Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

jasmine
csütörtök délelőtt

Mondjuk azt pontosan nem tudom, épp a Fővárosi blabla Ispotály hogy működik, de volt már szerencsém nem is egyszer hasonló wellness szállodákban vendégeskedni hosszabb-rövidebb ideig, habár egyikbe sem a saját lábamon tipegtem be, mert úgy esett, hogy pont mindig félájult állapotban voltam, és másoknak kellett vinniük. Csórók. Így én még életemben nem csekkoltam be ispotály recepcióján, vagy vártam ki a sorom a rendelők előtt, ahogy egyébként szokás - gondolom.
Hát, őszintén szólva most sem tervezem; a recepciótól jobbra, mint aki tudja is, merre megy, magabiztosan sétálgatok fel- és alá, bizonyos, random időközönként lustán felpillantgatva az utamba kerülő ajtókra, keresem a körzetembe tartozó - illetve hát, én tartozom az övébe - gyógyító nevét.
Azon egyébként, hogy megtalálom, még én is meglepődöm, és miután néhány hosszúra nyúló másodpercig szemezek az ajtóra szegezett névtáblával, felvont szemöldökkel oldalra pillantok, hátha lát valaki, és nem is kell csalódnom. Azt, hogy megtaláltam a kórtermet, mármint így tök magamtól, bizony végignézte valaki! Méghozzá a váró legszélső székén üldögélő idős, rendezetlen külsejű, igencsak hóbortosnak tűnő, botját reszkető kezei között szorongató boszorkány. Királyság! Most már tuti, hogy ha egy nap menni kell, hát ő azzal a tudattal fog távozni e világról, hogy a következő generáció rendben van. Megcsináltad, Jason. Büszke mosollyal emelem fel mutatóujjam, és intek az ajtó irányába, jelezve az idős hölgynek, hogy tényleg célom átlépni a küszöböt, majd elfordulva tőle ismét lenézek a névtáblára. Közben előkotrok egy gyűrött cetlit a farzsebemből. Jasmine A. Jhaveri. Helyben vagyunk.
Úriember lévén, természetesen kopogtatok, kettőt is, de azért nem esem túlzásba, így mielőtt még bármilyen választ is hallanék, lenyomom a kilincset, és kissé meghajolva, nehogy beverjem a homlokom, beljebb tolom az ajtót, és a kis résen bedugom a fejem.
- Csókolom! - suttogok, mintha véres műtétet zavarnék meg éppen. - Szabad? Jasmine... - az ajtórésben megjelenik a kutya szájából kiszedett, gyűrött pergamenlap is, amelyre hunyorogva pillantok le. - Izé... Jhhh - erősen próbálkozom a megfelelő kiejtéssel, és be kell valljam, szerintem abszolút jó vagyok. - Jhhhaverit keresem.
Vigyorogva nézek fel, bal szemöldököm lassan feljebb araszol. Bárki is legyen ez a nő, Jhaveri vagy sem, asszem nála maradok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

jasmine
csütörtök délelőtt

Míg a nő az asztal elé sétál, én behajtom magam mögött az ajtót, és közel lépve hozzá elfogadom a felém nyújtott kacsót. Áh, szóval valaki csillagos ötös illemtanból! Óvatosan rászorítok az ujjaira, közben az itt-ott szakadt és már foszlásnak indult - lehet, hogy egyszer már ki is mosott - fecnit gyorsan visszacsúsztatom a nadrágzsebembe. Nem mintha szégyellném, az életem tele van velük; a lakás falai, a hűtő ajtaja, még a mosdóban is találni egy-két emlékeztetőt, nehogy lemaradjak egy óráról, amit éppen én tartok, vagy Cody első szülinapjáról, ami... mikor is van? Meg... hova írtam fel?
- Jason Payne - segítek neki ragyogó mosollyal, és bár szívesen mondanék a nevem helyett valami mást - elég csak ránéznem, hogy eszembe jusson egy rakásnyi kellemes jelző, nem teszem. Ennyi kultúra még belém is szorult. - A betegbiztosításomon áll egy középső név is, de nem szükséges hangosan is kimondania.
Kevesen hívnak Henry-nek, még kevesebb ember az, akitől szó nélkül meg is tűröm. Például anyám, igen, na az ő szájából még a Henry is szeretettel cseng, és ott van Jeannie is, aki bárhogy is hívna, ugranék. Az első szavára.
- Milyen kedves, miss Dzshá-vör - épp úgy hangsúlyozom ki vezetéknevét, mint az előbb ő tette. A szemeim mosolyognak, miként Jasmine arcán legeltetem őket. A megjegyzésére gondolkodás nélkül felelek, számszélén szemtelen kis mosoly csillan. - Szerintem a Miss Europe Continental 2019 előválogatója sem itt kerül megrendezésre. Lehet rosszul értette a címet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

jasmine
csütörtök délelőtt

- Egyes nőkkel sokkal inkább meggyűlik a bajom, mint a rezervátum hölgyeivel - mondom egy féloldalas mosoly kíséretében, és beljebb sétálva leülök a nekem szánt székre. Az kínkeservesen reccsen meg a súlyom alatt, mire egy bocsánatkérő pillantást küldök a papírjai között kutató gyógyító felé, és teszek egy alig hallható megjegyzést az ispotály berendezésére. - Hogy én mindig kifogom a gyatra minőségű darabokat...  
Halvány mosollyal dőlök előre, s alkarjaimat az asztal szélén megtámasztva jobbra billenő fejjel kezdem olvasni a nyomtatvány kérdéseit. Aj, jaj. Arra, amit a bókomra felel, már nem mondok semmit, mondjuk megfordul a fejemben, hogy talán nem értette a (béna) célzást, sebaj, előfordul. Dehát nyilvánvaló bók volt, értenie kellett! Nem?
- Kár. Imádom az indiszkrét kérdéseket - sóhajtva pillantok fel rá, majd hátradőlök, és néhány ujjamat nadrágzsebembe csúsztatva szegezem tekintetem a plafonra. Erős gondolkodást színlelve húzom az időt, a legteljesebben használva ki Miss Jhaveri - édes istenem, hogy még gondolatban is beleakadok a nevébe! - társaságát. Még ha a testsúlyomról is van szó. Részletkérdés. Kiszélesedő mosollyal nézek vissza rá. - Nem dohányzom és nem szedek gyógyszert sem. Általában makkegészséges vagyok, azt pedig megnézném, hogy mér meg engem egy akkora nő, mint maga.
Pálca nélkül. Pálcával túl könnyű, amiben ráadásul semmi móka nincs, bár feltételezem, hogy a szemben ülő fiatal hölgy a legkisebb mozdulathoz is pálcát használó tábort erősíti.
- Százkilencvennyolc centimétert mértek négy éve a Romániai rezervátumban, mikor állományba vettek, és olyan száztizenhét kiló körül mozoghatok - felelem Jasmine szemeit keresve. A számszegletéből egy percre sem hervad az a fránya, piszkos mosoly. - Persze, Karácsonykor én is tartottam egy kis szünetet a fitness diétámban, szóval... - átsandítok a mérleg felé, majd vissza a gyógyítóra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

