Lexine Christopher élvezi az új, idegen emberek látványát, érdeklődő pillantással figyeli, ahogy a kislányt a magasba löki a dadája - nem tudom elképzelni róla, hogy a saját gyereke lenne, már csak az irritált pillantása miatt sem -, és szája egy fogatlan mosolyra húzódik. Fiamat nézve rám is rám jön a mosolyoghatnék, a baba már csak ilyen hatással van mindenkire a környezetében, de egyelőre visszatartom. Az előttem álló nőszemély közelében nem biztos, hogy okos dolog lenne bármiféle érzelmet mutatnom, még csak a kezemben tartott kisbaba felé sem.
A kislány a hintán meglehetősen hangos, ezért sem gondolnám, hogy az ő gyereke. Amennyire ismerem - márpedig eléggé jól -, nem gondolom róla, hogy a saját gyerekét hagyná, hogy ilyen legyen. Az agysejtjei már kihaltak volna, de mivel látszólag nem tesz semmit a - hiszti? - ellen, szerintem eléggé nagy bizonyossággal mondhatom azt, hogy nem az övé. Alapból nincs az az elmeháborodott, aki egy ilyen nőtől akarna gyereket, na meg őt sem nézem annak a kifejezetten anyatípusnak. Mondjuk ha ebből indulunk ki, anno, amikor találkoztunk még a drágát sem tudtam anyaként elképzelni, mégis az események alakulásával változtak a dolgok.
Bár jobb lenne távolságot tartani, de érzem Chrisen, hogy kezdi unni az egy helyben ácsorgást, leülök tehát vele a Lexine melletti hintára, és óvatosan lökni kezdem magunkat. Pillantásom a kislányon van, aki meglehetősen gyorsan és magasra löki magát, de most nem hibáztatom a dadát. Eléggé kezelhetetlennek tűnik a gyerek, nem is tudom mi mit tennénk, ha a fiunk annyira problémás gyerek lenne, hogy élni nem hagyna minket. Így is rengeteg időt töltünk vele, vigyázunk rá minden percben, és ketten alig győzzük.
- A számból vetted ki a szót. -
Vágok egy újabb pofát, bár mostanában nem gyakran szoktam. Látom, hogy Chrissel meglehetősen felkeltettük a kislány figyelmét, legalábbis ő biztosan. A kérdésére sóhajtok egyet. Nem is vártam mást. Jó régen volt, hogy találkoztunk, azóta sok minden megváltozott, amikről ő bizonyára nem hallott.
- Szerinted mégis miért akarnám más gyerekét ellopni? -