Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az első napomon még rettegve léptem át az Ispotály küszöbét, mert hiába volt az ebéd és a hosszas beszélgetés, azért ez mégis csak más közeg volt az étteremhez képest. Itt máris éreztem a nyomást, tudtam azt, hogy jól kell teljesítenem, figyelnem kell mindenre is, és bármikor érhet váratlan meglepetés. Gyakornokság ide vagy oda, ha baj van, akkor minden kézre szükség van, szól a mondás, vagy valami ilyesmi. Szóval tényleg paráztam az elején, az első napomon emlékszem, még a kérdésemet is bátortalanul tettem fel, de aztán rájöttem, hogy Dávid, bocsánat, a doktor úr teljesen normális, türelmes és mindent szakszerűen elmagyaráz, nem sajnálva az időt rám. Emiatt napról napra bátrabb lettem, már nem féltem kérdezni és azt hiszem, hogy sikerült megszoknom a stílusát is. Egy hét még nem sok, hogy teljes egészében összecsiszolódjanak a kollégák, de szerintem egészen jól ment a gyakorlat. Élveztem, sok mindent megismerhettem, még olyan dolgokat is, amivel nem számoltam. A doki tényleg precíz volt, szerencsém volt, hogy hozzá kerültem.
Ma reggel is időben érkeztem, mert fontos volt az, hogy munkára kész legyek, amint a doktor úr azt mondja, hogy kezdjük. Munkaruhában vártam őt, váltottam egy-két szót a kedves recepciós hölggyel, aztán fordultam is, amikor meghallottam a lépteit. - Jó reggelt doki! Doktor úr - helyesbítettem egy mosollyal és lelkesen nyúltam a kávé után, amit minden reggel megkaptam, még csak kérnem sem kellett. Nem is értettem, hogy mivel szolgáltam rá erre, más gyakornokoktól csupa rosszat hallottam, volt olyan is, akit a mentora mindig kiküldött a boltba. Az enyém meg mindig hozott valami finomságot, így néha tényleg úgy éreztem, mintha megnyertem volna az ötös lottót.
- Még nem, de a kávé után az leszek - feleltem jókedvűen, és már kortyoltam is a gőzölgő, jó meleg feketéből, amit egy kis tejjel és cukorral fogyasztottam. És még ezt is megjegyezte!
- Nagyon jó, mint mindig - jegyeztem meg az első kortyok után. Kora volt még, egyelőre nem volt nagy nyüzsgés, mondhatni kihaltnak tűnt a folyosó és a recepció előtti rész, de pontosan tudtam azt, hogy ez bármikor változhat.
- Ma mire készüljek doktor úr? - kíváncsian pillantottam rá, az előző héten sok részleggel és tevékenységgel megismerkedtem, az ápolói teendők tetszettek a leginkább, de tudtam, hogy most még annál is nehezebb dolgok lesznek majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Ez aztán a célzás - elismerően bólintottam, ahogy betalált a szemetes kosárba ilyen távolságból. Magam ezzel nem mertem próbálkozni, ehelyett miután kiittam az utolsó kortyot is, szaporán szedtem a lábaimat, hogy minél előbb megszabaduljak a kiürült pohártól és felvehessem a ritmust a dokival.
- Figyelek! - szúrtam közbe, ahogy végül sikerült beérnem a lépteit, így már le is lassíthattam mellette. Feltárult előttünk az ajtó, s végre betehettem a lábam arra a részlegre, amiről egész eddig csak álmodoztam. Mindeközben nem győztem figyelni arra, amit Kozák doktor úr mondott. - Ez jól hangzik - jegyeztem meg, elméletben már tanultunk erről, de egy gyakorlat azért mégis csak másabb volt, mint egy tankönyvi száraz anyag.
Ahogy vonultunk a pult felé, ide-oda kaptam a tekintetem, és igyekeztem továbbra is nem elveszíteni a tempót, amit a doki diktált. - Az amputoportálás az a mugliknál az amputáció, tehát ahhoz hasonló? - úgy éreztem, hogy jobb, ha rákérdezek, mert ezzel kapcsolatban volt bennem egy kis zavar.
A továbbiakban még felsorolt néhány dolgot, az utolsó szavainál azonban egy pillanatra megállt bennem a levegő. Tudtam jól, hogy mire vállalkozom, életek megmentésére, de valamiért eddig sosem kellett szembesülnöm azzal, hogy valakiről én állapítsam meg azt, hogy már nem lélegzik többé. Viszont most kíméletlenül hangzott el az igazság.
- Azért remélem, nem lesz sok ilyen és minél több embert meg tudunk gyógyítani - pozitívan álltam hozzá a feladathoz, és a lelkességem továbbra sem csökkent. A nyüzsgés pedig már kezdett érzékelhetővé válni, itt már jóval több beteg ücsörgött és várakozott, mint a másik részlegen. A pultnál egy ötven körüli, dauerolt hajú, szemüveges hölgy ült és széles mosollyal köszöntötte a dokit, látszott, hogy már régóta ismerhetik egymást. Ilona - ez volt a kitűzőjén - máris egy paksamétát tolt a doki elé. - A reggeli laboros eredmények, aláírás kell - bökött rá a papírosra.
- A táblán már kint van, hogy kik várnak beavatkozásra. Van egy bokaficamos az egyesben és egy rontástól sebesedő a kettesben. Kapott fájdalomcsillapítót - én csak csöndesen hallgattam és figyeltem, de ahogy berobbant a túloldali ajtó, riadtan kaptam arra a pillantásom. A SÜVEG munkatársai - mert hogy ilyen egyenkabát volt rajtuk - sietős mozdulatokkal toltak befelé egy ágyat.
- Jöjjön Doki! Robbanás volt a külváros egyik elhagyatott épületénél, két auror megsérült, az egyik nagyon rossz állapotban. Nyaki fájdalom, vállfájdalom, a mellkasa is fáj, külső horzsolások, sérülések. Eszméletvesztése volt, A vérnyomása hetven, szaturáció esik, hippovolémiás és egyre cianotikusabb! - az ágy gurult el mellettünk a hármas kezelőbe, én meg csak döbbenten néztem, miközben földbe gyökerezett a lábam. Az a pasas durván vérzett, és ilyet még soha nem láttam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ez a doki tényleg nagyon toppon volt, bármit is kérdeztem tőle, mindenre tudta a választ. Nem győztem megjegyezni a sok infót, amit az elmúlt hét óta sikerült összegyűjtenem. Tényleg sokkal több dolog ragadt rám a gyakorlaton, mint az iskolapadban, az biztos, hogy az amputoportálást egy életre megjegyeztem.
A mosolyom lehet, hogy halványodott, amikor életekről volt szó, viszont tényleg próbáltam pozitívan hozzáállni, még akkor is, ha tudtam jól, hogy Kozák doktor csak próbál felkészíteni a jövőre. Ez is benne volt a pakliban, egyelőre azonban még naivan úgy álltam hozzá, hogy ha minden erőnket beletesszük, akkor ilyen meg sem történhet.
A kedvem töretlen volt a süveges srácok érkezéséig, ugyanis akkor tényleg szó szerint megtorpantam és döbbenten figyeltem az eseményeket. A doki persze nem tétlenkedett, máris ugrott, s én már csak arra eszméltem, ahogy rám szól.
- Máris - zökkentem ki a gondolataimból, és már szedtem is a lábaimat, hogy beérjem őt. Az éterben eközben egyik szakkifejezés hagyta el a másikat, a mentőkolléga nem győzte sorolni a sérüléseket, én meg csak lefagyva álltam és azon agyaltam, hogyan is lehet ennyi vér egy emberben. Annyira megzavart a szituáció, hogy a doki talán kétszer is nekem szegezte a kérdést, ki tudja, mire észbe kaptam. - Öhm, a…ha jól értem, akkor súlyos vérveszteség és oxigénhiány és meg kell állítanunk a vérzést, pótolni az oxigént és…és a fejét is megvizsgálnunk. A mellkasát…- zavarosan hadartam, miközben éreztem, hogy a szívem ezerrel kalimpál és még annál is jobban izgulok. Nem a válaszaim helyessége miatt, hanem a betegért, és azon, hogy meg tudjuk-e menteni az életét.
Miközben soroltam, a doki már intézte is a dolgokat, figyeltem, hogyan dolgozik össze a mentőkkel,  tekintetem ide-oda cikázott a beteg és a kollégák közt, a gyomrom görcsben állt és idegesen, remegő kézzel kaptam az eszközök után. Minden mozdulatomon látszott az, hogy egy kezdő vagyok, reszketve álltam a beteg felett, érezve a nyomást, hogy most rajtam is sok minden múlik.
