Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Ő nem egy olyan, aki henceg, üti a mellkasát, hogy na, tessék, most kell fényezni. Közli a dolgot, mint valami mellékest, pedig, ha a sorok mögé, közé néz valaki, akkor talán meglátja, hogy ez mennyire nagy is. Mert az, valami olyan folytatása, ami félbeszakadt, amit eltemetett és feladott. Amitől rossz kedve volt, talán néha még most is rátörnek az emlékek, de túllépett rajta, elindult, még ha az utolsó noszogatás drasztikus volt. Egy kissé. Mégis bevált. Persze, nem hazudik, az első pillanatokban a dac volt, hogy ki ha én nem, utána átgondolva pánik, aztán megnyugvás. Legalább valamit úgy zár le, ha elvégzi, hogy büszke rá.
- Nahát. Tényleg - motyogja, nem tud nem mosolyogni. Tessék, még az örömnek is örül. Komolyan... - Kapok egy repülő szőnyeget? Vagy olyat, amin nem hányok és gyors. Csak én vagyok ilyen nyomorult, hogy nem bírom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Hogy meddig jut majd, az a jövő zenéje, elválik. Nem gondolkodik ezen, hiszen felesleges, majd eldől, amikor már benne lesz. Lassabb tempó itthon, kényelmes, nem kell az idegen tömeggel megbirkóznia, így nem lesz egy olyan stressz alap, amely lefoglalja. Már egy jó pont.
- Miiii. Aladin vagyok, simán - grimaszol neki a nevetésre, aztán azért mosolyog, a kávé maradékát önti le torkán és a bögrét a mosogatóba helyezi. - Hányózacskót nekem? Tehát akkor veled tudok menni? Hmmm - bólint, végül is, megkérhette volna ez tény, csak ja, a logikája... - De a buszon nem hányok, akkor se, ha szerpentinen megy. Ki érti ezt - von vállat végül, majd a megszólalására néz ő is az óra felé. Arca hirtelen komorodik el, ujjai ökölbe szorulnak.
- Nem akarom. Most értél vissza, tudom nem beszélsz sokat, de akkor is. Nem akarom... - szinte már duzzogva fordul a természet törvénye felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

De legalább nevet. Hiszen ez volt a kezdetekben is, jókat röhögött a hülyeségein. Most meg tessék, hova ért el. Lakótárs, kapott tőle macskát, könyvet, figyelmet, hát egy szava sem lehet. És ezek mellett még ha úgy adódik, el is viszi, nem az, hogy legyint, hogy majd meg lesz oldva. Meglepődik, a bólogatásra kissé meglepett arcot vág, még ajkai is elnyílnak egymástól. De előre felesleges megköszönni, mert ja, simán lehetnek balesetek vele és a rókával, illetve, az óra bámulása hamar viszi el egy másik állapotba. Gerincén érzi cikázni most az egészet, mintha eddig ki lett volna kapcsolva és tessék, most visszatér. Várja, ahogy mindig. Eszébe jutott már tegnap is, hogy nincs itt, hogy nem lesz itt - tudta akkor így - és megszokott lenne az egyedüli hajnal és mégsem. Már nem.
- Ezért vagy? - fordul felé, nem érti miért harapta el és mi szakadt el. Kíváncsi, de attól még fújtat egyet.
- Tudom de... Annyira nem akarom már, hogy megint eltörjek és napokig roncsot láss. Te se nézel ki jól. Hah, mi leszünk a Defekt-duó - mormog, mert most nem tud nevetni sem. Nem akar menni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Le fogja rúgni onnan azt az órát, perceken belül. Vagy ütni, bármit. Olyan haragosan mered rá, pár pillanatig, mintha az a szerencsétlen szerkezet tehetne mindenről, nem valami névtelen őrült, aki úgy döntött, megöl egy szerencsétlen srácot, aki eltévedt. Végül sóhajt egy nagyot, de ez megakad, majdnem a torkán akad, ahogy rámered ismét.
- Ezért. Mert nekem kínom van. Mi? - érzi, hogy valahogy egyszerre önti el megint a hála, meg a zavar és minden más. Mi folyik mostanság körülötte? Mi ez? És most ő, ő is. Vagyis... Összezavarodik. Főleg ahogy folytatja. Aprót köhint végül, tekintetét a földre szegezi és elfordulva nyitja ki a konyhaszekrényt, hogy maga se tudja mit keressen. Hirtelen hevesebben ver a szíve, nem ér semmit az, hogy nyugodjon meg.
