ami inkább mutatóban van rajtam, mintsem haszna lenne, majd az alatta lévő pólót és dobom félre. Helvey elé állok.
- Engedek vizet - somolyodom el, ahogy fentről lefelé kezdem el kigombolni az ingét. - Vagy inkább jakuzziznál? Azt sokkal jobban élvezném, bevallom - legalább ezt még magamnak is bemerem vallani, ha a sokkal fontosabb dolgokat egyszerűbb eltemetnem magamban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az étterem éppen kellemesen puccos, de nem kihívóan. Elég ahhoz, hogy eltöltsek egy vacsorát a téren szétolvadt Hargitával, majd menjek a kötelező eseményre, ahol szélesen kell mosolyognom olyan emberekre, akik meg sem érdemlik, hogy rájuk nézzek. Az egész legnagyobb pofátlansága, hogy Leonyid helyett kell megjelennem, mert a Sztravinszkij családfőnek hirtelen halaszthatatlan dolga lett. Az igazság? A legtöbb vélalány, akit feleségül szán a fiának, az esemény nagyra becsült meghívottja.
Kezem csúszik zakóm külsejére, így tökéletesen érzem az apró zacskót a belső zsebben. Megkönnyebbülten engedek ki egy sóhajt, könnyed mozdulattal fordítom magam felé karórámat: ha minden igaz, pár percen belül meg kell jelenniük. Hargita valószínűleg igen nagy meglepetéssel szembesült, míg először Pestre lett víve a reptérre, majd egy magángépre ültették fel, hogy eljuthasson gond nélkül Varsóba, a randevú helyszínére. Őszintén, teljesen elfelejtettem, hogy ma estére esik a pofamutogatós rendezvény, ezért ajánlottam fel nagy hévvel a lánynak a ma estét. Elhamarkodott volt részemről, de megoldottam, így mikor az egyik pincér lép az asztalhoz, bólintva állok fel. Automatikusan gombolom be zakómat, halvány mosollyal ajkaimon várom, hogy a lányt bevezessék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lábam keresztbe vetve pihen a másikon, ujjaim gyorsan görgetik a telefon képernyőjét. Arcom tökéletesen tükrözi az unottság minden létező formáját, míg másik kezem kézfeje nyomódik arcomnak. Egyetlen pillanatra zizzennek az ablakon túli világra kékjeim, de azzal a lendülettel fordulok is vissza. Tekintettel arra, hogy véla vagyok, a mágia mindennemű verbális és nonverbális formáját igen hamar el kellett engednem. Az a kevés, ami bennem van, nem elég semmire, így mondhatni kicsivel jobb képességekkel megáldott mugli életet élek. Ezért a magángépek, az autók, sofőrök, emberi munkaerő - ezért ülök az autó hátsó ülésén arra várva, hogy Reiner végre kisétáljon onnan, ahol a hopp-pont található. A reptér tele van emberrel, és Luka nagyon igyekezett lebeszélni arról, hogy eljöjjek én is, de mégis itt vagyok. Őszintén, nem tudom megmondani miért, de ezen már hiába is gondolkodom.
Arcomra automatikusan kerül egy széles mosoly, mikor kiszúrom. Kezemet teszem a sofőr vállára, azzal a lendülettel szállok ki én az autóból. Nem telik el egy másodperc, mikor az első telefon jól ismert hangját meghallom, ahogy fotóznak, de ignorálva a képek készítését és az egyre hangosabb beszélgetést lépek Reiner elé: fejére húzom a sapkát - ha nincs rajta -, elveszem tőle a táskát, és szó nélkül húzom magam után sietős léptekkel az autóhoz. Kinyitva annak ajtaját dobom be a táskát, várom meg, amíg Reiner beül, majd csuklóból csukom is be, hogy az autónak hátat fordítva mosolyogjak az embereknek.
Rengeteg kép, aláírás, kedves szavak, együtt nevetés, míg végül integetve ülök be az autóba, ahol azonnal fáradtan sóhajtok. - Mennään - szólalok meg, végül fordulok Reiner felé és azzal a lendülettel hajolok is előre, hogy megcsókoljam.
- Azt hittem sosem érsz ide - morgom ajkaiba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ujjaim siklanak le a zakó gombjáról, mikor megérkezik. Elismerő mosolyt villantok, automatikusan közelebb lépve simítom kezemet felkarjára, ahogy lehajolva csókot lehelek arcára. Ellépve tőle pillantok le.
