Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mondják hát, de azok olyanok is, ő meg nem, hát azért tényleg nem annyira katasztrófa, lehet, illene lecsippenteni már a hajából egy keveset és sűrűbben fogni a borotvát, de na. Nem veszélyes ez. Vagyis a helyzet de, ő meg nem.
- Aha. De nem, nem így. Nincs az iskolában – tudomása szerint, hiszen már nem ide jár. Múltkor is az iskola kapujában futottak össze, szóval, nem, nincs itt, még ha ennyire körbe is néz. Hozzá van közel, mint lakótárs, egy ajtó nem választ el attól senkit, ha idegben van és nyakat kell tekerni. Már csak saját tapasztalat, bár nem rúgott ajtót senkire, de képes lett volna rá annak idején. Így inkább tisztázni kezdi a saját dolgait, a helyzetét, úgy a legkönnyebb, ha kicsit kitálal és akkor már legalább a perverz része alól mentesül kicsit, vagy nagyon, ez a lány döntése. Lehet, mégis túl sokat mondott?
- Oooké – akad meg, lehet még kiegészítette volna, de nem, csendben marad és vár. Pislogva figyeli kicsit, ahogy vélhetően kicsit kusza szavait is kibogozza, lehet, hogy nem volt teljesen egyértelmű abban, amit akart mondani és ahogy, de mivel meglepte, megesik. Nem tudja eldönteni, hogy haragra, hisztire vagy épp megértésre számítson, így egy kicsit mindenből is felkészíti magát, lesz ami lesz alapon, úgy a könnyebb.
Mégsem.
- Elhalálozó? Ó jaj, erre semmi szükség nincs! Nem is az, hogy mit csinálsz, hanem hogy inkább... hogy vagy, meg ilyenek. Tudod, aggódik, mint minden testvér és nem, nem ve... Mi? - rökönyödik meg, ahogy elrugaszkodik szinte, át az asztalon, és mire kettőt szólhatna, a puha ajkakat érzi sajátján és már ott sincs. Mered rá, úgy, ahogy volt, a szék háttámlájának préselt háttal és őszintén, nem így gondolta volna, hogy annyi év után, majd pont ebben a helyzetben és pont ő fog az ajkaihoz érni. És basszus...
- Jó, ez... baromira meglepett – köhint egyet, nem hal bele, tény és amúgy is, ez inkább amolyan „csakazértis” dolog, a nők értik ezt, nagyon. Még valamikor a kréta korban, hasonlót átélt, csak hát... kicsit komolyabban beleélte magát. Az másik ember volt.
- Nem játszom ilyet, hé – kicsit talán még fel is háborodik. A tudat mellett, hogy ha belemegy, ha mondjuk akár egy igazi csókba is, mehet az utcára, de előtte még biztos felkoncolják. Nem, amúgy sem ilyen, de csak a gondolat. Már fut a hátán a (h)ideg.
- A műsort én kapnám, a fejemre. Ne, nem kéne. Amúgy is, nem ő vett rá, mint ahogy akartam mondani. Beszéltünk rólad és mivel én itt vagyok, felajánlottam. Mivel vele élek, kapóra jött. Neki is kényelmes, neked is, ennyi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Megérthető, fordított esetben lehet neki sem tetszene, de hát ahhoz már elég vén, hogy ne kelljen utána figyelő szemeket küldeni, most már hivatalosan sem, még ha azt a részét megszokta, sőt, be nem vallja, de kicsit még hiányolja is. Persze, menni kell néha, hogy merre és hogy áll, vagy épp a karkötőt, ha érdekel bárkit is, kezdi úgy érezni, hogy annyi év után meglazult a póráz és elengedték. Csak épp nem mindenbe lett bevezetve, így most aztán botladozik, de menetel. Valamerre. Kiderül, hogy hol lesz a vége és reméli, nem valami puha falú szobában.
De persze, a lánynak nem kellemes. Kinek lenne az. Nem botrányos, amit eddig látott, semmi olyat nem tesz, amit a korabeliek ne tennének, talán még kevesebbet is. Elvonatkoztat attól, hogy mit mondott még, hogy hogyan is van és amúgy is, úgy néz rá, mint bárki másra. Nincs tekintetében mély szomorúság, vagy akármi, tudja, nagyon jól tudja, mennyire zavaró, ha valaki úgy néz rá, mint aki már... mindegy.
Persze, azért van benne meglepettség, sőt, bőven, miután ajkaival is találkozik és most ezt a gondolatot kell megtanulni nagyon, nagyon mélyre ásni, mert Denis a fejébe lát és nem, nem akarja tudni, hogy friss lakótársa mit tenne, ha hazamegy, elkezd valamiről beszélni és közben ez bukkan fel a fejében, miközben amúgy totálisan úgy kezeli, hogy csak megtörtént. Nem néz ferde szemmel, nem néz sehogy, csak bambán. Majd sóhajt.
- Persze, már csak azért is megtetted, hogy felbosszantsd. Így nem ő halálozik el, hanem én – fájdalmas képet vág, talán reméli, hogy ha meghallgatja, vagy kinézi, hogy hogyan is történt, az enyhítő körülmény. Megrázza a fejét. Ő nem haragszik, nem szomorú, csak nehezen kezeli a helyzetet. Mint mindegyiket persze. Nem készült fel arra, hogy testvérek között áll, hogy egyre több arc kúszik be piciny életterébe. Semmire sem és egyelőre kényelmetlenül érzi magát. A széken is mocorog, feszeng, akaratlanul piszkálja a könyv borítóját. Most mit kéne tennie? Ebből kéne könyvet keresnie...
- Semmit – tér vissza a valóságba, hát akkor próbálkozik magától. Még barátságos arcot is varázsol, nem olyat, aki legszívesebben kifutna innen. - Nekem is van húgom, láttam, hogy aggódik, az ilyen apró dolog meg csak jó, nyugalmasabb. Nem besúgó vagyok, csak akkor terveztem szólni, ha valami gázos és én nem tudom megoldani. Minden más nem tartozik rám, hát tudom mi az a magánszféra – menti a menthetőt, kikerülve, hogy miket tud még, vagyis csak épp eleget és kész. Könnyebb így, talán kicsit megnyugszik, mert nem akarta felidegesíteni. Ehh. De nehéz ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Ott? Te ott? Minek? - lepődik meg. Nagyon. Ha megveszik, rohadtul ne legyen ott senki se, még az ellensége se, ha lenne. Nem. Fejét rázza. - Dehogy, senki. Csak valami ügyes... mit tudom én, vadász. És így a legjobb – ezzel ő pontot tesz a végére. Nem, azon a napon baromira nincs senki a közelében, erről tesz, ahogy tett és tenni fog mindig is. Nem is engedi tovább húzni, ha mégis úgy akarna tenni, kezét emeli, hogy elég és ne tovább. Amiben biztos, az az, hogy ez az ő dolga és oldja meg, ahogy kell. Ha egyszer szarul sül el a bájital, az meg... főleg. Bahh. Most ezen kattog és a végén még felhúzza magát, kellett ez neki mára? Nem. De már kihúzták belőle a lényeget, csalással, de ki és ezen már nem lehet változtatni. Nem tud kiszedni emlékeket és dolgokat senki fejéből, pedig... szívesen tenné. Talán most jobban, mint illene. Saját magából nem beszél próféta, de semmi más sem, csak a saját hülyesége, más szerencsére okosabb vagy tapasztaltabb, könnyebb hagyni, hogy beszéljen és érvényesüljön, ameddig ő hallgat, bólogat, vagy csak a saját nyelvét rágva emészti meg a hallottakat és oldja meg a maga módján. Ez bevett rendszer és tény, hogy eddig nem beszélgetett egy vendéggel sem többet, mint kellene, és most megint új helyzet, amit tudnia kellene, csak nem fog öt perc alatt, akkor sem, ha vért izzad. Szusszanva dől hátra inkább, biccent arra, hogy helyesel és hát igazat ad. Nem tud többet, nem is akar. De másnak is szar, lehet szar, még ha mindig a saját bajával törődik, akkor sem süket, bár könnyeket nem ejtett senkiért, még saját magáért sem, figyelve emelkedik meg a szemöldöke. Hogy eleve mik vannak és hogy mennyire lehet ezen még csavarni a szar felé. Szisszen egyet, a mondat utolsó tagjára főleg, tény, az élet semerre sem egyszerűbb, a baj könnyen jön. Azt is tudja, hogy ha nem szedték volna össze, talán ő is megrágott volna valaki mást és mivel ha ebbe nem kerül bele, nincs a bájital sem, akkor főleg. Kicsi a világ és erre sem egyszerűbb. Ezt is jó ha majd megtanulja.
- Hát... szurkolok, hogy ne és a kellemetlen körök is elmaradnak – a minisztérium nyomása szar dolog, még ha nem fenyegették őt, csak tanácsokat meg minden szutykot osztottak, akkor is, a tekintetek néha elegek voltak. Mert nem olyan kellemes ez, sem az, sem semmi, ahogy a majdnem gyilkosság sem. De nem ül fel a dologra, semmi köze hozzá és persze tudja, a kellemetlen emlékeket felhúzni nem az ő feladata, bár úgy érzi, mintha csak azt közölte volna, hogy el volt törve a karja és leverte a gipszes kezével a vázát. Fura. Az egész az, bár az is elég erős kijelentés, hogy van ilyen. Van csak... hát nem minden napos. Félszeg mosoly, erre ő már bőven nem tud mit mondani, nincs illedelmes szava. Ehh. Kicsit örül is, hogy saját magára terelődik a szó.
- Elkaptál, ha nem vagyok itt, akkor meg nem. Ehh. Amúgy ja, vágom, az első volt amit közöltek, hogy ez végleges. Van ilyen – lopja el a zárómondatot, mintha olyan fontos lenne, hogy így és lezárja egyáltalán. Semmi sem az, ameddig ki nem mondja.
- Mondanám, hogy én sem tudok sokat, de akkor hazudnék – von vállat, hiszen ez tény, akaratlanul tud többet és válik ezzel majd a válaszadóvá, már ha akarja, vagy épp nem, csak... megtörténik. Fogalma sincs, hiszen az előbbi is csak megtörtént és viselnie kell. Vagy nem. Elvégre, nem köteles semmire sem, szóval, probléma már nincs.
- Wales? Egy kicsit irigyellek – még ha amúgy nem is szeret utazni, meg hát, nem is teszi, meg... mindegy is. Wales-t is csak képekről látta, a világ nagy részét onnan látta, ez már csak olyan megszokott dolog. A környezetváltozás most is megvolt, nem panaszkodhat igazából, még ha amúgy meg is teszi kicsit. Csendben.
- Akkor csak nyaralni, vágom – bólint egyet, hát nem tudja, hogy mi lesz vagy épp mi nem. Azt már nem kell közölnie vele, amúgy is göngyölödik előre minden téma, lassan kapkodnia kell a fejét, nem szokott ilyesmihez, követni sem lesz képes lassan, jó, hát nem meglepő, hogy kettejük közül nem ő a beszédes. Harap is, rág is egyet, az asztalra könyökölve bólogat, hogy oké, ezzel a hasonlattal sokkal előrébb van, mint bármilyen magyarázattal írná körbe. Vagy könnyebb felfogni, miképp is működnek a dolgok. Vagy mi. Mindenre lesz vajon hülye hasonlata? Erre kíváncsi.
- Ööö oké – nem érti, mitől, de marasztalni bizonyára nem ő fogja, elvégre, nem is miatta jött. Nyel egy nagyot, hogy eltüntesse a falatot a szájából.
- Ez kicsit fenyegetően hangzik, de oké? - fogalma sincs, mennyire oké, hát talán mégse keresi meg? Ez elválik, tervei szerint nem változtat helyszínt, gyakorlatilag lehet egy ilyen szólás után illene elgondolkodnia, hogy... messzebb megy. Mindegy is. Elválik. Ereszt azért valami barátságosabb mosolyfélét, de hogy ez beleegyezés? Nehezen értelmezhető.
- Hello, hello – pillant utána, majd aztán visszanéz és elfogyasztja a megkezdett szeletet legalább. A többit majd elcsomagolja, van rá ideje, össze is pakolászik hamarost, hogy aztán a kis felkavarodott gondolataival szépen visszamásszon a műszakjába, ha még eddig nem lett kinézve, majd most. Remek. Fura ez a nap. Fura minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Ő nem vár senkire sem, így nem türelmetlen, elácsorog bármeddig igazából vagyis majd valamikor illene megindulni a dolgára is, de az annyira nincs időhöz kötve még, így nem toporog, ellenben a másiknak fontos lenne, de az időt és a lányt nem tudja megsürgetni, ha bemenne és megkeresné, hogy kitessékelje, az még kellemetlenebb lenne mindenkinek is. Szóval... ez van? Egyelőre eldumálnak, amivel gond sincs, szóval kivételesen nem menekül, újabb mérföldkő meg ilyesmi? Fogalma sincs, még a végén tényleg az lesz, hogy elmondhatja, van egy haverja. Vagy már mondhatja? Hogy megy ez amúgy? Vissza kéne emlékeznie. Lehet már benne van a dologban, csak nem veszi észre, meglehet. Manapság már minden.
- Ahh, ez nagyon kedves gesztus. Köszönöm – bólogat is mellé, meghatott arcot igyekszik vágni, de nevet ő is a végén, hát ha ő lenne az az erő, amely megsürgeti a tanulmányai elvégzésére, igen érdekes lenne, jó móka vagy... akármi. Abbahagyva a rötyögést, nagy levegőt vesz, oldala kicsit szúr, kellemes. Meg is masszírozza, miközben a másik rágyújt, elnéz a kijárat felé, mintha ritkulna tömeg kicsit, vagy csak eloszlott az, amelyik elsőként tört ki és azért látja ennyire gyérnek. Nem figyelt oda, már akkor sem, amikor még a tömeg része volt, ez ilyen. Mert mindig abban megbújni a legkényelmesebb, de a legjobb, ha a tömeg kicsi. Nagyon kicsi. Idekint meg egész kellemes.
- Nem tudom, az átlag életkor a mestertanoncok között nem épp velem egyezik meg, abból gondoltam. Ilyenkor általában jön az, hogy biztos sokat buktam. Ha nő lennék, legalább foghatnám zabigyerekre, de így... ehh – legyint nagyot, eddig még mondjuk nem volt konkrét kérdése arra, hogy miért csak most, akinek pedig volt, annak válaszolt, mert amúgy annak illendő volt elmondani mindent is, amit kellett. Ott nincs is kérdés, még nem hívták vissza, be, az irodába, hogy számoljon be. - Azt mondod senkit? Na majd meglátjuk – szerinte meg pont, hogy lesz, nem hozza azonban fel, nem akar még ennél is jobban paranoiásnak és aggodalmaskodó mocsoknak tűnni. Felőle aztán lehet bármi, nem mindenre kell válaszolnia, ugye? Csak a jó lelke...