- Máris…- mondtam, mintha sürgettek volna, de hiába gyakoroltam ezt már ezerszer, ez itt most teljesen más helyzet volt. Pánik lett úrrá rajtam, első nekifutásra nem sikerült, ezért még egyszer megpróbáltam. - Mindjárt…jóh, kész - de már kaptam is a pálcám után, hogy szorító bűbájt alkalmazva leszorítsam azt a kart.
- Minden csupa vér - szaladt ki a számon, mintha ezzel ne lettek volna ők is tisztában. Az a kar rémes látványt nyújtott, nem elég, hogy üvegszilánkok szaggaták szét a felkar-váll környékét, az alsónál nyílt törés volt szemrevételezhető. A homlokom gyöngyözött, sápadtan álltam ott, kezemben még mindig a pálcát tartva, de a gyomrom addigra már felkavarodott. Csak bírd ki, most bírd ki. Próbáltam nem kidobni a taccsot.
- Doki, még mindig esik a vérnyomása! - szakadt ki az egyik mentősből, miközben az osztályos nővér is berohant, hogy segítse a munkálatokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Egy percig sem álltunk tétlenül, minden dolgos kézre szükség volt, és tette is mindenki a dolgát. A mentős kolléga bekötött még egy fizsót a doki kérésére, a másik az eszközöket készítette oda a dokinak, én meg az első sokkból felocsúdva megküzdöttem a centrállal, ami nem volt egyszerű, de legalább már túl voltam rajta. Ám ez még csak a kezdet volt, látszott, hogy mennyire komoly a sérülés és még nem voltunk túl a nehezén. Próbáltam koncentrálni, tényleg, de néha úgy éreztem, hogy úrrá lesz rajtam a stresszből fakadó gyomorgörcs.
A dokin bezzeg idegességnek a nyoma sem látszott, szakszerűen, precízen és gyorsan látta el a feladatait, csak úgy kapkodtam a fejem, ahogy egyik utasítást adta a másik után. Úgy éreztem, hogy talán soha nem fogok felérni egy ilyen szaktekintéllyel, ettől még nagyon távol voltam.
- Rendben - ekkor már a kart szorítottam, közben a segítségünkre sietett egy nővér is, aki rutinosan dolgozott a doki keze alá, mintha már ezer és egy alkalommal tették volna ugyanezt.
- Igen, az volt. Egy egész raktár berobbant, különféle bájitalok voltak odabent - biccentett a süveg tisztje, miután végzett a fizsó bekötésével. A másik biccentve már szaladt is, hogy intézze a vizsgálatot a toxikológia kapcsán, én pedig nagyító bűbájt alkalmaztam a doki kérésére.
- Bocsánat - kértem elnézést, mert elsőre nagyon bemozgott a kezem, de próbáltam koncentrálni, s újra megismételtem a varázslatot, mire már tisztán, jól láthatóvá vált a sérült kar, a nagyítás pedig tökéletesen működött. Két kézzel fogtam a pálcám, most nem mozdulhattam el, a többiek pedig hozták az érfogót. Ezt követően feszült percek következtek, síri csend telepedett a műtőhelyiségre, csak a mugliktól beszerzett gépek pittyegtek, jelezvén az életfunkciókat, miközben a doki tette a dolgát.
- Doktor úr, javulnak a funkciók, a vérnyomás és az oxigénszint is kezd helyreállni. A vérzés is elállt. Adjunk még fájdalomcsillapítót? Fizsót? - érdeklődött a süveg munkatársa, eközben még mindig tartottam a nagyítót és figyeltem a precíz varrást. Gyönyörű munkát végzett a doki, és úgy tűnt, hogy ez a beteg bizony megússza ma, ennek pedig nagyon örültem.
- Doki, kell még a nagyítás? - érdeklődtem, miután úgy tűnt, hogy sikeresen összevarrta a sérülést. - Mi a helyzet vele, fogja még tudni használni rendesen a karját, vagy szükséges lesz újabb beavatkozás? - kíváncsiskodtam a férfitől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A Doki szigorú volt velem és a csapattal, talán egy kicsit pattogósan mondta, hogy ki mit csináljon, viszont azt hiszem, hogy ezt a helyzet pontosan megkívánta tőle. Nem lettem volna most a helyében, hisz rajta volt minden felelősség, én hozzá képest csak egy kis szelete voltam ennek a történetnek.
A nagyítót még tartani kellett, s bár már kicsit remegett a kezem, azért igyekeztem stabilan tartani, hogy ne mozogjon és ezzel ne okozzak problémát a férfinek. Az egyébként látszott, hogy milyen rutinnal ölti össze az ereket, nem igazán zavartam meg őt a műveletben, így egy kicsit én is megkönnyebbültem. Attól meg főleg, hogy kiderült, túléli a beteg, sőt, talán még újra használhatja is a karját.
- Rehabilitáció, az is érdekes része lehet ennek az egésznek - jegyeztem meg, bár azt hiszem, ez most nem volt megfelelő alkalom, hogy erről érdeklődjek, viszont elhatároztam azt, hogy majd legközelebb megkérem, hogy egy ilyen rehabilitációs osztályra is látogassunk el, mert nagyon kíváncsi lettem arra, hogy milyen utómunkálatokkal hoznak helyre egy ilyen sérülést szenvedett kart.
- Mármint, rám tetszik gondolni? - nagyon meglepett, amikor hozzám fűzte a szavait, nem is tudtam, hogy örüljek-e ennek, vagy pánikoljak, de persze jól esett, hogy rám mer bízni egy ilyen feladatot, csak közben még mindig ott volt bennem a félelem, az hogy valamit elrontok és egy örök életre kárt hagyok a fekvő betegen. Ezeket az érzéseket nehéz volt csak úgy leküzdeni, ezt még tanulnom kellett. Ettől függetlenül átvettem tőle a feladatot, és neki álltam összevarrni a sebet, ügyelve arra, hogy precíz legyek és lehetőleg szép munkát végezzek. Mélyen szívtam be magamba a levegőt előtte, hogy így csillapítsam magam, majd elkezdtem a feladatot és megpróbáltam kizárólag a feladatra koncentrálni. Közben a fejem fölött még zajlott a konzultáció, a Doki kiosztotta a további teendőket, azért ezeket az infókat is próbáltam megjegyezni, de nem nagyon hagytam elkalandozni a gondolataimat.
- Kész vagyok, jó lesz így? - léptem picit hátrébb, feltartott kezekkel, várva, hogy a főnök leellenőrizze a munkámat. Még mindig nagyon izgultam, a gyomrom teljesen felkavarodott és alig vártam, hogy végre végezzünk.
- Máris nézem…a nála talált iratok alapján Mark McMillan auror a Bogolyfalvi kirendeltségről. Kapcsolattartóként az idősebb lánya neve szerepel, máris értesítjük őt - biccentett a mentős kolléga, majd távozott a helyiségből, a nővér közben elkezdte összepakolni a műszereket, míg egy másik zenét kapcsolt a Doki kérésére.
- Elnézést, nekem ki kéne….- nem tudtam folytatni, hirtelen a torkomba szökött minden, sietve szaladtam ki az ajtón, s a folyosón lévő kukába kiadtam magamból mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A dicséretet öröm volt bezsebelni, annak ellenére is, hogy tudtam, azért bőven volna még mit tanulnom a varratokat illetően is. Ettől függetlenül jól esett a Dokitól az, hogy nem szidott le semmiért, sőt, inkább támogató módon állt hozzám. Ha annyi erőm lett volna még, hogy a stressz miatt kialakult hányingert is legyűrjem, akkor én is jókedvűen ünnepeltem volna odabent, hallgatva a kellemes dallamokat, ám annyira rosszul voltam már, hogy mindent ki kellett adnom magamból, szó szerint.
Ilyen rosszul nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára, de azt nem az idegesség okozta, hanem a romlott étel. Most viszont a sok stressz és gyomorideg távozott belőlem, ciki vagy sem, de ott a folyosón, néhány járóbeteg szeme láttára. Miután felocsúdtam és kicsit megkönnyebbültem, láttam a rám szegeződő furcsa tekinteteket. Aztán feltűnt, hogy a ruhámat itt-ott vércseppek tarkították, volt ahol nagyobb foltok is. Nem volt túl bizalomgerjesztő, ki tudja, hogy ezek a szegény betegek most mit gondolhattak rólam, és az Ispotályról. Sóhajtva fújtam ki a levegőt, aztán sietve sétáltam be a szemben lévő mosdóba, ott egy kicsit felfrissültem, a víz sokat segített. Leöblítettem az arcom, a szám, a kezeimet jó alaposan lemostam, a ruhámról pedig a pálcám segítségével, tisztítóbűbájjal tüntettem el a foltokat. Ez persze nem volt olyan, mint egy rendes mosás, de valamelyest javított a közérzetemen. Kisétálva egy kicsit még megpihentem, hátammal a falnak dőltem és lehunytam a szemeimet, úgy éreztem, hogy egy kicsit a fejem is megfájdult. Már csak akkor néztem fel, amikor a Doki megszólított.
- Jaj nagyon köszönöm doktor úr, elnézést kérek, hogy odabent nem voltam a helyzet magaslatán, ezt még szoknom kell, de hálás vagyok - tényleg az voltam, hisz az ő biztatásának hála, hogy megálltam a helyem odabent. Sokat számított a hozzáállása, az, hogy nem ordibált velem és türelmes volt. Ha ez másként alakul, akkor talán most zokogva adnám fel a leendő orvosi karrierem. Így viszont felcsillant bennem a remény, hogy talán tényleg lehet belőlem egy napon majd igazi gyógyító.
Doki szavai tényleg jól estek, egy kicsit még el is mosolyodtam az utolsó szavain. - Ne mondjon ilyet doktor úr, Ön tett csodát, én csak közreműködtem- vallottam be, de ettől függetlenül tényleg jó érzés volt az, hogy az első napomon nem veszítettünk el életet, sőt, úgyis mondhatnám, hogy megmentettünk egyet.
- Viszlát akkor holnap - intettem még neki mosolyogva, de addigra már sarkon is fordult, és sietve távozott. Kár, hogy mindig ennyi dolga volt, de ezt valahogy nem is csodáltam, igen forgalmasnak bizonyult ez a sürgősségi osztály.
Ezen gondolatokkal, és a nap sikerével a zsebemben távoztam, hosszú és fárasztó nap után estem be az ágyamba, de nem bántam meg ezt a napot sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A Doki megmondta, hogy kemény lesz a gyakornokság és hogy ne igazán álmodjak szabadidőről, ám a zenéről semmi pénzért nem akartam lemondani. Próbáltam minden próbát úgy egyeztetni a srácokkal, hogy az ne ütközzön a beosztásommal és hogy minden szuper legyen. A fellépéseket is ehhez hasonlóan kellett beosztanunk, viszont túl sok felkérésünk nem volt, és amik voltak, azok is kisebb helyeken. Éppen ezért nem kicsit sokkolt le Armand, mikor szóba hozta a soproni tavaszköszöntő fesztivált. Ugyan ez sem volt olyan nagy buli, mint mondjuk amit nyáron tartanak, de azért…mégis csak egy nagy város, ahol nagyon sok ember él, főként muglik.
Érződött, hogy Stephent is meglepte Armand, viszont mivel a srácok annyira nagyon akarták, s végül is, nekem sem volt ellenemre, Steph is rábólintott, így összejöhetett a koncert.
A színpadra lépés előtt azért lehúztunk egy-két rövidet, de csak azért, hogy a megfelelő alapozással léphessünk a színpadra. Jó, a srácok talán többet is, nekem elég volt az két kis pohár, mert anélkül is élveztem ezt az egészet.
Persze piszkosul izgultam, de ez is olyan adrenalin löket volt, mint ami az Ispotályban ért, amikor például megmentettük annak a fickónak a karját. Nagyjából ahhoz az érzéshez tudnám hasonlítani, s azt hiszem, hogy ez volt az életem másik legnagyobb szenvedélye. Ha régen azt mondták volna, hogy színpadon leszek, kizártnak tartottam volna, most viszont a srácokkal együtt élveztem.
Jó hangulatban telt a koncert,  elég sok hallgatónk volt ahhoz képest, ahányan eddig voltak a fellépéseinken, szóval szuper volt. Nem győztem mosolyogni a színpadon, remekül szóltak a számaink is, és azt hiszem, hogy a második után már annyira felspannolt az egész, hogy kifejezetten élveztem a színpadon való mozgást. Táncoltam is, amelyik dalnál belefért, összeénekeltem Stephel, összenéztünk a srácokkal, kicsit bohóckodtunk is közben, minden, ami csak belefér.
A vége pedig szuper lett! Egyszerre fejeztük be Stephennel, a dobszoló zseni lett a végén, s még egy közös meghajlás is belefért, hogy ezzel tiszteljük meg a közönséget.
- Köszönjük, sziasztook! - mosolyogva integettem, s a többiek után siettem le a színpadról. Felfokozott állapotban voltam, az arcomra volt írva az öröm, le se tudtam volna vakarni a vigyoromat.
- Húúú, ez annyira…annyira jó volt! - mondtam a srácoknak és egyenként meg is ölelgettem őket.
- Stephen, legközelebb is jöjjünk! Ilyen rendezvényeken kell fellépnünk, szuper volt - mosolyogva jegyeztem meg, amikor meglepő módon megjelent mellettünk néhány nagyjából velünk egyidős fiatal, főként lányok és elkezdtek aláírásokat kéregetni a srácoktól különböző helyekre. Egy kicsit megköszörültem a torkom, aztán csak nevetve figyeltem, hogy Armand és Misi mennyire élvezik az egészet. - Úgy látom, a srácoknak rajongóik lettek - nevettem el magam, mire egy csaj bevágódott mellénk és Stephenre kezdte rebegtetni a pilláit.
- Éreztem minden porcikámban a hangodat! Annyira jó voltál! - totál kidobta mindenét Stephnek, majdnem elnevettem magam, mert egy toll is előkerült, s úgy tűnt, hogy ő nem a kezére szeretne aláírást. Kezem a szám elé tettem, s úgy kuncogtam, ekkor ért mellénk Marci is, az egyik rendező srác, aki az egyik számunkra előkészített sátorra mutatott, mondván ott pihenhetünk és fogyaszthatunk minden jót, amit csak szeretnénk. A buli persze nem állt le, mert már egy újabb zenekar kezdett felpakolni, s egyre nőtt a tömeg a színpad előtt. - Steph, ki is lép fel utánunk? - kíváncsi lettem, mert biztos voltam benne, hogy valami menő zenekar lehet, akikre ilyen sokan kíváncsiak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mi tagadás, a srácok jól elvoltak a rajongóikkal, hozzám azért nem jöttek oda a srácok lekapott felsővel, hogy na írjam már alá a kidolgozott mellkasukat. Pedig talán még oda is kanyarítottam volna a nevem, de sebaj, én úgyis főként csak vokál voltam ebben az egészben, amolyan mellékdarab. Ennek ellenére élveztem minden egyes percét a színpadi létnek, már készültünk vissza a sátrunkhoz, hogy ott pihenjünk meg, amikor Stephen felkiáltott és láthatóan még a vér is meghűlt az ereiben. Döbbenten pislogtam én is, igaz nem voltam olyan nagy rajongójuk, mint Stephen, de azért még az én arcomra is mosoly szökött, amikor megláttam, hogy milyen ismert zenekar lép fel utánunk a színpadon. - Wow, tök jó! - nevetve vállon veregettem Stephet, aki láthatóan még mindig extázisban volt, olyannyira, hogy a saját rajongóiról meg is feledkezett. - Na de gyere, menjünk és együnk valamit a sátrunkban, aztán majd később kijövünk és megnézzük őket, talán utána még bulizhatunk is velük - ki tudja, hogy a menedzsmentjük mit engedett nekik, mindenesetre Stephet megpróbáltam a sátrunk irányába terelgetni, ha már a fiúk is előre mentek.
Odabent volt minden, kényelmes kanapé, egy hűtő tele különféle italokkal és egy svédasztalra hajazó teríték, finom szendvicsekkel, fasírttal és salátákkal, nem beszélve a sütikről és a sós ropogtatni valókról. - Hű, nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent kapunk - nevetve lépdeltem az asztalhoz, majd elhalásztam két szál ropit és ropogtatni kezdtem. Ekkor az egyik rendezvényszervező srác kihívott engem, viszont mellettem egy számomra ismeretlen sétált be, de úgy tűnt, hogy ismeri a dobosunkat.
- Hé Steph, Ő itt Vendel, az egyik haverom Miskolcról - a dobosunk be is mutatta a srácot, aki gratulált a zenekarnak, majd előhúzott egy névjegykártyát és Steph felé nyújtotta.
- Van egy lemezstúdiónk Budanekeresden, kis cég vagyunk, nem túl ismertek, de hiszünk abban, hogy egy jó zenekarral befuthat a biznisz. Ha gondoljátok, akkor benne lennénk egy közös együttműködésben - kíváncsian pillantott Stephenre, miközben baráti mosolyra húzta a száját. A zsebében persze lapult némi jó hangulatot adó tündérpor és egyéb tabletta is, egyelőre azonban kíváncsi volt arra, hogy sikerül-e valamiféle üzleti partnerséget kialakítani a srácokkal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Látod, ez egy nagyon jó kérdés Steph - vigyorogva veregettem vállon, közben beléptünk a sátorba, ahol a többiek már rá is raboltak a finomságokra. Persze, hogy én is követni akartam őket, csíptem is egy falatot, mire Stephen meg rám szólt, így nagy szemekkel pislogtam felé.
- Szeretem a ropit - megvontam a vállaim, tényleg bírtam az ilyen sós rágcsákat, bár az is igaz, hogy ezen a terülj asztalkán tényleg minden volt és valami laktatóbb kaját is választhattam volna.
- Hű, ezt mind meg is eszed? - egy kicsit meglepődtem, ahogyan egymás tetejére gyömöszölte azokat a szendvicseket, azon meg felnevettem, amikor megpróbálta egy harapással begyűrni. - De bolond vagy - nevetve kaptam tenyerem a szám elé, Steph össze-vissza kente magát a majonézzel. Közben társaságunk érkezett, egy fura figura Miskolcról. Nekem nem is volt annyira szimpatikus, de azért kezet ráztam vele, majd kíváncsian pillantottam Misire, hogy vakkantson már valamit, mégis honnan ismeri ezt a fószert. Épp csak hogy elkezdte a bemutatást, amikor odaért Steph is, ez pont kapóra jött, mert így kicsit leléphettem a rendezvényszervező sráccal.
Igazából semmi extra nem történt, csak meghívott egy italra meg olyan szöveget lökött, hogy azért jókat nevettem rajta. Megadta a számát és kérte, hogy feltétlenül hívjam majd fel, mert csak akkor nyugszik meg a lelke, ha tudja, hogy biztonságban hazaértem. Hát persze.
Nevetve elraktam a névjegyét a farzsebembe, majd jókedvűen sétáltam vissza egy órával később a sátorba, ahol úgy tűnt, hogy nagyon is jókedvűek a srácok, sőt…megláttam, hogy ez a miskolci fazon épp mivel is kínálgatja ott a srácokat.
 - Steph, beszélhetnénk egy kicsit odakint? - megállva mellettük a pillantásommal próbáltam szuggerálni őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Azért örülök annak, hogy most már jól vagy és van étvágyad – mosolyogva tettem tenyerem a vállára, és még egy szalvétát nyújtottam felé, mert úgy tűnt, hogy az az egy nem lesz elég, ugyanis abból a majonézből jutott egy kicsi a pólójára is. - A jó kis pólódat is szétbarmolod, tudom már mit kapsz majd a születésnapodra. Előkét – felnevettem, ahogy magam elé képzeltem, hogy kap a nyakába egy ilyen köthető kis anyagot, amit a babák nyakába szoktak tenni evés idejére. Ezután viszont búcsút intettem egy időre a srácoknak, mert hogy akadt egy fiatalember, aki mindenképp akart velem diskurálni. Nekem meg nem volt ellenemre, végül is, egész jó fejnek tűnt, de őszintén, semmit sem akartam tőle, legfeljebb nevetni a poénjain.
Mivel én is iszogattam azért odakint, így nekem is egész jó hangulatom volt, amikor visszatértem a sátorba, az viszont még nekem is feltűnt, hogy a fiúk nagyon nem úgy néznek ki, mint ahogyan hagytam őket. Nagyon nem tetszett, mikor szemet szúrt Vendel tenyere mellett a jól látható kis zacskó, persze, hogy beszélni akartam Stephennel. Azt gondoltam, hogy legalább neki van esze, de közelebb érve hozzá láttam, hogy nem. Úgy imbolygott, hogy szerintem még ő is be volt tépve. - Ooké, kövess – bólintok, bár nem vagyok biztos benne, hogy vajon ezen a világon követ-e, vagy a tejúton túl, valami másik galaxisba. Kissé feszült vagyok, mert egy valamit nagyon utálok, az pedig a drogok. Felőlem részegre ihatnák magukat, az se érdekelne, de ez nagyon nem tetszik. Kiérve a sátorból, kezemmel félre húzom az anyagot, hogy neki ne kelljen ezzel bajlódnia, s nehogy még orra bukjon két lila elefánt között.
- Édesem, pont ezt akartam kérdezni, hogy veletek történt-e valami? Mert úgy látom, hogy nem a törköly pálinkától vagytok ennyire beállva. Szívtatok valamit Steph? - kérdeztem baráti kedvességgel, utóbbit hallkan suttogtam csak, miután körbenéztem, s közben össze is fűztem magam körül a karjaimat. Végre volt egy jó fellépésünk, lehetőségünk lenne kiélvezni ezt a bulit, és erre kockáztatják azt, hogy legközelebb is itt lehessünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ilyenkor mindig eszembe jutott az öcsém, hogy ő is állandóan ilyen hülye társaságba keveredik és ki tudja, hogy miféle bogyókkal tömködi az agyát. Ha most ránéztem a srácokra, ez jutott az eszembe, de próbáltam visszafogni magamban a negatív érzéseket, egyelőre jó lett volna tudnom, hogy egyáltalán mi történt. Tudtommal a srácok ugyanis nem fogyasztottak semmit, most mégis úgy lézengtek a sátorban, mintha teljesen beálltak volna valamitől. Ezt mi sem prezentálta jobban, mint maga Stephen. Ki is húztam a sátorból őt, hogy elsőként vele beszéljek erről, mert ő volt a csapatban a vezető, a srácok is itták minden szavát, felnéztek rá, erre tessék, mit művel?
A kedvességem pedig eddig tartott, s míg korábban, hogy tompítsam a bennem rejlő feszültséget, még magam köré fonott karokkal álltam vele szemben, most nem tetszésemet kifejezve csóváltam meg a fejem. - Megbolondultál? - kérdeztem halkan, mégis olyan hangsúllyal, hogy érezze, mennyire felháborít a felelőtlensége. - A banda jövőjéről van szó, végre lenne lehetőségünk és Ti az első alkalommal teleszívjátok az agyatokat tündérporral?? Nem is beszélve arról, hogy az egészségre ez mennyire káros. Tudod, hogy hány esetet láttam a sürgősségin? - haragosan böktem mutatóujjammal mellkason. Őszintén, nem akartam, hogy ennek a vacaknak a függőjévé váljanak, hogy egy napon majd ott kössenek ki az Ispotályban és azért kelljen küzdeni, hogy életben maradjanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szemeim szúrósan villantak, mintha csak be akart volna szólni nekem azért, amiért ittam. Nem tagadom, igen fogyasztottam, de egyáltalán nem voltam részeg, nem dülöngéltem és pontosan tudtam magamról. Ellenben a srácok odabent teljesen elszálltak és láthatóan Stephenre is hatással volt. Azzal pedig kiverte nálam a biztosítékot, miszerint megpróbálta egymáshoz hasonlítani a kettőt.
- Merlinre, kiborítasz – mosolyogva ráztam meg a fejem, bár ez inkább keserédes mosoly volt, egyrészt mert el se akartam hinni, hogy ilyet magyaráz, másrészt meg...felkaptam a fejem arra, amit mondott. - Mármint mi? Lemezkiadó? - lemaradtam, éppen nem voltam bent, míg összebarátkoztak a fazonnal, de ezek szerint erről volt szó. Már épp akartam mondani valamit, amikor úgy rám nézett, ahogy nem sűrűn, mégis valahogy kezdett elpárologni a haragom irányába. - Jó, de...- itt valamiért el is akadtam, nem volt szívem vitázni vele, mert egyébként mindig is jófej volt és sosem volt köztünk harag. Az mondjuk meglepett, hogy váratlanul ennyire közel lépett hozzám, egy kicsit talán még zavarba is hozott, pedig ez sem volt jellemző.  - Őszintén? Ha neki ez a feltétele, hogy szívjunk vele, akkor a jövőnk is erről fog szólni, és én azt nem szeretném. Egyértelműen nemet mondanék neki Stephen – mondtam őszintén, tényleg ezt gondoltam. Nem értem, miért nem háborodtam fel ezen ennyire, de Steph valahogy mindig olyan nyugtatóan tudott beszélni még az ilyen dolgokról is. Furcsa volt.  - És tudom miről beszélek Steph. Nem egyszeri használatról, hanem függőségről. Legyen eszetek, kérlek – megérintettem a karját, mert éreztem rajta, hogy feszült, ezt pedig nem akartam. - Ebbe inkább bele se menj vele...ha ti ilyen alakkal akarjátok folytatni, akkor én kiszállok inkább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Még mindig rosszul voltam a másnaposságtól, éppen a wc kagyló fölött roskadoztam a másodikon és adtam ki gyomrom tartalmát. Szabadnapot kellett volna kivennem, de gyakornokként ez nem volt ennyire egyszerű, mégis megbántam, hogy bejöttem. Szerintem a Doki is látta rajtam, mert bár eddig még nem szólt erről egy szót sem, a pillantásából azért úgy éreztem, mintha ma nem lenne megelégedve velem. Csak remélhetem, hogy nem szed elő emiatt, mert pont nem hiányzik az, hogy valaki még le is csesszen.
