Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kékjeim végig követik a mozdulatsort, amit csinál. Keze simul tarkójára, mint aki valamin nagyon gondolkodik, amin nem kellene. Mintha zavarná. Ahogy előrehajol a korláton látom megfelelőnek a pillanatot, hogy kilépjek a sötétség jótékony takarásából és szólaljak is meg. Arcára pillantok, ahogy felém fordul, mosolyom automatikusan lesz szélesebb, míg mellé sétálok és elhelyezkedem. - Nyertem. Szeretek nyerni - gondolkodom el pár másodpercre. A hitelesség kedvéért még az ég felé is biccentem fejemet kicsit, majd vigyorodom el, és nézek lefelé megint. A vigyorból lesz halk nevetés, szemem elé kapva kezemet engem ki azt - nem olyan hangos, mint amit megszokhattunk, hiszen véletlen sem akarnám felhívni magunkra a figyelmet. Túl jól esik az, hogy csak létezzek, és a nevetésem őszinte legyen, ne pedig mű, ami rengeteg energiámat elszívja. Másképpen nem is követtem volna Reinert, amint a második alkalom ismét felkínálkozott, hogy meggyőződjek arról, valóban őt láttam-e.
- A poharadról leesett egy vízcsepp. Gondolom hideg volt a pia, amit lehúztál - vonom meg vállaimat, ahogy meg is válaszoljam a nemrég feltett kérdést. Torkomat köszörülöm meg, hogy a nevetés ismételt ingerét elnyomjam, majd sandítsak oldalra. - Szóval tényleg menekülsz - bólintok egyet, ahogy előrefordulok.
- Nézz már rájuk. Nekik rendesen ez a buli. Az a pasi… - emelem el mutatóujjamat, a korlátról, hogy a tömeg széle felé mutogassak. - Az ízléstelen és undorító zöld ingben, látod? - várok valami visszajelzést Reinertől, majd folytatom szinte azonnal. - Nem is gondolnád róla, főleg, mivel egy idióta, de egy igen neves és nagy cég vezetője, ami kozmetikumokkal foglalkozik - fordulok Reiner felé, hogy elkaphassam a szürkéskék tekintetet, ami még az irritáló fényekben is visszaadja a színét. - És mégis tudja élvezni. Majdnem mindig itt van, és fogalmam sincs hogy képes erre -  túrok tincseim közé kissé fáradtabban, mint ahogy neki indultam a mai estének. Lejjebb ereszkedem, államat támasztom tenyerembe, ahogy az alattunk elterülő és vonagló testeket fürkészem. A társaságomra siklanak kékjeim, akik ismét egymás szájában - egyelőre - élvezik az este hátralévő részét. Mosolyogva csóválom meg fejemet, ahogy pillantásom tovasiklik, és oldalra fordulva állapodnak meg Kendén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halk nevetésem után kezdem el pásztázni a tömeget, pedig egyáltalán nem érdekesek. A látszatra hajt az összes, de az álarc mögött semmi nincs, amire legalább kicsit büszkébbek lehetnének. Nekem legalább a nevemtől függetlenül is van okom arra, hogy tudjam - igenis más vagyok, mint ők. Küzdenem sem kell azért, hogy kitűnjek a tömegből, viszont vannak olyan helyzetek, amikor semmilyen álarcot nem kellene hordanom. Amikor kicsit lehetek önmagam. És az illető, aki mellett ezt - minimálisan ugyan - megmerem tenni éppen mellettem áll. Somolyogva kezdem el neki magyarázni, hogy kit is kellene megtalálnia a tömegben, majd fejtem ki véleményemet - nem túl hosszan. Éjt nappallá téve tudnék beszélni a legtöbb itt tartózkodó emberről, de már csak a szavak, amiket róluk formázok leszívják az agyamat.
- Az is -  bólintok egy aprót a megállapításra. - De ott segít, ahol tud - mert az álarc, amit mutatnak a külvilág felé, nem véletlen, így még csak meg sem közelítik a valóságot. Abban is biztos vagyok, hogyha Reiner látna akár engem egy olyan társaságban, amiben valamikor nap, mint nap kell mozognom, elhinni sem akarná talán, hogy egy és ugyanazon emberről beszélünk. - Éli is - biccentek fejemmel a pasi felé, aki már a földön csinál valami brutálisan megalázó táncmozdulatot. Szám szeglete megremeg, pfölve engedem ki a nevetést, mert most esélyem sincs, hogy visszatartsam. Szemeim elé emelem tenyeremet, miközben hátat fordítok a korlátnak, derekamat támasztom annak, fejemet felemelve nevetek. Vállaim rázkódnak tovább minimálisan, de hamar sikerül moderálnom magam. Reinerre sandítok le egyetlen pillanatra, majd mosolyodom el féloldalasan, ahogy kékjeim elvesznek a fekete égen.
- Már vágod, hogy a sekélyesekhez és ízléstelenekhez tartozom? - sandítok le, majd szusszanva fordulok ismét előre, hogy mellé helyezkedjem. Fejem is felé fordul, egy még így is visszafogottnak nevezhető vigyor kerül arcomra a kérdése hatására. - Inkább csak tartok egy szünetet egy sokkal élvezhetőbbnek titulálandó ember társaságában - felelem a kérdésre őszintén. Vannak olyan pillanatok mikor minden sok, és csak menekülnék a társaságból, mert nem elég, hogy nem érhetnek fel hozzám, de még idegesítőek is, és jelenleg Reiner a legjobb alany arra, hogy kirángasson a révületből. Lényegében már a kisugárzása elég lenne, de ha beszél hozzá, csak még jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nevetésem erősödik, bár nem bántóan, ahogy Kende csatlakozik hozzám. Sok mindent képzeltem el a ma estére - találok olyan ismerősöket, akikből hasznot húzhatok, új fotózások tömkelegét, mégsem számítottam arra, hogy a társaságomat a hátam mögött hagyva fogok nevetni őszintén Kendével mindenkitől távol. Majdnem mindenkitől, miközben a cuppogó hangok - Merlinre mondom, hogy ez gusztustalan - az én fülemet is megütik, mikor szünet van egy-egy dal között. Elég ehhez pár másodperc, így szinte imát rebegek, amikor elindul a következő és nem kell tovább hallgatnom. Most azonban mindegy, mikor nevetésünket viszi a víz messze. Aprón megrezzenő vállakkal túrok tincseim közé, hogy összeborzoljam őket, majd szusszanjak egy halkat. Oldalvást nézek Kendére, amikor megszólal, éppen egyetértően bólintanék, mikor válla érinti vállamat. Nem fontos, hogy aprón, hogy nem sokáig, de akkor is megtörtént. A mozdulat abbamarad, az inger nőttön nő bennem, hogy csak fogjam magam és elsétáljak, de ahogy ránézek - az valahogy elmúlik. Nem csak szavai mentén, ámbár sokat nyomnak a latban, hanem ahogy mondja: felszabadultan. A kezdeti megszeppenésen túllépve, ajkaim akaratlan görbülnek felfelé.
