Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Lehet számokat vetni, osztani és szorozni, de vajmi keveset tud arról, mögötte mi áll, ahogy ő sem kezdte el regélni, pedig amúgy nála, úgymond, semmi sem bonyolult. Sőt mi több. Ha csak fele annyira sejtené az igazságot, ahogy néha meg-megismer történeteket, akkor rájön, hogy semmi sincs és semmi olyan főleg, amelytől az ő szavai fontosabbak lennének. Így sem gondolkodik úgy, de önös nézete, a sok év alatt beleivódott az elméjébe és nehezen enged fel. Igen, jöhetnek a fura, pocsék és elcsépelt életigazságok; másnak sokkal rosszabb volt, van és lesz, mindig szenved valaki, mindig jobban és a többi. Mint mikor gyereknek a „lehetnél kitűnő, mert a másik is az”, de már igazából ott megtanulta, tanulja bárki, hogy igen. Az a különbség, hogy ő nem az a valaki, ő saját maga, a saját kis gondjaival, a saját szemétkupacokkal, amiken ücsörög. És mégis, látni mást könnyebb, ahogy hallgatni is. Magának már unalmasak az önfekélyező dolgok, a tények, amelyeket ismer. Talán ezért olyan kíváncsi mindenre, legyen az dolog, személy vagy csak hely, mert egyszerűen ingerszegény helyről érkezve, akaratlanul kapkod mindenfelé a maga kis tempójában. Hogy végig csak várt talán valakire, valamire, amire figyelhet, amely elviszi olyan helyre, amely szebb és jobb. Hát, várhatta volna. Ő nem a hercegnő a toronyban, aki hajzuhatagát leengedve hagyja felmászni a megmentőt, ő csontváz lett volna a toronyban, aki kihagyta a lehetőséget, hogy az ajtó zárva sem volt sosem. Ezeknek mind mindegy már, hiszen itt van és el sem rohant.
Érzi, ahogy összerezzen, kicsit mintha a másik is elveszett volna fejben, valahol, bárhol, mint az előbb kicsit saját maga is. Úgy néz ki, ez akaratlanul történik meg vele, újra és újra. Beszél és elmereng, pedig aztán, sosem volt szokása, mint valami rossz öregember. Le kell gyűrnie, a melankólia egy része sikerült, állítólag már nincs a tekintetében sem sokszor olyan, amelytől az embernek kedve lenne leültetni és megnyugtatni, pedig épp nincs semmi. Esetlen mozdulatok, ahogy átöleli és nem is gondolja, hogy ez most a jó „válasz” akármire. Csak megtörténik, mint amúgy mostanság minden más is, vagy épp ez is, mármint, ami nem olyan rég ment le kettejük között. Nem mondaná, hogy most sokkal okosabb, csak inkább... nyugodtabb? Valahogy úgy. Nem tudja megfogalmazni. Könnyebb a léleknek, hogy kiöntötte és mégsem, mert esetlen és suta. Annak érzi minden tagját, ahogy rezdül az érintésekre, még ha azok lazulnak, távolodnak.
- Azt hiszem, erről nem lett volna szabad kérdeznem. Ne haragudj – mert kellemetlen, miért ne lenne. Lesüti a tekintetét is, hogy valóban nem azt akarta, hogy erre gondolni kelljen, vagy az ő hét évére. Bármire. Aprót szusszanva pillant vissza rá, ahogy közeledik felé és ismét megérzi ajkait, mintha megint csak az első lenne. Ez mindig ilyen? Vagy egyáltalán, lesz? Mi lesz most? Kérdezné, de egyszerűen nem jön ajkaira egyik szó sem. Viszonozza, nézi, ahogy ellép, most nem hunyja le a szemeit és vár másra, nézi és nem tud kérdezni, mára minden okos(abb) szavát ellőtte. Mindegy. Felesleges is lenne, vagy megint csak tapintatlan, zavaró. Oké. Semmit sem ért.
- Persze, persze, menj csak. Majd összefutunk még valamikor – mosolyodik el. Nem tudja mikor, hogy, csak a DÖK vagy amúgy is, nem nagyon tervezget, csak azt, hogy nem bújik el megint, annyira. Egy sóhajtással engedi el, csusszannak le tagjairól a kezei és a falnak dőlve néz utána. Arcát dörzsöli át, most tiszta volt a feje végig, mégis, úgy érzi, mégsem, mert volt minden. Felőle. Még mindig csodálkozik azon ahogy fogadta, nem pedig újabb nevetés és akármi. Mindenen csodálkozik. Lassan tolja el magát a faltól, igazgatja meg a felcsúszott felsőt, mintha muszáj lenne mindent kisimítani, aztán fordul egyet és eredeti útját folytatja. Hátrapillant, akaratlan, nem mintha várna bárkit is, aztán saját ajkát rágcsálva halad tovább előre. Az, hogy mit hoz a holnap, egyelőre a legkisebb problémája. Úgy minden más is. Fogalma sincs mi ez és mégis, vannak válaszai, de most nem bonyolít semmit sem túl. Csak hagyja megtörténni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nagyon büdös, nagyon büdös, nagyon büdös.
Finnyáskodik magában, mert kentek rá valami kenőcsöt, így is ég a bőre, de most még szagos is. Orra ráncolódik, ahogy eltartja magától, de, azt mondták, holnapra már csak a bőrpír marad és némi viszketés. Hála a magasságosnak, de attól még aggodalma nem múlt el.
Van az úgy, hogy nem tervez az ember semmit, csak cselekszik. Ő is így akart tenni és a laborba igyekezett, szokása oda keveredni, ha már bejár az órákra, néha gyakorlatba is ülteti, senki ne gondolkodjon nagyságokban, mersze nincs. Egyelőre. Leginkább zsibogó tagjainak enyhítésére szolgálna bármi is, ami kijött volna az üstjéből, de mire a kilincsért nyúlt volna, a baj szó szerint robbant az életébe. Ebbe rontott bele, holott először csak el akart, mégis, ajtót nyitott és...
Valahogy összefolyik minden, még kicsit neki is. Lehet a kipárolgás szédítette meg, vagy a látvány, vagy úgy bármi más. Egy valaki volt bent, aki telibe kapta az egészet, rá pedig akkor ragadt, amikor berontott, csak ellenőrizni a protokollt tartva, hogy pulzus, mi az anyám történt itt, légzés, mik a sérülések, és a többi. Jutott belőle a ruhájára, amelyet lecseréltek, most az a tipikus fehér ing és nadrág van rajta, mert az volt a biztos, ha megy a kukába, ha jól nézte, amúgy is itt-ott átmarta a dolog. Idegennek érzi magán, a kenőcsöt is, a szervezetébe töklével juttatott kellemes nyugtatót, mert bizony sokkot kapott, amikor elrohant valami segítségért obégatni. Utólag látva, kellett is. Nagyobb volt a baj, mint aminek kinézett, a fejében pedig hatalmas. Fogalma sincs, mi történt, annyit mondtak neki, hogy valami balul sült el, a bájitalok néha robbannak, neki meg görcsben a gyomra, mert milyen az már, hogy ezek robbannak? Nem gáz, nem tűz, hanem ott rotyog és a forró valami képen talál. Egy időre kicsit lehet lelőtte a kísérletezős kedvét, ebben már biztos...
A kávé, amelyet magába adagolt, már bőven felébresztette a félkómából. Szerencsére semmi gond, neki leginkább az ijedtség volt a baja, azért ránéztek az ő dolgaira is. A hegeit láttán rögtön tudták, mivel is van még mellette dolguk, ő meg akkor csendesen érdeklődött még pár dologról. Jó javast fogott ki, kedvesen nyugtatta meg, hogy nem kell még gödröt sem ásnia, kevesebb bagó és több zöldség, csak a szokásos. Azt mondjuk egyelőre elképzelni sem tudja, hogy mit mondjon, hova is tűnt, mert dolga lett volna még, csak hát... Ja. Nem akar feleslegesen pánikot, mindenképp elmondja majd neki is persze, aztán lesz ami lesz. Valószínűleg később indul majd vissza, nem tudja, itt akarják-e fogni a semmiért. Meglepné. Ahogy az is, amit végül cselekszik. Megtudta, hol pihen jelenleg az, akire rátalált és bár pihen és ne zavarja, ő meg nem nyugszik, mert nem hallott jókat, vagy csak ő reagálja túl. Menet közben, hirtelen felindulásból áll meg egy kisebb, éppen virágzó cserép mellett és nemes egyszerűséggel emeli fel. A növény átlagos, nem tiltakozik, cserébe szép és mi nem jobb annál, mintsem arra kelni, hogy valaki ilyet rakott az ágya mellé? Vagyis a filmekben ez tökre így van, ezért kreténkedik, ahogy elér az ajtóig és óvatosan nyit be.
Nem kellemes látvány, bár itt nincsenek pittyegő gépek, ő meg fehérben van, ami irritálja, de más ruhát nem találtak neki. Lehetne játszani orvososat, de ahhoz nem gyógyszerezték be kellően. Az ágy mellé lépked, leteszi a cserepet és sóhajt.
- Jaj te – jegyzi meg csendben, nem tudja ébren van-e vagy sem, felkelteni nem akarja. Leül végül kicsit, tisztább kezével dörzsöli át az arcát. Hát erre sem számított.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Teljes mértékben veszi körbe és öleli át a mágia minden nap, a kastély, otthon, a falu, látott már nem egy varázslatot, furcsa helyet, amire rácsapta az ajtót és még fog is. Ott vannak a növények is. Ezzel párhuzamosan a fejében a hajszárító él, a pirító, mosógép és minden nyavalya, amelyekről olyan könnyedén beszél, mintha amúgy sosem tudta volna meg, hogy a pálca, amit előszed és rá szegez, képes bármire. De tudja és ezért is feszeng a látványra, mert na, lehet nem látott átkokat és amúgy tökre nem feltételezi a férfiről, hogy most ő ilyet akar tenni, viszont van az az egészséges paranoia, amit illik tartani. Bólint egy aprót, hogy nyugodt marad és azért kapaszkodik mégis a szék karfájába, hogy aztán ne történjen semmi... rossz. Mert nem történt, ő csontszáraz, talán még az utolsó hajszála is, amely a tarkóján mindig nedves marad, mert oda nem lát. És hálás ő, majdnem jönne azzal, hogy milyen menő ez amúgy, de valahogy a férfi arcára néz és nos, inkább lenyeli a gondolatot. Olyan kimért, mint valami szobor és robot keveréke, tipikus hivatali ember, akinek biztos van egy kedves mosolya, amitől olvadnak a nők, de közben meg úgy néz, hogy menten vigyázzba is vágja magát ültében.
- Basszus – bukik ki belőle, amikor morog, mert nos, nem ezt a választ akarta kihozni ebből. Sőt, úgy néz ki, hogy igencsak nem tetszett neki. Oké, ez nem az ő hibája, ezek szerint még mindig el van rontva az aktája, meg úgy minden vele kapcsolatban. Tény, hogy ezek szerint már valóban le se szarják, hogy mit művel. Ez valahol szomorú, de könnyebb is, akaratlanul néz a karkötőjére. - Elnézést, hogy téves információt kapott – mintha tényleg rajta múlna, de igazából csak udvarias. Nem tud hivatalos lenni, a lába kicsit folyamatosan jár, mert ideges, beszélni akar ezerrel, mert ő olyan, hogy kitör belőle, de félne, akkor aztán fel is bőszítené. Kezeit ejti ölébe, saját körmeit piszkálja, vagy épp a körömágy bőrét. Mintha az igazgató elé cipelt diák lenne, akit épp leszúrnak, mert bedobta az egyik ablakot. Nagyot sóhajt, elengedi a nyomorát és kissé feszült mozdulattal simítja hátra tincseit, hogy kezét visszaejtve, tekintetét saját ujjain tartva válaszoljon.
- Többnyire fájdalomcsillapító, nem tudom a pontos nevét. Egy időben kaptam kedélyjavító főzetet is, vagy néha ami a nyugtatónak felel meg – kezd bele, gondolkodik, mi lehet még AZ előtt. De most nem fog az agya. A penna táncol a papíron, ő nem bírja most nem azt bámulni. Oké, mágus diktafon, fogja már fel így. Egy diktafon. Azok ott az ő szavai. - ...és farkasölőfű-főzet – ekkor keresi meg egy pillanatra a férfi tekintetét, szégyellősen, mégis mindent megvallva. Inkább az ujjai, amelyekkel már a bőrt kaparássza. A kérdés szinte ostorként csattan rajta. Aprót rezdül is, de igazából mosolyog. Bátornak kell lenni, na.
- Én... felvételiztem – igen, ennyi lehetne a dolog, de mégsem az. Nagyot nyel, felemeli az állát és hátradől a székben. Kölyök. Na az biztos nem. - Átmeneti helyen voltam, sokáig, ahonnan el kellett jönnöm. Vérfarkas vagyok, nem igen gondolták, hogy a muglik között a helyem – hallani, hogy nem szívesen beszél róla, tekintete kissé üveges. - Az utolsó miniszteri alkalmazott, aki segített, intézett néhány levelet az akkori igazgatónak én pedig felvételiztem. Kiskapunak használtuk a kvibli elírást – ebbe kicsit belepirul a füle is, de na, tényleg nem mondta, hogy semmit se tud, csak azt, ami tudott. - Ő és a jelenlegi igazgató, meg akinek kell, tudja, mi vagyok. Szedem a főzetet, iszom, mindegy. Nem vagyok...  veszélyes senkire. Engedéllyel vagyok ott, ha tudom, elhoztam volna...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Nem tudja hova tenni a férfi hirtelen indulatját, amely kicsit kikukucskált a réseken, miután a részletek helyrebillentek. Noha ez most aztán végképp nem volt szándékos, érdekes, hogy az itteni bürokrácia sem hibamentes, tessék, hiába mágia vagy okos, mindenes számítógépek, az igazság akkor derül ki, ha valaki maga mondja el. Nagy dolog, lenne, meg az is, valahol érti, hogy aki ezzel akar dolgozni, annak fontos lett volna legalább neki is azt mutatni, hogy minden tökéletes. Mert a nyitás is az, ezek után nem tudja miben reménykedjen, de majd elválik. A többi részlet, apróság, amely akaratlanul zavarja meg a másikat, legalább nem észlelhető, ha így is feszeng, úgy csak olaj lenne a tűzre. Tenyere nyirkos, pulzusa kicsit magasabb, el is felejtette szinte az ilyen irodák és párbeszédek varázslatos mivoltát. De nem is hiányzott neki, ha lehetne őszinte. Szerinte, most jön rá a másik, hogy neki se. Csak ne bukjon ki a sodrából, mint egy múltbeli alak, akinek ugyan még gyűrtebb volt a fizimiskája, de még ennyi türelmet sem gyakorolt vele szemben. Unszimpátiája kölcsönös volt, bár most megmondva se lenne jobb, hiszen akkor is az volt a bűne csupán, hogy varázstalan kívülálló.
- Mit hogyan? Legutóbb a rendelőben kaptam, egy reggelen. Nem igen emlékszem mindenre – nem kezd bele, hogy akkor marta meg a kicsi, hogy ki volt bukva és a többi, rá még a kórság, nagyon úgy néz ki, hogy semmit nem közöltek vele. Hát, lehet nem lenne jó folytatás, ha azt tárná fel, hogy nincs semmi gond, de azért egyszer „összekaptak” a farkasok. Egyelőre erről hallgat. Ahogy minden más is, a kényelmetlen csendben csak saját levegővételét figyeli és ficereg a székben. Amilyen kényelmes volt elsőre, most úgy nyomja mindenét, szinte érzi, hogy szálkák mennek a bőrébe, mélyre. Egyre feszültebb.
Végül csak moccan, azt hitte végképp kiakasztotta a ténnyel és hangja csendül fel. Bólint egyet, hiszen valóban, lehet annak hívni azt, hogy egy alapkövetelményt kértek tőle, amire képességei szerint hirtelen és kapkodva készült fel. Ugyan még a másik helyen bele-belekóstolt, amolyan, mi vár rá ebben a világban szinten, de végül itt lett teljes a kép.
- Írnom kellett egy alapvizsga feladatsort, csak a gyakorlat nélkül, amely engem érinthet – mert nyilván nem kérdezték milyen átokra mi kell, sem olyan mélyre menni a történelmi dolgokban, hogy belefullad, de nehéz volt és nem is lett a legjobb, de elég volt mégis. Most már ügyesebb lenne, de nem mazoista, hogy ismét kikérje. Követi tekintetét a pergamen felé, majd enyhén elnyílt ajkaival figyeli, ahogy szavait tünteti el onnan. Mi a...
- Hű. Ez legális? – rendőrségi ügye sem volt, ahol vallania kellett, pedig anyja akkoriban mindig mondta, ha nem komolyodik, az lesz, de hát, az ég se akarta, más baja azonban annál inkább. Nem tudja, hogy megköszönje vagy épp tartson ettől a dologtól így csendben marad és ismét az ujjait bámulja. Ezt ő tudja, miért tette, bár maga a minisztérium tud a mivoltáról és tartózkodási helyéről is, lajstromba van véve minden IS.
- Egyáltalán nem. Az... incidensig nem tudtam a mágiáról többet, mint azok, akiknek Rodolfo meg Houdini neve ismerős – hogy is derül ki? Ja igen. Lettek volna jelek, de neki nem. Rendes, mágiamentes iskolák és élet. Még a családfában se találtak senkit, opció volt ugyanis, hogy ha lettek volna, oda kerülhetett volna a felépülés után.
- Ajánlottak szakokat, amikhez nem kell semmi. Botanikusnak tanulok, amihez pálca kell, annak közelébe se megyek, illetve be-bejárok bájitaltant tanulni. Azt mondták, volt már kvibli, akinek sikerült szakot végeznie, ő volt a példa. Vagy hogy érti a kérdést? – mert azt lehet sokféle képpen. Iskolakörök, van tisztsége is, ajaj, nagyon bele van ásva az ottani életbe. Lehet most bukik mindent...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Fogalma sincs, mit kellene ezzel a helyzettel kezdenie, azon kívül, hogy szépen feldolgozva lép tovább. Azért mégsem olyan egyszerű az, valahol benne van az emberben a sokk, még kicsit később is, miután minden más távozik. Lehet, hogy neki is egy nagy alvás hiányzik már csak, mély, talán álomtalan, aztán utána minden mehet tovább, ahogy eddig. Nem fog, még ha ez nem lesz akkora trauma, mint a januári, vagy az évekkel ezelőtti események. Mindegy. Kezét leereszti, miután borostás arcát kellően átdörzsölte, ölébe ejti azt, a másik had lógjon, elvégre, még mindig érezni rajta a szagos kenőcsöt, vagy már az orrába itta bele magát és sosem szabadul. A tipikus orvosi szobák illata vegyül mellé, mintha most más nem is létezne. Furcsa egyveleg, az egész, amit érez és amely miatt lehunyja picit ő is a szemeit, hátha itt ülve is el tud aludni, legalább egy órácskára, mielőtt valaki megtalálva felrázza, hogy akkor mehet isten hírével. Vagy fogalma sincs már, mit akarnak, lehet, hogy el is felejtették, hogy itt van és majd kering, mint valami kísértet, bár ezt elveti, akkor majd megoldja magának, addig kutat valakit, ameddig okossá nem teszi és segíti vissza az iskolába, vagy haza. Oda vágyik most, be a takaró alá, de előbb egy nagy zuhany, olyan, ami végül már eláztatja odabent is és lemos mindent, ami ma kicsit csorbult, legfőképp az idegeit. Talán tényleg elaludt, vagy csak elindult afelé és az a furcsa, köztes állapot kerítette hatalmába, hogy még a feje is kissé előrebukott vagy ő maga kezdett el zuhanni, sosem lehet ilyenkor tudni. Lába rándul egy aprót, mintha görcs vagy más kínozná, a zuhanó álom vége, amikor kirángatja magát belőle. Fejét felkapva ébred meg, vagy csak tér vissza a valóságba, mert hangokat hall. Lehet, hogy bejött valaki, szemét megdörgölve viszont hamar leesik neki, hogy csak ők vannak itt és ő is ébren. Pislogva mered rá kicsit, hogy aztán második kérdésére ő is a cserép felé nézzen és halkan elnevesse magát. Oké, tényleg felébredt.
- Szép öhm... mondjuk azt, hogy reggelt – kezdi, mert az „üdv az élők sorában ismét” túl morbid és nem is releváns, szóval elhessegeti, mielőtt ki is mászik ajkain és szavak lesznek belőle. Kicsit ficereg a széken, feljebb tornázza magát, hiszen észre sem vette, hogy mennyire szétcsúszott, elfolyt, kicsit tényleg kidőlhetett. Nem csoda, bár nem érzi, hogy fáradt, az események sorozata és ténye szellemileg merítette ki jobban, mint várta.
- Igen, az én művem. Azt hittem, kicsit komfortosabb így, de ja... a tényen nem változtat, hogy milyen ez a szoba – húzza el kicsit a száját. Virág ide vagy oda, mikor annak idején áthozták ide, egy dzsungelnyi cserép sem javított volna a helyzeten. De mindenki más, visszapillant rá, még kicsit kába, kicsit lassú, de türelem kell és ő az. Aprót sóhajt, amint felismeri, hol nincsenek. Igen. Az ott kevés volt, röpke pillanat csupán, hogy ott voltak és már mentek is tovább, muszáj volt.
- Nem, nem az iskolában vagyunk – nem akarja sokkolni, óvatosan intézi hozzá a szavakat, mert nem tudja, mennyire emlékszik. Idő kell. - A Fővárosi Ispotályban, pontosabban. Biztosan jönni fog majd valaki, aki okosabb mint én, csak beültem ide, hogy lássam, hogy vagy. Hagylak pihenni, arra most szükség lesz – mosolyodik el, nem fogja faggatni, sem vallatni, azt majd... biztosan mások, akiknek kell. - Szükséged van valamire? Inni, vagy szólni valakinek? - teszi fel az egyszerű kérdéseket, amiben tényleg tud segíteni.