jasmine
csütörtök délelőtt

Hogyne, elővigyázatos. Én? Mindig. Vonásaimba ragadó derűvel figyelem a szemben ülő hölgyet, karjaimat közben összefonom magam előtt, és fejemet balra billentve hallgatom a kikezdhetetlen választ. Ha tévedek, és ez a csaj nem volt stréber diákkorában, Merlin nevére mondom, vállalom a sarki hamburgeres örök kihívását, és egy óra alatt megeszek harminc Trinidad Scorpion Butch T bucit meg felhörpintek mellé egy liter lángnyelv whiskyt. Mikor a szemmértékhez ér, fél szemöldököm megindul felfelé, ajkaim halvány vigyorra húzódnak - nagyon erősen próbálom visszafogni a röhögést, ami kellemetlenül kaparja a torkom.
- Én elhiszem magának, hogy szemmértékre megmondja a tutit - fűzöm hozzá halkan, s kissé előredőlve belepillantok az elém tolt nyilatkozatok egyikébe. Azon, hogy nem vagyok terhes, egészen meglepődöm, és egy na ne már! ez komoly? pillantással nézek fel Miss - jaj, hogy is hívják? - Mindenttudok kisasszonyra. - Adott kezelő?
A tekintetemben feltűnhet némi értetlenség; igaz, ami igaz, az évek során jártam már néhány gyógyítónál, de az éppen aktuális körzeteimben mindig ugyanaz az orvos látott el, még sürgős esetben is. Mit még sürgős esetben! Főleg sürgős esetben. Hívták, ha kellett, addig meg vártam - mondjuk általában ájultan. Pont ráértem. Hiszen mikor máskor a legfontosabb, hogy biztos kezek között érezzem magam? Jasmine kezei pedig, most ahogy így elnézegetem őket, természetesen csak a kellő alaposság okán, egészen biztosnak tűnnek.
- Miért, tud a környéken érdemes ott lenni farsangi bulit? - kapok a megjegyzésen, és bár nem terveztem, csak enyém lett az első indiszkrétnek is nevezhető kérdés kibökése. Egy pont ide, kedves Jasmine. Kérdésén aztán hangosan és jóízűen felnevetek. A hangom mély, a vállaim meg-megrázkódnak, és egy pillanatra elnézek a régi, ódon ablak felé, hogy szemöldökösszevonva kezdjem számolgatni a szűk rokonságomba tartozókat. Hú de sokan vagytok még mindig... Végül visszafordulok Miss Jhaveri felé, és drámai komolysággal, arcomon egyetlen kedélyes vagy viccesre álló vonás nélkül szólalok meg. - Van. Tizenöt. De szerintem elegendő lesz William Payne-t értesíteni, ha úgy látja, épp készülök átkelni a túlpartra.
A szavaim végén kezembe veszem a kikészített pennát, és az alkatomhoz illő, óriási és hosszú, igen kacskaringós betűkkel írom alá a nyilatkozatokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

jasmine
csütörtök délelőtt

A pergamenhez egészen közel hajolok, és úgy, fejjel lefelé bújom a sorokat, olvasgatom a nememhez nem éppen passzoló kérdéseket. Hunyorogva próbálom értelmezni őket, majd, mikor Miss Jhaveri is közelebb merészkedik, mosolyogva pillantok fel rá.
- Az égvilágon semmi - felelem halkan, és egy mozdulat nélkül hallgatom, amit mond. Mint mikor félsz, hogy elijeszted az alig pár méterről rád meredő űzött vadat; nem akarok visszaegyenesedni, még a kezemet sem teszem arrébb, hogy azzal Jasmine esetleg jobban rálásson a közöttünk fekvő nyilatkozat kérdéseire és rubrikáira. Nem, ahhoz túlságosan élvezem a közelségét, hogy érzem az illatát, és hogy így még a szembogarát is jól láthatom. A tekintetem egészen az övébe fúrom, és mikor elhallgat, én azonnal megszólalok. - Merre szokott szaladgálni?
És tessék: már meg is érkezett a következő indiszkrét kérdés, és bár tudom, elég kevés esély van arra, hogy a gyógyítónő esténként Bogolyfalva közelében húzzon futócipőt, azért egy próbát megér. Ki tudja, még az is lehet, hogy abban az időben itt a fővárosban, vagy máshol, egy kisebb városban vagy faluban akad dolgom. Elvégre, kósza sárkányok az ország bármely pontján felbukkanhatnak! Ahol pedig feltűnik egy sárkány, ott előbb-utóbb megjelenek én is. Ez esetben talán inkább előbb, mint utóbb.
Aztán arra is fény derül, hogy a farsang témát nem fontos erőltetni. Persze, azt nem tudom, hogy azért, mert Jasmine otthonülő fajta, vagy a beöltözős bulikkal van a gond, és egyébként, ha a péntek estéit nem itt, kötelező ügyeleti óráiban tölti, akkor nyakába veszi a várost, és felcsap partykirálynőnek. Simán kinézem belőle. Mondjuk mindkét lehetőséget.
Hátradőlök, és tenyereimet combjaimon megtámasztva nézek rá a nőre. A vidámság, ami körülveszi, megmosolyogtat. Jó látni, hogy a már kiégett és megkomorodott idősebb korosztályt hamarosan felváltja Miss Jhaveri generációja.
- A Romániai Sárkányrezervátum állományának exterminátora vagyok - árulom el a hivatalos megnevezésem. Arról, hogy most már Pécsen is sűrűn látni, még általában - ahogy most is - elfeledkezem. Gyakorlatilag már az is csoda, hogy eddig az összes órámon megjelentem. A névsorolvasást esküszöm minden alkalommal magammal kell kezdenem... - Tanítom is a zöldfülűeket; megmutatom nekik, lehetőleg hogy kerüljék el a sárkány száját. A Bagolykőből néha feltűnik egy-egy diák nálunk, bírom őket. A legtöbbjük azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt, szóval van min röhögni, mikor aztán földbegyökerezett lábbal állnak odakint terepen.
Kuncogva nézek el az ablak irányába, majd futólag a halkan kattogó faliórára pillantok, és visszafordulva a nőhöz, néhány másodpercig csak fürkészem az arcát. Nem, korántsem érzem, hogy itt az idő elhívni őt bárhová is, így csak mélyen beszívom a levegőt, és hezitálva megpaskolom párszor a combomat, majd felemelkedem a székről.
- Akkor hát... - kezdek bele, és a kezemet Jasmine felé nyújtom. - Nagyon köszönöm, hogy időt szánt rám, és ezt sem felejtem itt - a nyilatkozatok közül a saját példányomért nyúlok, és míg hátrálok, azt magam mellett tartom, és ki tudja miért, de meg-megrázogatva a gyógyítónő felé mutogatom. - Még találkozunk, Miss Jhaveri!
Azzal megállok az ajtónál, s tekintetemet végig a nőn tartva magam mögött kezdek keresgélni a kilincs után. Amint megtalálom lenyomom, és kifordulva az ajtón tekintetem azonnal a már érkezésemkor is botjába kapaszkodó idős nénire esik. Ott ül, ahol eddig.
A fejemet gyorsan visszadugom a még résnyire nyitott ajtón, és valami olyasmit suttogok Jasmine-nak, hogy szerintem vörös kód, és ki kellene jönnie. Végül egy utolsó mosoly kíséretében behúzom a rendelő ajtaját, és elindulok kifelé. Mikor elhaladok a néni mellett, jó hangosan ráköszönök, majd dúdolgatva eltűnök a folyosó végén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

junipera semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro

A hátsó ülésről még kiveszem a hátizsákomat, az összecsavart bolyhos plédet meg a nagy ezüsttermoszomat, és az ajtót becsapva elindulok hátra, a fényesre suvickolt pickup nyitott platójához. Balommal megtámaszkodok a végében, majd halkan nyögve egyet felugrok rá, és míg a puha takarót kiterítem, lemosolygok a szőkére, akinek bár fogalma sem volt arról, hova jövünk, útközben egyszer sem kapott hisztériás rohamot, hogy ott helyben álljak meg, forduljak vissza, vagy nem is, inkább forduljak fel, vigyem haza, vagy egyszerűen csak tegyem ki, amúgy pedig, ha nem volna világos: soha többé nem akar látni.
- Jól esik, hogy megbíztál bennem - jegyzem meg, és a táskámat meg a termoszt letéve visszalépek Juniperhez, hogy lehajolva a kezemet nyújtsam felé. Ha elfogadja a segítséget, akkor egy mozdulattal felhúzom őt a kocsira, majd tenyereimet összesimítva végigpillantok a kis éjszakai majdnempiknikünk helyszínén. Hát... nem egy ötcsillagos hoteltető, de arra jó, hogy viszonylag kényelmesen bámulhassuk a már rég fekete, tiszta eget. Veszek egy mély levegőt, és lesandítva a kislányra féloldalas mosolyra húzom a számat. - Érezd magad otthon. Van forró tea is, szigorúan cukor nélkül.
Huncut tekintettel nézek a szemébe, majd felpillantok az égre; megszámlálhatatlan sárga pont tündököl odafent. Szemeimben ragyogva tükröződik vissza a végtelen égbolt, ami egyszerre tölt el csodálattal és érzem magam alatta hihetetlenül aprónak, sebezhetőnek és végesnek. Aztán leveszem a dzsekimet, és Juniper kezébe nyomom.
- Párnának - mosolygok rá, majd lefekszem a plató jobb oldalára, és a kettéhajtott hátizsákomat a fejem alá gyűröm. Csak akkor szólalok meg újra, mikor már ő is mellettem fekszik, de akkor sem nézek rá, hiszen pillantásom a mennybolton ragadt; egyenesen magam fölé, a semmibe bámulok, és kezd elfogni az az ismerős érzés, ami ilyenkor mindig: hát ezért érdemes élni. - Imádok sátrazni. A kedvencem az, mikor otthon, nem Angliában, hanem anyukám szülőhazájában, Amerikában, Utah-ban vagy Idaho-ban vagy Arizonában, vagy lényegében bárhol... nemzeti parkokban vagy erdőben verünk sátrat, ahol biztosan tudni és érezni lehet, hogy körülvesz a vadon, medvék, rókák, mókusok. Ahol az lehetsz, aki tényleg vagy. Ember a természetben.
Oldalra fordítom a fejem, Juniper pillantását keresem. Tudom, hogy egy művész egészen másként látja a világot, mint valaki olyan, mint én is vagyok, de ez nem tántorít el attól, hogy őszintén megmutassam neki a saját világom szépségeit - a világot az én szememmel.
- Mikor egy szál sátorral kint vagy a természetben - fűzöm tovább a szót - és rádsötétedik, te meg a tűznél ülsz és az eget nézed, akkor megszáll egy ehhez nagyon hasonló érzés. Nem tudok rá jó szót, ez csak... csak úgy van. Hozzád tesz, megbűvöl, letaglóz. Észreveszed, milyen parányi is vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

junipera semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro

Jóízűen elnevetem magam, aztán a fejemet kissé megingatva, kérdőn sandítok le a szőkére. Bár igyekszem komoly maradni, a szemeim mint mindig, most is lebuktatnak; azokban kacérság csillog már azelőtt, hogy egyáltalán megszólalnék. Vonásaimban játékosság ül, még akkor is, amikor odabent majd megpusztulok azért, hogy ha csak egy pillanatig is, de tanító jellegű komorsággal tudjak ránézni a kislányra. Sóhajtanék, hogy asszem ez veszett fejsze, de inkább...
- Azért remélem, nem ülsz be minden jöttment kocsijába - felelem bujkáló mosollyal, egyértelműen magamra célozva, aztán elhelyezkedem a platón, és míg Juniper csatlakozik, én az eget kezdem kémlelni. Az nem is lehetne tökéletesebb.
- Édes, hogy így aggódsz - fordítom arcomat felé, és rámosolyogva behajlítom a könyököm. Pillantásom kitárt tenyeremre esik, amit éppen úgy tartok, hogy a sajátját ő is könnyedén beleilleszthesse, majd visszanézve rá kérdőn-kihívón felvonom a szemöldököm. Igaz, hogy engem jobban fenyeget a kihűlés veszélye, mint általában bárkit, mégis múlhatatlan vágyat érzek minden olyan helyzet megélésére, mint amilyen ez is. Én épp ugyanúgy szeretem a hűvös éjszakákat, mint a fülledt meleg nyári estéket, talán még választani se tudnék közülük. Tekintetem a kezem irányából arcára vándorol, mély, dörmögős hangom nyugtatóan cseng. - Ha minden kötél szakad, van még egy pokróc a kocsiban.
Mikor beszélni kezd, én elcsendesedek, és az arcát fürkészve figyelem, mit mond. Nem szólok közbe, egyenletesen szuszogva hallgatom végig, majd, mintha az egész nem lett volna érdekes, egészen más irányba terelem a beszélgetést - talán pont azért, mert nagyon is az volt.
- Soha nem szerettél középpontban lenni? - kérdezek rá, és a tekintetét keresve várok. Nem biztos, hogy ez mindenki számára egyszerű kérdés, tudom, hiszen annyi testvérem van, mint égen a csillag - ha ha -, és ha egy kicsit is, de valamiben mindannyian különbözünk a másiktól. Van, aki olyan témáról, ami őt magát érinti, még csak beszélni sem hajlandó, és inkább visszahúzódik a komfortzónájába, mintsem mélyebben érintsük a miérteket. Juniperrel együtt én is elmosolyodom. - Hát... elég hülye, aki nem figyel rád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

junipera semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro

- Az jó lesz - felelem szigorúnak induló hangon, de mire a gondolat végére érek, már kinyújtott nyelvvel vigyorgok rá. Ha csak egy pillanatra is, de a tekintetét keresem, amit az ide vezető úton alig láttam; a kocsit a szívemnek legkedvesebb zenék járták be, és míg én halkan dúdoltam, ő kifelé bámult, az egyre sötétedő tájat figyelte, amit kár lett volna túl sok beszéddel megzavarnom. Azt szerettem volna, ha élvezi az utazást, ahogy most arra vágyom, hogy élvezze a csillagok látványát.
- Mindig aggódsz valamiért? - kérdezek vissza, míg az enyémhez közeledő kezét figyelem. Az érintése hűvösebb a sajátomnál, és érdekes, mert az érzés egyáltalán nem lep meg. Valamiért erre számítottam, és most elmosolyodva pillantok vissza rá. Váratlan megjegyzése viszont hipp-hopp megtöri idilli nyugalmamat, azonnal hangos röhögésben török ki, és lehunyt szemekkel fordítom fejem a sötét ég felé. - Hát kislány, azt megnézem, ahogy innen lelöksz...
Szabad kezemmel megpaskolom az autó merev oldalát, miközben vetek egy sokat sejtető pillantást Juniperre, mintha csak azt üzenném neki, hogy nem az erejét vitatom - én tudom, hogy könnyűszerrel elbánna velem -, csak hát az van, hogy amit mond, fizikai képtelenség - a plató fala miatt, nyilvánvalóan. Nevetésem hangja elcsendesedik, és bár őt nézem, figyelmemet elválasztom tőle. Azt a szívemben egyre intenzívebben lüktető tűzre irányítom, és ahogy lélegzetvételről-lélegzetvételre jobban belefeledkezem a testemen végigfutó lángoló árba, zöldes árnyalatú tekintetemet úgy vonja bűvkörébe az a jól ismert homály, amit semmi más nem válhat ki belőlem, egyedül a tűz. Egymásba simított tenyereink között fellobban valami langyos, valami egészen ártalmatlan, mégis gyönyörű, a kék minden árnyalatában játszó selymes lángcsokor, ami halvány színeivel lágyan öleli körbe a szőke törékeny kezét.
Pillantásom a langyos tűzben fürdőző kezeinkre esik, majd kíváncsian felsandítok a kislányra, és derűs mosolyra húzom a számat. Ritkán mutatom meg a képességemet minden ok nélkül, most viszont még csak el sem gondolkodtam rajta. Akartam és kész.
- Tudom, hogy nem okolsz senkit - mondom halkan, bólintva egy aprót. A csillagokat nézem, kirajzolódó képek után kutatok, és közben csak úgy mellékesen folytatom. - De ostoba az, akiben nem kelted fel a kíváncsiságot. Éretlen. Fiatal. Nem látja az értékeket, még nem kezeli helyén őket. Folytathatnám, de gondolom, érted.
Én is voltam húszéves meg huszonkettő is, huszonötnél sem éreztem nagy különbséget, mégis, az utóbbi időben változtak dolgok. Rengeteg minden megváltozott, és kár lenne azt állítanom, hogy a világban, hiszen a világban alig változik valami. Ez az egész idebent, bennem történik, az életet én látom másként.
Kérdésére megáll bennem az ütő; nem mozdulok, nem nézek rá, továbbra is az eget figyelem, csupán a szemöldökeim húzódnak összébb és a homlokom szalad ráncokba. Miért is vagyunk most itt, Jason?
- Ideje volt, hogy valaki elhozzon - felelem rekedten, míg arcomat lassan felé fordítom. Nem siettetem, szótlan, néma türelemmel várom, hogy viszonozza a pillantásomat, azután... - Hm?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

