Ez az egész hit-dolog, már ami a tündéreket illeti, nem a pénzéhes, korrupt egyházakat, gyerekként sokkal könnyebben megy. Majd meglátja. Talán.
Csíkszemekkel sunyítok rá és nem hat meg a cuki nézése. Nemnem. Kőből van a szííívem, nem hatódok meg, lálálá. Be is fognám a szemem, de az a megadás jele. Csak nézek vissza rá akciósztáros hidegvérrel.
Végül sóhajtok egyet és elengedem a témát. Az életveszélyes rekorddöntési kísérletek úgyis megtalálnak, ha én nem keresem őket. De ha aktívan keresném őket, akkor még a végén vétkes lennék a dologban.
De valamiben végül egyetértünk. Nem feltétlenül erre gondoltam a mindenféle íz alatt, de határeset. A kaja tényleg nagy szerelem tud lenni. Kissé egyoldalú meg nagyon hamar véget ér, de a legtöbb tragikus pár már csak ilyen.
- Jártam bizony - bólogatok megértően, már magam elé is képzelve a helyet. Jó is volna… de most csak ez a kísértetjárta temető jutott nekünk.
Felvont szemöldökkel nézem, ahogy Zsely megbánja előbbi, igencsak elvétett életdöntését, s meghátrál a szellem elől. Vagy a szél elől. Kitárom a karom, hogy legyen hova bújnia és együtt figyeljük az ágak lengedezését.
- Nem akartunk indiszkrétek lenni - vetem oda, s idétlenül mosolygok is egyet. - Csak aggódtunk, hogy esetleg… tudod, hogy megy ez. Néha otthon se vagyunk biztonságban.
Nem akarom túlságosan részletekbemenően ecsetelni a családon belüli erőszak témáját.
- Mi csak… Gondolom rég nem volt társaságod, úgyhogy kicsit itt ülünk veled, jó? - Lesandítok a lányra, hogy mit szól a dologhoz. Remélem nem hiszi, hogy egy bosszúálló szellem fog ránk támadni. Még mindig csak békésen fújdogál a szél. Előveszem a pálcám és egy csokor virágot varázsolok. Nem valami szépek, sima mezei példányok, de ennyire futja. Odalebegtetem a sírhoz és lassan leszállnak a kő tetejére.