- És tényleg jól hangzik, most mondd meg. Hát így már simán akarom. Ha nem is veszel el, a neved add már oda – cukkolja egy sort, egy kicsit, tény, bólogat is mellé, legyen szép neve, ha már élete kevésbé? Valami olyasmi. Vagy annyi sem. Mindegy. Jót mosolyog a dolgon, ez tény. - Na majd észben tartom, mennyire jó – pakolja el a dobozát és akkor csendben pöfékel az ég felé fújt füstfelhővel. Vannak esetek, amiket csak hagyni kell, hogy menjen, amire lehet nem is figyel, miközben történik. Majd később felfogja. Vagy nem. Kicsit még kavarcos, kicsit még zötyögős és olajozatlan. Még úgy érzi, hiába beszél a másikkal könnyedén, feszeng, valami módon nem engedi el és persze ez az ok saját maga. Ahogy kihajított egy egész társaságot annak idején, úgy zárta el a dolgokat magában és most nem tudja, hogy kell megint elővenni. Mennyire látszik vajon.
- A tömeg. Na meg én is. Ez majd elválik – engedi a dolgot, eddig is úgy van vele, hogy engedi és hagyja, hogy valami majd lesz, ha már belecsöppent. Tömeg, nem barátja és sosem akarja. A sok embert sem akarja többé. Keveset? Talán. Meglátja. Közben persze megérkezik, akit várt és így most már biztos, amit az elején próbált mondani; nincs semmi baj, csak lemaradt. Már jó, tényleg nem örült volna, ha más bizonyosodik be. Visszapillant Denis felé aztán, elmosolyodik. Aprót, de mosoly.
- Ugyan, semmiség. Nem az adósságért teszem – tényleg nem, és igazából nem is tudja, miért. De megteszi. Vagyis úgy van, hogy megpróbálja. Ebből lesz, ami lesz. - Huh. Oké, lakat marad a számon, rajtam nem múlik, hogy több rajongód legyen – nem tudja, ez mennyire igaz vagy épp az, hogy csak azt leplezze, hogy a rosszfiús külső ilyesmit takar. Nem az ő joga megítélni, a kinyújtott kezet elfogadva rázza meg azt, majd int utánuk és hagyja, hogy menjenek. Ő is megindul végül aztán, talán kicsit késik is, az órájára lesve realizálja ő is az időt. Hát, évek óta nem késett sehonnan, illik megejteni az elsőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Lábait kényelmesen nyújtja előre, így, hogy nem mozog, már azért kicsit belecsíp a hideg és megborzong. Vagy talán nagyon elbambult, megesik, mintha képes lenne egy pillanatra kiüríteni a fejét teljesen, semmibe simítani és csak létezni. De amúgy nem, csak képzelődik, hogy menten lesz valami plusz, ha már itt van, akkor ragadjon már rá valami olyan is, amelytől különleges lehet. Jó vicc, nem fog azért tárgyakat mozgatni, mert amúgy marha szépen ki tudja ejteni az igét. Varázsige. Annyira abszurd már maga ez a szó, hogy nem volt képes eddig kimondani sem hangosan, használt rá ezer szinonimát már, ha létezik annyi egyáltalán, nem számolta. Abszurd, mert a mesekönyvbe illik, vagy valami fantasyba, amit akkor olvas az ember, ha nem akar valóságot. De nem, ez itt valódi dolog, igazi és történik is valami, ha kimondják. Jobban ijesztő, mint valami mese.
Nyújtózkodva hamuz egyet, nem néz órát, nem emlékszik időre sem, mit beszéltek meg, mármint, hogy mennyi fér bele, estig várjon, vagy csak fél órát? Ráérni ráér, ez a biztos. Olvashatna is akár addig, de annyira nem túlbuzgó, érti ő, hogy ezek fontosak, de sosem volt az élen, az átlag felett, valahogy ha most onnan kell merítenie, amit abbahagyott, ez jön elő. Másik meg a bizonyítási vágy, amely kapar és azt mondja, igenis, előre. Nem tudja, melyik lesz erősebb, most inkább hamuz még egyet, ücsörög, az erdő felé bámulva veszik el kicsit a gondolatokban, érti ő, hogy közel a természet, de a saját bajából kiindulva, kicsit akkor is veszélyesnek tartja. Nem tudja az indokokat, nem olvasta el az iskola történetét sem, de a logikája azt mondaná, ott vannak a vadak és kijöhetnek. Vagy nem? Erre is van valami? Nem tudja. Lépések. Ezt tudja. Persze nincs szuper hallása, így időben fordul meg.
És még az is, akire várt. Kész szerencse. A csikket ledobva tapossa el, mintha lebukott volna vagy valami, a füstöt is ellegyezi, inkább mert nem illik ebbe belemásznia, de ha meg akarja korholni, hát tessék. Tény, ezt a szabályt nagyon, de nagyon szabadon kezeli. Cipője sarkával temeti be a nyomot végül és feltápászkodik a rönkről. Kicsit elgémberedett, lábán nyújt egyet.
