Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nem szűkösek ezek a vonatfülkék, de a bőröndökkel (még ha össze is zsugorítottam Bettiét) és az állatsereggel együtt elég nagy a tumultus.
- Kár, hogy a tértágítót csak mersterszakon tanítják - jegyzem meg bárkinek, aki megérti a fájdalmat. Azután megfogan bennem a gondolat, hogy azért utánanézek a könyvtárban az első adandó alkalommal. Nem lehet annyira bonyolult.
A diszkomfortsütemény tetejére a habot valami éktelen bűz szolgáltatja, amit egy szanaszéjjel vert csávó hoz nagy csinnadrattával a fülkébe.
Na nem! - gondolom, mert azt hiszem, ide akar beülni. Szerencsére nem, de a dumája se semmi. Egy pillanatra komolyan elhiszem, hogy ő a mozdonyvezető, és majdnem leesik az állam.
Még egy idősebb navinés lány csatlakozik hozzánk, és így végképp megtelik a hatfős fülke. Ha hagyja, az ő bőröndjéért is pattanok. Az nem olyan nagy, mint Bettié, így varázslat nélkül is felfér még fölénk.
Remek ötlet Zentétől, hogy húzzuk le az ablakot, mivel én ülök az egyiknél, meg is teszem a közjó érdekében. Hamarosan kifújja a szél az őrült flótás szagát, mi pedig visszatérhetünk a piknikhez. Nekem sem volt rántott húsos szendvicsem. Sőt, nekem nem is sütött semmit az útra sem az anyukám, sem a nagymamám. Szomorúan állapítom meg. Az enyém két gyerek után tudja, hogy hülyére vagyunk tömve a suliban is. De öröm az ürömben: mindenféle pironkodás nélkül vehetek a meggyes és az almás sütiből is, és felváltva harapok belőlük.
- Mmhmm, magyon jóg! - bólogatok a lányoknak. A nyári szünetre irányuló kérdést így teli szájjal skippelem is. Nagyon extra úgysem volt. Bettivel voltunk a szelfimúzeumban, meg a családdal nyaraltunk egy hetet a Balatonon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Még mindig zavar van az erőben, ami az Améliával való kapcsolatomat illeti. Betti pedig valószínűleg Elijah arcát eszi éppen valahol. Szóval magamra maradtam a reggelihez. Optimista ember lévén (heh) a dolog jó oldalát nézem: nyugodtan tehetek egyszerre majonézt és mustárt a szendvicsembe anélkül, hogy bárki fintorogna rám.
Isteni!
Arrébb tolom a tányért, hogy könnyebb legyen kibogarászni az Edictum rejtvényét. Varázslény, hét betű, az ötödik 'Á'. Hm.
Elgondolkodva felnézek, ekkor a figyelmemet a pár méterrel arrébb szemben ülő tereli el. Egy felsőbb éves lány, aki akkora elánnal ken... egy pogácsát szendvicskrémmel? Ezt ne felejtsem el, ha érvelni kell a mustár-majonéz kombináció létjogosultsága mellett! Nem akarom nagyon megbámulni a lányt, pláne ha dühös, ezért gyorsan visszatemetkezem a rejtvénysarokba. Az 'Á' után 'N' jön, állapítom meg, és harapok egyet a sonkás-sajtos csodaszendvicsből.
A perifériás látásomban mozgást érzékelek, hát felnézek. O-ó. Az imént megbámult pogácsás levitás hozzám beszél.
A "héj, szöszke" megszólításig még komolyan azt hittem, hogy be akar szólni, amiért rá mertem nézni. Ami utána jön, attól viszont úgy meghökkenek, hogy letüdőzök egy fél szelet sonkát, mustárostul, majonézestül.
Hörögve-köhögve, görnyedezve próbálok magamhoz térni. Amikor már újra átjárhatóak a légutaim, kiegyenesedem, a zsemle maradékát pedig a tányérra ejtem. Az így szerzett gondolkodásszünet csak arra elég, hogy elvörösödjek a szégyentől. Röpkén elpillantok két oldalra, de nem akarok nyilvánvalóan körülnézni: ezt most ki hallotta?
Csak bámulok tágra nyílt szemekkel, és a pulykaszelet óta egy hang nem jön ki a torkomon. Ennyire nyilvánvaló?
Ma délután esetleg ráérsz? - kérdezi, én pedig egyre kevésbé értem, milyen alternatív univerzumban nyitnak rá ilyennel az emberre.
- Mi? Nem! - kiáltom szinte. Egy pillanatra mentegetőzésbe akarok kezdeni, de rájövök, hogy semmi szükség rá. A lány viszont nem tágít, én pedig borzalmasan érzem magam. Átlépek a padon, felkapom az újságom, és amilyen gyorsan csak lehet, hátat fordítok. Próbálok nem nézni senkinek a szemébe.
