Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Talán kicsit elkésett, talán még menthető a pillanat. Szeme sarkából figyeli, ahogy Mihail mozdul, majd odatekintve azt, ahogy. Kezdi elveszíteni a fonalat és ő meg valahogy ösztönből érzi, hogy nem, nem kell ez ide. Mintha, már látta volna, régen, egyszer és ösztönösen tart tőle, nem, nem félelem, ahhoz ismernie kellene, hanem csak halovány jelzés, hogy ne. Aztán el is illan, amint ismét a másikakra figyel és beszél, mintha muszáj lenne. Nehéz őt ténylegesen felhúzni, kivételesen, akkor nem persze, amikor a rossz napokat éli, viszont azokon kívül a jó élet birkatürelemmel áldotta meg. És talán milyen jól tette. Az ablak felől érkező apró, ziháló levegővételt megérti, hasonlóan szokott maga is néha kicsit kibillenni és odalépne, a megmagyarázhatatlan dolgok miatt még a hátára is pakolná kezét, végül nem kerül rá sor, egyelőre erősebb benne a dac bármi ilyenre, mint... az a valami, amely miatt a nyugalmasabb szavak hallatán mégis apró mosolyt ereszt. Nem. Fogalma sincs, hogy miatta nyugodott meg, ezeket nem veszi észre. De nem is ez a lényege, hogy tudatos legyen.
Viszont mégis kezdi azt érezni, hogy nem fognak hamar semmire sem jutni. Karolát kezdi el sajnálni, aki annyira látványosan vinne minden terhet, minden szidást, csak had szabaduljon, minél előbb. Szó szót követ, és még többet, ahogy egy ki van mondva, már cáfolat és magyarázat érkezik, vagy ki ha én nem, minden. Nem, ez nem vezet már tényleg semerre.
- Lassan tök mindegy, ki és mit mond, mert hát... nem változtat semmin. Mire körbeér, már más lesz belőle. De hát, jó terápia, beszélni ki mi a baj – megint hangosan gondolkodik, most ő ül fel az asztalra, ácsorogjon az őr angol földeken, kényelmesen talán nem az asztalon lehet hesszelni, egyelőre jó lesz. Onnan néz és figyel, elmondják duplán a lényeget, majd úgy néz ki, kicsit talán a lány érti meg jobban, sőt. Oké, a másik felhúzta magát, vagy épp védi, fogalma sincs, utóbbira tippelne erősen, ha tenne ilyesmit. Még mindig rájuk hagyja a lényegi részt, hiszen, ő még mindig csak a plusz fő, aki megjelent és próbál szépet kihozni a dolgokból. Néha a fejét csóválja, máskor csak hallgatja őket, vagy épp felszólal, de látványosan nem veszi át a szót egyiktől sem. Tökéletes mellékszereplő alkat.
- Jézusom, ne akarjunk már paragrafusokat is hozni a dolgokba. Azért vannak a programok, hogy ne unja kockára magát a népség, nem azért hogy... mindegyik végén hadbíróság kelljen – már majdnem felcsattan, de csak szemeit forgatja. Számok, kötelességek, de mindenki ezt „írta” alá, nem? Még ő is, ő, aki a háta közepére tudja kívánni a legtöbb ilyen dolgot, aki eddig olyan messze élt bármilyen programtól, amennyire lehetett. Mégsem rúgta senkire az ajtót, amikor szóltak neki, hogy figyi, ez kicsit kötelező, menni kellene. Biztos lesz, amikor nem tud, mert nem, vagy amikor végképp szakad a tűréshatár, de... ő nagyon másképp rendezi a dolgokat. Felesleges most erről bármit is, a probléma most adott és ma kéne megoldani, nem elnapolni, mert képtelenek kicsit higgadni. Vagy valami hasonló.
- Totál higgadt vagyok igazából – és ez igaz, csak egy sort pörölt ezen, meg amúgy is, sarkalatos példa és visszavágás arra, ha már itt szabályokat meg mindent dobáltak. Igen, arra bólint, hogy hála, nem történt semmi komoly, lehetett volna, így utólag tudva, hogy mi volt a baj. Bár ahogy nevezi őket, szerelmesek, nos, bárkinek szöget ütne a fejében, főleg ahogy most viselkedik a srác. De nem, úgy tesz, mintha meg se hallotta volna, ki se lett ejtve. Karola kapja el ismét a fonalat előbb, megoldás kell, mert... így csak egymás idegeit és türelmét húzzák. Na, csak megérte idejönni. Kicsit.
- Máááárk – nyög fáradtan. Órák, kötelesség, matek, visszavágás, nem, ez nem kell ide. Nem bántja a fiút, sőt, végül totál normálisan néz felé és szólal meg. - Engedd el, kérlek. Vagy keressek a neten kiskönyvet ezekre? Pecséttel meg mindennel vezetve, mmm? - ő felajánlja, de macera, meg... ez egy iskolai kör. Ez is már csak vicces megjegyzés volt, nem komoly, vagy ki tudja. - Hát nos, nem titeket kukkoltunk, ez tény. Nekem is más dolgom volt végül, én mindenesetre, ha szabad, már levontam a dolgokból, hogy legközelebb erre jobban át kell beszélni, ki merre és hol, és váltással, hogy senki ne fulladjon ki. Ebből is tanultunk, még ha kellemetlen is. De most ez nem téma. Én szerintem, dőljön el a dolog, és... menjünk – pillant Mihail felé, bár fogalma sincs, mit tervez még, mennyire akarja elhúzni és tovább húzni. Finoman sugallja felé, hogy ő is engedjen ennyit, találjon ki valamit, vonjon pontot, bármi és engedje őket el. Kezdenek csendesedni az indulatok és mégsem lehet annyira örülni neki, mert bármikor bomolhat. Nem fognak közös nevezőre jutni, ők nem. Úgy érzi. Neki meg még egy kör heves szócsatától fájni fog a feje, akkor meg kevésbé tud nyugtatni bármit és bárkit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

De pedig ő mindjárt mérget vesz, kis üvegcsében, halálfejesen. Komolyan, ő ezt nem így akarta, mert az alapokat tudja, hogy nem lenne illdomos felhúznia és mégis, látja rajta, hogy forrong. Mert ő béna, ez tudott, tudja, amióta ismét közösségben mozog. Ez is olyasmi, amit kitapasztal, de a büdös élet, hogy nem teszi többet. Elbukott, nem ő lesz a királynő fő kémje, szóval, karriert sem kell cserélnie. Oké, tudja, hogy az emberek makacsak, a nők is azok, de ennyire? Nehéz. Ő is nehéz természet és minden, és mégis, ennyire azért nem. Csak nem. De ezzel a helyzettel látványosan nem tud mit kezdeni, nem tudja kezelni és ha lehetne, megoldani sem. Az ilyenekből menekülni szokott, annak idején a hisztis csajokat is inkább hagyta, mert a végén csak robbantak volna felfelé, most azonban ha felpattan és elfut, csak pofont adna a dolognak és nem érdemli meg. Inkább ül, mint a darab valami, tekintetében a megbánás jele, aztán van ott egy kis fáradtság is és néma segítségkérés. Nincs erre könyv? Ide vele.
- Sajnálom – böki ki, nem tud többet. Tényleg, és ez legalább őszinte. Majd beszél erről Denis-el is vagy nem. Nem, nem fog. Olyan hamar illan el a dolog, ahogy jött, mert volt a mini intermezzo, amire talán már csak ő emlékszik, és nem azért, mert innentől furcsán fog a lányra nézni, hanem mert szokatlan, olyan embernek, aki elzárkózott minden ilyesmitől, annak megragad, apró sokk módjára. De bírja, holnapra kiheveri, csak jelenleg ő is pörög kicsit és agya kattog. Egyelőre nem vesz észre senkit sem, koncentrál előre és a nyelvét rágja. Jó, és most? Esdekeljen, köszönjön el és ennyi?
- É... értem, értem. Bűn. Nem erről van szó szerintem, de... nem szólok ebbe én többet bele – emeli fel a kezét, megadóan, nem, semmit sem fog. Nem figyel, nem kémked, nem zavar. Csendes lesz, mint az állóvíz és távol marad. Neki a saját dolgait kellene megoldania, azokat meg nem akarja, úgyhogy majd keres más dolgot. Akad. Majd tanul. Hah, szánalmasabb, hogy elismeri, hogy ez lesz a jobb út.
- Lehetséges, te ismered őt jobban – bólint, pillant ő is az ajtó felé. Egy pillanatra azt hiszi, hogy kap tőle egy adag fejmosást, de felé sem pillant, nem is ez volt a lényeg. Nem miatta jött. Oké, kapcsol.
- Szia – köszön ő is, még egy erőtlen intést is enged magának, majd amikor bezárul az ajtó, kezét leengedi és nagyot sóhajt. Tudta, hogy nem lesz egyszerű belemenni az életbe, hogy bárkivel is együttműködni, de az sem a legegyszerűbb út, ahova került. Nem átlagos. Neki ehhez még lassú az élete és talán az is maradt. Lehunyja a szemeit és nemes egyszerűséggel koppan homloka a nyitott könyv lapjain, mintha csak fáradt lenne és bealudt volna. Aztán ennyi. Egy ideig erőt gyűjt, mikor felegyenesedik, még mindig nem áll senki körülötte, bár tény, pár elkapott tekintetet észrevesz. Csak a szokásos. Fogalma sincs, hol tartott, így inkább magával fogja vinni a könyvet és egy nagy séta után esik neki újra. Elhagyja végül ő is a színteret.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Jó, jó, szar poén, igaz – nem akart rosszat, tényleg nem, de a humorérzék mára kifogyott. Megérti, az előbbiek után meg főleg, csak megpróbálta, ezt is. Azért valamit elért, még ha nem is tudatosul benne, vagy nem úgy, ahogy akarta, a lényeg változatlan – nem durvul el és nem forrong, dühöng annyira egyikük sem, ami ebből lett volna. Csak sejtette, hogy ilyesmi lehet, nem gondolta volna, hogy annyira valódi, mint ami kibontakozott. Nem, nem egoista, nem tudja teljes mértékben magára vonni és megveregeti a saját vállát, hogy ügyes volt, az ő érdeme, mert nem az a figura. Nem tanult meg olyannak lenni, de azért jó. Jó visszajelzés, hogy annyira nem szociális analfabéta, mint gondolta. Vagy hát, fejlődött.
Mihail hangja is sokkal jobban csend, elengedte a dolgot, mert vagy rájött, értelmetlen, vagy fáradt, vagy mindegy is. Nem rejti véka alá, hogy mennyire megkönnyebbült a sóhaja, amit hallat, miközben belekezd és folytatja, nem szól bele különösebben, elmondta amit csak lehetett, a többi nem tartozik ide. Elengedi. Mindent is. Nem baj az sem, hogy lényegében a büntetést is, mert első körben úgyis mindig a felszólítás és szóbeli akármi szokott kezdeni, abból meg itt bőven megvolt kábé hat alkalomnyira is, ha ez nem elég, hogy az ilyenektől elmenjen a kedvük – vagy ha híre megy, bárkinek – akkor szentképeket is lehetne osztani, ugyan annyit érnének el vele. Azért ő enged egy mosolyt, jó, jó ez így, még ha ezt is lehetne finomabban, szebb szavakkal, azonban erre már nem inti a másikat, legalább tényleg kiadja és kész. Van az a pont, amikor már ha akarnak sem megy könnyedén a diskurzus, bele is gebedhetnek, szebb szavakra nincs erő, csak a nyers véleményre. Ez attól még bőven messze van, nincs para. Mihail szavaira csak legyint, hogy mit és hogyan kell sajnálni, mondhatni iszonyat jól aludt, hogy elfáradt, gyakorlatilag azért mégse volt olyan jó buli, de nem számít. Nem hozza fel, mert ha az elnököt nem is érdekli, még a végén legalább a lánynak okozna lelkiismeret furdalást, abból meg ma bőven kijutott neki elég. Elkapja azt a mosolyt, az övé is játszik még, fülel azonban a lányra is. Igen, most ő veszi a taktikát úgy, mint ahogy az előbb saját maga.
- Veszi hát, veszi. Mondtam, hogy nincs harag bennem – Danka nem tudja, mennyire és hogy vette a lelkére, szívére, ő meg túlélte, legalább ilyet is kipróbált és megtudta, nem kell ilyen helyre se mennie felvételizni. Nem mintha váltani akarna.
- Akkor már megérte a beszélgetés még ha... nyers is volt kicsit – utal arra, hogy legalább figyelnek. Mászna le az asztalról, bár azonnal nem akar távozni, még pár szót mondana Mihail felé, de egyelőre még itt vannak, mire lecsúszhatna, előbb a lány lép oda hozzá. Kissé meglepve pislog a köszönetre.
- Ugyan, semmiség – rázza meg a fejét kissé. De komolyan. Viszontköszönve mászik le végül, meglepetésére Márk is hasonlóan most felé címzi a szavait. Na elég lesz aztán mára a jóból, mert még túlcsordul és meg se bír szólalni. Félszeg mosollyal von vállat végül, mert na, nem ezt várta tőle, lévén, hogy finoman kicsit az ő véleményük se egyezett, de tény, nem áll ellene sem.
- Hagyd el te is. Nincs para – int végül és amint csukódik az ajtó egy hatalmasat sóhajt. Olyat, mintha hazaérne, ledobná a cipőt, farmert és végre lehet csúnya és kényelmes. De nem, csak kicsit meggyűrte a dolog. Még sincs egyedül, és így fordul először felé.
- Az elképzelés jó volt, ahogy fel akartad vezetni a dolgot, az már más, hogy nem sikerült. Sejtettem, hogy ki fog akasztani, így utólag megvallva, azért is reméltem, hogy jöhetek – vallja be, meg, mintha egy pillanatra szégyellős lenne az őszinteség miatt, de elmúlik. Az ablakhoz lépked végül, nem lenne szabad, de hazudna, ha azt mondaná, neki nem lett volna kedve már a beszélgetés alatt rágyújtani. Sőt. Megáll végül, mellette, a falnak támaszkodva keresgél a zsebében.
- Szabad? Aztán nem is zavargok – szinte már-már bocsánatkérő mosolyt ellenében gyújt rá ő is, a füstöt kifelé intézve, a másik vonásain elidőzve kicsit. Ami pillanatnyira megijesztette, az legalább eltűnt és elő sem jött, szóval, tényleg megérte.
- Minden oké azért? - mert lehet hülyülni, meg elviccelni, a legegyszerűbb kérdéseknek varázsa van, még ha válaszolni nem is akarnak, kell rá, mégis, azért a tudat, hogy valaki legalább megkérdezte. Vagy, így véli ő, aztán majd elhajtja, ha nem. De a szarban nem volt egyedül, szóval ez már valami apró biztosíték, bár reméli, nem kell rendszeresen így végezniük egy-egy dolog után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő