Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

A beismerés az egyik legnehezebb, habár régóta tudtam, hogy igaz. Az anyám ott hagyott a kórházban. Az intézetben farkastörvények uralkodtak, Borbélyék pedig a legrosszabbak voltak az összesnél, Konstantinnal az élen.
- Én... - kezdtem volna a sírás közben, de aggodalmas hangja csak még nehezebbé tette. Elemeltem a fülemtől a készüléket, és balomba hajtva a fejem igyekeztem összeszedni magam. Rázott a sírás, hideg volt, és izzadt a tenyerem. Fáradt voltam, és közben élénk. Minden egyszerre. Visszatettem a fülemhez a telefont, csak hogy elkapjam az utolsó kérdést.
- Nem fontos, Ádám. Már.. már nincs semmi gond. Minden jó lesz, esküszöm - jelentettem ki, és halvány mosolyt erőltettem az arcomra, mintha láthatná. Oh, a külsőmmel mindig sokkal egyszerűbb volt megtéveszteni az embereket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Éreztem, hogy szükségem van rá, de nem akartam, hogy odajöjjön. Nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson. Engem, meg a többi ismeretlent. Tudtam, hogy számon kérne. Aggódna. Nem kellett, hogy aggódjon. Miért is hívtam fel?
- Egyik sem. Ádám. Nem jöhetsz ki a kastélyból. Késő van. Kérlek. Biztonságban vagyok - jelentettem ki, újra suttogásba váltva. Sokkal nehezebben esett most hazudnom neki. Pedig nem ez volt az első. És az utolsó sem. De ebben az állapotban jobban éreztem a tehetetlenséget az elmém ellen.
- Barátokkal vagyok. Hallgasd ezt - nyitottam ki az erkélyajtót, ezzel utat engedve a bent lévők szertől bódult nevetésének. - Hallod? Ádám, hallod? Minden rendben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Barátok, ismerősök, tudod, ugyanaz - legyintettem, és a homlokom a balomra hajtottam. Elfáradtam a beszédben. A faggatásban, és hogy logikát keressek a saját szavaim között.
- Csak buliztunk. És... nem akarom, hogy haragudj rám. Szeretek veled lógni. Nem akartalak megbántani. Én azt szeretném, hogy boldog legyél. De velem nem vagy, tudom. Egy kész szerencsétlenség vagyok, Ádám... - sóhajtottam a telefonba. Csak úgy áramlottak ki belőlem a szavak, mintha nem lenne végül. Talán csak ennyi kellett, hogy elkezdjem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Csak ültem ott, és nem éreztem mást, csak fájdalmat. Azt akartam, hogy vége legyen, hogy végre legyen valami, valaki, aki miatt megéri ez az egész. Hallgattam Ádámot, és nem ismertem az embert, akit mondott. Csak egy maszk volt, nem én. Egy jól megrendezett színdarab, amit mutattam.
- Nem, nem, nem... - ingattam a fejem a felsorolásnál. - Ez nem igaz. Egyik sem. Én nem vagyok az a lány. De kérlek, kérlek ne haragudj rám - sírtam el magam újra, és lecsúszott a homlokom a kezemről, és bedőltem lassan az ölembe. - Nem bírom, Ádám. Egyik sem igaz. És... én... nem tudom hol vagyok, Ádám - vallottam be zokogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Ádám. Hazudtam - vallottam be fáradtan. Már nem volt kedvem tovább az álcákhoz. A színjátékhoz. Kiterítettem a lapjaimat. - A családom, ők nem jó emberek. Egyikőjük sem - mondtam megint nehézkesen. A hangom szűrt volt a furcsa viszonyoktól, az agyam pedig csak szimplán a legrosszabb végkimeneteleket sorjázta. Leugrani a korláton túlra. Bemenni még egy adag szerért.
- Ádám, nem. Nem jöhetsz ide. Ne, kérlek.... - mondtam erőtlenül. Rossz ötlet volt felhívni, már tudom. - Inkább.... inkább odamegyek. Hova menjek? - ajánlottam fel. Nem láthatta ezeket az alakokat. Nem láthatott így. De vajon melyik a rosszabb? Felállni és elmenni, vagy hagyni, hogy rám találjon. Így, vagy úgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Pontosan ugyanazokat a süket szavakat ismételgette Júlia, amiket éveken keresztül én is. Végülis, eddig kihúztam valahogy nem? Akkor lehet képes lesz behúzni a kéziféket egy után.
