Lexa

Sóhajtva túr a hajába. Szeretné újra megcsókolni, magához ölelni. Mielőtt válaszolna, körbenéz a folyosón, aztán odalép elé a kezét nyújtja.
- Gyere. Ne itt beszéljünk - suttogóra fogja, mert hát mégiscsak van egy családja. Ha a lány belemegy, bevezeti az irodájába, ahol magukra csukja az ajtót.
- Fogalmam nincs, mi lesz...

Lexa

Mielőtt eltávolodhatna a barna, magához húzza és karjai közé zárja. Legalább ebben a helyiségben ne kelljen arra figyelnie, ki nézi őket, vagy hallja meg.
- Nem tehetjük - mormolja a hajába.

Lexa

- De - ismétli azt az egy szót. Már csak néhány másodpercig öleli, és elengedi.
- Jobb lesz, ha többet nem találkozunk - nagy nehezen tudja csak kipréselni magából a szavakat miközben a sötét ablakra pillant.

Lexa

Igaza van. Napi szinten találkoznak valamelyik iskolában, esélytelen, hogy nem találkozzanak. Más megoldás kell. Egyelőre azonban nem tud a megoldásra koncentrálni.
- Jó éjt, Lexa.
Egy lépéssel átszeli a maradék távot és az előbbi megállapításai ellenére újra megcsókolja őt. Finoman, épp csak tapogatózva. Búcsú, jó éjt, mindenféle csók egyben.

Szabad? *felvonja a szemöldökét*

*elmegy A-val*

Lexa
játszótér

Napsütéses délután, távolodva a déli erős uv-sugárzástól. A játszótéren üldögél, lesi a gyerekeket, főként fiát. Éppen a mászókán szórakozik, amiből előre látja az apja, hogy baj lesz, de nem baj, gyerek, csinálja csak. Ő meg aggódik, hogy épp mit kell befoltoznia a kölykén.

Lexa


Minden figyelmét leköti a gyerek. Napszemüvegén keresztül nézi őket, az érkezőre is csak egy pillantást vet. Megismeri, érez is valami bizsergést, de ennyi, odadob egy sziát és kicsit előre dől. Ő meg még csak vissza se köszön...
Kis idő elteltével azt veszi észre, hogy rajta keresztül igyekszik valamit felszedni a lány, mire a szemöldöke felszalad és kérdőn nézi a feje búbját.

Lexa

Értetlenül nézi a lányt, és valamiféle grimasz is kiül az arcára miközben leveszi a szemüveget.
- Érted, én nem bánnám, ha többször lennél ilyen helyzetben, de... Nyilvánosan? - kérdezi elvigyorodva.

Lexa

- Nem sok jót - vonja meg a vállát, majd visszatolja orrára a szemüveget.
- Az nem az enyém - hosszú másodpercekig nézi a kissrácot, akire a lány utalt, de jól emlékszik, hogy Zsombi ma kék pólót vett fel. És ez a kék póló egy szempillantás alatt a homokozónál tűnik fel.
- Ő nem lök épp le senkit sehonnan - mutat a fiára, akivel jelenleg épp nincs gond.

Lexa

Miközben Lexát hallgatja, végig a gyerekeket figyeli és az anyukát, aki közbelép és ezzel megelőzi a balesetet. De nem nézi tovább, mi lesz a leszidással, meglepetten fordítja fejét Lexa felé.
- Nem kell kerülnünk egymást - meg is rázza a fejét, majd sóhajtva hátradől. - Sokat gondolok rád, de a tanár-diák kapcsolatok... - halkan beszél, mert bár nincs a közelükben senki, azért még jó óvatosnak lenni.

Lexa


- Mindenkinek feltűnne, hogy sokat lógunk együtt - rázza meg a fejét. Tekintete elkalandozik, majd visszatéved Zsombira. Szerencsére ma nincs vele gond.
- De én is kedvellek.

Lexa

Néha oldalra pislog, meg aztán a szülőkre is, akik furcsán néznek kettejükre. Nem nem azért, mert látnák, hogy bármi van köztük, hanem mert Kirillnek nem szokása az elutasítás.
Ezt észrevéve Alexa felé fordul, még a kezét is kicsit a ő oldalára pakolja a pad támláján.
- Szerelmes vagyok Tányába - nyög ki valami kamut egész komolyan.

Lexa

Tányával tök jóban vannak, mondhatni barátok, de soha nem érzett iránta ennél többet. Vagy talán egy kicsit. Azért szerelemről szó sincs, és abban a pillatban ahogy kimondja, megbánja.
- Lexa... - szól utána mielőtt elindulna, de mást nem tesz. Most hagyja menni és akkor talán rendbe jönnek a dolgok.

Lexa

Mára végzett a papírmunkával. Halántékát masszírozva, nyugodtan dől hátra székében és a hétvégét tervezgeti. Egy tóra viszi Zsombit és Hannát, de a pontos menetrendet még nem találta ki.
Nagyjából a lángosoknál tart gondolatban amikor belibben Lexa az irodába. Kinyitja szemeit és ránéz, figyeli a mozdulatait.
- Szia - köszön vissza. Körbeles a szobában, de ahogy eddig, most sincs senki ott rajtuk kívül. Ezért feláll és lassan, de biztosan közelebb sétál a lányhoz.
- Nézd, sajnálom ami a játszótéren történt. Tányával jó barátok vagyunk, de semmi több...

Lexa


Nem ismeri a lányt annyira, hogy tudja, milyen reakcióra számítson. Csak figyeli, nézi a szemeit és rezdüléseit. Teljesen nyugodt marad egyelőre. Képes ésszel kezelni a dolgokat, de nem bírja megállni, hogy ne mondja el az igazat.
- Azért, mert egyikünk sem akar többet. Muszáj volt valamit mondanom. Téged akarlak Alexa, nem mást, de ez nem működhet. Nem, amíg az állásom és a tanulmányod forog kockán.

Lexa

- Dehogy iratkozol - ingatja meg a fejét. Ennek a gondolatát is ellenzi, nem hogy a tényleges cselekedetet. Aztán lehet, hogy nem is működne.
- Nem kellene. És nem csak emiatt. Két gyerekem van, Alexandra. Zsombival...nem épp egyszerű. Nem engedhetek akárkit be az életünkbe.
Gondterhelten sóhajt fel miközben az ablakhoz sétál. Valóban nem kellene erőltetni. Akkor mégis miért nem ül vissza az asztalához?

Lexa

- Nem, attól félek, hogy valaki bekerül az életükbe és aztán elveszítik. Arról nem is beszélve, hogy az első akadály ez, ami - mutogat a levegőben a kezével és befejezetlenül hagyja a mondatot.
Megáll az ablaknál és a függönyön át tekint ki az udvaron játszó diákokra mikor megérzi az ölelő karokat. Jól esően sóhajt fel.
- Képzeld, egyszer valamit nem gondoltam ki. Hanna lett belőle. Ez nagyon, nagyon rossz ötlet.

Lexa

Mint amikor a madár az üvegnek repül, visszapattan róla. Ám egy idő után az üveg is megrepedhet és darabjaira hullhat.
Beleborzong érintésébe és eszébe sincs utána fordulni. Nem akarja elveszíteni a fejét.
- Semmi nem olyan fontos, mint hogy megtartsam a munkám - szögezi le keményebb hangon.

Lexa

Továbbra is háttal áll. Harcot vív önmagával, az elvei az érzéseivel. Józanul akar gondolkodni.
- Ezt aztán kellett - grimaszolva fordítja felé a fejét. Nem tartja vissza. Azt se nézi végig, ahogy elmegy, de amint csukódik az ajtó, visszasétál az asztalához és felkészül a pihenésre.

Tányesz
otthon, még szombat reggel

Némi fejfájással ébred, de legalább a saját ágyában. Halk próbál maradni, nem szeretné a mellette fekvőt felébreszteni. Száját húzva kel ki az ágyból, hogy a konyhába csoszogva kávét főzzön és reggelit készítsen a család összes tagjának.
Némi kinti sertepertélés után egy bögre kávéval egy vissza és bújik be az ágyba Tánya mellé.
Szavak nélkül ébresztgeti, a karját halmozza el apró csókokkal. A fejfájás ellenére egyáltalán nem bánja az estét.

Tányesz
otthon, még szombat reggel

- Jó reggelt - mosolyog rá és a szemébe néz. - Látod? Reggel is gyönyörű vagy.
Felkönyököl, fejét pedig az öklén tartja meg. Keze becsúszik a takaró alá.
- Hoztam kávét.

Tányesz
otthon, még szombat reggel

Viszonozza a puszit, picit hosszabban is. Le se veszi tekintetét a nőről, csak egy kis idő elteltével, Zsombi szóbahozatalakor.
- Valószínűleg Zsombi - bólint, majd felül és a kávét Tányának adja. - Velünk jössz, ahogy megbeszéltük? Mert ha nem, akkor csak... Nem tudom, nem szoktam senkit hazahozni.

Tányesz
otthon, még szombat reggel

Látszik arcán, hogy elgondolkodik a dolgon. Talán itt nincs jó és rossz döntés. Talán Zsombinak is jót tenne, ha lenne valaki még az életében, aki közel állhat.
- Ne kell elsietnünk. Ez még...új nekünk is. De a kirándulásra barátként hívtalak el, ezt ne felejtsd - vonja meg a vállát.

Asszonyka

- De úgy legyen ám - nyom egy csókot Tánya ajkára. Lassan kikászálódik az ágyból és néhány ruhát vesz magához.
- Fél óra múlva indulunk. Ott fogunk várni és...reggelizz meg, aztán zárj be, jó? - torpan meg az ajtóban a ruhákkal a kezében.

Álomkór
[ZÁRT]

Esti teendői akadtak az iskolában, ami nem is annyira meglepő. Szüksége van egy könyvre az iskola nagy könyvtárának zárt részlegéről. Odabent keresgél, szedi le a könyveket a polcról és viszi az asztalhoz, hogy kiválassza a legjobbat. Egy adott témában kutat több információ után a gyógyítás alapjainál. Valami forradalmi újítást tervez az ispotály, ahol dolgozik, és nem szeretne felkészületlen lenni.
Váratlanul éri Máté felbukkanása, a kürtöt nem is tuja hova tenni. Felszökött szemöldökkel, sűrűn pislogva méregeti hol a társát, hol a kék kürtöt. Kérdését szavak nélkül is érti a másik, kapja a magyarázatot. Hunter Bailey flegma, öntelt módon előadta magát valakinek, akit Máté megvédett és ellopta a Levita kürtjét.
Alig meséli el a sztorit, le is lép, Kirillt magára hagyva a könyvtárban. Ám ezzel nincs vége. Valószínűleg a könyvtárosnő érkezik valamiért vissza, a felnőtt férfinak tűnő egyedből kiváltja a gyermeket, aki a polcok közé rejtőzik szorosan magához ölelve a lopott ereklyét. A sötét és a könyvek kellemes, jellegzetes illata elbódítja, fejét a polcoknak hajtva a nagy kommandózás közepette mély álomba zuhan.

Sárkány van a válladon *-*

Rossz helyre jöttél, iratkozz át

Szerintem véletlenül rosszat dobott

Sárkánysütivel hódítunk, Adrián