Paris, Valentin nap estéje, Ohne Napbrille

Jó, persze, nem számítottam rá, hogy egyszer csak megjelenik az ajtóban. Talán kicsit reagálhattam volna kevésbé Lewysen... magamhoz képest még így is meglepően higgadt voltam. Nem akartam a frászt hozni Majára, csak térre és levegőre volt szükségem, az pedig bent nem volt elég. Megkaptam azt a bizonyos szempillarebegtetését, amire persze rögtön kisimítottam a vonásaim. Hogy nézzen rá megrovóan az ember, ha itt passog, mint egy őzgida? Úgy, mint én. Nekem menne, de nem akarom folytatni.
- Ugyan már, lengyel vagyok, kviddicses és meglehetősen masszív. Tudhatnád, hogy sokkal több kell hozzá, hogy megfázzak... - pillantottam le rá, egy pillanatra tanácstalanul, mit is kezdjek a helyzettel, de aztán a kezét finoman az enyémbe fogtam, majd elmosolyodtam. Sokkal jobban figyeltem a mozdulataimra a közelében, elvégre a "gyengédség" nem volt lételemem. - Hagyd csak...
A kérdésére nem tudtam, hogyan is kéne válaszolnom, hogy ne vegye magára. Nem volt gondom a lánnyal, egyszerűen csak a közelsége hosszú távon a fejembe szállt. Most pedig nem hiányzott az a bizonyos jeges zuhany.
- Nem tudtam aludni... A kilátás pedig határozottan megéri - vontam meg a vállamat kissé, hogy aztán halványan elmosolyodva engedjem el a kezét. Nem akartam, hogy megfázzon, szóval végül intettem, hogy befelé, majd felmarkoltam a poharam és a tálkámat, egy epret az arcomba tömve és bevonultam. Lepakoltam, majd becsuktam az ajtót és az üvegnek dőlve figyeltem Maját.
- Visszamenjek veled...?

Paris, Valentin nap estéje, Ohne Napbrille

Persze nem hitte el, hogy nem fogok megfázni. Pedig ugyebár az ember nem ehhez a klímához van szokva, otthon ennél mindig sokkal keményebb telek voltak és hát... ott sem szoktam megfázni, tudok vigyázni magamra. Azt viszont mégsem akartam, hogy aggódjon, talán ezért is döntöttem úgy, hogy jobb lesz, ha bemegyek vele együtt és nem tesztelgetem, mikor fog egy szuper megfázást összekaparni.
- Nem, a vizsgáid közben nem hallasz semmit, csak azt, ahogyan serceg a toll a papíron. Legfeljebb utána hallgatózhatsz rólam - közölte csipkelődve, hiszen tényleg azt akartam, hogy első sorban a tanulás érdekelje most és ne velem legyen elfoglalva. Még ha ez Maja esetében elég utópisztikusnak is hangzik.
Egy pár pillanat erejéig még a városra meredtem, hogy aztán egy féloldalas mosoly árnyékával a lányra nézzek ismét, valamelyest hezitálva.
- Miattad nem tudok, de ennek semmi köze nincsen a hajadhoz, vagy a takaróhoz - simítottam meg egy pillanatra az arcát, majd hasonlóan gyors puszit nyomtam az arcára. Azt szerette volna, hogy őszinte legyek, nem? Megkapta. Ha mégsem erre vágyik, akkor meg mérlegelje a szavait, mielőtt kiejtené őket. Ilyen az élet.
Nem kellett győzködjem, hajlandó volt elvonszolni a hátsóját kevésbé huzatos területre, én pedig követtem, hogy karnyújtásnyi távolságra leüljek tőle és figyeljem, ahogy átkarolja magát. Megállapította, hogy ő nem tudna most aludni, mire halkan felsóhajtva biccentettem egy kicsit és közelebb csúsztam hozzá, mielőtt még azt hiszi, hogy komoly probléma van.
- Maradhatsz, ha szeretnél... én örülök neked, még ha néha... néha nem is igazán tudom kimutatni - túrtam a hajamba kissé eltanácstalanodva, hiszen ez ilyen volt. Akárhányszor az érzelmi dolgokra került a sor, úgy éreztem magam, mint aki a vékony jégen araszolva próbál nem beleszakadni a jeges tóba. Ez most is ilyen volt. - Ugye tudod?
Reménykedve pillantottam fel rá, kissé előrehajolva.

Paris, Valentin nap estéje, Ohne Napbrille

Kicsit piszkálódott, ami nem is volt baj, de azt hiszem, hogy később még meg kell említenem neki, hogy ezt az "apu" dolgot ne igen erőltesse, mert hát ugye, rossz az, aki rosszra gondol. Én pedig ezt a jellemvonásomat soha nem igazán kendőztem. Talán ezek után sem kéne, mert minden sokkal egyszerűbb lenne és kevésbé komplikált.
A látszat is alátámasztotta az elképzelésem, hogy hát nem igazán erre a válaszra várt. Mégis ezt kapta, de azt hiszem, ő mindennel beszívja. Szőke herceg helyett is csak engem sikerült összeszednie. Lassan talán még meg is sajnálom... ja nem, nem megy.
- Azért, kedvesem, mert nem akarok rajta változtatni. Jó veled, ez. Így, ahogy van. Mármint... tényleg. Csak... pasi vagyok, érted... - túrtam a hajamba felnevetve, hogy aztán ránézzek. Szinte biztos voltam benne, hogy nem érti meg, de mégis hogy kéne elmagyarázzam? Erről bezzeg nem szól az oktatás, meg a család, meg a haverok. Kuss van. - Szóval... nem igazán volt még komoly kapcsolatom, pláne nem... olyan lánnyal, mint te. És itt ezt most véletlenül sem bántásnak szánom! Tapló vagyok, de nem ennyire... Én csak nem akarok semmi olyat, amit esetleg... te nem. Istenem, egy értelmes mondatot se tudok ma összerakni!
A végén nevetésben törtem ki, hiszen már komolyan röhejes volt, hogy egyetlen mondattal össze tudnám foglalni az egészet, mégis próbálom valamennyire lefinomítani az infót. Egy szóban meg tudtam volna oldani, erre?
Arra viszont nem számítottam, hogy Maja felfigyel arra, hogy tényleg másként viselkedem, ha a közelembe van. Viszont azzal a lendülettel félre is értelmezte az egészet, én pedig csak felsóhajtotta, hogy aztán a derekát átkarolva az ölembe húzzam.
- Nem direkt csinálom... mármint persze, figyelek rá, hogy mit mondok, de azt nem azért teszem, mert kötelességemnek érzem. Ugyanúgy foglak piszkálni, ha a hajad úgy néz ki, mint egy barna törpe-birka - mint most - és igen, ha bosszant valami, akkor ideges leszek miatta. De nem azért vagyok más veled, mert gond van... csak... rájöttem valamire - vontam meg a vállamat kicsit, a végére elhalkítva a hangom és inkább a vállának döntöttem a homlokom. Megnyugtató volt és a nők is odavoltak érte, mert hát ugye, milyen cuki tudok én lenni,  ha akarok.

Paris, Valentin nap estéje, Ohne Napbrille

Nem sokszor adok igazat nőknek - gyári hiba, apám is mindig ilyen volt -, de jól látta, hogy bizony ha minden tökéletes lenne, nem lenne az, hogy ő megszeppenve ül át az ágy másik végébe, míg én azt nyöszörgöm, hogy "de ne". Lassan már megszólításként is használhatom, amennyit hallani tőlem.
- Úr isten! Nem akarom örökké használni, ennyire azért nem vagyok mazochista... nem - ráztam meg a fejemet végül, belegondolva a dologba. Azért nekem is van egy tűréshatárom, az pedig határozottan vízumköteles ügy lenne. Hazudnék, ha azt mondanám, arra számítottam, hogy Maja majd pirulás nélkül fogadja azt a bizonyos témát, de jobban kezelte, mint vártam volna.
Mikor a vállamra nyomott egy puszit, kissé elmosolyodtam és innentől már le sem vettem róla a pillantásomat.
- Te is tudod, hogy nem vagyok az a fajta, aki csendben tűri, ha valami nem tetszik. Szóval, ha valamit rosszul csinálnál, arról már értesültél volna. A problémák, amik vannak, inkább fakadnak belőlem, mint belőled. Mármint, a fenébe is, csak aggódom az egész miatt. Nem akarok negatív élményt a kapcsolatunkban, tudod... - azt hiszem, talán most sikerült először értelmesen kifejeznem, hogy mi is az, ami aggaszt. Eddig fejben sem igen sikerült összerakni, de csak kinyökögtem. Fejlődőképes vagy, Bojarski, gratulálok. Eljutottál egy tizennégy éves érzelmi szintjére!
Végül az ölembe húztam, hogy a derekát átkarolva döntsem a fejemet a vállának. Jó volt ez így, nem kellett szembenéznem a szavaim következményeivel. Megkaptam, hogy mindig szétpiszkálom a hajam, pedig ez nem volt igaz. Az esetek nagy többségében eleve össze sem rendeztem, hiszen tudtam, hogy stresszes leszek és szétpiszkerálom. Szóval a hajam köszöni az érdeklődést, de igen jól érzi magát így. Megszokta már a gyűrődést.
- Most mi bajod vele? Vágassam le megint? - forgattam a szemem, hiszen az esetek nagy részében ennél azért rövidebb volt. Sőt. Oldalt szinte nem is nagyon szoktam hagyatni. A kilencesével is két hajvágás között sikerült elkapnia, szerencséje volt. Az érintésére elmosolyodtam egy pillanatra, az arcom lehunyt szemmel a kezének döntve.
- Az egyéni látásmód függő. Talán kicsit mindkettő. Szóval... asszem... asszem beléd estem. De nagyon - temettem az arcom a kezembe nevetve. Ilyen esetlenül se hangzott tőlem mondat mostanság.

Paris, Valentin nap estéje, Ohne Napbrille

Hiába szeretemimádom, attól még mindig vicces és igazán vidám dolog a részemről, mikor rám néz és egy pillanatra elakad a mondandójában. Én nem bakiztam, csak képtelen voltam összefüggő mondatokat elmondani egy huzamban. Szerintem jók vagyunk. A megjegyzésére mély levegőt vettem, majd laaaassan fújtam ki, mielőtt még valamit meggondolatlanul rávágnék és megbántanám vele. Fejlődőképes vagyok.
- A "de ne" sosem azért hangzott el, mert valamit rosszul csináltál, Schatz, hanem azért, mert mondjuk, mikor majdnem előttem térdelsz... - húztam kicsit közelebb a mondat elhangzása után, majd a kezem a térdéről beljebb csúszott, majd finoman végigsimítottam kissé felfelé húzva a kezem. - az nekem olyan, mint ha én ezt csinálnám... vagy rosszabb.
Nem igazán szoktam ennyire hagyni, hogy elszaladjon velem a ló, de azt hiszem, szavakkal úgysem tudnám kellőképp érzékeltetni a dolgot. Nem is nagyon lehet. Az ő gyengéit nem igen tapasztaltam még ki, de azt hiszem, ennél egyértelműbben nem tudnám restaurálni a helyzetet.
Közölte, hogy elég nyomi az ilyesmihez, én meg kicsit felnevettem és puszit nyomtam az arcára. Nem volt vészesen reménytelen eset, csak fiatal. A hajam kérdése egy egészen kicsit feloldotta azt a bizonyos borús, szorongós hangulatot, még ha átmenetileg is. Persze, ő nem nézett ki úgy, mint egy törpe-birka, egész egyszerűen éreztem a késztetést, hogy már csak azért is beszóljak neki. Ő közben a helyére túrta a tincseimet, én meg megpróbáltam a lehető leghatásosabban előadni a mondandómat, ami rettenetes kudarcba fulladt. Végül csak arra eszméltem fel a nevetgélésből, hogy az ő barnái az én kék pillantásom kutatják és valahogy úgy belém fagyott a nevetés. A kezem a tarkójára csúszott, míg a másikkal az oldalán simítottam végig finoman.
Persze nem tartottam vissza, mikor el akart hajolni, csak nagyjából igyekeztem a légzésem ismét rendszerezni és kibújtam a kabátból. Azért idebenn kicsit jobb idő volt. Ezt a pillanatot választotta Maja arra, hogy az arcát a nyakamba fúrja, én pedig összerezzentem. Mindehhez a röhejes "nyííí" hangeffekt társult, grimasszal, mert úgy teljes a pakk. Szívem szerint közöltem volna vele, hogy "szívem pakold odébb a fejed. Úgy kb Most". Helyette azonban csöndben maradtam.
-  Ühüm. Denagyon - közöltem egyetértően, majd halványan elmosolyodva igyekeztem ignorálni a tényt, hogy a lélegzete a nyakam súrolja minden egyes alkalommal. - Igen... tudom.

Paris, Valentin nap estéje, kinézgetek

Alap esetben ez volt az a pont, amit már nem hagytam magamnak, mert kétséges, meg tudom-e tenni azt a bizonyos egy lépést hátra, mikor szükséges lesz. Most azonban elértem arra a bizonyos szakaszra a vékony jégen, mikor azt mondtam, hogy igenis egyszerűbb, ha megérti, mégis miért mondom azt, hogy "de ne". Szóban pedig úgysem tudtam volna megértetni vele. Így hát széles, elégedett vigyorral az arcomon figyeltem, ahogyan próbál kinyögni valamit, aminek valahol a buksija egyik rejtett zugában még értelme is volt.
- Tessék? Nem értettem kristálytisztán - súgtam a fülébe úgy, hogy az ajkam súrolta a bőrét. Nem, tényleg nem volt tervben, hogy ennyire szemét leszek vele, de ha már ennyire adta magát a lehetőség, miért ne éltem volna vele? Kicsit még nem mozdultam, majd apró csókot nyomtam a nyakára. Végül érdeklődő pillantással még pár centivel feljebb csúszott a kezem, de végül hagytam, hadd szedje össze magát szerencsétlen, finoman elhúzva a tenyerem a combjáról.
- Segítsek? Szeretnéd? - kérdeztem az ajkamba harapva belülről kissé, hogy azért véletlenül se essek túlzásokba hirtelen. Ez az érzés valamelyest még a racionalitás talaján tartott.
Végül persze csak utolért a balsorsom, mivel az arcát a nyakamba fúrta, én pedig azt eddig sem toleráltam jól és azt hiszem, hogy ezután sem fogom igazán. Legalábbis a mellékelt ábra ezt mutatja. Azért nem mondta, hogy "de ne", kifejezetten nagylelkűen maradtam a seggemen.
Az a csalódott arc viszont határozottan rosszul esett a kicsi lelkemnek, szóval mély sóhajjal húztam vissza és cirógattam a haját finoman, a fejem az övének döntve.
- Egy kicsit. De azt hiszem, még egy-két percet repetázhatsz - vontam meg a vállamat.

Paris, Valentin nap estéje, kinézgetek

Csak megráztam végül a fejemet, mert annyira nem is volt fontos az egész, csak jól esett egy kicsit piszkálni. Ha már egyszer úgyis volt szíves megemlíteni, az mennyivel jobban áll, mint mikor "fura" vagyok, ami zavarja. Bár most szinte révületbe esve visszhangozta nekem az előbbi kérdést. Ehhez képest, mikor kissé provokatívan megkérdeztem, szeretné-e, hogy segítsek, a válasz egy biccentés volt egy igen társaságában. Nem pont erre számítottam, éppen ezért nem is válaszoltam azonnal.
Hogy is tehettem volna? Fel kellene mérni hozzá, hogy mennyire van magánál, egyáltalán átgondolta-e, mire is mond igent. Szóval végül egy sóhajt visszafojtva ingattam meg a fejemet, majd paskoltam meg finoman a pofiját, homlokon csókolva.
- Azt hiszem, talán inkább majd máskor - jegyeztem meg, miközben visszagondoltam, hány ilyen alkalom volt. Igazából nem túl sok, pár német lánynak mondtam, hogy ez nem olyan túl jó ötlet, meg ugye szofinak, hogy u can't touch this. De az más volt.
Nem toltam el, nem is akartam, hogy ezen megsértődjön, egész egyszerűen a reakcióiból az első, amit levágtam, az bizony az volt, hogy ezzzz még nagyon durván elhamarkodott lépés lenne a részemről.
Végül megrázta a fejét, hogy jaj, hát nem, ez nem az igazi, mire felsóhajtva bámultam pár másodpercig a falat. Oké, azt hiszem, most fogytam ki a cérnából, ebben a szent pillanatban. Felém tartotta az epret, mire egy pár pillanatig hezitáltam. Végül csak megráztam a fejemet, majd letessékeltem az ölemből és nyújtózkodtam egy nagyot feltápászkodva.
- Jobb lesz, ha én most... lezuhanyozom. Oks? - néztem rá, miután sikeresen megint ötezer felé túrtam szét a hajamat.

Paris, Valentin nap estéje, kinézgetek

Végül talán egy egészen kicsit lehettem volna tapintatosabb vagy legalább elmagyarázhattam volna, miért mondtam azt, amit. De nem vitt rá a lélek, csak szerettem volna végre beállni a zuhany alá és kicsit kitisztítani a fejemet. Ez volt a leghatásosabb módszer rá, amit ismertem. Szóval, mikor azt mondta, hogy addig ő visszafekszik, kicsit bólintottam, majd csókot nyomtam a homlokára és részemről ezzel le is tudtam. Nem volt már felesleges energiám az abajgatására, bár szívesen szántam volna rá.
Épp ezért bezártam magam mögött a fürdő ajtaját, majd a cuccaimtól megszabadulva kb tíz vagy tizenöt rettenetes, de annál hasznosabb jeges percet töltöttem a zuhany alatt. Ez volt a maximum, amit a szervezetem tolerált, ennek a lejártával kaptam kábé nagyjából rendbe magam, hogy alsógatyában, törölközővel a fejemen slattyogjak vissza a szobába.
Nem akartam, hogy megfázzon, vagy hasonló, szóval egyelőre a takarón kívülre fekve bámultam a plafont és igyekeztem rendbe kapni a gondolataimat, azokat, amik arra vonatkoznak, mit is mondhatnék neki.
Felé fordulva vártam, hogy a szemem megszokja a sötétséget, majd nagyjából ki tudjam venni, ébren lehet-e még. Alighanem, igen.
- Ugye most nem fogsz ezen aggódni? - kérdeztem halkan, a karomat behajlítva a fejem alá téve, afféle párnaként. Jóval kényelmesebb volt így. Volt egy olyan érzésem, hogy megint valami nincs rendben és semmi kedvem nem volt holnap a mérhetetlen depresszióját kezelgetni.
- Mármint úgy mindenen...? - döntöttem kicsit oldalra a fejemet, továbbra is őt figyelve. Azt hiszem, most kezdtem el érezni a hideget.

Paris, Valentin nap estéje, kinézgetek

Nagyjából rendbe kaptam magamat az idő alatt, míg a zuhany alatt igyekeztem a lehető legkevesebb gondolatot megragadni. A csapatban is azt mondták mindig, aki fejben megnyerte a meccset, az már félsikert ért el. Nem kívülről kell látnod magad, hanem a lehető legéletszerűbben elképzelni. Ha az ember ezzel tölti a szabad estéit, egy idő után már a semmire gondolni is jelentősen leegyszerűsödik.
A víz alól kilépve a meleg levegő, ami megcsapott, meglehetősen kellemes érzés volt. Teljes mértékben képben voltam vele, mennyire vagyok hideg, hát nem is kísérleteztem azzal, hogy esetleg átöleljem. Nem hiányzott, hogy tényleg megfázzon nekem itt a vizsgaidőszak kezdetére. Vártam úgy fél percet, mielőtt megszólítottam volna, hiszen nem voltam biztos benne, hogy még ébren van-e, még ha ez elég valószínű is. A hüvelykujjammal finoman végigsimítottam az a arcán. hogy aztán halkan felsóhajtva figyeljem a sötétséget.
- Emiatt nem kell. Persze, a meccs, a sérülés, az más. Ez meg csak... szükséglet. Nem is a fontosabbak közül - mosolyodtam el végül, hiszen hogy máshogy jellemezhettem volna? Mondjam azt, hóbort? Ugyan már... Nem volt annyira érdekes, hogy emiatt eméssze magát, mikor azért hoztam el ide, hogy felvidítsam. Nem vagyok benne a legjobb, azt hiszem, ebben az adok-kapok dologban egyformán voltunk szerencsétlenek. A kijelentésére hálásan elmosolyodtam, még ha ebből nem is sokat láthatott.
- Köszönöm, Schatz - mondtam végül halkan, de nem ellenkeztem a takaró miatt, ha már egyszer minden áron rám akarta tukmálni.Kb vállig betakaróztam, így elérve, hogy legalább ne dobjam a hideget ezerrel, majd Maját néztem ismét, hogy aztán az ajkamba harapva hezitáljak pár pillanatig.
- Szeretném, ha boldog lennél, tudod, ugye? Szóval ha van bármi... itt vagyok - jelentettem ki és talán még kicsit aggódó is volt a hangom. Nem akartam, hogy tényleg bármi miatt keseregjen. Miattam főleg nem, nem éri meg.

Paris, Valentin nap estéje, kinézgetek

Lássuk be, Maja nem volt az a tipikus pletykás tinilány. Azonban ez engem egyáltalán nem zavart. Ha nem fontos emberek társaságában voltam, én sem voltam az a tipikus szóf.só alkat, de szerintem ezzel egyáltalán nincs gond. Sokkal rosszabb, mikor az embernek nincs mondandója és mégis be sem áll a szája. Nem egy ilyen nővel volt már dolgom.
- Hát, ez nem evidens. Te nem vagy nyomi agyban és én sem. Mégis mindketten képesek vagyunk rá. De nem értem, most milyen nyomiságról beszélsz... - ráztam meg a fejemet rosszallóan, hiszen nem tett semmit, amit ezzel a jelzővel kéne illetni. Szokatlan helyzetbe került, sokkos állapotot eredményezett nála az ügy, ez bárkivel megeshet. Én is néha le tudtam blokkolni, mikor olyasmi történt, amire nem számítottam.
Talán kicsit túlságosan is a szívemen viseltem a Navinés hölgy sorsát egy ideje, de fontosnak éreztem nyomatékosítani, hogy itt vagyok és ha bármi van, csak mondja el bátran, mert szeretném, ha boldog lenne. Rezzenéstelen arccal figyeltem, ahogy befejezi a mondandóját, majd az egyik szemöldököm kissé felvontam.
- Valóban...? Hallgatlak. És amúgy meg... nem zavar, ha morogsz. Hozzád tartozik ez is. Így is ugyanannyira szükségem van rád - vontam meg kissé a vállamat, igyekezve nem nagyon vágni hozzá grimaszokat és hát ebben mindig jó voltam. Lewy-a-mimikátlan, mondták anno többen is. Soha nem ismertek elég jól.
Hagytam, hogy visszahúzza a kezemet, majd a puszik hatására elmosolyodtam és kicsit a nyakának billentettem a halántékomat utána. Szerettem, mikor a közelemben van, pedig hát... néha nehezen toleráltam, mikor hozzám értek.
- Coca colám nincs, de azért ugye maradhatok? Amúgy pedig... rossz vagy - nevettem fel kicsit a jégkockás megjegyzése hallatán. Azért hiába tagadná, tudtam, hogy díjazza a kockáim.

Paris, Valentin nap estéje, kinézgetek

Közölte, hogy hát nem is rám gondolt, hanem magára. Képben voltam vele, pontosan tudtam, hogyan értette, de ignoráltam, mert egy, rémesen szar az önkritikája; kettő, én is ugyanannyira hunyó voltam pár lehetetlen helyzetben, amennyire ő. Azt meg sem említve, hogy az érzelmi dolgokban talán még lúzerebb is voltam, mint ő. A kis mondandója végére azonban csak felvontam a szemöldökömet, hogy mire is gondolt most egészen pontosan.
- Ez az ilyen nagy ráébredések estéje... Elmondod, vagy úgy kell kivontassam belőled? - érdeklődtem szórakozott mosollyal felkönyökölve. Sokkal könnyebb volt úgy pozitívnak lennem, hogy nem azon aggódtam, vajon most felkapta-e rám a vizet. A sötétség néha nagyon hasznos, néha meg egészen idegesítő, hogy nehezíti a látásodat. Most inkább az utóbbi állt fent, mert szerettem volna végre nyílt kártyákkal játszani. Ő őszinte volt, én is. Pár pillanatig pillogtam a bociszempilláimmal, hogy aztán halvány mosollyal nézzek fel a páromra.
- Azt hittem, ez teljesen egyértelmű - vontam meg a vállamat. Tényleg úgy gondoltam, tudja. Ha nem lenne szükségem rá, nem próbálnám ilyen kétségbeesetten magam mellett tartani. Az alku felvetése hatására természetesen füleltem, de úgy voltam vele, hogy azt sem tudja életem, miről beszél. Ez nem olyan volt, mint a számmisztika, meg a rúnatan, hogy fogod a kis post-itjeid és kiragasztgatod mindenhova. Bár... Na, nagyon gyorsan vegyél 180 fokos fordulatot!
- Jó... egye fene, legyen neked igazad. Ezek után viszont a te tiszted lesz közölni, hogy "Lewy menj innen", helyettem - nevettem el magamat kicsit, mert ez a beszélgetés jó párszor lejátszódott már a fejemben. Ha annyira akarja mondani helyettem, nem bánom, gyerünk csajszi!
A kezem az oldalára húzta, én pedig kissé kérdő pillantást küldtem felé, de nem tiltakoztam. Ha ennyire nagy lány akar lenni, aki tudja, mit akar, ki vagyok én, hogy az útjába álljak?
- Hm, szerintem a minibárban van. Ott aa... éjjelizéke... az a szar. A. Ajjmár! Szekrény! Az. - Azt hiszem, mostanság nem szerencsétlenkedtem ennyit egy szó keresésével, mint ezzel, de csak össze sikerült hozni! Azt a bizonyos csábító mosolyt villantottam rá, hogy aztán kissé megsimítsam az állát a szabad kezemmel.
- Annyira? Szerintem nincs jégkocka beütése... - közöltem az ujjaim végigfuttatva a vállán, majd megállapodtak a csuklóján, hogy a kezét a hasamra húzzam. Pusztán demonstrálásképp, hogy semmi jégkocka szerű nincs benne már.

Paris, Valentin nap estéje, kinézgetek

Mikor felkapcsolta a villanyt, a kezemet a szemem elé kaptam felszisszenve, most először vámpírnak éreztem magamat. Azaz nem először, edzőtáborokban rendszeresen szétrántották a függönyt, én meg a fejemre téptem a párnámat, hogy felejtős, én még nem szeretnék megvakulni. Szóval most is hunyorogtam egy sort, majd Majára néztem. Azt hitte vele van a baj, pedig semmi ilyesmiről nem volt szó. Kicsit később érő típus volt, mint a többi lány, akikkel javarészt dolgom volt. Persze, ez inkább üdítő változás volt, mint akadályozó tényező.
- Jaj, dehogy is! Ne kattogj ilyeneken. Egyetlen egy embernek kell megfelelned, senki másnak! Az pedig te vagy. Az, hogy nem foglalkoztál eddig ilyenekkel... na és? Lesz még rá időd - vontam meg a vállamat lazán, miközben az ujjammal a matracon doboltam kicsit, hogy lefoglaljam magamat ezzel is. Idegesnek tűnt, kicsit talán még bele is pirult a saját mondandójába, ami meglehetősen aranyos szokás volt a részéről. Egyre többször fordult elő és mégsem éreztem úgy, hogy az agyamra menne vele.
- Ugyan. Megesik az ilyesmi, talán szólhattam volna előre, hogy ez esetleg fura lesz, de tudod milyen vagyok... láttál már a pályán - villantottam rá azt a Casanova mosolyt, ami kis somolygásból terjed odáig, hogy a colgate fogkrémet is reklámozhatnám, aztán gyorsan el is fojtottam. Ne essünk túlzásokba. Leginkább arra referáltam az előbb, hogy nagyon makacs és meggondolatlan tudok lenni, bármilyen helyzetről is van szó.
- Tény, nem vagyok kutyus, de aranyos megfogalmazás a részedről. És felőlem azt is mondhatod simán, hogy ne, az is épp olyan hatásos tud lenni. Azt nem mondják kutyának, ugye? - kérdeztem csipkelődve kicsit, pimasz grimasszal az arcomon. Így megy ez itt. Láttam ám rajta, hogy mennyire szórakozik a nyüglődésemen a szókeresés ügyében, de nem szóltam rá. Ha jól érzi magát, akkor nevessen is akár, neki talán elnézem a dolgot.
- Akkor mindenképpen indítványozom a reggelre halasztást. Nehéz olyan ágyon aludni, amin valaki ugrál melletted - közöltem kicsit összeborzolva a haját, csak hogy azért érezze a törődést. Tudtam egészen normálisan is viselkedni vele, csak többnyire nem igazán akartam. Szégyen reám. Ez nem az az este volt. A kezét a hasamhoz húztam, ő meg végigsimította ó, egészen a mellkasomig, hogy aztán megjegyezze, még mindig eléggé jegesmaci szerű vagyok. egy pillanatra lehunytam a szemem, majd az ajkamba harapva nyeltem vissza azt a bizonyos mondatot, ami kikívánkozott, hogy aztán a pofiját figyeljem.
- Nagy kár. Nos, mi is a terv, főnök?

Paris, Valentin nap estéje, kinézgetek

Azt mondta, irigyli, Lotti mennyivel lazább, de azt hiszem én nem tudnék Lottival egy kapcsolaton osztozni. Nem akarom azzal aggasztani, hogy ha nem olyan lenne, amilyen, eleve nem is lett volna esélye arra, hogy idáig elkeveredjünk. Az olyan lányok, mint a barátnője... nem az én súlycsoportom, hogy szépen fogalmazzunk. Nem akartam ezzel is nyugtalanítani, így inkább nem szóltam egy szót sem.
- Na, ezt akartam hallani - vigyorodtam el elégedetten, hogy aztán a kezem a csípőjére csúsztatva húzzam kicsit közelebb és csókoljam meg finoman. Aztán egy kicsit szenvedélyesebben, mint máskor. Egy egészen kicsit.
Végül csak figyeltem, ahogyan kihámozza magát a hajtengerből, talán egy-két tincsnél még be is segítve, hogy oldalra biccentett fejjel, kisfiús vigyorral nézzek rá kettő tincs között.
- Halihó? Van itt valaki? - Egyetérthetünk abban, hogy ez a nő nem tesz jót az IQ-szintemnek, ugye? Mármint, azt hiszem. Elbizonytalanodtam az egészet illetően. Igazából nem is érdekel, ameddig jól érzem magam vele, ez egyáltalán nem érdekes információ. Ellenben ugye a pingvinekkel, akiket volt szíves Maja megemlíteni, én meg halkan felsóhajtva csúsztattam vissza a kezem a derekára és húztam közelebb magamhoz, a szemébe nézve. Így is volt köztünk egy takaró, ami lássuk be, meglehetősen zavaró tud lenni. Én jó néven vettem volna, ha az nincsen ott. Hagytam, hogy a mellkasomon doboljon, majd pókerarccal bámultam rá, szalutálva a szabad kezemmel, már amennyire ez megoldható volt így, fekve. Mert ugye a kezem az istenért nem vettem volna le a derekáról.
- Nem, főnök. Nem hiszem - nevettem fel, hogy aztán csókot nyomjak a homlokára finoman. Igazából sokkal jobb ötletem volt helyette, ami szórakoztató is lenne. Legalábbis, a részemről mindenképpen. - Van egy sokkal szórakoztatóbb ötletem helyette, ha érdekel...
Nagyon meggyőzően, ragyogó pillantással tudok a lányokra nézni, ha valamit szeretnék és most rá, tényleg _nagyon_ szépen néztem.

Paris, Valentin nap estéje, kinézgetek

Képes volt kinevetni! Egy szimpla kérdés miatt erre vetemedett! Jobban jártam volna, hogyha az egész hajzuhatagot visszalapátolom az arcocskájába és még egy kicsit szenvedjen vele - törpe birka -, de ugye én olyan édes és törődő pasi vagyok, hogy segítettem neki kimászni a helyzetből, amibe hoztam. A válaszára lebiggyesztettem az ajkam kicsit.
- Ilyen szép bókot sem mondott még nekem üzenetrögzítő... - jegyeztem meg végül a szempilláim rebegtetve pár pillanatig, de aztán csak nevetve megráztam a fejemet. Nem szoktam a lelkemre venni az ilyesféle megjegyzést, jómagam bókként eszközöltem másokon. A normális emberek nagyon unalmasak tudnak lenni.
Végül helyzetet jelentettem, amit ő érdeklődve hallgatott és mind a ketten megkönnyebbültünk kicsit, mert érdekes módon ő sem igazán akart aludni. Pedig szerintem az a két óra nem mondható olyan hosszú, pihentető intervallumnak. Nem vagyok rá jó hatással, azt hiszem.
- Igenis, főnök. Értettem. Többet nem szólítom főnöknek, főnök - nevettem el magam a végére ismét, hogy aztán bocsánatkérő pillantást vessek rá és kicsit el is komolyodjak, mielőtt még megkapom, hogy túlságosan is elviccelődöm. Jó, jellemző volt rám, de az ajánlat tényleg komoly volt. Szóval az ajkamba haraptam még egy pillanatra, majd közelebb hajolva vettem halkabbra a hangomat.  
- Ha kérnéd sem biztos, hogy tudnám... - az ezt követő szavak pedig már csak a leányzó fülébe suttogva hangzottak el, hiszen nem tartozott senki másra, mi is volt az a bizonyos szórakoztatóbb ötlet.

//köszönöm Schatz//

Benézegetés

Mondhatjuk, hogy egy kis idő már eltelt Párizs óta, s hogy azóta nem igazán láttam a barátnőmet. Úgy gondoltam, a hiánya majd kevésbé tűnik fel, ha az időmet nem otthon töltöm, hanem inkább Varsóban. Az edzések ideje alatt való igaz kissé jobban rá tudtam koncentrálni a dolgomra. Ez azonban mit sem segített azon, hogy milyen rohadtul másra sem tudtam gondolni, mikor nem volt semmi más tennivalóm.
Szóval mikor megbeszéltük, hogy ja, amúgy nemsokára vége van a vizsgáinak, jelentősen megkönnyebbült a kicsi lelkem. Hiszen kinek nem tette volna, hasonló helyzetben?
Már reggel arra gondoltam, hogy hát ez az, végre ma van, és azt hiszem egy "egészen kicsit" talán szétszórt is voltam.  A fejem gyakorlatilag azért van már csak a helyén, mert oda van nőve, máskülönben azt is ottfelejtettem volna valahol. Még azt is mondhatjuk, hogy egy egészen kicsit talán ki is öltöztem ahhoz képest, máskor hogy nézek ki.
A megbeszélt időpont előtt pár perccel érkeztem és hát végül értesítettek, hogy amúgy a leányzó már jelen van. Az asztalhoz sétálva lepillantottam a páromra, majd finoman megsimítottam a vállát.
- Hello, Schatz. Korán jöttél - nyomtam csókot a hajába, hogy aztán leüljek vele szemben. - Hogy vagy?

Benézegetés

Sikerült elriasztanom egy amúgy nagy népszerűségnek örvendő lepkét, ami miatt egy pillanatra le is biggyesztettem az ajkamat, de szégyen... most azt akartam, hogy csak rám figyeljen és szinte senki másra. Jó, talán a pincérnő egy egészen kicsit nyújthat. Ezen kívül jó volt, hogy egy kicsit nyugisabb helyet választott.
- Bizony - mosolyodtam el halványan, hogy miután puszit nyomtam a hajába, ledobjam magamat a vele szemben lévő párnára. Láttam rajta, hogy egyáltalán nem olyan, mint a hétköznapokban. Valahogy kiveszett belőle az az energia, amit amúgy mindig szinte dobott magából az aurája. Valószínűleg kimerítette már a vizsga, meg az, hogy olyasvalamit csináljon, ami egyáltalán nem az ő műfaja. Imádtam, nem volt buta lány, csak bizonyos dolgokban lassú és nem szerette, ha tanulnia kellett. Ezt mondjuk megértem.  - Igen, Schatz... tudom. De gondolj arra, hogy nemsokára vége...
Az ilyesfajta megnyugtatás sosem volt a szakterületem. Tudtam buzdítani meccs előtt, de az megint egy teljesen más műfaj, ott azt kell a tudtukra adni, hogy ja, amúgy legyőzhetetlenek. Az nem ilyen nehéz. Szóval ez volt minden, amivel most szolgálhattam.
- Te is nekem, drágám. Semmi különös nem történt. Czerny kiesett, sikerült megrepesztenie a kulccsontját, mostanság nem igazán tér majd vissza edzésre. Amúgy nem mentek rosszul. Válogatott? ÖÖöööö... pénteken. Bayernes majd csak jövő hét kedden, Sieger teljesen be van zsongva - sóhajtottam fel hangosan, hiszen normális gyerek volt, de egy idő után rettenetesen fárasztóvá tudott válni, olykor akarata ellenére. Fellapoztam az itallapot, nagy nehezen elszakítva a pillantásomat a barátnőmről. Egy olyat szúrtam ki, amelyik barack, vanília és keksz alkotta elegy volt egy fekete teával vegyítve.
Az ujjam ide biggyesztettem, majd lapoztam, afféle könyvjelzőként használva.
- Van valami, ami szimpatikus? És hogy vagy?  

Benézegetés

Szerencsétlenem annyira édes volt, meg kis szomorú, hogy hát ő nem éli túl ezt a nyomorult vizsgaidőszakot. Meglehetősen rossz érzés volt, hogy nem tudtam neki segíteni, pedig szerettem volna. De ilyenkor mit lehet tenni? Mármint, azon kívül, hogy megvonod a válladat és továbblépsz. Nagyon semmit. Felpillantottam rá, majd megingattam kifejezéstelen arccal a buksimat.
- Mondd csak, Engel, ha attól jobban érzed magadat... - biztattam a Navinés lánykát halkan. Ennyit igazán megtehettem érte. Érdeklődve kísértem figyelemmel, ahogyan a keze a táskájába mélyedt, majd előkotort egy pár lapot, hogy aztán az asztalon átcsúsztatva elém helyezze őket. Egy pár pillanatig hezitáltam, majd óvatosan felemeltem és olvasni kezdtem a tartalmát. A végére érve kissé megszeppenten konstatáltam a K-t, s ez még háromszor megismétlődött.
- Nocsak... valaki nekiállt tanulni? - érdeklődtem félmosollyal az arcomon, hogy aztán mély sóhajjal hagyjam kiülni az arcomra a büszkeséget. Igazából nem kételkedtem volna soha benne, hogy képes rá, ha nagyon szeretné. - Ügyes vagy, Schatz!
Megkérdezte, az a hülyegyerek megmarad-e, mire egy pillanatra elgondolkozva húztam el s számat, hogy aztán lassan bólogatni kezdjek. Biztos voltam benne, hogy rövid időn belül talpra fog majd állni. A meccset igyekeztem felidézni, de aztán az ajkamba haraptam kicsit.
- Hm, biztos rendbe jön hamar... a meccs pedig... azt hiszem, ez már selejtező. Oh, Belgium ellen, igen. - raktam le a papírokat, hogy aztán lelkesen összecsapjam a tenyeremet. Mint aki hirtelen megvilágosodott. Mert hát ugye így történt... Kissé oldalra biccentettem a fejemet, kisfiús vigyorral nézve rá. - Akkor eljössz? Velem.
Az itallapot figyeltem ezek után, megkérdezve őt, hogy mit fog választani, de pont olyan ötlettelen volt, mint amennyire én. Rám hagyta a döntést, én pedig a nevetésemet visszafojtva lapoztam vissza az iménti ponthoz. Saját magamnak találtam egy karamellás-narancs-álom néven futó valamit, ami szintén nagyon jónak hangzott.
- Mit szólsz a barackos-vaníliás feketeteához? ír valami kekszet is, nem igazán értem... - mutattam meg, hogy hol is van, áthajolva az asztal fölött. Ilyen kis hasznos pár vagyok én. Döntésképes, határozott és még cukiság is.

Benézegetés

"Halkan" felnyerítettem, de aztán abban a pillanatban vissza is fojtottam és csak rázkódtam, az ajkam harapva pár Pillanatig. Na, nem azért, mert annyira nevetséges lett volna szegény. Egész egyszerűen kiakasztotta a cukiság-mérőm a szenvelgéseivel és a szervezetem kiadta magából a dolgot.
- Entschuldigung, esküszöm, nie direkt csinálom - igyekeztem a lehető legártatlanabb fejet vágni, mielőtt még hozzám vág valamit. Mondjuk a cipőjét, mert talán az esik ilyenkor a leginkább kézre.
Tudtam, hogy csak azért kezdett el tanulni, mert nem igen volt választása - nem igaz, lehetne e nejem is -, de azért ettől függetlenül még büszke voltam rá. Legalább tisztességesen leült és beseggelte az anyagot. Van, aki erre se veszi a fáradtságot.
- Áh, felejtsd el, nem engednélek ki olyan cuccban a lelátóra. A kvaffal van dolgom, nem azzal, hogy azt nézzem, éppen ki mozdul rád! Bár... jó hírem van, szerintem nem kockáztatnák meg - biggyesztettem le a szám, hiszen tény volt, hogy aki tudott a hangulatingadozásaimról, az nem kísérelte meg, hogy olyanhoz érjen, aki fontos nekem. Volt már, hogy ütöttem ki csávót félidőben, mert igen meregette a szemét az aktuálisra. Pedig azt a csajt nem is szerettem.
Végül visszaterelődött a téma a teákra, ő pedig lecsapott a barackos-kekszes izére. Én maradtam a karamellosnál, szóval becsuktam a papírost és csak arra néztem fel, hogy hoppá, egy hatalmas cuppanóst kaptam az arcomra. Egyből kiült az arcomra az a bizonyos vigyor, hogy aztán elkapjam a csuklóját finoman, mikor elkezdte letörölni.
- Most ki mondta, hogy töröld le? - néztem rá rosszalló pillantással, de aztán csak csókot nyomtam a tenyerébe és elengedtem a kezét. Ő közölte, hogy a amúgy el fog rabolni egy napra, mire hitetlenkedve körbepillantottam, majd látványosan nagyra nyitott szemekkel magamra mutattam.
- Engem? A múltkori este után? Átgondoltad te ezt? - nevettem el magam kissé, hogy aztán kissé ügyetlenkedve, de azért megöleljem. Annyira lúzer vagyok az ilyen gesztusokban.

Benézegetés

persze a hölgyemény bedurcizott, pedig isten lássa lelkemet, tényleg nem akartam kiröhögni, egész egyszerűen megint túl sok időt töltöttem azokkal a zárt osztályról szöktetett elmebetegekkel, akiket a boldog tudatlanságban élő nép Lengyel válogatottnak is nevez. Maja szájából tényleg kissé esetlenül hangzik az a bizonyos szó, de mit van mit tenni? Én sem direkt használom. Ha nagyon bosszantani akarnám, legfeljebb lengyelül mondanék el minden fontos dolgot.
- Édes tőled, értékelem. Reméltem is, hogy kint leszel, zavar, mikor nem vagy. Tudom, rettenetes vagyok, de ez olyan, mintha nem lenne ott a kabalám - biggyesztettem le az ajkamat szomorkásan. Alapvetően nekem nem volt olyanom, de ő hasonlóan funkcionált. Többnyire jobban teljesítettem, mikor ott van. Még ilyet?
Közben ő pillázott rám nagy szemekkel, hát hajlandó voltam elengedni a kezét, de a magyarázatára nem igazán jöttem rá.
Szóval nagyfiú módjára megoldottam én magam a helyzetet. Az állát finoman megemeltem kissé, hogy aztán közelebb hajoljak és mikor kb egy hajszál választotta el az ajkait az enyémtől, finoman végigfuttattam a nyelvem az alsó ajkán. Végül a csók mellett döntöttem, még a mutatóujjam is feltartottam a pincérnőnek, hogy iiiiigen, érzékeltem a jelenlétét, csupán ignorálom. Végül a lányra néztem szépen megrebegtetve a pilláim és megrendeltem a két teát, amibe úgysem köp majd bele, mert a teában túlságosan látszik.
- Pont olyan... - vigyorogtam végül kissé rosszfiúsan Majára, megvonogatva kicsit a vállamat. Hát ha vele nem, kivel? - Málna. Azt hiszem málna...
Végül a fejemet az övének támasztottam kicsit, de hát az ember egyszer legyen cuki és máris jön a káosz. Mély, színpadias sóhajjal néztem a navinés leányzóra.
- De ne már... cuki az öreg, de én tudok aranyosabb lenni... - nyüsszögtem szinte, ami meglehetősen komikusan hangzott tőlem, de aztán csak elvigyorodva simítottam végig az arcán finoman. - Miattam semmit, én határozottan élveztem. És nincs ellenemre, hogy elrabolj, szeretek veled lenni, te is tudod...

Benézegetés

Azt hiszem, nem is vártam mást Majától, hiszen mit mondhatott volna? Borzalmas vagy, inkább ki se megyek, nehogy szurkolnom kelljen és esetleg jobban teljesíts? Ugyan már... Szóval csak vigyorogva bólogattam egy kicsit, meglehetősen elégedett fejjel.
- Azt hiszem, lassan oda is kéne szereznem neked egy bérletet - sóhajtottam aprót, de komolyan gondoltam a dolgot. Ha már egyszer szinte minden ott van, miért kéne minden alkalommal külön vacakolnom? Igazából azt hiszem, ez már eldőlt kérdés volt, kap egy bérletet, aztán kész, nem mozgatja meg már a fantáziám.
A szájfénye már annál inkább, annak ellenére is, hogy képes volt kinevetni. Persze erre csak kuncogva ráztam meg a fejem rosszallóan és rákacsintottam a pincérnőre, aki azért kicsit még elvigyorodott. Tessék, így intézd el, hogy a sértett nő semmi módon ne károsítsa a teádat.
- Feeeltétlenül, de most ebben mi is olyan vicces? - kérdeztem végül vigyorogva, miközben őt figyeltem, hogy aztán egy zsepi segítségével eltüntessem a rózsaszín csoda maradványait az ajkamról. Köszöni, így is épp elég ápolt, nincs szüksége málnás hidratálásra. Hagytam, hogy az ujjait összefűzze az enyémekkel, de a helyválasztást csak sokatmondó pillantással díjaztam. Nem szabad engem komolyan venni.
- Jaj ugyan, Schatz, azért is mentünk oda, ahova. Akartam neked egy jó estét szerezni. Örülök, hogy sikerült - vonogattam meg a vállam kissé zavartan, de aztán persze felfigyeltem, hogy vajon mi is az az ötlet. Eleve, ha Majának ötletei vannak az már nagyon veszélyes tud lenni... pláne ha ki is vitelezi azokat.
- Na, bökd ki, Életem! - cirógattam meg a lány kézfejét a hüvelykujjammal. Nem szeretek sokáig rettegni.

Benézegetés

Az én párom a kétkedés és az abszurd kérdések koronázatlan királynője. Mármint tényleg, mikor az ember egy egyszerű jegyet említ, még akkor is képes rá, hogy kétségbe vonja, egész biztosan szükséges-e az adott dolog. Szóval csak felhorkantam. Megérdemelte volna, hogy összeborzoljam a haját, de visszafogtam magam, inkább nem tettem meg, még a végén véres bosszút áll.
- Biztos. Ha nem lenne, nem ajánlanám fel - közöltem rosszallóan, hogy aztán utána csak megingassam kicsit a fejemet. Már nem annyira hatott meg az egész, hát miért tette volna?
Azt hiszem, több figyelmet kellene szentelnem a felszolgálóknak, de egyáltalán nem tud érdekelni az egész. Boldog vagyok, hogy ennyi energiám van rájuk, amúgy meg ne molesztáljanak, ha látványosan nem érek rá. Ez a munkája, ha épp akadályozom benne, jöjjön vissza később, próbálja meg újra. Őt ezért fizetik.
- Azt látom. Látszik könnyű a dolgod, nem kell szájfényt kóstolgatnod. Bizarr lenne - nevettem fel, aztán a mutatóujjammal finoman az orra hegyére koppintottam. Még csak az hiányzik, nem szeretnék ilyen jelenetre betoppanni. Én meg egyhamar nem terveztem rászokni a szájfény használatára. Azért azt a kifejezést, hogy tökéletes, nem igazán mondtam volna semmire, arra az estére is, de ha neki az, ki vagyok én, hogy kétségbe vonjam? Szóval csak elmosolyodtam elégedetten és körbepillantottam. Ez a hely is meglehetősen hangulatos volt.
- Jó, ez nem hangzik olyan ijesztően... - jegyeztem meg pimasz vigyorral, hogy aztán a fejem kicsit az övének döntsem, mélyen beszívva a samponja illatát. Csak ezután nyögtem ki valami "Hm?" szerűséget, de aztán csak megvonogattam kicsit a vállam. - Hát... tudod... megígértem, hogy nincs több "de ne", ami meg az ötleteidet illeti, gyakran kiprovokálják belőlem. Mivel nem mondhatom, cselekszem, az meg nem minden esetben előnyös.
Ilyen szép barokkos körmondatokat sem mondtam soha senkinek arról, hogy esetleg kétszer gondolja meg a terveit mert meg találom... szeretni. Neki azonban hajlandó voltam kicsit lefinomítani a mondandóm. De az a mosoly nem igazán hagyott ezen gondolkozni, szóval csak az ajkamba haraptam kicsit és megcirógattam a kézfejét ismét.
- Régi otthon? Egye fene, rád bízom magam - jelentettem ki végül, a lány pedig ekkor tért vissza a teás tálcákkal, majd lepakolta, egy zöld lepke pedig ezt az időpontot választotta, hogy keresztülgrasszáljon a kis zugon. Elég szép volt. - Kösz.

Benézegetés

Nem zrikáltam most már a szájfényes fiaskó miatt, mármint komolyan, elég finom, meg minden, de nem kell folyton tesztelni, hogy milyen. Még a végén nem marad belőle semmi, aztán mehetsz a boltba, hogy vegyél egy másikat és kezdheted az egészet előröl.
Annál a részletnél, hogy ja amúgy árthat a híremnek, hangosan fel kellett röhögnöm, ma már másodszor. Persze, eredetileg nem volt tervben, de ha valaki két cikknél többet olvasott rólam, pontosan tudta, hogy az én híremen már nincsen hova rontani tovább. De azért édes volt tőle, hogy gondolt arra is, hogy az életemet nem könnyítik meg a grupiek és firkászok.
- Csak annyira vagyok aranyos, amennyire ezt megengedhetem magamnak. Ebben biztos lehetsz - húztam ki magamat büszkén, miközben az arcomat kissé jobban a tenyerébe nyomtam. Szerettem, mikor foglalkozik velem, tőle valahogy nem irritált az sem, hogy hozzám ér. Hálistennek. Az tényleg meglehetősen gáz helyzeteket szült volna, ha mondjuk megölel, én meg így "szívem... de ne!".
Halványan elmosolyodtam a mutogatáson, meg a nyelvnyújtáson, de aztán csak bólogattam beleegyezően, hogy oda se neki, majd igyekszem elhinni neki, hogy próbálkozott, akkor is, ha sokszor nem látszik.
- Na, van új muskátli? Akkor majd igyekszem az ajtón közlekedni, ha ezt is kinyírom, Veszna kitilt a házból - temettem a kezembe az arcomat pár pillanatra, de aztán eszmélnem kellett, mert a tea megérkezett. Én azzal a lendülettel meg is fogtam a cukortartót és laza tíz másodpercig engedtem bele a fehér kristályokat, hogy aztán jóformán beleállítsam a kanalat a csészébe.
- Nekem tetszik az ötlet. Legalább anyád nem akar minden második másodpercben ajtót rúgni - kuncogtam, majd puszit nyomtam a barátnőm arcára. - De nem nézünk Némót, az szomorú. Jó?

Benézegetés

A mai találka, ha sok mindenre nem is volt jó, de legalább láttam őt, ami megnyugtatott, ő pedig kissé mintha felvillanyozódott volna. Igazából már ezért megérte eljönni. Nem szerettem, kifejezetten irritált annak a gondolata, hogy esetleg rossz kedve van vagy ideges. Hm. Ilyen ez.
- Akkor majd megszemlélem, ha egyszer úgy döntött, hogy elég érett ahhoz, hogy virágozzon. De szerintem az még nem most lesz... vagy igen? Hülye vagyok a virágokhoz. A bajoroknál is folyton látom és csak így... baaa... támadó muskátli, hát ez szökik! - gondoltam bele, hogyan is próbálnak megpattanni azok a virágok a személyes életterükből. Minden évben egyre lejjebb nyújtóznak és a gazdájuk meg mégsem bántja őket érte. Ki érti ezt? Én sosem tartanék ilyen öngyilkos hajlamú növényeket. Bele sem gondolnak, hogy milyen veszélyes, csak nyújtózkodnak egyre lefelé...
A vállbökdösésre, meg a kijelentésre kicsit elhúztam a számat, elvégre nekem tökéletesen megfelelt az ablak. És amúgy is egyáltalán nem fair, hogy még akkor is ki akarnak tiltani, mikor viselkedek. Ha aznap este elcsábítottam volna a lányát, akinek másnapra derékfájása lett volna a padlótól, mert az unikornisok elbátortalanítanának, akkor persze, megértem. De így? Azért, persze, a puszikat értékeltem.
- Anyukád igazságtalan. Az idődet meg oszd be te! - jegyeztem meg röviden és tömören. Ezek után a fehér trutyit a tea alján lelkesen kevergetni kezdtem, ami halk csilingelést vont maga után. Ez a "csend" azonban nem sokáig tartott, hiszen Maja ismét csivitelésbe kezdett.
- Hm? Egy párat, nem vagyok én burokba zárt aranyvérű ficsúr! - ingattam meg a fejem rosszallóan, majd az ajkamba harapva kezdtem el gondolkozni, mikhez is volt szerencsém - Hát néztem a Hótehénkét, de világ életemben rühelltem. A szépség és a szörnyeteget, aztán aaaa Toy Storyt, az unokahúgom eltépázott a Meridára, meeeg a Jégizére is... miaz. Tudod a szőke bige, aki elmenekül, mert nem fogadják el. Ismerem az Aladdint, meg aazzzz Oroszlánkirályt is. Nem tudom... sokat. De a némó nekem túl szomorú. Akkor inkább Szörny Rt.  
Alapvetően ez egy varázsló számára megdöbbentő lenne. De én is voltam gyerek, néztem tévét... akkor meg? Talán ez volt az egyetlen olyan tényleg "gyerekes" szokásom.

Benézegetés

Jó, tény és való, be kell látnunk, hogy a mellettem ülő, barna hajú hölgy nem áll mindig a helyzet magaslatán. Nem is szükséges, ezért nem tartom sem kis butácskának, sem pedig rosszabbnak bárki másnál, mindössze annyi, hogy más a fontossági sorrendje, mint a legtöbb nőnek. Azonban az is egy tény, hogy muskátli ügyben kivételesen eléggé a toppon volt. Nem akarok extrém feltételezésekbe bocsátkozni, de talán még az is megtörténhet, hogy ez a növény túlél nála a téli időszakig. Viccet félre téve, nincs szükségem egy olyan nőre, aki előhozakodik nekem a rózsaszín muskátli kodominanciájáról, ameddig itt van nekem Maja és a Futós Muskátli elmélet, amit nem restell szemléltetni. Kis vigyorral pöccintettem el egy kósza hajtincset az arcából
- Na, ezért nem lesz nekem ilyen virágom... ijesztő lenne. Amúgy meg, nem harapok ám, nem kell rögtön a világ másik felére költöznöd, mert hozzám értél - jegyeztem meg enyhe szarkazmussal. Persze, még mindig vltak "de ne"- pillanataim, de melyik pasinak nem? Azt viszont nem egy ölelés váltja ki, legfőképp nem egy teázó közepén.
Meglepő infó ideje következett: anyuka kérdezősködött utánam, és valószinűsíthetően ez úttal nem az érdekelte, mekkora keresztet kell ácsoljon ahhoz, hogy felfeszítsen. Kellemes változatosság.
- Nocsak, kivételesen nem kívánja a halálomat lassan és fájdalmasan? Minő kellemes meglepetés! - horkantam fel csendesen, hogy aztán az általam teának csúfolt telített cukros oldatba kortyoljak. Valószínűleg az orvosom instant Herzinfarktnak nevezné el, de valahogy nem tudott érdekelni, mert az íze viszont nagyszerű volt.
Még így, a csészével a kezemben kezdtem hallgatni Maja fejtegetését a disney meséket illetően, hogy melyikkel kapcsolatban milyen élménye van. A Verdás dologgal nem tudtam azonosulni, az a mese nekem túl creepy volt ahhoz, hogy utána legyen kedvem autóba ülni, de nem akartam kedvét szegni.
- A Bolt tényleg egészen kellemes. Elfogadnék egy olyan kutyát, olyan kis helyes kinézetre - bólogattam végül, aztán megtörtént a baki. Maja telibe öntötte magát a teával, majd nagy hevesen törölgetni kezdte. Egy csomag zsepit előhalászva tettem le az italom az asztalra, majd közelebb csúszva vettem ki egyet a csomagból és nyújtottam át a leányzónak, a csészét kitessékelve a kezéből. Jobb a biztonság. Aggódva rápillantottam, az arcát fürkészve, a farmerja száráról itatgatva a lötymőköt.
- Minden rendben, szívem?

Benézegetés

Azt hiszem, talán poénkodott, vagy em tudom, de valahogy nem tudtam elképzelni a leányzóról, hogy esetlegesen féltékeny legyen. Pláne nem egy növényre, amit alighanem kinyírnék egy hét alatt. Azt mondod, az képtelenség? Ezt is azért hiszed, mert még nem láttad a bambuszt, amit anyukám vett nekem egy éve. Szegény növény, cifra hat napot élt át a haláláig.
- Azért ilyen futurisztikus feltételezésekbe ne bocsátkozz! Maradjunk annyiban, hogy megtűrne, ha nem az első pasid lennék és esetleg úgy nyitok, hogy másfél évig kézen fogva kísérgetlek az órákról a Navine kh-ig, aztn két év múlva kaptál volna egy arcra puszit. Esetleg akkor kedvelne - nevettem el magamat, mert ennél többet nem igen néztem ki a nőből. Én sem kedveltem volna magamat a helyében, de ezt persze nem dörgölném az orra alá, hiszen az azt jelentené, hogy igaza van. Az ilyesmi a nőknél veszélyes.
Arra sem számítottam, hogy ma esetleg elkezdünk itt fanulni egy szuperkutyáról szóló mesére, de hát a sors otromba fintora, hogy éppen ez történik. Eszembe jutott, milyen édes volt azzal a sípolós répával és hát... hogy lehet azt a mesét nem szeretni?
- Én a hörit is imádom... Deee a legjobb akkor is Bolt. Hát milyen cuki már? Ki ne akarna egy olyan kutyát? - tártam szét a karjaim tanácstalanul, mielőtt felvettem volna a csészém, hogy igyak egy kicsit. Nem volt szándékomban agyon önteni magamat, vagy Maját. Ő azonban nem mondhatta el magáról ugyanezt, hiszen jóformán megborította a teát.
- Mi ez a világfájdalmas arc? - kérdeztem felvont szemöldökkel pillantva az arcára, miközben tovább itatgattam róla a teát. Jó, talán meg tudta volna oldani egyedül is, de mégiscsak milyen pasi lennék, ha csak ott ülnék és bámulnám?
Közben kissé felnevetve festette elém az alternatív jövőképet, ahol éppen az ölembe borítja a teát, nekem meg a gondolatra is összerezzentek a vonásaim. Na, nem azért, mert tea, hanem mert tudom, hogy hasonlóan segítőkész lenne, mint én vagyok most.
- Azt hiszem, jobb ez így. Furcsán néztél volna rám - kuncogtam fel halkan, majd közelebb hajolva puszit nyomtam az ajkaira.

Benézegetés

Elmagyarázta, hogy jó, talán neki sem mindent egyszerre kellett volna rázúdítani, én meg egyet tudtam érteni vele. Persze, jobb, ha az ember lassan, fokozatosan adagolja az ilyesmit, pláne, ha az első alkalom. De ezt hogy lehetett volna adagolni? Van egy pasim? Van egy pasim, aki gazdag? Van egy pasim, aki híres, gazdag és extrémsportoló? Van egy pasim, aki híres, gazdag, extrémsportoló és tegnap nálam aludt? Nem hiszem, hogy ettől jobban kezelte volna a hírt.
- Ha szeretnéd, szólj előre, aztán kerítek egy napot, amikor éppen szabad vagyok - nevettem fel halkan. Valahogy képtelenségnek tartottam egy ilyesféle kapcsolatot a részemről, de jó volt ez így, nem kell mindent tudnia.
Ha az előző témában nem is született teljes egyetértés, annyi biztos, hogy azt a kis kuszit mind a ketten szívesen hazahoztuk volna. Ki tudja. Talán egyszer majd valami hasonlót. Persze, nem most. Ő suliba járt, én szintén és a meló is... emellé nem való kicsikuszi.
- Így is szeretlek, oda se neki - mosolyodtam el szélesen, mielőtt még leesett volna, hogy na, azt a bizonyos szót is sikerült rendesen kimondani végre. Nem pont így terveztem. Persze, mondtam már neki, csak így, ilyen egyszerűen, mindenféle szinonima alkalmazása nélkül kimaradt.
Mielőtt elhajolhattam volna, Ms Merész elkapta a nyakkendőmet, én meg abban a pillanatban ledermedtem. Nem azért, mert mondjuk megrémültem, vagy bármi, csak mint akinél megnyomták a pause gombot mozdulat közben. Halványan, majd egyre szélesebben elvigyorodtam, hogy aztán közelebb csúszva leüljek és ismét apró csókot nyomjak az ajkaira, mintegy válaszként.
- Nem tudtam, hogy érdekel... talán majd legközelebb - közöltem szórakozottan, majd végigsimítottam az állán finoman, hogy aztán lágyan az alsó ajkába harapjak. - Ugye ma már többször nem öntöd le magad?
Ez csak afféle érdeklődés volt, a kezem a combján nyugtatva. Az anyag még mindig kissé nedves volt, dehát, mit van mit tenni? mégsem száríthatja bele varázslattal az anyagba a cukros lötyit.
- A szünetre mik a terveid? Meglátogatsz, remélem...

Benézegetés

Nem kellett a kis fiaskója ahhoz, hogy pontosan tudjam, nem igazán a kedvenc hobbija órára járni. Szerintem ezzel az, aki egy kicsit is ismerte, teljes mértékben képben volt, én pedig... hát, mondjuk azt, hogy volt időm kiismerni az utóbbi időben.
Bármennyire is próbálnám meg tagadni, attól még fontos volt a számomra, hogy szeressen és boldog legyen. Nyálasan hangzik, persze, de míg az előzőre szükségem volt az önzőségem miatt, az utóbbi egyszerűen aggasztott. Rettenetesen ki voltam idegileg tőle, mikor szomorú volt. Szóval a mosoly láttán hasonlóan elvigyorodtam és megcirógattam az arcát lágyan.
- Én imádom a bénázásaid is, ameddig nem jár sérüléssel - kuncogtam fel, kissé elszakadva az ajkaitól, deee ez az állapot nem tartott soká. Talán egy-két másodperc volt. Végül elhajoltam a leányzótól és csillogó szemekkel figyeltem az arcát, aztán a fejem kissé a vállának döntöttem. Kissé furán festhetett a helyzet, de egyszerűen nem tudott érdekelni, mert ez így most jó volt.
Ő közben elmesélte, hogy hát az anyja várja haza, de ezen kívül köszöni, semmi dolga. Így belegondolva a mi kapcsolatunk részben jó hatással volt rá, másrészt megértem, hogy Veszna utál. Én is utálnám magam, hiszen az esetek nagy többségében, mikor otthon lehetne, inkább nálam van. Gondolj másra, Lewy!
- Ha lenne sem érdekelne - közöltem még mindig rajta nyugtatva a buksim, hogy aztán kis sóhajjal felemeljem és ismét inkább az arcát figyeljem.
- Persze, majd ki kell mennem Münchenbe, de az még odébb van. És amúgy sem jelenti, hogy nem jöhetnél velem... - jegyeztem meg kis mosollyal. - Kérsz a teámból?

Benézegetés

- Legyen mindkettő - hezitáltam pár pillanatig a válaszadás előtt, de aztán meg már csak meg voltam győződve, hogy ez a helyes válasz. - De első sorban persze magadra vigyázz. Nem aggódom páwafiúkért.
Ez van, mikor az ember eldönti, hogy a saját neme bizony már elkorcsosulni látszik és jobb lesz ha vigyáz, mert így bizony hamarosan az egész bolygón himnős egyedek lesznek. Nem, köszönöm, Lewy Bojarski szeretne férfi maradni, csak semmi rózsaszín dekoltázsos póló.
Hát, azt hiszem, hogy a buksi neki döntése nem is volt olyan jó ötlet, mert összeturkálta a hajamat. Nem igaz, hiszen nem zavart a dolog, én is rendszeresen csináltam, bár ma csodával határos módon nem nézett ki annyira rémesen. Legalábbis, eddig. Maja viszont láthatóan szerette összebarmolni.
- Oké, vettem a célzást, el kell mennem fodrászhoz! - nevettem fel halkan, noha sejtettem, hogy első sorban nem emiatt csinálta. Csak hát, ilyenkor esik le, hogy megint mennyire megnőtt és jobb lenne már egy kicsit visszafogni a dolgot. Múltkor a meccs után is úgy néztem ki, mint valami madárfészek.
A leányzó egyből kiszúrta, mikor benyögtem, hogy hát ja, amúgy nem megyek be vizsgákra. Pedig csak vicceltem, legalább azokon bent szoktam lenni, ha már az előadásokon nem is mindig. De komolyan, ki akar minden nap bemenni? Bullshit.
Amúgy is az előadások pont négyszer olyan hosszúak, mint amennyit egy normális ember koncentrálni képes.
-  Hm... majd csak egy-két hét múlva... Edzések, egymás után négy nap is. Meg csoportos kajálás. Nincs kedvem minden nap hoppolni, kiveszi belőlem az energiát - ráztam meg a fejemet tiltakozón. Nem volt a kedvenc utazási formám, a válogatott is sokszor több megálló beiktatásával utazott távolabbi helyekre, nehogy fizikai tünetek jelentkezzenek. Mint mikor Brazíliába mentünk és lehánytam Czerny cipőjét. Szép volt. - Persze, hát ha nem lenne oké, miért mondanám?
Végül felé nyújtottam a teás cukromat, hiszen én felajánlottam, ő pedig elfogadta. Annyira butus kérdései tudtak lenni. Ha valami derogál, gondolom nem ajánlom fel eleve.
- Hagyd csak, épp eleget éreztem az illatát. De persze, nyugodtan - mosolyogtam rá halványan.

Benézegetés

Most legalább egyet érthettem a leányzóval abban, hogy nem ártana már az a bizonyos fodrász. Oldalt mindenképpen vissza akartam vágatni, meg talán egy egészen kicsit felül is, de azt majd a helyzet hozza, ahogy hozza, én nem kezdek el kattogni rajta.  
Ő közben lazán egy kekszet kezdett majszolni és kifejezte aggályait azt illetően, hogy esetleg nálam ragadna. Mondjuk nem igazán értem, hogy ez miért akkora probléma, de hát egészségére. Biztosan megint Veszna nyomná be azt a bizonyos hisztit.
- Persze, érthető, nyugodtan menj haza, nem is azért kérdezted... csak... na... tudod! - mosolyodtam el szégyellősen, elvégre olyan rohadt nagy erőfeszítésbe került volna azt mondanom, hogy "hiányollak". Helyette inkább a teámba ittam, amit aztán átnyújtottam neki, cukorszirupság címén. Mert ez már inkább volt valamiféle szirup, semmint tényleges ital. Az edzőm mérgező löttynek nevezné, majd rálöttyintené egy szobanövényre és várná, mikor rohad ki.
- Aaaami azt illeti, legjobb tudomásom szerint igen. Mindig így szokott lenni, bár legutóbb még Varsóban töltöttem, hiszen... tudod. Nem volt olyan régen az az átigazolás, az ember meg néha otthon is kell legyen - azzal megvonogattam kicsit a vállamat, hiszen nem is értettem, miért olyan istentelenül fontos az, hol is vagyok azon a humbug napon. Tavaly a fiúktól kaptam egy kék cupcake-t ami teleköpött kék cukormázzal, mikor elfújtam rajt a gyertyát és ennyi bőven elég is volt. Nem kell ezt túlspilázni.
- Miért kérded?

Benézegetés

Ez a mostani ölelés egyáltalán nem volt ellenemre, nem tartozott abba a bizonyos de ne-zónába sem. Maja egyike volt azon kivételes embereknek, akik mindenféle következmények nélkül érhettek hozzám, előzetes figyelmeztetés nélkül. Mert hogy ugye volt már rá példa, hogy az adott hölgy kezét kicsit megropogtattam, amiért a nyakamra csúsztatta azt. Ez van, a nyakam tabu. Csak nem.
De Maja aranyos volt, így hát haja szála sem görbült, már csak érzelmi alapon sem. Az egyik kezem finoman a karjára csúsztattam és elmosolyodva bámultam egy valószínűleg nem létező pontra.
- Nem mondhatnám, hogy egy nagy party-arc lennék. Persze, a családom néha felköszönt, meg a fiúk próbálnak minél több cupcake-el eltalálni az öltözőben, aztán... Lényegtelen is, csúnya történet. Ha akarod, persze ünnepelhetünk, rajtam ne múljon, csak... érted. Nem tartom túl fontosnak. Én már csak öregebb leszek - mosolyodtam el halványan, mert hát mit mondhattam volna? Tényleg nem vártam, ez lesz az a bizonyos creepy 25, ahonnan már nincs visszaút, elmúltál negyed évszázados.
Végül inkább csak igyekeztem valami kissé kellemesebb téma felé evezni és bár a keksz nem egy beszélgetési alap, bólogattam kicsit, hogy aztán egy icipicit csórjak a sütiből. Alapvetően nem is volt rossz, csak én voltam túl elvont hangulatban.
- Köszi, drága... - mosolyodtam el halványan, hogy aztán az ajkamba harapjak kicsit. - Valamikor el szeretnék menni egy fellépésedre.