Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ott a pont. Az én saját, különbejáratú (pun intended) Coelhom. Egy pillanatig elmerengek azon, hogy mit és kit és hogyan kéne elpusztítsak, hogy a jó út könnyebben járható legyen. Vannak ötleteim. Lehet, nincs rám jó hatással, hogy egy ex-fejvadász káoszgéppel élek együtt, akitől minden kitelik. Lehet nem kéne jobban belegondolnom a dolgokba. Lehet csak csókolnom kéne őt. Lehet meg is teszem.
Valahol nyálminta-csere közben átcikázik a fejemen, hogy mennyire szeretem, a lüke fejével együtt, s mennyire büszke vagyok arra a lüke fejére, az okos lükeségeire, meg-nem-magyarázom beszólásaira és megmondásaira.

Máskor fogok ebbe jobban belemerülni, most nem hagynak, disznóság, de odafigyelek, hallgatom, mi a dolgunk, s mikor derengeni kezd valami, akarom, hogy Ármin rám nézzen, hogy most magyarázzon és legyen okos, de olyan tüntetűen kerüli a tekintetemet, ami csak egyet jelenthet. Ármin.
Úgyis hamarabb kipiszkálom a titkot, ha elkezdjük a játékot, csak előbb még öltözzünk alkalomhoz illően.
A felkínált lehetőségek eléggé generic cuccok, amit bármilyen kosztümös üzletben talál az ember, úgyhogy sokat nem árulnak el, de nekünk most jó lesz. Ármin végül nagy öltözködésbe nem kezd, szenvedek is rendesen, de jó alaposan végigmérem azért így is. Hmm.
- Az most nem is kell, tudod, kamerák. - Megköszörülöm a torkom nagyon jelentőségteljesen, mintha nem tudná, vagy mintha mi bármi mást össze tudnánk hozni bilinccsel, mint ott ragadni valami lehetetlen helyen, mindketten mozgásképtelenné válva, messze a pálcáinktól.
Szóval nekem legyen akkor az az utolsó, az áll közel a szívemhez, s az fogja a legjobban szórakoztatni Ármint. Leakasztom a rózsaszín parókát, megrázogatom s a fejemre igazítom, aztán még egy kicsit nézegetem a fodros-bodros ruhát, de szerintem nem fogok beleférni, hagyjuk is inkább. Utógondolatként elemelem a rendőrhöz járó napszemüveget, felbiggyesztem és voilá, femme fatale (vagy amit akar). Pipiskedve csókra nyújtom a szám, s ha Ármin nem elég gyors, magamhoz húzom, hogy elvegyem, ami az enyém.
- Együtt. - Nem is gondolkodok ezen, bár lehet gyorsabban kijutnánk, ha nem rötyögnénk minden részleten s nem akarnánk egymásra mászni két percenként. De pont ezek miatt nem akarom, hogy külön fedezzük fel a helyet. Ez a lényege az egésznek. Jó, lehet nem fogom leteperni, túl sok a kamera.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Igazából értem én ezeket a gyerekdolgokat. Mármint nem azon a szinten, hogy most rögtön alkalmazni fognak az előkészítőbe, mert olyan istenkirály vagyok, hanem csak van néhány hiányos ismeretem, meg egy jó adag intuícióm, a kettőhöz vegyítek egy kis pozitív hozzáállást, s máris tudni vélem, hogy az otthoni rossz viselkedés nem arról szól, hogy minket idegesítsenek meg ereszdelahajam. Ott érzik magukat biztonságban. Ott tudják, hogy megtehetik, s úgyis szeretve lesznek. Főleg mióta mind megkezdték a nagy közösségi életet, méginkább kiélesedett ez a különbség.
Persze attól még nehéz meg fárasztó, s néha nagyon szeretném azokat a kisangyalokat kapni, akik oviban vagy Beliánnál vagy bárki másnál vannak, nem pedig a kis ördögfattyakat.
Sóhajtva jutok a vágyaim elengedéséhez és csak mosolygok Belián optimizmusán. Értékelem ám, de tényleg.
- Nem akarom, hogy te legyél a mumus, hogy majd mindig téged emlegessünk, ha nem esznek szépen. De az lehet, hogy néha beállítok majd hozzád velük, hogy ments meg.
Igazából ez a "majd" nagyon kegyes hazugság; mindketten tudjuk, hogy nincs ebben a helyzetben semmiféle majd. Már eddig is gyakran előfordult, meg jöttem én gyerek nélkül is, csak úgy lazulni, vagy vertem az ajtót hajnalban, hogy jöjjön velem futni.
Ez a futás is kissé hanyagolt téma lett az utóbbi hetekben, szánom-bánom, de lesz ez jobb. Lehet már tényleg használnom kéne azt a határidőnaplót, amit Ármintól kaptam még év elején, s azóta is csak néha irkálom bele, hogy mikor vannak óráim, aztán hagyom a fenébe, megy az fejből is. De ez a része, hogy másra, magamra is figyeljek, ez már nehezebben megy. Hogy a tervek nehogy kiugorjanak a fejemből, hogy esetleg csak havonta kétszer jussak el futni, hogy ne írjam meg azt a baglyot, hogy ne javítsam meg azt a kisautót. Szomorú, de jobb mindent leírni.
- Helyes döntés - nagyokat bólogatok mellé s örülök, hogy nem stresszel, meg neki nem is kell, s hogy azt eszi, amit a szíve kíván.
- Én leadom itt gyorsan a rendelésem, addig szerintem menj te is, aztán keresek egy asztalt, amíg elkészül a spagettim.
Már nyújtom a nyakam s hopp, ki is néztem egy helyet, ott a műfikusz árnyékában, kétfős kis asztalka. Mikor leadtam a rendelést, gyorsan az asztalunkhoz powerwalkolok a buszon kedvenc helyükért tolakodó mamák vitalitásával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha realisztikusan gondolkodunk s eltekintünk attól, hogy egymás közelében tartózkodva hajlamosak vagyunk visszafejlődni egy tinilány szintjére, elég hamar ki kellene innen verekednünk magunkat. Végülis én pénzért fiktív nyomozós ügyeket találok ki, ő pedig évekig abból élt meg, hogy bűnözőket kerített kézre. Mindkét foglalkozás az igazi nyomozói élet távoli mostohatestvére, de azért összeadva őket egy eléggé épkézláb deduktív képességet kapunk. Elvileg.
Persze itt a lényeg nem a kijutáson van, hanem hogy kijutás közben jól érezzük magunkat, az meg számomra abszolút kivitelezhető ezzel a társasággal. Szóval ha egész este itt szenvedünk, nekem az is boldogság. Talán motiválni tudna, ha elárulná, mi a következő napirendi pont - mit tartogat még a tarsolyában? Igazából... nem, nem akarom tudni előre. Ahogy most is eltekintek attól az ösztönös gyanútól, ami bennem motoszkál, csak hogy ne rontsam el a szórakozást. Nem leszek party-pooper, no sir.

Készenlétben állva körbeperdülök a bókra, hogy jobban megnézhessen, aztán nekiütközök a lendülettől s röhögve kapaszkodok a karjába. A szájfényes variánsra hosszan hümmögve végül megrázogatom a fejem. - Nem akarod szerintem. - Lehet, hogy eper ízű, de nem tűnik annyira ehető epernek. Meg hogyan nézne ki, ha szájfénytől zsíros-csillogó lenne... mindenhol?

Hihetetlen, de végre sikerül nekifogni az akciónak. Hamar belátom, hogy itt írói logikát soha ne keressek, illetve hiába is próbálom használatba ültetni eddigi tapasztalatomat. Csak követem a jeleket, minden mozgathatót megmozgatok, tippeket adunk egymásnak, s hamarosan egy meglepetésbe botlok, ami egészen biztosan nem illik a történetbe. Ármin hirtelen rögtönzött tádámja arra enged következtetni, hogy valaki nem sokat törődött az előre meghagyott utasításaival.
- Erős a csábítás, de... jobb lesz majd a végén. A győzelem itala! - Kivéve a rejtekhelyről, a magasba emelem az üveget. Gyorsan nyomok érte egy puszit s haladhatunk is tovább, az ajándékomat egyelőre leteszem egy asztalra, biztos távolságban akciózásunktól.
Tovább haladva elkezdünk kutakodni, de hamarosan visszatérünk a szekrényhez s benyomva a hátát, egy eldugott rekeszre bukkanunk, benne egy könyv, benne egy kulcs. Így megy ez egy ideig, néha külön matatunk egy sarokban, néha hívjuk a másikat, hogy segítsen, vagy nézze meg, mit találtunk. Egy adott ponton a plafonra szerelt lámpabúrát akarom leszerelni, amit viszont asztalra állva sem érek el.
- Melyikünk lesz a paci? - Csípőre tett kezekkel méregetem Ármint. Kettőnk közül ő a magasabb, de nem eléggé, s most az a kérdés, melyik fogja megtartani könnyebben a másik súlyát? Végülis szokott edzeni. Meg nehezebb nálam. Kapjon csak fel a nyakába! Lónyugtatásnak szánt ciccentéssel intem magamhoz, ahogy beállok a lámpa alá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy kicsit azért átérzem, milyen lehet neki. Nekem is még relatív új ez az apa-szerep. Előbb voltam tanár, aztán lettem örökbefogadott nagybácsi, aki mindig ott lóg Árminéknál. Az mindig más, ha csak vendég vagy, vagy csak tanár. Van benne valami könnyebbség. A nap végén hazamenők szabadsága. És van benne egy kis keserű súly is. A nap végén egyedül hazamenők szívének súlya.
Bármennyire is tudom, hogy valamit kívülről látni néha rosszabb, mint egyáltalán nem látni, nem tudom távol tartani Beliánt az életünktől. Meg nem is akarom. Már a családunk része, bármennyire is kívülállónak érzi néha magát. Vendégnek. Idővel remélem megváltozik ez benne.

Ahogy elfoglalom a kiszemelt asztalt s lassan kortyolgatok a vizemből, belém hasít valamiféle elégedett nyugalom. Szeretem házam népét, a nyüzsgést és zajt, de ez a tompább nyüzsgés és zaj, amihez abszolút semmi közöm s nem kell folyamatosan résen legyek, felugorjak, fegyelmezzek, etessek - ez azért olyan csodás pillanat, hogy nem tudom nem élvezni. A mellém zöttyenő zsörtölődő Beliánon pedig csak nevetek, a nevetésem inkább az egész helyzetért, napért jött elő, s ilyen vigyorral a képemen lapátolom aztán be az ebédet, s mikor már tálcáinkat a helyükre víve hátrahagyjuk a kajáldát s az egész plázát, még mindig kellemesen zsongok a könnyű nyugalomtól, tovább szőve terveinket.

/ /

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Hosszú egyetemi napról gurulok be, kis kitérővel, amíg vásároltam vacsorának valót, úgyhogy mire beparkolom Shadowt a Hivatal elé, már ijesztően kezdek hasonlítani egy megtépett bagolyra. A sisakot levéve a helyzet nem lesz jobb, de csak kicsit félresöpröm a tincseket a homlokomból, meglesem a pofám a bejárati ajtó üvegében, aztán lépek is befelé.

Űzött külsőm ellenére fejem csupa vigyor, zümmögök a lelkes energiától s már alig várom, hogy elkezdjük a munkát. Úgy jelentkeztem erre a posztra, hogy nem gondoltam át előtte. Nem kellett. Láttam a kiírást és rögtön le is szedtem a plakátot, mert minek zavarja össze mások agyát? Ugye.
Mostanában visszavettem az egyetemi óráim számából, önkénteskedni is ritkábban járok el, inkább delegálok, távolról irányítok és élvezem, ahogy a minionjaimat szabadjára eresztem, hogy tegyenek jót a világban. Tényleg, fantasztikus érzés, amikor csak ihletet adok, tervet, célt, és mennek, csinálják, segítenek, építenek. Tüntetni is mikor voltam... ja, múlt hónapban, oké, az nem volt rég. De az írással, könyv-promóval viszont tényleg alig foglalkozok. Még néha jön egy bagoly, hogy újranyomnak valamit vagy kell az aláírásom egy új fordításhoz, de ez már mind rutin-feladat. Egyedül a versek maradtak, de az csak magamnak, a reggeli tea mellé, este, mikor csendes a ház. Az kell.

Egy nagy közös vacsora alatt tudatosult bennem, hogy már minden tevékenységemet, munkámat, barátaimat, családomat, az egész életemet ehhez a helyhez kötöttem. Én, az örök világjáró. Ahogy szétnéztem az asztal körül, Ármin mellettem, soha nem engedve, hogy egymástól távol üljünk, körülöttünk a Bébék, a nagylány, a barátok. Hirtelen belém hasított, hogy otthonra leltem, sőt, otthont barkácsoltam ezekből az emberekből. Az egyetlen oka egy jövőbeni költözésnek csak az lehetne, ha Ármin menni akarna. Akkor gondolkodás nélkül összecsomagolnám a házat és mennék vele.
Addig viszont úgy érzem, tudnék még adni ennek a közösségnek. Lehet nem sokat, lehet csak háttérből végzett gürü-munkát, de majd azt, amire szükség van.

Lelkesen nyitok be az irodába - talán szebb szó lenne rá az, hogy berontok -, s már mosolygok is.
- Helló, bocsánat, azt hiszem késtem - hadarom s végre megállok, hogy kifújjam magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Akkor ez nekem való hely - vigyorodok el a nagy szuszogásban s hónom alá csapott sisakomnak nézegetek egy megfelelő helyet, ahova lerakhatom. Végül egy szekrényke tetején landol s én végre teljesen Lizi felé tudok koncentrálni.
- Talán kaphatnék előbb egy általános rálátást, hogy mi hogy működik, mit kell tudni, ilyenek? Minden kis részletet átbeszélni úgy sincs értelme, azokat majd menet közben megismerem.
Elég jól tudok szervezni, de a részletekben sokszor elveszek. Ha túl sok apró-cseprő információval halmoznak el, egész biztosan semmi nem marad meg a fejemben, automatikusan ki is sorjáznak a másik fülemen.
- Azt talán első körben elég tudnom, hogy mi hol merre, s hogy mit kivel kell lerendezni, milyen kontakjaink vannak. Persze kicsi ez a város, de azért a hivatalos szálakban még nem igazodok el.

Remélem, hogy nem kell sokat zargatnom majd őt, fontos a nyugalom a gyermekágyas időszakban, utána meg tudom, hogy az ember a háta közepére kívánja az idegeneket és a munkát, amikor az a legnagyobb gondja, hogy a gyerek nem alszik rendesen és miért kakál fél óránként (vagy éppen hetente). Teljesen másak lesznek a prioritások. A Hivatal meg a kollégák ködbe vesznek.
Erről jut eszembe - lepillantok a pocakjára és újra mosolyra fut a szám.
- Gratulálok! Még nem is mondtam.
Lenyelem azt a kérdés-özönt, ami elönti az agyam - mikorra várod, mi a neme, választottatok már nevet? Mielőtt még belemerülnék a szülés részleteibe, inkább veszek egy nagy levegőt és lassan kiengedem. Indokolatlanul sokat tudok a szülésről és csecsemő-gondozásról. Anno úgy rákészültem, hogy mindennel képben legyek és segíteni tudjak Árminéknak, ha kell, hogy a kilencedik hónap végéhez közeledve már álmomból felverve is levezettem volna egy szülést mágia nélkül. Akkor még csak nagybácsi-szindrómának nevettük el a dolgot, de mostmár azért be kell vallanom, több volt ez annál. A féltékenységgel egybeszőtt boldogság és túlkompenzálás nyavalyája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Figyelmesen hallgatom a magyarázatot, nézem a polcokon sorakozó mappákat, s elismerően bólintgatok, mint azok az autókban tartott, ingó fejű kutyák. Nem lehetett semmi összeállítani a rendszert, főleg ha örökölte s nem zéróról indította. Bár nem tudom, az elődje mennyire hagyott maga után kupit, de nekem biztosan könnyebb dolgom lesz átvenni így a dolgokat.
- Szépen átlátható minden, nagyon tetszik - mondom is hangosan, s azt már nem teszem hozzá, hogy remélem, nem fogom elrontani. Fenntartani a rendet hátha sikerülni fog. Felépíteni nem menne, nincs semmiféle rendszerező, rendszerető véna bennem. A káoszban dolgozás az én műfajom. Úgy vagyok vele, hogy úgyis csak az eredmény számít, amit kitudok hozni a munkámból, nem maga a munkának a körülményei. De mindig csodálom azokat az embereket, akik képesek rendet teremteni és tartani. Lehet lefogom fényképezni az egészet, hogy tudjam, hogyan kéne kinéznie. Mintha betörő volnék, aki mindent vissza kell igazgasson eredeti helyére.
- És van valahol arra is lista, hogy hol fogna jól a ledolgozás? Vagy mi alapján döntöm el, hova menjenek? - Már vizualizálom is magam előtt, ahogy mindenkit munkára fogok, aki csak egy könyvtári könyvet elfelejt visszavinni idejében. Jó, talán ennyire nagy hatalmam nem lesz, de már sokszor tudtam dologra fogni az embereket úgy, hogy abszolút semmi pénzt nem kaptak érte, sőt, büntetés se járt volna akkor, ha nem mennek el. Csak megfelelő motiváció kell hozzá.
Aztán hirtelen észbe kapok. Elmerültem a részletekben. Pont ezt próbáltam elkerülni, de ilyen amikor lelkes leszek valamitől. Tehetek én róla? Lehet.
- Egy ilyen mindentudó Zsófiára mindenkinek szüksége van, úgy érzem. Biztosan megfogom majd keresni. Téged viszont nem akarlak zavarni. Hacsak nem akarod, hogy zavarjanak? Mert ez esetben szívesen - vigyorodok el. Lehet pont arra fog vágyni, hogy kicsit mással is foglalkozzon, mint büfiztetéssel és végtelen pelenkacserével. Nem tudhatom. Szerintem ez egyébként is menet közben derül ki. Hogy ki milyen típus, milyen a gyerek, mire van szüksége, hogyan állnak a bolygók. Ha pont munkára van szüksége, én örömmel zargatom majd.
- Erzsikéék szerint mindenki folyton a szaporodáson dolgozik - legyintek, mert tényleg, a falu nénikéi folyton azon agyalnak, ki kivel mikor. Már tőlünk is várják a gyerekeket, pedig azért ha jobban megnéznének, rájöhetnének, hogy egyfelől túlvállaltuk magunkat eddig is a hárommal, másfelől egyikünk sem rendelkezik a megfelelő szaporodási szervvel - persze örökbe is fogadhatnánk, de... jól vagyunk, köszönöm.