- Szép estét - biccentek aprót, miközben a székhez lépek, amit lassan húzok ki neki. Önkontrollomról ad tanúbizonyságot, hogy nem nevetek fel hangosan a kérdésre - vagy hogy nem csinálok belőle becsületi kérdést. Pedig megtehetném, hiszen valamilyen szinten sérti az önérzetemet, hogy egyetlen újságban sem vélt felismerni ezek szerint. Megvárom, míg leül, foglalok helyet én is, majd pillantok rá.
- Így is mondhatjuk - ingatom meg fejemet. - Nemzetközi modell vagyok a szüleimmel együtt - láthattál is minket magazinokban akár -, akik jelenleg Finnországból irányítják a családi üzletet, miután eljöttünk Ukrajnából még gyerekkoromban. Apám és anyám is igen neves emberek több országban is - vonom meg vállamat. Soha nem volt szükségem rájuk ahhoz, hogy megálljam a helyemet, Leonyidnak is csak a nevemet köszönhetem, aminek több a hátulütője, mint a pozitívuma, lássuk be.
- Meg is ragadnám az alkalmat, hogy elnézést kérjek az igencsak mugli megoldásokért. Valószínűnek tartom, hogy egyszerűbben is meg tudtad volna oldani, de szerettem volna megadni a hangulatot - kapom el tekintetét. - Gondolom nem repültél még. Hogy tetszett? - billen oldalasan a fejem a kérdés közben, miközben intek egyet és kerül elénk az itallap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lehunyt szemekkel mosolyodom el az utolsó csók után. Fejemet eresztem lejjebb, szusszanva dőlök hátra, fél karommal ölelem át Reinert és húzom magamhoz, hogy hajába csókoljak.
- Küzdenem kellett érte, de itt vagyok - veszem el a műanyag tálcáról a dobozt. Komótos mozdulatokkal gyújtom meg a cigarettát, az ablak automatikusan húzódik le: felpillantva mosolyodom el a sofőrre halványan, köszönetem jeléül. Kékjeim siklanak oldalasan.
- Meglepődtek volna, ha magyarul szólalok meg - nevetek fel halkan. Fejemet vetem hátra, a tetőt szuggerálom pár másodpercig. - Miért? Inkább a szüleimmel találkoznál? Cirka három és fél órás autóút - hangom teljesen komoly, arcom egyetlen része sem rezdül, ahogy kiejtem rajta a szavakat. Híres vagyok az emlékezetes belépőkről, de félek, ez nem úgy sülne el, ahogy elképzelném: Leonyidék nem is tudnak Reiner létezéséről, és őszintén megmondom, ez így a legjobb. Ajkaim között tartva a cigarettát túrom ki telefonomat zsebemből, ujjam remeg meg a képernyő fölött a hívást nézve, végül nem csinálva vele semmit teszem a tálcára.
Egyszerűbb lenne még most is csak a munkával foglalkozni: elnyomná bennem azt a különös érzést, amit az vált ki belőlem, hogy Reiner mellettem ülve tart a házam felé, ahova eddig a kötelező eseményeken és néhány sürgős fotózás okán, senki nem tette be a lábát. Oldalasan sandítok rá, halkan sóhajtok egyet.
A házhoz közeledve engedem el, összekapva a szanaszét lévő cuccaimat várom meg, hogy kinyissák mind a két oldalon az ajtót, majd Reiner táskáját megfogva induljanak befelé vele, csak és kizárólag utánunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Soha nem esett nehezemre a családomat ért alapvető kérdésekre válaszolni - természetesen teljesen más, ha mélyebbre szeretne valaki ásni, mert akkor a lehetőséget úgy vágom el, mintha soha nem is létezett volna. Szeretem meghúzni a határokat, amiket a másik ember is tökéletesen érez.
- Ugyan. Vagy csak nem ismertél fel - mosolyodom el halványan. - Néhány képen még én sem ismerem fel magam - nevetek fel halkan. Bár nem tudom miért, de előszeretettel használnak sminket még rajtam is, még akkor is, ha csak minimálisat, azonban a rám aggatott ruhák valóban megnehezítik, hogy felismerhető legyek. Főleg, ha olyan kerül kiválasztásra, amin az arcom nem is látszik jól. Utálom, hogy ez ennyire összetett.
