A síkaland ötlete nem volt rossz, belementem hamar, habár nem síelni fogok, mivel azt annyira nem szerettem mint snowboardozni. Na az.. azzal nagyon jó kapcsolatot ápoltam. Régebben apámmal mindig elmentünk snowboardozni, ha volt egy kis ideje rám, míg a későbbiekben anyám is csatlakozott hozzánk elrontva az apa-fia foglalkozás szépségét. Hamar belejöttem ebbe a sportba mivel jó érzékem volt hozzá, na és a reflexeim, az egyensúlyom is köszönik szépen, megfelelőek voltak hozzá, így nem csak simán fel és lecsúszkáltam a hegyről, hanem egy kicsit extrémebb mozdulatokkal tettem. Amióta apám elment azóta nem volt rá alkalmam, na és elköltöztünk ide, Magyarországra ám Dashának hála most újra űzhetem az egyik kedvenc sportomat. A kelés időpontjában azonban volt egy kis gond. Nem sok kedvem volt felkelni, sőt szinte semennyi sem, de erről nem tehetett senki. Egy kicsit sokat voltam fent mostanában éjjel és a szervezetem még nem teljesen szokta meg a dolgot. Mikor a drága átesett rajtam és nevetésben tőrt ki, akkor a fejembe húztam a párnát, mert még nem volt kedvem kikelni... Grace végül csak összeszedte magát és kiment én pedig újra a drága félálomnak szentelhettem minden egyes másodpercemet... vagyis nem. Egy kis idő elteltével feljött és ellopta a takarót az a kis hamis.
- A takaróm! - morgolódtam és kipillantottam a párna alól, de olyan világos volt, hogy a eltakartam a szemem. - Megölsz te nő, esküszöm, te meg akarsz ölni! - nyögtem ki pár másodperccel később és felültem. Nagy sóhajjal jutott el a tudatomig, hogy én most már nem fogok aludni, szóval kikászálódtam és nekiláttam felöltözni. Miután megvoltam vele Palomára emeltem a tekintetem, aki remegve nézett rám. - Nyugi törpe, nem maradsz itt. - jegyeztem meg és erre abbahagyta a remegést, majd odabújt a kezemhez. Megsimogattam a bugyuta fejét, majd összekaptam a cuccait és lekocogtam vele. Leérve megéreztem a tea illatát, így szinte repültem a konyhába és eloroztam a saját részemet. Na hát milyen jó is egy kis tea reggel... Szórakozottan néztem ahogy Grace türelmetlenkedik.
- Nyugalom, ne parázz, elérjük azt a vonatot. - mosolyogtam rá, majd Palomára néztem. Miután megittam a teát elöblítette a bögrét és felkaptam a kutyát, majd felöltöztettem közölve, hogy ő is jön. Na persze máris jöttek az ellenérvek! Végül sikerült meggyőznöm az én kis gráciámat, hogy igen a kutya jön, szóval elindulhattunk. A vonatút olyan volt, akár egy kínvallatás, mivel vagy hatvanszor kellett elmagyaráznom, hogy a kutya jön, mert teljesen ki lenne, ha megint otthon hagynánk teljesen egyedül. Múltkor még egy párnát is széttépett, mikor egyedül volt. Mi lenne, ha egy egész napot hagynánk magára... Bele sem akartam gondolni. Megpróbáltam elterelni a témát, ám nem sok sikerem volt, ezért nagyrészt csak ismételgettem magam a vonatút alatt. Miután végül leszálltunk a vonatról megkönnyebbült arckifejezéssel tettem le a kutyát a hóba, hiszen teljesen fel volt öltöztetve, nem lesz baja. Paloma persze teljesen izgatottan ugrált körbe mindent ami csak az útjába került, így minket is. Mégis csak jó ötlet volt elhozni, mert már kezdtem aggódni amiatt, hogy nem fogja élvezni a kiruccanást. A szálláshelyig a lábam mellett jött a kutya, így egy kicsit el volt fáradva mire odaértünk. Lepakoltam, majd körbetekintettem a szobában amibe kerültünk. Persze a drágámnak volt még egy ellenvetése ami vigyort csalt az arcomra.
- Dehogy, habár megnézném ahogy snowboardozik... lehet lenyomna. Láttam is valami képet erről... a muglik tudnak valamit. - nevettem fel, majd ledobtam magam az ágy szélére. Ezután kijelentette, hogy ő mindjárt éhen fog halni, ezért felvont szemöldökkel néztem rá. - Csak nem terhes vagy... - kérdeztem abszolút komolyan, de nem bírtam sokáig, kitört belőlem a nevetés. mivel poénnak szántam. Ugyan hogy lenne terhes... De azért poénnak jó volt.  - Na jó, menjünk szerezzünk valami ehetőt, mert elfogysz itt nekem. - jelentettem ki és elsétáltam vele étkezni, de én nem ettem semmit. Nem voltam éhes, ráadásul nem is kívántam most semmit. Megeshet hogy meghűltem a napokban... A gondolat miatt megvontam a vállam, majd mikor végzett visszamentem vele a szálláshelyre és kint ácsorogtam míg átöltözött, voltam ilyen lovagias. Miután végzett én is gyorsan átkapkodtam a ruházatomat és felkaptam Palomát és kisétáltam vele. Egy kicsit szórakoztatom a törpét, hogy aztán pihenjen egy jót míg mi kiszórakozzunk magunkat. Míg ők a kezdőket próbálják megtanítani addig én elleszek a kutyával is. Nem volt kedvem oktatóbácsit játszani. Persze Grace és Dasha már ismerték egymást, így sejtettem, hogy összetartó egy csapat. Köszöntem mindenkinek, majd vállat vontam Dasha megszólalására.
- Nyugi, nem viszem fel oda!-mutattam fel a hegytetőre. - Még a végén meghalna nekem... de azért  muris lenne egyszer levinni a kezdő pályán rátéve a deszka elejére. - mondtam szórakozottan, majd figyeltem a jelenetet, miután megkaptam a bérletet. Dasha találta ki az egészet, így nem volt csoda mennyire felkészült és szépen elmagyarázta a dolgokat a többieknek, majd megindultak a kezdő pályára. Hirtelen visszakiáltott nekünk én pedig felé pillantottam, majd visszakiabáltam.
- Megvárlak titeket, ráértek gyakorolni. - kiáltottam vissza, majd gyúrtam egy hógolyót és eldobtam nem messzire. A törpe máris szedte a lábait és mikor odaért szomorúan vette tudomásul, hogy az nem egy labda. Persze én jól szórakoztam rajta és végül előszedtem a labdáját, aztán eldobtam neki. Könnyű lefárasztani a kutyát, ha ilyen kicsi. Egy ideig játszadoztam vele, majd Gracere pillantottam és vissza a kutyára.
- Szóval, van kedved borulni drága? Beviszem a kutyát aztán mehetünk... nem akarom szegény kitenni annak, hogy olyan magasra felviszem. - feleltem szórakozottan és megfogtam a kezét. -  Csak azért hoztam el, hogy megkíméljük a berendezéseket, mert itt legalább a közelben vagyunk. Ha teljesen magára hagytuk volna egy egész napra, akkor szétszedte volna a kanapét, a házat meg mindent. Lehet egy törpe de a fogai azért elég jók. - mondtam és felkaptam a visszaérkező Palomát a hónom alá aztán becipeltem magammal és letettem. Miután biztos voltam benne, hogy nem fog nekimenni semminek kisétáltam újra és a lányra emeltem a tekintetemet. Én benne voltam abban, hogy menjünk egyet és az is biztos, hogy a többiek ellesznek még egy kis ideig a tanulással, szóval belefér az az egy kör. Na és szemmel is tarthatom, nehogy nekem butaságot csináljon... Ha elesik akkor biztosan lesz hozzá pár kedves szavam! Habár jobban fogok aggódni mint azon gondolkozni, hogy mivel szidjam le, de ki tudja, amíg nem esik el addig nem tudom mi lesz. De majd akkor...