- Dehogy késtél, én voltam valószínűleg korai. Fene se tudja. Az király, remélem én is jó cuccokat hoztam el – néz a táska felé, majd a sajátjára, amely már jóval szerényebb méretekkel rendelkezik. Vagy elhagyott valamit, vagy tényleg a másik gondolt jóval szélesebb skálán. Fene viszi, megoldja így is.
- Ahm... értem én, azt hiszem. Szabad föld meg üvegház közötti izé, meg hogy reagál más növényekre. De lehet csak álmodtam – nem alszik órán, de van, amikor csak pislog, mivel neki nincs öt éves, vagy több tapasztalata, amit mások az órákon szereztek meg. Most nyeli befele, jól halad, csak... kicsit nyikorog. - Ja ebben biztos vagyok, hogy megoldjuk. Azt már ne kérdezd mire, csak azt tudom, hogy itt nő a fák tövében, és öhm... Hát lehet én csesztem el. Nem biztos, hogy csapatmunka kell, de mondtam, hogy nem értek pár dolgot, szerintem ezt úgy vette, hogy valaki kísérgessen, mert nem tudom megoldani. Vagy mi. Szóval, bocs ha kolonc leszek. Ovis megoldás, de segíted a mágiátlan szaktársad? - bár talán az pont nem kell hozzá, fene tudja, lehet valóban olyan ökör, hogy így és tök véletlen kért valamit? - Na mindegy. Egyelőre azt lessük meg, mennyire bírják a fagyot ezek a vackok, aztán ha túléli, talán még le is arathatjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Szuper! - lelkendezik egy sort, bár tény, talán amúgy sem mászott volna másfele, csak bedugaszolta volna a másik fülét is és akkor lehetne ecsetet meg vödröt dobálni hozzá, hogy ha azt akarják, figyeljen. Mert talán nem is a munka kapcsolja ki, hanem mint sokszor, a muzsika és elbújva egy-egy szövegkörnyezet világába, már egész jól elmulattatja magát. Vagy valami olyasmi. Ez legalább nem a nyomasztóbb lista, nem fog komor arcot vágva megállni és létezni. Reméli. Fogalma sincs. Dolgozni jött ide, hogy aztán dolgozhasson itt, micsoda láncolat, mint valami dominó, hogy aztán végül minden flottul dőlhessen.
- Ugye? Már első pillanatra én akartam lenni a létrás ember – nem tiltakozik, majdnem azt is mondja, ez a férfimunka, de hát akkor meg degradál mindenki mást, aki nem férfi és a jó lelke még mindig nem engedi, szóval lenyeli a szöveget és hátrafordulva kapja ki a muzsikát és figyel az instrukciókra. Ó bakker, és tényleg. Meglátszik, mennyi szobát festett le, csak mímeli itt a szakembert, közben meg aztán ha a nyári konyhát festette utolsónak, lehet nagyot mond. Röhög egy sort saját magán és leereszti az ecsetet, lepakolja a vödör szélére, hogy ne csöpögjön össze mindent.
- Annyi színt pakoltak ki, hogy az teljesen kiment a fejemből. Alapozni is kéne, tudtam, hogy valami hiányzik – tudta a fenéket és csípőre tett kézzel nézi a falat. Na ez szakemberes. Hümmögve fordul a lány felé, majd a falra és mire kettőt kérdezhetne, át is színezi, csak épp más módon. Jó, így könnyű, tény, és elismerően bólogat. Megtette volna ő szívesen, de nem tudja, így hagyatkozik másokra.
- Köszi, így nem kell lekaparnom – hálás pillantás, aztán kérdő, amikor ujját emeli fel. Persze, érthető, kell fehér is, de mordul egyet. Halkan. - Jaj, szólj csak, ne cipekedj ennyit – csóválja a fejét és veszi át az egyik vödör terhét, majd letéve, egyszerűbb megoldást keresve a hengerért nyúl, elvégre, eleve ezzel kellett volna. Belemeríti, a felesleget lehúzva róla pedig már fel és alá fut a falon, immáron a kért színt húzva rá. De figyel, egyelőre a füles csak lóg a nyakában.
- Ihhh. Ez nem hangzik kellemesnek. Még ha azt mondanám, régi a hely és nincs rá figyelve... - néz körbe, fel a plafonra, a potyogás pedig marhára alapos volt, szinte már-már ebben van művészet, nem abban, hogy ezt akármilyen színre mázolják. Visszadönti a fejét és miközben megmeríti a hengert, szemöldöke feljebb csusszan, szkeptikus pillantással hallgatja a lány szavait, mert hát, neki tény, hogy minden érdekes, no de ez? Nem tudja mérlegelni.