junipera semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro

Szeretem az érzést, hogy az emberek - legyen az bármelyik testvérem, barátom, tanítványom vagy akár Anna néni a sarki közértből - jól érzik magukat a közelemben, hogy keresik a társaságomat, mert én vagyok az, aki mellett nem éreznek semmiféle nyomást, vagy olyasajta mesterséges kényszert, ami miatt ki kell mondaniuk vagy meg kell tenniük valamit, amit egyébként nem szeretnének. Aki ismer, az tudja, hogy nem jelent gondot elviselnem azokat, akik ebben utaznak, és ha olyan kedvem van, még igyekszem is pozitív hatást gyakorolni rájuk, a lelkem mélyén azonban érzem: ha tehetném, a környékükre se mennék. Éppen ezért, bár szívesen megkérdezném a szőkétől, hogy miért aggódik mostanában, nem teszem. Szavak helyett inkább csak csendben élvezem a pillanatot, azt, hogy itt vagyunk, hogy megosztunk magunkról dolgokat a másikkal, hogy hangulata van az estének, és á-á, eszemben sincs esetleges túl személyes kérdésekkel eltolni az egészet.
- Hé már, hát csak simogatom - vigyorodom el szemtelen, és ahol eddig egy kicsit talán erősebben paskolgattam a pickup oldalát, ott most olyan gyengéden érek hozzá, mint újszülötthöz vagy egyes nőkhöz szokás - nem mintha én bármelyikhez is így nyúlnék. Általában. Derűs büszkeséggel pillantok a járgányra, és úgy, ragyogó szemekkel szólalok meg újra. - Bemutatom Nancy-t, a legmegbízhatóbb csajt a Földön. Naaa!
Nevetve rándulok össze, mikor megcsap, és csak mikor pillantásom elkapja az övét komorodik el az arcom. Türelmesen tartom a kezem, csendben várom, hogy tenyerembe csúsztassa sajátját, majd, mikor megérzem érintését, felnézek a villanó égre, és a végtelen csillag sárga fénye alatt elmosolyodom. Végül arcomat visszafordítom felé. Egyre homályosodó tekintettel is végig csak őt nézem, figyelmemet azonban befelé, a lelkemhez kezdem irányítani. Nézek, de alig látok; csupán puha foltok, éltelen körvonalak és good vibes, ami előttem van. Nézem őt némán; halkan nyelek, lustán pislogok, ajkaim észrevétlen válnak el egymástól. Aztán fellobban az az aprócska kéklő lángcsokor, ami egyszerre simogatja mindkettőnk bőrét. A tekintetem tisztulni látszik, a finom vonalak pedig Juniper arcán lassan visszanyerik élüket.
- Ez elemi mágia - felelem, és ujjaimat ráhajtva az övére narancsra színezem a lángocskákat. - Így születtem, de nem tudott róla senki. A kishaver nagyon sokáig bujkált, jelét sem adta, hogy bennem volna, aztán egy szép napon, mikor frankón azt hittem, meghalok, úgy döntött, most vagy soha.
Eszembe jut az a rezervátumi látogatás, amikor saját lángjaimra azt hittem, hogy a szörnyetegtől származnak; attól a perui viperafogú sárkánytól, ami még száguldás közben sem vette le rólam a szemét, és amiről én sem tudtam levenni a sajátom. Arra gondoltam, mert ezt nem lehet elfelejteni, ez mindig veled marad, ha átélsz valami hasonlót, hogy olyan rövid volt, hogy még nem voltam elégszer boldog, pedig..., a következő pillanatban meg már a földön voltam, a testemet forró, vörös lángok borították, én ziháltam, körülöttem meg mindenki ordított, aztán elsötétült előttem a világ. Se zaj, se félelem. Soha többé nem féltem, és azóta sem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy ajtót nyissak a melankóliának. Van, amit egész egyszerűen nem engedek be az életembe.
Juniper zavart szavaira végül felé pillantok, majd szótlan felkönyökölök, és az oldalamra fordulva fejemet bal kezemen támasztom meg. A tekintetem mosolyog, úgy járja be a szőke arcát.
- Ki gondolta volna, hogy akarsz még találkozni azzal a furcsa behemóttal, aki másról sem tud beszélni, csak hülye mugli elméletekről? - kérdezek vissza egy sumák vigyorral. Persze, van itt más is, tudjuk mindketten, de... de, de, de...  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Jókedvű, bár kissé talán türelmetlennek ható fütyörészés közben hajolok le a portáshoz, és a személyimet a minket elválasztó ujjlenyomatfoltos, itt-ott karcos üvegnek nyomva várom, hogy az ispotály mélyébe vezető ajtó végre kinyíljon előttem. Nincs sok időm, ugyanis csak a két előadás közötti félórás szünetben ugrottam ki az egyetemről, és bár hajnalban még úgy volt, hogy majd a délutáni órákban elintézem a bürokráciát tápláló, oly fontos papírmunkát, akkor már, mint kiderült, a rezervátumban leszek, az aláírt szarokat meg még ma vissza kell juttatnom a dékánnak. Ja, tudom, ideje lenne leszoknom arról, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyok, hallom eleget a családtól, mindenesetre már az is nagy szám, hogy most itt vagyok. Mer' hát a helyzet az, hogy mióta Jasmine úgy döntött, szexi doktornéni helyett inkább otthonülő anya lesz, én nem voltam hajlandó betenni ide a lábam. Érzed te is, hogy mélyen érintett a dolog.
- Ööö... - szakítom félbe a dance monkeyra emlékeztető fülbemászó füttynótámat, és szemöldökeimet összehúzva nézek körbe a folyosón. Most akkor Jasmine irodájába kell mennem, vagy...? Kihez tartozom? Merlineeeeem, ne tedd ezt velem, erre most tényleg nincs időm! Saját magamat hergelve állok meg a kávéautomata mellett, majd plafont fixírozó szemekkel meg ötéveseket idéző, kidugott nyelvvel kezdek kutatni a farzsebemben. A pergamenköteg, amit néhány hosszú pillanattal később végül sikerül előkotornom, egészen olyan, mintha valamelyik sárkányom húsmaradványoktól bűzlő, nyálas pofájából téptem volna ki, mielőtt még velem együtt le nem nyeli, de... a célnak megfelel. Ahogy így elnézem. Hunyorogva keresgélek a Jasmine után kijelölt doki neve után, aztán egyszercsak cuppantok egy diadalittasat. - ...szóval Vadász.  

5 perccel később

- Én nem tudom, mér' utálják magát ennyire, hogy rezidens-e vagy gyakornok - ööö, az egy és ugyanaz, mi? na mindegy -, de hogy így el legyen dugva egy istenverte orvosi rendelő, hát mit gondolnak, mennyi ideje van az embernek fel-alá mászkálni a sehova sem vezető ispotálybeli folyosókon? - mutatkozom be azonnal és kérés nélkül, mi sem természetesebb, a kisasszony ajtaján úgy nyitva be, mintha csak egy percre ugrottam volna ki, és egyébként is ezeréve ismernénk egymást. A minden ízében gyűrött papírgombócot ősemberi eleganciával dobom a nő asztalára, és ahelyett, hogy elhelyezkednék a vele szemközti széken, inkább járkálni kezdek. Fel és alá. Még véletlenül se idegesítsem a hölgyet, ugyebár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Hogy ez nem a bestiárium? Tényleg? Miket nem mond! A hallottakon önkéntelenül is megrökönyödve állok meg a rendelő közepén, és zsebre dugott kézzel, értetlenségemben egy ideig csak némán pislogva nézek át az asztal mögött üldögélő nőre. Most vagy én vagyok nagyon hülye vagy ő, és bár legszívesebben az arcába is mondanám, hogy lehet kár volt az a diploma..., csupán a fél szemöldökömet engedem a kelleténél is jobban felszaladni.
- Hú, látom maga ilyen nagyon kis cuki - szólalok meg végül, a lehető legkedvesebb köntösbe csomagolva azt, amit valójában gondolok: szép, szép, ám úgy tűnik, kicsikét butácska a hölgyike, hát na, nem nagy ügy, sokszor megesik. Csak akkor ne menjen már orvosnak, hé! A biztonság kedvéért valamelyest lágyabb hangon folytatom. - Ha mindenáron tudni szeretné, az a kövér pacák engedett be, aki odalent hesszel a portán.
Előzékenyen beszélek, és noha korábban még soha nem foglalkoztam sajátos nevelési igényű gyermekkel, ezt a nőt itt és most egyfajta tanári challenge-ként könyvelem el. Nem mintha valaha is gondoltam volna magamra, mint tanáremberre, dehát aszondják, mindennek eljön az ideje. Mondjuk, azér' ezután a mesés kezdet után nagyon remélem, hogy ennek a nőnek soha nem kell megmentenie az életem, mer' félő, hogy ő lenne az utolsó gondolatom.
- Ha lenne oly segítőkész, és megtenné, hogy még - vetek egy türelmetlen pillantást az órámra - a következő tizennyolc percben széthajtogatja azt a hát..., minimálisan tényleg megviselt - ciccegő fejingatás - de a célnak tökéletesen megfelelő pergamenköteget - hát vigyáztam rá, az istenért! -, akkor gyorsan rájönne, hogy Miss Jhaveri sajnálatos távozása után - egyperces néma csönd - kezelőorvos nélkül maradtam, ami az én szakmámban egyenlő a halállal. Tudja. Szóval nagyon kéne a csinos kis aláírása a dékánnak. Hogy állományba vesz vagy tököm tudja, hogy hívják ezt maguknál. Tizenhét perc, Vadász kisasszony, egy-kettő, szóljon, ha diktálhatom az adataim.
Szó sincs tiszteletlenségről, egész egyszerűen ilyen megnyerő stílussal áldott meg a jósors, amellett a rendkívüli sárm és ellenállhatatlan fizimiska mellett, ami már az első pillanatban leveszi a lábáról a bárkit, ugyebár. Meg se kell szólaljak hozzá. Jó, tökmindegy, csak haladjunk, mosolygok rá kiskutyaszemekkel a nőre, hátha veszi az adást, és leteszi végre a még tizenöt perc múlva is pont így gőzölgő kávéját. Közben közelebb sétálok az asztalához, és kérdés nélkül előrehajolva mindkét tenyeremmel rátámaszkodom annak szélére, hogy aztán csendes megfigyelőként várni kezdjem, hátha még ma széthajtogatja a gyűrött gombócot, aztán elkezdhetjük végre az adatolást. Szóval mi lesz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Szóval így játszunk.
Nem elég, hogy a viselkedése dölyfös és rátarti, hogy minden felém irányuló szava csöpög a fölényességtől, hogy a pillantás, amivel rám néz határtalanul gőgös, de... valahol még kacérnak és kihívónak is érzem. Hogy mennyire idegesítő a mosoly, amivel a kávésbögréje mögé bújik? Egyáltalán, mennyire idegesítő maga a nő? Úgy... épp csak annyira, hogy hőzöngve akarjam ráborítani a köztünk lévő olcsó asztalt, aztán csapot-papot hátrahagyva kezdjek el másik hivatás után nézni - szintekkel könnyebb lehet, mint új orvost találni.
Mostanában amúgy sem vagyok épp Buddha-állapotomban, az életem több területe is nyűgös, én is nyűgös vagyok, van, hogy feszült is, így az, hogy most nem ordítok rá Miss Túlképzettre, sőt, a bicskanyitogató stílusban előadott szavaira is csupán a fél szemöldököm indul el felfelé, azt hiszem, minimum várakozáson felülit érdemel. Érzem ugyan, hogy az asztal szélén támaszkodó karjaim egy futó pillanatra megfeszülnek, és a vonásaimból is mintha hiányozna az a megszokott kedélyesség, a tekintetem azonban, amit az első szó óta le sem veszek a nőről, se nem ingerült, se nem értetlen, de még csak türelmetlenség sem csillan benne. Az nyugodt maradt és derűs. Érdekes.
- Nagyszerű - morgom aztán halkan, míg megreccsenő tagokkal visszaegyenesedem, és a hátamat kiropogtatva az említett székhez lépek. Bár érzek némi késztetést, hogy ránézzek az órámra, inkább nem teszem, helyette leülök, és miután megszámolom a rendelő összes sarkát, végignézem minden komódját-szekrényét- meg polcát, átvizsgálom az elhanyagolt, az idők során már rendesen megkopott padlót és a plafon meszelés közben vétett hibáit is sorra veszem, jobbommal dobolni kezdek a karfán, és pillantásom is visszatalál az asztal túloldalához. Habár elfelejtettem megemlíteni, de remélem, k*rvajó az a kávé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Bla-bla-bla.
A szemöldököm a vérnyomásommal együtt száll újra az egekbe, miközben az életemről is lemondva előredőlök, és könyökeimet térdeimen megtámasztva borulok arccal sebhelyes tenyereim közé. Nem tudom, miféle modern felfogású egyetemen okult a gyűrött papírjaim fölé hajoló Vadász kisasszony, hogy van-e a világon Waldorf stílusban működő orvosi egyetem (csak remélni merem, hogy nincs), de hogy nekem kampó, az a napnál is világosabb.
- Még magának kell felkészülnie lelkileg? - kérdezek vissza elhaló hangon, épp csak annyira nyitva szét ujjaimat, hogy kilássak közöttük, és a szemben ülő gyógyító is láthassa a tekintetembe költöző páni félelmet. - Ugye, most csak viccel?
Dermedt csendben ülök, csupán ujjaim rejtekéből figyelem a másikat, és közben olyan gondolatok kapnak lábra a fejemben, mint "Irgalmazz, Merlin", "...utoljára steaket szeretnék enni" és "...de hisz még olyan fiatal vagyok!".