- Rajtam nem múlik - vontam meg egyszerűen a vállaimat. Gyengeség, hogy a pirulákba menekülök? Hogy a kurva boldogságért tönkreteszem magam? De mégis mit ér az élet, ha minden kibaszott pillanatért küzdeni kell? Egyszerűbb. Gyorsabb. És legalább mindig van valami, amit várhatok a naptól.
- Kurva gyors, mire ideér a kaja már a felhők felett leszel - biztosítom, aztán összecsapom a tenyereimet. - Vágjunk neki. Mutasd a muterod holmiját, közben meg mesélhetsz, vagy sírhatsz, vagy amit akarsz - pattantam fel. Nem tudtam hogy kell másokat vigasztalni. Ádámot se szoktam, olyankor szimplán mindig nekem esik, engem hibáztat minden szarért ami az életében történik. Én meg hálás vagyok, mert nem kell támogatnom. Azt hiszem legalábbis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Aki rég nem fogyasztott ilyen szart, annak még gyorsabban hat. És tovább. Sajnos az én szervezetem már hozzászokott, és habár lassan nincs olyan perc az életemben, amikor nincs a véremben legalább egy kicsi a tudatmódosító szerekből, még mindig vágyom a nagyobb dózisra. Nem elég a kicsi, rengetek kell, hogy szinte már pénzem se marad. Régen sokat küldtem haza a rohadékoknak, de mostanában már inkább magamra költöm. Régen tudták, hogy segíteni akarok. Hálásak voltak. Az újak már csak azt tudták, hogy egy kurva vagyok. Nem érdemlik meg. Mégsem adom fel.
Követtem Júliát, és anélkül kezdtem el kinyitogatni a bútorokat, hogy kaptam volna rá engedélyt. - Wow, kemény indítás, ez tetszik. A ruhái is ilyen büdösek? - kérdeztem, miközben egy pólót húztam ki a polcról. Fintorogtam egyet, majd a padlóra dobtam. Nincs rá szükségünk. Majd egy újabbat, és újabbat. Undorító volt az összes gönc, még arra se érdemes, hogy egy elkurt divatbemutatót tartsunk benne.
- Hát, akkor itt az ideje - ragadtam meg a fogantyúját a szekrénynek, de az nem akart engedni. Megrángattam, de továbbra sem. - Faszom. Kell még az asztal, vagy szétbaszhatom a zárat? - néztem Júliára, majd a tekintetem tovább vándorolt a szobában valami hosszú vasat keresve, amivel felfeszegethetem a zárat. Milyen leleményesek az árva kölykök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Abban sem vagyok biztos, hogy az a szó elhagyja ajkaimat. Olyan, mintha egészen máshonnan nézném a jelenetet, egy misztikus köd mögül. Varázslat mi? Az emberek pszichéje a világ legnagyobb trükkje. Aztán megérzem az érintést. Kértem, mégis egy kissé váratlanul ér. Összeszorított fogaim közül egy apró szusszanást hallatok, mintha megkönnyebbülnék, bár még testem mindig egy hatalmas görcs csupán.
Lépkedek, ahogy irányít. De olyan mintha a talpam alatt foszladozó felhőkön tenném, és nem szilárd talajon. Ha nem lenne, talán minden lépés után összecsuklanék. De erősen tart, mintha számára semmi lenne a segítség. Vajon mit akar tőlem? Miért segít? Tudom mit akar. Minden férfi azt akarja, és meg is szerzi magának. Csak még egy pillanat, és készen állok rá, esküszöm nem is okozok közben gondot, ha vársz.
Arcomba csapódik a hideg levegő, nem is vettem észre mikor jutottunk el az ajtóig. Meglepett és hirtelen új életre kelt a szervezetem. Mellkasom megtelt üde levegővel, úgy kapkodtam utána, mintha a maratonon lennék túl. Leültem, és csak sűrűn lélegeztem. Könyököm a térdemre támaszkodott, és próbáltam visszatalálni a gondolataimhoz. A valósághoz, amiben pech vagy sem, még mindig léteztem.
