Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Bocsánatkérően nézek rá, amikor apró grimaszt vág. Sajnálom, hogy ennyire fogalmam sincs, mit kéne most tenni. Nekem az tökéletesen megfelelő most, hogy itt van velem, mellettem. Az, hogy megkérdez az jó egyébként, mármint jól is esik. Csak tényleg nem tudom. Most ha kerek perec kijelentené, hogy legyaloglunk Kanadáig, hát egy zokszó nélkül kelnék fel és indulnék el vele. És valószínűleg pár perc séta után összeesnék, de az már más kérdés.
Bólogatok csupán, amikor egyet ért. Oké, akkor át kéne öltöznöm. És nem, jelenleg ezt sem tudom, hogy szeretném-e. Össze kell majd szednem a cuccaimat, mielőtt elmegyünk innen, ez biztos. Kabátot is vennem kell, mert megfázom, ez is biztos.
- Rendben – sóhajtok megkönnyebbülten. Döntött, hál istennek. És tessék már az is meg van, hogy akkor kaját is rendelünk. Meg is keresem tekintetemmel az esti műszakos leányzót, aki kicsit furcsán pislog ránk. Nem igazán érti, hogy miért vagyok még mindig itt a felszolgáló ruhámban. Ő ugye nem tudja, hogy mi történt.
- Én nem vagyok éhes. De rendelj nyugodtan, amit gondolsz, majd megpróbálok pár falatot legyűrni – szedem kicsit jobban össze magam. Az édesség sem hozott különösebben lázba, bár lehet, hogy csak előttem kéne lennie és az első falatot kéne elmajszolnom és már habzsolnám is be. Valószínűleg.
– Szerintem addig én átöltözöm – teszem hozzá, majd lassan, megfontoltan, két kézzel az asztalba kapaszkodva felállok. Biztos, ami biztos kapaszkodok, hátha megszédülnék. Egyelőre nincsen gond, így bíztatóan rámosolygok Thomasra, majd elindulok hátra, ahova a vendégek nem jöhetnek be. Nem vártam meg, amíg odaér a kolleganő, hogy rendeljünk. Nem tudnék dönteni úgy sem. Inkább szépen lassan elcsoszogok a szekrényemig, és remegő kézzel kezdek el átöltözni. Majd inkább leülök és kifújom magam. Előrébb csúszok a padon és homlokomat a hideg, fém öltözőszekrénynek nyomom, hogy elmúljon a szédülés. Tényleg kell valami cukros vagy sós vagy akármi. Pár perc ücsörgés után bevillan egy dolog, amit lenne kedvem enni: levest. Sima, egyszerű levest. Kár, hogy azt itt nem lehet kapni, na de majd otthon! Pár perc ücsörgés után felkelek és folytatom az öltözést, majd ugyanolyan lassan megyek vissza az asztalunkhoz, ahogy eljöttem onnan. Táskám, kabátom a karomon átvetve hozom, ma már nem megyek hátra az is biztos. Talán nem vagyok sápadtabb, mint az imént voltam, de az biztos, hogy a mosolyom az kezd erősödni. Jó ötlet volt ez az átöltözés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

- Ha most jött nemrég az iskolába, akkor ez nem annyira meglepő. Ritka dolog, ha az első napokban már híre megy az embernek – és egyáltalán nem biztos, hogy jó. Sőt, általában nem jó, függetlenül attól, hogy miket pletykálnak.
- Ó, értem – bólogatok szaporán. Nem anyámasszony katonája, gond nélkül megcsókol vadidegen lányokat. Hát, ezt el tudom hinni, sőt képzelni is. Az sem meglepő, hogy Danának tetszett a dolog, hiszen ő tényleg ilyen kis bevállalós pörgős csajszi volt, neki ez a fajta megközelítés pont, hogy tökéletes. Nem mindenkinek jöhet be az a fajta figyelmes, udvarias, a fontos dolgokat megbeszélő és megfigyelő hozzáállás, mint ami Thomast jellemzi. Nekem az ő módszere a tökéletes, Mihailé pedig Danának az.
- Tényleg? Az klassz – fészkelődök egy picit a székemen zavarodottan. Fogalmam sincs, hogy ezt úgy mi alapján szokták megállapítani. Mármint ha szeret vele csókolozni akkor már jól csókol, nem? Vagy valami másra gondolt a lány? Egy csomó ilyesmi beszélgetéskezdeményt csíptem már el pedig, de még mindig nem sikerült valamiféle választ kapnom erre a kérdésre. Meg eleve, annyira szubjektív az egész.
Na tessék, Dana hívta el, ő ilyen kis bátor. Rámosolygok, amikor elmeséli ezt a részletet, hiszen egyáltalán nem azért kérdeztem rá, mert hogy az olyan gond hogy nem a fiú kezdeményez.
- Jól van, remélem minden jól fog alakulni. Meg hogy klassz lesz a következő randitok is, bár eléggé magasra dobtátok a lécet kapásból azzal a csillagos ég bámulással – kacsintok rá a lányra. Ó igen, az eléggé romantikus egy elfoglaltság, és megvan a maga hangulata és varázsa. Igazából, minden egyes randinak, és egyik sem hasonlítható a másikhoz, na mindegy. És bár kicsit azért aggódom, de nagyon örülök annak, hogy boldognak látom Danát. Olyan igazából boldognak, ragyogónak. Mikre nem képes a szerelem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este | o
 

Amikor már odaérek hozzá jövök rá, hogy ez nem is az asztal, ahonnan elindultam átöltözni. Jól megfigyeltem a dolgokat én is, de talán elnézhető ez most nekem. A lényeg, hogy a barátomhoz megyek vissza, oda ahol éppen ő van. Valószínűleg ha a pultnál ácsorgott volna, akkor oda mentem volna.
Kissé elgyötört tekintetembe melegség költözik, ahogy meglátom az udvarias gesztust, meg úgy eleve őt és szinte megkönnyebbülten ülök le. Hálásan bólogatok csupán amikor megtudom, hogy miket rendelt, szerencsére tényleg nem várt meg ezzel. Azt ugyan még nem tudom, hogy mennyit fogok enni de pár falat talán lemegy.
- Tényleg? Az klassz. Mármint, hogy lesz idén is – bólogatok egy pillanatra elcsodálkozva, hogy ezt meg vajon honnan tudja a barátom. Aztán persze rájövök a dologra és meg is csóválom a fejemet egy picit. – És nem gond, hogy csak így elhinti ezeket az információkat a főszerkesztő úr?
Persze csak viccelődöm, igaz picit nehéz eltalálnom a megfelelő hangsúlyt hozzá, de láthatja rajtam hogyan is értem, amit mondok. Nyilván nem mondaná el, ha akkora nagy titok lenne. A tavalyi vásár pedig bennem is előhív pár emléket, a közös gesztenyemajszolást, a fagyöngyös témát, hogy Benito ott találkozott először a fiúval és zárta a szívébe azonnal. Hogy ott értem először hozzá, megböktem majd megfogtam a kezét és úgy húztam végig a fél falun.  Sok szép emlék.
- Nagyon jó volt, már várom, hogy megint menjünk. Emlékszel amikor Mikulássá változtattalak és csak ho-hoztál? – felelem vidáman, majd elhallgatok ahogy megérkezik a pizza. Még kérek a lánytól egy hideg őszilevet is, azt most így szívesen innék. Majd figyelem, ahogy Thomas nekilát. Majd megérkezik az italom és aprót kortyolok belőle.
- Köszönjük, majd átadom a szakácsnak a dícséretet – biccentek egyet, és valóban így is fogok tenni. Mindig jó azt hallani, ha ízleteset alkot az ember. Panasz az nem is nagyon szokott lenni rá, de sebaj. Lepiszkálok egy brokkolit a pizzám tetejéről, forgatom a kezemben, majd már éppen a számhoz emelném, amikor megállok a mozdulatban. Apát?
- Jó ötlet, szerintem is ízlenének neki a pizzáink. Majd szólj, hogy mikor jöttök Apukáddal – felelem egy kis fáziskéséssel hiszen kissé megdöbbentem. Még sose hivatkozott Liam bácsira úgy, mint az apukájára. Én magamban rengetegszer, de kimondani sose mondta így ki előtte. Most teljesen természetesen mondtam ki ezt a szót, mintha mindig is így neveztük volna, majd térek is rá a következő kérdésemre. – Melyik a jobb amúgy? Ez, vagy az a pizza, amit a ’jó’ helyről szokott vinni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

- Az újság megjelenése előtt jelen esetben – teszem hozzá ártatlanul. Amúgy klassz kis szöveg volt, és  örülök neki, hogy tényleg értette a furcsán előadott poénkodásomat. Hiába, azért még nem vagyok teljesen helyrejőve. Időről időre megjelenik a tekintetemben valamiféle fáradt levertség. Nem vészes a dolog, majd kialszom ezt a megrázkódtatást.
- Pedig még tapogattam is a szakálladat – és közöltem hogy még úgy is jól néz ki. Ó igen, én jól emlékszem ezekre az apróságokra. Meg arra, hogy tényleg elképesztően jól éreztem magam akkor. Felszabadult voltam és egy pillanatig sem elemezgettem a mozdulatait, a mimikáját, hogy mit fog tenni. Életemben először. Még jó, hogy belém ivódott a részletek többsége.
Rögtön észreveszem, ahogy félbehagyja az evést és csak pislog rám nagy szemekkel. Rosszat mondtam talán? Az apuka szó az olyan kedvesen hangzik, sokkal kedvesebben, mint az apáddal. Édesapjának is hívhattam volna, még az is egész kellemesen cseng, de nem tudom, hogy nem venné-e ki magát rosszul ez a szó. Mondjuk az apuddal is jó tudna lenni. Vagy … nekem inkább továbbra is Liam bácsinak kéne őt hívnom így magunk között?
- Mindegy, nem fontos – motyogom gyorsan a visszakérdezésére válaszként. Igazából teljesen lényegtelen most a pizzás téma, amit felvetettem. Gondoltam simán társalgunk tovább. Úgy tűnik, hogy még sem. Egy gyanú kezd el ébredni bennem, hogy talán nem is szándékosan hívta így. Akkor viszont lehet, hogy most kínosan érzi magát. A fenébe, ezt jól megcsináltam akkor. Visszaejtem a brokkolit a tányéromra, ahogy gombóc szorongatja a torkomat, legalábbis úgy érzem. Az evés még annyira nem jöhet most szóba, mint eddig.
- I-i-igen? – kérdezem óvatosan, bár kíváncsian.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Valahogy a szabályellenes szó hallatán nekem nem éppen a mókás szó jut az eszembe. Inkább a veszélyes, na de mindegy is. Maradjunk abban, hogy nekem inkább a szürke kisegér szerepkör a legvonzóbb. Prefektusként ezt persze buktam, de mint kiderült, tényleg alkalmas vagyok a feladatra. Már ami a példamutatást illeti. Büntetni például kifejezetten nem szeretek. Ez a hatalom dolog nem nekem való.
- Ühhüm, vagány. Hát, azt elhiszem – most már még kevésbé vagyok képbe, ami azt illeti. Most mi vagy ki a vagány? A fiú? Vagy ahogy csókol? Lehet vagányul csókolni? Aj, nem mehetnénk át inkább egy másik témára? Klassz lenne, ha nem mennénk bele ebbe mélyebben, mert tényleg nem tudok mit mondani ezekről.
- Majd kialakul, meg nem is kell úgy nekiindulni, hogy na ti most aztán hűű randiztok – vonom meg a vállamat mosolyogva. Nem kell akkora nagy feneket keríteni a dolognak, ha csak úgy elmennek valahova, valamerre, valamit csinálnak együtt és jól érzik magukat azt már mondhatjuk randinak. Szerintem.
- Hát … - kezdek bele ábrándos tekintettel mosolygósan – az első randinkon a Pillangóvarázs étterembe mentünk. Rendes asztalfoglalással, elegáns ruhás, pincéres, virágos vacsorázás volt. Utána meg sétáltunk a faluban, elmentünk a kis tavacskáig. Beszélgettünk mindenféléről, gyönyörködtünk a tájban, ilyesmi. De igazából ha csak fenn a kastélyban ücsörgünk egy ablakpárkányon akkor az is randi. Nem a hely számít, meg hogy mit csinálunk. Hanem hogy együtt vagyunk és jól érezzük magunkat. Vannak ilyen különlegesebb alkalmak nyilván – fejezem be egy újabb kis vállvonással. Igazából nem tartom úgy számon, hogy hányszor meg hova megyünk. Sokszor találkozunk, amióta dolgozom azóta fixen van például egy közös lyukasóra, amit mindig együtt töltünk. És mindig jól elvagyunk. – Ne foglalkozz azzal, hogy szokott menni. Hogy mik az előírtak. Úgy csináljátok, ahogy nektek jó.
Nem biztos, hogy a legjobb személyhez fordul tanácsért, hiszen mi barátságból váltottunk át, tehát mi már korábban is jól ismertük a másikat, sok időt töltöttünk el együtt, és már akkor is hívogattuk a másikat ide-oda. Egyáltalán nem kezeltük másképp a dolgokat azután, hogy megbeszéltük, hogy innentől egy pár leszünk. Mármint ilyen randizós, találkozgatós téren biztos, hogy nem. Nyilván van ami változott.
- Te-tessék? Öhm, nem igazán. Tudom, hogy mit nem szeretnék csinálni, legalábbis pár ilyet tudok – kicsit elmerültem a gondolataimban így eléggé nehéz volt hirtelen visszazökkenni, ráadásul egy teljesen másik témába. Ez így persze nem teljesen igaz, mert gondolkoztam már azon, hogy vajon mit kéne csinálnom. De sokra nem jutottam vele. – Most éppen úgy vagyok vele, hogy dolgozom, az is egyfajta tapasztalat, sokféle dolgot le tudok majd szűrni belőle, és nyitva tartom a szememet. Na és te?