- Hmm... - kocogtatja meg a nyelet, amit a kezében fog és közben újra nekiáll folytatni a munkát. - Nem tudom, nem hiszem, hogy Arie keze lenne a dologban, vagy... bárkié. Nem tudom, az épület sem tűnik elátkozottnak meg úgy igazából, csak nem így tiltakozik maga a... pizzázó. Mármint, tök hülyeség. De azt hiszem, azért a véletlent ki lehet zárni, mert az nem létezik – húz még egy csíkot, fel és le, majd elmereng. Aztán ki tudja, errefelé minden más, ha valahol vakolat potyog, rossz az alap. Elengedi egyik kezével a nyelet és tenyerével a még csupasz felületre tapogat.
- Ebben sincs semmi fura. Csak fal – aztán egyelőre ennyit tud hozzátenni. Az biztos, hogy a főnöke feje jobban fáj emiatt, mint neki, így nem fogja hangosan odakurjantani, mi a frászkarika történt mégis, hátha okosabb. Közben nyílik az ajtó, érdekes szavak töltik be a pillanatnyi csendet. Öööö. Ha a nő körbenéz, ez értetlen arcot tuti talán. Az övét.
- Szép napot! Egy kicsit még nem, oda sem neki! - aztán igazából Bánki döntése, hogy kitessékeli, vagy befogja, ő csak köszönt, vissza is tér a falhoz. Lábakat a szájába, ezen röhög egy sort halkan, ha nem hallja, nem is hiszi el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Egy bűnbánó tekintet belefér a dologba, több nem is kell, hiszen nem fog már azon változtatni, hogy ő milyen is, a megszokások rabja, ez tény és azért na, nem egy zárda ez, mindenki és mindig meg fogja találni a kiskaput, az meg, hogy ebben nem is egyedüli, már meg sem említi magában, az lenne a meglepő, ha így lenne. De nem így van, szerencsére. Mindegy is. Hamar túllép ezen, főképp, hogy szóba sem hozza, így már mehet tovább minden, a téma is és a lényeg is, amely miatt kihúzták magukat idáig. Kezeit átdörzsölve hallgatja a srácot, annyira bambult eddig, hogy kicsit el is gémberedett a hidegtől, mindenesetre, túléli, nem kell attól aggódnia, hogy menten az ujjvesztés fenyegeti. A másikra pillant, apró, megkönnyebbült szusszanás, hogy a memóriával nincs sok gondja, működik, még ha most gondolatai, figyelme sok helyre ágazik. Menni fog ez, úgy érzi.
- Ahh király – bólint egy aprót mellé. - Ugyan, nekem? Rohadt könnyű lekötni az érdeklődésem, mert hát... tudod, az újszülöttnek minden új, bár azért nem mondom azt, hogy semmit sem láttam, hallottam eddig, de na. Érdekes lesz, meg muszáj is, ha már ebből akarok vizsgázni meg ööö valami papírt szerezni, ilyenek. Szóval annak kell lennie – persze, sosem lesz minden az, mindegy milyen szakon, milyen iskolában, a száraz és unalmas tananyagot nem tudja kikerülni senki sem, itt sem, viszont ki tudja, lehet még azt is sikerült majd érdekesnek találnia, még ha a stréber kategóriából mégis kiesik. Mindennek van határa. Ez itt még egész egészséges, volt már hasonló csoportos munka az eddig általa ismert oktatási rendszerben is, az már más tészta, hogy ő az, aki a legjobban más ebben az egyenletben és a társaságból kicsit még mindig kiveszi magát. Örül, hogy a csapatos megáll kettőben, de mégsem mondja ki, kicsit furának hangzana, még azt hinné, mást várt és most csak hagyja, hogy itt legyen.
- Miért lennél az? - kapja fel a fejét arra, ahogy kirobban belőle. Nem úgy mondta, mint aki meg van sértve, csak közölte. Ó, a legutolsó dolog az, hogy ő a mágia miatt siránkozik. Néha persze tesz rá egy lapáttal, teszi a fejét, de nem, egyik sem komoly. Még mindig nem fáj neki. - Dehogy érzem, majd megoldom a magam módján, ha meg nem, akkor így jártam. Már a beiratkozásnál vállaltam, hogy erre valaki felkapja a fejét, van, aki nem – von vállat, elmondták neki akkor, hogy mi van, most meg ő, továbbiakban nincs probléma. Persze, mások is máshogy élik meg az ő „hiányosságát”, van aki nem érti, van, aki ezért merésznek és bátornak tartja (jó vicc) és van, aki sajnálja kicsit. Amit nem szeret. - Nem érezteti, szerintem csak félreértette, hogy le vagyok maradva kicsit, mindegy már. Nekem így is jó, ha ketten valamit, de ha neked dolgod van, maximum a jegyzeteid nézem át – benne van ő mindenben, abban is, hogy barátkozik és hogy utána lépked. Miért ilyen vörös? Zavarba hozta ezzel? Szégyen? Na ezeket nem akarja, kicsit el is húzza a száját, megcsóválja a fejét.
- Ne kapj azért agyvérzést – bök az arca felé, de vigyorog is, ne érezze, hogy neki most kellemetlen a légkör. Körbepillant, lenne pár kérdése, leginkább a növényhatározás. Be kell vallania, hogy bemagol ő bármit, ha nem jól ismeri fel, vagy sehogy sem, közönséges gazt is mágikus növénynek néz és a többi. De egyelőre nem ezt hozza fel, hanem felkapja magában az utolsó mondatot. Szemöldöke megemelkedik, szíve kicsit hevesebben ver. Pletyka, oké, csak nem mindegy, miről. Jaj, csak azt ne...
- Rólam? És mégis mit? - mert tényleg érdekli, addig nem is tér a tananyagra. Csak mondja is el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Legszívesebben most leejtené a fejét, homlokkal lefelé és kicsit megkocogtatná az asztal lapját. Nem, nem a lány miatt, hanem inkább saját maga, hogy eltolta a dolgot és persze, hogy most emiatt alakul ki minden baj. Azt pontosan nem tudja, mikkel és hogyan küzd, csak azt, hogy baj van, így fogalma sincs, hogy a méreg nem csak a szépségének árt és talán most még jobb is, ha jajveszékelne, még rontana a helyzeten, ennél jobban. Az meg a másik, hogy elintézett egy kiadós veszekedést is, a csók már csak a meggy a hab tetején, lehet, most kellene szünetet kérnie és elvonulnia cigit venni – úgy két hétre. De minden helyett csak egy nagyot sóhajt, akkorát, amekkorát az orvosnál is kell, oké, nincs semmi veszve, meg kell tanulnia kommunikálni, rendesen kimondani a gondolatait, nem olyan nagy dolog ez. Vagy de? Fogalma sincs. A fejét csóválja meg, az asztal lapján kopog kicsit ujjaival. Hogyan tudná lenyugtatni? Jó, ha testvéri viszály van, abba neki nincs beleszólása, de nem úgy tűnt neki abból a rövid ismertetőből, hogy ilyesmi fenyegette eddig őket. De tény, nem ismer mindent.
- Dehogy szükséges az, nyugodj meg kérlek – olaj a tűzre, mert aztán ez benne van a top tíz „ki ne mondd, ha valaki ideges” szövegei között, de ő barátságos mosolyt is villant felé, mintha ez számítana valamit. Gyilkosságot nem akar, még ha most tényleg csak az ideg mondatja ezt vele. Biztos.
- Azért ezt nem mondanám. Vannak nála sokkal rosszabbak – könyököl az asztalra. Hogy ő mennyire jó védőügyvéd, azt senki nem tudja, maga sem. - Vele élek, amúgy. Ha rá akart volna venni, már lett volna ideje zsarolni. De nem, nem tette. Szóval... felesleges ezen vitázni. Még mindig az én döntésem volt ez – nem tudja, mennyire ragadt meg az benne, hogy saját útját járja, amely a másiknak kedvező. Ennyi az, ami ideköti. Meg a rokonság. Hát komolyan. Mindig ilyen nehéz volt a lányokkal? Tényleg elfelejtette.
- Elfogadta a felajánlásomat. Ez bűn? Kérem a bilincset – megint mosolyog, halkan nevet, szinte alig tör ki belőle hang. - Gondolom csak a fiúnak, neked nem jár olyan. Nézd, figyelj kérlek. Nem azt mondtam, hogy minden lépésed figyelve van. Felőlem azzal csókolózol, akivel szeretnél, majd ha hazaviszed mondjuk, az már ott más tészta, de nem a kém vagyok, aki még fotóz is, meg ilyenek. Hjaj... már nem tudom jobban körbeírni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Áucs, hát azt nem hagyhatom. Bár az ecset még a jobbik eset, az nem fáj – kivéve, ha valaki fejére esik, de részletkérdés, ez nem olyan magas létra, vagy épp állványzat, ahonnan ténylegesen fájdalmas még lenézni is. Ezt a festegetést már jobban közelebb érzi magához, mint bármi mást, így aztán bátrabb is, mint akármiben, mondjuk az iskola falai között. Ott még néha mindig olyan, mintha minden nap elfelejtené, milyen is.
- Ó, az esetek nagy részében igen, mert már van alatta mire festeni. De ez a csupasz vakolat, amely átüt általában, így alapozni kell. Csak megzavarodtam és nem vettem észre. Itt amit évek alatt felkentek, mind lemászott, van ilyen. Mármint, lehet rétegezni, a filmekben amikor a gyilkos házakba költöznek, mindig pucérra kaparják a falakat. Tuti mert nagyobb zajjal jár, na mindegy – legyint egyet a kis utalásra, bár nem tudja, tapéta biztos nem volt, azt kész öröm lehetne letépkedni, a koleszban volt annak idején fehér, amely alatt meg valami ősrégi meszelés maradványa pihent, de amíg nem pergett le – vagy nem tépték le ugye – nem volt vele gond. Legalább időt is spóroltak.
- Ahh, megtisztelő volt ezt látni akkor, köszönöm – biccent felé, ha már ő nem tud olyat, sem könnyű megoldást. Legalább akkor az eszét tudja, tudná, de az apró malőr után majd előbb gondolkodik. Kicsit meglepte a tömeg, egyszerű ez, de mivel nem kell egymás nyakán állni még jó is. A főnök és a többiek elvannak egymással, ők is, mindenki a maga módján, ami még jó is, mert vezet valamire. Nem kell kupaktanács, az instrukció elég volt, megelőzte azt, hogy duplán dolgozzanak. Már csak azt kell elérni, hogy a fal ne dobja le magáról, a festést újfent, akár azért, mert nem tetszik neki az, hogy ennyien és ennyifélét akarnak. Most már simán el tudja képzelni.
- Azért mégis kéne valami egységes. Mármint, színekre. Oké, most fehér, de aztán... hmm. Na mindegy, nem nekem kell eldönteni, az én agyam túl egyszerű ehhez – legyezi el a dolgot végül, inkább tér át a vödrökre, a cipekedésre és a munka tényleges részére. Mert aztán a végén annyit beszél, hogy amellett, miszerint megint meglepi magát, nem lesz semmiből sem semmi. Lepakolva kezd bele, majd megáll és a lányra pillant.
- Igazából nem feltétlen. Alapozunk, tehát nyugodtan te is csinálhatod így, megmutatom, ha szeretnéd. Hamarabb terítjük be a falat és akkor mindketten ecsetezhetünk. Az alját kell majd a szegélynél, meg odafent, amit nem ér el szépen a henger. És akkor mindenkinek jut ebből is, abból is – meg mert felesleges lenne, ha fent, vagy lent pepecsel, akkor még a festék is rácsepeg, egyszerűbb, ha előbb letolják a kellemes részét, miközben elméteket szőnek. Ez valahol mókás, de valahol komolyan gondolja. Eddig csak elméletben tapasztalta a mágusvilágot, vagy abban se, mióta itt él és több minden történik vele, élesben, a saját bőrén és a tapasztalatlan elme gyárt mindent, amire nincs kész válasza.
- A kastély is fura hely és akkor az albérletednek is. Az enyémnek nem volt, igyekeztek úgy csinálni, hogy semmi ne üssön el egy pesti albérlet szintjétől, még ha nem is kedvelték a dolgot. Most még nem beszélt vissza a kávéfőző, de ki tudja. Nem tudom, hogy egy épületnek lehetnek-e „érzései” vagy épp csak azért fura, mert a sok mágia után átveszi azt, mint mi grillezéskor a füstszagot szóval... passz. Ne haragudj, nincsenek logikus válaszaim a mágiára, még csak most szokom – olyan infó ez, mintha azt mondaná, most tanul gitározni, nézze el, ha mellépenget. Közben leken még egy részt, épp merít, amikor a nő is megjelenik, a kérdésre azonban fejet ráz.
- Nem, amíg tart ez, nem nyitunk ki, elvégre, ki akar festékszagban enni – neki mondjuk tetszik, mint a benziné vagy épp a kámforos kenőcsé, de ez a saját kinkje. Az érkezőkből kettő lesz, sebaj, sebaj, még a végén hamarabb végeznek, ő meg, ha már a főnök épp leült enni, ami rá is fér, mert pocsékul nyúzott a képe és legalább hölgyekkel teszi, így arrafelé nem zavarog. Az érkezők felé fordul.
- Huh, hát sziasztok amúgy. Pizza helyett ma ez van terítéken, szóval... - vakarja meg a fejét, a figyelem irányulása nehezebb, mint hinné. Megigazgatja sapkáját, a nő magabiztosabb, hát ez már jó jel.
- Dehogy zavarsz, dehogy. Odaadom a létrámat, itt is van – nem az övé csak idehozta, ő a hengerrel majd felér a tetejéig, egy székre állva neki már a plafon is menni fog. Csak vigye, a többi eszköz meg még ott hever érintetlen. Aztán csak leesik neki, hogy saját háztársaihoz beszél. Kínos.
- Te pedig ühm. A mellettünk lévő falat? Amikor összeérünk, majd kitaláljuk mi merre – nem akar dirigálni, már így is szorosabban szorongatja a henger nyelét, mint kellene. Hahó, valaki nagyhangú? Vagy valami. Elfordulva szusszan egyet és a lányra pillant, felüdüléssel zökken ki. Zene? Ó, tényleg!
- Jó kérdés, nem is figyeltem – akasztja ki a zsinórt, és belehallgat. - Áhh, ősrégi darab. Heath of the moment. Asia, ha mondd valamit – húzza ki a kantárból, ahova akasztotta, így a zsinór hosszú, ha akarja, nyugodtan hallgasson csak bele, ha érdeklődik, a zenét szereti megosztani, még ha érdekes az ízlése és mindenhonnan válogat. Közben folytatja tovább a munkát, bár ég a füle, nem baj, megérti, ha lecseszi Bánki, mert rendezkedik, csak segíteni akart, mert tanácstalan álltak csak ott. Oké, lehet nem olyan megszokott dolog erre festegetni.