-
Akkor vágjunk bele! - még utoljára végignézett tükörbeli önmagán. A ruha tökéletes volt, nem csoda, hisz Keresztessy nagyival közösen választották - az öreg hölgynek pedig van ízlése! Így is minden apró részletet ellenőrzött, mintha csak az esküvőjére készülne. Ezt a gondolatot pedig jól megmosolyogta. Meg kellett állapítania, így a tükör előtt, hogy ez a fajta mosolygás jól állt neki. Ám ami igazán tetszett a vele szemben álló lányban, a szemei voltak. Nem volt bennük félelem, sem elveszettség... talán egy pici aggodalom, inkább izgalom, hogy minden jól végződjön.
-
Menni fog... - biztatta magát. A nagyi is megmondta! Bizony. Léda nem biztos, hogy itt állt volna most, a bálra készülődve, ha előtte nem lett volna az a kínos, majd meglepett, végül megkönnyebbült beszélgetése kedvenc nagymamájával. Persze, Bálint is hozzátett az önbizalmához a maga módján. Ha a világ ellene is fordul majd, akkor is tudta, hogy három emberre biztosan számíthat. A harmadikban inkább csak erősen reménykedett.
Már a folyosó kövein visszhangzottak a fehér cipellők sarkai, Léda fejében pedig Annabell néhány nappal ezelőtti szavai. Még mindig fájt, akármennyiszer felidézte magában, mit vágott a fejéhez az eridonos. Persze, a szőkeség provokálta ki azt a veszekedést. Vagyis, vagyis nem. Az Edictum hibája volt!
Mégis itt volt az ideje feladnia a büszkeségét, a félelmeit... mégsem engedhette, hogy Bell egy Erikkel menjen a bálba. Igaz, fogalma sem volt, ki az az Erik... de a fiút már így ismeretlenül is utálta. Nagyon. Úgyhogy már felkészült arra, hogy a mai estén egy fiúval fog párbajozni, verekedni, ha Ann mégis őt hozta el. Benne volt a pakliban.
Léda írta a levelet, amiben bocsánatot kért, és megígérte a lánynak, hogy ő megy el a bálba vele, csak ne hívjon el mást. Nem tudta felmérni Léda, ez alkalommal mennyire dühítette fel a másikat, így megvolt a lehetősége annak is, hogy Annabell bosszút áll, és faképnél hagyja.
És mégis, a rellonosban akkora elszántság volt, mint még soha. Hajtotta az adrenalin, vagy bármi is volt az, ami az ereiben mérhetetlen sebességgel pumpálta a vért a szíve felé.
A terembe érkezve azonban megtorpant. Nem kellett volna váratlanul érnie őt a sokaság, ami bent fogadta. Kicsit pánikba esett.
Áh, kellene valami szíverősítő.
Ekkor kúszott be a látóterébe egy laposüveg. A pánikroham elmúlt, Léda megrökönyödve pillantott fel az üveghez tartozó srácra. Ez most komoly? Ennyire az arcára volt írva? Talán látásból ismerte az illetőt, idősebb volt nála. Azonban jobbnak látta nem elfogadni az italt, kezével óvatosan eltolta magától a flaskát, jelzésképp. Amint elfordította a fejét a srácról - mert nem akart az arcába nevetni - megpillantotta Annabellt. Milyen szép volt abban a ruhában! Teljesen más.
Ebben a pillanatban az előbbi srác majdnem hasra esett, Léda pedig Bellre pillantva elnevette magát. (így:
katt)
Ahogy az eridonoshoz sétált, úgy érezte mindenki őt nézi. Pedig, fogadjunk, a kutya sem törődött velük. Megállt a lány előtt mosolyogva, vett egy nagy levegőt. Ugyanis most jött el az ideje, hogy kiderüljön, mennyire haragszik rá Ann, és, hogy van-e a közelben egy Erik nevezetű srác.
-
Szép vagy. Nagyon. - jegyezte meg hamar, hátha ezzel megenyhítette a lányt. Nem tűnt bosszúsnak egyébként, de ahogy a mondás is tartja: Reméld a legjobbat, készülj a legrosszabbra.
*folyamatban*
Aztán megbeszélem Lau-val, mit mikor indítsunk. ^^