awwww, hogy mindig evésre jövök <3

éhenkórász vagyok?
vagy mert...?

az. igen, az.

ezt be akarom kereteztetni

jó na, ne csodálkozz. növésben vagyok
bár néha a csirkét jobban kedvelem

hát van pár
a Bárány Farkas, én, meg a babafarkas utóbbi a legcukibb, én meg csak vagyok XD

én nagyobbat üvöltök. haha

azt mondod, papus? hiszek neked

*nagyot nyel, megy lopakodni arra az erkélyre*

KÍNOZTOK

izé
ebben a formámban nincs baj a spenóttal, Popeye leszek, meglásd!

éhes lesz a Bk, ÉHES

hahaaha. nem >.> erős leszek meg minden. csak marad fogam XD

Mi ez itt, halottasház?

.munkanap, kettétört cigiszünet.
𝔻𝕖𝕟𝕚𝕤

A minden oké? körkérdést lehet inkább napolja, az van a nyugi mellett, ami a még ki tudja csapni még nála is a biztosítékot, pedig mindig próbál olyan nyugodt lenni, mint egy fadarab. Hát hagyja, bármi is legyen, meg tudja oldani és ameddig nem kezd rángatózni vagy bármi látványos dologba, nem is moccan, csupán figyel. Visszatér, idő kellett. Ő is néha elmereng, megesik. Akármi is volt, a témát nem engedte, tovább tartja és feszíti. Most neki kell pár pillanat, egy apró szusszanás, hogy ki tudja ejteni anélkül, hogy az összes világfájdalom kizuhanna belőle. Elsőre sem volt kellemes, amikor a kezébe nyomták és kvázi közölték, hogy ettől függ, hogy vadállat vagy ember, hogy köszöntse élete végéig tartó barátságát ezzel a mixtúrával és sose feledje. Neki most fehérjeturmixot kéne reggelente inni, hogy szálkás maradjon, sört, mert péntek és vége a hétnek, teát, mert jön a hideg évszak, akármit, de nem, ő mint valami kikúrt mesében, bájitalt iszogat. Még mindig égeti a száját.
- Amitől nem falom fel Piroskát – meg úgy senki mást sem. Elviekben működése egyszerű, ember marad a fenevad mélyén és képes gondolkodni. Sosem emlékszik, még arra sem, amikor kimaradt, csak a kellemetlen érzésre, ami maradt utána. Mind az, lényegében, de ott más volt. - Ha nem iszom meg, akkor annyira sem tudom irányítani a dolgot, mint amennyire – nem kell tovább ragozni, kell és muszáj. És még van egy rakat, amit akkor kellett innia, amikor lábadozott és amiknek már csak elméje emlékszik a borzalmas ízére, mára azonban elhagyta. Nem épp ez a kedvence, mégsem kapott patikát maga mellé, ha fájt a feje, arra is valami löttyöt hozattak neki. Nem olyan bonyolult ez, még talán a könnyebbik része talán.
- Nem vagyunk már ovisok, hogy ettől tartsak. Ha megteszik, tegyék. Majd megköszönöm – fogalma sincs igazából, hogy mit is tenne ebben az esetben, miképp reagálna. Nyilván ott és akkor szarul, enné magát kicsit, majd hagyná az egészet. Az egész lénye furán kezeli a társaságot, nem lenne meglepő, ha úgy tenne, mintha mi sem történt volna. Vagyis megpróbálna, de lehet, hogy úgy visszavágna, hogy több alkalom nem lenne. Jó kérdés. Nem húzza tovább, a figyelj szóra pillant vissza rá, homloka enyhén ráncolódik, ahogy ömleni kezd belőle a szó. Eddig ujjaival akaratlanul dobolt az asztal lapján, most azok is nyugszanak. Igen, belegondolhat, hogy mindig az a rossz, ami és másoknak semmi bajuk nem lehet, de ez nem igaz. Tudja, hogy vannak szarabb helyzetek, fájdalmasabbak, csak nem figyel rá. Elfelejtett figyelni égő esőerdőkre, éhező gyerekekre és olyanokra mint ő, akik több dologgal küzdenek. Nem tudja nem lesütni pár pillanatra a szemeit, mintha szégyellné kicsit és mégis, neki ezekhez nincs köze. Nem rághatja magát azért, hogy mi történik vele, nem tudja cipelni mindenki sorsát. Egykor simán, most üres.
- Részvétem, mindenért – kezd bele, aztán rágyújt, fogalma sincs, mikor égett le a sajátja. - Nem azt mondtam, hogy jaj de jó, mindenki más élete virágos és rózsaszín. Ordíts már kérlek hangosabban, ők még nem hallották – persze, hogy nem esik ez jól neki, kinek esne jól? Ember. Az emberek ilyenek, ha szembefordítják velük az ilyet, mogorvábbak. Vagy csak tényleg pofonnak érződik, hogy mennyire igaza van a másiknak. Mégsem ma fog minden megváltozni.
- Élek vele, amint látod, de nem kötelező szeretnem is. Élvezni? Mit élvezzek? Hogy a nyakamra járnak, hogy érezzem újra meg újra, hogy kábé kifordul mindenem és ezt a helyet? A falut? Óóó hogyne, pár Coelho idézet, hogy felírjam a falra és minden reggel mosolyogjak is? Megértem, hogy szar neked, nem is akarom elébe helyezni magam, ne érts félre – hamuz egyet, majd sóhajt. Nem kéne kiakadni, nem most. Mégis feltör. A vadállat kaparászik. Nagyot sóhajt végül és nem húzza tovább. Aztán, ami jön. Most szabad ujjai ismét idegesen kopognak az asztalon.
- Tizenegy – ismétli meg. - Gyerek. Én elmúltam húsz. Nyelveket is tizennyolc éves korig nyelsz könnyebben, utána nehezedik. Felnőtt fejjel nem arra vágytam, hogy mágusokról meg vadállatokról oktassanak, magamról és egyebekről. Nyomták le a torkomon és nem, nem kértem belőle. Örülök, hogy te tudod kezelni. Nem tudom mi az elemes mágus se, sem azt, hogy mi a franc jó ebben. Csak számolj kicsit, gyerekként nekem is könnyebb hinni a mesékben... - dől hátra, majd oldalra pillant. Franc. Mióta ácsorog itt?
- De jó, itt a kaja.

légyszi, csak ne a kisállat temető környékén kaparásszatok

aztán mehet instára mi? jaj ti nők

Na már ketten is?
oké, hát gyertek csak.

ki nem rakom instára


XDDDDDDDDDDDDDDDDDD elég erős insta sztori lenne:
és most mindenki elások a...

nem, a levelek. ti az ilyen szép meg giccses dolgokat odateszitek

Charlotte Elisabeth Felagund - 2019.09.12. 22:09


hát erről beszélek! meg nem esztek, mire én már a desszertnél járok, ti még csak fotóztok.
mire jó ez? *előveszi a túl férfi ehhez fejét*

nem mondom, hogy nem szeretek fotózgatni, csak nekem több inger kell a pohárnál
bár nem hazudok, néha egy bitang kajatálat feldobok, csakhogy lássák, néha eszek is

nem teszek ki leveleket, instám pont nincs, túl fancy az arckönyvet is ritkán használom

lehet instázni kéne? vannak ott érdekesek is a kávén meg leveleken kívül?

az erdőt nem javasolom sokáig. holnap ronda nap

bocsi, magyartosan akartam

hááááááát
hááááááááááát

kinek mi jobban szeretem az újholdat, meg a mindenfelé kanyargó kifliket

Vizsga. Már hol van az *lustán kifekszik*

Ahahaha öreg *röhög a háttérben*

menjetek szobára

én tudok.... főzni. az jó pont?

Zippzhar Mária Stella - 2019.09.14. 12:54


na szép, még oda se értem

Lassan felírható a prefektusoknak, hogy a sütik erre veszélyesek

Eszterházy Diána - 2019.09.19. 15:44


Cssss.
Biztos vannak finomak is.

Uff. Békepipa?

ööööööööö

Ma egész hűvös volt, nemde?

hát. különleges finom süti. öö sütőtökös meg ilyenek  

NEM

te csinálsz fura sütiket, nem kell magyaráznom!

.hivatal, reggel 10.
𝕊𝕙𝕒𝕪𝕝𝕖𝕖𝕟

Attól sem lesz jobb, ha szinte le tudná most írni a forgatókönyvet. Nem kell sokat keresnie a díszletek között, bizonyára előttük hevernek a papírjai, a valóság és minden, amit leírtak róla, mióta leltárba vették és kezelni kezdték a kellemetlen mulatság után. Erre csak a székben kezd mocorogni, tehát, akkor már ismertették a nővel a dolgokat, úgy mindent. Olyan pőrén érzi magát egy ilyen után, mintha még bőrét is itt-ott megkezdték volna, hogy biztos mindent lásson, olvashasson belőle akárki. Ilyen volt egy új orvos, gyógyító, vagy akárki más, vagy épp akár előző felügyelője is, akihez szintúgy idő kellett, sokkal nehezebb helyzetben kapta meg az ügyét, mint ami a mostani. Mondhatni, hogy ez kész szerencse, már nem egy idegroncs egy elmekezelés után, talán nem is lesz olyan, mint egy hegyi menet, méretes hátizsákkal, mint visszahúzó erő. Egy nagyot sóhajt, kicsit agresszívabban kezdett, mint szeretett volna, ujjával akaratlanul kapargatni kezdi a kényelmes kéztámlát, miközben a felszólaló férfira tekint. Végül is, minél hamarabb, annál jobb. Felnőttek, felelősségük van és bizonyára nem most kezdték a beszélgetést, neki meg nem kell ugye elismételni mit és hogyan. Bár még mindig szar, hogy váltani kell, ezt le kell nyelni. Ezt is.
- Természetesen tudom. A napokban beszéltem egy utolsót az elődjével, felhozta, hogy egyelőre ha nem is olyan fojtogatóan, de megtartaná ezt a felállást – vagyis inkább a „jobb lesz így neked” szavakat használta, de a személy hangnemet nem kell felfednie, az a kettőjük dolga volt. Nem válnak el végleg, tartják amit lehet, azonban nem várja el azt sem, hogy örökké a fejében járjon. Egyszer el kell válni, a hivatalos dolgok egy idő után nyomasztóak. Majdnem gúnyosan horkan fel a férfi szigorú szavaira, úgy néz ki, a feszült helyzetek egy kicsit eltemetik a csendes és árnyékba űzött felét, viszont nem szólal fel és hangot sem ad ki, csupán egy apró bólintásba fojtja az egészet.
- Biztosíthatom, hogy továbbra sem miattam kell aggódniuk – vagyis, reméli. Nem neki fogja bevallani, hogy gyomorgörcse van az emberek közötti élettől így első körben. - Tartani fogjuk magunkat. Köszönjük a segítséget, élnénk is a menetlevéllel – biccentve áll fel, ennek a férfinek utolsó vágya az, hogy a kettősüket nézze, ez süt róla. Elég dolga van bizonyára, vagy épp szar otthoni helyzete, ahova mégis siet, sosem tudni, vagy egyszerűen így vetette ki a pokol, hogy még egy kört randalírozhasson. A fontos papírjai nála vannak, hasonlóan a lányhoz, ő is távozni készül. Ajtót is nyitna, azonban fürgébben kisurran, mint várta, így rá marad, hogy azokra csukja az ajtót és egy hatalmas sóhajjal adja ki azt, amit benntartott és benn is marad. Nem a másikra akarja önteni a szart.
- Jaj, ne haragudj – elbambult kicsit, de végül felé fordul teljesen és megfogva a törékeny ujjakat, kezet is ráznak. - Belián, Balázs, amelyiket preferálod – engedi el és zsebre dugja kezeit, miközben  igazából tarthatnának kifelé is, de csak kínos csendben állva nézik a másikat. Még mindig sajnálja. De az élet ilyen.
- Figyelj, nem vagyok ám balhés meg minden, csak... - hú, mit mondjon? Mit illik ilyenkor mondani? Csak egy hülye? Egy áldozat? Púp? Vagy köszönjön, mert elfelejtette? Fogalma sincs. Oké, berozsdásodott.
- Menjünk ki a friss levegőre szerintem. Elkél mind a kettőnknek.

.középdélután.
ℙ𝕖𝕥𝕪𝕒

Annyira tipikus gyerekdolog ez, ahogy figyel és hallgat, amelyet már irigyel szinte és amely belőle kikopott már elég régen. És nem, ez semennyire nincs kötve a vele történtekhez, egyszerűen csak az évek és ahogy elhagyta a gyerek, majd a tinikorszakot, már nemigen tudott vele együtt nőni és élhetően megmaradni. Nem is gond, nem is ő a lényeg, csak ahogy figyeli, feltűnik neki. Talán nem is nagyon szoktak vele így beszélni az idősebbek, a legtöbbnek nincs türelme egyszerűen meghallgatni egy ilyen korú gyereket, semmi témában sem, mert a nagy életükben semmire sincs idő, nemhogy erre. Őszintén bevallja, neki sem mindig akad, több-kevesebb indok van arra, nagy és kicsi is, most viszont nyugton ül, nincs gondja, a futás kipucolta a fejét is, ilyenkor aztán kenyérre lehetne kenni, meg minden. Szép lassan kibontva már nem csak a magát marcangoló idegen marad csak meg, azonban nemigen bontogatja senki sem, nem is engedi. Lehet a srácnak is új az, ha választ kap a kérdésére, értelmes választ és türelmes hangnemben. Most már kíváncsi erre a helyre, leginkább a diákságra, akik ilyenek, vagy épp mások és kellemetlenek, ahogy leírja. Bár vele csak nem fognak szívózni, azért ahhoz kicsit más kategória. Lehet próbálkozni.
- Vagy legalábbis én elhiszem az igazam és akkor tök jól hangzik – nem, nem mindig van igaza és nem minden bölcselete a sajátja, vagy épp menő. Mindenkinek megvan a maga keresztje és egyszerűbb más gondjával törődni kicsit, mert arra rálát és nem benne él. Persze, nem húzza tovább a másik a témát, mert nem tudja, mi és merre, nem ma fogja megváltani a világot és a szemléletét azzal, hogy itt hallgatja és visszaérve az iskolába, lerúgja azt, aki bármit be mer szólni.
- Én neked szurkolok – biccent felé, hát nem is az idiótáknak, abból már kinőtt. Ha ő valakit kiröhög, az vagy jó haverja, vagy a helyzet komikuma, de követ nem ragad nem indokolt esetben, vagy csak mert épp sántít valaki előtte. Nincs neki erre ideje, nem azért, mert olyannyira szamaritánus típus. Még ha félre is teszi az önös dolgait, ott a munka, a tananyag és az egész falusi élet és beilleszkedés. Ez mellett inkább döglik, mintsem gyerekeket cikiz ki.
- Aha. Ja bár te kicsit fiatal vagy, nem láttad a fénykorukat – nem leszólás, tényleg olyan évszám, amely már rohadt régen volt és maga se tudja pontosan belőni. Közben ahogy mondja tovább, úgy húzza ki felsője alól a fülest és szereli le a felcsatolt lejátszót is, hogy végleg kikapcsolva a zsebébe süllyessze. - Lényegében agyonfestett, feketébe meg fura színekbe öltözött tinik, akik ki se láttak a hajuk mögül, tele voltak világfájdalommal meg mindennel és nagy divat volt, hogy ilyen helyeken csoportosultak, depis zenét nyomattak, vihogtak, ittak és cigiztek. Aztán volt még sok más fajta, a lényege ez. Most... hmm. Most ezek az agyonfestett kislányok és gilisztafiúk a divat azt hiszem, nem tudom a különbséget, mert egymás ruháit hordják lassan – legyint is egyet, ő nem követi a divatot, nem tudja az ősz idei színeit, de még a trendi instás fotószöget sem. Azt hordja ami tetszik, jó, nem futós cuccban előbb aggatják rá a lázadó rocker bélyegét, mint egy üzletemberét, de na.
- Flipper múzeum? Nem, erről nem hallottam – gondolkodik el. - Jó öt-hat éve éltem ott huzamosabban, a múzeumokat nemigen jártuk, egyetemisták voltunk – köhint aprót, hát na, nincs mit ezen szépíteni. - Áhh, értem, értem. Nos hát, nincs nagyobb tesód, aki elkísér? Vagy a szüleid? - érdeklődik, nem tudja mi a helyzet, teljesen ártatlan kérdései, hogy miért vágyakozik ennyire, mehetne talán úgy. Persze, tipikus, ő is mindig mekibe akart menni meg moziba, vagy vidámparkba, de a gyerekek már csak ilyenek. A kérdés érné a milliomos játékban a negyvenet amúgy, annyira beletrafált. Tényleg lerí róla, kezdi elhinni.
- Aha. De nem kvibli, meg ilyenek. Hanem úgy totál, teljesen. A nagybetűs varázstalan betolakodó. De amúgy aranyos hely ez, ez a világ is, csak nem nekem való.

hát nekem aludni kéne, de most meg reagoznék egész éjjel inkább