- Köszönöm - szusszantottam, és próbáltam normális ütemre visszaterelni tengő mellkasom. - Honnan tudtad...? Miért segítettél? - pillantottam a nyurga alakra. Nem olyannak tűnt, mint akik naponta megfordulnak a közelemben. És a kisugárzása is egészen egyedi volt. Aztán lassan körbetekintettem magam körül is. Wáó. Ha eddig nem haltam meg, most fogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mugli vagyok, bár van varázserőm. Minden porcikám ezt üzeni a világ összes varázslójának. Pedig igazából az is lehet, hogy aranyvérű vagyok. Vagy egy mocskos fattyú. Csináltatnék én tesztet, hogy megtaláljam a szüleim, de aztán mi a fasznak? Hogy újra a képembe mondják, hogy nem kellek? Nem kösz. Így marad az édes tudatlanság, hogy talán aranyvérű vagyok. És közben mégis mugli.
Ahogy Júlia végre feloldja a zárat, a kérdését követően azonnal szorul rá markom újra a fiókgombra, hogy nagyot rántsak rajta kifelé. Kicsit szorul, és jó régi, mint az összes szar ebben a szobában. Ahogy körbenézek, inkább kéne baltával nekiesni az egésznek, mint puszta kézzel. - Ja, azok - válaszoltam teljesen érdektelenül. A szőke arcát elnézve valami nagyobbra számítottam. Minimum egy halott ember kezére. - Héj, Júlia. Add a kezed - nyújtottam a sajátom, és ha belerakta az övét, kérdés nélkül csesztem bele egy maroknyit a papírokból. - Ez a te házad. Nem tudom mit csinált veled ez a fasz, hogy még most is félsz egy asztaltól, de vigasztaljon a tudat, hogy ő előbb került a föld alá. Túlélted őt. Bekaphatja - vontam meg a vállamat egyszerűen. Talán kicsit megértőbb lennék. Támogatóbb, ha nem lenne bennem a pirula. De így, szimplán csak megeredt a nyelvem, mint a Niagara-vízesés. Minden további szó nélkül távoztam a szobából, hogy a konyhából hozzak egy nyújtófát, és azzal együtt, diadalittas mosollyal álljak meg Júlia előtt. - És most, ideje mugli módon kitöltened a dühödet - vettem el a pálcát, hogy a helyébe rakjam az új eszközt, majd szemeimmel az asztal felé biccentettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Még mindig teljes testemben remegtem, de a mellkasom már úgy járt mint egy rendes embernek. Mondjuk miután lefutotta a maratont, de ez a szépsége egy kibaszott pánikrohamnak. Illetve az, hogy szinte nem is emlékszem mi váltotta ki, vagy hogy hogyan értem végül ki a hűvös éjszakába. Az egész olyan homályos, mint mikor a Prambergeren ébredve egyáltalán nem emlékszem az éjszakára. Mondjuk a két szituációban van valami közös: sosem vagyok józan.
- Nem mindenki annyira emberi, mint te - vontam meg a vállamat lazának tűnve, miközben a belsőm még mindig égett a levegővételtől is. Sose mutattam, ha fáj. Ha megalázva érzem magam, vagy kihasználva. Mert ha megtenném, akkor elismerném, hogy legyőztek. Konstantin sose győzhet.
- Jobban, most már megleszek. Menj csak vissza bulizni - mutattam a hely felé, ahonnan épp egy csapat ember vonult, kiszivárogtatva a csendes éjszakába a benti káoszt. - Nem akartam elrontani az estéd - szabadkoztam kissé, és lassan felálltam. Lábaim még gyengék voltak, és hajlottak mint a nádszál, de egy pár pillanattal később már kihúzva álltam a megmentőm előtt.
- Én azt hiszem inkább haza vetem az irányt - mutattam az ellenkező irányba. Pech, hogy ez jelen esetben a temető felé vezetett. Igazából csak tényleg egyedül akartam maradni. A gondolataimmal, és a félelmeimmel, amiket nem oszthatok meg mással.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke