Krisztof
Marseille, 2015 szilveszter
Marseille, 2015 szilveszter
Renée persze csak huncutul elmosolyodik a kijelentésre. Mikor is érezte magát ennyire fiatalnak utoljára? Idejét sem tudja, pedig nem egy Stonehenge korú kövületről beszélünk, mikor az auror kerül szóba. Éppenséggel egy ereje teljében lévő, hamvas és friss huszonévesről, akinek ugyan van egy gyereke, de ez mit sem dobott rajta a korát illetően.
A napja pocsék volt. Annyira pocsék, hogy én magam említést sem teszek róla, mert egyszerűen semmi értelme nem lenne, meg különben is. Ha Renée nem gondol rá, nem az én dolgom, hogy emlékeztessem. Aztán persze Krisztof élete sem egészen úgy alakult, ahogy azt eltervezte. És hogy tisztába tegyük a dolgokat, ilyen az, amikor két minisztériumi megfáradtan és elnyűtten találkozik és úgy döntenek, itt az ideje szórakozni és méltó mód búcsúztatni az óévet egy jobbért cserébe.
A felé nyújtott italt könnyeden fogadja el, a "ki fizet?" gátlások rég elmúltak már. Aki épp rendel, az állja, meg hát, ez a mennyiség lassan közelíti a vödröt, így nem számolják egy ideje.
- Egészségünkre! - és igen, tartja a szemkontaktust, ameddig lehet, majd egyetlen húzásra eltünteti a pohár tartalmát. Kezét a férfiéba csúsztatja és az ő arcán is megjelenik az a kis csíntalan mosoly, ami zöld utat enged a további szórakozásnak.
- Nem vagyok még elég öreg ahhoz, hogy kifulladjak - és igen, ez a végszó egész egyszerűen tökéletes. A táncparkett felé indul és valószínűleg Krisztof sem tesz másképp, úgyhogy nagyjából középre érve szembe fordul vele, karjait a nyaka köré fűzi és úgy kezd el táncolni, ahogy azt a tizenévesek bőven megirigylik. A férfi már önmagában sem nyújt egy akármilyen látványt és hát, valljuk be, Renée-nek is van mit a tejbe aprítania, de így együtt... Nem csoda, hogy a kíváncsi tekintetek megtalálják őket.
- Nos, azt hiszem még pár tánc és komplett közönségünk lesz - kuncog egy kicsit, ahogy ezeket a szavakat megpróbálja érthetően eljuttatni a másikhoz. Hangos a zene, itt a suttogásnak semmi haszna.
A napja pocsék volt. Annyira pocsék, hogy én magam említést sem teszek róla, mert egyszerűen semmi értelme nem lenne, meg különben is. Ha Renée nem gondol rá, nem az én dolgom, hogy emlékeztessem. Aztán persze Krisztof élete sem egészen úgy alakult, ahogy azt eltervezte. És hogy tisztába tegyük a dolgokat, ilyen az, amikor két minisztériumi megfáradtan és elnyűtten találkozik és úgy döntenek, itt az ideje szórakozni és méltó mód búcsúztatni az óévet egy jobbért cserébe.
A felé nyújtott italt könnyeden fogadja el, a "ki fizet?" gátlások rég elmúltak már. Aki épp rendel, az állja, meg hát, ez a mennyiség lassan közelíti a vödröt, így nem számolják egy ideje.
- Egészségünkre! - és igen, tartja a szemkontaktust, ameddig lehet, majd egyetlen húzásra eltünteti a pohár tartalmát. Kezét a férfiéba csúsztatja és az ő arcán is megjelenik az a kis csíntalan mosoly, ami zöld utat enged a további szórakozásnak.
- Nem vagyok még elég öreg ahhoz, hogy kifulladjak - és igen, ez a végszó egész egyszerűen tökéletes. A táncparkett felé indul és valószínűleg Krisztof sem tesz másképp, úgyhogy nagyjából középre érve szembe fordul vele, karjait a nyaka köré fűzi és úgy kezd el táncolni, ahogy azt a tizenévesek bőven megirigylik. A férfi már önmagában sem nyújt egy akármilyen látványt és hát, valljuk be, Renée-nek is van mit a tejbe aprítania, de így együtt... Nem csoda, hogy a kíváncsi tekintetek megtalálják őket.
- Nos, azt hiszem még pár tánc és komplett közönségünk lesz - kuncog egy kicsit, ahogy ezeket a szavakat megpróbálja érthetően eljuttatni a másikhoz. Hangos a zene, itt a suttogásnak semmi haszna.