Ezt tanácsolta Jang tanárnő is, amikor a jómúltkor elütöttem szegényt kocogáskor. Vagyis utána, teázás közben. És én pontosan ezt teszem, bár kezd valamiféle elképzelés körvonalazódni, de még túlságosan is ködbe vész, hogy meg tudjam fogalmazni rendesen.
- Egy családi ház felső szintjét bérlem. A szomszédoktól egy fél udvar választ el, így nem igazán hallok semmit sem. Az alsó szinten lakik a főbérlőm, ő egy rendes idős boszorkány, nem hallatszik fel semmi sem. És én sem zajongok, szóval klassz minden. Külön bejáratos, szóval nem is nagyon találkozunk. Csendes, nyugis, saját kis lakrész. Konyha, fürdő, háló. Jaj, imádok ott lakni. - lelkendezek tovább csillogó szemekkel. Ha nem mondanám ki, akkor is világosan le lehet ezt olvasni rólam

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Jaj dehogy fontos, az sokkal fontosabb, amit most mondani készül. Fogalmam sincs, hogy miről lehet szó, azon kívül hogy valami nagy, valami komoly. És hogy nem tudok leolvasni az arcáról semmit, így inkább óvatosan jelzem azt, hogy figyelek. Valóban így is teszek. A brokkolit már rég elfelejtettem, felkönyökölök az asztalra, ujjaimat összefűzöm, arcomat nekitámasztom, és egy pillanatra sem vonom el a tekintetem tőle.
Aprókat biccentek jelzésként, hogy értem, amit eddig mond. Majd gyorsan megrázom a fejemet, nem annyira azért, hogy nincsen semmi baj, hanem azért, mert érdekesek. Engem legalábbis érdekelnek, mert már meg is jelent a lelki szemeim előtt a dolog. Szóval ha végigmondaná, hogy ki milyen ruhában volt, ki mikor hol ült vagy állt és mit hadonászott össze, nos az is érdekelne. De nem szakítom félbe holmi közbekotyogásokkal, teljesen lényegtelen most az, hogy mit tartok én érdekesnek, és mit ő. De amúgy felvezetésnek is tökéletesen megfelelő volt, nem rögtön a közepébe vágott. Azt most teszi.
Felkapom a fejemet és egy halk nyikkanás hagyja el a számat, amikor elmondja hogy örökbe fogadta Liam bácsi. Aki már nem is Liam bácsi neki. Szemeimet örömkönnyek lepik el hiszen ez valóban nagy dolog, és pontosan tudom, hogy mekkora szó. Így is az apja volt neki a férfi, de most ugye hivatalossá vált, így az egész világ számára világossá válik a dolog. Nahát! Nem is tudtam róla, hogy egyáltalán tervezgeti az örökbefogadást, ami ugye egyáltalán nem probléma, sőt, így még nagyobb a meglepetés, váratlanabb, magával ragadóbb.
- Thomas, hiszen ez fantasztikus! – mondom kissé remegő hangon, egyrészt a meghatottságtól, másrészt meg mert próbálom visszafogni, hogy ne denevérhangon visítsak, vagy túl hangosan. Vetek egy pillantást a tükörképére, ami megerősíti a gyanúmat, hogy mennyire nagyon mélyen érinti az is, ahogy ezt most elmeséli nekem. Gyorsan megtörlöm a kezeimet, majd az övéire helyezem azokat egy picit rá is szorítok. Szaporán pislogok, így sikerül szárazabbá varázsolnom a szemeimet, ám még mindig csupa libabőr vagyok a pompás hírtől. – Gratulálok! Mindkettőtöknek! Ez … istenem! Ez … egyszerűen … awesome! – lelkendezek tovább, eljutva arra a pontra, amikor az amúgy a nagyon is gyönyörű és kifejező anyanyelvem már kevésnek bizonyul az érzéseim leírására. Valahogy ez a szó sokkal inkább megfelelőbbnek tűnik most, vagy legalábbis közelebb áll ahhoz, amit érzek. És nem, szó szerint lefordítva nem ugyanaz a dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Mint mindig, most is vele együtt örülök, és mint oly gyakran most is ösztönösen jön az, hogy valamiféle fizikai kontaktussal is kifejezzem magam. Látom mit jelent neki mindez, érzem, tudom. Mint ahogy azt is, hogy mennyire tartja magát. Ha nem itt lennénk, akkor más lenne a helyzet, akkor nem szorítaná olyan erővel az ökleit, hogy elfehéredjenek. Nem vagyok tudatában annak, hogy azzal, hogy megfogom a kezét tulajdonképpen azt igyekszem elérni, hogy felengedjen egy kicsit.  Ami meg is történik, már az én kezemet fogja, és nem kifelé néz, hanem össze-vissza.
Azt mondtam, hogy tudom mit jelent neki mindez … oké, ez nyilván nem teljesen igaz. Hiszen, nem tudom milyen lehetett ott felnőni. És ha én is ilyen helyen éltem volna, sem tudnám pontosan, mert ő teljesen másképp éli meg a dolgokat, mint én. Nagyon másképp. De azt, hogy mennyire megrendítő ez neki, és mennyire magával ragadó az, hogy Liam bácsi most már hivatalosan is az apukája, na ezt értem és tudom. A múltról pedig nem fogom kérdezgetni a fiút, nem lenne értelme.
Amint újra az evésre koncentrál elkönyvelem magamban a tényt, hogy egyelőre lezártuk ezt a témát. Igen, egyelőre, ebben biztos vagyok. Követem hát a példáját, és bár kedvetlenül de elmajszolom azt a brokkolit, amit már korábban is kiszemeltem. Finom, azzal nincsen baj, de úgy érzem, mintha nem is lenne gyomrom. Majszolgatok tovább, de talán ha a negyedét bírom legyűrni az egész szeletnek. El is tolom utána a tányért, és inkább iszogatom az üdítőmet, időnként rá-rámosolyogva a fiúra. Mások biztos azt mondanák, hogy nem mutatja ki azt a bizonyos jóleső érzést, én azonban nem így látom. Kimutatja ő, csak tudni kell, mikre kell figyelni.
- Kérünk esetleg valami édességet? Vagy jól laktál? – kérdezem meg egy idő után. Én, aki a pizzájából se evett túl sokat. De, ettem! Senki nem mondhatja, hogy nem ettem. Viszont annyira eseménydús volt ez az óra? Fél óra? Több óra? Egek, azt se tudom, hogy mennyi ideje vagyunk itt, na mindegy is…szóval sok minden történt, és igen is hogy megérdemlünk valamiféle nasst. Ünneplésként vagy energianyerési célból, vagy csak mert szeretjük. – A pizzám maradékát majd hazaviszem, később biztos el fog fogyni – teszem még azért hozzá miközben a két kezem között forgatom az üres poharamat. Tekintetemmel megkeresem a kolleganőmet, ha valami finomságot nem is, de innivalót még biztos, hogy fogok rendelni mielőtt megyünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak után, ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Az édességötlet telitalálat volt, Thomas rögtön rá is harap. Szapora bólogatásba kezdek, a sajttorta felezés nagyon jól hangzik, úgyhogy amikor ideér a pincérlány már ki is kérem a finomságot. Elbambulva szemlélem a kinti fényeket, dekorációkat, ugyanis általában nem szoktam nézegetni őket. Amíg melózom ugye nem sok időm van kifelé bámulni. Utána meg megyek haza vagy vissza a kastélyba őrjáratozni, nem nagyon szoktam ráérni. Mindig eltervezem, hogy na majd jól körbejárom a falut, komótosan megszemlélek mindent, de arra jutok általában, hogy még bőven ráérek. Később sokkal több dekoráció lesz, majd inkább akkor. Vagy, lehet hogy akkor is kéne és most is? Hm, na ezen majd még töprengek, egyelőre marad a sokféle szín nézegetése az ablakon át.
Csodálkozva fordulok vissza Thomashoz, nem igazán értem, hogy mire fel ez a nagy kotorászás. Mert mire ránézek, addigra már kutakodik, szóval nem sokáig kell azon tanakodnom, hogy mi az Ó tárgya, meg hogy mit csinál. Felvonom a szemöldökömet, amikor kijelenti, hogy a rejtélyes tárgy hol lapul, oda is pillantok én is, na nem mintha bármi különöset felfedeznék a kabáton.
-  Takaródóig biztosan. A baglyok alapvetően éjszakai állatok, fenn lesznek. És nem zárják a bagolyházat. De mivel prefektus vagy és ma őrjáratozol, így takarodó után is mehetsz – felelek a kérdésre. Kicsit csodálkozom ezen amúgy, mert hiszen miért ne lehetne bemenni? Oda bármikor, bárki bemehet, napközben ugyebár. Nem meglepő módon kizáró okként rögtön az jutott az eszembe, hogy vajon zavarja-e majd az állatokat. Mert ugye sokan közülük nappal is dolgozik, igaz hogy amint végeznek a kézbesítéssel elvonulnak aludni, amíg valaki ki nem választja őket egy újabb fuvarra. Kifejteném még azt is, hogy még ha nem is azon a szakaszon ügyel is felmehet oda, nem fognak szólni érte se a tanárok, se a többi prefi, tehát bajba sem kerül érte, de idáig már nem jutok el. Megérkezik ugyanis a desszert, és az üdítőm. Azonnal a kezem közé kaparintom a poharat és nagyokat kortyolok belőle. Csak ez után ragadok villát, hogy egy kis falatnyi sütit szerezzek.
- A Mi … mi? – hökkenek meg nagyokat pislogva. A Mikulásnak? Hát ezt, most mégis … ó. Már emlékszem, beszélgettünk ilyesmikről, hogy ki mikor jön, meg ki mibe hisz és ilyenek. Oké, már értem.
– Öhm … - kezdek bele, viszont ezen gondolkodnom kell. Kislány koromban írtam utoljára a Mikulásnak. Vagyis hát inkább rajzoltunk neki az iskolában. Meg ugye volt a tipikus ülj az ölébe és súgd a fülébe dolog, ami nem meglepő módon nálam kimaradt. – Én semmikor, nem … nem szoktam kérni semmit sem  - mert miért is tettem volna? Ha valamire nagyon szükségem volt, akkor általában x idő után megvettem, extra kívánságaim sose voltak. – De ha jól emlékszem akkor talán november végefelé volt mindig ez a projekt a suliba, hogy írjunk a Mikulásnak,meg rajzoljuk le, hogy mit szeretnénk. Ti mikor szoktatok? Szerinted tényleg kell írni neki? Mármint, nem tudja ő, hogy ki mit szeretne? – ha azt tudja, hogy ki volt jó meg rossz gyerek, akkor ezt is tudnia kellene nem? Érdekes, eddig ezen sose gondolkoztam el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Én se vagyok profi levélfeladásban, nem járok rendszeresen fel a baglyokhoz, vagy legalábbis nem emiatt. A lényeg a lényeg, hogy nem írok én senkinek se. Mármint iskolán kívülieknek, mert ugye volt már bagollyal küldtem üzenetet diákoknak. De egyszerűbb egy sms-t elküldeni, vagy akár Sutrát is. Igaz, ő limitált üzemmódban működik, Thomason kívül máshoz még nem is irányítottam el. Viszont ettől függetlenül tudom mi a rend odafenn a tollasoknál, hogy működik a dolog. Néha csak úgy felmegyek, amikor ráérek, viszek nekik csemegét, meg figyelem ahogy tollászkodnak, alszanak, valami. Cukik. A baglyok cukik.
A feleletem után eljutok odáig én is hogy megkóstoljam egyáltalán az édességet, és már az első falat megízlelése után elégedett mosolyra húzódik a szám. Ez egy szuper ötlet volt. A pizzával ellentétben ebből azért eszegetek rendesen. Bár csak lassan, mert nem szeretném ha rosszul lennék a hirtelen sok kajától. Falatozás közben hallgatom a barátom szavait, ritkán idézi fel az otthoni dolgokat. És még annál is ritkábbak az ilyen kis aranyos emlékek.
- … de könnyebb neki, ha van egy lista – bólintok miközben befejezem a félbehagyott mondatot úgy, ahogy szerintem igaz. A listát nem is kérdőjelezem meg, az elvileg amúgy is csak arról szól, hogy ki jó meg rossz, hogy ki kap ajándékot meg ki nem. Az nincs rajta, hogy milyen ajándékot, vagy igen? De most komolyan, miért kell megtanulni lépésről lépésre egy költő napját, ahelyett, hogy inkább erről elmélkednének a sulikban? Picit megakadok az evésben, egyrészt mert eltöprengek ezeken, másrészt meg nem is bírok többet enni. A fél sajttorta felénél, szép teljesítmény.
- Nem? Ó, értem. És … miket írsz neki? – érdeklődöm csodálkozva, majd rögtön megrázom a fejemet. – Bocsi, ez … ez nem tartozik rám. Ez csak Rá meg Rád tartozik – visszakozom rögtön mosolyogva. Kérhettem volna azt is ennyi erővel, hogy azt árulja el mit kíván amikor elfújja a gyertyák a szülinapi tortáján. Őt ismerve biztos kedves meg aranyos dolgokat, udvariasan kifejezi például abbéli reményét, hogy jól érzi magát a pirosruhás uraság, hogy sikerült kipihennie a tavalyi év fáradalmait, megköszön neki mindent, amit hozott meg ilyesmik. Csak tipp.
Bekapok még egy kis falatot, majd messzebb tolom a tányért tőlem, jelezve, hogy én részemről befejeztem a sütifogyasztást. Egy ideig még forgatom a számban a villát miközben a vonásaim töprengőből gondterheltté válnak.
- Én ezt nem értem. Nálatok a Mikulás hozza az ajándékot, meg sok más helyen is. Neki írtok hát levelet. De … nálunk a Jézuska hozza – összeráncolom a homlokom, ahogy lassan elgondolkodva ejtem ki a szavakat. – Mi miért a Mikulásnak írunk akkor és miért nem a Jézuskának? Ez így … nem oké. Furcsa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Határozottan bólogatok a helyeslésére, így van, nem kellenek a címkék. Erőltetni meg ne, azt aztán tényleg ne. Nem is lehet. Vagyis szerelmi bájitallal lehet, de erősen kétlem, hogy Dana szeretne hazugságra alapozni egy kapcsolatot. Vagy hogy eleve jól érezné úgy magát, vagy hogy megtenné egyáltalán.
- Igen, nagyon … varázslatos – mosolyodok el. Nem csupán az a randi volt az, amiről meséltem, hanem az összes. Mindegyik annyira … oltári klassz volt. Na lassan itt fogok lebegni fél méterrel a föld felett ha ez így megy tovább. Még jó, hogy a továbbtanulásra meg hasonlókra terelődik a szó.
- Mármint, hogy hozzád mi illene? Vagy hogy hozzám? – kérdezek vissza kapásból, ugyanis nem vagyok biztos abban hogyan érti a kérdését. Mielőtt felelnék  ténylegesen picit elhúzom a számat, ez betalált rendesen. – Kiskoromtól kezdve az akartam lenni. De nem gondoltam bele úgy igazán, hogy nem nekem való. Szóval elvetettem az ötletet, azt hiszem másodéves koromban.
Az egy dolog, hogy empata vagyok, meg a többi, amit felsorolt Dana a gondolataiban, de a gyógyítónak illik hozzáérnie a pácienséhez ugyebár. Azt pedig én nem igazán tudom megtenni. Szóval marad a töprengés a jövőn. Már amennyire ráérek én ilyeneken agyalni.
- Nézelődtem ott is, hátha találok. De nem igazán jártam szerencsével. Ez viszont fantasztikus és olcsó is ahhoz képest, hogy kertes ház meg minden. Közös használatú maga az udvar, nagyon szép virágok vannak benne. Két külön kapu van viszont, bár teljesen mindegy, hogy melyiket használja az ember. A.zért én a sajátomat szoktam, meg Kati néni is az övét – felelek bólogatva. Tény, hogy klassz nagyon a házikó, bár itt a faluba nem igazán van olyan város feeling, még ha lakás és társasház sem. Az én kis bérleményem azért nem nevezhető ám hűdenagy élettérnek, legalábbis láttam én ennél nagyobb, tágasabb lakásokat is. De eléggé személytelenek voltak. Ennek a helynek jó a kisugárzása és teljesen otthon érzem magam. Illik hozzám, és ezt nem csak én mondom. – Kíváncsi leszek milyen lesz majd tavasszal meg nyáron.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Az egy dolog, hogy mondták nekik, hogy csak apróságokat kérjenek. De ha nem mondták volna sem hiszem azt, hogy Thomas nagyon sok mindent kért volna. Szerintem nem változott volna semmi sem. Ezt a szerénységet meg már hallottam tőle, hogy megvan igazából mindene, sok cucca van, nem kell neki úgy igazán semmi sem. Vagy valami hasonlót mondott akkor is.
- Egyet értünk – felelem végül bólogatva. Az a jó, ha az ember nem tudja mit kap. Viszont most már pláne kezdek teljesen összezavarodni, hogy jött ez az írjuk meg a Mikulásnak amit szeretnénk dolog? Mármint nem most mint téma, hanem úgy egyáltalán, mikor meg miért alakult ki. És pompás, most már azt se tudom, hogy kinek írunk mi, magyarok.
- Öö. Ja, de – válaszolok, bár látszik rajtam hogy nem vagyok túl biztos ebben az egészben. Mikulás, Jézuska, csokit hoz, ajándékot hoz, ekkor jön, akkor jön. Áh, és még keverednek is a különféle kultúrák, a filmekben a Mikulás hozza az ajándékot és nekik írnak levelet, én meg már keverem a kettőt rendesen. A végén még teljesen lemondok a magyar hagyományokról ezen téren. Vagy nem tudom. – Bocsánat, kicsit én … - rázom meg a fejemet, nem találva a szót, hogy kicsit mi is vagyok. Legyintek egyet végül, úgyse fogok rájönni.
- Tényleg? Nem gond? – elcsodálkozom a felajánláson, sőt immáron kérésen, hogy olvassam el a levelét. Megilletődötten veszem hát át a borítékot, alaposan végigolvasva a címzést, majd óvatosan veszem ki belőle a levelet. Ez hatalmas nagy dolog ám, nem lehet csak úgy kapkodva elolvasni egy a Mikulásnak szóló levelet! Rápillantok a sajttortát eltüntető fiúra, majd belekezdek az olvasásba.
Már a legelejénél mosoly költözik az arcomra, tudtam én, hogy megköszöni a tavalyit. Aztán a mosoly elhalványul, ajkaim enyhén elnyílnak, hogy bezáródjanak és egy újabb kis mosolyra húzódjanak, szemeim csillogni kezdenek, mígnem alig bírom kibetűzni a végét a könnyeimen át. Istenem, hát hogy lehet ilyet írni?
- Ez … nagyon jó kis levél – véleményezem végül elfúló hangon szipogva. Szégyen, nem szégyen, de annyira végtelenül kedves ez a kis üzenet, hogy teljesen elérzékenyültem tőle. Gyorsan átolvasom még egyszer mielőtt visszanyújtanám a fiúnak, még mielőtt elmaszatolom véletlenül ezeket a kincset érő betűket, szavakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Nem most először beszélgettünk erről, bár az erkélyen csak éppen, hogy megemlítettük ezt a van-e Mikulás vagy nincs dolgot. Gyerekkorban hiszünk benne, aztán azt mondják, hogy nincs. Vagy úgy vesszük észre, hogy nincs, mert … hát mindenféle miatt. Beöltözik egy rakás ember, lebuktatjuk a szüleinket, amint becsempészik az ajándékot meg hasonlók. De ettől még igen is létezhet, nem? Hiszen mugliként mást se hallottam, hogy nincsenek boszorkányok, varázslók, mágia, sárkányok, unikornisok és még sorolhatnám. És tessék, itt vagyok én, egy boszorkány, itt van ő, egy varázsló. Mágiát tanulunk és ó de még mennyire, hogy vannak sárkányok meg unikornisok. Jaj, kihagytam a vámpírokat és vérfarkasokat. Azok is vannak, vagyis ők. Szóval nekem mindenki azt mond amit akar, hogy mik nincsenek. Majd ha a saját szememmel győződök meg egy ilyenről, vagy találok rá bizonyítékot, na majd akkor elhiszem hogy valóban nincs az a dolog. Addig van és kész. Ha meg még sincs Télapó … hát mit árt az bárkinek is ha valaki mégis hisz benne? Nem hiszem, hogy Thomas ártana ezzel bárkinek is, sem azt hogy én ártanék. Úgyhogy én aztán biztosan nem fogom azt bizonygatni a fiúnak, hogy nem létező embernek akar levelet küldeni.
Igen, én sírok. Sírok, mert mélységesen meghatott ez a levél. Az persze nem jut eszembe, hogy meg is ijeszthetem ezzel szegényt, hiszen fogalma sincs, hogy mi üthetett belém. A hangja alapján eléggé tanácstalan. Visszanyújtom a levelet, majd gyorsan megtörlöm a szememet, hogy legalább tisztán lássak, aztán egy zsepit húzok elő a nadrágom zsebéből. Amíg ő visszateszi a borítékot a kabátba addig gyorsan megtörlöm az orromat is, majd miután leült felelek csak az elhangzottakra.
- Igen. Minden … minden benne van. Nagyon kedves levél, tetszeni fog neki. Sőt, szerintem meg fog hatódni ő is – mosolyodom el, miközben megerősítem a gyanúját. Igen, erről van szó. – Nem baj, hogy nem hosszabb, hidd el ez is elég.
Elpillantok a kabát felé, zavarban vagyok egy kicsit, hogy egy ilyen miatt kezdem el itatni az egereket, ráadásul tök nyilvánosan. De úgy tűnik ez a nap ilyen. Sokkot kapok, sírva fakadok, ó meghatódok azon, hogy Liam bácsi Thomas apukája ezentúl. Mi van még? Ennyi? Eseménydús egy este azt meg kell hagyni.
- Mindig elfelejtem, hogy két keresztneved van, furcsa látni – jut eszembe az aláírás a levél alján. Elég ritkán szembesülök ezzel a ténnyel, hiszen a mindennapokban nem úgy használja. Így olyan … hivatalos. Aztán beugrik még valami. – Ezek szerint akkor a neved nem fog változni? Vagy nem lehet választani, változtatni most hogy Liam bácsi hivatalosan is az apukád lett?
Sajnos fogalmam sincs, hogy mennek ezek a dolgok, remélem nem kérdezek túl nagy butaságot. Azt meg főleg remélem, hogy nem baj, hogy most ezt felhoztam. Ugye nem? Ezen morfondírozva kiiszom az üdítőmet és pillantok rá a falon lógó órára a pult mögött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

ablak melletti asztalnál, hétköznap kora este| o
 

Minden valamirevaló normális ember hasonlóan kellene, hogy reagáljon szerintem erre a levélre. Jó nem feltétlenül fakadna mindenki sírva, de hogy meghatná az, amit olvas, azt biztos. De hát persze a legtöbbek szerint nem is létezik a pirosruhás, úgyhogy mindegy is. A meghatottságomra pedig még rátesz egy lapáttal az is, hogy megnézhettem egyáltalán. Nem tudnám megmondani, hogy miért érzem úgy, hogy ez hatalmas nagy megtiszteltetés, de mindenesetre mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy így történt.
- Lehetséges, hogy van. Bár talán nem olyan gyakori név, mint mondjuk egy Smith – azt már hozzá sem teszem, hogy szerintem ha csupán annyit írna, hogy Thomas, hát akkor is pontosan be lehetne azonosítani, hogy igen, ő az a srác. Ilyen fiú nincs még egy ezen a világon, sőt, az egész univerzumban. Multiverzumban. Úgyhogy nem hiszem, hogy össze lehetne keverni bárki mással.
Abba viszont hiába reménykedtem, hogy nem gond hogy felhoztam az örökbefogadás miatti névváltoztatás dolgát. Azonnal leszűröm a reakciójából, hogy de, az. Nem úgy baj, hogy ez ilyen kerülendő téma lenne, amiről soha de soha nem szabad beszélni. Úgy baj, hogy most még nem áll készen ezekről beszélgetni. És ahogy hallom, még Liam bácsival sem beszéltek róla.
- Bocsánat, hogy felhoztam, hiszen persze, ez még nagyon friss, ráértek megbeszélni meg eldönteni mindenfélét – felelem halkan úgy, hogy minden egyes kiejtett szóból érezni lehet, hogy tényleg mennyire sajnálom, hogy előrángattam ezt a témát. Még a vonásaim, testbeszédem is ezt tükrözi. Nem is mondok ez után semmit, várok, időt hagyok neki, hogy visszazökkenjen egy vidámabb útra. Viszonzom azt az erőltetett mosolyt, tekintetemben egyrészt megértés, másrészt pedig még mindig bocsánatkérés látható.
- Nincs kedved sétálni mielőtt visszamennél a kastélyba? Nem igazán volt még alkalmam megnézni a feldíszített kirakatokat – állok elő a javaslattal rápillantva az üres tányérra, meg pohárra előttünk. Meg az órára, hiszen még van egy kis időnk. Ez legalább egy jó ötlet tőlem, vidám karácsonyi fényeket, díszeket nézegetni csodaklassz dolog. Garantáltan hangulatjavító. Ha meg még kérek is elvitelre forró csokit, hát úgy meg még pláne. Thomasnak is tetszik az ötlet, így hamarosan le is adom a jelzést meg a rendelést a kolleganőmnek, a fizetés részét egy laza ’írd a számlámhoz’ mozzanattal rendezem le. Vagyis egész pontosan a fizetésemből fogják levonni, így szoktuk elszámolni, ha ezzel a módszerrel élünk. Meglátogatom még a mosdót, összekészülünk és magunk mögött hagyjuk a pizzázót, hogy a vidáman világító-zenélő kirakatokat nézegessük a finom italt kortyolgatva mielőtt ki-ki megy a maga a dolgára. Thomas a kastélyba őrjáratozni, én haza, hogy ígéretemhez híven megegyem a maradék pizzámat egy könyvet olvasgatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Nem csak akkor járok a fellegekben ha a randikra gondolok vissza, hanem úgy egyébként is, csak legtöbbször jól titkolom. Vagyis inkább mondjuk úgy, hogy az adott helyzetre és pillanatra, teendőre koncentrálok. Ritkán hagyom magam így elmerengeni, főleg társaságban. És valóban, teljesen más a szituáció, amibe mi vagyunk mint az amiben ők vannak. Viszont nem hiszem, hogy hátast dobnék a ténytől, hogy egy vélával van romantikus kapcsolata a lánynak. Miért ne lehetne? Azon se akadnék fenn, ha egy vérfarkassal, vagy vámpírral lenne neki. Mármint ő tudja, ők tudják nem igaz? Érdekesnek érdekes, bonyolítja a helyzetet rendesen, de nem kiakasztó vagy ilyesmi. És ahogy ő sem, úgy én sem beszélek egy rakás dologról, amik miatt még több a különbözőség köztünk.
- Hűha, hozzád? – húzom el tűnődve a számat és csavargatni kezdem a hajamat. Na nézzük. Dana. Cserfes, pörgős, vidám csajszi. Szóval nem valami unalmas aktakukacság kellene neki az tuti. – Hát, valami bevállalós dolog. A tanár szerep az nem elég izgalmas és talán túl kötött, bár magyarázni nagyon tudsz … - hirtelen megakadok, és egy nagy kerek o-ra nyílnak az ajkaim. Igen, azt nagyon is tud, de komolyan, és le merném fogadni, hogy  … - sőt, szerintem lyukat beszélsz bárki hasába ha nagyon akarsz. Valamiféle szuper, speciális bolt eladójához mit szólsz? Vagy … milyen tárgyakban vagy jó? Az tuti, hogy emberekkel kellene foglalkoznod.
Igazából eladóként simán el is tudom képzelni, főleg szép holmik között. Sose láttam lazán csak úgy kikapni valamit a szekrényből, mondván hogy á tökmindegy, jó lesz ez. Igen, ez illene hozzá. De ez csak a mugli meglátás, a mugli szakma, amit mondok neki. Viszont ugyebár varázsvilágban vagyunk, tehát lehet, hogy inkább olyasmit szeretne csinálni, amihez használnia kellene az ilyen képességeit is.
- Hát, akkor már inkább gyógyítok állatokat majd, semmint embereket – vonok vállat. Igen, ez nem is rossz ötlet. Az állatokhoz éréssel nincs bajom, maximum annyi, hogy nem szívesen hagyom abba a simogatásukat.
- Mindenképpen külön mennél akkor, és nem valakivel együtt? Mármint, hogy mondjuk két külön szoba, közös konyha, nappali fürdő? Úgy olcsóbb lenne. Olyat is találtam, amikor keresgéltem, de én feltétlenül teljesen egyedül szerettem volna lakni – kérdezem kissé félrebillentett fejjel. Jó a függetlenség, meg az, hogy a maga ura, de szerintem egy idő után ő unná azt, hogy totálisan egyedül van a lakásban. Oké, Hápival, de értitek, nem? Danának szüksége van a társaságra, hogy tudjon kivel beszélgetni. És hogy meglegyen a kis privát szférája, ahova visszavonul ha még sem.
- Ő merrefelé lakik? Amúgy jó ötlet a munka, én nem bántam meg – válaszolom miközben elmosolyodom, hogy milyen kacsás egy család az övék. Aranyos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Érdeklődve hallgatom a lányt az ékszerkészítés mikéntjéről. Picit ki is kerekedik a szemem, hiszen akkor rengeteg fülbevalója lehet! Nap, mint nap történik egy rakás dolog az emberrel, igaz nem mindegyiket érdemes megörökíteni, de hát akkor is!
- És fel is szoktad venni őket később is? Amikor már nem az a hatás érvényesül? – kérdezek rá arra, ami megfordult a fejemben. Klassz lehet egyébként ez, amit csinál. A készítés során belekerül az ékszerbe az akkori érzés is, és elég csak rápillantani vagy a kezébe fogni és máris teljesen fel tudja idézni. Ha rossz érzésekről van szó, akkor mire elkészül az ékszer addigra már ki is adta magából.
Vidáman hunyorogva bólintok egyet, már alig várom hogy láthassam a világító tökös gyurma ékszereket. Már csak így név alapján is viccesnek hangzik. Az meg, hogy valaki ilyet hordjon, hát tök jó. Anno én is hordtam volna, de már nagyon régóta nem hordok ékszert. Csak az elemi mágia miatt néha. A ruhatáram is teljesen más lett, és még ezt is elhagytam. Mintha egy teljesen más lányhoz tartozó dolgok lettek volna. Néha tényleg úgy is érzem.
- Rendben, az menni fog – ha szeretné elmondom én neki majd a véleményem az írásáról persze. Méghozzá őszintén. Ha nem tetszik majd benne valami, el fogom én mondani azt is. Nyilván kíméletesen, de nem fogom neki azt mondani hogy fantasztikusan jó, ha egyszer nem az. Lehet, nem ártana előre figyelmeztetnem erre, de végül is ráér akkor, amikor majd átnyújtja a kéziratot, hogy olvassam át.
- Szürke kisegér, mi? – kérdezek vissza kedvesen, amikor megmagyarázza miért nem folyamodik speciális engedélyhez. Hát ezt teljesen meg tudom érteni, mármint, hogy erre vágyik. Nem azért, mert nem egyszerű az élete és az a legjobb ha a háttérbe szorulhat, hanem mert nagyon ismerős, amit mond. – Ezzel én is így vagyok. Néha sikerül, néha nem. Amióta prefektus vagyok, azóta nagyon nem.
Nem kell emiatt kínosan éreznie magát a lánynak, tényleg teljesen meg tudom érteni ezt a dolgot. És nem is néztem ki belőle, hogy ne tudna szivacsot ragadni és edényeket sikálni. Vagyis hát, na, sikálnia éppen nem kell, mert nem annyira koszosak. De a lényeg, hogy nem néztem ki belőle, hogy ez a tevékenység gondot fog okozni neki, főleg úgy nem, ha besegítek.
- Igen, de én csak szimplán hydromágus vagyok. Hallottam Denis képességeiről, gondolom hogy milyen nehéz lehetett neki. Egy képesség teljes elsajátítása sem egyszerű, nem hogy kettőé. De nem volt még szerencsém, hogy megnézzem ezt a gyakorlatban, mert … hát tudod … tűz és víz – picit bocsánatkérően forgatom a szememet, jelezve, hogy ha tehettem akkor még el is kerültem a srácot. Sajnos ez ilyen, minden porcikámban érzem, hogy ő az ellentétes elemet irányítja és ez eléggé óvatossá tesz. – A levegő viszont klassz, azt elfogadnám.
Legyintek egyet csupán, hiszen az igaz, hogy megérdemli a büntetést. De nem kezdem el megmagyarázni neki, hogy bár neki nem baj, hogy megbüntetem őt, de nekem az. Nem szeretek büntetni, sem őt sem másokat. Mosogatás közben beszélgetni viszont klassz, szóval bele is vetem magam.
- Jól van, úgy legalább nem halmozod a büntiket. Lehet, hogy kevésbé baráti elfoglaltságot róna ki rád a következő prefektus, aki elkap – mosolygok rá miközben leöblítem a habot az egyik pohárról, majd megszárítom azt. Majd elgondolkodva nézek a lányra. Rég nem kérdezték ezt tőlem, általában kerülni szokták a témát, aminek nagyon jó oka van a legtöbbször.
- Hát, én pozitív kitöréses vagyok, azt gondolom tudod mit jelent – kezdek bele rögtön egy kérdésszerűséggel indítva. Denis húga, tehát van rá esély, hogy többet tud az elemis dolgokról, mint az átlag, de mindenesetre elmagyarázom neki. – Szóval nekem nem rossz élményhez köthető. Itt a kastély parkjában idéztem vizet egy sima egyszerű beszélgetés közben. Akkor tört rám az érzés, hogy itthon vagyok, hogy tartozom valahova és hogy vannak barátaim – ahogy felidézem ismét átélem azt a mindent elsöprő béke és boldogság érzést, de a tekintetem csillogásán kívül más erről nem árulkodik. Már nem okoz egy ilyen kis apróság kitörést. Nem térek ki több részletre, de persze ha kíváncsi rá szívesen megteszem.
- Mit fogsz csinálni az alapképzés után, azt tudod? Mestertanoncira mész tovább? – jut eszembe hirtelen, hogy ő egy évvel felettem jár, tehát hamarosan végez. És eléggé foglalkoztat mostanság a továbbtanulás kérdése, szóval kapva kapok az alkalmon, hogy megérdeklődjem ő hogy áll ehhez hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Egész jól beletrafáltam abba, hogy milyen szakma illik a lányhoz. Legalábbis Danának tetszik az elképzelés, sőt, még tovább is viszi az ötletet. Sajnos azonban nem igazán tudok mit mondani a fodrász és sminkes dolgairól, engem még soha nem vett kezelésbe – és ezen nem áll szándékomban változtatni -, amikor meg esetleg a szobánkban folyt ilyen szépségápolósdi, akkor meg a kastély másik pontján akadt valamiféle rejtélyesen sürgős dolgom. De elhiszem neki, hogy jó benne.
- Lehetséges. Nem egyszerű dolog, egy rakás mindent kell elintézni. Lehet, hogy először csak be kellene társulnod egy már meglévőbe. Tudod, kipróbálni, hogy tetszik-e nap mint nap ez a dolog – egy üzlet nyitása nem annyira könnyű, mint ahogy hangzik. Megkeresni a megfelelő helyet, bérleti díjat fizetni, beszerezni minden felszerelést, kütyüt, krémet, kencét mittoménmit. Egy rakás pénzbe és időbe kerül. És akkor jön az ügyfélkör megszerzése is. Na szóval van vele bőven meló.  De maga az ötlet klassz.
- Ó hát minden bizonnyal. És magamat ismerve hazavinném az összes hányattatott sorsút, és egy állatkertben élnék lakás helyett – nevetek fel ahogy elképzelem magam ebben a szerepben. Nem viszem tovább a gondolatmenetet, sőt kicsit el is temetem magamban ezt az egész pályaválasztási dolgot. Bár most már kicsit mintha többet tudnék, mint hetekkel ezelőtt, de ráérek még.
Tehát egy teljesen saját kéglit szeretne. Akkor a közös bérlés ötlete úgy ahogy van ugrott is. Nem is ragozom tovább ezt a témát. Mármint nem ecsetelgetem neki tovább, hogy milyen előnye van annak, ha nem egyedül lakik az ember. De amúgy is milyen már ez? Én mondogatom neki, hogy jobban járna ha osztozna a helyen valakivel, aki amint tehette saját lakásba költözött? Bagoly mondja verébnek…
- Először munka kell, aztán majd ráérsz nézelődni valami saját zugot. Vagy egy gazdag rokon, aki mindent rád hagy. Vagy csak szimplán neked akar adományozni egy palotát. Van ilyened? – kérdezem hunyorogva, persze hogy csak viccelődök. Nyilván nem tud felmutatni egy ilyen rokont, akkor már rég nem a kastélyban lakna. Figyelmesen hallgatom, amit a tesójáról beszél, de látszik, hogy ehhez lesz hozzáfűzni valóm, csak nem szeretnék közbeszólni.
- Oké, Budapest az jó, viszont amíg alapképzéses vagy nem mehetsz a falutól messzebb lakni. Mármint szülői beleegyezés és igazgatói engedély nélkül nem. Ha nagykorú vagy, akkor a faluba beköltözhetsz minden ilyesmi nélkül – osztom meg vele az információt, aminek utánajártam nem is olyan régen. Egyébként most megsúghatnám, hogy először én is messzebb lévő helyen gondolkodtam, de egyrészt a macerás intézkedés másrészt pedig a gondolat miatt, hogy még évekig a kastélyhoz leszek kötve, elvetettem a dolgot. Jó a falu, sőt, a mi utcánk még különösen szuper is. És nincs is túl messze, remekül tudok kocogni oda-vissza, szóval még a testmozgás is megvan, plusz időráfordítás nélkül. Ami pedig nem egy hátrány, ha az ember még dolgozik is minden másnap. Vagyis ki tudja, hogy most hogy lesz így az ünnepek közeledtével. – Kezdj neki egynek, amiről úgy gondolod, hogy menne, aztán ha mégsem akkor válts. Így tudok a legegyszerűbben kideríteni, hogy mi a neked való.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután| o
  | oo

Valami hihetetlen, hogy mennyire nagyon izgatott vagyok. Teljesen be vagyok zsongva. Annyira, hogy suli után nem hazakocogtam – ahogy szoktam- hanem hoppanáltam, hogy minél előbb elkezdhessek készülődni az esti programra. Persze azt mondanom sem kell, hogy rekord idő alatt kész lettem, még saját magamhoz képest is, pedig alapból nem szoktam órákig pepecselni azzal, hogy mit veszek fel meg ilyesmi. Szóval egy ideig otthon róttam a köröket, és percenként néztem az órára, hogy mikor indulhatok már el. Tuti megátkozták, mert vagy tíz percen keresztül mutatta azt, hogy nem telt el egy perc sem. Amikor már végképp nem bírtam mit kezdeni magammal akkor inkább elhagytam a házat és igyekeztem a lehető legkisebb léptekkel ténferegni a faluban. Mosollyal az arcomon fedezem fel az újabb díszeket, ebből már afféle megszokást csináltam. Nap mint nap látom ezeket a kirakatokat, végigjárom az utcákat, keresve az újdonságot. Az egyik ablakban táncoló hóember előtt különösen sok időt töltök, nagyon mókás darab.
Végül – mivel nem szeretném ha a  barátomnak várnia kellene rám – jóval a megbeszélt idő előtt lecövekelek a könyvesbolt előtt. Vagyis jóval azelőtt, hogy Thomas ideérhetne, hiszen mindig korábban érkezik. Pompás választás volt ez a hely, hiszen örömmel nézegetem a kirakatba kiállított könyveket. Van is olyan, amit megjegyzek magamnak, hogy talán megveszem. Kesztyűbe bújtatott kezem a piros szövetkabátom zsebébe mélyesztve, sálba bugyolálva, sapival a fejemen nézelődöm egy darabig, majd hátat fordítok az üvegnek és az embereket kezdem el figyelni. Megállás nélkül karácsonyi dalokat dúdolok, nem is csoda. Mondtam már, hogy be vagyok zsongva hogy nemsokára már a karácsonyi vásárban fogunk kóvályogni a barátommal? Meg attól, hogy nemsokára karácsony? Az első karácsonyom az új helyemen, csoda izgalmas. Már alig várom, hogy beszerezzek még pár díszt meg miegymást. Meg apróságokat. Aj, csoda klassz lesz!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Könnyű másnak tanácsot adni. Legalábbis ezerszer könnyebb, mint saját magunknak. Talán pont azért, mert kívülállóként tudom nézni a helyzetet, teljesen objektíven. Épp ezért jó ilyesmiről beszélgetni másokról. Új szemszögből tudom nézni a dolgokat én is, hála nekik.
- Tényleg? Na, ezt nem is tudtam – lepődök meg teljesen a menhelyes dolgon. Azt tudom, hogy a kacsája onnan van, de az, hogy ő ott kisegít, na az új. Viszont nagyon jó dolog, a kisállatoknak minden szeretet, törődés, segítség jól jön. Ha nem dolgoznék a pizzériában akkor valószínűleg én is felcsaptam volna önkéntesnek. Így sajnos nem sok szabadidőm van.
Alíz lakása nekem is eszembe jutott, amikor helyet keresgéltem magamnak. Legfőképpen az, hogy milyen fényűző, hogy milyen nagy és hogy nekem nem telik egy olyanra. Gyönyörű hely, de ahhoz tényleg mázli kell, hogy egy olyat birtokoljon az ember. Talán az én ízlésemnek egy kicsit túl modern is. Ha összevetjük a lakásommal, hát akkor ahhoz képest meg aztán pláne. Nálam minden tárgynak, bútornak lelke van, saját sztorija. Ki kell ismernem őket, hogy minden remekül működjön. A rádiónak néha például oda kell sózni egy kicsit, hogy ne rakoncátlankodjon, míg a tűzhely melletti szekrényajtót háromszor meg kell simogatni, hogy ne akarjon minduntalan kinyílni. Tudom, hogy egy pálcaintéssel meg lehetne oldani, javítani ezeket … de szeretem hogy ilyenek. Nem akarom megváltoztatni a hely egyéniségét. Nekem is megvannak a magam bogarai, akkor a lakásnak miért ne lehetnének meg?
- Klassz is, a suli sincs túl messze, mégsem odabenn vagy. Meg egy élmény felfedezni a rejtett dolgokat, amiket amúgy nem is biztos hogy észrevennél – bólogatok egyetértve, hogy mennyire jó is ez a falu.  Picit ki is bámulok az ablakon az emberkéket figyelve, na hát ezzel is remekül el tudok lenni. Nem egy nagy hely, legalábbis a szülővárosomhoz képest – ami azért nem valami nagy eresztés – mégis teljesen más a hangulata, sokkal jobban illik hozzám ez a közeg, mint bármi más. Az, hogy mennyire jól is érzem magam pedig lerí rólam.
- Egy jó főnöknek nem is kell parancsolgatnia. Elég kérnie, kedvesen udvariasan, mégis a dolgozók megteszik, amit kér. Örömmel, szívesen – vonok vállat. Ehgen, az nehéz ügy, ha valaki ennyire a maga ura akar lenni, úgy nehéz munkát találni. De talán nem lesz neki ezzel gondja. Én sokkal könnyebben alkalmazkodom, mondhatni jóval simulékonyabb vagyok. Nem is feltétlenül kell megkérni, hogy tegyek valami pluszt a melóhelyemen, látom, hogy szükség van a segítségemre és megcsinálom. – Maradok, naná, hogy maradok. Eleve hosszú távra terveztem, amikor elvállaltam a munkát. Szerencsére úgy tűnik ennek nincsen semmi akadálya. Klassz kis hely, szeretek ott.
Te jó ég, dehogy akarok én váltani. Bevált az a hely, és nem sok kedvem van megint keresgélni, meg megint a bizonytalanságba lenni. Most ráadásul pláne nem kéne, hiszen a lakbért ugyebár fizetnem kell. Csak úgy nem ugrálgathatok. Meg amúgy is, ugyan miért is tenném? A kedvezményes kérdésre felvonom a szemöldököm. Hát ez meg? Mégis milyen helyen van a barátnőknek bármiféle privilégiuma? Az ott dolgozóknak, na nekik van. Nyilván.  De ennyi. Nem is értem, hogy ez most honnan jött neki. – Nincs. Nem szokás az ott dolgozók akárkijeinek kedvezményeket adni egy munkahelyen sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután, karácsonyi vásárba tartva| o
  | oo

Izgatott gyerekek szaladnak el mellettem, és hirtelen erős késztetést érzek arra, hogy velük tartsak. Hogy én is a mindenféle jóval kecsegtető vásári forgatagba vessem magam. De majd hamarosan, ezzel nyugtatgatom magam. A kastélyban lakóknak most ezerszer könnyebb, hiszen nem azt látják minden áldott nap (vagy nem feltétlenül), hogy micsoda sürgés-forgás-szervezkedés van a faluban. Én már mióta az üresen álló bódék, letakart koripálya bűvöletében vagyok, napról napra egyre izgatottabban. Őszintén szólva nem is nagyon tudom, hogyan voltak képesek elviselni az ismerőseim mostanában.
Előbb észreveszem a párost, mint ők engem, de azt nem tudnám megmondani, hogy a kutyus lépteit hallom-e meg előbb, vagy a barátom hangját. Igazából mindegy is, a lényeg, hogy széles mosollyal az arcomon figyelem őket és csupán egy pillanatra szalad fel a szemöldököm, ami szinte azonnal elismerésbe megy át. Csak így, mindenféle nélkül közlekednek. Ügyes, jó kutya.  Amíg Thomas észre nem vesz addig van időm megfigyelni őket rendesen. Herceg csüng a fiú szavain, okos szemével úgy néz rá, mintha mindent értene. Mintha a fiú lenne a világ közepe. Így is van, ennek így is kell lennie. Thomas pedig, na hát őt nem kell bemutatni.
- Sziasztok! – köszöntöm őket melegen rájuk mosolyogva és türelmesen, higgadtan álldogálok, barátságosan a kutyusra nézve. Elfojtom a vigyoromat, amikor szabályosan be vagyok mutatva az állatnak, nem csupán szóban, de testbeszéddel, tettekkel is.
- Szia Herceg! – üdvözlöm külön a blökit is várva, hogy valamiféle jelt adjon a továbbiakról. Amúgy is szeretek ráköszönni az állatokra, az meg, hogy még hasznos is külön jó. Sok mindent ki tudnak olvasni az ember hangjából, na meg nem árt azért valahogy jelezni, hogy mindjárt összetaperolom. Közelebb lép hozzánk a szürke kutyus, egy pillanatra Thomasra nézek, az ő beleegyezését is kérve, majd lassan előre nyújtom jobbomat, hogy megszaglászhassa. Haladjunk szépen lassan, csak sorjában.
– Nagyon ügyes okos kutyus vagy. Így közlekedni póráz nélkül, bizony nagy szó ám – dícsérem kedvesen az állatot miközben végig a rezdüléseit figyelem. Hogy amint bármiféle bizonytalanság észlelhető rajta már húzódjak is vissza teret adva neki. Legszívesebben nyilván térdre borulnék a macskakövön és agyon simogatnám, sőt ölelgetném és puszilgatnám is az ebet. De majd később erre is sor kerül, reméljük. Rápillantok a barátomra és egyszerűen érdeklődöm a hazavitelről, az otthoni körülmények megszokásáról, az összeszokásukról. Látszólag teljesen egy hullámhosszon vannak, és kétlem hogy bármi gubanc lett volna. De inkább megkérdezem, legalább szokja a hangomat is Herceg. – Hogy vagytok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután| o
  | oo

Megkapom az engedélyt, és már megy is az ismerkedés. Én ugyan tökéletesen jól emlékszem Hercegre, de természetes, hogy neki nem árt egy kis emlékeztető. Főleg mert a menhelyen inkább a leendő gazdijával volt elfoglalva, ami így is volt jól. No meg amúgy is idő kell neki, mire megszokja az új helyzetet, a gazdiját, az otthonát, a szokásait. A hozzá közel állókat, akikkel gyakran találkozik. Nagyon intelligens eb, úgyhogy nem lesz neki gondja ezzel, hamar beilleszkedik majd.
Miután megszimatolt rendesen a blöki meg is simogatom a buksiját, megvakargatom a füle tövét, azt minden kutyus szereti. Közben pedig egyre nagyobb vigyorral az arcomon hallgatom Thomast, hogy is telnek a napjaik együtt.
- Hát ez nem is meglepő, hogy a közeledben szeretne aludni. Azon csodálkozom, hogy nem az ágyadba akar betelepedni – vigyorgok rá a barátomra. Hát vagy lehet, hogy akar, csak még nem mer, ki tudja. Időközben le is guggolok, hogy ne kelljen hajolgatnom a további simihez. Herceg vállát, lapockáját simítom át, elcsodálkozva azon, hogy milyen izmos. Mármint látszik rajta, hogy az, csak hát na, így azért akkor is más. – Rileyhoz? Azt meghiszem, hogy jól el van nála – bólintok egyet arra gondolva, hogy a doki nagyon is jól kijön az állatokkal. Azonban az enyhe meglepettséget nem tudom elég gyorsan eltüntetni az arcomról. De hát gondolhattam volna erre, hiszen Thomas csak nem hagyja már teljesen egyedül a tök üres lakásban a kutyáját. A kert az sokkal jobb, meg Riley elég gyakran haza tud látogatni munka közben. Sőt, akár Thomas is, ha lyukasórája van éppen. Milyen klassz is lenne ha behozhatná magával a suliba Herceget! A gondolataim hamar vidámabb irányt vesznek, ahogy elképzelem a kastély falai között fel-le száguldozó kutyát, a nyomában kacagva futó Thomast. Na meg az is leesik, hogy mindjárt itt a téli szünet, akkor aztán nem lesz suli. És egész álló nap együtt lehetnek majd. Jó lesz.
- Azt hittem, hogy lehet kandallózni állattal, ha ölbe tudod venni és megmarad nyugton – árulom el én is, hogy nem vagyok túl tájékozott ebben a kandallós témában. Még mindig nem. Szerencsére nem is kell már vesződnöm azzal, hogy megszokjam, ha nagyon muszáj akkor hopp és kész. Állattal mondjuk még nem próbáltam. – Jól viseli a hoppanálást? Nincs tőle rosszul?
Hát igen, kérdésekből változatlanul kifogyhatatlan vagyok, viszont tényleg nagyon igyekszem ám visszafogni magam. Elég sok mindent meg tudok így is. Most például azt, hogy a kutya pórázon van. Hogy mi? Értetlenül meredek rá a nyakörvre, ami igazán pompás darab, már megfigyeltem a simogatás közben is. Lassan felállok és  ismét szemügyre veszem. Majd Thomas csuklóját is megvizitálom, egyre jobban elkerekedő szemekkel. Mivel a kutyust nem akarom azért annyira összetapcsikolni – még nem ismer annyira ugyebár – ezért a barátom kezén lévő anyagot tapintom végig, keresve valamiféle láthatatlan zsinór vagy fonal vagy akármi nyomát. Hiszen valahogy egymáshoz kell, hogy rögzítve legyenek!
- És ez hogy is működik? A tiédet meg az övét összeköti ilyen láthatatlan bőrszíj? Vagy fémszerű? Milyen hosszúra tudod elengedni? Hogy tudod kibogozni ha beletekeredik valamibe, hiszen nem látod – továbbra is értetlenül nézek, ujjaim tovább vezetve a karkötőjén. Ami egyébként nagyon szép darab. Ezt persze nem sikerül közölnöm, hiszen annyira meglep ez az egész. Aztán egyszer csak mozdulatlanná dermedek, ahogy bekúszik a fejembe egy gondolat. Na várjunk, valamiféle varázslat lenne az egész? És amolyan gondolati módon működne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Határozottan érdekes ez a lány, az ahogy hozzááll a dolgokhoz, a meglátásai. Jó értelemben persze, hiszen hányszor hallani olyat, hogy x vagy y-nak milyen érdekes az arca és ezzel csak udvariasan akarja kifejezni az illető, hogy hú hát nem valami túl szép. A lényeg, a lényeg, hogy én nem így értem most. Tetszik a mentalitása, igazán jó az ő szemén át látni a világot. Már amennyire sikerül látnom, hiszen nem ismerem őt túlzottan, kizárt hogy túlságosan beengedne a belső kis világába, hogy onnan kukucskálhassak kifelé.
- Nem lehet könnyű egy ilyen híres nagytestvér árnyékában élni – oké, először hírhedtet akartam mondani, de az nem hangzott volna túl kedvesen. Nem is ismerem a srácot, szóval pláne jó, hogy nem mondtam ki azt, amit ki tudja honnan hallottam vele kapcsolatban. Elhúzom a számat és úgy csóválom egy picit, ugyanis megértem, hogy miről is van szó. Annien keresztül akarnak a bátyjához közelebb kerülni. – Ez annyira ronda dolog. Mármint, hogy van aki csak azért barátkozik veled, mert van egy bátyád, aki bejön az illetőnek. Szedje össze magát és menjen oda hozzá – fakadok is ki egy kicsit, mert tényleg eléggé kiakaszt, hogy ilyenre képesek az emberek. Soha nem tennék ilyet. Ha barátkozom valakivel, akkor azzal az illetővel barátkozom, mert őrá vagyok kíváncsi és nem másra.
- Hát, vannak nehezebb pillanatai a dolognak. Szemtelenkedő alakok, megbüntetendő diákok, ilyesmi. De amúgy nem vészes, őrjáratozni este kifejezetten kellemes, miután megszokod az éjszakai kastélyt – felelem eltöprengve. Nem éppen a legideálisabb jelölt vagyok a feladatra, az érintés-fóbiám meg tudja nehezíteni rendesen a dolgot például. De példamutatásban jó vagyok, eszem ágában sincsen kihágást elkövetni. Megbüntetnem meg mindenkit egyformán nehéz, legyen szó a barátaimról vagy vadidegenről. Mellesleg olyan prefektust is ismerek, aki határozottan csínytevő típus. Szóval vannak itt érdekes dolgok azért.
