Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hétvége! Merlinkére, nem győzöm áldani azt, aki kitalálta! Nincsenek unalmas órák, se házi feladat, se tanulnivaló - oké, az pont lenne, de kit érdekel, mikor, wait for it, hétvége van? Na ugye, ezt a logikát senki se kezdheti ki! És a legjobb, hogy itthon lehetek. Nagyon szeretem a kastélyt, de azért mégis más itthon, a szakadt szabadidőmben, chipsszel a hónom alatt, a telefonommal a kezemben, amin épp valami full kreténség megy, én pedig röhögök, miközben két pofára tömöm magamba a nasit. Oké, mondjuk ugyanezt csinálnám a suliban is, de nem ez a lényeg. Mert ez itthon van, az pedig a suliban lenne. Na. Tök egyértelmű.
Egy csöppet talán elvesztettem az időérzékemet ma. Az megvan, hogy valamikor még hajnalban, apu elment valamelyik tesóval, talán Ádámmal, ha tippelnem kéne, hogy friss gyógynövényeket szerezzenek be. Hívott engem is, de még Merlinke is forogna a sírjában, ha olyan korán kéne kelnie, pedig ő halott! Szóval én épp a másik oldalamra fordultam a legnagyobb békességben, mikor csukódhatott mögöttük az ajtó. Szabi is lefalcolt valamikor, az megvan, hogy akkor már besütött a nap a konyhába. Azt is csak azért tudom, mert bármerre moccantam, mindig kisütötte a szemem reggeli közben. Bulcsú valami ebédet emlegetett, mikor szintúgy távozott, így valószínűleg most délután lehet. Örs pedig kiment lovagolni, ez tisztán megvan, mert úgy ordítottam utána, hogy ne felejtse el lecsutakolni Kallipoét, mint a múltkor, különben tuti csótányokat pakolok az ágyába. Hmm... mintha valakit kihagytam volna a felsorolásból...
Hangosan nyögök fel, ahogy ledózerolnak. A nasizacsi kicsúszik a hónom alól az ütközés következtében, én pedig olyan drámaian nyúlok utána, mint a filmek lassított felvételeiben szokás; sikertelenül. Nagyot sóhajtva, lebiggyesztett ajkakkal fordulok meg és már épp tervezem a frenetikus lecseszős monológomat, de szemmagasságban nem látok senkit, szóval... szépen lefelé vezetem a tekintetem, hogy az találkozhasson egy dühös kis répamanóval. Ó, tényleg, Görcsi is itthon van.
- Hé-ha-hóóóó, mi lenne, ha vennél egy mééély lélegzetet? Nézd csak, így - és ezzel mutatom is, jó hangosan veszek levegőt, csak úgy szétfeszíti a mellkasom, majd kifújom és lehajolok hozzá, immár igencsak aggódó tekintettel. Sose voltam nagytesó, tök új ez a szerep és jobban akarom csinálni, mint a bátyáim. - Mi lenne, ha elmondanád, hogy miről van szó? Bármi is legyen, segítek neked, jó? - kedvesen elmosolyodom, majd nyúlnék az arcához, hogy letöröljem a könnyeket, de még időben realizálom, hogy csupa ragacs az ujjam, szóval még időben megállok. Azt is megállom, hogy lenyaljam, mert a pedig nem illene a helyzet komolyságához. És én komoly nagytesó vagyok most!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Jól van Veréb, itt van a nagy alkalom! Nem ronthatod el már az elején! Most te vagy a nagytesó, a példakép, az ász! Helyt kell állnod, az összes valaha született nagytesóért! Na nem a bátyáimért, szerintem ők elég gányul űzték ezt a szerepet. Szóval korrigálnék; az összes normális nagytesóért! Bizonyítani fogok, hogy nekem sokkal jobban megy, mint nekik valaha. Így is van! Én leszek a hős Görcsi szemében. Egy igazi, hús-vér szuperhíró. Anyát megkérem majd, hogy varrjon egy köpenyt is nekem, mert természetesen minden jóravaló hősnek van egy. Ilyen komolyan talán sose vettem még semmit, mint most ezt. A szakadt cuccomban, a fejem búbjára rakott fészekkel és a ragacsos mancsommal - mondjuk tuti az arcom is olyan, de az részletkérdés - mondjuk kétlem, hogy komolyan lehetne venni, de a maszatok mögött rejtőző elhatározással a képemen, már simán! Mondjuk... kedvelném, ha Görcsi nem nehezítené meg a dolgomat. Mégis hogy a fészkes fenébe lehet ilyen képet vágni?! Édes Merlinke, így hogyan maradhatnék komoly!? Ez nehezebb lesz, mint gondoltam...
Kékjeim függesztem arcára, közben összeszorítom a szám és nyelem vissza erőnek erejével a kirobbani kívánkozó nevetésem. Szám sarka meg-megrándul közben, körmeim vájom tenyerembe, hogy hátha a tompa feszülés enyhít az ingeren. Eskü, egész sokáig be is válik, gondolatban a vállaim is veregetem már, erre... erre prüszköl. Pontosan úgy csinál, mint ahogy Kalliopé szokott, mikor megállás nélkül dumálok neki. Ennyi volt. Végem. Összeszorított szájjal horkantgatok, de végül utat kell engednem a röhögésnek. Hasamra szorított kézzel, előre görnyedve visítok és röfögök, konkrétan visszhangzik tőlem a folyosó.
- Bocsi! Eskü abbahagyom! - emelem mentegetőzve magam elé a kezem, mert tényleg félek, hogy még meg talál verni. Sípolva szedem a levegőt és pillantok rá, de ahogy meglátom a pukkancs képét, kénytelen vagyok az alsó ajkamba harapni. Most már tényleg gáz lenne, ha másodjára is kinevetném szegényt. De tejóég, hogy lehet valaki ennyire cuki, miközben eszi a pulykaméreg?!
- Na, fú, oké. Szóval! Anyukád brossa? Biztos vagy benne, hogy eltűnt? Nem lehet, hogy csak máshová tetted? - jól van Veréb, gratulálok, mintha te nem utálnád ezeket a kérdéseket. Mondjuk tény, hogy én sose találok semmit és persze mindig anyáéknak van igaza, mert sose rakom a cuccaim kétszer ugyanoda. Lehet, hogy családi vonás.
Botladozva állok odébb és pislákolok a kis répamanó után. Végülis egészen nyugodtan, ami az enyém, az az övé is, nyugodtan megkémlelheti a porcicákat az ágyam alatt ám. Kétlem, hogy ezzel előrébb lennénk, de már nem rontok azzal a saját helyzetemen, hogy ezt szóvá is teszem. Még simán megnyerhetem ezt, ha megtalálom! Még lehetek hős!
- Persze, segítek - mondom már sokkal lágyabb mosollyal és indulok meg mögötte. Kékjeim az ujjaimra vándorolnak és elhúzott szájjal törlöm végül a nadrágomba őket. Miért is húznám azzal az időt, hogy tegyek plusz két lépést a fürdőig? Így legalább már tényleg úgy nézek ki, mint egy homeless.
- Figyuka, amúgy elmondod nekem, hogy pontosan hogy is néz ki? Tudod, hogy mekkora, milye alakú, milyen színű... - tuti láttam már, de szégyen szemre nem emlékszem. Mondjuk ezt tényleg bánom, mert hát... ezt egy nagytesónak mégis csak tudni kéne, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Görcsi simán lehetne egy édes kis plüssbaba. Tudod, az, amelyik hangokat is ad ki. Ilyen akcentussal világsiker lenne, minden kisgyerek őrá vágyna, sőt, a nagyok is. Legszívesebben így is agyon nyönyörgetném a kis répafejét, bár azt kötve hiszem, hogy ő díjjazná az efféle törődést, pláne tőlem. Valószínűleg még nagyobbra fújná fel az arcát, én pedig még jobban nevetnék szegényen. Mondjuk bárhonnan nézem, ez egy win-win szituáció lenne, hisz tuti, hogy nem most először adja elő ezt a műsorszámot. Sok éves gyakorlás állhat már mögötte. Mondjuk az tény, hogy nem mertem még a múltjáról faggatni. A hideg is kiráz és kellemetlen érzés kezd a mellkasomban burjánzani, ha csak a halott nagynénémre gondolok. Merlinke a tanúm, brutálisan sajnálom őt, a kis életmágust, az unokahúgomat, akinek ilyen korán el kellett engednie az édesanyját. Szóval, mint felelősségteljes és a legfontosabb; komoly nagytesó, bizony megtalálom neki a brossát. Sherlock Holmes is elbújhat majd mögöttem, annyira profi leszek!
- Nem mondtam, hogy az vagy. Figyuka, én pölö sose találom a cuccaim. A pálcámat volt, hogy már Kalliopé szénája között találtam meg. Nem is beszélve a telefonomról. Tudod, mutattam, az a tégla alakú csodakütyü. Na, azt mindig képes vagyok elhagyni, holott állandóan a kezemben van. Ne kérdezd, én se tudom hogyan - tárom szét immár kevésbé maszatos mancsaim, egy lemondó sóhajjal és fejcsóválással társítva. Mondjuk abban is biztos vagyok, hogy nem akarta megkérdezni, hogy hogyan viszem véghez ezeket a frenetikus bűvésztrükköket, de mindegy, attól én még előszeretettel jártatom a szám. Kékjeim a kis répafejére siklanak, figyelem, ahogy ő figyeli a szobám és visszafojtom a mosolyom. Egyszerűen képtelen vagyok betelni vele.
- A lényeg, hogy ne aggódj, ha eddig én megtaláltam a hihetetlen helyeken hagyott holmijaim, akkor a brossodat seperc alatt megtaláljuk - biztosítom mosolyogva és visszafogom, hogy szóvá tegyem a tényt, hogy mennyire eszméletlenül király módon alliteráltam. Gondolatban megveregetem a vállam, aztán Görcsi örömére belevetem magam, hogy szétszedjem a szobám, holott tudom, hogy nem lesz itt a kis ékszer.
- Szóval akkora és piros, minden világos. Ne fogd vissza magad, a rendes nyomozók alaposan átkutatják a tett helyszínét. Ha nincs itt, akkor kinek a szobáját túrjuk át ezután? Örsét? Szabiét? Úúú, legyen inkább Ádám, ő biztos nagyon fogja értékelni a kuplerájt - vigyorgok szélesen, miközben az egyik fiókomat kihúzva dobálni kezdem a ruháim. Meg se próbálom elrejteni Görcsi elől, hogy mennyire élvezem, hogy a segítségére sietve kelthetek káoszt. EL Oh El, hát nem alliterálok megint?
- Szóval, Görcsi... - aha, itt kéne valami tök okosat mondani, vagy kérdezni. De átgondoltam, mielőtt megszólaltam? Persze, hogy nem. Inkább a szekrényajtót kinyitva kezdem kidobálni a ruháim maradékát, míg járatom az agyam. - ...szóval... mesélsz nekem addig Erdélyről? - ezaz VVeréb, tök jól csinálod. Szépen, lassan, lépésről lépésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Pislák-pislák. Úgy bámulok Görcsire, mint aki legalább nem látott még embert. Egy vörös hajú kis manót, felfújt képpel, aki épp most csököttözött le. Egyáltalán ismernie kéne ezt a szót egyáltalán 11 évesen? Könyörgöm, egy erdőben élt, mint Maugli, erre azt mondja nekem, hogy csökött vagyok. Pislák-pislák. Úgy robban ki belőlem a nevetés, hogy csoda, hogy nem omlik ránk az egész ház, de a falak legalább rendesen beleremegnek, remélem. Röfögök, úgy veszem a levegőt, mint egy rozmár és a már földre dobált ruhakupacra dőlök, a hasam fogva. Eskü, oltári forma ez a lány és a büszkeség csak úgy árad szét bennem, hogy az én unokatesóm répafej. Kívánhatnék nála jobbat?
- Telitalálat! - bökök rá vigyorogva, mikor már kapok valamennyire levegőt. A könnyeimet törölgetem le maszatos arcomról, amivel csak jobban szétkenem a chipsről az arcomra tapadt füszerezést. Lassan beszökkenhetnék én a zacsiba, mint egy nagy darab cheetos. Mondjuk, ha Görcsi beterít a répavörös hajával, a színem is pont passzolni fog hozzá.
- Hajh - sóhajtok, ahogy teletöltöm levegővel a tüdőm, majd az oldalamra támasztott kézzel ülök fel és nézek szét a háborús övezetté lett szobámban. El kell ismernem, remek munkát végeztem. Tuti anya is ugyanígy értékelné, ha most itthon lenne. Mondjuk abba még nem gondoltam bele, hogy nekem is kell majd eltakarítanom ezután. Nem mintha engem zavarna a kupi, de nincs kedvem apa zsörtölődését hallgatni, már megint, hogy eddig váltig állította, hogy egy lánya van, nem malaca.
- Ha elég időt töltesz velük, hidd el nekem, hogy mindig azt fogod lesni, hol törhetsz borsot az orruk alá. Merlinke a tanúm, tizenöt év tapasztalattal a hátam mögött, ezt magabiztosan állíthatom. Szóval, legalább az én szórakozásomra válassz egy szobát. Mondjuk Ádiét. Ha meglátod majd az arcát, mindent megértesz - vigyorogva bólogatok, miközben felállok és ismét körbepillantok. - Szerintem abban egyetérthetünk, hogy én ártatlan vagyok. A szobámat engedelmeddel, felmentem a tetthely gyanúja alól - serényen bólogatok, miközben úgy teszek, mint aki épp beleszív a kezében lévő pipába. Nagyon élem ám a szerepemet.
- Merlinkére Görcsi, a szívemből szólsz, eskü! Én is utálom azokat a flancos ruhákat, nem lehet bennük csinálni semmit. Anya meg sápítozik állandóan, mikor feldobom a lábam az asztalra és kilátszik a bugyim. Hát mindig mondom neki, hogy nem akarom felvenni, de foglalkozik vele? Mondjuk szegényt sajnálom, hogy ebben olyan vagy, mint én, veled se élheti majd ki ezeket a lányos dolgokat - mondom vigyorogva, szinte levegőt is elfelejtek venni, miközben kiterelem a pöttömöt a szobámból és elindulok a választott tesóé felé.
- Hát… megpróbálhatom meggyőzni apát, hogy nyáron menjünk ki nyaralni oda, ha… nem lenne rossz neked újra ott lenni... - mondom óvatosan, a szám szélét rágcsálva, folyamatosan Görcsi arcára sandítva. Nagyon szívesen megnézném az erdőt, ahol ő élt, de nem akkor, ha az fájdalmat okoz neki. - Viszont figyuka, mit szólnál hozzá, hogyha megtaláljuk a brossod, kimennénk ide a Farkaserdőbe? Kilovagolhatnánk Kalliopén -  vetem fel mosolyogva életem ötletét. Hát milyen jó problémamegoldó vagyok már!