Mat


Egész nap olyan hangulatban van, mintha közölték volna vele: a Mikulás nem létezik. Pontosabban mégsem, hiszen ezt már elmagyarázták neki párszor, csak nem hitt a sok butának. A felnőttek nem tudnak semmit, és hazudnak önmaguknak meg egymásnak! Inkább olyan érése van, mintha be is bizonyították volna, hogy márpedig akkor sincs Mikulás.
Folyamatosan sírásra görbül a szája, mert egy teljes hétvégét külön kell töltenie az ő csodálatos pajtásától. Ez a második alkalom, hogy ilyen megtörténik, pedig az első magányosan töltött nap borzalmai után Lencse még az illemhelyiségbe is megpróbálta követni Kíszt, hogy megpróbálja meggyógyítani kicsi lelkét a jelenlétével. Most persze nem sok választása volt, Nadine miatt kellett vonatra szállnia, ugyanis nővére Franciaországban tartózkodik éppen, és határozottan ragaszkodott hozzá, hogy Leonie látogassa meg. Csak annyit írt, hogy életbevágóan fontos, de az okát nem volt hajlandó megosztani a kis vörössel. Márpedig, ha hívják, ő megy, engedelmes kistestvér módjára. Jajj, Nadine, mit akarhatsz, te lány? - Ez a kérdés foglalkoztatná, ha nem érdekelné sokkal jobban, hogyan fogja túlélni ezt a végeláthatatlan hétvégét. Végigcsoszog a vonaton, és miközben jobbjával dudorodó, mocorgó pulóverét tartja, másik kezével belök egy random kabinajtót, hogy betelepüljön, mint a besenyők. Az első pillanatban még nem foglalkozik azzal, hogy ki van odabent vagy éppen ki nincs, felhúzza a pulóvert, és szabadjára ereszti az ott rejtegetett apró baglyocskákat. Bizony, lenyúlt párat a kastélytoronyból, hogy útközben is tudjon levelet küldeni: majd tízpercenként kihajít egyet az ablakon, mint egy modern Juliska. S miután táskáját ledobta, már kotorja is elő a pergament, hogy lefirkantsa első üzenetét. Pontosabban csak szeretné, mert feltűnik neki, hogy valaki éppen hozzá beszél.
-Hmm? - felpillant, és azonnal felderül elhagyatott, szomorú pandához hasonlatos képe, amint felismeri a kis banánkát. Jéé, hát ő a háztársa! Ja, nem. Akkor évfolyamtársa... vagy csak iskolatársa? Mindegy, valahol már látta, s nem egyszer.
-Sziaaa! - kiált fel, mire az összes bagoly ijedten rebben szét, ő maga pedig átvágódik a srác mellé, hogy egészen a közelében kuporodjon le. Egy kis társaság talán jót fog tenni piciny lelkének.
-Megyek a nővéremhez. Meg kell látogatnom, mert… nem is tudom igazán, miért. Biztos hiányzom már neki, olyan régen találkoztunk! - arrébb tessékel egy kis szárnyast, és ölébe húzza az imént földre csúszott üres pergament.
-Te hova tartasz? Karácsonyi ajándékvásárlást rendezel? Lehet, hogy Párizsban tényleg sokkal érdekesebb dolgokat találni. Fynnci azt mondta, szerezzek neki fütyülő szöcskét. Még sosem hallottam ilyesmiről. Te igen? De a szobatársai megint ki fogják zárni, ha folyamatosan fütyörésznek a bogarai - levegővétel nélkül kezd neki a fecsegésnek, s nem csupán azért, mert ez az alap nála, hanem mert így kevésbé van sírhatnékja.

Mat


Értetlenül túr bele a loboncába, nem tudja mire vélni a visszakérdezést. Talán Mat nyitott szemmel aludt, azért nem értette, miket mondott neki eddig. Mikor a gólyalakban héderezett az iskolába érkezésekor, akadt ott egy lány, akinél tapasztalt már ilyet. No, az roppant ijesztő volt, kénytelen volt hát bebújni egy ismeretlen mellé az ágyba, hogy ne féljen egyedül.
-Igen, Leonie vagyok - helyesel nagyokat bólogatva, majd a magyarázat hallatán rögvest el is tátja a száját.
-Umm… te elmész csak azért Franciaországba, hogy gitározni tanulj? - ezen muszáj nevetnie egyet. Ezek után senki nem szólhat egy szót sem, ha Új-Zélandra utazik csak azért, hogy táncleckét vegyen valakitől.
-Akkor Te nagyon lelkes tanuló lehetsz. De közelebb nem találtál tanárt? Vagy addig vehettél volna valaki mástól órát, nem? - minimum Keith Richardsnak kell lennie annak az oktatónak, ha Mat ennyire ragaszkodik hozzá. Gyorsan körbe is néz a kis vörös, hátha megpillantja az említett hangszert. Mennyivel mókásabb volna az út, ha a banánsrác közben zenélne neki.
-Itt van a hangszered? Játszol valamit? Énekelhetnék mellé! Sok számot megtanultam ám, mert nálunk, a padláson,  folyamatosan szól a lemezjátszó. Párizsig összerakhatnánk egy performanszt, és annak biztos a te tanárod és az én nővérem is örülne. Mit szólsz? - természetesen nem vesz vissza a tempójából. Egyszerűen képtelen rá, szívfájdalom ide vagy oda; mindig pörög, mint a chemotoxos légy.
-Umm, szerintem jobban érzik magukat kint, mint a pulóverem alatt - pillant a baglyokra, bár tény és való, hogy műsor lenne, ha most elkezdenék összefogdosni mindet.
-Csak nem tudtam, hogy el szabad-e őket hozni az iskolából, úgyhogy kénytelen voltam kicsempészni az összeset, hogy tudjak írni útközben is, mert Kísz biztosan nagyon szomorú lenne, ha azt hinné, hogy eszembe sem jut. Pedig… - egészen elszorul a szíve, úgyhogy inkább előkotorja táskájából a tintát, és gyorsan lefirkant egy üzenetet a pergamenre. "Utánam kéne jönnöd!" Letépi ezt az egy sort, összetekeri, és már éppen állna fel, hogy elkapja egy tollas barátját, de mily' meglepő, kiborítja a tintát; beteríti vele magát, az ülést, de még Matet is.
-Óó, jaj, bocsánat - szabadkozik, bár nem úgy tűnik, mintha igazán megbánta volna az apró balesetet. Ahelyett, hogy feltörölgetné, rákötözi levélkéjét egy kis barna bagolyra, és egyszerűen kihajítja az ablakon. Szegény madárka egy másodperc alatt tűnik el a nagy menetszélnek köszönhetően.
-És hol fogsz aludni? Vagy a tanárod megengedi, hogy nála légy? - meg szúnyog.