- Szeretek meglepetéseket okozni így, ha már a mágia nem az én oldalamon áll - vonok vállamon aprót. - Örömmel hallom, hogy végre nem siettél sehova, remélem így az izgalmadat is sikerült kicsit kordában tartanod - kapom el tekintetét, miközben arcomon a szemtelen mosoly indul el, majd teljesedik ki. Fejemet biccentem félre. Előre nyúlva nyújtom ki mutatóujjamat, hogy arca elől húzzam lejjebb az itallapot: látni szeretném. Ha sikerül, kapom el tekintetét.
- Máshogy is lenyűgözhetlek majd - arcom komoly, mindössze kék tekintetem csillan jelentőségteljesen, ahogy fél szemöldököm rebben meg. Oldalra pillantva húzom vissza kezemet, a pincérre nézek, bólintok, majd vissza Hargitára, hogyha sikerült választania, adja le a rendelését nyugodtan, utána teszek én is így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Mondhatom, hogy látható a különbség - tekintetem lassan ereszkedik lejjebb felsőtestén, majd vissza arcára. - De tegnap sem panaszkodtam - jelentem ki szemrebbenés nélkül, ajkaimra egyetlen pillanatra csal mosolyt a tegnapi lány látványa. Ki gondolta volna, hogy ennyire ki tud tenni magáért? Megmerném kockáztatni, hogyha az élet és egy bizonyos helyzet úgy hozná, még nyilvánosan is megjelennék vele.
Tekintetem csillanása mellé társul egy szemtelen és igen széles vigyor a kérdésre. Fejemet ingatom meg, könyököm huppan a terítőn, ahogy elkapom tekintetét, és államat támasztom tenyerembe, miután kezemet húztam vissza tőle.
- A fejemben világosan él még egy helyzet, amiben ugyan elképzelni eltudlak, de kötve hiszem, hogy megfelel a valóságnak, így kíváncsi lennék milyen a gyakorlatban - nem engedem el tekintetét. Legalábbis nem tervezném, de mikor a pincér az asztalunkhoz lép, felpillantok rá, megvárom, míg Hargita rendel, majd közlöm, hogy ír whisky-t kérek és pillantok vissza rá. - Mit gondolsz, lesz lehetőségem megtapasztalni azt a nőt is? - onnan folytatom, ahonnan abbahagytuk: hangom éppen elég hangos ahhoz, hogy biztosan meghallja, de kellően halk ahhoz, hogy mondandóm intimitását megtartsa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elégedettség lesz úrrá rajtam, ahogy Reiner még inkább belesimul az ölelésembe, ahogy karom köré kerül. Halkan szusszanok a homokszőke tincsek közé, majd nevetek fel halkan.
- Ez egy borzasztó ötlet - bólintok aprót. - Soha nem fog megtörténni - teszem hozzá ugyanolyan hangsúllyal. Senki nem tudna rávenni arra, hogy Reiner valaha is közel kerüljön ahhoz az élethez, amitől néha még magamat is megóvnám, nemhogy őt. És azt is igencsak elkerülném, hogy címlapra kerüljek vele. Nem tudom melyikünk járna rosszul, de az biztos, hogy a bárminemű kapcsolat, ami most köztünk van, aligha maradna titok, ahogy eltervezte.
A reakciója hatására tör fel belőlem a nevetés, kezemet szemeim elé téve élvezem a pillanatot, de egy idő után esik ölembe és nevetek tovább önfeledten.
- Máskor, értettem - bólintok megint egyet, majd csak hagyom, hogy azt csináljon velem, amit csak szeretne. Telefonomat a zsebembe vágva szállok ki végül, lassú, elnyújtott léptekkel közeledem a hatalmas ház felé.
- Az nincs. Cserébe két szint, két medence és személyzet - lépkedek fel a lépcsőn. - Remélem így is megfelel - mielőtt kezem mozdulhatna nyílik előttünk az ajtó, Luka széles mosollyal áll az ajtó túloldalán, aprót biccent.
- Látod? Túléltem - emelem meg összekulcsolt ujjainkat Reinerrel, majd sétálok be. - Reiner, ő itt Luka. Évek óta dolgozik nekem, bármi kérésed van, áll rendelkezésedre, ahogy mindenki más is - engedem el, hogy a kabátot vehessék le rólam, ezután veszem ki ismét a telefont, hogy ugyanaz a név villogjon rajta - és eközben hajol meg kissé Luka Reiner előtt.
- Örülök, hogy megismerhetem, Reiner uram. Bármiben állok szolgálatára, csak tudassa velem - lép hátrébb és fordul felém. - Sztravinszkij uram, az édesapja több alkalommal ker-.