- Nincs itthon gyömbéres tea - jegyzi meg, majd a kicsit széttúrt szekrényről néz hátra rá.
- Ne mondj ilyeneket, így végképp nem akarok elmenni - motyogja, majd már mozdulna is, hogy a bagóval kösse le magát, de azzal a lendülettel fejeli meg a kinyitva hagyott konyhaszekrényt. Így elcseszni a pillanatot bármire, hogy aztán szitkozódva fogjon oda és támaszkodjon meg a pulton.
- A faszom bele...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Fogalma sincs, mióta tiszta, tért vissza, mikor veszett el teljesen, mi történt ott, neki Olaszország egy sötét folt, ahonnan így tért vissza és amely olyan pont, amelyre figyelni fog. Vagy amire haragszik, mert ugye, semmit sem tud. Mégsem kérdez, olyan illetlennek érzi meg ezt, mint más kérdést soha, így csak elraktároz. Amire figyel és amit felfog, arra pedig olyan tipikusan reagál, mint még soha. Mindig is szerencsétlennek érezte magát, mostanság talán kevésbé, most pedig aztán végképp. Sziszeg, mert a szúró fájdalom a zavarral együtt pont nem hiányzik a törés előtt. Várja a röhögést, a nevetést, amit maga is intézne, mert ez már azt kívánja. De nincs sehol, csend van és csak arra nyitja ki a szemeit, hogy maga felé fordítja és ott áll. Megint mosolyog, ő meg kicsi csillagokat látva hunyorog rá. Mozognak az ajkai, beszél. Figyel, igen.
- Em... Emlékszem persze - bólintana, de nem is kísérli meg. Csak pislog egyet, megborzongva az egészre. Mindenre. Mosolyog. Aztán felszisszen a hideg, vizes rongy érzetére. Egyik szemét leárnyékolja, így kalózmód pislog rá.
- És itt leszel - mintha muszáj lenne megismételnie. Agyalágyultra szerencsére nem verte a fejét. - Köszönöm. Ezt tudni... - nem is tudja befejezni. Keze nyúl a rongyot tartó karja felé, de út közben gondolja meg magát, lassan ejti le a pultra és hunyja le a szemeit, hogy a hűvösség kitisztítsa a dolgokat kicsit. De egy szerény mosolyt megenged magának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Legalább ha kicsit szédeleg, lesz mire fognia, vagy ha elbambul, elkallódik a gondolatok között. Ez a pár nap igencsak érdekes, igencsak új és sok minden történt. Rengeteg. És a végére is került valami, valami, aminek színtisztán tud örülni. Fárasztó napok, de lát, látott egy olyan világot, egy olyan közeget, ahol minden rossz ellenére is jó dolgok veszik körbe. Ahol figyelnek és válaszolnak, ahol nincs egyedül. Újabb sóhaj, ujjai rándulnak csak, ahogy ráfog csuklójára és egy apró szakaszon vezeti. Lábai mozdulnak, csosszannak, a szekrényajtó bezárul. Legalább nem esik bele a hibába még egyszer, legalább valaki tud még gondolkodni.
- Miért nem tudok erre értelmeset válaszolni? - motyogja, ismét rá pillant, pislogva párat. Nem, nincsenek könnyek, csak figyeli. - Minden rendben lesz, sietek vissza. De nem akarok menni...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Mindig mondok mindenre valami okosat - vagy vicceset, akármit. Furcsa, hogy a hosszú évek szótlansága után, most már egyre jobban érzi, hogy elvesztette a fogadalmát, és nem lesz néma. Persze nem mindenhol, mindenkivel, úgy néz ki, csak azzal a közeggel, akit maga köré engedett - mintha kéne engedély, de mindegy. Most pedig csak nézi, csendben, a mosolyát, ahogy ténykedik, ahogy figyel. Valami más, valami akkor is más, vagy ő, vagy saját maga és nem tudja, vagy nem is akarja tudni. Mert így jó. Nem ő dönti el, tényleg, de máskor mint egy tényt fogadja el, hogy kattan az óra és menni kell. Most meg, szinte imádkozik, hogy még egy kicsit. Fura.
