Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

- Áhh, mint a izé, forrás fölé a fürdőt. Értem. Bocs ha értetlen vagyok, én tényleg túl mugli vagyok ezekhez, szó szerint. Mágiamentes vagyok, nehezen fogom fel így is az illúzió dolgot – bólogat, hogy ezért volt nehéz maga ez a fás megoldás is, meg úgy minden, ami épp szembejön. Pedig hallott cifrákat, hogy van egy terem tele vízzel és ki sem jön, vagy ahol ha valamire gondol, vagy érez, megelevenedik. Fürödni szeret, no de eleven akármiket a fejéből nem, így azt a helyet tiltólistára tette nagyon gyorsan. Reméli, sosem nyit be oda. És azt se szeretné, ha feszült lenne a másik a téma említése miatt, így a vidámkodás helyett arca úgymond megértő lesz, rámosolyog. Mintha fordult volna a kocka kicsit és most az jön, hogy nem őt kell biztatni és nyugtatni a könyvek között, hanem a másikat a változásról. Ujjaival a füvet babrája, majd egy nyuszibundát, amely engedi is, egész kézhez vannak szokva de nyilván nem ők az egyetlenek, akik itt hesszelnek velük.
- Igen, ez nagy – bólint egy aprót. - Én totál csendes és szeparált helyen éltem sokáig, mielőtt idejöttem volna. Úgy álltam ott az állomáson, hogy ha valaki lát, azt hiszi, menten elsírom magam a látványtól. Nagyon sokáig nemhogy szomszédom, de nagyon senki se volt. Szóval, teljes mértékben megértelek, hogy nehezen meg és ijesztő. Van az a pont amikor elkerülhetetlen, én egy ponton majdnem fel is adtam, hogy nem megy ez nekem. Voltam olyan barom, hogy a munka mellett beiratkoztam egy iskolába, rakat ember közé és hát igen. Így, hogy túl vagyok ezeken, jobb, bár még mindig nem bírom a tömeget, de az már más – legyint egyet. Nem is azért mondja, mert sztorizni akar magáról, hanem hátha az nyugtató dolog, hogy megy ez, csak idővel, kell egy kicsi idő mindennek, hogy berögzüljön, hogy elfogadja. Mert nehéz, és ő ezt teljes mértékben megéli, majdnem minden nap érzi.
- A Macskabagoly végén, belógunk az erdőbe szinte. Ironikus választás, nem az én érdemem – és nem is miatta, de attól még nem lehet elmenni a tény mellett, hogy neki aztán mennyire kényelmesebb így. - Az egy nyugalmas utca, nem tudom hol nézelődsz – nincsenek szomszédaik úgymond, így oda nehezen tudna mondjuk oda és nem is ő dönt ugye. Majd elválik, az ajánlata él, hogy egyszer majd beállít a letakart jénaival és benne a finomsággal. Mert az a legjobb, pakolás helyett főzni nem a legjobb dolog, meg a filmekben is minden így van, ő meg onnan tanul mindent kábé. Jó béna. Ahogy abban is, hogy összerakja a puzzle darabkáit. Utólag már mindegy alapon esik le neki, végtére is ő hallott már róla, csak arca nem volt, most pedig aztán bőven van. Kicsit lehajtja a fejét, hogy megrázza a fejét.
- Nem ezen múlt, én vagyok gyagyás – emeli meg, tekintetét visszaemelve rá. Ilyenre nem figyelni, de tény, a feje mostanság mindennel tele, káosz van ott, rendet kellene tenni. Csak nehéz.
- A francokat. Elsőre tolt egy szóviccet, meg másodikra is, csak nekem nem esett le. A fejem nagyjából... ilyen volt – idézi fel a ledöbbent arcát és imitálja is, persze, nem olyan mint akkor, de... elmegy. - De bedobta, csak frászt kaptam, mert mindezt kaja közben. Nem nyűgöztem le, sőt, lelomboztam. Szegény, pedig amúgy vicces lett volna csak érted... Mindegy is. Annyira nem vészes, csak nagyon más, mint én. Nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ezerkettedik olvasatra sem szerepel más a nyamvadt papíron, mint az a szó, amelytől gyomra ezerharmadszorra is görcsbe rándul. A papír már gyűrött és nem azért, mert gombócba tekerte első olvasatra, hanem mert folyamatosan elővéve és szorongatva már más állapotot nem bír felvenni. Nem most vette át, nem most nyitotta ki elsőre, de az az igazság, sokáig halogatta. Volt dolga is, mint az év vége, a kirándulás, minden más, de időben kézbe vette, mert a hűtőre mágnesezte, csak...  Oké, őszinte lesz. Először is megijedt tőle, oda száműzte, hogy maradjon agya minden másra, eltelt az idő, az ő agya nagyon máson volt aztán, amikor pedig ismét szembetalálta magát vele, ugyanúgy nézett rá, mint elsőre. Minek és miért? Eszébe jutott elsőre Zina, hogy lehet miatta akarnak bármit is, a történtek miatt, vagy hogy valamit mégsem vett észre, vagy meggondolták magukat, muglinak itt nincs helye alapon. A boríték feltépve, sosem tudott szépen levelet nyitni, de most különös kegyetlenséggel járt el. És akkor olvasta először. A pánik azóta tart, nem nagyon beszélt róla, mert erről nem is akar, ha kicsapják, akkor azért, ha meg nem, akkor feleslegesen parádézott. Emlékeztetőt állított, hogy biztos ne felejtse el, de ezt sosem tudná. Egy pillanatra sem. Nem szereti a pánikot, se most nagyon élte és megint elkövette azt a hibát, hogy eltemette magában a rosszat és még nagyobb gubanc lett belőle. Van, ami nem változik.
Nem aludt sokat, ez talán szeme alatti halovány karikáin is meglátszik. Agya pörgött, izgult és leginkább maradt volna a takaró alatt, de indulni kellett. Végül csak beszélt róla, pár szóval, hogy biztos valami hülyeség és meg kell jelennie, jobb túl lenni rajta, de ez inkább magának volt egy utolsó próbálkozás a nyugalomra. Felöltözött, arca is sima, nézzen már ki komolyan – meg vagy 10 évvel fiatalabbnak – elpakolt mindent, az iratait, az utolsó szem bátorságát és elindult. Borult volt, esernyője nincs és pár percig úgy tűnt, meg is ússza, ha szedi a lábait. De hinni a templomban kell, és szerencsére a bőrkabát nem ázik át, de igen kellemetlen, ahogy tarkójáról a hátára csurdogál egy-egy csepp. Remek. Ázott veréb lesz a hivatalban, el se kell kezdeni, tökéletesen jellemzi majd. Még egy nagy levegő, kettő, utóbbi annak, hogy bent száraz és kellemes minden, miközben próbálja lerázni magáról az esőcseppeket. A kabátot levéve, karjára akasztja, minden más kéznél, indulhat minden. Elviekben késni sem késett, ettől rettegett, hogy még ideveszi azt is, hogy az órát sem ismeri és kész. Nagy levegőt vesz, vérnyomása bizonyára az egekben, gyomra, hát az üres, semmit sem mert reggelire és nem is ment le. Mintha a halálsoron lépkedne, olyan elérni az irodát és végül kopogni rajta, izzadó tenyerét a kilincsre simítva nyit be, mielőtt észrevenné magát, hogy nem is várt semmit sem. Tényleg túl akar már lenni rajta.
- Hahó, jó napot – les be, vizes tincseit hátrasimította, bátortalan hangja pedig aztán minden, csak nem azt igazolja, hogy vén mint az országút ide. Kapcsol persze, hogy azért illett volna választ is várni és elszégyellve magát, egyelőre nem mozdul beljebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Ahhoz képest, hogy elkerülte ezt a találkozást, hogy aztán mégis belement és beszélgettek, minden a feje tetejére állt. Nem kell ezt féltétlen rossznak értelmezni, még ha amúgy meg is lepi. Nagyon. De nem ad ennek már szót, hiszen nem is tudna. Azt hitte, hogy a sérülések, a személye mind-mind negatív példák és hátrányok tömkelege lesz, hogy majd legyintenek, ráhagyják, hogy olyan, amilyen, az érzékenyebbek majd jajongnak és megpróbálnak segíteni és a többi. Hogy ez majd visszaveti, kevesek értik meg, ő is keveseket ér majd el, de kényelmes lesz és nem hadakozik. Hogy nem is veszik talán észre igazán, majd ő lesz a fura srác a sok közül. És ezzel szöges ellentétben emelik ki, figyelnek a hibákra, arra, hogy ő a legtöbb rosszról tudja, milyen. Tudja milyen ha nagyon fáj, ha még a levegő mozgása is idegőrlő, ha a fáradtság olyan, amely nem csak sötét karikákat fest szeme alá, hanem mély árkokat, a karban nincs emelésnyi erő. Ha tudja, mi a rossz, mi a hadakozás és mi a harc, mert ha most nem is, akkor megtette. Muszáj volt, még ha el is engedte egy pillanatra. És legfőképp tudja, milyen egyedül. Még akkor is, amikor vannak körülötte, beszélnek hozzá, kérdeznek tőle. Mert a titkok, a történések ezt hozták magukkal, csendes, társas magányt, amiben leült más mellé és ott volt, de mégsem. Mert ismernek egy felet, egy részt belőle és mégsem a teljeset. Hogy tudja, miről beszélt, beszél a másik és nem azt a sajnálatot érzi, nem azt a pillantást adja, mint mindenki. Hanem megértést, bólintást, olyasmit, amit ő sem képzelt ugyan, de érzi, hogy jóleső a másiknak. Hogy kilépett az árnyékból, felállt és egyenesen hozzá sétált a tömegben, hogy ott lehessen és figyeljen rá. Lehet, hogy amik történtek, amiket mondott és vallott a mágia miatt történtek, de csak könnyítette az utat. Lehet, hogy az még mindig nem tetszik neki és morogna, de megtörtént, olyan, amelyet már nem lehet megváltoztatni és amely, mint sok más dolog, nem rajta múlt, mások döntötték el, de könnyebb és jobb megoldásokat, helyzeteket szült. Hogy nem tudja, mi lesz és mi nem, de akkor, ha már kimondta, nem hátrál meg. Talán szavai bizonytalanok, bénák, elhatározásai általánosságban biztosak, csak nehezen jönnek elő. Nehezebben. Sok mindent nem tud és bizonyára nem is fog, mert nem vallatni akarja, kikérdezni, a lényeg elég, ő is annyit adott, minden más meg csak, van. Nem jött fel, nem jött még fel és lehetségesen nem is fog. Semmit sem tud, mert az események megint másfelé pörögnek, megint nem ő a határozott és irányító, csak ismét hagyja magát elsodródni. Ezért nem tervez, ezért spontán sokszor és tűnik szétszórtnak, de kezdi megtanulni, hogy az eseményeket nem egyedül irányítja, már nem és lehetetlen kiszámolni. Ő képtelen rá.
Legalább magát próbálja meg itt tartani, bár nehezebb úgy, ha ajkain csügg a másik, mozdulnak az övéi is, keresik és kóstolnak. Nehéz minden ilyenkor, de igyekszik. De mire is? Jó kérdés. Aprót szusszan, majd mélyet sóhajt, feje mozdul, el tőle és engedve a húzásnak dől vele. Aprókat pislogva néz körbe, még mindig ott vannak, ahol, még mindig a folyosó falának dőlve rezdül meg az apró csókokra nyaka bőrén. Az érzékeny pontra sóhajt fel és válik mindene libabőrössé, ahogy eddig szorongatta az anyagot, most úgy engedi el és simulnak ujjai a vállára, szemeit ismét lehunyva felejti el, hol van. Mert a zavar jön, a zavar megint vele van, gyomra aprókat rándul, vagy csak úgy érzi, elönti bőrét az ajkai érintése, az apró csókok. Sajátjait mosolyra húzza, elengedi magát, ahogy ujjait is egy pillanatra, majd ismét, amikor elhúzza onnan. Hamar utat talál felsője alá, a bőre feszül és szusszanva tolja ki egy kicsit, aprót csak mellkasát, hogy jobban simulhasson az ujjai alá. A sebhelyeihez ér, oda, ahova viszolyogva gondol és undorral, amit nem akarna sosem más által érintetni. Most ott van, végigköveti, szisszen, mintha neki is fájna, pedig ő nem érez semmit, csakhogy égni kezd kissé, bizseregni. De semmi más. Nem mozdul, nem borul úgy libabőrbe, mint minden más. Sóhajtva hajtja le kissé a fejét, mert tapintásra is érezni, mi tombolt abban a fenevadban. Mi árat fizetett az életért. Elgondolkodott már elégszer, hogy mi lett volna a jobb, ha ott meghal, vagy ha ezzel él. Sokat gondolkodott rajta. Most már halad az élet felé, a válasz egészen kész van. Csak a mély és sötét pillanatokban tér csak vissza. Elmereng, ahogy a kérdés felhangzik, vállát kezdi cirógatni, most ismét aprónak és semminek érzi magát. Fejét dönti végül a falnak, tekintete a plafonnal szegeződik. Feltódulnak benne az emlékek, mert olyan ritkán kérdeznek tőle ilyet, hogy soha. De mindig emlékszik. Kicsit mélyebb levegőt vesz.
- Idén lesz a hetedik év. De mindig úgy érzem, hogy csak tavaly, tegnap, vagy néha, hogy sosem – hangja halk, kissé fátyolos. Nem tudni, hogy az előbbiek miatt kába még, vagy ez már új. Nem tudja, hogy jól esik neki a kérdés, vagy fájó. Hisz aki tette, annak a dolga volt, neki viszont nem. Lassan öleli át mind a két kezével, eltávolodva egy kicsit a faltól, de hagyva, hogy kezének maradjon helye is.
- Közel sem olyan, mint beleszületni, tudom. Sejtelmem sincs, az milyen. Én előtte nem voltam semmi sem – kapaszkodik karjaival belé, lágyan körözgetve ujjával a hátán. Ő csak áldozat, egy ideje. De mint mondta, figyel, nem magára, nem a farkasra. Figyel.
- Bántottak érte valaha? - oda és vissza, apró kérdések. Tudja, hogy a gyerekek milyenek, felnőni valami mással milyen. Vagy akár a felnőttek. Az emberek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő