Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

beígért pinterestanyag - hangot rá!
Tudom én, hogy ősz van, változóidő, esős évszak, monszunhónap meg kutyafüle, macskabajsza, de azért tényleg szemtelenség, hogy itthagy minket a nyár, beűz az iskolapadba, és onnan kell bámulnunk az óriási csirrdurrbimbammos hirtelen-lezúduló-negyvenméter-hákettőós felhőszakadásokat. Mikor értitek, minden porcikám kivágyna. Az ember azt hinné, hogy az évek elteltével egyre jobban hozzászokom ahhoz a változáshoz, amikor egyik napról a másikra ismét napi négyszer két órára le kell kötnöm a fölösleges energiáimat, és zsizsgés nélkül biztosítani az érdeklődést az órákon, de... De nem. Help, szeretnék öregedni, olyan tunya felsőbbévessé, akiket minden évben látunk szenvedni a folyos- jó, oké, mégse lennék zombi, na. Visszaszívom, bocsánat karma, csak ne torold meg, köszi.
Így hát kénytelen kelletlen odabentről pislogok bánatos kiskutyaszemekkel az ablaktáblákat verő cseppek irányába. A társaimat ez mondjuk inkább érinti álmosítóan, szinte látom, ahogy a gondolataik között tuc-tuct járnak az utolsó agysejt- höh, még a tanárnő is elnyomott egy ásítást magyarázat közben.
Keményen veri szét az idillt a csengő, de szokásommal ellentétben most ezt igencsak vártam - táskámat még be se zártam, már fél lábbal a folyosón vagyok, miközben visszaordítok a vállam fölött egy viszontlátásrát. Talárom rendezetlenül omlik magam mögé, amin valamit segít, amikor megtalálom a bal szíjat, és rendesen bele is tudok bújni a hátizsákba, de akkor meg az ugrabugrál jobbra-balra ahogy lendületből cikázok a lomha diáksereg között, úgyhogy... Áh, minek is az ide. - Bocs bocs bocs - mantrázom tovább szlalomozva, és nem, nem pisilni kell ennyire (bár elvileg az esőhang fokozza az ingert, csak hogy tudjátok, szörföző pingvines meséből tanultam), hanem esőzni. A folyosó egy random pontján kicsúsztatom hát táskám a fal mellé, és immár nélküle szökellek tovább, letérve a rétre vezető folyosóról, mert hát a kisudvar közelebb van. - HAHH - vetem ki magam a szabad ég alá diadalittas kiálltással, és felelősségteljes felnőtthöz méltó módon veszem célba az első pocsolyát, hogy aztán páros lábbal beleplaccsanhassak. Jobb láb, bal láb, jobb láb bal láb - kán kán nánánánánáná - csak a csúnya verzió jut eszembe hirtelen, de azt talán nem kéne teli torokból üvölteni az ebédszünet kezdetén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Kend-e Kende?
Általában menet közben felfelé, vagy a távolba szoktam bambulni - ebből adódik valószínűleg a legtöbb balesetem, elvégre ilyenkor nehezen veszem észre a lábam elé került kukát, padot, virágágyást, vagy barackbefőttet (ne kérdezd). Most viszont kivételesen lehorgasztott fejjel bandukolok, tincseim tarkómon kontyba fogva, talárom összehúzva - mindez a felkészültség egy célt szolgál: nehogy bármi is megzavarja az olvasásomat.
Elveszve a sorok között valójában az udvaron keringve is elveszek, legalábbis valahol biztosan sétálok, de fejben nagyon nem ott vagyok. Kiválok a sétálók közül, érzékelem, hogy több körülöttem a tér, letérek a kavicsos részre a virágágyások köré, s látatlanban kezdem el passzolgatni magam előtt egyik-másik szerencsétlen kődarabkákat. Még jó, hogy nekik nem fáj. Nem sietek sehová, bent olvasni nincs kedvem, de idekint leülni sem, így egyszerre kapcsolódok ki az olvasással, és csökkentem is a kilométerhiányomat, hogy jobban bírjam a délutáni órákat. Lapozok, és mivel kikerülni kényszerülök egy kisebb csoportosulást, fel is pillantok a sorok közül.
Ekkor... Ekkor pillantom meg AZT a példányt. Bolyhosnak nem is bolyhos, fehérnek nem is teljesen fehér, alpakának nem is teljesen alpaka, de FULL ALPAKA alakja van!? Hangos puffanással zárom be a kötetet, diadalittas - Hah - szökik ki a tüdőmből, ahogy lehajolva megkísérlek rámarkolni az alpakavics seggére. Alpakavics bizony. Alpaka kavics. Alpakavics. Szívesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

szeretném azt mondani, hogy én nem így nézek ki, és nos, legalább férfi tényleg nem vagyok
Nincs csodálatos hangom. Olyan csodálattalan sem, de nem mennék énekesnek, és nagy sikerem se lenne - maximum ha óvodásoknak áriáznám rappelve a boci boci tarkát, de őket egyébként is szinte minden lenyűgözi. Ennek ellenére egy jó karaoke sose rossz, a házak szerinti klikkesedés ellenben igen, úgyhogy amikor kitaláltuk, tudtuk, hogy valamilyen semleges területre kell vonulnunk. A szöveggel és a dallal nincs gond, mikrofonként is ott a pálcánk, a hangulatnak viszont meg kell adni a módját - nem ám csak úgy a folyosó közepén akartunk nekiállni, hanem akkor már dicsőségünkhöz illő környezetben. Díjak között. Érmek között. Levegőben vibráló szinte hallható szellemtapsok között. Trófeák között. A trófeateremben. Még nincs itt a takarodó ideje, szóval nem tessékelhetnek ki innen, de van egy olyan érzésem, hogy tíz óra előtt öt perccel a fél tanári kar ott fog állni az ajtóban, keselyűként várva a pillanatra, amikor jó kis büntimunkára küldhetnek bennünket.
- Legyen hó, legyen hó, benne játszani oly' jó! Legyen hó, legyen már hóó, várja minden varázslóóó - engedem szabadjára a fantáziámat, elvégre ne már, hogy csak a muglik érezhessék magukéinak a meséket. Pillanatokon belül véget is ér az első - de biztosan nem utolsó - szám, amit magamra vállaltam, így már passzolom is tovább a kitűzőszerű mágikus eszközt, amely segítségével szinte bármilyen alapot el lehet indítani.
- Kori? Neked mihez lenne kedved? - vonogatom a szemöldököm az eridonos felé, kíváncsian várva, mit fogunk hallani tőle. - Gyors? Lassú? Magyar? Angol? Jalapenói? - olyan nincs is, realizálom, de nem javítom ki magam, hátha elsikkad felette a figyelem. Nem vagyunk sokan, de azért van kinek továbbpasszolni is, ha még nem szedte össze a gondolatát vagy a bátorságát... Bár ahogy a vigyorát elnézem, nem lesz ilyen probléma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

ezért eszünk itt, és nem főzünk
Ha a halántékomon megjelenő apró piros kis gülük nem szolgálnának elég figyelmeztetéssel arra vonatkozólag, hogy a hónap bizony melyik szakaszába készül belépni a szervezetem, akkor a kegyetlen napokat előre vetítő apró, mutatóban jelentkező görcsök biztosan megnyugatnak: a levibabák részemről még váratnak magukra. Ebben a pár napban viszont a szokásosnál is jobban megbolondul a gyomrom - mondom ezt úgy, hogy az évek alatt pontosan tisztába kerültem azzal, hogy a legtöbbekhez képest igencsak eltérő ízléssel rendelkezem. Kókuszos milánói? Rukkolalevélbe csavart diós hókifli? Nincs ma előttem lehetetlen. Azaz, egy mégis: az a fránya ébresztőóra. Én esküszöm, nem szólt! Oké, oké, tudom, az ember ilyen korban már állítólag megtanulhatna felkelni magától, de tegnap este rávettem Lysandert, hogy legyen kedved hagyni a fürdetést, úgyhogy az egyik zuhanyfülkében megejtettem amit meg kellett - ennek eredményeképpen ha tisztán is, de szétkarmolva jöttünk ki, mindkettőnkből facsarni lehetett a vizet. Szépen megtörölgettem, megszárítottam meg minden, de úgy döntött revansot vesz, és nem akart hagyni aludni - ne csodálkozzon senki, hogy nem tudok felkelni hétkor, ha fél ötig körömmel dagasztják a vádlimat a legváratlanabb pillanatokban.
Így aztán a reggeli kimaradt, az órára épp csak beestem, de a végére már bocsánatot is kellett kérnem, olyan hangerővel követelte gyomrom magána a táplálékot. Megesik, na.
Ennek hála viszont az ebédszünetre úgy rontok be, mint akit éhező farkasok neveltek önuralomra, s ismerős arcok után kutatva vetem le magam Beliánnal szembe, reflexből, egy év után se szokva át a tanárurazásra. - Szia Beli!
Azzal magamhoz ragadok egy tiszta (vagy annak tűnő, jelenleg mindegy) tányért, és nehogy alulmaradjak az adagjaival szemben, kilapátolok magamnak egy nagy kanál... akármit. Meg sem igen nézem, már landol is a gyomromban, s teli szájjal hümmögöm felé a kérdésemet - hogy ityeg a fityeg, jó étvágyat? Olyan nagyon éhes vagyok, hogy egy teljes kádat meg tudnék enni!
Ebből nagyjából annyi hangzik, hogy a harcos tündérek tütüje pirosan csilingel, ha rázzák a szélben, de azért a látványom eléggé kifejező ahhoz, hogy segítsen eldönteni, nem erről van itt szó, hanem inkább az étvágyamról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

szeretném azt mondani, hogy én nem így nézek ki, és nos, legalább férfi tényleg nem vagyok
Hangos huhúzás kíséri a lányt szavai után - bizony, én vagyok a leghangosabb, ki más lenne, no meg ki hitte volna másképp? A különleges egy olyan varázsszó nálam, mint a csel, vagy a véletlen, esetleg a szerencse, ezek bármelyikére alapozva csodálatos estének nézek elébe mindig. Jó, majdnem mindig, de azok a bizonyos esetek a kivételek, amelyek erősítik a szabályt, és biztosítják, hogy ha módosan is, de néha azért próbáljak meg gondolkodni. Állítólag egy agy nevű szervvel kell, ami a fej nevű fura kitüremkedésben kap helyet a váll felett, ha az átlagos humánanatómiát nézzük - de hát én nem vagyok átlagos, szóval nálam hol ott, hol a szívem körül, hol pedig (főleg reggel, délben és este) a gyomornál található.
- Űűű - hangzik a csodálkozás, ahogy belekezd az arcpirító számba, amit legnagyobb sajnálatomra, nem ismerek. MÉG. Mert hogy ezek után meg kell hallgatnom, és minden egyes alkalommal el is kell táncoltatnom a lánnyal, amikor találkozunk, az olyan biztos, mint hogy a tündérek csillámport tüsszögnek, ha megfáznak. Tapsolok, a körben állókkal együtt, és ha nem is olyan gyakorlottan, de igyekezzük is másolni Kori mozdulatait - nincs egyedül, igazán hálás közönségként fogadjuk a műsort. Akkor azonban, amikor felém vette az irányt, csak nevetve vontam meg a vállam, és a dalszöveg helyett nanázni kezdtem, próbálva legalább a dallamot eltalálni itt-ott. Nem jövök én zavarba ettől sem, különösebb szívbaj nélkül állok bele olyan dalokba is, amiket még életemben nem hallottam előtte, hát nekem mi rossz van abban, maximum a társaság süketül meg kicsit, és kér meg, hogy JÓL VAN, most már elég lesz Masa. Még arra is kapható vagyok, hogy előre lépve tényleg beszálljak a táncba, bár azért  visszafogottabb az én rázásom, mint az eridonosé - kínos, nem kínos. - Magasra teszed a lécet kislány! - harsogom túl az utolsó taktusokat, kihívóan nézve körbe a többieken, ezek után ki mer színpadra állni majd, ha véget ér. És legfőképp mit tart érdemesnek arra, hogy felvegye ezzel a remekművel a versenyt!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Kend-e Kende?
Há' azé' na! Értem én, hogy kicsi vagyok, meg apró, meg pöttöm, de mégsem ragaszthatok stoptáblát a hátamra, hogy észrevegyenek, nem? Az kéne még, egy rúdra erősíteni különböző magasságokba többet is, aztán ki-ki látja, amelyik éppen szemmagasságába kerül. - Nyeeí - tör fel belőlem a furcsa nyekkenés, ahogy egyensúlyomat vesztve kezdek közelíteni a föveny felé, méltóságteljesen égbetolt fenékkel, mint az úszni tanuló kiskacsák. Jó, na, legyen, mert megfogtál Reiner, kvittek vagyunk, de azért ne legyen ebből rendszer, oksiboksi? Végül a teljes megfeddő és békítő monológ csak fejben kész lezajlani, belőlem ténylegesen nem tör elő sokminden, csak egy megkönnyebbült - pfúúú -, ahogy a képzeletbeli verítéket homlokomról letörölve jelzem: ezt megúsztam.
Elégedettségem egészen addig tart, amíg a srác térdre nem ereszkedik itt előttem, s fel nem kapja azt a kavicsot, amit az előbb pont én néztem ki. - Hé hé hé - hápogok, mutogatva az alpakavicsra, majd magamra, majd megint rá, majd megint magamra. Ez univerzális jele annak, hogy helló, valami volt itt mielőtt idetrappoltál, egy igazi kapcsolat kezdett kialakulni köztem, és a földdarabkák társaságának eme nemes tagja között, kérlek ne sérts meg azzal, hogy ezt teljes mértékben figyelmen kívül hagyod, és megkísérelsz elválasztani minket egymástól. Jah, tökre ezt jelenti az a hé hé hé, nem is értem, hogy egyesek miért mondják, hogy nehéz olvasni a nők gondolataiban, nem is vagyunk mi olyan komplexek.
- Én is pont most láttam meg, és akartam felvenni, hazavinni, kiállítani, és örök életéig szeretgetni. Hát micsoda alpakavics - csurizik le szám sarka, és tenyeremet kifeszítve nyújtom ki felé hirtelen, bociszemekkel könyörögve a megszánásért. - Kérem szépeeeeeeen! - pislogok tényleg nagyon aranyosan az egyelőre futó cukiprogramban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

szeretném azt mondani, hogy én nem így nézek ki, és nos, legalább férfi tényleg nem vagyok
Dehogy voltál gáz, csak másképp menő! Ha valamihez nincs kedved, vagy éppen csak bezárkóznál macskamód egy befőttesüvegbe duzzogni, hát ki ítélhetne el emiatt? Szíved joga, uccu neki, még kucorgok is veled egy szomszédos üvegben. Lehet hogy majd be fogom verni a homlokom amikor megpróbálok kikászálódni, és a cucc elkezd gurulni alattam, én meg rákapnék a szőnyeg rojtjára, de még mindig bent vagyok nem kint, és üveg minden, de akkor majd homlokon tapasztom magam egy spongyabobos ragtapasszal, és ebcsont beforr. Antiszockodj hát nyugodtan - nem gáz, dehogy gáz, hisz' ha egyszer jól esik?
Bár félig mágus félig mugli családba születtem, az utóbbi években inkább húzódott a figyelmem a varázsvilág ügyes-bajos dolgai felé a mugli sztárok helyett, így sajnos ezen a téren nem mutathatok fel olyan műveltséget, mint például Kori teszi. Nem ismerem akitől idéz, és nem ismerném valószínűleg azokat sem, akiken még töpreng, de ezen könnyedén lépek túl, és tudatlanságomat felvállalva érzem magam pontosan ugyan olyan jól. - Minden kívánságod így teljesüljön! - csettintek nevetne, hiszen nincsenek itt szintek, vagy ha van, akkor is csak egy, amin mi állunk.
- Úristen! - fagyok le, de szememben már rögtön látszik az izgatottság, és Kori karjára ragadok. - Gyere, ezt meg kell beszélnünk - kezdem el húzni magam után - addig folytassátok csak - kiáltok a társaságnak, s biccentek, hogy az eridonos adja csak át a csudaeszközt. Nem húzom azért messzire, nem kell aggódni, egy vitrinnel arrébb már meg is állok, suttogásra húzódva közelebb. - Kell egy alapszám, kell egy alapszám, meg kellenek a becenevei, meg a hőstettei! A hőstettei! Írhatnánk a hőstetteiről, egy sor, egy csoda amit véghezvitt! Várffy-Zoller, Várffy-Zoller... neki nem kell lopott roller- NEM TUDOM, de érted, érted?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Kend-e Kende?
Kisgyerekeket megszégyenítő szomorú ábrázattal figyelem a vívódást Kende arcán. Őszintén szólva, persze, az lenne a legjobb, ha mindketten megtarthatnánk, de talán kinőttünk abból a korból, amikor a suliudvaron talált gombot-pálcikát-nyalókapapírt-kavicsot közösen vittük haza, egyik héten ide, másikon oda. Pláne, hogy ha ajándékozni akarja valakinek... Tanácstalanul sóhajtok, de nem érzem fairnek, hogy valami ósdi trükkel elcsaklizzam előle. Persze egyszerűbb lenne megkocogtatni a vállát (nem), és amíg nem figyel (nem), kikapni a kezéből és elszelelni (Masa nem, ez sehogy sem egyszerűbb), de nem éppen morálisan elfogadott megoldás. Ellenben a fiú szavaira diadalittas vigyor keveredik a fejemre, és nem zavartatva magam a köztünk lévő évfolyam és mint olyan valószínűleg tudásbeli különbségtől, lecsapok a felajánlásra.
- OKÉ, párbajozzunk! - Nos, ez valószínűleg nem olyasmi, amit az ember hallani szeretne. De hát hé, nem is hülyeség. - Mit szólsz egy butított verzióhoz? - az agyamban lévő fogaskerekek azonnal pörögni kezdenek, és bizony annak ellenére, hogy egy pillanattal ezelőttig nem volt bajom az igazságtalansággal, most mégis ennek kiküszöbölésén kezdek el gondolkodni. - De figyu, csináljuk gyorshalálba'. Mondjuuuk - megy a lázas ötletkeresés - csak capitulatust használhatunk... És ez azért lesz kihívás, meeeeert... - tekintetem ekkor akad meg két elheverő, kallódó papírzacskón. - MERT NEM FOGUNK LÁTNI. - És innentől csak az érthetetlen hadarás jön, ahogy hirtelen elkezdem neki magyarázni legzseniálisabb ötletemet valaha. - Az alpakavicsot letesszük a padra, megállunk egymástól biztos távolságra, felveszünk a fejünkre egy-egy papírzacsit, megpörgünk a sarkunkon, hogy elszédüljünk, és utána megpróbáljuk egymást eltalálni, aki előbb elveszti a pálcáját, vesztett. Na? És a másiké az alpakavics!
Zsenialitásom határtalan, most nézd meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Zippzhar-család alias Zippzhárka (zárka, érted)
Egyikünk sem siettette a találkozás dolgot különösebben. Henrik valószínűleg nem szerette volna erőltetni, én biztos, hogy nem szerettem volna erőltetni, meg hát aztán naptártól szokatlan gyorsasággal telt az idő, mialatt mi technikailag még mindig csak ismerkedtünk és csiszolódtunk össze, úgyhogy nem hiszem, hogy bárkin is túl nagy lett volna a nyomás. Kísérlet, ó, kísérlet volt rá, és talán ez a legröhejesebb: valamilyen rajtunk kívül álló ok miatt mindig meghiúsult az otthoni látogatás. Egyszer anya hívott, hogy benyaltak valami jó kis hányós hasmenős vírust, mi lenne ha nem mennénk, ha egyszer két wc-re nem jobb az öt ember három helyett; másszor én kaptam büntetőmunkát (TUDOM, hogy ez valahol azért mégiscsak az én hibám, de elaludtam na); harmadszor... lassan nem is emlékszem. Ja, de, akkor volt az, hogy elindultunk, de valami zavargásba keveredtünk a budanekeresdi hopponton, és az aurorok hazaküldtek? Azt hiszem. Egy ami száz és száz ami egy: most már a célegyenesben vagyunk. Talán. Az előzmények ismeretében nem merek inni a medve bőrére.
- Írtam anyának, hogy pár perc és érkezünk - zárom le mobilomat, ahogy kifordulunk a hosszú utcából. Innen már csak pár rövid perc a házig, de azért kényelmes tempóban fűzöm felszabaduló ujjaimat Henrik tenyerébe, ráérősen lóbálva meg magunk között. - Márk majd csak holnap jön, együtt karácsonyoznak valahol a városban.
Ez sem volt eddig teljesen egyértelmű, az utolsó pillanatban ismét egy betegség volt az, ami változtatott a dolgokon, de meglep ez már az eddigiek után? Nem, valóban, a legkevésbé sem. Meg sem próbálom elrejteni, tenyerem azért kicsit síkosabb az idegességtől a szokásosnál, de próbálom nem túlaggódni. Úgyis mindenki cuki lesz és a végén tök jól sül el, de na. Fontos, mivel fontos. Ezt jól megaszondtam. - Remélem elhoztam mindent amit akartam - fújok ki egy meleg párafelhőt magam elé, ahogy mélázva tekintek az égre. Mindent becsomagoltam, az biztos, de végül eljutottak a táskáig? Rejtély, ami csak akkor oldódik majd meg, amikor már úgyis túl késő lenne javítani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

beígért pinterestanyag - hangot rá!
Nem tudom mi ütött belém - de őszintén, vár még tőlem bárki magyarázatot arra, miért viselkedek olykor úgy, ahogy? Ha jól hallottam, a múltkor két elsőéves levitás épp az elmáriásodik ige létjogosultságán vitatkozott a klubhelyiségben... Mondanom se kell, beszálltam a támogatók közé, és hamarosan nyertünk is, hogy bizony, van értelme használni.
Nem szokott fájni, ha egyedül veszek részt az őrültségeimben, az azonban mindig öröm, ha váratlanul társaság is érkezik hozzá. Most éppen Teddy ploccsan mellém, de ki tudja ki más jöhetett volna még, én kérem nem rendbontok, csak összetartóvá kovácsolom a kastély népét. - Kútba nem ugrunk, mert nehéz kimászni - vonok vállat, arcomat az ég felé fordítva. - Annyira viszont nem vagyok még alacsony, hogy egy pocsolyában kimászhatatlanságig süllyedjek, úgyhogy... - és a mondatom végét már csak nevetés fűszerezi meg, ahogy karjaimat kitárva kezdek el ezúttal tengelyem körül forogni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Kend-e Kende?
Nagyon határozottan jó ötletnek tartom a dolgot. És persze, amikor én valamit nagyon határozottan jó ötletnek tartok, azt kellő hadarással megtámogatott győzködéses kiskutyaszemek után... Mindenki nagyon határozottan jó ötletnek fogja tartani. A kellő nem véletlen szerepel a mondatban, de... De... Jó, Henrik való-, jó, lehet Márk sem mind- Tudjátok mit, ti, ti tudatom mélyén bújkáló utolsó agysejtecskék, akik tudálékosan önmagam megkérdőjelezésére késztettek? Nem hallgatok rátok, nem ingathattok meg. Nincs aki ellen tudna állni az ötleteimnek, mert fantasztikusak, és itt zárjuk is le a témát, bambuljatok és találjatok pillangót, amivel disztraktálódhattok. Hatunk. Disztraktálódhatunk.
- Ezaz - csapom össze tenyereimet fájdalmasan hangosan a beleegyezésre, majd feszítem ki ujjaimat kackiás vigyorral az alpakavics irányába. Olyan simaaaaaaaa!
És bár simán meglenne a lehetőségem arra, hogy a bólintásom és beleegyezésem után távolodó navinést átvágva egyszerűen szobámba sétáljak a kővel... SOHA. KÜZDENI FOGOK ÉRTE, MINT SÁRKÁNY A HERCEGN- lovagok a hercegnőkért. Lehet, hogy ez az alpakavics egy hercegnőalpakavics.
Addig sem maradok tétlen, amíg párbajharcoslovagtestvérem ténykedik, a kavicsos, salakos udvarban, fél lábam hátrahagyva szökdécselek egy vonalban, cipőm orrával megpróbálva kijelölni a "párbajtér" két végét. Nem sokkal debilebb látvány, mint általános ténykedéseim, de ez nem a látványnak dicsőség. Épp a második és egyben tervezetten utolsó vonalat húzom meg, amikor Kende visszatér, és választásra kér. - Sir Kende - a lovagos gondolatmenetemről elfelejtem felhomályosítani, de ettől függetlenül már félkomolyra vált a hangom, hogy illeszkedjen a középkori lovagi tornák légköréhez. - Akkor én ezt viszem, és mivel te hoztad, és én választottam, én húztam ácsorgóvonalat, ott meg te választhatsz. - Tiszta sor, és igazságosság.
Ha sor kerül a választásra, lovagi sisakom átvéve egyenes háttal és egy, a gyilkosságát tagadni készülő királynő méltóságával masírozok helyemre, hogy a párbajunk tényleg megkezdődhessen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Marina Darik - 2022.09.16. 12:40


Nade menőmanópajti-Marcsidarcsi, mi az úúú mellettiről beszéltünk szerintem XDD Legalábbis én igen, mert az van a második sorban. De kezdtek összezavarni, bevallom XD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Hát, öhm, fekete fehér csíkos és nagy a farka. Elfogadom a mókust is, de engem elsőre borzra eml- höh, az én fantáziámat, elsőre felborzolta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

szeretném azt mondani, hogy én nem így nézek ki, és nos, legalább férfi tényleg nem vagyok
Az én dalrepertoárom inkább az egyszerűen megjegyezhető, könnyed nyári slágerek körül szokott forogni, kiegészítve a - tudom, tudom, most fogsz felhördülni - régről megmaradt és untig ismételgetett gyerekdalokkal. Azaz dehogy untig! De ha te unod is, én biztosan nem!
- Pedig egy jó kis Zeller bácsi, vagy Várffy vár-fi, ú, tudod vannak azok a dalok amiket elkezdesz, és énekelsz, és azt hiszi mindenki, hogy csúnya kifejezés jön, de akkor folytatod, és valójában nem is, és csak az emberek fejében van meg, de azért nevetnek! - csillogó szemekkel magyarázok, érzem, ahogy az agycsipéim próbálják összekaparni legalább az egyik ilyen szóban forgó dalt, de... Eltérülök fordulok, és az ötlet hopp, volt, nincs, szekrény.
- Imádom ezt a megközelítést! - lelkesedem azonnal Korival. - A himnnusz is tök jó időspórolás, csináljuk! De várj, nem is kell itt feketelistásokon gondolkodni, ne írjunk bele mindenki mindenkit?
Azzal egy ív papírt magamhoz hívva már firkantom is fel a lap tetejére, cikornáys betűkkel: Himnusz, Várffy Zoller Róbert bagolyköves évjárataiból. Szerintem a művünk, ha elkészül, akár múzeumokig is vihetik! Rögtön a paradicsomos panna cotta mellett állítják majd ki, szinte érzem a számban az íz- nem, látom magam előtt a nemes, fényárban úszó termet, a napszemcsis biztonságiőröket, a kutyát behozni tilos táblákat... Ah, az lenne csak az igazi elismerés!