Mat


-Óóó, akkor nincs is nálad gitár? - szontyolodik el kissé, és nagyot sóhajtva kibámul az ablakon, ahol az imént eltűnt egyik aprócska baglya. Így már sokkal rosszabbnak ígérkezik az utazás. Sőt, miket gondol! Az egész hétvége egy katasztrófa, úgy, ahogy van, le kéne ugrania a vonatról, és hazaszaladni. Vagy egészen Budanekeresdig. Ki tudja, Kísz kikkel tölti az idejét, amíg a törpe nincs ott! Lehet, hogy elhívja Ellát unaloműzés gyanánt... Te szent zsíroskenyér hagymával és pirospaprikával! Akaratlanul is felkiált, miközben a maradék pergament összegyűri a kezében, és elhajítja. Egyenesen Matnek. Hoppá! Kicsit belefeledkezett saját bajaiba, és elfelejtette, hogy nincs egyedül. Előveszi legártatlanabb őzikeszemeit, és rápislog a fiúcskára.
-Jajj, hol is tartottunk? Ének! Ugye, ének? Szerintem, sokkal jobban jár mindenki, ha nem teszem. Bár Fynnci szerint nagyon szép a hangom, de hát ő a bátyám. Neki az a dolga, hogy füllentsen nekem - vigyorodik el, miközben mégiscsak összeszedi a földön heverő gyűrött, tépett pergament, és azzal kezd Mat orra előtt hadonászni. Elég ingadozó hangulattal rendelkezik. Az egyik pillanatban tökéletes világfájdalom csücsül az arcán, a következőben pedig már őszintén kacarászik sárga pajtásán… pajtásával.
-Óóó, persze! A divatszakmában fogok elhelyezkedni, fel sem tűnt? - felpattan, és megpördül a srác előtt, hogy szemügyre vehesse mai összeállítását. Piros ruhácska, rajta egy rikító színes pulóver, amit valószínűleg Kísz ruhatárából nyúlt le, ugyanis vagy a térdéig leér, citromsárga harisnya, megspékelve egy rénszarvasos térdzoknival. Tökéletes összhang! Mintha beleesett volna a ruhás konténerbe.
-Most is éppen az egyik divatbemutatómra tartok. Azok a párizsi kifutók... - és azok a párizsis szendvicsek! Visszahuppan Mat mellé, és maga alá rendezgeti pipaszár lábait.
-Te… - ismét eltátja a száját döbbenetében. Ez a fiúcska valami egészen hihetetlen!
-Te úgy jöttél el egy teljesen idegen országba, hogy még szállásod sincs? - vagy egy fél percig bámul rá hitetlenkedve, majd kitör belőle a nevetés, és felemeli jobbját, baljával pedig megfogja Mat kezét, hogy belecsapjon vele saját tenyerébe.
-Ez így olyan izgalmas! Tudsz franciául? Én csak pár szót, amit a nyaralásunk alatt tanítottak a fesztiválozók, de azt hiszem, azzal nem boldogulnék, meg elég csúnyák is… - vidáman megvonogatja vállát.
-Végül is… azt nem tudom, Nadine szállása merre van, de biztos elférnénk mind a ketten nála. Mit szólsz? Az utcán mégsem aludhatsz, és már nagyon hideg van odekint. Bár én csak két napot maradok, talán még annyit sem… ha Keef eljön értem. De a nővérem biztos nem rakna ki Téged a szabad ég alá, ha megkérem rá. Mert amúgy lehet ám... nála sosem lehet tudni, milyen kedvvel ébred.

Mat


Az tény, hogy irracionálisan megviseli még egy kis külön töltött idő is Kísztől, nem tehet róla. Persze, ez a szituáció egészen más, mintha a kastélyban külön flangálnának - bár azt is ritkán teszik -, hiszen ott mégiscsak elérhető távolságban vannak egymástól, de most… most olyan nagy a távolság! Vörös törpénk fel sem foghatja, hogy nem pattanhat pajtása hátára, amikor csak kedve tartja. Ez a valóság annyira abszurdnak tűnik számára, mintha a Földet pálcikára szúrta volna egy óriás, és nyalókaként most kilógna a szájából.
-Umm… én sosem hiszek Fynncinek, de persze nagyon szeretem, amiért mindig megdicsér - vigyorodik el. Tulajdonképpen pont úgy bánik vele a testvére, mint egy nagy óvodással, merthogy Lencse bizony le is ragadt azon a szinten, ezt kár volna szépíteni.
-Óóó, a nővéred énekel? Akkor biztos mindig szép a karácsonyotok: tudtok kánonban énekelni a fa körül! - tapsikol párat, de ha már belekezdett, nem hagyja abba, és megtapsolja Mat öltözetét is. Ami egyébként igencsak lehangoló.
-Ettől az öltözettől olyan szomorúnak tűnsz. Színesben kéne járnod, mert.. mert az.. az sokkal színesebb! - vágja ki magát roppant fifikásan a mondatból.
-Van is nálam Kísz ruháiból pár, át akarsz öltözni? - félő, ha pajtása szerelésében meglátná újdonsült barátocskáját, egész úton őt ölelgetné hiánypótlásnak. Ahh, hogy mennyire magányosnak érzi most magát! Újabb adag tintát vesz elő, és megint ráfirkant néhány szót egy gyűrött pergamen cetlire, hogy egy újabb baglyot tessékeljen ki vele az ablakon, majd egyből odalép táskájához, és elkezdi kipakolni belőle az említett ruhadarabokat. Pontosabban inkább egy hatalmas rendezetlen kupacot dobál Mat mellé az ülésre, ő maga pedig letérdel a halom elé a földre, és arcát belefúrja a rikító káoszba. Alig vannak problémák a lelkében… vagy fejében.
-No, kérsz valamit? - néz fel egy fél perc elteltével, és meglóbál a srác orra előtt egy lila boát. Hogy ilyeneket minek hozott magával…?
-Umm… és abban a sátorban meleg van ilyenkor? - ráncolja össze homlokát, amint előkerül a mentőötlet. Komolyan elgondolkozik ezen az eshetőségen. Végül is a sátorozás jó móka. - És hova akarsz sátrat verni? Az Eiffel-torony lábához? - kuncogja el magát, és már pattan is fel a játék hallatán. Első gondolata, hogy fogócskázzanak a vonaton, úgy tűnik, nem fog megvalósulni, ám jókedve töretlen, ahogy beleveti magát a szétszórt ruhákba, miközben ismét helyet foglal Mat aurájában.
-Uno? Nem ismerem! Az valami kártyavár építős játék? Egyszer húsz emeletes várat csináltunk otthon, de szerintem apa csalt, mert mintha láttam volna, hogy kicserélte a paklit a sajátjára - ezen elmélkedik egy fél pillanatig, majd megrázza a fejét. - Nem csalhatott! Azt mondta, nem bűvölte meg a kártyákat - kis naiv Lencse.