Aztán elnyomok egy sóhajt, leengedem arcom elől a kezem, és visszaegyenesedve a széken, megrendítően komoly tekintettel nézek rá a nőre. Úgy, hogy érezze, ez, amit most mondani fogok, nagyon fontos lesz, életbevágóan fontos, és bár ezzel ellent kell mondanom minden férfiúi ábrándnak, úgy mint hiúság, becsület meg ösztön, ami mind-mind fejvesztve ordít és vörösen villódzó neontáblát lobogtat lelkiszemeim elé, hogy NE TEDD!, én sajnos tudom, hogy nincs visszaút, se mese, se más kibúvó, semmi, de semmi, mostantól ez a nőzet lesz az, aki megpróbál életben tartani, és bizony jobb, ha tud róla:
- Híztam - bököm ki rezignáltan, de azért a hasamat a tőlem telhető legnagyobb erővel húzom be és tartom úgy, hát... úgy-ahogy. A Karácsony... az a kibaszott Karácsony az oka mindennek! Az a rengeteg anyaféle mirinda szelet meg halászlé meg sült oldalas meg ótejóég!, hát mennyit ettem én?!, és még csodálkozom, hogy ez mind még így április végén is érezteti hatását? Dehát így járnak az agglegények, akiknek nem mondja otthon senki, hogy hé már, azért ezt így inkább ne. A tíz kiló az tíz kiló, testvérek között is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Vadász kisasszony kérdésére fél szemöldököm önkéntelenül is ívbe fordul, majd lassan, kíváncsian útnak indul felfelé.
- Már egy mágiatörténet professzorhoz vagy egy kviddics világkupa-győzteshez képest? - érdeklődök ártatlanul, a fejemet is oldalra billentve, és bár remélem, hogy az arcomon minden vonásom lágy marad, azért érzem, hogy kezdek kissé szemtelenné válni. Nem szokásom udvariatlanul viselkedni, főleg nem nőkkel szemben, kapásból megmondja ezt rólam bárki, csak hát van az úgy, hogy összejön minden, mer' még az ág is húzza az embert, ráadásul elég sietős is lenne a dolog, és akkor tessék, a hivatalos szervek egyik szemrevaló teremtése is inkább neki áll a véremet szívni, mintsem könnyítene kicsit az életemen... yepp, az okosok ezt nevezik bürokráciának. Az orrom hegyét fel-le mozgatva nézem a nőt, miközben gombolni kezdem az ingem. - Miért épp a gyógyítói pályát választotta?
A kérdés közben mindvégig a tekintetét keresem, majd a torkomat megköszörülve felállok, és a vászoninget a széktámlára dobva átsétálok a mérleghez. Egyelőre eszemben sincs ráállni, inkább lassított felvételként, kelletlenül bíbelődök a cipőim levételével.
- Mint látja - szólalok meg újra, és meztelen hátamat felé fordítva, a jobb vállam fölött pillantok hátra rá. - Van, hogy meggyűlik a bajom egy-két példánnyal. Szóval ha emiatt kérdezte, megnyugtatom: biztos, hogy fogjuk még látni egymást.
Szívesen hozzátenném, hogy abban is biztos vagyok, hogy lesznek helyzetek, mikor a frissen lefőtt kávéját bizony ott kell hagynia miattam, ha fincsi, ha nem, mert épp megtalálok halni, de nem akarom máris ilyen mélységekbe taszítani. Szoktassa csak a lelkét ahhoz az egyszerű gondolathoz, hogy megnyert magának mint praxisa legbiztosabb tagját, a többit meg majd úgyis hozza az élet. Mert hozza, ahogy mindig.
- Készen áll? Nem, én sem...- mormogom az orrom alatt, aztán kifújom a levegőt, és az államat tüntetőleg a plafon felé emelem, hogy egy pillanattal később már mindkét tenyeremet a szemeimre szorítva álljak rá a fém ítéletosztóra. - Ki ne mondja hangosan! Nem érdekel az ilyen lelketlen szörnyetegek véleménye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha apám nem is, a legtöbb hasonszőrű azért egyetért velem valamiben: oda érdemes visszamenni, ahol a vaskos deszkán illatozó kézműves hamburger pirított szezámmagos tetejébe bárdot kell állítani, hogy a toronymagasan egymásra pakolt, zsíros szafttól csöpögő húsok szét ne csússzanak, és ahol olyan zene szól, amitől az embernek a nulladik percben hangulata támad aztán hajnalig a belvárosban tivornyázni. Teli bendővel átmenni a közeli shisha bárba, és mámoros hangulatban folytatni a végeláthatatlan mókuskerék állandó hajtásából való hirtelen-lekapcsolást, nem is, nem-nem, tévedés. Hmmm, hadd javítsam magam és fogalmazzak világosabban. Átmenni a közeli shisha bárba és némi segítséggel - csakhogy kizökkenjünk a nehéz hétköznapokból - rátalálhassunk az élet messzemenőkig legvalódibb síkjára. Evva’, felemelő érzés az élet kellemesebbik oldalán időzni, elkerülve az olykor rémes erővel vállunkra telepedő masszív drámát, és csak töltődni a létezéstől. Ez itt a kulcsszó. A létezés. A jelen és az átélés.
- Shuuut - huncut szemekkel pillantok át az étlap mögött bujkáló Sunshine-ra, miközben ajkaim szemtelenül széles mosolyra húzódnak. - Hát mi ez a zene, Bánáná Száni?! F#ckers! A végén még kiderül, hogy nem egydalos banda búg a rádióban, és koncertre kell vigyelek... ayayay.
Alsó ajkamat megjátszott szemérmességgel, amolyan namindegy stílusban harapom be, még gondterhelten sóhajtok is mellé egyet, és míg az asztalon kinyitva várakozó étlap felé fordulok, magamban kuncogni kezdek. Bárcsak.
- Mintha valaha is a mikor embere lettem volna... - jegyzem meg somolyogva, az államat meg sem emelve, mikor a sorok közül épp csak kipillantva, alulról nézek fel rá. - Engem a ki érdekel. A személy mozgat. Nem hiszed, de boldoggá tesz, hogy a közelemben maradtál - még akkor is, mikor egyébként nem akartál velem lenni. Nem mentél el - vállaimat a magam egyszerűségében vonom meg, és némi csend után, a szemöldökeimet összevonva folytatom. - Monnyuk azt azért jobb ha még most tisztázzuk: ezen a helyen előtted nem sok nővel voltam.
Világi hamburger az én társaságomban? Az ilyesmi csak a legfontosabbaknak és legkülönlegesebbeknek adatik meg. Mint amilyen Tücsök is. Meg egy másik nő a múltamból. Észre sem veszem, hogy ajkaim egyszeriben kiszélesednek, s a pillantásom a másikon felejtődik. Félrebillenő fejjel nézem a papírtakarta arcot meg a szőke tincseket, és tehetetlen villan belém az érzés, a szorongató, letaglózó tudat, hogy ezt most nem ronthatom el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Derűs vonásaim fölött, fürkésző tekintettel figyelem az asztal túloldalán üldögélő szöszmőt, és noha már az arcán is látom, hogy nem egészen érti, miről is beszélek, mikor érzései szavakban is visszaköszönnek, jóízű kuncogással dőlök hátra. A széktámla finom természetességgel reccsen meg a súlyom alatt - nem mintha zavarna, az évek alatt megszerettem ezt a hangot. Napsütéses pillantásom Zorkáéban pihen, szám körül elmélyülnek a nevetőráncok; egyszerűen jó érzés rá néznem.
- A héten? - szívom be alsóajkam, ahogy felfelé görbülő szájszéllel megszólalok. Inkább kérdés ez, mintsem kijelentés, amit jól tükröz a hangom is, melyet fele-fele arányban színez meg valamiféle kusza bizonytalanságérzet és markáns bizonyosság-tudat. Egyértelműnek vettem, hogy falubéli összefutásaink alkalmával azért nem jutottunk soha tovább az utca kétfeléről érkező mosolygós intéseken, mert nem volt biztos a dolgában. Azt gondoltam, megbánta. Mondjuk, jobban belegondolva, egyszersem láttam megbánást a szemében. Természetes volt és boldog, olyan, mint mindig, amikor együtt vagyunk. Szemöldökeim ráncba rendeződve csúsznak össze, és míg visszakönyökölök az asztalra, ajkaim között halk, de annál jelentőségteljesebb hümmentés szökik közénk. Vállaimon finoman mozdítok, tekintetemben új, értő nézőpont villan. Szóval minden rendben.