Közben sikerült feltápászkodnom, a wc-t lehúzva a csapnál frissítettem fel magam, arcmosás, öblögetés szájvízzel, miegymás. Ám ez sem dobott fel, szerintem egy hordó smink sem lett volna elég ahhoz, hogy varázslatossá váljak. Leginkább a karikás, kialvatlan szemeim árulkodtak az előző éjszakáról.
A csipogóm hirtelen törte meg a csöndet, ha nem fájt volna kellően a fejem, akkor ez a kis dög még rá is tett egy lapáttal. Halántékomat masszírozva néztem meg, hogy mi a helyzet, aztán sóhajtva indultam le a földszintre, ahol meglepetésemre a túrából ismert Tamás ácsorgott. - Öhm, szia - köpenyem zsebeibe csúsztatott kezekkel lépdeltem oda, értetlenül néztem a nővérre, majd vissza a férfire.
- Te érdeklődsz Mark McMillan állapotáról? - kissé meglepett, nem tudtam, hogy vannak a férfinek rokonai, csak egy nőt láttam hozzá bejárni, de arról is kiderült, hogy nem a neje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ahogy megláttam Tamást a távolból, az első gondolatom az volt, hogy mégis ő vajon mi a francot kereshet itt? Aztán emlékeztettem magam arra, hogy mivel az üzenetben is az állt, hogy McMillan miatt érkeztek, így feltételeztem, hogy kizárásos alapon tényleg erről lesz majd szó, nem pedig randit akar kérni, vagy ilyesmi. Amúgy sem mentem volna bele ilyesmibe, már csak azért sem, mert nekem a társasága mindvégig inkább olyan barátinak tűnt. Nem éreztem különösebb vonzalmat a közelében, inkább felnéztem rá ott a túrán is, mert tapasztalt volt és persze tök jókat lehetett vele dumálni. Mindenesetre egy kicsit gyanakodva tettem fel neki a kérdést, hisz ezt a szerencsétlen aurort már egy nő is zaklatta korábban. - Aha...várj, tessék? Velem? - kissé értetlenül futott ráncba a homlokom, az első részét még értettem, a második résznél viszont megint csak arra tudtam gondolni, amire már idefele jövet is. - Öhm, persze igen – bólintottam, láttam rajta, hogy fura a viselkedése, nem tűnt olyan vidámnak és jókedvűnek, mint ott az erdőben, mondjuk ez rólam is elmondható.  - Gyere, van itt egy orvosi szoba, ami épp felújítás alatt van – pontosabban még nem szerelték be a műszereket, csak néhány szekrény, egy asztal, meg pár szék volt odabent. Ahogy kinyitottam az ajtót, még érezni lehetett a friss festés illatát.
- Rég láttalak, minden oké? - azért csak rákérdeztem, mert lehet, hogy talán valami orvosi ok miatt jött, végül is, elmeséltem neki, hogy gyakornok vagyok. Közben behúztam magam mögött az ajtót, és az egyik szék felé mutattam, hogy nyugodtan üljön le, ha szeretne, én magam egyelőre inkább csak álltam köpenyzsebembe dugott kezekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Hogy tessék?! - addig kómás pillantásom most egészen élesnek tűnhetett, szemeim szinte teljesen elkerekedtek és még a szemöldököm is a magasba szökött, amikor meghallottam Tamás kijelentését. Hát tényleg pont ez hiányzott két hányás között egy erősödő fejfájás és amúgy is pocsék hangulat mellé. Persze hallottam, meg láttam is, ahogy a szája mozog és tovább fűzi a történetét, de valamiért magamban arra gondoltam, hogy ó inkább mondta volna azt, hogy nagyon bejöttem neki, és el akar vinni randira, mert azt valahogy sokkal jobban tudtam volna kezelni, mint most ezt a váratlan kijelentést. - Te nyomoztattál utánam? - csattantam fel, bár magam sem voltam biztos benne, hogy ez zavart-e, vagy maga a tény, hogy egy pasi azt állítja, az apám. Az egészben csak az volt a legrosszabb, hogy alig pár napja még egy másik férfit hittem az apámnak. Pedig benne szinte száz százalékosan biztos voltam, de nem. Erre beállít a szuperügyes túrázótársam, és benyögi, hogy Ő az. - Várjunk várjunk, mi vág egybe? Hogyan? - széttártam a karjaimat, pillantásom szinte követelte a folytatást, mert most már tudni akartam az igazat.  - Hogy lehetnél az apám? - néztem rá értetlenül, hisz Hansági Tamásról egyetlen emléket sem találtam anyám cuccai között, bezzeg attól a Ránki Magortól…tele volt a padlás a leveleivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Amikor az embernek amúgy is szar napja van, meglehetősen rosszul érinti egy ilyen hír. Nem készülhetsz fel rá, nem lehetsz topon és nem tudod, hogy a következő pillanatban mi zúdul majd rád. Nehéz kezelni egy ilyen helyzetet, a kavargó érzelmeket, még úgyis, hogy egy jó ideje már keresed az apád. Igen, tudni akartam, hogy ki lehet az, tényleg régóta nyomoztam, egészen addig, míg arcon nem csapott a Magorral való beszélgetés nem is olyan rég a Japánkertben. Akkor összezuhantam, kínos volt számomra, hogy letámadtam egy vadidegen fickót azzal, hogy az apám. Tragédiaként éltem meg, hogy még sem ő az, most pedig hirtelen bamm, besétál az igazi. Már ha egyáltalán Tamás az. Tényleg hitetlenkedve nézem Őt, persze hogy él bennem a felháborodás, s azt hiszem, joggal vonom kérdőre. - Az a nő, aki a páciensünket is zargatta? Áh, remek - sóhajtva csóválom a fejem, és védekezően fonom össze magam előtt a karjaimat, miközben tovább fürkészem a férfit, vizsgálom vonásait és közben hallom is, amiket mond. Haragudnom kellene rá, mégis rengeteg a vegyes érzelem, meg Ő mégis csak Tamás, az a jófej pasi a túráról. Attól sem tudok elvonatkoztatni igazán. - Ne haragudj, de ez az egész annyira…szürreális - bukik ki belőlem, látszólag mosolygom, de ha jó emberismerő, akkor láthatja rajtam azt, hogy közel sem érint ez olyan jól.
- Tényleg keresem az apámat már egy ideje, de így nem gondoltam volna, hogy egy napon majd besétál valaki…besétálsz éppen Te és közlöd, hogy Te vagy az. Ez…nem tudom - sóhajtva tárom szét végül a karjaim. - Egyáltalán hogy merült fel ez most? És hogyhogy megkerestél? Mármint, még ha Te is lennél az, akkor miért? - tényleg nem értettem, hisz egy jól szituált fickó, kinek kéne a nyakába egy ennyi idős gyerek? Nem tudtam, hogy mit akar, ahogy én sem tudtam abban a pillanatban örömmel kezelni a helyzetet.
- Ebben amúgy se lehetünk biztosak, míg nem készül teszt. Ki tudja, lehet te se vagy az apám, és akkor ugyanúgy egy csalódás lenne ez, mint a legutóbbi. Mert hogy anyának volt még egy szeretője, tudtad? Pontosabban mondhatnánk úgy, hogy lelkitárs. Rengeteget leveleztek, azt hittem, hogy ő az…aztán kiderült, hogy nem - sóhajtva meséltem el neki, hogy mi történt az elmúlt időszakban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Egyre jobban érződött a szobában a feszültség, úgy tűnt, már nem csak én voltam ideges, de Tamás is felkapta a vizet. S bár értettem én, hogy a rokonáért még tűzbe is menne az ember, egy kicsit talán még meg is lepett az állításával, nekem attól még azt az információt mondták a kollégák, hogy az a nő valaki másnak adta ki magát. A beteg meg nyilván akkor nem volt magánál, így nehéz lett volna igazolni, hogy ez nem zaklatás, csupán ismeretség vagy más, de végülis, ebben a helyzetben lényegtelen volt. Az viszont már engem is felhúzott, ahogyan Dávidról nyilatkozott. - Héhéhé! A Doki nem nagyképű! Megmentette azt a férfit, és ha Ő nincs, akkor nem lett volna senki, akit látogathat az unokahúgod! Szóval ne beszélj róla így! - úgy éreztem, hogy a doki védelmére kell kelnem, mert a velem szemben álló férfihoz hasonlóan én sem hagytam azt, hogy becsméreljenek egy számomra kedves személyt.
Sikerült tényleg felbőszítenie. Igazából mondjuk nem tudtam, hogy ezért voltam rá mérges, vagy azért, mert hirtelen beállított a gyakorlati helyemre és csak úgy előhúzta az apa kártyát. Feszülten újra magam köré vontam a karjaimat, s csak hallgattam, mert azért mégis csak érdekelt, hogy miért döntött úgy, hogy ezzel felkeres. Meglepett, hogy így beszélt erről az egészről, közben végig azon kattogtam, hogy mi lenne, ha tényleg Ő lenne az apám. Vajon tudnék ennek örülni? Mindig is tudni akartam, hogy ki lehet, az elmúlt időszakban nem volt nap, hogy ne ezen gondolkodjak, ez a pillanat most mégis megrémisztett. A sok kutakodás és kudarc után most itt állt velem szemben, és talán Ő volt az.
- Jó…értem valahol, de…ez nekem így hirtelen sok, mármint érted. Néhány napja még mást hittem annak, zavaros az egész, és Te sem vagy benne biztos - sóhajtva fújtam ki a levegőt, közben egy pontot néztem és továbbra is kattogtam.  - Az lenne a legkézenfekvőbb megoldás, ha akkor csinálnánk egy tesztet. Egy vérvétel, utána pár hét és kiderül. Mit gondolsz? - még dönthetett úgy, hogy meggondolja magát, hogy lelép és elfelejti ezt az egészet. Viszont ha belevág, onnan már nem lesz visszaút egyikünknek sem. Tekintetét fürkészve magam sem tudom, hogy mit vártam. Egy részem talán azt, hogy meneküljön el, de a másik felemben ott pislákolt a kíváncsiság, a remény. Hisz végre kiderülhetne, hogy kitől származom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Most nem olyan jókedélyű a hangulat, mint ott a túrán. Az egy remek nap volt, rengeteget tanultam Tamástól és úgy éreztem, hogy egy igazán kedves barátra leltem, akivel bármikor szívesen túráznék. Ez a kép most viszont szertefoszlott, mert arról nem volt szó, hogy ő lehetségesen az apám. Egy ideig csend uralta a helyiséget, miután összekaptunk, kellett néhány másodperc, hogy mindannyian összeszedjük a gondolatainkat. - Gondolom - sóhajtottam, hisz mit is mondhatnék erre? Nyilván neki is sok, őt is váratlanul érhette az információ, bár szívesen látnám vagy hallanám, hogy az unokahúga vajon miket is találhatott információként. Mégis, legkönnyebben ezt egy apasági teszttel tudtuk volna eldönteni, az viszont meglepett, hogy már tűrte is fel kezén az ingujját. Esküdni mertem volna, hogy inkább sarkon fordul és lelép, de nem hátrált meg.
- Mármint, én vegyem le most? - pislogtam rá nagy szemekkel, úgy tűnhetett számára, mintha ezúttal inamba szállt volna a bátorságom. Bevallom, egy másodperc erejéig el is gondolkodtam azon, hogy elfussak, de túl közel jártam ahhoz, hogy megtudjuk az igazat. Ha ezt most kihagyom, örök életemben forgolódnék és rágódnék a témán.  
- Jó, mindjárt…- végül bólintva rugaszkodtam el addigi pozíciómból, a helyiségben voltak steril eszközök, hisz még nem nagyon használtuk ezt a szobát, ezért nem is kellett rohannom máshová. A kis kezelőkocsit mellé húztam, először kesztyűkbe bújtattam a kezeim, majd előkészítettem a vérvételhez alkalmas üvegcsét. Karját megfogtam, és egy gumiszalaggal kötöttem át a hajlat felett, aztán fertőtlenítővel töröltem át hajlatát, majd tűt ragadtam. - Biztos, hogy akarod? - pillantottam rá még a vérvétel előtt, s ha úgy éreztem pillantásából , vagy szavából hogy menjen, akkor nekiálltam és levettem hozzá a vért, végül egy kis vattapamacsot szorítottam a szúrás helyére és felhajtottam a karját. - Ezt szorítsd oda két percig, utána magától is eláll. Jól vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Jól van, csak lazíts - utóbbit inkább a vérvétel miatt tettem hozzá, főleg miután elfordította a fejét. Látszott rajta, hogy nem szívesen nézné végig, ezt meg tudtam érteni. Engem az elején még zavart a vér, azóta már hozzászoktam, de ha a sajátomról lenne szó, lehet, hogy én sem szívesen nézném végig. - Pedig az egy nagyon izgalmas dolog, gondolom hogy jó élmény lehetett - leginkább most csak azért beszéltettem, hogy ezzel is tereljem a figyelmét, aztán ahogy sikerült rálelnem a vénájára, már egy gyors és határozott mozdulattal be is juttattam a tűt, a folyamat pedig innentől ment is magától. Biztos-ami biztos, két fiolával is levettem. - A laborosoktól függ, egy vagy két hét általában kell, mire elkészül az eredmény, de inkább mondanék kettőt, mert rengeteg a beteg - közben felcímkéztem a fiolákat, majd Tamásra pillantottam.  - Nem tudom, nem érzek semmit - ez persze nem igaz, inkább csak nem merek belegondolni abba, hogy mi van, ha tényleg megtaláltam az apámat. Előre nem jó inni a medve bőrére, mert abból később csalódás lesz. Tamás szavaira közben ismét rápillantottam, annyira fura volt ilyen dolgokról így beszélni és igazán nem tudtam, hogy mit kéne mondanom.
- Oké - talán nem ez volt a legkedvesebb válasz, amire várt, de ott és abban a pillanatban ennyire telt csak belőlem. Persze én is éreztem, hogy ez így nem túl jó hozzáállás. - Figyelj Tamás…- fura lett volna apának szólítanom. - Köszönöm, én majd…majd értesítelek - végül ennyit röviden csak kipréseltem magamból, viszont ennél többre nem futotta, valahogy nem voltam rá képes, hogy ennél mélyebb beszélgetésbe elegyedjek most vele.
- Ha nem haragszol, akkor…tudod - mutattam fel a fiolákat, amivel el kellett volna sietnem a laborba, nem beszélve arról, hogy valakinek az én véremet is le kellett még vennie. Majd talán megkérem a Dokit, vagy valamelyik nővért. S ezen gondolatokkal még intettem neki, aztán sarkon fordulva elsiettem. De ha őszinte akarok lenni, nem könnyebbültem meg, csak most kezdtem érezni azt a zaklatottságot, vagy izgalmat, amiről odabent mesélt. Mi lesz, ha kiderül, hogy tényleg ő az apám? És ha mégsem??

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Kék Fény? Már ez is rosszul hangzik - sóhajtva csóváltam meg a fejem, mert nekem erről egy mugli műsor jutott az eszembe, aminek a végén általában bilincs kattant a bűnözők kezén. Ez a Vendel nagyon nem volt szimpatikus fickó, már csak azért sem, mert ilyen módon próbált üzletelni a srácokkal.
- Tehát akkor még neked is gyanús ez - na tessék, talán még pislákol haloványan a fény drága Stephenben, legalábbis nagyon remélem. Nem örültem volna, ha ez a fószer a siker és csillogás dumával elvenné az eszüket, azzal a tündérporos akármivel meg szintén. Ezt próbáltam is finoman a tudtára adni, közöltem is, miután megérintettem, hogy ha bele akar menni a bandával ebbe az üzletbe, még inkább ebbe a társaságba és életvitelbe, akkor engem felejtsenek el. Biztosan találna egyébként más énekesnőt maga mellé, főleg most, hogy a zenekar végre megindult felfelé. Persze nem volt könnyű ezt így kimondanom, mert nagyon imádtam őket, meg a zenekart is, már-már egy kicsit a magaménak is éreztem, de muszáj voltam ezt így még az elején kikötni. Sok rosszat láttam gyerekként a Prambergeren, és nem kívántam ezt egyiküknek sem.
- Most mit csinálsz? - meglepetten pislogtam fel rá, ahogy láttam, hogy széttárt karokkal közelít, s magához ölel. Na hát amióta együtt zenélünk, még ilyen sem történt, egy kicsit össze is zavart ezzel a mozdulatával, mert nem értettem, hogy csak az ellazultságtól ilyen, vagy valami mástól. - Steph - először baráti mozdulattal visszaöleltem, majd finoman a mellkasánál fogva toltam kicsit távolabb, hogy aztán a szemébe nézhessek.
- Ezt most hogy érted? Nem tarthatnál a bandában, ha kilépnék. Megérné neked ezt az a hülye menedzser? - kíváncsi voltam, hogy tényleg ér-e ennyit az a hülye Kék Fényes Vendel. Közben pittyegett a telefonom, kihúztam a zsebemből és vetettem egy pillantást a képernyőre. Meglepett, igazából csak egy szívecske volt, mellette egy fantasztikus voltál szöveg.
- Na, vajon Armand szórakozik? - megráztam a fejem, tuti fix, hogy valamelyik srác hülyéskedett bentről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem mondtam, hogy megőrültél - megforgattam a szemeimet már a feltételezésre is, azért hihetetlen, hogy a férfiak mennyire sértődékenyek tudnak lenni. A lényeg viszont az, hogy végre egyetértettünk abban, hogy valami nem stimmel ezzel a kiadóval és bizony már távolról is bűzlik a dolog. Nekem amúgy már ránézésre sem volt szimpatikus ez a Vendel, de pechemre kihívott a szervezősrác, így lemaradtam a dolgokról. Már egy kicsit bántam is, hogy kimentem, és nem maradtam, mert akkor talán meg tudtam volna akadályozni azt, hogy a fiúk belemenjenek egy ilyen szituációba. Jeleztem is Stephen felé, hogy ha ők ilyen jövőt képzelnek el a bandának, akkor sajnos azt már nélkülem kell megtenniük, mert bizony akkor kilépek. Pedig nehéz döntés lett volna ez, és egy picit én is iszogattam, talán meggondolatlanul is szólaltam meg, de mégis, valahogy a tudtára akartam adni azt, hogy mi az, ami nálam már nem fér bele. Stephen ezután ölelt magához, és őszintén, egy kicsit fura is volt az a pár másodpercig tartó pillanat. Általában tudom, hogy milyen egy baráti ölelés, vagy milyen az, amikor egy pasi úgy közeledik ahogy, de itt ez nem volt egyértelmű. Ez pedig egy kicsit zavarba is hozott, hisz mégis csak Stephenről volt szó, hát csak nem kavarodhattam vele össze, mert az rányomta volna a bélyegét a bandára is, meg amúgy is. Jelen pillanatban túl kaotikus volt az életem ahhoz, hogy efféle dolgokon gondolkodjak. Már csak emiatt is, kibújtam az ölelésből, de azért továbbra is figyeltem rá és arra, hogy mit mond.
- Jól van Steph, akkor én értettelek félre. Azt hittem, hogy nagyon is bele akarsz menni egy ilyen kétes üzletbe - sóhajtottam, tényleg az érződött, ez aggasztott is, de úgy, hogy most kimagyarázta, kezdtem megkönnyebbülni.
- Jaj de én sem akarok kilépni Stephen, hát komolyan azt hiszed? Nem tudnálak titeket itt hagyni csak így, már úgy hozzám nőttetek - mosolyogva simítottam végig a karján, aztán meglepetten néztem rá. - Tényleg? - fura, pedig az előbb még azt hittem, hogy bejövök neki, de úgy tűnt, hogy az érzékeim megint csak félrevezettek, mint ahogy már nem egy esetben.
- Hát akkor pláne nem kell félned, egy húg sosem hagyja ott a családját - vágtam rá félig-meddig viccesen. Azért tényleg meglepett az őszinteségével, sokszor próbáltunk már, de eddig valahogy nem mutatta meg felém az érzelmes oldalát, most viszont igen. - Na gyere, te! Nincs olyan mákotok, hogy kilépjek a bandából - nevetve ezúttal én öleltem magamhoz néhány másodperc erejéig, mire már hallani lehetett Misi hangját, oldalra pillantva már láttam is feltűnni az arcát.  - Menjünk, szedjük össze a kölyköket apjuk - nevetve feleltem viccesen, aztán visszasétáltunk, hogy lassacskán a srácokkal együtt visszatérjünk a szállásunkra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ez egy viszonylag nyugis napnak számított, éppen nem ért senkit durva átok, nem is robbant fel sehol bájitallabor, hogy tömegesen hozzák a sérülteket, leginkább csak tipikus, apró balesetekkel estek be, volt aki a létráról esett egy nagyot és a karja ficamodott ki, más meg véletlenül rosszul használt egy varázslatot és az visszaütött rá. Mondhatni egész sikeres délelőttöt tudtam magam mögött, sikerült megnéznem mindenkit, akit rám bíztak, még egy kötözést is megcsináltam, utána pedig úgy döntöttem, hogy kiveszem a jól megérdemelt ebédszünetemet. Általában a Dokival szoktam ebédelni is, mert többnyire egymás mellé vagyunk beosztva, hisz a mentorom, most viszont valami dolga akadt, meg amúgy sem volt kedvem túl sokat a közelében tartózkodnom a történtek után. Emiatt egyedül álltam ma sorba, került is a tálcámra minden finomság, rántott szelet burgonyapürével és uborkasalátával, sőt, még egy szelet almás pite is desszertként. Nem sűrűn ettem édességet, de ennek nem tudtam ellenállni, olyan guszta volt az üvegfalon túl, hogy szabály szerint megkívántam. A fizetésnél kihasználtam a dolgozói kedvezményt, így tíz százalékkal kevesebbet húztak le a kártyámról, és már fordultam vissza, hogy a sor mellett elhaladva helyet keressek magamnak, amikor észrevettem Jácintot. - Nahát, szia! - mosolyogva köszöntem, ritkán láttam őt, és annyira nem ismertem jól, csupán pár napot voltam azon az osztályon, ahol ő is dolgozik, de azt megjegyeztem vele kapcsolatban, hogy imádják a gyerekek. - Tényleg? - meglepett a bókjával, egy kicsit talán el is pirultam, mert mostanában nem éreztem magam kicsattanó formában. Ez viszont most jól esett és persze, hogy szívesen foglaltam neki is helyet. - Persze - biccentettem egy mosollyal, aztán az ablak mellett éppen megürült az egyik asztal, így gyorsan le is csaptam rá. Letettem a tálcámat, szemügyre vettem a tálalást, majd kibontottam a vizemet és egy picit kortyoltam belőle, miközben figyeltem a kasszánál fizető fiatal gyógyítót, aztán ha elkaptam a pillantását, intettem is neki, hogy megtaláljon.
- Látom, neked is a rántotthúsra esett a választásod. Én majd éhen halok - jegyeztem meg neki egy mosollyal, csak azután nyúltam az evőeszköz után, hogy ő is helyet foglalt. - Jó étvágyat! Mi újság a gyerekosztályon? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Változó, úgy tűnik, hogy most sikerült belefutnod - rámosolyogtam a doktor úrra, szegényen látszott az, hogy nem felhőtlen a boldogsága ettől a helyzettől. Őszintén egyet tudtam vele érteni, én sem szerettem a tömeget, olykor zavart is a hangzavar, de egy ilyen helyen ha tetszett, ha nem, ehhez hozzá kellett szokni. - Emiatt nem lennék mondjuk Japánban kalauz - nevettem el magam, bár már pontosan nem is emlékeztem arra, hogy vajon a vonatokon, vagy a metróban szokott tumultus lenni.