Mat


-Többet kéne színes ruhákban járnod, mert… mert én is mindig felvidulok reggelente, ha belenézek a tükörbe. És Wowbagger is mindig sokkal boldogabb, ha befestem a fekete szőrét sárgára; akkor kicsit olyan, mint egy csibepudli. Vagy egy szőrös banán. Már nem úgy, mint te… vagyis te nem vagy olyan szőrös, mint Wow, csak banán. Mármint sárga. Szóval érted… - nagy gesztikulálások közepette magyaráz, s ha Mat nem vigyáz, a hadonászó törpe még fejbe is kólintja roppant lelkesedésében.
-Kíííísz! - belesüpped az ülésbe, de a következő másodpercben már újra feltérdel, és kihúzva magát folytatja.
-Ő az én pajtásom! Együtt lakunk a padláson… és tulajdonképpen Budanekeresden is, ha éppen oda kell mennie - elmereng az utóbbi napok mesés idilljén, amit abban a lakásban átélt, és ettől újra összeszorul a gyomra. Hogy fogja túlélni ezt a pár napot egyedül? Vagyis… mégsem olyan egyedül, hiszen itt van Mat, később pedig majd a nővére boldogítja, de az mégsem ugyanaz.
-Nem szoktunk elválni, úgyhogy kicsit hiányzik - igen, ez azt jelenti, hogy tényleg nem töltenek el pár óránál több időt külön. Valamiért egyikük sem érzi magát olyan komfortosan a másik nélkül; legalábbis Lencse biztosan nem.
-A leghosszabb idő fél év volt, mert Keef ösztöndíjjal elutazott, viszont az már olyan nagyon régen történt! Alig emlékszem rá - kamuzza, és mielőtt elbőgné magát, mint egy kisgyerek, inkább témát vált.
-Amíg te élő szobor leszel, én gyűjtöm a pénzt vacsorára! - kuncogja el magát, s miután megkapja a menő szemüveget, már hangosan nevet.
-Akkor ma buliba megyünk? Vuhhúúú! - felpattan a helyéről, és fantasztikus higanymozgásával egyből betolja az évszázad figuráit. Búvárkodás, szeletelés, szüretelés, mosogatás, húsdarálás, birkanyírás; minden kisujjból megy neki. Cseppet sem zavarja, hogy nincs zene, amire táncolhatna. Mindenki olyant képzel hozzá, ami jólesik neki - Lencse többek között kacsatáncot hall a fejében.
-Havaziiik! - a kijelentésre újból levágódik a fiúcska mellé, és majdhogynem átmászva rajta kibámul az ablakon.
-Csinálhatunk angyalkááát! - rángatja meg a ruhaujját.