- Asszem most inkább fényeznem kéne magam, és elhitetni veled, hogy világi csődör hírében állok, de mivel ismersz, mint a tenyered... - megjátszott sajnálattal csettintek egyet a nyelvemmel, majd mosolyogva a közeledő pincérre nézek. Az igazság az, hogy Tücsök randitippjei között egyértelmű tiltólistás besorolást kapott a saját értékünk kisebbítése, legyen az bármily csekélyke is, és hiába villog lelkiszemeim előtt a vörös lámpa, lássuk be, mindannyian tudjuk, hogy teljesen feleslegesen fárad.  - Ha lenne ilyen helyem, arról nagy valószínűséggel tudnál - dörmögöm, és az asztalunk mellé érő srác felé fordulok. - A szokásosat szeretném, a hölgy meg mindjárt kitalálja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Oké, ez most fájt. Shit. Fogamat erősen megszívva egyenesedek ki, és a fejemet vakarászva csupán alulról pillantok fel Sunshine-ra. Vonásaimban, minden apró ráncomban bűnbánás bújik meg, hiszen igaza van, és a felismeréstől hirtelen elszégyellem magam. Mit mondjak? Ez, a semmittevés meg a pamutszalvéta a gallérban és villa a kézben típusú várakozás, hogy a sültgalamb a számba repüljön is csak azt bizonyítja, mennyire kijöttem a gyakorlatból. Nem mintha régebben jobban kezeltem volna a nőket - onnantól persze, hogy a kapcsolatunk kilépni látszott a biztonságot jelentő pihe-puha friendzone-ból. Addig minden simán ment. Barátfélének, aki kajálni visz meg gyűrött, de még pont jó zsepit keres a hátsózsebében, ha sírsz a tahó pasid miatt, tehát jó vagyok. De hogy ezután mi következik? Fogalmam sincs. Soha nem éltem még át, milyen valaki mellett ébredni ma, holnap és még azután is.
- Bocs, hogy nem kerestelek - szólalok meg visszafojtott hangon, és fejemet kissé balra döntve Zorka tekintetét keresem. Ahogy ő, úgy én is oldódni látszom, arcomat újra megszínezi a derű, szemeimben életkedv csillan, majd már vigyorra húzódó ajkakkal megjegyzem: - A sárkányokkal könnyebb. Terepen egyértelmű szabályok alapján játszunk, tisztán. A nők viszont...
...azt szeretik, ha keresik őket. Ekkora blődséget! A széktámlának dőlve, idilli békémből figyelem a szemközt ücsörgő, mostanra ismét elmélyült mosolygödröcskéi fölül rám pillogó szöszkét, majd mikor mellénk ér a pincér, és kikérem a szokásosat, mellkasom előtt összefűzött karokkal kezdem hallgatni, mit fog enni. Érdeklődő tekintetem tételről tételre nyílik nagyobbra, és vele együtt ajkaim is kiszélesednek. Őt nézvén eltölt a büszkeség, és legszívesebben világgá - de legalábbis az étterembe - kürtölném, hogy ez itt az én csajom. A legdögösebb tyúk e föld kerekén. Oh, yeah. What a lucky man I am!
- I - mád - lak - suttogom jól artikuláltan, miközben előrébb dőlök, és széles vigyorral folytatom. - Mmmm, június második hétvégéjén szabad vagyok, szóval ha épp egyikőtöknek se lesz életbevágó teendője... fehér paripán utolsó pillanatban beeső szőke herceg vagy egy jó pizzaparty... azelőtt viszont eljöhetnél velem a nagyihoz. Monnyuk jövő szombaton. Kirakózni.
Zorka valószínűleg nem tudja, milyen fontosak nekem ezek a szombatok, ahogy azt sem, mit is jelent nekem pontosan a nagymamám. Érdekes, ha jobban belegondolok,  épp csak a szívem közepén lakó érzésekről nem beszélek soha. Most sem tűnik úgy, hogy különösebb jelentősége van a meghívásnak, még a pillantásom is elkalandozik közben. Egyszerű szombat, csak pont ráérek, miért is ne tölthetnénk együtt? Közben beugrunk a nagyihoz, aztán miénk a nap. Figyelmem futólag a pult körül nevetgélő srácokra terelődik, a hangomból sem hallatszik ki semmi szokatlan. Pedig... pedig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ühhüm, Westminsterbe - mondom halvány mosolyom fölött pillantva át az asztal túloldalára, és látva a szőke zavarát bennem is elindul valami. Valami idegen, előzmény nélküli érzés, amire hirtelen nem is találok magyarázatot, csak azt tudom róla, hogy futótűzként terjed a testemben. Mintha vizsgadrukkom volna, görcsöt szül a gyomromban a gondolat, hogy hazaviszem ezt a lányt, pedig nem kérdés, hogy odáig lesz érte a nagyi, és a találkozás utáni első közös szombatunkon ragyogó szemekkel áradozik majd nekem róla. Kisfiam, hát én olyan nagyon boldog vagyok! Végre! És az egészben a legjobb, hogy Zorkának még csak másnak sem kell mutatnia magát ahhoz, hogy elnyerje az öreglány szívét. - Majd a versenyszellem meghozza a kedved hozzá - kiszélesedő ajkakkal fordulok felé, és míg beszélek, eszembe jut, mennyit játszottunk vele gyerekkorunkban. Apa elhúzódó időhiánya miatt sakkozni is ő tanított bennünket, pedig állította, hogy az a férfiak és így a családfő reszortja. Nagyon szerettem. Nem számított, hogy az előző pillanatban még a zongora mellett ült Arianával, a következőben már nyúlt is a seprűért, kérnem sem kellett. Egyetlen olyan alkalomra sem emlékszem, mikor kifogást keresett volna, ő mindig, minden szentségtörésben partner volt, sőt, olykor megesett az is, hogy a felbujtó szerepében tetszelgett. - Előre szólok, nem árt ha figyelsz, mert a nagyi kemény ellenfél. Az összes mágusjátékot prímán ismeri, de szó nélkül elnyeri rólad a bugyit kártyában is. Persze csal rendesen, és még büszke is rá.
A gondolatot nevetősen fejezem be, merthát tagadhatatlan, hogy nagy franc az öreglány, mégis olyan ártatlanul adja elő, hogy képtelenség rá haragudni emiatt. Nekem már attól mosolyog a szívem, ha rágondolok, milyen nagyon szeret játszani. Akár egy kisgyerek.
Míg az ebédünk megérkezik, és az asztalunk egyik pillanatról a másikra illatozni kezd, én derűs kuncogással hallgatom Sunshine-t meg az ötleteit.
- Konyak, Zorcsi. A megfejtés a konyak - mondom ki a mágikus szót, majd a késemmel élesen nyakon szúrom az előttem tornyosuló burgert. Egy forró falattal a számban, aranyvérűhöz kicsit sem illő csámcsogással folytatom. - Amúgy... csak ha már így szóbahoztad, egy rólam készült faltól-falig portrénak biztos nagyon örülne a mammer. Úgy emlékszem, idén töltötte a hetvenhatot - elgondolkodva húzom össze a szemöldököm. - vagy ötöt. Négyet? Hm. Mindenesetre frappáns ajándék lenne, amit cipelhetne magával a kizárólag klasszikusokkal foglalkozó könyvklubba.
Én legalábbis bírnám, és ez az érzés az arcomra is kiül.