Futólépésben igyekszem kifelé, közben úgy érzem, mintha visszacsöppentem volna a Bagolykő előtti életembe. Itt amúgy meglepően rendesek, visszafogottak, nem tolakodóak az emberek. És most ez...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szeretném én venni Betti jegyét, de végül ő fizeti. Megígértetem vele azonban, hogy a múzeum végigjárása után meghívhatom valamire. Aztán mégsem kezdünk neki a túrának, leragadunk a betűmágneseknél. Ilyeneket varázslattal is lehetne csinálni - jut eszembe, de hangosan nem mondom ki a muglik előtt.
Barátosném az én nevemet rakja, nekem már csak a B hiányzik az övéből. A jobb sarokban meglátok egy "BORI" feliratot, jobb híján tőle kölcsönzöm el az utolsó betűt. Bocsi, Ori.
Mögöttünk egy három lányból álló csapat érkezik, és a jegyük megvétele után rögtön át is lépik az első terembe vezető ajtót.
- Érdekes, hogy itt Pesten sosem tudni, hogy akivel találkozol... olyan-e, mint mi - beszélek neki rébuszokban. - Bár a földalattin idefelé láttam egy kétfarkú terriert! - újságolom.
A neveink láttán meg is születik a kezdő selfie ötlete. Előveszem életem első, vadiúj Xiaomi mobiltelefonját. Már elég jól bírom kezelni.
- Állj csak ide!
Feltartom a telefont. Ha Betti a kijelzőjére néz, láthat engem és a betűket a falon. Megvárom, amíg ő is beér a képbe, hogy kattinthassak. Amint ez megvan, már tényleg indulhatunk.
A csupa rózsaszín teremből egy ajtó vezet, amin átlépve egy műanyag flamingókkal és rózsaszín pálmafákkal díszített pink szobában találjuk magunkat. Egy nagy eper és egy banán lóg a plafonról láncon. Az előttünk érkező lányok épp most hagyják el a terepet, amikor az utolsó is lekászálódik az eperhintáról, és a többiek után szalad.
- Pont jókor jöttünk, nincsenek sokan!
- Hinta?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Amikor már az asztalok végéig eljutok, azt hiszem, megenekültem, de nem nézek hátra. Úgy érzem, vége az életemnek. Aki eddig nem tudta, már az is tudja. Bár aki nem jött rá eddig a hangomból, annak nincs füle. Ha lenne időm a menekülésben, most hálát éreznék, hogy kevés attrocitás ér a kis (nagy) problémám miatt.
Teljesen szürreális volt a szövege, egy ponton már az értelmét is elvesztettem. Fejcsóválva... állok meg, mert újra itt van!
Mint akinek beakadt valami szalag, ráadásul teljesen természetesen beszél erről. Komolyan gondolja! Én meg csak azt szeretném, hogy legalább kicsit csendesebben lökje az őrületét.
- Hagyjál, légyszi - nyökögöm neki, mert képtelen vagyok összefüggően beszélni erről. Egy oldallépésel kikerülöm, és folytatom tovább az utam a kijárat felé.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki engem bámul. És meggyződésem, hogy innentől sosem lesz már semmi ugyanolyan. Borzasztó pocsékul érzem magam. Szerintem kihagyom a mai órákat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Én csak itt mondom, mondom a mondókámat, és abszolút süket vagyok arra, hogy Amélia mit mond vagy mit érez. És amikor erre ráébredek, hirtelen még pocsékabbul kezdem érezni magamat, mint eddig. És rá vagyok dühös, mert ő nem érti és ő cseszte el ezt az egészet.
A fejemhez vágja, hogy nincs jogom megvétózni a dolgot. És igen, ezt tudom, de ahogy rám pirít, még mérgesebb leszek. Ó, ha olyan magabiztos, akkor főjön meg a levében!
Elengedem a kicsit megnyomorított pitypangokat, lehullanak mellém a földre.
A sok marhasággal, amit összehordtam, csak méginkább elszakítottam magunkat egymástól. Nem fog mesélni. Leesik, hogy nincs is talán más, akinek mesélhetett volna, és most már én sem vagyok.
Kinyitom a számat. Aztán becsukom.
Már késő lenne bármit is mondani. Hiába faggat az én bajaimról, hiába mondja, hogy a legjobb barátja vagyok. Nem így érzem.
- Hagyjuk - morgom, pedig tényleg nem ezt szeretném, csak valami vörös kukoricaszem a fejemben ilyenre szűri át az értetlenséget és bizonytalanságot és szégyent. Feltpápszkodom a fűből.
Mondanék még valamit, de tényleg nem tudok. "Majd szólj, ha felébredtél!" - ezt csak gondolom, szerencsére nem mondom ki. Magára hagyom Améliát a saját nyűgjével.
Ehh, a pulóveremet ott felejtettem. Mindegy, már nem fordulok vissza. Dühös csörtetés helyett csak bánatos cammogásra telik, mindenesetre rövid megtorpanás után folytatom az utamat a kastély felé.