- Annyit mosolyogsz, hogy mindjárt felreped a sebed. Ha nem tette eddig - hajol picit közelebb, hunyorogva. - Nagyon fáj? - pillant vissza rá, ő megmarad, az mondjuk tény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- De nagy dolog. Nekem - mert az való igaz, hogy ígérni lehet, betartani is, de amikor teljesül, ráadásképp valahogy így, mégis megakasztja az embert. Nem tervezett nagyon semmit erre a pár órára és az élet nagyon is élt vele, most pedig, homlokában lüktető fájdalma mellett kellene mindent a mindegy kategóriába. Aprót sóhajt, ahogy tekintetét visszaemeli rá a sebről, kissé félrebillent fejjel szusszan.
- Reméljük rosszabb nem lesz. Én is megmaradok - sandít fel a homloka felé. Elég rossz lett volna ha kiüti magát. Akkor, nos, lehet kicsit bajos lenne. Így is, ahogy megint érzi a reggeli görcsöt a lábában, szisszen egy aprót, türelmetlenül. Még egy kis időt.
- Nagyon makacs vagy. Biztos nem kell a kenőcs? Én csináltam és képzeld, működik. Jó, egy ovis is megtudná csinálni, de érted - próbálja terelni a gondolatait az időről, mindenről. Figyel még kicsit rá, ameddig lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Oké, kezdeni elveszteni a türelmet és így húz féket. Oké, akkor lenyeli a dolgot és bent örömködik tovább miatta, az meg már az ő dolga. Akkor is nagy dolog, mert lehetne ezer más dolga, rossz dolog, lehet lenne is, nem is tud róla és most a tudatlanság egy áldás. Szemöldöke ráng egyet a folt alatt a mozdulatokra, aztán visszavezeti a tekintetét rá, mormogva egy sort. Sosincs szüksége rá.
- Nem fogsz szólni, mert mond is én pörgök rajta. Segíteni szerettem volna, ahogy... - az érintésre összerezzen, nem a fájdalom, azt meg se érzi. De azért kellemetlen és kellemes egyszerre. - ... ahogy te is ugye - a vállára paskolna, hogy oké, akkor minden jó, de úgy véli, az is bizonyára tele folttal, így csak a  felé nyúlt kéz után nyúl, hirtelen jött bátorsággal és óvatos, de biztató szorítást enged meg rá, tolja el a puklitól. Lassan engedi ki ujjai közül, oda sem figyel rá, majd maximum morog érte.
- Kiülünk még egy kicsit a teraszra?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Bla, bla, bla, ismerlek Brightmore - mégis mosolyog mellé, semmi komoly, semmi amit innentől erőltet. Akkor elengedi, ezt is, ahogy ő is, és szusszan. Kezét visszahúzza, mintha neki is fájt volna, vagy kellemetlen lenne, de nem. Látja, hogy megint sok volt, mint mikor megölelte, mert épp kitört belőle. Ahogy ez is. Érti, megérti. Megkeresi a pulton hagyott cigarettát, hagy időt és helyet neki. Menjen csak, mire ő kiér, már leült. Szó nélkül ül le a lépcsőre, fordul félig felé és sóhajtva tekint az égre, miközben rágyújt.
- Ne haragudj, nem akartam átlépni a határaidat, megint - pillant felé, majd maga elé mered. Sok volt minden, ő pedig mégis örül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Megborzong a hűs levegőtől, amely már mégsem az a csípős, téli vacak, amelyet olyannyira utál. Lassan pedig már elindul a világ abba, hogy felüdülés lesz az éjszaka. Fejét is hűti, szellőzteti, a hullámvasút elmúlt, lassan készül fel mindenre. Még mindig nem akar menni, de már ennek sem ad szavakat. Csak csendben kezd el szabad kezével egy, a farmer szakadásából kiálló rojttal szórakozni. Ujjára csavarja, elengedi, megint. Olcsó játék ugye...
- Pedig én se szerettem. Kezet akart fogni velem egy minisztériumi alak, mikor jöttem ide és kirázott a hideg tőle. Most meg... már pofátlan is vagyok... - húzza meg a szálat, engedi el ismét és lehamuz. Kerüli most ő is a tekintetet, elnéz az erdő felé. Most érzi igazán, mennyi minden változott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nem azért mondja, hogy idegesítse pedig. Inkább nem is fűzi tovább, mélyet szippant a nikotinrúdból, ronda szokás, de már nem vakarja le magáról. Pedig ott, a csendben ezt se művelte, aztán szépen, ahogy a civilizációba ért, mindegy már. Fejét emeli meg, amint moccan és ahelyett, hogy bemenne, letelepszik mellé. Csendben figyelve pislog felé, fejét kissé megrázva mosolyodik el. Hagyja abba. Aztán elhal a mosoly, ismét figyeli, csendben, már-már késztetést érezve, hogy mégis vállára simítsa ujjait. Elengedi a cérnát, ujjai saját térdén dobolnak. Nem, nem rontja el.
- Szarnak sem mondanám. Nem lehet mindenki egyforma. Csak úgy jött-menteknek én se engedek mindent - mintha amúgy ez lenne a téma. Nem, nem az, nem tereli megint magára. Amit elsőre kimondana, az talán túl furán hangzana, minden. Megrágja a szavakat, aztán eszébe ötlik valami.
- Mint amikor a hajad birizgáltam? Nopara, mondtam, itt vagyok és leszek, ha az esne jól éppen. Vagy nem tudom, mit és kitől szeretnél, csak magamról tudok nyilatkozni - és nem is akar másról, csak elcsendesedve figyeli.
- Mindenkinek vannak olyan pillanatai, amikor jól esne. Ebben nincs szégyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Nem vagyok már ideges, bár nem tudom most mi vagyok - ráncolja homlokát, miközben keresi a szót és végül engedi el. - Mindjárt fenevad, kavarcos - legyint egyet, a füstöt oldalra fújva követi a tekintetét és a meglepettséget. Oda-vissza megy ez ma? Lehet.
- Aha. Meglepett és megmaradt - von vállat, mintha csak apróság lenne. Lehet az is volt, nem tudja. Megzavarta, most minden olyan éles és érzékeny mégis, pedig erősnek kell lennie, hogy ne üvöltsön teli torokból. Nem is figyel az apró jelekre sem, semmire. Csak előre. Csak rá.
- Nincs mit köszönni. Vállalom, hogy elküldj a fenébe, de kimondom. Fontos vagy nekem, és azokkal, ha furán is, de törődök, így vagy úgy. Sokáig nem volt senkim, családom sosem lesz, szóval... Ez ilyen - mosolyodik el végül ő is. Aztán sóhajt egy nagyot. Kimondta, végül is. Már mindegy, bár a szavak egész ártatlanok. Ő is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Észre sem veszi, hogyan nyilatkozik magáról, neki olyan könnyen jönnek ezek a szavak a szájára, mint másnak az, hogy épp milyen színű póló van rajta. A bájital zabolázza meg azt a dögöt, ő meg addig valahol mélyen pihen, de a legrosszabb pihenés az. Mert az ő emlékei és a farkasé külön dolog. Talán erre mégis szívesebben emlékezne, a szavak kicsusszannak és beáll a csend. Csak a cigaretta sercenése az, amely megzavarja, az erdő felől érkező lágy susogás. Végleg ledöbbentette, ő pedig kapálózó szívvel fogja fel igazán, mit művel. Most ért haza, tele van mindennel és végképp lesokkolja. Önzőnek érzi ezt, fejét lehajtva dől előre, hogy elnyomja a csikket, majd visszaegyenesedve tovább bámészkodik.
- Bocsi. Befogom - húzza fel a lábait, hogy térdeit átölelve támassza állát azokra, ujjával megkeresve a cérnaszálat, szórakozik tovább. De nem bánta meg. Ez volt az ideje ennek. Csendben somolyog csak tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nyelvég rágja csendben, tényleg úgy marad, pedig ezer mondata lenne, akár olyan semmisség, mint a tea. Vagy bármi. Ezer mozdulata lenne, akár csak egy apró, mint ahogy kezével tette, mégsem tesz semmit. A saját térdeibe kapaszkodik, mintha visszazárkózna, de már sosem fog, nem tudna. Mintha ölelésre lenne szüksége, mert a nagy őszinteségben elveszett, de megoldja azt is mond. Csendben. Elbambul kissé, már-már el is feledkezik mindenről, amikor megszólal. Kissé összerezzen, mert a csend itta most át, de figyel. Feje mozdul, fordul felé, de nem enged a tartása, úgy marad. Lágyan mosolyodik el.
- Mondtam, nincs mit köszönni - emeli meg annyira a fejét, hogy beszélni tudjon.  De ahogy megint elkezdi, úgy dönti most homlokát oda, végképp begubózva húzza és halasztja, mormog valamit saját ölébe, nem is fontos. Elfáradt, de csak a lelke. Túlságosan pőre és nyúzott most. És mindjárt fájni fog. Sosem fog hozzászokni, de máskor mindig magától megy, ma hajtani kell szinte. Kezeit leengedi, lábait lassan nyújtja ki, térde felől hangos roppanás hallatszik, mint az öregeknek.
- Igen, tudom. Nem kéne közel... megtörténnie - lassan tápászkodik fel, onnan néz le rá. Nem viszi előre a lába. - Ha majd lesz erőm, csinálok palacsintát, fahéjasat. Nem tudom miért mondtam ezt. De... - elharapja a mondat végét, szemeit összeszorítja. El fog késni, a saját oldalára fog. Fantom ez, csak beképzeli.
- Örülök, hogy itthon vagy - lépked lefelé a lépcsőn, lassan. Nem távolodik egyelőre messzire, még mindig nagy a kényszer. Mindennek örül. Ez most nehéz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Biztos megbolondult így a végére. Már nem tudja a bevett húzásokat, szokásokat, minden felborult. Fene sem érti, mert már nincs is mit talán. Most kicsit elvéti, elnézi, de van oka rá, magának magyarázza, hogy van. Hogy nyel egy nagyot, mintha az egészet nyelné le és marasztalná odabent. Amennyire nagy kajálást tervezett, most gyomra morog éhesen, azt is elfelejtette. De nem bánja, most már nem is tudna. Nem is fontos.
- Tudom. Porcukorral megszórva - mert nevetgél most ő is, a zsebébe csúsztatja a kezét. Onnan halássza ki a telefont és mered rá, annyira nem érdekelte a napokban, miután nem reagált az üzenetre, hogy csak hurcolta. Ezért is lép vissza, egy gyors mozdulattal, mintha az előbbi lomhaság nem lenne.
- Ezt rakd már le nekem, még kelleni fog - mormogva nyomja a kezébe, mert nem kéne fetrengeni vele, a végén még ez se lesz és akkor belegebed. Ennyi kapocs kell neki a másik világgal. Megfordul a fejében egy gondolat, sőt, egy tett, majdnem megtenné, de a sors se akarja és talán jobb is. Most mást érez, másképp és lehet elrontaná. Nem teszi meg, csak rámosolyog, hogy aztán sietős léptekkel induljon végre meg az erdő felé.
- Sietek! És kávét szeretnék tea helyett! - persze, ez sem komoly, még egy apró nevetés a nagy törés előtt, ő pedig siet, a végén már nem szégyelli, de rohanni kezd, mert ha nem teszi, akkor innen, mellőle az Isten se viszi már el.
Most már minden más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Ahhoz képest, hogy elkerülte ezt a találkozást, hogy aztán mégis belement és beszélgettek, minden a feje tetejére állt. Nem kell ezt féltétlen rossznak értelmezni, még ha amúgy meg is lepi. Nagyon. De nem ad ennek már szót, hiszen nem is tudna. Azt hitte, hogy a sérülések, a személye mind-mind negatív példák és hátrányok tömkelege lesz, hogy majd legyintenek, ráhagyják, hogy olyan, amilyen, az érzékenyebbek majd jajongnak és megpróbálnak segíteni és a többi. Hogy ez majd visszaveti, kevesek értik meg, ő is keveseket ér majd el, de kényelmes lesz és nem hadakozik. Hogy nem is veszik talán észre igazán, majd ő lesz a fura srác a sok közül. És ezzel szöges ellentétben emelik ki, figyelnek a hibákra, arra, hogy ő a legtöbb rosszról tudja, milyen. Tudja milyen ha nagyon fáj, ha még a levegő mozgása is idegőrlő, ha a fáradtság olyan, amely nem csak sötét karikákat fest szeme alá, hanem mély árkokat, a karban nincs emelésnyi erő. Ha tudja, mi a rossz, mi a hadakozás és mi a harc, mert ha most nem is, akkor megtette. Muszáj volt, még ha el is engedte egy pillanatra. És legfőképp tudja, milyen egyedül. Még akkor is, amikor vannak körülötte, beszélnek hozzá, kérdeznek tőle. Mert a titkok, a történések ezt hozták magukkal, csendes, társas magányt, amiben leült más mellé és ott volt, de mégsem. Mert ismernek egy felet, egy részt belőle és mégsem a teljeset. Hogy tudja, miről beszélt, beszél a másik és nem azt a sajnálatot érzi, nem azt a pillantást adja, mint mindenki. Hanem megértést, bólintást, olyasmit, amit ő sem képzelt ugyan, de érzi, hogy jóleső a másiknak. Hogy kilépett az árnyékból, felállt és egyenesen hozzá sétált a tömegben, hogy ott lehessen és figyeljen rá. Lehet, hogy amik történtek, amiket mondott és vallott a mágia miatt történtek, de csak könnyítette az utat. Lehet, hogy az még mindig nem tetszik neki és morogna, de megtörtént, olyan, amelyet már nem lehet megváltoztatni és amely, mint sok más dolog, nem rajta múlt, mások döntötték el, de könnyebb és jobb megoldásokat, helyzeteket szült. Hogy nem tudja, mi lesz és mi nem, de akkor, ha már kimondta, nem hátrál meg. Talán szavai bizonytalanok, bénák, elhatározásai általánosságban biztosak, csak nehezen jönnek elő. Nehezebben. Sok mindent nem tud és bizonyára nem is fog, mert nem vallatni akarja, kikérdezni, a lényeg elég, ő is annyit adott, minden más meg csak, van. Nem jött fel, nem jött még fel és lehetségesen nem is fog. Semmit sem tud, mert az események megint másfelé pörögnek, megint nem ő a határozott és irányító, csak ismét hagyja magát elsodródni. Ezért nem tervez, ezért spontán sokszor és tűnik szétszórtnak, de kezdi megtanulni, hogy az eseményeket nem egyedül irányítja, már nem és lehetetlen kiszámolni. Ő képtelen rá.
Legalább magát próbálja meg itt tartani, bár nehezebb úgy, ha ajkain csügg a másik, mozdulnak az övéi is, keresik és kóstolnak. Nehéz minden ilyenkor, de igyekszik. De mire is? Jó kérdés. Aprót szusszan, majd mélyet sóhajt, feje mozdul, el tőle és engedve a húzásnak dől vele. Aprókat pislogva néz körbe, még mindig ott vannak, ahol, még mindig a folyosó falának dőlve rezdül meg az apró csókokra nyaka bőrén. Az érzékeny pontra sóhajt fel és válik mindene libabőrössé, ahogy eddig szorongatta az anyagot, most úgy engedi el és simulnak ujjai a vállára, szemeit ismét lehunyva felejti el, hol van. Mert a zavar jön, a zavar megint vele van, gyomra aprókat rándul, vagy csak úgy érzi, elönti bőrét az ajkai érintése, az apró csókok. Sajátjait mosolyra húzza, elengedi magát, ahogy ujjait is egy pillanatra, majd ismét, amikor elhúzza onnan. Hamar utat talál felsője alá, a bőre feszül és szusszanva tolja ki egy kicsit, aprót csak mellkasát, hogy jobban simulhasson az ujjai alá. A sebhelyeihez ér, oda, ahova viszolyogva gondol és undorral, amit nem akarna sosem más által érintetni. Most ott van, végigköveti, szisszen, mintha neki is fájna, pedig ő nem érez semmit, csakhogy égni kezd kissé, bizseregni. De semmi más. Nem mozdul, nem borul úgy libabőrbe, mint minden más. Sóhajtva hajtja le kissé a fejét, mert tapintásra is érezni, mi tombolt abban a fenevadban. Mi árat fizetett az életért. Elgondolkodott már elégszer, hogy mi lett volna a jobb, ha ott meghal, vagy ha ezzel él. Sokat gondolkodott rajta. Most már halad az élet felé, a válasz egészen kész van. Csak a mély és sötét pillanatokban tér csak vissza. Elmereng, ahogy a kérdés felhangzik, vállát kezdi cirógatni, most ismét aprónak és semminek érzi magát. Fejét dönti végül a falnak, tekintete a plafonnal szegeződik. Feltódulnak benne az emlékek, mert olyan ritkán kérdeznek tőle ilyet, hogy soha. De mindig emlékszik. Kicsit mélyebb levegőt vesz.
- Idén lesz a hetedik év. De mindig úgy érzem, hogy csak tavaly, tegnap, vagy néha, hogy sosem – hangja halk, kissé fátyolos. Nem tudni, hogy az előbbiek miatt kába még, vagy ez már új. Nem tudja, hogy jól esik neki a kérdés, vagy fájó. Hisz aki tette, annak a dolga volt, neki viszont nem. Lassan öleli át mind a két kezével, eltávolodva egy kicsit a faltól, de hagyva, hogy kezének maradjon helye is.
- Közel sem olyan, mint beleszületni, tudom. Sejtelmem sincs, az milyen. Én előtte nem voltam semmi sem – kapaszkodik karjaival belé, lágyan körözgetve ujjával a hátán. Ő csak áldozat, egy ideje. De mint mondta, figyel, nem magára, nem a farkasra. Figyel.
- Bántottak érte valaha? - oda és vissza, apró kérdések. Tudja, hogy a gyerekek milyenek, felnőni valami mással milyen. Vagy akár a felnőttek. Az emberek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szabad. Persze, hogy szabad, bár tiltaná meg komolyan és akkor illedelmesen hazamehetne, de szabad. Sok minden szabad, ezt meg kötelező inkább, de ki tudja, lehet csak alá kell írni valamit, nem? Vagy csak igazolni a fogalma sincs miket, ezer meg egy gondolat és ötlet arra, hogy mi lehet, olyan ez, mint orvosnál várni és már a google szerinti halálos korokat elemezni, miközben bent meg kiderül, hogy csak megfázás és még az injekciós tű se kerül elő, amelytől mindenki retteg. A „miért kaphattam idézést” című kérdésre meg már aztán számtalan google-szintű válasz tódult fel benne, a kirúgástól kezdve a nehezített vizsgákon át arra is, hogy elmaradt valami díjjal és a gatyája is rámegy. Oké. Szinte hallja, hogy a keze remegésétől hogyan zörög kicsit a kilincs a kezében, mert ugye szabad van és be is kéne menni, nem csak belesni, mintha téves terembe tévedt volna. Nagyon is jó helyen van. Belépve méregeti csendesen a férfit, miközben az ajtót csukja be maga mögött, ügyelve, hogy az halk legyen és ne csapódjon, próbálja úgy rendezni dolgait, hogy az csak őt zavarja, de nem épp kellemes. Eleve a helyzettől is, de a nedves holmiktól bőven rázza a hideg, maximum végre megtanul megfázni, rég evett jó húslevest arra, mert még mindig meg van lepődve azon, hogy télen nem szedett össze semmit a pillanatnyi kinti alulölözöttségei közben, lehet ez az eső meg kicsinálja, hát ki érti ezt? És miért ezen agyal, miközben közelebb lépked, bátortalan mosolyát felhúzva a neve említésére biccentve. Nem esz meg, ne aggódj.
- Helvey Belián, igen – fogadja el a kezet, meg is rázza, ahogy illik, bár ujjai most még kissé nedvesek a kinti parádé miatt, de elfogadja a számára kijelölt széket. Annyiszor csinálta ezt régebben, hogy automatikus, ahogy leül, elrendezi lábait, kezét az ölébe ejti és ül az asztal előtt, ahogy illik, deja-vu az egész, még élénken benne van, amikor először ültették le, felvenni mindent, amit csak lehet, elbeszélésre, az ítéletekre, amelyek miatt romba dőlt minden és amely miatt itt van most. Nem, így nagyon nem kellemes.
- Nos, igen. A hivatali dolgok mindig ijesztőek, még felnőtt fejjel is – az első csekk, az első állásinterjú és egy elbeszélgetés, felszólítás, mind-mind olyan dolog, amely miatt az éppen hadba álló, addig tökre felnőtt vagyok fiatal telefont ragad és szülőt hív, hogy most akkor mit és hogyan. Neki is nagy ingere van rá, a mai napig és csak a szíve szorong benne, hogy erről senkivel sem beszélt, mert, minek, meg tudja oldani, külsős szemmel meg csak picsogás lenne. De, mindegy. Lenyeli az apró gombócot. A kérdésre pillant le magára, majd szégyenlősen pillant fel, mint aki belehazudta az önéletrajzába, hogy profin ért az Excelhez, de az első függvénynél azt sem tudja, hanyadikán van elseje. Pedig erről sosem hazudik.
- Amennyiben találok valahol egy hajszárítót, örömmel, de máskülönben nemigen tudom siettetni a dolgot. Sajnálom, ha összevizezem a dolgokat – vakar tarkójára, a neves tincsek közé, mert majd az is szárad, ha sokáig kell itt ülnie, akkor főleg, csak az eleje rossz. De a mosoly biztató, nem sejti a „tesztet” mögötte, de nincs is ezzel gond. Még mindig kicsit be van parázva. Nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Akkor annyira mégsem mugli, ha a logikáját nézi. Mondjuk, tény, szereti magában, még ha néha csak gondolati szinten összekapcsolgatni a dolgokat azzal, amit tökéletesen ért és mondjuk el is tud képzelni. Nem baj, ha kimondja, tudja, hogy vicces, már csak azért is, mert ilyet feltételez ugye. A tökéletestől ő messze van, de legalább érthető. Ez is egy szempont. Ha nevetnek is, de értik akkor, miről hadovál.
- Ahh, glutén meg laktóz tuti van bennem, ahogy mogyoró is, de mágia semmi. Itt se lehetnék, csak ugye – van az a pillantás, ami mindent elmond és nem kell befejezni a mondatot, főleg, ahogy a mimikája is húzódik mellé, nincs több szó, mert ugye, megvan az ok, amiért itt és ebben a közegben, világban lennie kell. Még mindig vegyesek róla az érzelmei, már a mágiáról, a közeg, amely körbeveszi, már jóval kellemesebb. Ezért is igyekszik egy kicsit könnyíteni, legalább azzal, hogy elmondja, nehéz és nehéz is lesz, de a vége jónak ígérkezik. Úgy érzi, ő is meg fog majd vele birkózni, csak másképp és más módon, úton, de ezzel semmi probléma nincs ugyebár, még megítélni sincs joga, csak hát, akkor beszél és hátha jobb, mert ugye a kisujjat is odanyújtani dolog valahogy könnyebb, mint azt mondani, hogy nyugodjon meg és minden rendben lesz egyszer. Nem, az nem ugyan az, bár tudja, nem tud és nem is fog tudni mindenkivel törődni, nem is akar, ahhoz a lelke nem elég ép és erős, legalább ennyivel próbálkozik. Mert tény, hogy mindegyik út más, de a lényeg a változás és az, hogy nagy és ők nem azok az emberek, akik azonnal fel is kapják, mintha csak zoknit cseréltek volna vagy egy hajszínt. Ez kicsit kacifántosabb, ezért is érti meg, mire utal azzal, hogy kiköltözik. Fura, mintha ezen a helyen sok olyan értenék meg őt és fordítva. Már-már számszerűen sok, úgy néz ki, nem olyan ritka dolog az, amivel küzd – egy része persze, az egyszerűbbek -, talán kicsit ijesztően több, mint az átlag, de az ő átlagja másabb.
- Ugyan – lágyan rázza meg a fejét, apró mosollyal. Bátor. Nem. - Ha nincs noszogatás, akkor nemigen lett volna semmi – sóhajt egyet, de tény, az sem utolsó szempont, hogy annak ellenére vette a dolgokat és nem szaladt el, vagy reszketett végig a lakás mélyén. De annyira bátornak sem mondaná magát, tekintve, hogy amikor az új helyre került, képes volt órákig a nappaliban ülni a cuccaival megilletődve, mintha engedélyre várt volna, vagy arra, hogy melyik szoba is az övé, pedig csak egy volt. Hogy óvatos lépésekkel járt eleinte, most pedig együtt röhögnek.
- Hű. Legjobban? - vakarja meg a fejét, mert több is akad azért, nem száz, de több. - A barátság? Hogy megint létezik az életemben? - pedig lemondott róla vagy felszínessé tett mindent, hogy ne is vegye észre, ha elmúlik. Most pedig? Fájna. Nem is akar arra gondolni, hogy vége. - Meg önmagam. Ami már... kicsit szórakoztatóbb – mert ő is változott a dolgokkal együtt, sokszor kell nagy levegő, de mégis, kevesebbszer. Talált egy utat, talált olyanokat akikkel beszélhet, talált mindent, amit csak lehet. Ő még mindig szerény.
- Ó, ott lakik egy csuda jó fej csaj, Kimoriah. Ajánlom. Van sok szép virágja és bár kicsit pörgős, de nem csapja rád az ajtót ha cukor kell – bólogat, meg persze laknak ott mások is, akiktől tartania nem kell, egész nyugis környék ez, sehol sem hallott félbolond öregekről akik dobálóznak vagy helyi részegektől akik lepisálják a kerítést és ordenárék. Ha belegondol, ez egy zen városka, lehet azért választották ezt? Hmmm. Érdekes gondolat és indok lenne.
- Én elég indokolatlanul nem értettem semmit? Nem tudom – nevet aprót, mert tény, hogy amennyire pörögni látta, úgy hozta le az életről. Eléggé. Ez mondjuk lehet meglepő volt. - De szegény az asztalra borult tőlem, szóval, valamit sikerült – von vállat, mert nem ez volt a célja, minden, ami történt, az csak kijött belőle. Spontán.
- Van, amit lehet sejteni tőle, én legalábbis, mert tudom mi dolgozik benne. Nem tudom, milyen volt előtte, mert én egy kicsit olyan, mint ő. pörögtem, buliztam, aztán tessék, nagypapa vagyok – mutat magára, majd kinyúlva cirógat meg egy nyuszit. Tényleg az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő