Alfred Nathan Declaire INAKTÍV
RPG hsz: 83 Összes hsz: 103
|
A R D A I T Á N Y A “Through the highs and the lows, we'll be always” Budapest, Saint bár, look at meA bennem tomboló sötétség ellenére tartom magam a talajon, mert tudom, hogyha most engedek neki utat, akkor nincs esélyem visszatérni. Embert próbáló harc ez bennem, aminek normális esetben szó nélkül engednék, hogy tegyen azt, amit akar, most mégis küzdök éppen azért, hogy én tehessem meg azt, amit szeretnék. És őt szeretném. Minden porcikáját magaménak akarom tudni, ahogy bőrének illata kúszik be orromba, miközben lágy csókot lehelek kezére, ahogy rám pillant pirospozsgás arcával. Olyan elesett és ártatlan, szinte már szánalomra méltó, akit mindenképpen meg kell óvnom, és ha szükséges, akkor saját magamtól is. Biztos vagyok abban, hogy elsősorban kell saját magamtól megóvnom, hogy továbbra is ártatlan lehessen. Miért teszi ezt velem? Elnézően mosolyogva pillantok le rá, összekulcsolt ujjainkat szedem szét, majd fél kézzel gombolom ki zakómat, hogy könnyed mozdulattal teríthessem azt hátára. - Nem bocsátanám meg magamnak, ha megfáznál - igazgatom meg a ráterített ruhadarabot, majd megemelkedett szemöldökkel, de töretlen mosolyogva követem szó nélkül, ahogy elkezd húzni. Nem tudom mi a terv, nem tudom mi járhat a fejében, hiszen megtiltottam mindegyiknek, hogy gondolatai között vájkáljanak, hiszen láthatóan veszélytelen rám, mégis most azt kívánom bárcsak beleláthatnék én magam. Láthatatlan rázom meg fejemet a gondolatra, felső ajkamat húzom fel, és nem érem fel ésszel mégis mit gondolok? A saját szabályaimat szegem meg, hogy neki jó legyen. Ilyen lenne a bennem tomboló sötétség mérhetetlen birtoklási vágya? Hogy lehetnék képes egyszerű halandóként ellenállni neki? - Eszed ágában sincs elmondani hova megyünk, igaz? - kitartóan követem, ajkaimon tűnik fel a szemtelen mosoly, ahogy kékjeimet vezetem arcáról vissza az útra, abban reménykedve, hogy valami támpont alapján legalább sejtésem lehet arról, mégis merre tartunk. De nincs, és abban sem vagyok biztos, hogyha elém raknák, megragadnám, mert kellemes melegséggel tölti meg a szívemet az, hogy az ismeretlen felé tartok egy ismeretlennel. Egy olyan helyre, ahol nincsenek kötöttségeim, egy olyan személlyel, akinek nem tartozok semmivel. Lehetek én is átlagos.
|
|
|
|
Alfred Nathan Declaire INAKTÍV
RPG hsz: 83 Összes hsz: 103
|
D E M E T E R J A N K A aka “P I C A V E” “I'll standing behind you When you fighting to the World” Budapest, Saint bár, look into my eyesA mellkasomat szorító érzés, normális esetben, még félelemnek is lehetne mondható, vagy akár, ha egy átlagos embert veszünk alapul, még valamiféle pozitív érzelemnek is helyet adhatna. De nem teszi. A hamis ablakban tomboló vihar, amely egyik pillanatról a másikra ütötte fel fejét az információk okán, amiket soha életemben nem akarnék hallani, csak jobban és jobban erősödik, míg a színtiszta sötétség nem fogja uralni az egészet. Immár szemet megerőltető az is, hogy legalább a fák sziluettje kivehető legyen az eddig oly’ békésnek tűnő képen. Pillanatok. Mindössze pillanatok kellettek, hogy a lelkemet megszálló, szinte már folytonos nyugalom úgy tűnjön el, ahogy Janka kis védence fog, ha még egy ilyen hibát elkövet. Aggodalmam csitul fokozatosan, helyét a sötétség veszi át, mintha ennél természetesebb nem is történhetne. Megrémiszt a lebukás veszélye. Apró bólintására ráng meg ujjam a könyvön. A legnagyobb türelmet statuálom Jankával most is, mint ahogy eddigi együtt töltött napjaink bármelyikén. Kiváltságos helyzetben van, szinte már feltétlen bizalmamat élvezheti, mégis az ártatlanság mintapéldányának arcával áll elém, amit még tőle sem tűrhetek. Felső ajkam húzom fel, ahogy látom rajta a próbálkozást, mutató- majd középső ujjam mozdul, hogy halkakat dobbanjon a könyv fedőlapján. A végszó. A hamis ablak borul sötétségbe. Lehunyom piszkos kékjeimet, igyekszem visszafogni önmagamat, igyekszem nem elfelejteni, hogy az én egyetlen Picave madaram áll előttem, aki oly’ sok mindent adott már nekem. Hogy most elvegye. Felszisszenek a túl harsány gondolatra, azonnal agyam legmélyebb zugába zárom azt, de visszhangot ver. Minduntalan visszhangot ver az információk között, amiket nemrég hallottam. Az az egyetlen egy szó, amire nem volt szükség. Az az egyetlen egy szó váltja ki belőlem, hogy tenyeremmel csapjak a könyvre. Kékjeimet nyitom ki, íróasztalom előtt elterülő falat nézem, kínzóan lassan fordulok Janka felé. - Elég volt ebből - nem emelem meg hangomat, mégis hidegen pattan vissza a falakról. - Cseppet sem vagyok megelégedve azzal, hogy sosem látta a valódi arcodat. Ez tudod mit jelent? Nem bízol benne eléggé - gyilkos mosoly kerül fel ajkaimra. Eltolom magam az asztaltól, lassan felállok, hogy elé sétálhassak. Ujjaim közé fogom egy tincsét, félárbócra eresztett pillantással figyelem azt, majd kezdem el morzsolgatni ujjaim között. - Ne mondd azt nekem, hogy tudod, amikor elkövetted a hibát. Az a semmirekellő azt sem érdemelné meg, hogy közvetetten legyen köze hozzám, mégis megadatott neki - pillantok fel és kapom el azonnal Janka tekintetét. - Általad. A te felelősséged volt az egész, de csúnyán csődöt mondtál, Picave, aminek én fogom meginni a levét. Engedtem, hogy azt tedd, amit szeretnél, megadtam a hőn áhított szabadságodat, amit egy lebukással köszönsz meg - ujjaim állnak meg tincsén. Piszkos kékjeim merülnek el pillantásában, mintha csak belé láthatnék. Mosolyom lesz visszafogottabb, ahogy elengedem a tincset, majd azzal egy időben mozdul másik kezem, hogy nyakára simíthassam azt. Tenyerem tökéletesen simul a puha bőrre, el nem engedem Janka engem fürkésző tekintetét. Ha ennyire félsz, ne pillants félre, Picave.
|
|
|
|
Alfred Nathan Declaire INAKTÍV
RPG hsz: 83 Összes hsz: 103
|
A R D A I T Á N Y A “Through the highs and the lows, we'll be always” Budapest, Saint bár, look at meMintha egyáltalán nem lenne félnivalóm, úgy követem az idegen nőt. Tánya minden mozdulata és szava ver visszhangot a sötétségen keresztül agyam, egy még ép részéhez, hogy két lábbal tudjak továbbra is a földön állni. Idegen érzés normálisnak lenni, úgy érezni, hogy nincsenek olyan kötelezettségek, amik megállíthatnának. Mintha nem lenne mitől félnem, és bár tudom, ezen megmozdulásommal minden magam köré épített falat romba döntök, mégsem érdekel. Csak és kizárólag a pillanatnak élni, hogy ajkait érezhessem arcomon, amit zavart mosollyal konstatálok, ahogy ujjaink fonódnak össze a hűvös levegőt kizárva közülük. Szkeptikusan méregetem a házat, ahogy ellép tőlem. Akaratlan húzódik fel felső ajkam, mert a gondolat a semmiből üti fel a fejét elmémben - mégis mikor hagytam valaha, hogy ilyen mértékben vezessenek? Mikor adtam másnak is meg a lehetőséget, hogy irányítson engem? Hangja ránt ki a könyörtelen valóságból, amit gondolataim idéznek elő bennem. Ökölbe szorul kezem enged el, hiszen ismét ott kötöttem ki, ahonnan indultam: követem minden lépését. Elmosolyodom, ahogy a lehető legfeltűnőbben nyitja ki az ajtót, még halk nevetést is megengednék magamnak, hiszen mindvégig tudtam, hogy boszorkány, ám miközben Tánya beljebb lépked, gondolataimban sorolom fel embereim dolgát. Fokozott odafigyelés, minden, a társasházban történő rezdülésre, amíg itt tartózkodom. Piszkos kékjeim azonnal tovább siklanak, a félhomályba burkolt bútorokról, Tányára. Kedves mosoly ül fel ajkaimra, ismét követem a nőt, akivel eddigi életem legtöbb hibáját követem el egyetlen este alatt. Kissé bizonytalan léptekkel megyek beljebb a szobában, kékjeimet járatom végig a kilátásom, majd fordulok azonnal Tánya felé. Közelebb lépve hozzá, ugyanazt a tincset tűröm füle mögé, amit ő is pár perce. - Gyönyörű - lehelem magunk közé, már-már ajkaiba ezt az egyetlen szót, hogy végül tincsei közé furakodott ujjaimmal húzzam magamhoz közelebb és csókoljam meg. Minden porcikám beleremeg, ahogy elmélyítem azt, óvatosan tolom a nőt a falnak, ha hagyja, hogy ajkait el nem eresztve essek bele a pillanatba, amely minden eddigi kételyem, aggodalmam és félelmem kiűzi belőlem. Egyetlen estére átlagosnak lenni.
|
|
|
|
Alfred Nathan Declaire INAKTÍV
RPG hsz: 83 Összes hsz: 103
|
D E M E T E R J A N K A aka “P I C A V E” “I'll standing behind you When you fighting to the World” Budapest, Saint bár, look into my eyes Kérlek olvasd el;
A tartalom 18+-os besorolást kapott, mert olyan elemek lehetnek benne, amelyek a tiszta és aranyat érő lelkednek nem tesznek jót, így ismételten megkérlek, hogy csak akkor olvasd el, ha valóban felkészültnek érzed magad erre. Köszönöm! Tetszenek a döntéseid. Ráérsz később?;
Miért kellene így történnie? Miért lenne szükséges ugyanazokat az eljárás módokat alkalmaznom nála is, mint mindenkinél? Túlságosan magasra emelkedett mellettem már ahhoz, hogy a bánásmód megegyezhessen. Számtalanszor elárultak már, aminek következtében több ízben láthattam a megbánás minden formáját a könyörgő tekintetekben, amiket rám emeltek. Mintha egy istenségre pillantottak volna, várták a megbocsátással eljövő megváltást, ami minden esetben megérkezett, mindössze másképpen. Miért lenne kötelező ugyanezt várnom tőle is? A kívánt szabadságát áldozta fel ezzel a lépéssel? Botor módon adta oda bizalmát egy olyannak, aki nem érdemli azt, aki közelebb víve őt - így engem is - az elbukáshoz, most féregként bujdokol valahol, nehogy szembe kelljen néznie a hibáinak következményeivel. A felelősség többrétű ebben a történetben, és az első hibát én vétettem: engedtem Jankának, ahogy eddig oly’ sok mindenben. Emberként megtehetem, hogy hibázok, de önnön felhatalmazott istenségként, aligha. Engednem kellene ismét? Hagynom kellene, hogy a bizalom törékeny jegén egyensúlyozzon mindkettő, csak várva a pillanatot, amikor beszakad alattuk, és a jeges víz soha többé nem ereszti egyiket sem? Ahogy ujjaim simulnak Picave nyakára, amit egy mozdulattal tehetnék cselekvőképtelenné, kényszeres mosoly kerül fel arcomra. Hallom minden egyes szavát, ami elhagyja ajkait a bizalomról, mindössze cseppnek ironikusnak tartom azokat. Bízni abban, aki szemrebbenés nélkül lenne képes elvenni az életedet, ha úgy tartaná kedve? Törékeny jégen táncolunk immár mindketten, aminek sorsdöntője csak én lehetek. Halk hang szólal meg fejemben, mire akaratlan rándul meg szemöldököm: ”Alfred, szükségünk va-” - az összes ajtó csattan fejemben, ahogy meghallom, a mondat befejezetlen marad, mégis tudom mi lett volna az. Nem nehéz kitalálni. - Még egy ilyen, és a szomszéd szobában találod magad, Lóránt. Takarodj a fejemből - szavaim sziszegészszerűen csúsznak ki ajkaim közül. Piszkos kékjeim csillogóan furakszanak Picave pillantásába, gonosz vigyorom nő, ahogy a kérdés elhangzik. Ujjaim a semmiből szorulnak rá nyakára, azzal egy időben, hogy vigyorom eltűnik. Szorítom azt, miközben öles léptekkel termek a könyvespolc előtt, gondolkodás nélkül vágom neki Janka hátát, hogy füléhez hajolhassak, mit sem törődöm azzal, hogy igen becses könyveim közül hullik a földre pár. - Kérdőjelezz meg még egyszer, hazudj az arcomba még egyszer, és meg fogod tudni, Demeter Janka, mire vagyok képes - hangom negédesen cseng, ám tekintetemben a hidegséggel vegyített tettrekészség úgy csattan, mintha soha nem is tűnt volna el onnan. Eltávolodva tőle kapom el tekintetét. - Blake-et a kis kedvenced fogja elintézni, te a közelébe sem mehetsz - szorítok rá nyakára erőteljesebben, hogy egy apróbb lökéssel engedjem el végül. Lendületesen fordítok neki hátat, hogy az ajtóval szemben állhassak meg, amíg embereim belépkednek rajta. A zár kattan végül, vállam felett pillantok hátra Jankára, hogy kékjeim a hamis ablakra zizzenjenek, míg végül az elé lépkedek és veszek el sötétségemben. - Választást adok, nehogy azt merd mondani, nem kaptad meg úgy, mint mindenki más - mosolyodom el féloldalasan. - Szóval, Picave... - szeretetteljesen hagyja el neve ajkaimat, felé fordulva csillan meg tekintetemben valami különleges. - Mitől fosszalak meg? A szabadság érzésétől, a tudástól, hogy másokba láthatsz, avagy saját magadtól?
|
|
|
|
Alfred Nathan Declaire INAKTÍV
RPG hsz: 83 Összes hsz: 103
|
D E M E T E R J A N K A aka “P I C A V E” “I'll standing behind you When you fighting to the World” Budapest, Saint bár, look into my eyes Kérlek olvasd el;
A tartalom 18+-os besorolást kapott, mert olyan elemek lehetnek benne, amelyek a tiszta és aranyat érő lelkednek nem tesznek jót, így ismételten megkérlek, hogy csak akkor olvasd el, ha valóban felkészültnek érzed magad erre. Köszönöm! Tetszenek a döntéseid. Ráérsz később?;
Picave a gyorsan folyó folyam, ami minden kétségemet, minden sötétségemet képes elsöpörni magával, hogy mindössze a jéghideg víz józanító ereje maradjon utána. Ő az, aki olyan sok oldalamat láthatta már, mint még a legrégebb óta hűséges embereim sem, ő az, akire az életemet is rámerném bízni. Hogy jutottunk idáig? Hogy lehetett képes éppen ő kiváltani belőlem azt, amit mindig elrejtek, ami hatalmas küzdelem árán képes bennem felbukkanni, majd megmutatni magát? Mert sosem merült fel bennem a lehetőség, hogy éppen ő lesz az, aki egyszer felhozza belőlem legsötétebb és legkegyetlenebb énemet, hiszen… ujjaim tökéletesen simulnak nyakára, rezzenéstelen arccal vágom el velük a levegő útját tüdejébe, mikor tudom, hogy ő az. Demeter Janka, Picave, aki senkiként került mellém, mégis erején felül lett az, akire ma büszke lehetek, mert nem kellettem hozzá. Nem minden esetben. A jéghideg víz csorog végig gerincem mentén, józanító ereje okán vagyok képes elengedni Jankát, hogy ellépkedjek tőle, és elkezdődjön az, amit egyikünk sem akar. Nem tehetném… kékjeim villannak Jankára. Meglepettségemet akarva sem tudnám elrejteni, ahogy felé fordulok. - Én a helyedben nem tenném - rázom meg fejemet, hiszen mindketten tudjuk, hogy mire a kés a kezébe kerülhetne, minden parancsom ellenére, holtan esne össze. Ennyit még én sem kockáztathatok, pedig minden egyes lépés, amit Janka nélkülem tesz meg, az. Kockázat kockázat hátán, én mégis engedtem neki. A kezdetektől úgy és akkor mozgott a bárokban, ahogy neki tetszett, azzal szórakozott, akivel akart, és én minden felett szemet hunytam. Túlságosan elnéző voltam vele? Míg ezt a fajta tiszteletlenséget másoknál napokig tartó kínzással hálálom meg, neki mindössze egy kedves mosolyt eresztek meg, miközben lesütöm tekintetemet. Derekamat támasztom asztalon szélének, annak két oldalán támaszkodom meg, ám nem pillantok fel. Minden kimondott szava egy újabb csapást mér agyamra, a víz így lesz csak hidegebb és hidegebb, de mintha a cél pontosan ez lenne. Szükség. Lehunyom szemeimet, míg embereim mozdulnak a fejemben kiadott parancsnak megfelelően. A kés, átszakítva Janka nadrágját reppen ki abból, míg rászegezett pálcával közelednek felé. Akaratlan az első alkalom kúszik be gondolataim közé, ahogy ott állt, arcán teljes koncentráció, amíg észre nem vette, hogy a vadász becserkészte. Pontosan ugyanazt a lányt látom magam előtt most is. Nem tudta, mire vállalkozik, senki nem szólt neki, minden kérésemet és követelésemet szó nélkül teljesítette még így is, pedig senki nem kötelezte rá soha. Akkor mégis miért…? Szükség. Elsötétült tekintettel lököm el magam asztalomtól, másfél méter választja el Lórántékat az én egyetlen madárkámtól, mikor közéjük állok. Szó nélkül megállnak, majd hátrálva lépkednek ki az irodából, amit én türelmesen, a lányról le sem véve a tekintetemet várok meg. A zárnyelv kattan, én pedig egyetlen, könnyed lépéssel termek Janka előtt, hogy hajára simítva kezemet húzzam mellkasomra. - Bocsáss meg - morgom hajába szavaimat. - Hibáztál, amit nem fogok elfelejteni, valamiért mégis mindig másképpen bántam veled - pillanatnyi szünetet hagyok csupán, amíg ellépek tőle, hogy gondolkodás nélkül fordítsak neki hátat. Itt a lehetőség, Picave. Élsz vele? - Ha valóban ezt szeretnéd, úgy oldod meg Blake-et, ahogy neked tetszik, de te nem ölheted meg. Azokat az embereimet viszed el, akiket szeretnél, annyit, amennyit nem szégyellsz - vállam felett pillantok vissza rá, ajkaimon halvány mosoly pihen. - Mindössze annyit kérek, hozd elém Iliant. Hadd ismerjem meg azt, aki miatt ilyesmire vetemedett az én tökéletességem.
|
|
|
|
Alfred Nathan Declaire INAKTÍV
RPG hsz: 83 Összes hsz: 103
|
D E M E T E R J A N K A aka “P I C A V E” “I'll standing behind you When you fighting to the World” Budapest, Saint bár, look into my eyesNehéz bevallania az embernek, ha döntésképtelen. Sosem voltam az, hiszen nem engedhettem meg magamnak, hogy az legyek. Rengeteg olyan eseményt tudhatok a hátam mögött, mikor gyors döntéseimnek hála a legjobban jöhettem ki egy helyzetből, megmerem kockáztatni, hogy még a másik fél is jól járt vele. De most, hogy Picave sorsa fölött lebeg a kardom, az a kard, ami eldönthet mindent, bizonytalan vagyok. Érzem magamban, hogy a döntés, ami először megfogalmazódott bennem, lassan kovácsolódik át egy olyanná, ami nem nekem lesz kedvező. Sok opcióm lenne arra, hogy megbüntessem, és mindegyikkel olyan súlyos csapást mérnék rá, amit más esetben élvezettel csillogó tekintettel néznék végig, azonban most ő áll előttem. Ő, aki mellettem áll évek óta, akit olyan mélységekig engedtem be életem minden sötét szakaszába - kivéve egybe -, mit még nekem is nehéz elhinnem. A másodpercek telnek, az események előrefele haladnak, ahogy a döntés megszületik, de hiába, hiszen tudom, hogy nem fog beteljesülni. És miért nem? Mert elfogult vagyok. Be kell látnom, hogy elfogult vagyok Jankával. Nehezemre esik beismerni, de kénytelen vagyok belátni, mert ha nem teszem, a vesztemet okozhatja azzal, hogy úgy csattan a lányon, ahogy valóban kellene. Nem engedhetem. Ahogy azt sem szabadna engednem, hogy érzelmeim üljenek ki arcomra. Mégis megteszik, a legegyértelműbben. Testem merevedik meg attól, amit hallok, amit hallatni enged a fojtott hang, ami úgy vágja át az irodában a levegőt, mintha acélból lenne az. Akaratlan kapom fel fejemet, meredten bámulom az előttem lévő ajtót, mert képtelen vagyok elpillantani róla. A szavak nem engedik, amik elhagyták Janka ajkait. Lassan, Merlinre, kissé szaggatottan fordulok hátra, hogy őszinte meglepettséggel forduljak Picave felé. - Miről beszélsz? - szeretni? Kit? Miért? Hogyan? Mit is jelent ez pontosan? Mi a szeretet? És miért engem? Kérdéseim hada, ahogy megszületnek kerülnek az egyik ajtó mögé azonnal, az okklumencia jótékonyan takarja el őket, véletlen se kerülhessenek napvilágra. Lehunyom szemeimet, felhúzom felső ajkamat, halkan ciccenek fel, miközben igyekszem rendezni vonásaimat, hogy immár tiszta kékjeimet emelhessem Jankára. - Nem érdekel a múltad, amíg nem beszélsz róla. Engem a srác érdekel, akiért képes voltál ekkora kockázatot vállalni - halovány mosollyal ajkaimon követem, ahogy a tisztuló ablak elé lép. Ismét lehunyom szemeimet, derekamat döntöm az asztallapnak, kezeimet keresztbe fonom magam előtt, mielőtt válaszolnék. - Mert tudom, hogy mindegy mit teszek, mindezek után úgyis el fogsz tűnni. Nem állok az utadba, ahogy eddig sem tettem - a padlóról vezetem rá kékjeimet. - De így megvan a lehetősége annak, hogy visszajössz - elmosolyodom, végül ellököm magam az asztaltól, hogy egy intést megengedve magamnak a könyveim kerüljenek a helyükre, miközben én helyet foglalok az asztalomnál. Magam elé húzom a vastag aktát, könnyed mosollyal ajkaimon kezdek neki dolgozni. Ezen is túl vagyunk. Vagy így, vagy úgy, de túl vagyunk rajta.
|
|
|
|
Alfred Nathan Declaire INAKTÍV
RPG hsz: 83 Összes hsz: 103
|
W E I S S A R I O N R U B E N “How do you destroy a monster without becoming one?” Budapest, Saint bár, look at meAz első egy hétben követtem végig minden lépését, mindössze lelkem megnyugtatásaként, hogy biztos lehessek abban, nem tévedtem. Hazugság lenne azt mondanom, hogy kifogástalan a munka, amit végez, de elvégzi, meglepően precízen és lelkiismeretesen. Egy hét után hívtam vissza emberemet, ne erre fecséreljük azt az időt, ami igencsak ritkásan áll rendelkezésünkre nekünk, halandóknak. Míg Ruben készségesen végezte a rábízott feladatot, úgy én sem voltam rest ezt megtenni, hogy a hőn áhított tébolya megnyithasson úgy, ahogy azt ő szeretné és elképzelte. Ebben az egy hónapban, csak és kizárólag a téboly fontossága lebegett a szemem előtt, minden kapcsolatomat bevetve találtam meg az arany középutat, ami hatalmas segítségünkre lehet. Vállam felett pillantok a papírhalomra, halovány mosollyal pillantok vissza a hamis ablakba, amiben egy gyermek szalad egy nő után. Kalimpálva, vidáman nevetve, míg a család feje, a férfiakká cseperedett gyermekekkel ül a hatalmas teraszon, hogy eszmecserét folytassanak a politika aznapi állásáról. Rezzenéstelen arccal fogadom, ahogy az ajtó nyílik, majd Ruben lépked be rajta, hogy végül könnyed léptekkel teremjen az asztalnál, majd mint aki otthon van, foglaljon helyet az előtt. Mosolyom lesz szélesebb, ahogy lehunyom szemeimet. Pár másodpercet engedek meg magamnak csendben, míg végül kékjeimet függesztem ismét a hamis ablakra. Óvatosan simítom meg a nő sziluettjét, mielőtt felváltaná a jól megszokott mező, amin a szél lágyan suhan át, megmozgatva mindent, amit ér. - Mondhatjuk - gombolom ki zakómat, hogy helyet foglalhassak Rubennel szemben. Intésemre kerül elénk egy-egy pohár, majd a kristályba, kellemes csengés kísérete mellett töltődik a whisky. Elégedett mosollyal ajkaimon emelem fel azt, kortyolok egy aprót, majd pillantok végül Rubenre, hogy elkezdhessük. - Hallgatlak - reményeim szerint nem tartjuk fel egymást sokáig. Túlságosan drága az időm ahhoz, hogy apróságok felett kelljen aggodalmaskodnom. Minden rendben van, igaz? Tekintetem siklik vendégem arcára, minden mozzanat és rándulás elárulhat valamit, ami azt engedné feltételezni, hogy probléma adódott. Ne kelljen csalódnom.
|
|
|
|
Alfred Nathan Declaire INAKTÍV
RPG hsz: 83 Összes hsz: 103
|
A R D A I T Á N Y A “Through the highs and the lows, we'll be always” Budapest, Saint bár, look at me Kérlek olvasd el;
A tartalom 18+-os besorolást kapott, mert olyan elemek lehetnek benne, amelyek a tiszta és aranyat érő lelkednek nem tesznek jót, így ismételten megkérlek, hogy csak akkor olvasd el, ha valóban felkészültnek érzed magad erre. Köszönöm! Tetszenek a döntéseid. Ráérsz később?;
Halandó lény nem kívánhat többet annál, minthogy egy olyasfajta nő teste simuljon tenyerébe, mint Tányáé. Minden szavamra és érintésemre úgy reagál, mintha először érnének hozzá így, és míg ujjai szánkáznak tarkómra, én valóban megkapom az esélyt, hogy elhihessem, ilyen lehet átlagosnak lenni. Nem gondolkodni semmin, nem aggódni semmin, mindössze beleesni abba a pillanatba, amit holnap akár hibának is elkönyvelhetek, de itt és most, ahogy telt ajkait falom, ahogy testem simul az övének, miközben a falnak nyomom a törékeny testet, minden helyesnek tűnik. Képtelen vagyok elengedni, kezem csúszik, majd markol rá derekára, miután lerúgta lábáról cipőjét, ujjaim remegnek meg tincsei között, ahogy megérzem érintését felsőtestemen. Belemorgok a csókba, kelletlen hagyom, hogy eltávolodjon tőlem. Lepillantok rá, gonoszkás mosolyom mellett villan meg valami egészen állatias tekintetemben, de mielőtt felfoghatná a félhomályban, hajlítom be térdeimet, nyúlok combja alá és emelem fel, hogy így már felfelé pislogjak rá. - Pedig, ha tudnád… - minden új, kedvesem. A nem tudás édes érzése, az átlagosság legfőbb foka pedig csak mindennek a megédesítője. Mert az vagyok. Életemben először úgy érzem, hogy valóban nincs mitől félnem, egyszerűen egy férfi vagyok, akinek éppen szerencséje volt egy bárban. Óvatosan, félárbócra eresztett pillákkal közeledem nyakához, hogy lágy csókokat lehelhessek rá, nyelvem hegyével húzhassam végig annak ívét, mielőtt ellépnék a faltól. A már előre kinézett, még mindig letakart, kanapéra fektetem lágyan a nőt, ajkait közben egy pillanatra sem vagyok hajlandó elengedni. Fölé magasodva indul el jobb kezem, hogy combját cirógassam végig, amíg ruhája engedi, pár másodperc múlva, minden kisfiús bájomat elengedve nyúlok be a ruha alá, hogy feljebb és feljebb és érezhessem a melegséget, amit Tánya áraszt, miközben ajkaimmal lefelé haladva kényeztetem a ruha által nem fedett bőrfelületet. Itt-ott apró harapásokkal ajándékozom meg a nőt, ám mindezeken kívül olyan gyengéden érintem meg mindenhol, amennyire csak tőlem telik.
|
|
|
|