|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Ez mind szép és jó not, de sok sikert visszakérdezni a leckét Vagy majd táblákra felírogatom a leckét és feltartom, ha már úgyis bámulnak XD
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Nem feltétlenül mondanám úgy, hogy eltévedtem, de ha azt kérdeznéd, hol vagyok, csak egy hozzávetőleges választ kapnál. Az iskola területén. Erre-arra. Kint. Az erdő közelében. A kastély megvan, de elég nehéz nem észrevenni egy csúcsos-tornyos böhöm épületet egy domb tetején. Legfeljebb ha háttal állsz neki. Vagy ha egy kő alatt vagy. Szóval itt vagyok. A helyzet az, hogy én nem erre akartam menni. Hallottam, hogy van valahol egy tó, ilyen remekbeszabott idilli hely, s annak indultam a nyomába. De mostanra már egyre erősebben él bennem a gyanú, hogy erre semmiféle tó nincs. Legfeljebb pocsolyák. De ha már ilyen szépen elsétálgattam a kastélyig, akkor körülnézek. Csak akad valami izgalmas itt is. Az egyetemi tanév még nem kezdődött meg és nem szoktam hetekkel előtte rágörcsölni, úgyhogy időmilliomos vagyok. És rettenetesen unatkozok. Kicsit megizzaszt ez a dombra mászás, épp megállok mélyeket lélegezni, amikor meglátok valakit bokatörési akció közben. Reflexszerűen megmozdulok, mintha bármit is tudnék így hirtelen csinálni ötven méterről, mikor már a lány a földön, a pálcám meg a zsebem mélyén. A második reakcióm az, hogy horkantva felröhögök. Hozzá kell tenni, hogy ez a nem túl bájos hangot csak akkor produkálja a torkom és az orrom együttese, amikor látom, hogy a lánynak nem esett baja. A legnagyobb nyugalommal, szélesen vigyorogva sétálok oda hozzá. A háta mögött megállok, nem adva jelet magamról, és lábujjhegyre állva belesek a dobozába. - Itt a farsang, áll a bál, hm? - még egy kicsit dúdolgatok is neki; ha farsangi mondókát vagy dalt akarsz hallani, én vagyok a te embered. - Bár már március van, úgyhogy azt gondolom, ez már a kellékek elpakolása. Végül csak felé nyújtom a kezem, hogy felszedjem a fűről. - Élsz még? - ha hülye kérdésekre vágysz, akkor is engem keress. Azért egy kisfokú aggodalom van az arcomon, bár sejtem, hogy semmi olyasmi nem történt, amit nem lehet egy-két bűbájjal vagy főzettel helyrehozni.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Jonathan
Ideiglenes albérletem boldog lakójaként keresek egy helyet, ahol megünnepelhetem a sikert egy ebéd mellett. Jobb volna mindezt nem egyedül tenni, de nem veheti semmi kedvem. Nem ma, nem itt. Irritálóan szembevigyorgok mindenkit a vendéglőben, aki csak felém pillant. Ebédidő van, úgyhogy csak fent találok helyet. Rázuhanok az egyik székre, kényelmesen szétterpeszkedve, sisakomat a mellettem lévő ülőhelyre pakolom. A kabátomból próbálom épp kihámozni magam, amikor a szomszédos asztaltól felveszi a pincér a rendelést és odalép hozzám. Rezignált hivatalossággal közli a kínálatot, amikor a menüt csak ellegyintem. Szeretem mindig azt kérni, ami a hely specialitása. Boldogan mindenre rábólintok, háromféle desszertet rendelek és egy üveg sört kezdésnek. A pincér enyhe idegrángással hagyja el az asztalomat, én meg visszatérek a hely és a vendégek bámulásához. A szomszédom olyan életuntsággal néz ki az ablakon, mintha ez volna a világ legborzalmasabb, leglaposabb, legszürkébb helye. A kettőnk arca csak annyira tér el egymástól, mintha nem is ugyanahhoz a fajhoz tartoznánk. Mégcsak nem is ugyanabból a naprendszerből származunk. Ő a fekete szemű, zöld, félelmetes lények egyike, én meg egy cuki kis ewok vagyok. Érkezik elém a habzó nedű, aminek a felét lelkesen le is öntöm a torkomon, aztán megtörlöm a számat és felkelve a helyemről, átülök a másik asztalhoz, szembe az idegennel. Nem hagyhatom egyedül szomorkodni. - Azt hallottam, isteni az epres parfait-juk - közlöm is vele a tényeket rögtön, hogy ideje se legyen csodálkozni. - Ha extrán kéri, akkor tesznek még bele valami titkos hozzávalót - duruzsolom tovább, előbb jól szétnézve, hogy senki se hallja. Szupertitkos ez, értik. A helyzet az, hogy nem néz ki annak a parfait-típusnak. Pedig szerintem a francia desszerteket csak az nem szereti, akinek nem működik valami jól odafönt. Úgy egyáltalán, nem tudom elképzelni enni. Olyannak tűnik, aki már reggel kivasalt ingben ébred és a haja soha nem rendezetlen. Mellette óceániai bennszülöttnek érzem magam.
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
TányaLelkesen bólogatok az ajánlatára, hát persze, hogy szeretném. - Ez olyan, mint a mesében? - kérdem elvigyorodva. - Az első kívánság már teljesítve, még lehet kettő. Szép is volna, de ha jobban megnézem a lányt, nem hasonlít egy aranyhalra. Nem mintha annyira mesébe illő volna az életem. Hacsak nem egy eredeti Grimm-mesére gondolok. Vagy esetenként Andersenre. Oké, az életem egy mese, meggondoltam magam. Egy rémtörténet, tele gonosz boszorkákkal. És most itt van egy kívánságteljesítő hal lány-formában. Mielőtt még kitalálhatnám, mi legyen a következő óhajom, összezavar Tánya egy kérdéssel. - Tulajdonképpen… - bambulva elnézek magam elé valahova a semmibe, miközben jobban elmerengek a kérdésen. Tényleg, miért? Miért ragaszkodom annyira ehhez a Merlin háta mögötti helyhez, mikor nem is itt fogok tanítani? - Tulajdonképpen nem tudom. Az egyetemen fogok tanítani következő tanévtől és… itt akarok lakni - ahogy széttárom a karjaim, én is érzem, hogy ez így nevetséges. Ha már mindenképpen ingázásra adom a fejem, nem volna jobb valami menőbb helyről? Bogolyfalva, tényleg? Az a tény, hogy valaki itt tanított és ugyanez a valaki lehet, hogy újra itt fog kikötni, egyáltalán nem befolyásol. Nem, kicsit sem. A hely rurális bája vonz magához. Kicsi hülye Dimi. - Ó - térek magamhoz. - Persze, induljunk, annyira nincs meleg itt kint - kihámozom a hátsó felemet a hintából és kisétálok a motorhoz. Nem indítom be, azért a pár méterért most nem fogom felriasztani az egész falut. Magam mellett tolva a járgányt megindulunk Tányával a kocsma irányába, én pedig igyekszem mentális morzsákat elszórni magam mögött, hogy ne tévedjek el majd újra.
|
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Pollen! Orrfolyás! Boldogság! Nekem csak augusztus tájékán szokta valami ölni az idegeim, de hamar elmúlik. *úgyhogy ő tavaszfan* A tavaszi csinos fél pár cipőt tartalmaz csak? kellemetlen lehet úgy járni. Reggel még fagyás volt, úgyhogy szerintem majd rámolvadnak a ruháim, ha kimegyek innen a napra ._.
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Itt is annyi szerintem. Kint. Ahol én nem vagyok .-. hazáig andalogni fogok a napsütésbenXD
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Nem vagyok annyira ijesztő, hogy itt rosszul legyen nekem. Bocsánatkérőnek szánt esetlen vigyorgást küldök felé, biztos meghatódik tőle. Vagy mégjobban megijed. Pedig még a kékjeimet is pillogtatom bájosan. - Elnézést - még hozzá is teszem, hogy lássa, jólnevelt vagyok én. Mindig udvarias kell lenni, mert az anyák kémhálózata mindent hall és lát, aztán kapom az egyetem kellős közepén a rivallókat otthonról, mint egy pisis elsős. - Az unikornisok és a… kék izék időtlenek, mint az ötös Chanel - védekezőn felemelem magam előtt a kezeim és közben próbálom kilesni, mi az a kék. Ebből az összekutyult halmazból nem sokat látok, csak hogy kék, meg vannak kezei-lábai. Az egyik seprűn hever keresztben, amitől úgy néz ki, mintha valaki repülés közben levedlette volna, mint kígyó a bőrét, s itt hagyta szanaszét. Mikor látom, hogy próbálja függőlegesbe helyezni magát, kitartóan nyújtogatom felé a kezem, de ha nem akarja elfogadni, akkor szenvedjen felőlem, szabad ország ez. - Hmhm - hümmögök egyetértően, magam is csúnyán megnézem azt a pocoktúrást. - Látszik rajta, hogy nem ért semmihez. Még kinőni se tud rendesen, hogy ne legyen útban. Még életemben nem szídtam le semmiféle túrást, de ha ez kell a lánynak, hogy jobban érezze magát, lelkesen besegítek. Leguggolok mellé, hogy ne kelljen lenézzek rá s ő se tekergesse a nyakát, vagy beszéljen a térdkalácsomhoz, s felveszem a földről a kék jelmezt. Áá, Stitch. Vigyorogva forgatgatom, nagyon hasonlít az eredetihez. Szeretek mugli rajzfilmeket nézni, nem szégyellem. Le is ülök törökülésben a fűre és megkaparintom az unikornis jelmezt is. - Tudsz repülni? - a kérdést hamarabb felteszem, mint ahogy az agyam reagálhatna az ötletre és megpróbálhatna megállítani. Mindig kicselezem. - Persze, hogy tudsz, seprűket hordozol magaddal - biccentek feléjük, miközben jól megválaszolom magamnak a saját kérdésem. - Inkább az a kérdés, hogy van-e kedved? Biztos értékelné a bokád, ha nem állnál rá egy ideig. Az érvelésem hibátlan, biztos nem tud benne kivetnivalót találni. Amit készülök javasolni, arra még építem a fejemben a beszédemet, de van egy olyan sejtésem, hogy nem kell sokat győzködni a lányt. Nem ismerem nyilván, de épp leszídott egy pocoktúrást és Stitches jelmezzel mászkál. Nyert ügyem van.
|
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Egyesek alatt sincs puha ágy s ráadásul negyed nyolckor kelt, pedig a munka csak délután lesz. Miért csináltam magamnak programot, miéért? XD
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Ööö *titkos introvertált XD* nem találkozok senkivel, csak fodrásszal meg bolti eladókkal XD az ágy jobban hangzik. ._.
|
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Én is imádom a buksisimit, de ugyanakkor meg utálom, ha hozzám érnek XD elég nehezen összeegyeztethető ez így XD
|
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Jaja, sőt! Ez művészet! mint Picasso festményei. Iboktalanok szerencsétlen alakok, de milliárdokat érnek
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Ha van aki annyit fizetne értem, akkor gyakorlatilag igen de inkább azért fizetnének sztem, hogy békén hagyjam őket XD és nem milliárdokat. Pedig a csend aranyat ér!
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Ó, első hsz? megtisztelve érzem magam És teljesen egyetértek. A látszat ellenére értékelem a csendet
|
|
|
|
|
Krushnic Dimitri KARANTÉN
Árminné | Lois | dárdás nádtippin RPG hsz: 224 Összes hsz: 2850
|
Sőt, még egy első hsz senkinek Hát én se vagyok mai csirke és bizony értékelem, ha a nap végén mindenki békén hagy s nem kell szocializálódjak senkivel bár ezt nap közben is értékelemMár dolgoznom kéne s ilyenkor jön meg a kedvem fórumon lógni XD
|
|
|
|
|