- Hagyjuk ezt. Nem vagyok elérhető senkinek az elkövetkezendő napokban. Még Leonyidnak sem - hangom határozottan csattan a falakról, Luka ennek hatására hajol meg kissé és hagy minket magunkra Reinerrel. - Megmutatom a hálót. Voltam olyan bátor, hogy az én szobámba kérettem a cuccaidat - vigyorodom el szemtelenül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Felsandítva rá mosolyodom el mindent tudóan. Mindketten pontosan tudjuk - legalábbis remélem, hogy mindketten - mire gondolok. Egyáltalán nem azért mondok dolgokat, mert mindenképpen magyarázatot várok rá, éppen ellenkezőleg. Nekem csak elég, ha elfogadja és továbblépünk.
A visszakérdezésre billen félre fejem, arcomat támasztom tenyerembe.
- Jól hallottad - felelem egyre szélesedő mosollyal, mert most legalább biztosan meglátja, hiszen nem bújik az itallap mögé. A rendelést leadva fordulok a nő felé ismét. Halkan, szinte már lemondóan sóhajtok. Vajon nem voltam elég egyértelmű, vagy csak nem szeretne arra gondolni, ami a szavak valós jelentése? Bármelyik is legyen, nem tudom meddig van ehhez türelmem: mindig egyértelmű vagyok, és általában a velem szemben ülő is tudja, mit szeretnék. Hümmentek, hátradőlök.
- Hagyok időt, hogy átrágd a szavaimat - mosolyodom el végül féloldalasan. - Valószínűleg tudni fogom, mikor értek be, mert mindig minden az arcodra van írva - körözök kicsit mutatóujjammal, ahogy arca felé mutatok. Ahogy a vörössége most is tökéletesen látszik, és bóknak fogom fel, hogy ezt én váltom ki. Hozzászoktam, de játszani mindig szeret az ember, főleg, ha ilyen éles reakciókat vált ki. Régen tapasztaltam ilyet, és minden másodpercét élvezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A feltett kérdésre egyébként igen egyszerű a válasz. Sokszor megkérdezték már tőlem, de a szórakoztatási értéke soha nem veszít. Mint aki elgondolkodik pillantok a plafon felé egy pillanatra, végül ismét vissza rá.
- Nem mondanám - ne essünk félreértésekbe: a helyzet maga nagyon szórakoztató, imádom ezt csinálni. Az emberek különböző fokú zavara jó kedvre derít, de legyen bármilyen hihetetlen, ha már ennyire messze merészkedem, a szavaimat általában komolyan gondolom. Ha nem teszem, időben kiderül a másik fél részére is: leginkább abból, hogy nem viszem el vacsorázni egy másik országba, vagy, ha el is jutunk eddig, a beszélgetés első húsz percében hagyom itt.
- Egyszerűbb lenne úgy beszélgetni, ha látom az arcod - jegyzem meg mellékesen, mikor a pincér lép az asztalunkhoz a kért italokkal. Hargita elé kerül a boros pohár, amibe tölt is a pincér, elém pedig a whisky-t csúsztatja, végül arrébb lépve vár.
- Rendelj, kedves - emelem ajkaimhoz a poharat és kortyolok bele aprót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Még mindig szórakoztató látvány, ahogy haja és tenyere mögé bújik, de nagyban megkönnyítené a beszélgetés őszinte menetét, ha láthatnám az arcát. Nagyon úgy tűnik, hogy nem partner benne, így csak elfogadom a sorsom, ami jelenleg az, hogy nincs esélyem választ kapni a nemrég feltett kérdésre - valószínűleg nem akarattal, de gyönyörűen tereli le, én pedig hajlandó vagyok úgy tenni, mint akinek nem tűnt fel. Szívesen.
- Ugyanazt - tolom ki az asztal szélére az étlapot. A pincér lép el tőlünk. Mosolyogva emelem meg felé poharamat, nevetésemet fogom vissza a majdnem kiöntött borra, és kortyolok.
- Nem szándékos, hogy zavarba hozzalak - ingatom meg fejemet. - Én köszönöm, hogy megtisztelsz a jelenléteddel. Remélem nem érzed magad feszélyezve, szeretném, ha jól éreznéd magad - mosolyodom el kedvesen. Halkan hümmentek a kérdésre.
- Itt van dolgom, amitől csak egy ebéd erejéig tudok elszabadulni. Elnézést kérek a kellemetlenségért, de ha már megígértem, mindent megteszek azért, hogy meg is tartsam azt neked - kapom el tekintetét.