Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Heeeyyyo, szánsájn *lendületes pacsira emeli a kezét* ha csak rád gondolok, boldog vagyok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

de legalább hétfő van és nem csütörtök! tudom, tudom, közérdekű gondolataim vannak, amiket akár meg is tarthatnék magamnak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha apám nem is, a legtöbb hasonszőrű azért egyetért velem valamiben: oda érdemes visszamenni, ahol a vaskos deszkán illatozó kézműves hamburger pirított szezámmagos tetejébe bárdot kell állítani, hogy a toronymagasan egymásra pakolt, zsíros szafttól csöpögő húsok szét ne csússzanak, és ahol olyan zene szól, amitől az embernek a nulladik percben hangulata támad aztán hajnalig a belvárosban tivornyázni. Teli bendővel átmenni a közeli shisha bárba, és mámoros hangulatban folytatni a végeláthatatlan mókuskerék állandó hajtásából való hirtelen-lekapcsolást, nem is, nem-nem, tévedés. Hmmm, hadd javítsam magam és fogalmazzak világosabban. Átmenni a közeli shisha bárba és némi segítséggel - csakhogy kizökkenjünk a nehéz hétköznapokból - rátalálhassunk az élet messzemenőkig legvalódibb síkjára. Evva’, felemelő érzés az élet kellemesebbik oldalán időzni, elkerülve az olykor rémes erővel vállunkra telepedő masszív drámát, és csak töltődni a létezéstől. Ez itt a kulcsszó. A létezés. A jelen és az átélés.
- Shuuut - huncut szemekkel pillantok át az étlap mögött bujkáló Sunshine-ra, miközben ajkaim szemtelenül széles mosolyra húzódnak. - Hát mi ez a zene, Bánáná Száni?! F#ckers! A végén még kiderül, hogy nem egydalos banda búg a rádióban, és koncertre kell vigyelek... ayayay.
Alsó ajkamat megjátszott szemérmességgel, amolyan namindegy stílusban harapom be, még gondterhelten sóhajtok is mellé egyet, és míg az asztalon kinyitva várakozó étlap felé fordulok, magamban kuncogni kezdek. Bárcsak.
- Mintha valaha is a mikor embere lettem volna... - jegyzem meg somolyogva, az államat meg sem emelve, mikor a sorok közül épp csak kipillantva, alulról nézek fel rá. - Engem a ki érdekel. A személy mozgat. Nem hiszed, de boldoggá tesz, hogy a közelemben maradtál - még akkor is, mikor egyébként nem akartál velem lenni. Nem mentél el - vállaimat a magam egyszerűségében vonom meg, és némi csend után, a szemöldökeimet összevonva folytatom. - Monnyuk azt azért jobb ha még most tisztázzuk: ezen a helyen előtted nem sok nővel voltam.
Világi hamburger az én társaságomban? Az ilyesmi csak a legfontosabbaknak és legkülönlegesebbeknek adatik meg. Mint amilyen Tücsök is. Meg egy másik nő a múltamból. Észre sem veszem, hogy ajkaim egyszeriben kiszélesednek, s a pillantásom a másikon felejtődik. Félrebillenő fejjel nézem a papírtakarta arcot meg a szőke tincseket, és tehetetlen villan belém az érzés, a szorongató, letaglózó tudat, hogy ezt most nem ronthatom el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Derűs vonásaim fölött, fürkésző tekintettel figyelem az asztal túloldalán üldögélő szöszmőt, és noha már az arcán is látom, hogy nem egészen érti, miről is beszélek, mikor érzései szavakban is visszaköszönnek, jóízű kuncogással dőlök hátra. A széktámla finom természetességgel reccsen meg a súlyom alatt - nem mintha zavarna, az évek alatt megszerettem ezt a hangot. Napsütéses pillantásom Zorkáéban pihen, szám körül elmélyülnek a nevetőráncok; egyszerűen jó érzés rá néznem.
- A héten? - szívom be alsóajkam, ahogy felfelé görbülő szájszéllel megszólalok. Inkább kérdés ez, mintsem kijelentés, amit jól tükröz a hangom is, melyet fele-fele arányban színez meg valamiféle kusza bizonytalanságérzet és markáns bizonyosság-tudat. Egyértelműnek vettem, hogy falubéli összefutásaink alkalmával azért nem jutottunk soha tovább az utca kétfeléről érkező mosolygós intéseken, mert nem volt biztos a dolgában. Azt gondoltam, megbánta. Mondjuk, jobban belegondolva, egyszersem láttam megbánást a szemében. Természetes volt és boldog, olyan, mint mindig, amikor együtt vagyunk. Szemöldökeim ráncba rendeződve csúsznak össze, és míg visszakönyökölök az asztalra, ajkaim között halk, de annál jelentőségteljesebb hümmentés szökik közénk. Vállaimon finoman mozdítok, tekintetemben új, értő nézőpont villan. Szóval minden rendben.
- Asszem most inkább fényeznem kéne magam, és elhitetni veled, hogy világi csődör hírében állok, de mivel ismersz, mint a tenyered... - megjátszott sajnálattal csettintek egyet a nyelvemmel, majd mosolyogva a közeledő pincérre nézek. Az igazság az, hogy Tücsök randitippjei között egyértelmű tiltólistás besorolást kapott a saját értékünk kisebbítése, legyen az bármily csekélyke is, és hiába villog lelkiszemeim előtt a vörös lámpa, lássuk be, mindannyian tudjuk, hogy teljesen feleslegesen fárad.  - Ha lenne ilyen helyem, arról nagy valószínűséggel tudnál - dörmögöm, és az asztalunk mellé érő srác felé fordulok. - A szokásosat szeretném, a hölgy meg mindjárt kitalálja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Oké, ez most fájt. Shit. Fogamat erősen megszívva egyenesedek ki, és a fejemet vakarászva csupán alulról pillantok fel Sunshine-ra. Vonásaimban, minden apró ráncomban bűnbánás bújik meg, hiszen igaza van, és a felismeréstől hirtelen elszégyellem magam. Mit mondjak? Ez, a semmittevés meg a pamutszalvéta a gallérban és villa a kézben típusú várakozás, hogy a sültgalamb a számba repüljön is csak azt bizonyítja, mennyire kijöttem a gyakorlatból. Nem mintha régebben jobban kezeltem volna a nőket - onnantól persze, hogy a kapcsolatunk kilépni látszott a biztonságot jelentő pihe-puha friendzone-ból. Addig minden simán ment. Barátfélének, aki kajálni visz meg gyűrött, de még pont jó zsepit keres a hátsózsebében, ha sírsz a tahó pasid miatt, tehát jó vagyok. De hogy ezután mi következik? Fogalmam sincs. Soha nem éltem még át, milyen valaki mellett ébredni ma, holnap és még azután is.
- Bocs, hogy nem kerestelek - szólalok meg visszafojtott hangon, és fejemet kissé balra döntve Zorka tekintetét keresem. Ahogy ő, úgy én is oldódni látszom, arcomat újra megszínezi a derű, szemeimben életkedv csillan, majd már vigyorra húzódó ajkakkal megjegyzem: - A sárkányokkal könnyebb. Terepen egyértelmű szabályok alapján játszunk, tisztán. A nők viszont...
...azt szeretik, ha keresik őket. Ekkora blődséget! A széktámlának dőlve, idilli békémből figyelem a szemközt ücsörgő, mostanra ismét elmélyült mosolygödröcskéi fölül rám pillogó szöszkét, majd mikor mellénk ér a pincér, és kikérem a szokásosat, mellkasom előtt összefűzött karokkal kezdem hallgatni, mit fog enni. Érdeklődő tekintetem tételről tételre nyílik nagyobbra, és vele együtt ajkaim is kiszélesednek. Őt nézvén eltölt a büszkeség, és legszívesebben világgá - de legalábbis az étterembe - kürtölném, hogy ez itt az én csajom. A legdögösebb tyúk e föld kerekén. Oh, yeah. What a lucky man I am!
- I - mád - lak - suttogom jól artikuláltan, miközben előrébb dőlök, és széles vigyorral folytatom. - Mmmm, június második hétvégéjén szabad vagyok, szóval ha épp egyikőtöknek se lesz életbevágó teendője... fehér paripán utolsó pillanatban beeső szőke herceg vagy egy jó pizzaparty... azelőtt viszont eljöhetnél velem a nagyihoz. Monnyuk jövő szombaton. Kirakózni.
Zorka valószínűleg nem tudja, milyen fontosak nekem ezek a szombatok, ahogy azt sem, mit is jelent nekem pontosan a nagymamám. Érdekes, ha jobban belegondolok,  épp csak a szívem közepén lakó érzésekről nem beszélek soha. Most sem tűnik úgy, hogy különösebb jelentősége van a meghívásnak, még a pillantásom is elkalandozik közben. Egyszerű szombat, csak pont ráérek, miért is ne tölthetnénk együtt? Közben beugrunk a nagyihoz, aztán miénk a nap. Figyelmem futólag a pult körül nevetgélő srácokra terelődik, a hangomból sem hallatszik ki semmi szokatlan. Pedig... pedig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ühhüm, Westminsterbe - mondom halvány mosolyom fölött pillantva át az asztal túloldalára, és látva a szőke zavarát bennem is elindul valami. Valami idegen, előzmény nélküli érzés, amire hirtelen nem is találok magyarázatot, csak azt tudom róla, hogy futótűzként terjed a testemben. Mintha vizsgadrukkom volna, görcsöt szül a gyomromban a gondolat, hogy hazaviszem ezt a lányt, pedig nem kérdés, hogy odáig lesz érte a nagyi, és a találkozás utáni első közös szombatunkon ragyogó szemekkel áradozik majd nekem róla. Kisfiam, hát én olyan nagyon boldog vagyok! Végre! És az egészben a legjobb, hogy Zorkának még csak másnak sem kell mutatnia magát ahhoz, hogy elnyerje az öreglány szívét. - Majd a versenyszellem meghozza a kedved hozzá - kiszélesedő ajkakkal fordulok felé, és míg beszélek, eszembe jut, mennyit játszottunk vele gyerekkorunkban. Apa elhúzódó időhiánya miatt sakkozni is ő tanított bennünket, pedig állította, hogy az a férfiak és így a családfő reszortja. Nagyon szerettem. Nem számított, hogy az előző pillanatban még a zongora mellett ült Arianával, a következőben már nyúlt is a seprűért, kérnem sem kellett. Egyetlen olyan alkalomra sem emlékszem, mikor kifogást keresett volna, ő mindig, minden szentségtörésben partner volt, sőt, olykor megesett az is, hogy a felbujtó szerepében tetszelgett. - Előre szólok, nem árt ha figyelsz, mert a nagyi kemény ellenfél. Az összes mágusjátékot prímán ismeri, de szó nélkül elnyeri rólad a bugyit kártyában is. Persze csal rendesen, és még büszke is rá.
A gondolatot nevetősen fejezem be, merthát tagadhatatlan, hogy nagy franc az öreglány, mégis olyan ártatlanul adja elő, hogy képtelenség rá haragudni emiatt. Nekem már attól mosolyog a szívem, ha rágondolok, milyen nagyon szeret játszani. Akár egy kisgyerek.
Míg az ebédünk megérkezik, és az asztalunk egyik pillanatról a másikra illatozni kezd, én derűs kuncogással hallgatom Sunshine-t meg az ötleteit.
- Konyak, Zorcsi. A megfejtés a konyak - mondom ki a mágikus szót, majd a késemmel élesen nyakon szúrom az előttem tornyosuló burgert. Egy forró falattal a számban, aranyvérűhöz kicsit sem illő csámcsogással folytatom. - Amúgy... csak ha már így szóbahoztad, egy rólam készült faltól-falig portrénak biztos nagyon örülne a mammer. Úgy emlékszem, idén töltötte a hetvenhatot - elgondolkodva húzom össze a szemöldököm. - vagy ötöt. Négyet? Hm. Mindenesetre frappáns ajándék lenne, amit cipelhetne magával a kizárólag klasszikusokkal foglalkozó könyvklubba.
Én legalábbis bírnám, és ez az érzés az arcomra is kiül.