- Viccelsz? - egyenesedem fel, hogy zakóm gallérjához nyúljak és rántsak rajtuk egyet. - Ő tanult tőlem - hagyják el a szavak ajkaimat teljesen komolyan, ám nem bírom sokáig, halkan nevetek fel végül. Fejemet ingatom meg, ahogy visszatámaszkodom a korlátra.
- Az egész emlékezetes lenne - nyammogok kicsit felfelé pillantgatva, végül csak vállat vonok. A látszatra adni kell, valamikor még fontos is, de nem érdekel, hogy az emberek hova skatulyáznak be. Kevesen ismernek olyan mélyrehatóan, hogy adjak a szavukra, így őszintén szólva, az sem érdekelne, ha Kende felszínesnek tartana - a legjobb, hogy erről szó sincs. Hitetlen nevetek fel a reakcióra, kékjeim esnek arcán felbukkanó gödreire, amivel együtt bukkan fel a gondolat: eddig egyszer sem nyúlt a füléhez. Széles mosoly marad ajkaimon a nevetés után.
- Használtad a szofisztikált szót, fejlődőképes vagy - bólintok egyet, majd mozdul fejem minimálisan előre, ahogy lesütöm tekintetem. - És kösz - utalok itt arra, hogy ezt akár ő is mondhatta volna. A helyzet életidegen kissé, hiszen - bár hivatalosan még nem praktizálok - egy páciensemmel ütöm el az időt egy olyan hajón, amin egyikünk sem feltétlen szeretne lenni. Az egyesek szerint sorsnak csúfolt, de egyébként simán életnek hívott dolog, alkalmakkor nagyon pofátlan tud lenni. - Kihagynám. Túl drága a szettem ahhoz, hogy bujkáljak bárhol is - látványosan borzongok meg. Tekintetemmel követem a mozdulatsort, ahogy a kabát a korlátra kerül, fejem nem mozdul, így pontosan Kende felé fordul továbbra is, így tökéletesen láthatja a megváltozott mosolyt, amit kérdése vált ki. A korlátra támaszkodva fordulok hátra törzsből a hátunk mögött hallatszódó zajra, széles vigyort engedek meg a párra, akik majdnem repültek egyet, végül teljesen a lépcső irányába fordulok. Derekamat döntöm a hűvös korlátnak, halkat hümmentek.
- Mi lenne, ha most te mesélnél még, Reiner? - sandítok le rá. - Vagy ajánlatod van esetleg? - rebben meg szemöldököm kérdőn. Testem mozdul, felé fordulok, kezem markol rá a korlátra, ahogy türelmesen várakozom. Ilyenkor legalább képes vagyok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felszabadultan nevetek Reinerrel, miközben éppen a legjobb pofát kellene vágnom minden megszólalásukhoz a lent ülőknek. Kékjeim villannak is rájuk, ahogy a gondolat megszületik, mosolyom visszafogottabb lesz, mindössze vállaim rándulnak még meg kissé, amolyan utóhatásként. A kérdésre dörzsölöm meg arcomat fejemet ingatva. - Azt inkább egy fogyatékos hernyótól - merem remélni, hogy egy fokkal - tudjuk, hogy rengeteggel - jobban mozgok a parketten, mint a mágnás a földön. Lehet éppen rohama van, csak éppen senkinek nem tűnik fel? Kár lenne érte, nagyon jó kozmetikumai vannak, és van egynéhány, amiről még én sem mondanék le szívesen.
Beleülök a pillanatnyi csendbe, amit Kende további nevetése tör csak meg, majd halk hümmentése. Az eget fürkészem, és a körülöttem lévő emberek generálta zsivaj, a poharak csörömpölése, a jókedvű nevetések, egy pillanatra mind megszűnnek létezni. És abban a pillanatban, mintha a Pielavesi tó mellett állnék egymagamban, ahogy egyébként olyan gyakran megteszem. A képzelgés előidézte féloldalas mosoly nevetéssé növi ki magát, ahogy a külvilág ismét beoson gondolataim közé és hallom meg Kende kérdését. - Kértek már meg furcsábban is, hogy vetkőzzek - sandítok le rá elnyílt ajkakkal, szemtelen mosollyal ajkaimon, majd pillantok vissza az égre, ám mielőtt ismét átadhatnám magam a különös érzésnek, amit kiváltanak belőlem minduntalan, Reiner kérdése célba ér. Nem vagyok rest úgy mozdulni, hogy minden rezdülését elkaphassam a gyér fényben, és azokat úgy forgassam, hogy nekem legyenek jók. Azonban mikor rájövök, hogy erre nincs szükség, hiszen a folytatásból minden egyértelműen kivehető, a mosolyom mellett tekintetem is egy sötétebb árnyalatot vesz fel. Kékjeim zizzennek ajkaira: megnyalja azokat, alsó ajka minimálisan mozdul a levegőre, ahogy az befelé mozdul. Szemöldököm rezdül meg látatlan, a hangok ismét eltűnnek körülöttünk, halkan eresztem ki a nevetést torkomból. Gátlástalanul hatolok be a személyes terébe, kezem a korlátot markolja ugyanúgy, míg másik nyúl zakóm gombjához.
- Felhívom a figyelmed, hogy éppen flörtölsz velem - hangom rekedtesen csendül fel fülében, leheletem biztosan csiklandozza bőrét. Szavaim végeztével enged a gomb, a zakó lebben meg, ahogy az anyag kifele mozdul, míg én ugyanazt a mosolyt tartva egyenesedem fel, és kapom el azonnal a szürkéskék tekintetet. Elengedem a korlátot, kezem kínzóan lassan nyúl a nadrághoz, hogy kigombolhassam, ám mielőtt bármit is mutatnék magamból deréktól lefelé, kezeim felfelé mozdulnak az egyszerű fehér póló szegélyével ujjaim között és rántom le magamról. Izmaim mozdulnak kissé, ahogy az enyhe, mégis hűvösebb szél érinti meztelen bőröm. Ismét Kende elé lépek. - Egyáltalán nem érzem fairnek, hogy a te ötleted, mégis rajtad van még ruha - behajlított mutatóujjam érinti meg állát gyors mozdulattal, mintha meg akarnám emelni azt, csak lecsúszna ujjam, de erről szó sincs: ennyi éppen elég, hogy lassan, de biztosan felfogja, mit folytat, ha elég bátor hozzá. A gyors mozdulat után kezdek el hátrálni, kacsintok egyet, majd letaposva magamról a cipőt és a nadrágot fordítok neki hátat. Öles léptekkel termek a korlátnál ismét, a tavi víz undorító gondolata, ahogy megfogant úgy is száll tova, mert a már megivott whisky mennyiség nem hagyja, hogy ezen aggódjak - könnyed mozdulattal kapaszkodom fel a korlátra, majd lököm el magam, hogy egy gyönyörűen íves fejes ugrással csobbanjak a vízbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Minden ember életébe kell egy olyan személy, aki alaptalanul utálja. Az én életemben - meglepő -, de sokkal több ilyen jelölt van, mint az valószínűleg normális lenne. Nem tagadom, a legtöbbtől elfogadom, hogy utál, talán még rá is segítettem, hogy megtegye, de Domka nem tartozik ezen emberek közé. Mármint félreértés ne essék, felőlem utáljon, csak akkor mondja el, hogy miért. A nem tudom is lehetne egy válasz, az alapvető mágiám miatt, de egyelőre még ennyit sem kaptam a lánytól, és már igencsak bassza a csőröm az oktalan utálat, ami felém árad. Legalább legyen oka.
Hasonló gondolatokkal csúszok a pulthoz, ahol van akkora mázlink, hogy ismét egymás mellé kerülünk. Minden hátsó szándék nélkül mosolyodom el társaságomra, megszeppenve tapasztalom a kapott reakciót, de nem vagyok akkora tuskó, hogy tovább is vigyem. Legalább tudjuk, hogy elég ennyi, hogy hatással legyek rá, és nem. Eszem ágában sincs ezzel visszaélni. Elszakítom róla kékjeimet, ismét a kínálatot fürkészem, majd Domka után lépek még egyet közelebb, hogy a srácnak intézzem szavaimat.
- Egy jegeskávét. Sima jegeskávé, minden flanc és hab nélkül. Kösz - arcom mosolytalan, kifizetem a két kávét, majd pillantok Domkára, amíg a srác ellép, hogy el is készítse őket. Hátat fordítok a pultnak, derekamat döntöm neki, lesandítok a lányra. - Annyira csak nem esett nehezedre rendelni magadnak egy kávét a társaságomban - rebben meg szemöldököm, ajkam széle rezzen meg, ahogy visszafojtom a mosolyt. Laza öklömet emelem szám elé, ahogy megköszörülöm torkomat, majd elnézek róla, és a mellettünk elsuhanó tömeget figyelem. Többen is erre pillantanak, akiket még mindig könnyedén hagyok figyelmen kívül, ahogy eddig is tettem. Hogy lehetséges az, hogy valóban én érzem úgy, hogy Domka tesz nekem szívességet, amiért meghívhattam? Mosolyom szélesedik a gondolatra, elismerés csillan tekintetemben, de nem fordulok felé, nehogy véletlen meglássa és ezt kelljen hallgatnom az elkövetkezendő nem tudom hány órában. Bár tény és való, hogy elismerésre méltó, amiért ennyire tudja tartani magát mellettem. Azt is megmerem kockáztatni, hogy használhatom az imponáló szót ide. Mert valójában tényleg azt teszi. Imponál, hogy nem olvad a karjaimba és igenis elküldd a picsába. Nem kellene kihasználnom az alkalmat, igaz? Nemrég ígértem meg, hogy nem fogok visszaélni a helyzettel, ehhez kellene tartanom magam. Még akkor is, ha szórakoztató lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kiírnám én neonnal is, minthogy kihez tartozom, azonban vannak olyan cselekedetek, mondatok és érzések - maguk a pillanatok, amiket az ember megtartana magának. Ez is egy olyan pillanat. Önzőség lehet, tudok róla, nem is lenne újdonság, hogy valamit azért cselekszem meg, mert magamnak szeretném az egészet. Most is erről lehet szó, de nem bánom, kitartok amellett, hogy a helyzet hozta érzéseket igenis csak magamnak szeretném. Főleg, hogy a másik valami olyan játékot űz, aminek egyáltalán nincs tudatában, így az egésznek van egy amolyan játékos kimenetele. MÍg én pontosan tudom mit csinálok, addig Kende bizonytalansága, ami felüti a fejét olykor-olykor, egyre biztosabb lesz a tudatalatti cselekedeteivel - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az automatikus közelebb lépése hozzám a korláttól, ami ismét szemtelen lépésre biztat engem.
A hűvös víz marja bőrömet, ahogy körbeölel. Kicsit olyan érzést kelt az egész, mintha egyedül lennék a világon, nem is gondolok arra, hogy Kende vajon követ-e, míg meg nem hallom a víz alatt, a messzebb lévő tompa csobbanást. Szélesen mosolyodom el. Valószínűleg ez a jele annak, hogy ideje visszatérni a valóságba, így rúgok egyet, majd bukkanok fel. Vigyorogva simítom hátra tincseimet, ujjaimat ott hagyva borzolok rajtuk, miközben kiengedem a halk nevetést. Kékjeim figyelik a vízre felfekvő sziluettet, szemöldököm rebben meg, ahogy közelebb úszik. Látom ujjának mozgását, de nem pillantok fel, mikor megszólalok.
- Elég jól néz ki - szavaim után mozdul fejem, hogy felpillantsak, és bár az érzés nem ugyanolyan, mint a finn tó mellett, de hasonló, így borzongok meg enyhén a hatására. Lábaim folyamatos mozgása miatt fodrozódik a víz, amin meg-megcsillan a hajóról leszűrődő rohadt kevés fény, így jut el a tudatomig: ez tavi víz. Hangosan ciccenek fel, felső ajkam mozdul felfelé, az undor ül ki arcomra. Ezt nem gondoltam át. Egyáltalán nem. Jön a következő borzongás, ami máris nem olyan jóleső, mint az előzőek voltak, pótcselekvésként túrok ismét tincseim közé.
- Csak ilyen remek ötleteid szoktak lenni ruha nélkül? - hiába emelkedik meg szemöldököm kérdőn, mikor nem láthatja. Kékjeim továbbra is az eget fürkészik, ám ha nagyon figyel, meghallhatja hangomban a különösen játékos élt, ami igen sok mindenre engedhet következtetni. Tekintetem zizzen a korlátnak támaszkodó társaságra, majd nevetek fel hangosan kezemet azonnal szemeim elé kapva. A hangok lassan, de biztosan érnek el hozzám, és nem győzik hangsúlyozni mekkora őrült vagyok, miközben pár gyökér még tapsol is. Fejemet ingatom meg, kezem lendül ismételten felfelé a középső ujjammal, ami még nagyobb röhögést vált ki. - Hogy fogtok feljönni, Sztravinszkij? - a kérdés jó. Fejemet kicsit jobban hátra biccentem, elgondolkodom. - Ráérek azon még gondolkodni - legyintek egyet felfelé vigyorogva végül, kezemet ejtem vissza a vízbe, majd pillantok Kendére féloldalas, sokat sejtető mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A válaszra szemöldököm megrebben, bár valószínűleg Kende számára látatlanul, köszönhetően a félhomálynak, ami a vízben uralkodik. Félő, hogy hamarosan olyan határt fog - esetleg fogunk? - átlépni, ami egyáltalán nem összeegyeztethető azzal, ami alapvetően van köztünk, és esetlegesen kapcsolatnak hívható - ennek ellenére tör ki belőlem a nevetés pár másodperc késedelemmel. Kurva jók és nedvesek. Nevetésem csillapodik ugyan, ám hangomon így is érezhető a jókedv, mikor felcsendül további szavaira.
 - Szívesen - felelem egyszerűen arra, ahogy összerakta a képet. A franc sem tudta, hogy mire gondol eredetileg, mindössze az egyértelmű flörtölést - miután minimális elégtételt vettem magamnak - be kellett szüntetni. És teljesen el is hiszem, hogy sikerült, mert míg én a hajón lévőekkel beszélgetek, mintha mi sem történt volna pár pillanattal ezelőtt, addig Kende a maga kis világát élvezi. Szemem sarkából érzékelem csupán, ahogy elmerül, nevetve nézek fel továbbra is a hajóra, azonban megakadok, mikor megérzem a hátam mögött felbukkanó testet. A víz jobban csapódik hátamnak, a nevetésből mindössze egy féloldalas mosoly marad, kissé jobban fordulok balra és pillantok hátra vállam felett, majd fejem mozdul, ahogy követem Kende mozgását magam elé. Fejem biccen félre kicsit, ahogy elgondolkodom, majd ingatom meg, mikor beugrik az információ.
- Mmm - billentem hátra fejemet, kékjeim fürkészik az eget. - Valóban nem úgy ismerlek, mint aki csak félig játszik, ami igencsak… illik hozzád - gördülnek le a szavak ajkaimról, amikkel párhuzamosan nézek ismét Kendére. - Milyen telhetetlen vagy - utalok itt arra, hogy mi értelme annak, ha félig megvan, mikor meglehetne egészben is. Ajkaimra egyértelműen kerül szemtelen mosoly, miközben ő harapdálja alsó ajkát, de a félhomály még most sem engedi meg teljesen, hogy láthassam, ezen kívül mégis mit csinál - mikor megérzem a vizet arcomon. Kékjeim kerekednek ki, arcomon egyértelmű fintor terül el, felső ajkam húzódik fel jól láthatóan, valami elégedetlen hang is kibukik belőlem.
- Ez undorító - nyílnak el ajkaim, ahogy ismét a hajóra pillantok, majd vissza Kendére. Megfogalmazódik a gondolat, hogy esetleg egy ellentámadást kellene indítanom, de… mégis hogy csináljam? Kezem mozdul a víz alatt, annak felszínére emelem - pár pillanatig nézem tenyerem, majd szusszanva emelem ki onnan, rázom le, és simítom hátra inkább tincseimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ki gondolná, hogy olyan apróságokon múlik az ember egy estéje, minthogy az ismerősöknek is igencsak nagy túlzással mondható személyek nyüstölésének eleget téve jössz el egy olyan party hajóra, amit a magadénak is mondhatnál már. Túl egyszerűnek tűnik. Valami olyannak, ami arra enged következtetni, hogy ezen a hajón kell lenned, hogy találkozz a nem hivatalos pácienseddel, akinek majdnem minden félelméről tudsz. Olyasmi, amit mások sorsnak csúfolnak. Én inkább szükségnek mondanám. Sokkal jobban hangzik, mint beadni a derekamat valami olyannak, amit nem én irányítok. Ajkaim mellett kékjeim is mosolyognak, mikor ismét rápillantok. A visszakérdezésre ingatom meg fejemet, majd hátravetve fürkészem ismét a fekete eget, benne és/vagy rajta a töménytelen mennyiségű csillaggal.
- Ha ez a véleményed, akkor így van. Csak tarts ki mellette - vonom meg vállaimat aprón. Mert az élet nem olyan könnyű, hogy egy-egy dolgot csak azért, mert foggal-körömmel kapaszkodsz belé, ne hagyhasd félbe. A szükség nagy úr, és ha tudod, mire van szükséged, akkor az elhatározásod elkopik, és haladsz afelé, amire szükséged van. Ez nem önzőség, mindössze a saját magad iránt érzett tisztelet. Fejem billen előre, amivel egy időben érzem meg a vizet arcomon. Természetesen az undor automatikusan látszik is rajta, hangot is adok neki, de inkább csak tincseim közé túrva igyekszem elfelejteni, hogy egyáltalán megtörtént. Nem kapok rá sok esélyt.
- Igen. Azonban nem győzöm felhívni a figyelmed, hogy ez tavi víz. Tudod mit jelent ez? Halak laknak benne - és igen. Ez az a pont, ahol végérvényesen le is esik, hogy valóban egy kibaszott tó vizében hemperegtem nagyjából, mintha én is valami kurva hal lennék. Látványosan borzongok meg, halk hangot is hallatok hozzá. - Örülök, hogy jó a kedved - nyammogok kicsit, majd esnek vissza rá kékjeim, ahogy kitör belőle a nevetés. Akaratlan ugyan, de az én ajkam szeglete is megmoccan, majd felfelé ível kissé, ámbár nem nevetek - sőt, nem is nevetek - olyan jókedvűen, mint Reiner. Szemeimet forgatom meg, fejem megint hátravetem, és mindössze lesandítok rá a kérdésre.
- Kérdezz - mosolygásra késztet a helyzet iróniája, de ennek most nem adok hangot. Ugyanolyan pozícióban várom, hogy elhangozzék a kérdés, mint ahogy az előző közben is voltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Más a szavak lejtése, feltűnt. Hogyne tűnne fel? A péntekeim szerves része, hogy minden figyelmemet Reinernek szenteljem, szinte már-már ki vagyok rá élezve, azonban eszem ágában sincs megemlíteni neki. A helyzet más - nem egy pénteki alkalommal ülünk egymással szemben, ami esetlegesen kissé bonyolíthatja a dolgokat a későbbiekben, de ezen ráérek akkor aggódni. Ha egyáltalán megteszem. Elgondolkodva hallgatom szavait, és valóban úgy csapódik le az egész, hogy egy kellemes cseverészésben veszünk részt, mint rég nem látott barátok, valami mégis van, ami más.
- A futamot is van lehetőséged félbehagyni - szólalok meg halkan, lassabban. - Más kérdés, hogy eszedbe sem jut megtenni - mosolyodom el halványan, majd szemöldököm szalad ráncba. Értetlen pislogok párat, nézek rá, mintha most látnám először, ajkaim el-elnyílnak egymástól, mielőtt megszólalnék. - Mi az a lángos? - süt rólam, belőlem és hangomból is az értetlenség, ahogy elhangzik a kérdés. Egyértelmű, hogy valami ételre kellene asszociálnom, de valahogy képtelen vagyok magam elé képzelni ezt a lángosnak hívott… bármit is. Undorítónak hangzik.
Majdnem annyira, minthogy éppen halak lakta vízben úszkálok, ami igencsak későn jut el a tudatomig. Nem mintha már bármit is tudnék kezdeni a szituációval, de attól még bosszantó, hogy magamnak kreáltam az egészet - mert olyan jó ötletnek tűnt beleugrani. Sóhajtva emelem fel kékjeimet a hajóra, aminek a fedélzetéről már a különböző színű fények villognak az ég felé. Oldalvást sandítok a jó tanácsra, szemeimet megforgatva pillantok vissza inkább a hajóra. Engedjem el, és fetrengjek még rajta. Persze, azonnal. Csak előbb megvárom, amíg jön a kérdés. Halvány mosoly kerül ajkaimra.
- Biztonságérzetet ad - felelem gondolkodás nélkül. Lehunyom szemeimet, mikor a gondolatok törleszkednek egymás elé, és így is szólalok meg újra. Nem szükséges Reinerre néznem. - A felszín arra van, hogy mutogasd az embereknek, akik nem szeretnének mélyebbre látni, így elfogadják azt. Azonosítanak vele, tehát olyan vagy, amit mutatsz feléjük: erős, határozott, szép, kedves, lényegében mindegy. Ha azt mutatod, akkor az vagy, mikor lehet belül szétesel éppen - pillanatnyi szünetet tartok, ahogy lassan nyitom ki kékjeimet. Elveszek a feketeségben. - Erőt ad - még ha hamisat is -, miközben megvéd a csalódástól és a fájdalomtól - fejezem be végül halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nagyon vicces étel lehet, ha Reinert ennyire vigyorgásra készteti, de türelmesen várom a választ. Nem is lenne olyan fontos megtudnom, őszintén szólva kicsit sem érdekel, de amíg végre nem a problémáiról kell beszélnünk, amik kiteszik a mindennapjait, mindenről hajlandó vagyok kisebb monológokat hallgatni. Ki tudja? Talán még a kötetlen beszélgetés is segít neki közelebb jutni ahhoz, amit el szeretne érni. Túl az elemi mágián.
- Ez gusztustalan - közlöm a tömör, őszinte véleményemet az egészről, ahogy befejezi. Közben talán még pislogni is elfelejtettem, ahogy csak mondta és mondta, bennem az undor egyre csak nőtt. Hogy lehet ilyet megenni? És hogy lehet két ember adagját? Igyekszem moderálni magam, legalább az arcomról tűnjön el az egyértelmű véleményem, amin végül a feltett kérdése segít.
A végére kerül halvány mosoly ajkaimra. Az elhangzott szavak nem csak szavak, hanem érzések. Túlságosan tudom, miről beszélek ahhoz, hogy a szavak mögött ne legyen semmi, mégis igyekszem tárgyilagos maradni. Visszakérdez, én pedig vállat vonok - amolyan emberfüggő, közlöm ezzel az egyszerű mozdulattal, míg fejemet kapom fel az oroszra. Szemeim elé kapva kezemet nevetek fel hangosan, míg fordulok a hajó hátulja felé. Vigyorogva bólintok egyet felfelé, kékjeim megakadnak azonban Reineren, így nem mozdulok. Elmosolyodom a szavakon, majd csak nézem, ahogy távolodik tőlem. Sok méter van már köztünk, mire én is mozdulok, a lenyújtott kezet megfogva érintik meztelen talpaim a fém felületet. A kézre rászorítok, véletlen se mozdulhasson el, miközben előre dőlök, és fülébe szólalok meg rekedtes, mély hangon.
- Bármikor - távolodom el minimálisan, oldalra sandítva mosolyodom el, majd engedem útjára. A törölközőért nyúlok ki reflexszerű mozdulattal, hajamat törlöm meg vele, alóla sandítok ki a társaságra, hogy hangosan nevessek fel ismét. Képmutató faszok. Mégsem érzékelem, hogy Reiner visszanézne, így nem zavartatva magamat veszem el a gondosan összehajtogatott ruhákat, hogy felöltözzek és immár csak a társasággal, meg azokkal, akik szemtelen módon hozzánk csapódtak, töltsem el a maradék időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nagyon álszent dolog lenne tőlem, ha azt mondanám, hogy egyébként teljesen megértem és képes vagyok elfogadni azt, ha valaki negatívan áll hozzám? Igen, valószínűleg az lenne, hiszen kérlek. Nézz rám, pislogj egyet, majd nézz rám megint, találd szemben magad a mosolyommal, amiben még nincs is semmi különleges, és így is a lábaim előtt hevernél. Lehetetlen elfogadnom, hogy valaki alaptalanul ennyire passzív velem, mikor valóban nem tettem semmi olyat, ami felróható lenne. Egyelőre. De az én türelmem is véges, amin Domka úgy táncol, mintha csak tudná, hogy bármelyik pillanatban elveszthetem azt az önuralmat, amire egyébként annyira büszke vagyok.
Halkan nevetek fel a válaszon. Vállam felett nézek hátra, lendületesen fordulva veszem el a két poharat a pultról. Somogyiét kedves mosollyal ajkaimon nyújtom felé, majd amint elvette veszem a szívószálat ajkaim közé, hogy komótos léptekkel induljak meg valamelyik üzlet felé. Egyértelmű, hogy egyikben sem fogok vásárolni, de valamivel el kell ütni az időt, amíg a rohadt pótlót ide eszi a rohadt élet. Érdekes módon, ha mindketten - inkább Domka - megerőltetjük magunkat, képesek vagyunk egymás mellett létezni. Sőt, egy kis túlzással még egészen normálisan eltölteni pár órát egymás társaságában. Igen, a csípős megjegyzések ott voltak mindkettőnk részéről, de ezek nélkül nem is mi lennénk. Bátran merem kijelenteni, hogy egész kellemes társaság volt egy ilyen retek napra Domka, de ezt soha nem leszek hajlandó kimondani. Soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hetekkel ezelőtt volt szerencsém utoljára látni. Az a rendhagyó találkozás ad most esélyt arra, hogy jóvátegyem az akkor elkövetett hibámat, és semmiért nem hagynám ki a lehetőséget. Visszagondolok szavaira, amelyek azóta is fejemben visszhangzanak: azért remélem maradt belőle. Azóta csak többet gondoltam vissza az akkori eseményekre, és mindig ugyanoda lyukadok ki - nem akarom, hogy maradjon belőle bármi is. Kezem lassan mozdul, és meg sem áll, míg nem érinti azt a pontot, ahol egy ideig Damien fognyomai voltak teljesen láthatóak. Mosolyt csal arcomra, pedig tudom, hogy semmi okom virulni ezen, és mégis...
Az üzenet rövid volt. Egy egyszerű kérés, hogy öltözzön ki, valamint egy időpont és az étterem neve. Bár alapesetben nem lennék rest érte autót küldeni, nem vagyok biztos abban, hogy ez a megmozdulásom pozitív reakciót váltana ki belőle, főleg, hogy igencsak mugli közlekedési mód - fogalmam sincs, hányadán áll vele. Arról nem is beszélve, hogy ennyi idő elteltével keresem fel és nem feltétlenül hagytam neki választási lehetőséget. Mindössze reménykedem abban, hogy valóban megjelenik. Kezdhetnék gondolkodni azon, hogy mi történik akkor, ha nem, de felesleges: akkor egyedül eszem egy pazar vacsorát, a kedvenc whiskymet kortyolgatnám utána ráérősen, míg meg nem unom, ahogy bámészkodnak, és lépek le.
Nem pillantok az ajtó felé, amivel szemben ülök. Ujjaim az asztalon pihennek, ajkaimon halvány mosoly van, mióta megérkeztem, és zavartalan fürkészem az ablakon túli sötétséget, figyelmen kívül hagyna saját tükörképemet, míg rá várok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Lehunyt szemekkel sóhajtok egy halkat, ujjaim ütemesen dobolnak továbbra is az asztallapon, mert a múltra való visszatekintés remek ötletnek tűnik ilyenkor. Nosztalgikus hangulatom közepén fordítom fejemet minimálisan az ajtó felé, hogy meglássam a feketébe öltözött ma esti vacsoratársamat. Szemöldököm rebben meg, ahogy nem feltűnően, de egyértelműen mérem végig, amíg a pincérrel beszél, végül mosolyogva, aprót csóválva a fejemen fordulok vissza az ablak felé.
Hihetetlen.
Akkor pillantok fel legközelebb, mikor a pincér az asztalhoz vezeti, és azzal a lendülettel is adom vissza az étlapot. - Már rendeltünk. Itallapot legyen szíves az úrnak - mosolyodom el kedvesen, hangom kellemesen lágyan kerül a pincér és közém, aki bólint és minimálisan meghajolva lép el tőlünk.
- Megmondtam - pillantok rá. - Kiengesztellek. Mi sem lenne ehhez a megfelelőbb, mint egy puccos étterem elkülönített asztala, gusztustalanul drága ételekkel és beszélgetéssel telve? - mosolyodom el szélesen, hangom itt-ott csendül fel szarkasztikusan, például mikor az étteremhez érek, de őszinte leszek: az egyik kedvenc éttermembe hívtam el.
- Meglepett, hogy eljöttél - az idő, amikor testemmel is felé fordulok, nem csak fejemmel, hogy biztosítsam afelől, immár minden figyelmem az övé. Beismerem, nem feltétlen úgy közöltem vele az információkat, ahogy egy normális ember teszi, de már belém ivódott, hogy mindig célravezetőbbek a rövid és tartalmas üzenetek, mintsem órákat elpazarolni arra, hogy minden részletet letisztázzunk.
És végül is: tényleg eljött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szemöldököm ugyan megrebben, ahogy Damien marasztalja a pincért, de nem szólok. Féloldalas mosoly terül el arcomon, aprót bólintok a pincérnek, akit végül útjára engedek. Így is eleget lábatlankodott körülöttünk, van, ami jobban leköti a figyelmem éppen.
Állom tekintetét ugyanolyan mosollyal, ami ugyan szélesebb lesz a szavakat követően, de csak minimálisan. - Lenyűgözni máshogy szoktam embereket - magabiztosan jelentem ki, szemem sem rebben a szavakra - azonban, ha valaki van olyan szemfüles, egy hideg csillanást észrevehet az eszeveszett kék tekintetben.
A szavak bennem ragadnak, mikor a pincér lép a tálcával az asztalunkhoz: Damien elé kerül a kért gin tonic, míg elém a jól megszokott whisky-t teszik. Biccentek, tekintetem lassan siklik vissza a férfire, aki már hátradőlve helyezte magát kényelembe. Mintha csak megkönnyebbült volna. És bár ezt szerettem volna kijelenteni nemrég, mielőtt a pincér zavart volna meg, most visszafogom magam és csak kortyolok.
- A kíváncsiság nem mindig erény - fürkészem arcát poharam fölött szemtelen vigyorral egy ismételt korty előtt. Nem szólok többet, hagyom, hogy felmérje a terepet, így én ismét az ablak felé fordulok, hogy a kinti világot fürkésszem nyugodtan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tizedmásodpercre akad meg a mozdulat, hogy ajkamhoz érinthessem a hideg kristályt, benne a whiskyvel. Kérdőn pillantok rá, a korty után gondolkodás nélkül koppan az asztalon a pohár, figyelmemet csak és kizárólag Damiennek szentelem.
- Hallgatlak - könnyedén vetem át jobb lábamat bal térdemre, ahogy minimálisan helyezkedem csupán. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepett meg: kellemes a hasznossal alapon, végül is, nem kellene, hogy meglepjen, hiszen remek alkalom ez egy olyan beszélgetésre, ami soha nem adatott meg nekünk.
Lesütött tekintettel engedek meg magamnak egy halk kuncogást. Szusszanva sandítok fel rá.
- Nem kötöttek a témák, így arról beszélgetünk, amiről szeretnénk - fonódnak ujjaim ismét a kristály köré. - Szokásommá tettem, hogy mindig olvasás közben zavarjalak meg. Látom ennek a báját és iróniáját is egyszerre - ingatom meg fejemet szórakozottan. - Komolyra fordítva a szót: tényleg csak beszélgetni szeretnék. A kiengesztelésen túl - ami már zajlik -, nem volt kifejezett célom az estével, belátom - aprót vonok vállaimon, elhúzva kezeimet a pohártól, mutatóujjam siklik végig a pohár szájának fél ívén, miközben le sem veszem kék tekintetemet Damienről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Fél szemöldököm látatlan rebben meg, mondhatni, csak egy ideg rakoncátlankodik az elhangzott szavakra, mint reakció. Ha befolyásolná, ha nem, akkor is úgy alakulna, ahogy fog. Nem szoktam idegeskedni olyan dolgokon, amikre nincs ráhatásom - és bár valamilyen szinten erre lenne, nem fogom magam megerőltetni. Ma nem küzdeni jöttem. Ami csak még inkább igaz lesz, ahogy kifejti, mégis mire gondolt.
Szélesen mosolyogva sütöm le ismét tekintetem, mutató- és hüvelykujjam fog orrnyergemre pár pillanatra. Halkat sóhajtok, mielőtt visszapillantanék rá.
- Vidd a nevem - intek nemtörődöm stílusban. - Csütörtökönként jöhetsz ücsörögni a kanapémon, ha az megfelel - pillantok a plafon felé elgondolkodva. - Feltéve, ha szeretnél is megjelenni és nem csak mondva csináljuk - pillantok rá. Csak délelőtt vannak előadásaim, így a csütörtök lehet a legjobb, hiszen a péntekeim már foglaltak. Halványan, őszintén mosolyodom el a gondolatra.
- Szeretném, ha nekem is több időm lenne rá - merengek el. Hetekkel ezelőtt tudtam rendesen könyvet fogni a kezembe, és akkor sem mondanám, hogy kielégítő mennyiséget sikerült olvasnom. A forrásként felhasznált olvasmányok pedig aligha mondhatók szórakozásnak, még ha élvezem is belevetni magam egy-egy szakmás kötetbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Amint orrnyergemről elkerülnek ujjaim, Damiennel találom szemben magam. Nem lep meg, csak még inkább megkapom a lehetőséget, hogy elkapjam tekintetét, és teljesen elkaphassam az ő ajkaira is felkerülő mosolyt. Halkan nevetek fel, fejemet ingatom meg.
- Hízelgő, hogy ennyire támogatsz az olvasásban, azonban, mint mondtam, valóban nincs rá sok időm - vonom meg vállaimat. - A szakdolgozatom sokkal fontosabb jelenleg - már csak a választott témát tekintve is fontos, mert ahogy telt az idő, egyre több emberrel beszéltem és ismerkedtem meg, sokkal mélyebbre ástam magam az egészben, mint gondoltam volna - szinte már személyessé vált az egész. Tenyerembe simítom arcomat, amíg fürkész, türelmesen várom meg, bárhova is vezessen ez az egész.
Szemöldököm megemelkedik, aprót bólintok, kezem minimálisan mozdul felé, hogy ezzel is megerősítsem őt: kezdjük. Amint felém fordul, a mosoly szúr szemet először, azonban onnan zizzennek feljebb kékjeim szemeire szinte azonnal. - Megtisztelve érzem magam, amiért az elsők között lehetek - fogok rá a pohárra és emelem meg kicsit felé. - Örülök neked - koccintom poharainkat egymásnak el nem eresztve tekintetét a mozdulatsor közben. - Indiszkrét lenne rákérdeznem, mégis hogy történt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A változás szembetűnő és lehetetlen nem észrevenni. Nem mondhatnám, hogy mintha egy másik ember ülne velem szemben, mégis közelítünk ehhez: a szavak úgy gördülnek le ajkairól, mintha az elmúlt évek akadozott szavai meg sem történtek volna. Valóban örülök neki.
- De csak semmi nyomás - nevetek fel halkan és őszintén. Poharamat húzom vissza, aprót kortyolok belőle, miközben gondolataim csapódnak oda-vissza. Az ilyesmik nem csak megtörténnek, ahogy ő is mondja, és talán ez aggodalomra adhat okot - ha kívülről nem is tűnhet úgy, sokkal komolyabban veszem ezt, mint bárki gondolná, de nem lehet tőlem elvárni, hogy ugrálni kezdjek örömömben, igaz?
- Megértem. Talán így a legegyszerűbb a továbbiakban - dőlök hátra a széken, a poharat fentről megfogva mozgatom meg kicsit. - Miből gondolod, hogy egy ekkora titkot rám bízhatsz? - villan fel szemtelen vigyor arcomon, hiszen mágia ide vagy oda, nem apróságról beszélünk. - Erősen kezdjük újra, azt meg kell hagyni - hangom továbbra is nevetős, azonban most nem eresztem ki, hogy valódi nevetéssé avanzsálódjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyetértően bólogatok a szavaira. Valószínűnek tartom, hogy súlyosabb dolgokkal is meg kell küzdenem a fegyintézetekben, vagy annak idején az ELME-ben sem volt egyszerű feladatom már. A nosztalgia kerülget ugyan, de azonnal el is száll, amint elfordítja tőlem a fejét. Vonásaim nyugodtak maradnak, amíg a vigyor nem kerül rájuk a kérdést követően.
Várom, hogy folytassa, s mikor megteszi, fél szemöldököm rebben meg egyetlen pillanatra. - Olyasmire? - kérdezek vissza elgondolkodva, de jobban nem megyek bele. Ha szeretné, elmondja, azonban esélytelen, hogy rákérdezzek, mégis mire gondol. Az utolsó meglátásra bólintok aprót. - Való igaz, nehéz megijeszteni vagy olyat tenni, esetleg mondani, ami félelmet kelt bennem - ezzel nem tudnék vitatkozni, még akkor sem, ha szándékomban állna.
Lehunyom szemeimet pár másodpercre, majd nézek rá igyekezvén elkapni tekintetét, ám a pincér szól közbe, aki az asztalunkhoz lépve teszi elénk az ötféle kaviárt. - Köszönjük. Legyen szíves még egy whiskyt, valamint... Damien? Még egyet? - amint a pincér ellép tőlünk pillantok ismét rá. - Teljesen megértem, mire gondolsz - mosolyodok el szomorkásan. - Kellemetlen érzés tud lenni, amikor mások úgy nyúlnak bele az életünkbe, hogy minket meg sem kérdeznek. Ki van az életedben, akit nem te választottál? - hangom komoly, érdeklődve fürkészem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Fejtsd ki, kérlek - fürkészem arcát kicsivel tovább, mint indokolt lenne. Ahogy ő, úgy én is figyelmen kívül hagyom az elénk letett ételt. Jelenleg sokkal jobban leköti a figyelmem Damien, akiből az ilyesfajta viselkedést soha nem néztem volna ki. Az csak a hab a tortán, hogy egy teljesen más ember ül előttem, mint bármikor. Tetszik.
Az eljegyzésnél ráng meg szemöldököm látatlan, a többi pedig csak a járulék. A felsorolás nagyobb dobbanásra készteti a szívemet. Sokkal jobban tudok ezzel azonosulni, mint azt bárki elképzelhetné. Hátradőlve fordulok az ablak felé, érdemben nem felelek azonban szavaira. Oldalvást sandítok rá arra, hogy kiszolgáltatottá tette. Elmosolyodok egy pillanatra, majd pillantok vissza az ablak felé.
- Mégis a részese vagy - szólalok meg másodpercek elteltével, végül fejemet csóválom meg.
- Éppen beszélgetünk. Ezt annak hívják - mutatok először rá, majd magamra, miközben megköszönve veszem el a whiskyt a pincértől. - Eszedbe jutott valaha, hogy kitörj ebből véglegesen? Nem ilyen próbálkozásokra gondolok, hanem valósakra - még mindig nem nézek rá, szavaim elmerengve hagyják el számat, mintha csak hangosan gondolkodnék. - Olyanokra, amiknek valóban súlyos következményei lehetnek, de végül te győzöl, mert megkapod az áhított szabadságot?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Végig követem, ahogy az ablak felé fordul, de csendben várom meg, amíg érkezik a kérdés. Fejemet rázom meg. Sok minden elmondható rólam, de az, hogy arab zenét hallgassak, pont nem.
Szemeimet lesütve mosolyodom el, kékjeim a terítőt fürkészik, pedig jóformán semmi érdekes nincs rajta. Egyszerű fehérsége tisztaságról árulkodik. Felnézek, találkozik tekintetünk, de nem tartom sokáig a szemkontaktust: de összecsengnek. Több hasonlóság lenne bennünk, mint, amit elképzelni tudtam volna? A kastélyban olvasó srác felszívódott, helyette Damien Felagund ül előttem, teljes valójában, amilyennek évek óta kellett volna lennie. Nincs dadogás, nincs háttérbe szorítás, csak ő. Végül ismét ránézve bólintok aprót.
- Csengjünk össze - fordulok a léptek felé, végül vissza Damien felé. - Szívesen beszélgetnék veled franciául, de az a nyelv sajnos nincs a repertoáromban - jegyzem meg mellékesen, miután a pincér már biztosan nem hallja szavainkat. Kortyolok a whiskyből. Arra, hogy félreértem, tudnék reagálni, azonban nem teszem meg. Nézőpont kérdése.
Fél szemöldököm rebben meg, ahogy közelebb hajol. Testem gondolkodás nélkül reagál rá; ugyanezt teszem. A pohár koppan az asztalon, de azt nem elengedve hajolok én is előrébb, hogy válaszoljak a kérdésre.
- Döntéshozatal - felelem halkan, mély hangon. - Külső nyomás nélkül - egészítem ki mondandómat, végül ülök vissza eredeti pozíciómba. Sok ember elképzelni sem tudja, hogy a szabad akaratnak mekkora jelentősége van, és bár én is előszeretettel élek ezzel, a lehetőség, hogy ez miatt elvesztem a családom, mindig a fejem felett lebeg.
A vacsora kellemes hangulatban telik, bármennyire elképzelhetetlen, könnyedebb témákat is érintünk vacsorapartneremmel, mint a ki nem mondott feszültség mindkettőnkben az elvárások miatt. Annak végeztével búcsúzom el tőle, egy ideig még az utcán állok, nézve elsétáló alakját, mielőtt beülnék az autóba.