- Ó hát úgy értettem, hogy a dimágusság jóval nagyobb dolog, mint monomágusnak lenni. Dennishez képest én ’csak’ egy kis hydromágus vagyok – magyarázom el a lánynak, nyuszifüleket mutogatva. Egy nem képességbirtokhoz képest igen, nagy dolog elemi mágusnak lenni. Na de ahhoz képest, aki két, három esetleg mind a négy elemet uralja? Olyan ez mintha egy olimpikonhoz szeretném hasonlítani a saját kis egyéni rekordomat. És ó nem, eszembe sincs hasonlítgatni. Mindazonáltal kíváncsi lennék arra, hogy is működik a dolog. De ha majd túlbuzog bennem a vágy, hogy megtudakoljam, akkor majd felkeresem vele Dennist. Elvégre az ő képessége ugyebár.
- Nem mondanám rossznak, hanem olyan furcsa. Az elemi lényeink azok viszont totál kiakadnak egymás közelében, vérre menő küzdelmet akarnának folyatni meg ilyenek. Mi, a gazdáik csak érezzük, hogy a másikba van valami ami veszélyes. Ami nagyon veszélyes, ami miatt bizalmatlan leszel vele szemben és nem is tudom, nyugtalan. Látszani nem látszik rajtad, csak érzed ugye belül, és inkább megtartod a pár lépés távolságot – nehéz elmagyarázni, hogy pontosan mit is érez az ember. Erőteljes érzés nálam az biztos, de valószínűleg amiatt is, hogy Denis fiúból van. És összeadódnak ezek a dolgok nálam. Ki lehet bírni egymás közelében az tuti.
- Nem rossz ötlet, két kedves prefektusod már van – nevetek rá az ötletre. Egyszerűbb lenne egy speciális engedélyt szereznie ugyan, de az ő módszere mókásabbnak hangzik. Legalábbis barátságosabbnak, barátkozósabbnak.
- Nagyon-nagyon ritka is. Kiskoromban szinte csak rossz élmények értek, egyik katasztrófa a másik után, nekem az, hogy boldog vagyok és tartozok valahova és szeretnek, elfogadnak … hát ez egy pozitív trauma volt. Elég erős ahhoz, hogy kijöjjön az elemim – jó dolog a pozitív kitörés, csak éppen bonyolít mindent. Ha valamitől túlságosan is boldognak érzem magam, akkor megvan rá az esélye, hogy kitör, ha nem figyelek. Szerencsére már ritka, egész jól megoldom a dolgot, megvannak a kis trükkjeim, de még mindig le tud buktatni az elemem.
- Ez nagyon okos megoldás, és még jól is mutat – vizitálom meg a szép ékszert. Tényleg nagyon óvják, védik ezt a lányt, mindenre gondoltak, alaposan fel vannak készülve. De inkább ez legyen, mint hogy be legyen zárva a házba éjjel-nappal, hogy rajta tudják tartani a szemüket.
- Óvónéni? Az szép hivatás pedig. Biztos van valami olyan, ahol gyerekekkel tudnál foglalkozni – persze nem jut ám eszembe semmi sem, sosem gondolkoztam errefelé, így nem igazán vagyok képben. De majd töprengek rajta, hátha eszembe jut valami. – Uhh, nem. Gyógyító akartam lenni még mugliként, de azt már nem szeretném csinálni. Meg olyat sem, amihez állandóan pálca kell. A repülés sem az én világom. Az állatokat imádom, meg elemizni szeretek. Meg felszolgálni a pizzériában, azt is – megvonom a vállamat, hiszen van még időm kitalálni. Magamat ismerve egyszer csak fel fogok riadni az éjszaka közepén felkiáltva, hogy megvan, és kész tudni is fogom. Mindeközben megszárítom a már tiszta edényeket és körbenézek, hogy van-e még valami elmosnivaló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután| o
  | oo

Ó, szóval hogy erre ráhibáztam. Hát így már mindjárt más. De most komolyan, nem logikus? Ha egyszer az én macskám is a fiúval akar aludni, akkor majd pont hogy az ő kutyája nem akarna? Hű, zsúfolt lesz az ágya akkor ha beengedi a szürkeséget, mármint elférnének ketten azon a keskeny ágyon? Nálam ugye n…na elég. Ezt itt most be is fejeztük. Szóval a kutyus egyelőre a saját fekhelyén alszik, és minden klafa.
- Az tényleg nem lenne okos ötlet. A legszuperebb az lenne, ha veled lehetne órákon is, szerintem van annyira okos, hogy meg se moccanna és csak aludna amíg te bájitalt főzöl vagy ilyesmi. De nyilván ez ugye veszélyes, szóval … jó megoldás, hogy Rileynál van – a körülményekhez képest a legjobb. Mondtam én, hogy Thomas jó gazdi lesz. Azon azért picit meglepődöm, hogy miért nem megy a szürkeséggel a kandallózás. Mármint, elbírná, nem? Vagy, a sok izom miatt olyan nehéz? Esetleg fickándozna? Mondjuk ő jobban tudja, biztos megkérdezte, hogy lehet-e, nem lehet és talán azt is, hogy miért. Én csak tippelgetek itt. A lényeg, hogy a hoppanálással nincs baj. Arról mondjuk fogalmam sincs, hogy a varázsvilághoz szokott állatok mennyivel könnyebben alkalmazkodnak az ilyen utazási formákhoz, mint a mugli társaik. Sose próbáltam utazni egyikkel sem úgy igazán. Vonatoztunk Benitoval, de az más. Lehet, hogy vele kezdem a társashoppanálás gyakorlását. Ha valamit elrontok ő úgyis azonnal jelzi, fájdalmasan.  
Na ez azért így nem teljesen igaz. Tudom, hogy működik egy póráz. Rácsatolod a kutya vagy akármi nyakörvére a szíjat, vagy fém láncot -attól függ miből van- és fogod a fogantyús végét. Így nem tud messzebb menni. Ez egy póráz. A mugli világban. Itt nyilvánvalóan nem. Szóval én csodálkozom az ő módszerükön, ő csodálkozik a miénken. Talán majd egyszer elmagyarázom neki a mugli-félét is, de jelenleg sokkal izgalmasabbnak tűnik az, hogy most hogy van Herceg idekötve hozzá.
- Tehát, ha csak úgy szimplán van a kezed és lóbálod összevissza, akkor nem használod? Vagy úgy teszel mintha húznád vagy mintha szorítanál, tartanál valamit és akkor ezeket érzékeli az ő nyakörve is? – fogalmazom át egy kicsit, hogy jól értem-e a működését. Legalábbis, amit elmondd nekem abból ez jön le. – És a karkötőd tudja, hogy mikor szeretnéd a kutyát irányítani és mikor fogsz meg csak úgy valami mást?
Lehet, hogy ez egy hülye kérdés. Biztos valamiféleképpen ki tudja szűrni a karkötő a mozdulatokat. Vagy, nem tudja? És akkor abba a kezébe nem foghat semmit meg nem csinálhat vele semmit, amíg kutyát sétáltat? Az milyen fura lenne már, nem, ez tuti hogy nem így van. Egyébként a nyakörv fogó részről a magyarázat az pont, hogy teljesen érthető számomra és logikus is. Annyi, hogy nem ott a kutya mellett állva fogja meg a nyakörvet, hanem tök messze és a varázslat megoldja a többit. Tiszta sor. Láttam én már ennél jóval cifrábbakat is.
- És a szájkosár? Tudod, hogy ne harapjon meg még véletlenül sem más kutyát vagy embert. Ami kell, ha fel akarsz szállni vele valamiféle járműre – kérdezek tovább félrebillentett fejjel, tovább simogatva a kutyust. – Vagy, ilyen nincs nálatok? És … és, mi a helyzet a kajával? Kunyerál? – teszek fel még többet a kifogyhatatlan táramból, majd hirtelen elhallgatok és szégyenlős mosollyal az arcomon nézek az újdonsült gazdira. – Bo-bocsánat, csak ez annyira … ajj…Thomas ez olyan izgalmas. Van egy kutyusod! – mintha nem tudná …

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Így az ünnepek előtt mi tud abszolút frenetikus lenni? Ha a melóhelyeden beüt a káosz. Ó nem, nem a beosztás miatt, és nem is a megnövekedett forgalom miatt. Nem, hanem mert minden összeesküdik a hely ellen. Szóval most az van, hogy helyre kell pofozni a helyet. Jó kis program.
Megtehetném, megtehettem volna, hogy fütyörészve otthon lógatom a lábamat, amíg valaki, valakik megcsinálják. De én nem ilyen vagyok. Szóval azonnal jelentkeztem önként – szinte dalolva – hogy én segítek, én szeretek festeni. És nem azért teszem, hogy jópontot szerezzek, vagy ilyesmi. Hanem mert tényleg szeretek segíteni. És hamarabb kész lesz a hely, ha plusz két kéz segít. Ó és persze nem lesz tiszta idegroncs mindenki, hamar visszatér minden a megszokott kerékvágásba és nyugis körülmények között szolgálhatom fel a pizzákat.
Korán érkezem, mint mindig, jóval korábban, mint kellene. Úgyhogy csatangolok egy sort, hogy aztán percre pontosan 9.01kor már vigyorogva lépjek oda  a főnökúrhoz. Szolgálatra jelentkezem, vagy miaszösz. A ruhát csak egy pillantásra méltatom, fogalmazzunk úgy, hogy játszóruhát vettem fel, egy régi otthoni göncöt, amiért nem kár. Amúgy sem biztos, hogy ebben az overáll szerű izében tudok dolgozni.  Határozottan bólogatok, majd vetek egy pillantást a többiekre is, pusztán megszokásból. Felmérem, hogy mégis kikkel fogok én itt együtt pingálni.
- Csak simán lefestjük, vagy majd dekorálunk is esetleg? – kérdezek azonnal, mert hát naná, hogy kérdezek. Én ne tenném? A dekorálást meg remélem, hogy értik is, hogy mindenféle mintákat, motívumokat fessünk-e, ami köthető a pizzázóhoz. Persze rájövök, hogy igazából értelmetlen a kérdés, mert először talán tényleg le kéne festeni normálisan és utána. Csak hát ha már kiválasztok magamnak egy falat, és azon ügyködök, ééés dekorálhatunk is, hát akkor miért ne kezdenék el oda valamit alkotni?!
Mindenesetre kezdetnek némi válogatás után felkapok egy ecsetet, meg egy vödröt, és az egyik még gazdátlan falhoz vonulok. Hangosan dúdolva mártom bele az ecsetem a vödörbe és húzok egy szép csíkot a falon. Klassz, akkor játszunk Picassot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

péntek délután, vásárba érkezvén | x | o
 

Pont ezért nem értem. Az rendben van, hogy egy varázslény jobban bírja. Mondjuk egy crup. Az varázslény. De egy pitbull terrier szerintem nem az. Mármint nem csak a varázsvilágban létező állat, hiába született ilyen helyre. Lehetséges, sőt mi több valószínű, hogy mugli eredetű ugyebár. Hm, mondjuk ha már ő a sokadik generáció óta varázslók közt élők leszármazottja … oké, nem mondtam semmit. Azt hiszem már értem miről van szó.
A pórázas dolgot is úgy tűnik, hogy jól értelmeztem. Azt továbbra is magas, hogy honnan tudja a karkötő, hogy mikor mit akar. De komolyan, honnan tudja? Elhiszem, elfogadom, hogy tudja. Mert hát láthatom is, hogy tudja. De … hogy? Annyira szokatlan ez nekem, és annyira új, hogy egyelőre még a mugli felfogás dolgozik bennem. Majd hamarosan napirendre térek a dolog felett.
- Hát, mondjuk elég intelligensek a varázslók állatai a muglikéhoz képest. Szóval nyilván nem harapdálnak össze-vissza. Ó meg várj csak, ti nem is nagyon közlekedtek úgy tömegközlekedéssel – kapom a kezem a homlokomhoz, de végül nem csapok rá. Nem szeretném megijeszteni a kutyust. Hogy még mennyire mugliként kezelem ezt a témát … hát ezt tökéletesen visszaadja a ’ti’ szócska.
- Úgy értettem, hogy amikor eszel, akkor nem nézi-e ki a szádból a falatot – felelem gyengéden miután mosolyogva végighallgattam hogyan működik ez a kajakérő dolog. Lehet, hogy nem fordított pontosan a kereszt, vagy nem létezik ez a kifejezés angolban, amit használtam. De így rendesen elmondva biztos átmegy rendesen a szöveg. Az elérzékenyülő hangra csak elmosolyodom, egyáltalán nem meglepő ezt hallani.
- Igen, mehetünk – bólogatok mosolyogva és egy ideig csendesen baktatok Herceget figyelve meg Thomast, ahogy irányítja. Őszintén szólva nekem ez eléggé bonyolultnak tűnik. Lehet, hogy csak így külső szemlélőként és teljesen logikus és egyszerű lenne ha én is használnék néha ilyesmit.
– És, tud valamilyen trükköket? Ül, fekszik, pacsit ad, apportíroz ilyesmi? - ó ne, még több kérdés, még több kérdés. Valaki most már igazán elhallgattatna! Hál’ Istennek a vásár egyre közelebb kerül hozzánk, így egy kicsit elterelődik a figyelmem. Napok óta figyelem, ahogy a nyitásra készülődnek. Elképesztően izgalmas, hogy végre meg is vannak nyitva a bódék. Tekintetemmel gyorsan körbepásztázok, naná hogy gesztenyeárust keresek. Mi más? Egy éve erre várok!
- Itt marad? De … ó, értem – hökkenek meg észrevéve, hogy a kutyust kiköti és elmagyarázza neki, hogy mi fog most történni. Oké, nem nevezném kikötésnek, hiszen láthatóan semmit nem köt sehova. Ez is szokatlan, de kétség kívül sokkal jobb megoldás, mintha ténylegesen kikötné. Belecsavarodhatna, megfojthatná magát. Egy újabb pont a varázsvilágnak. Megsimogatom „búcsúzóul” én is a kutyust, aki okos tekintetét le sem veszi a gazdájáról. Hihetetlen intelligensnek látszik.
- Nem szereti a tömeget ezek szerint? Hm, szerinted találunk neki valami finomságot a vásárban? – érkezik egy újabb kérdés tőlem, miközben beérünk a bódék közé. Persze néha azért lopva hátrapillantok, hogy viselkedik az eb, hátha esetleg vissza kell sietnünk megnyugtatni, vagy hasonlók. – Szeretnék venni valamiféle díszeket a lakásba, ha találunk. Tényleg, azt láttad, hogy a pizzázó előtt kint vannak a kukoricafigurák? Karácsonyi dalt énekelnek, nagyon szuper!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

A menhely, a munkahely, a prefektusság, a tanulás … lesz pár dolog, amit össze kell majd egyeztetnie, ha el szeretne költözni otthonról. És akkor ehhez még hozzájönnek azok az apróságok, hogy futás, kikapcsolódás, párkapcsolat. Kőkemény logisztika. Ó és persze, ha elköltözik a kastélyból akkor ugye otthon is kell lennie valami kajának, főzés-sütés, vagy csak hidegélelem, de na, szóval van bőven dolog, amivel lekötheti majd a gondolatait, tervezgethet. Talán még csínytevésekre sem maradna ideje. Na, az klassz lenne!
- Hát, mázlim van, mert a néni, akitől bérlem ő nem meggazdagodni szeretne ezen az egészen. Hanem hogy ki legyen használva az a lakrész is, hogy ne álljon üresen. Találtam ennél jóval húzósabb lyukat. Komolyan, azt a lakást nem tudnám máshogy nevezni: lyuk. De ha társasházba mész akkor az én lakbéremnek nagyjából a duplájáról indulnak a normálisabbak. Kicsivel kevesebb, mint duplájáról.– borzasztóan nem egyszerű a kérdés. Mármint nem az, hogy mennyi a rezsi, azt el is mondom a lánynak. Hanem az, hogy körülbelül mégis mire számítson. Na meg, hogy ez húzós-e. Nekem nem annyira. Jó a fizetésem a pizzériába, meg is dolgozom érte mondjuk keményen. Plusz nem sok kiadásom van, csak a legszükségesebbek. És hát tényleg olcsón bérlem ahhoz képest, hogy egy családi házról van szó.
- Ha nem szimpatikus a munkahely, ha szemétkedős a főnök, akkor keresel mást. Előbb-utóbb kifogsz egy olyat, ami megfelel neked – vonok vállat egy kedves mosoly után. Először legyen meg a munkahely aztán majd meglátja, hogy milyen lesz. Ha nem tetszik neki, akkor vált, ennyi. Nem kell ezt túlragozni. Meg hát nem is most keres ugyebár, ki tudja milyen álláslehetőségek lesznek akkor.
- Hű, szerintem nincsen kifejezetten kedvencem. Elég sokfélét árulunk, ráadásul nem csak a szokványosakat, még nem sikerült mindent végigkóstolnom. A nagyon csípős az nem nekem való az tuti – válaszolom némi töprengés után. A bolognaisat meg a húsosat én is nagyon kedvelem, a tenger gyümölcseihez még nem volt merszem. A hawaii nem rossz, miután leszedem róla az ananászt. Ami érdekes, mert ugye az íze az ott marad, és az úgy rendben is van. Vannak ilyen fura dolgaim.
- Otthon. Mármint a lakásban, amit bérlek. Ez nem is volt kérdéses – válaszolom kissé felvont szemöldökkel. Mégis hol máshol kellene töltenem? Aztán ahogy ő megválaszolja a saját kérdését már rá is jövök, hogy normális esetben lenne még opció. – Én eddig se nagyon mentem vissza a szüleimhez, se karácsonyra, se nyárra ha nem volt muszáj. Most meg hát … nincs is értelme visszamenni. Elváltak az útjaink. Amúgy is a költözéssel vannak elfoglalva … gondolom. Nyár óta nem beszéltem velük. Viszont a vér szerinti anyámmal majd összetalálkozom valamikor az ünnepek táján.
Adom a tudtára és csak egy kicsit később ugrik be, hogy talán Dana nem is tud semmit sem Lilről. Meg úgy az egészről. Vagy…igen? Á, mindegy, úgyis mindjárt kiderül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Őszintén szólva nem igazán foglalkozom a többiekkel, szeretném mielőbb belevetni magam a munkába. Persze azért odabiccentettem én is nekik, most nyilván azt hiszik, hogy még kómás vagyok vagy hasonló és nem megy még a szociálkodás. Félig van csak igazuk. Kómás ugyan nem vagyok, eléggé korán keltem, futni is voltam már. De a szockodás az valóban nem jön csak úgy azonnal. Talán kellett volna innom egy jó erős kávét. De hát most már mindegy. Majd felpörgök munka közben.
Úgyhogy nem is igazán várom ám végig a főnök úr tájékoztatóját, festünk vagy mi a szösz, ezt értem. Így esik meg az eset, hogy rögtön kiválasztok egy színt és azzal kezdem el bemázolni a falat. Egészen klassz ez a halvány színárnyalat, kicsit olyan kékes-zöldes, emlékeztet a vízre. Mi mást választottam volna, nemde? Vidáman dúdolgatok magamban, amikor észreveszem a felém közeledő fiút.
- Szia Belián! Persze! – köszöntöm a srácot nagy mosollyal az arcomon, majd a szerzeményeire pillantok. Ó, létra, tényleg, hiszen az is kellhet. Vagyis hát, most már nem. Ugyanis természetesen nem fogom elküldeni, hogy keressen magának másik falat. Sokkal mókásabb munka közben beszélgetni, őt pedig már ismerem, jól kijövünk, szóval naná, hogy becsatlakozhat. – A tieid lehetnek a magasabb részek, ha már így előrelátó módon szereztél létrát.
Rámosolygok, próbálom beazonosítani, hogy milyen zenét hallgathat, ám a dallamok helyett a főnök úr óhaja jut el végül a tudatomig. Hupsz, ezt elrontottam.
- Öhm, hát először fehérrel kellett volna – mondom gyorsan a festőpartneremnek még mielőtt egy újabb ecsetvonást felvihetne, a belső zsebemből kibányászom a pálcámat és egy gyors mozdulattal meg is változtatom a falon virító kékes meg zöldes színárnyalatot fehérre. Töprengve meredek a vödrökre, de annyira gyönyörű a színe, félő, hogy nem fogom tudni ilyen árnyalatra visszakeverni, ha most belekontárkodok. Így végül felemelem a mutatóujjamat, jelezve, hogy azonnal jövök és már sietek is el két teljesen egyszerű fehér festéket tartalmazó vödörért. Ezt nem mertem magamhoz hívni, mi lett volna, ha a nagy ügyetlenségemben a padlóra loccsantom az egészet? Tuti nem örültek volna a többiek. Visszatérésem után vigyorogva kezdek újra bele a festésbe, vagyis csak kezdenék, ugyanis érkezik egy jó kérdés, egy nagyon jó kérdés.
- Hát, annyit tudok, hogy egyik pillanatról a másikra elkezdett potyogni a vakolat – töprengek az ecsetet markoló kezemmel a homlokomat vakargatva. Ennyit arról, hogy nem kenem magam össze, ugyebár. Kissé félrebillentett fejjel nézelődök körbe, majd egy gyanú kezd el megfogalmazódni bennem. Hirtelen mozdulattal fordulok hát vissza beszélgetőtársamhoz. – Az érdekes, az, hogy ez rögtön az után történt, hogy Bánki átvette a pizzériát. Szerinted lehet összefüggés?
Kicsit lehalkítom a hangomat, hogy ne jusson el más fülébe a diskurzus. A végén még valaki félreértené, és azt gondolná, hogy én olyanokra utalok, hogy az előző tulaj így áll bosszút vagy nem is tudom. Pedig nem tartom valószínűnek, nyugis békés tulajváltás volt. És a mostani főnökkel ugyanúgy semmi bajom sincs, mint az előzővel. Nyugisan tudom végezni a munkámat, nincsen feszültség meg balhék, szóval tényleg nem hinném, hogy itt valamiféle átok munkálkodna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Hát ebben lehet valami, bár sajnos én ezt nem tudom megítélni. Nincs egy testvérem sem. Azt mondjuk el tudnám mondani, hogy szülőkkel együtt élni sem feltétlenül egyszerű, de a tinik többsége így van vele, úgyhogy értelmetlen lenne erről diskurálgatnom.
- Hm, hát a lényeg az, hogy a hugára vigyáz. Lehet akármilyen rossz a híre, ez mindenképpen pozitívum – hallottam dolgokat Denisről, de mint mindennel, ezzel is úgy vagyok, hogy nem vagyok hajlandó hitelt adni a pletykáknak, amíg első kézből meg nem bizonyosodom a dolgokról. Az biztos, hogy a híresztelésektől függetlenül tartok a sráctól. Valószínűleg az eleme miatt. Vagy a fene sem tudja. De soha egy szót nem váltottam vele, így nem is ismerem.
- Ó, hogy ez még mindig így van! Azt hittem, hogy csak az előtt, hogy megnősült volna – csodálkozom el, félbehagyva az edények sikálását. Hűha, hát ez így még szokatlanabb. Ilyen nyíltan koslatnak egyes lányok egy foglalt férfi után? De hát, miért, meg hogy? Hiszen, foglalt, van valakije, együtt van valakivel, nős meg minden. Az persze eszembe sem jut, hogy ez még nem feltétlenül jelenti is azt, hogy ezt tiszteletben kell tartani, vagy hogy ne lenne ettől függetlenül úgymond szabad préda. Ajj, van erre egy szó pedig, na mindegy. A lényeg, hogy nekem ez eszembe sem jut. Én magamból indulok ki ugyebár. Nekem ott van Thomas, és pont. Őszintén szólva fel sem tűnik, hogy léteznének más fiúk is a világon. Mármint, tudom hogy vannak, egy párral nagyon jóba is vagyok, de nem … nem úgy látom őket. Ahogy Thomas előtt sem úgy láttam őket.
- Na! – kiáltok fel amikor mesél az éjszakai kastély szépségeiről – Még nem láttam éjjel a Fénylő lelkeket! A legközelebbi őrjáraton elnézek arra, szeretem azt a helyet, jó emlékeim vannak róla. Milyen klassz helyek vannak még ahova érdemes éjszaka elnézni?
Izgatottan csillog a szemem, fel sem fogva, hogy most éppen bepillantást nyerek abba, hogy merrefelé szokott kihágásokat elkövetni a lány. Meg azt sem, hogy még bele is kérdezek. Ó nem, én tényleg örülök annak, hogy ilyen izgalmas és romantikus helyekről hallok, és már tervezgetem is, hogy mikor fogok ezekre a helyekre elnézni. Az Udvarra naná, hogy elmegyek egy teliholdkor, és ahogy eszembe jut milyen emlék köt oda a leginkább … egy pillanatra el is pirulok. Aztán lassan lehervad a vigyor az arcomról, amikor végre felfogom, hogy túl sok infót tudtam most meg.
- Oké, tök jó, hogy hallottál ezekről a helyekről, valakitől, aki kijárkál éjjel, talán szándékosan is hogy ilyen csodálatos látványban legyen része – mosolygok rá a lányra, jelezve, hogy én ezt most így fogom kezelni. Hogy ő csak meséli ezeket, és nem ténylegesen ő járkál ki. Hogy nem fogok kezdeni semmit sem ezzel az információval. Nem fogok szándékosan oda menni, hogy megbüntethessem. Megakadályozni nem hiszem hogy fogom tudni, hogy más tegye, de én nem fogom módszeresen tönkrevágni az ilyen estéit. Most nem prefektusként hallottam ezt a sztorit, hanem egy szimpla diákként.
- Hű, ennyi mindenre képes? Az nem semmi! Nem is értem, hogy bírja! Na és te? Sose szerettél volna mondjuk animágus lenni? Vagy legilimentor? – érdeklődöm a lánytól. Elemi mágus nem lehet, az a vérében van az embernek. Valaki vagy az, vagy nem. De amiket felsoroltam, azok mind elsajátíthatóak. Aztán egy bocsánatkérő pillantást vetek rá. – Vagy, gondoltál rá, de nem szabad?
A betegsége megnehezítheti a dolgokat, én meg profin meg is feledkeztem róla. Remélem, hogy nem gázoltam bele a lelkébe ezzel. Amúgy meg eléggé elismerésre méltó az, amit ő tesz. Hogy ennyire kitart, hogy abszolút nem látszik rajta semmi sem, hogy a dokik jóslatainak ellentmondva él és virul. Ehhez képest szerintem mindaz, amit a bátyja tesz egy nagy nulla.
- Ó, dehogy nem. Csak két ellentétes eleműnek nem. Tehát a víz-tűz az hamvában holt ötlet. A víz-föld, vagy víz-levegő, vagy víz-víz az teljesen rendben van. Azt mondjuk nem tudom látod, hogy ha valaki több elemet ural akkor az vajon mennyiben csökkenti ezeket a nehézségeket. De jó mese alap lenne a sztori az tény. Kicsit tragikus, romantikus – valószínűleg sokan vevők is lennének rá. Amolyan modernkori Rómeó és Júlia. Jó, talán mégsem pont ők, de ez ugrott be. Még filmnek is egész jó lenne. Szomorkásan elmosolyodom és kissé az égnek emelem a tekintetemet, amolyan ’ó ha te azt tudnád’ jelentéssel. Átlagos gyerekkor, hát mindenem volt csak az nem. Nagyon nem.
- Örülök, hogy nem látszik az, hogy min mentem keresztül, mit éltem túl, ahogy te fogalmazol.  Mindenképpen jó úton haladok, amióta ide járok azóta  van részem boldogságban meg nyugalomban. Meg barátokban. És igen, nagyon nagyon boldog vagyok és mérhetetlenül hálás is, hogy megismerem ezeket az érzéseket – és még elég sok mindenért vagyok hálás, de inkább nem kezdem el sorolgatni. Valóban nem érdemeltem meg azt, ami kijutott nekem, de már azt is tudom, hogy nem tehettem volna ellene semmit, nem az én hibám volt. Csak úgy megtörtént, az a múltam és el kell engednem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy teljesen sikerüljön is. Ezért küzdök.
- Hm, majd elgondolkodom rajta, ki tudja mit hoz a jövő – érdekes, erre még sosem gondoltam. Hogy vendéglátózzak? Végül is, lehet hogy illene hozzám. Mindenesetre elrakom most magamban ezt az infót, valahogy nem az éjszaka közepén szeretnék ezen töprengeni. Főleg nem őrjárat közben. Vagyis éppen büntetőmunka közben. Szétnézek, mire megerősít a lány abban, amit sejtettem. Hogy végeztünk. Minden szépen tisztán szárazan csillog villog. Igazán jó munkát végeztünk.
- Én is úgy látom. Akkor … mit szólsz ahhoz ha szépen lassan visszabattyogunk a hálókörletbe? – jól elhúzom a lassan szót, kiemelve, hogy tényleg komolyan gondolom. Nem kell visszasietni, kicsit még elodázhatjuk azt a négy fal közé zártságot és alvás részt. Útnak indulni mindenesetre kellene. Ott is hagyom a mosogatót és az ajtó felé indulok, visszapillantva Anniere, hogy ő készen áll-e már a távozásra. Én teljesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Hogy mi volt az elsődleges szempont? Az, hogy tető legyen a fejem felett a szünetek alatt is. Hát ez volt az elsődleges szempontom. És nyilván, hogy én egyedül fenn tudjam tartani, ne kelljen rohangálni senkihez se anyagi kisegítés miatt például. Ha minden kötél szakadt volna, akkor lakótársat is elfogadtam volna persze, nyilván nem egy szobában azért. Nem úgy, mint a kastélyban. De ezeket nem kezdem el kifejteni a lánynak.
- Lehet, hogy szerencséd lesz és pont akkor találsz egy ilyesmit, mint én – vonok vállat, mert hát ki tudja, hogy mi lesz kitudja mikor. Mert egyelőre még nem is akar keresgélni, csupán ábrándozik, álmodozik a dologról. Na meg persze, ki tudja. Ha úgy jönnek össze a dolgok azzal a sráccal, hát az  is lehet, hogy rögtön összecuccolnak. Sose lehet tudni. Dana a munkalehetőségre sem úgy tekint még, ahogy én. És ha a kastélyban lakva kezd el dolgozni, akkor egy jó darabig nem is fog. Valószínűleg én lényegesen tovább kitartanék egy kevésbé tökéletes helyen, mint ő. Mert nekem muszáj. Fizetni kell valamiből a lakbért, a kaját. Nem tehetem meg, hogy ide-oda ugrálgatok. Persze ha biztos-biztos a másik állás, és az, hogy az tényleg annyival jobb, akkor igen. De szerencsére nincs is okom azon töprengeni, hogy talán váltanom kéne-e. Nem mondom, hogy könnyű a pizzériában dolgozni, de szeretem csinálni. Jól kijövök a kollegákkal is, a főnökkel is.
- Jól van, tegyél úgy. Azt garantálom, hogy nem fogsz panaszkodni a szakácsunkra. Nagyon érti a dolgát! – állok neki rögtön dícsérni a kollegát. Isteni finom pizzákat tud csinálni, nem csak azokat, amik az étlapon vannak, hanem a teljesen speciálisakat is, amikkel mi néha letámadjuk.
- Hm? Ja, semmi gond! Azt hittem, hogy mondtam már, hogy nem szeretek hazajárni vagy hogy nem szoktam vagy ilyesmi. De, nem gáz egyáltalán – nyugtatom meg szapora fejrázás kíséretében. Ez egyáltalán nem kellemetlen helyzet, sose éreztem nagyon megrázónak a tényt, hogy én nem úgy jövök ki a szüleimmel, ahogy mások szerint kéne. Hogy én csak magamra számíthattam már jó rég óta. Nekem … ez a természetes. Az viszont kicsit furcsa és meglepő, hogy Dana ennyire visszakozik és elnézést kér emiatt. Tapintatosabb, mint volt.
- És miket szoktatok csinálni karácsonykor odahaza? Mi a program? – kérdezek vissza gyorsan érdeklődve. Egy picit azért is, hogy oldjam a benne keletkezett feszültséget, és azért is hogy érezze, hogy tényleg semmi baj nincs azzal, hogy beletrafált a dologba. Nekem nem gond. Na meg azért is kérdezem, mert érdekel. Nyilván, különben nem kérdezném.
- Újévi? Hm, még nem tudom. De nem szoktam nagy dolgokat megfogadni, csak olyat, amit tudom, hogy meg is fogok tudni valósítani. Például, hogy kiolvasom az új könyvemet teszem azt 5 napon belül, vagy hasonló. Lehet, hogy idén valami nagyobb volumenű dolgot fogadok meg. De, ezek szerint te nem is fogsz fogadalmat tenni? És a szilvesztert is otthon töltöd?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Teljesen jól eldolgozgatnék én úgy is, ha Belián mellettem átmenne antiszociálisba, és elhatárolódna a külvilágtól. Dehogy dobálóznék én ecsettel meg vödörrel, észrevenné úgy is, ha van valami egetverően fontos dolog. Például mondjuk egy össznépi kávészünet, vagy kajaszünet, vagy akármi.
- Ez fantasztikusan dicséretes elgondolás, ugyanis a földön két lábbal állva is elég szerencsétlen tudok lenni. Valószínűleg a létrán állva vagy én esnék le folyton, vagy az ecsetem. Vagy mindketten – vigyorodom el egy apró vállvonás kíséretében. Igen, ezek történhetnének, az, hogy gond nélkül elfestegessek ott, esélytelen. Felőlem aztán lehet férfimunka is, egyáltalán nem zavar ez a kifejezés. Eleve a mugli világban a festő-mázoló szakemberek mindig pasik, szóval valószínűleg még ráadásul tökre igaz is. Na nem mintha én aztán annyira képben lennék a festéssel kapcsolatban. Mármint, hogy mi után mit kell meg ilyesmi.
- Látod, nekem fogalmam sem volt, hogy alapozással kezdünk. A festés az én fejemben nagyjából annyiból áll, hogy elhúzni a bútorokat és egyebeket az útból, festék-ecset és hajrá – szóval kettőnk közül a fiú a szakember, ő lesz a főnök és kész. Totál nem értek én ehhez. De, átszínezni át tudom. Legalább ennyi megy. A semminél több, nem igaz? Az meg főleg dicséretes, hogy eszembe is jutott ez a megoldás, és nem muglimód estem neki, mint minden másnak szoktam.
- Azon ritka esetek egyikének lehettél tanúja, amikor boszorkányként gondolkozom és működök. Általában a pálcahasználat eszembe sem jut – árulom el a titkot elhárítva ezzel a hálálkodást. De még így is zavarba jövök, szóval határozottan jól esik elrobogni még festékért. Nem tudok én mit kezdeni a dicséretekkel, még mindig. Mint ahogy az sem jön magától, hogy segítséget kérjek. Egyszerűen megszoktam, hogy egyedül oldok meg mindent. Pedig hát nem kellene. Mármint van, akire tudok támaszkodni, szoktam is. Csak ez a vödörcipelés nem tűnt túl bonyolult, sőt még nehéz dolognak sem.
- Nem is nehezek, de azért köszönöm – udvariasnak viszont udvarias vagyok, ez jön alapból. Árgus szemekkel figyelem aztán a hengerhasználatot, hiszen nekem ez is újdonság. És valljuk be őszintén: magamtól tuti, hogy a vékony kis ecsettel szórakozgatnék. Ami valószínűleg a szélekhez kell inkább, ha jobban belegondolok.
- Akkor enyém a pepecselős rész az ecsettel, jól látom? – kérdezek is rá azért a dologra, hátha Belián más véleményen van, elvégre ő jobban ért ehhez. Még akkor is ha totál nem ért hozzá.
A szám szélét harapdálva hallgatom a fiút, aztán egy fél mondat lámpást gyújt a fejemben. Tiltakozik a pizzázó? Hát ez lehet, hogy nem is akkora nagy hülyeség. Vannak érdekes dolgok ebben a világban.
- Na ebben egyetértek veled: valóban nincsenek véletlenek. A pizzéria tiltakozása viszont benne lehet a pakliban. Ha abból indulok ki, hogy milyen szeszélyesek a berendezési tárgyak az albérletben, ahol lakom … hát simán előfordulhat, hogy a pizzázónak is megvannak a maga hóbortjai. Lehet, hogy … nem tudom. Így köszön el a volt tulajtól? És most az új kénytelen ugye a saját ízlésére alakítani a helyet. Talán így jelzi, hogy tisztában van vele, hogy már máshogy tartozik? Nemtom.
Kissé elpirulva hallgatok el, mert én tényleg teljesen elképzelhetőnek, sőt mi több, tökre normálisnak tartom, hogy egy helynek vagy tárgynak ilyen gondolatai legyenek. Naiv vagyok, aki álomvilágban él. Meg még egy csomó minden.
- Persze, hogy csak fal. De a lelkét úgysem tudod kitapogatni, mert hát … ó – hallgatok el, amikor betoppan egy nő. Oké, azt hittem, hogy ki van írva hogy felújítás miatt zárva vagyunk, vagy valami ilyesmi. Azonnal körbepillantok a helyen, keresem, hogy vajon hova lehetne leültetni a kedves vendéget, ha egyszer úgy gondolja, hogy mégis maradna enni. Na meg azon agyalok, hogy láttam-e a konyhai személyzetet, tudnak-e most ilyen körülmények között dolgozni? Mert én felszolgálok gond nélkül.
- Ki fogunk ma nyitni? – súgom oda a kérdést Beliánnak meglepődve. Olyan hamar fogunk végezni? Én tökre másképp gondoltam, terveztem. Ám hamar rájövök, hogy a nő segíteni szeretne semmint enni. O-oké. Egy apró rántás a vállamon és már fordulok is vissza a fal felé, folytatni a munkát.
- Egyébként mit hallgatsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Az a bármekkora azért nem annyira bármekkora ám, főleg nem bármilyen. De értem, hogy mire gondol. Azonban pontosan tudom azt is, hogy vannak olyan elvárások, elképzelések, amikből nem fog lejjebb adni. Ahogy nekem is voltak és én sem tettem.
- Remélem hamar sikerül majd megtalálni a neked való kis zugot – akármikor is kerül majd sor erre a keresgélésre. Jó lenne nagyon, ha nem kellene hosszú heteket, hónapokat ezzel szenvednie, hogy csak keresgél és keresgél. Azt nem mondom, hogy elsőre találjon rá, bár benne van a pakliban az is.
- Ahogy kéred. Alap esetben vastag tésztával készülnek, vagyis hát nevezzük inkább közepesnek, mert ha arra van igény akkor tudunk még annál is vastagabb tésztát előkészíteni – felelem neki a pizzás kérdésre. Ezen a téren azért annyira nem vagyok ám képben, elvégre nem az én dolgom. Szóval fogalmam sincs, hogyan is készül ténylegesen a pizza nálunk, mik az arányok satöbbi satöbbi. Annyit tudok, amennyit kell a vendégek miatt. Ha meg olyan kérdésük van, amiről gőzöm sincs, akkor sincs semmi gond. Bemegyek a konyhába és megkérdezem.
Érdeklődve hallgatom a szokásaikat, főleg az ajándékozás az, ami csodálkozásra késztet. Nahát! Nem odaadják annak, akié, hanem találgatnak, és ki kell találni, hogy kinek van szánva? Ez eléggé rendhagyónak hangzik számomra.
- Gondolom akkor igyekeznek úgy is vásárolni az emberek, hogy nehezen lehessen kitalálni, nem? – így még nagyobb mókának tűnik a dolog. Nehezebb, viccesebb. Danához illőbb. Aztán a szó a szilveszterre terelődik.
- És hogy szoktátok búcsúztatni az óévet ha együtt vagytok? – kérdezek rá erre is majd töprengő arckifejezéssel nézek magam elé. Én még nagyon nem vagyok ám ennyire ünnepi lázban, még fogalmam sincs, hogy fog alakulni úgy az egész. Nem is terveztem még semmit, és pláne nem is beszélgettem még róla senkivel sem. Szóval kissé nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. – Nem’tom. Gondolom igen. Valószínűleg – adok végül valamilyen választ. Gondolom, nemtom, lehet, talán, passzolom a kérdést. De tényleg, még nem tartok itt na. Remélem, hogy nem kérdez bele a lány abba, hogy otthon maradok/unk-e vagy elmegyünk valahova, mert akkor tényleg azt fogja visszakapni feleletként, hogy kettőt és könnyebbet. A százfűléfőzet hozzávalóit is előbb elmondom neki visszafelé, mint hogy választ találjak olyan kérdésekre, amikhez még nagyon nem jutottam el, és amiknek az eldöntése még totálisan ráér.