Elnézést kérésére csak legyintettem, a helyfoglalás pedig nem esett nehezemre és amúgy is szívesen ettem a társaságában, sokkal jobb volt így, mint egyedül, magányosan. - Én a csirkepaprikást is nagyon szeretem, de egy szelet finom, ropogós rántotthúsnak nem lehet ellenállni - na igen, ez volt az egyik kedvencem, ahogyan sok más embernek is. - Köszi! - nagyon kívánnunk sem kellett, láthatóan neki is jól esett a meleg étel, én is rendes falatokat kaptam be belőle, noha reggel még kicsit kavargott a gyomrom, most már jól esett az étel. - Jaj szegény, úgy nem szeretem, ha a gyerekek szenvednek - jó úgy amúgy azt sem szerettem, ha a felnőtteknek kínlódtak, szóval összességében nem rajongtam azért, ha bárkinek bármi baja volt, de azért egy gyerek mégis csak gyerek, nekik még boldognak kellene lenniük, örömmel futkározni, élvezni a szellőt, az esőt és a nap sugarait, addig, amíg tehetik, mert aztán jön a csúf, zord valóság. - Érthető, és jól tetted hogy ott maradtál vele, ilyen a jó hozzáállás - mondtam egy mosollyal, majd egy újabb falat krumplit tömtem a számba, egy kicsit megrágtam, lenyeltem és majd csak ezután sikerült tisztességesen felelnem Jácintnak. - Most épp a balesetin, ott kapok ilyen alap dolgokat, könnyebb eseteket. Ha valami komolyabb van, ott előfordult már, hogy bejutottam, de leginkább csak néztem, vagy tartottam ezt-azt, amit kell - a gyakorlat fontos volt, hisz így tudtam elsajátítani azt, amit az elméletben megtanultunk, de még mindig nem éreztem úgy, hogy mindent is tudnék. Őszintén szólva sokszor csak toporogtam, ha egy komolyabb esetet toltak be az ajtón. - Dr. Kozák a mentorom és ezért általában ott vagyok, ahol ő , bár mondjuk most épp lennék máshol - sóhajtottam egyet, aztán felpillantottam Jácintra. - Tudod most múlt hétvégén volt ez az orvoskonferencia a Balatonnál, nem tudom, hogy ott voltál-e, mert nem láttalak, de ott történt egy félreértés, ami miatt úgy érzem, hogy most az Ispotály fele összesúg a hátam mögött és az is megfordult a fejemben, hogy talán gyakorlati helyet kellene váltanom vagy nem tudom - sóhajtottam. - Teljesen tanácstalan vagyok, Te mit tennél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Ez tényleg szerencse, abból hamar helyrejön. Egy kis gyomorrontás néha befigyel. Nekem is szokott mostanában lenni, gondoltam is rá, hogy kivizsgáltatom - jegyeztem meg csak úgy mellékesen, annak viszont örültem, hogy a kislány ennyivel megúszta. Sok kisgyerek súlyos tünetekkel érkezett, voltak, akiket baleset ért, és olyanok is, akik komolyabb betegséggel küzdöttek. Jácint biztosan tudott volna mesélni ilyen esetekről is, de őszintén nem akartam elvenni az étvágyát erre irányuló kérdésekkel, olyan jóízűen falatozott abból a rántotthúsból. - Még csak felmérem, nem döntöttem még el. Először mentőorvos akartam lenni a SÜVEG-nél, mondjuk még mindig lehetek az, meg persze a sürgősségi is érdekel és a sebészet, de annyi minden más van, és még a felét sem tapasztaltam. Szóval majd még kiderül - megvontam a vállaimat, tényleg volt még időm ezt eldönteni és persze megszerezni hozzá a szükséges tapasztalatokat. A hús és a krumpli közben rohamosan fogyott a tányéromról, akárcsak az a finom uborkasaláta.
- Te anno mi alapján döntötted el, hogy gyerekgyógyász leszel? - kíváncsi voltam, hisz a Jácint korú dokik többnyire az átok okozta sebekre szakosodtak, ragályokra vagy a nőgyógyászatra.
Beszélgetés közben egy kis zajra kaptam fel a fejem, de szerencsére nem történt semmi komoly, csak a mellettünk lévő asztalnál valaki véletlenül beleejtette a kanalát az üres tányérba. - Húh, megijedtem - mosolyogva fordultam vissza felé, de aztán szóba jött az orvoskonferencia, és így a mosolyom is alább hagyott. - Áh, nem - ráztam meg a fejem, sajnos ez több volt, mint némi túlaggódás. Az mondjuk meglepett, hogy nem hallott róla - amennyire pletykásak itt a nővérek - de talán jobb is, mert így akkor tőlem hallhatja az igazat.
- Sokkal rosszabb. Ugye azt mondtam, hogy dr. Kozákkal mentem, jutalomút volt ez nekem, mert gyakornokok nem nagyon mehetnek ilyen konferenciákra. Az előadások amúgy többé-kevésbé jók voltak…na de, a lényeg az, hogy a záróbálon felkért egy táncra, ebben ugye még nincs semmi. De aztán rosszul lett, én meg próbáltam ellátni. Ekkor termett ott a barátnője, csak úgy a semmiből, fogta és telibe öntött pezsgővel és hangosan mindenki előtt leribancozott. Gondolhatod…rettentően kínos volt és utána a közelünkben lévők mind összesúgtak. Mivel fogalmuk sincs róla, hogy mi történt, szerintem néhányan már azt pletykálják, hogy a Doki szeretője vagyok, de ez nincs így, szó sincs erről - nagyvonalakban elmeséltem Jácintnak a sztorit. - Szóval talán jobb lenne, ha emiatt új mentort keresnék vagy átmennék egy új helyre, nem? Te mit tennél a helyemben? Vagy ez nem olyan gáz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Érdeklődve hallgattam Jácintot, már egy ilyen beszélgetéssel is hasznos volt ahhoz, hogy a jövőben jól döntsek majd. Ő pedig már megjárta azt az utat, ami előtt én még csak most álltam, így különösen érdekes volt számomra az, hogy végül is, hogyan kötött ki a gyerekgyógyászat mellett.
- Az biztos, hogy jó nagybácsi leszel - bólintotam, ugyan nem ismertem a testvérét, de az alapján, ahogyan itt bánt a gyerekekkel, ezt biztosan mertem állítani. - Aida volt akkor a mentorod? Jól kijöttetek? - ez a része is érdekelt, hogy vajon neki akadtak-e ilyen téren problémái. Azt hiszem, hogy tulajdonképp én sem haragudtam már annyira Dávidra, bár tény az, hogy részben a történtek miatt kerültem. Nem hiányzott ugyanis a nyakamra egy féltékeny barátnő, aki váratlanul rám törhet a semmiből és újra megaláz majd annyi ember előtt. Ahogy feljöttek az emlékek, úgy rá is tértem a témára és elmeséltem Jácintnak a történteket. Fura, de valamiért tőle nem tartottam, hogy ítélkezne, talán ezért is mertem neki mesélni a történtekről.
- Hát nem tudom, őszintén remélem, hogy neked lesz igazad és elfelejtik - sóhajtottam egyet, egyelőre most abba is hagytam az evést, miközben ráfigyeltem.  - Igen, meg van határozva az óraszám, de ettől függetlenül, ha tehetem , akkor jövök, nem is nagyon figyelve erre, mert úgy gondolom, hogy itt tudok tanulni igazán - ekkor ittam egy korty vizet, a poharat visszatettem és újra kezembe vettem az evőeszközöket. - Aranyos vagy, de nem akarlak belerángatni, tényleg. Szerintem megpróbálok ezzel nem foglalkozni, úgy lesz a legjobb - mosolyogva mondtam olyan határozottan, mintha magam is elhinném.  - Rám férne amúgy egy kis szórakozás, úgy értem, hogy olyan igazi, tudod, ahol tényleg kikapcsolódhat az ember. Anno jártam koncertekre, de ma már azt sem tudom, hogy mikor lesz élőben valami fellépés itt Bogolyfalván - közben befejeztem az evést és a szalvétába megtöröltem a számat. Igazán finom volt ez a rántottszelet, főleg ezzel az uborkasalátával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nagyon nem akartam lesokkolni Jácintot, mert annyira azért még nem ismertük egymást, és nem tudtam, hogy mennyire előítéletes. Valamiért mégis úgy gondoltam, hogy benne megbízhatok, hisz annyira kedves személynek tűnt, kizártnak tartottam, hogy éppen ő legyen az, aki majd pletykálna tovább. El is meséltem neki végül a történteket nagyvonalakban, néhány részletet kihagyva, hogy azért Kozákot se tüntessem fel rossz színben, aztán halk sóhajjal nyúltam az italomért. Láttam Jácinton, hogy még emészt - szó szerint - intettem is, hogy csak nyugodtan, nyelje le azt a falatot, nem kívánom, hogy azon nyomban reagáljon. Addig is, ittam a vízből, amiből most hiányzott a citromkarika.  
- Legyen igazad, majd finoman rákérdezek Helgánál. Köszi, hogy meghallgattál, jól esett ezt így elmondani valakinek - mosolyogtam rá hálásan, a tanácsai is hasznosnak tűntek, s mivel jóval tapasztaltabb volt nálam, így bólintottam is. Biztosan meg fogom fogadni, előrébb jár, és csak jobban tudja, hogy mi hogyan is működik. Igaza van, nem kellene ennyire túlterhelnem magam, fölösleges. - Durva éved lehetett akkor - szívesen kérdeztem volna még, de neki a beosztásából adódóan is több dolga volt, mint nekem, így nem lepett meg az, hogy az étkezés befejeztével távoznia kellett. Legalábbis csak reméltem, hogy csupán ez az oka ennek, és nem az, hogy unta a társaságom. - Jól van, megértem, menj csak! És köszönöm! Legyen szép napod Jácint - intettem még utána, de addigra már elfordult. Kár, hogy nem maradt több ideje, de ilyen egy elfoglalt orvos, néhány év múlva talán én is hasonló cipőben fogok járni. Ezen gondolkodva, sóhajtva szedtem össze a tálcámra a maradékot, majd elindultam, hogy mindent visszategyek a helyére, aztán folytassam a napom, ami rémes lesz, főleg, ha konzultálnom kell majd Kozákkal.