Szofi

Néha jó kiszállni a mókuskerékből és az állandó hajtásból egy nyugodtabb helyre menekülni, ahol nem kell részeg embereket kerülgetnie és nem dübörög a fejében még zárás után egy órával is a hangos zene és alapzaj, ami a csárdában mindennapos. Húsz év múlva olyan süket lesz, hogy ha ágyút robbantanak mellette, azt sem fogja észrevenni.
Gondolkodik, aztán csak néz. Ez a kettő keveredik, és persze a cigarettára való koncentrálás, mely mindig megnyugtatja. Most is az ujjai között tartja, tekintetét a végére szegezi. Hallja, hogy valaki érkezik az erkélyre, pár másodperccel később fel is emeli a fejét. Félmosoly kúszik szájára, tagadhatatlanul örül az érkező nőnek. Nem mondhatni, hogy szíve majd' kiugrik a helyéről, vagy ehhez hasonló, de elfogja valami melegség, amit még lány nem váltott ki belőle.
Lassan mozdul, elnyomja a hamutartóban a csikket, majd látványosan emeli mellkasát míg mély levegőt vesz.
- Cigizek. Nem egyértelmű? - szemtelenül teszi hozzá.
- Meg fogsz így fázni, mein Liebling - fejét csóválva jelenti ki ezt, és némi óvás is megbújik a tekintetében.
Helyét elhagyva lép oda Szofihoz. Némi távolságot hagyva kettejük között mögé rakja kezeit, a korláton támaszkodik meg. Még mindig mosolyog. Ő is fázik egy szál pulcsiban, nem csodálná, ha kedvese ezek után tüdőgyulladással feküdne majd.

Kár lett volna kihagyni. *feszít*

Nem.
Tudom.

Szofi

Kérdőn vonja fel szemöldökét és mosolyából egyből csodálkozó tartás lesz. Nem érti a nőket. Vár néhány pillanatot, hátha azalatt sikerül megemésztenie amit imént a lány a fejéhez vágott.
- Csak vicceltem. Vagy nálatok ez mit jelent? - újból eémosolyodik, most már kevésbé őszintén.
Még mindig nehezére esik felfogni a megállapítást, amit egy félmondattal sikerült kiváltania.
Hamar túllép a dolgon, leküzdi a köztük levő távolságot. Épp annyi helye van kettejük között a szöszinek, hogy karjait összefonja, de már majdnem súrolja vele a javítóból szökött mellkasát.
Rosszallóan fúrja tekintetét a másik lélektükrébe. Reggeli csók helyett reggeli szópárbajra hajlanak a dolgok. Inkább lenyeli a szavakat, mielőtt kinyitná a száját, és csak azért sem hagyja annyiban, amit terelni próbálnak.
- Szofia! Nem játék a tüdőgyulladás. Hideg van már ahhoz, hogy az ágyamba való réteg legyen csak rajtad.
Eddig tartott a minimális távolság, ami kettejük közé ékelődött. Nem veszi le a tekintetét róla, de hátrahúzódik, és egy szempillantás alatt farmerja zsebébe csúsztatja a pulóverében tartott cigis dobozt, hogy ezt követően kibújjon belőle és barátnője vállára terítse. Mintha csak az apja lenne, olyan odafigyeléssel igazgatja rajta, hogy a lehető legtöbb részt befedjen az alsó pulcsin felül is.
- Képzeld, gondolkoztam is - beszívja alsó ajkát, úgy bólint.
Nem veszi fel az éles gúnyt, meglepő módon csak szeretettel képes most gondolni rá. Visszahajol, de már nem a korláton támaszkodik meg. Helyette átfogja két karjával Szofia vállát, és magához húzza, arcát a nyakába fúrja.
- Ezeken a sz*r vizsgákon. Meg egy kicsit rajtad - mormolja a puha bőrbe.

Annak feszítek, akinek akarok, szöszi. *feszít neki is*

Pókosodsz, haver?

Okos is, meg jó fogás, megéri leporolni.

Izabéla!

Gyere szöszi, verj meg.

*megpuszilgatja a másik szöszit*

Szofi

Nem hisz neki, tökéletes látja, hogy ez csak egy kamuduma, egy olyan fedő, amit ráraknak az odaégett ételre és úgy tesznek, mintha teljesen jó kaját főztek volna. Magából indul ki. Csak jót akar neki, és az se érdekelné, hogyha veszekedni kezdene miatta, ő akkor is ráadja azt a pulóvert, még ha az ép arca is a tét.
- Ne veszekedj velem - mondja ki, mintha csak a fejében olvasna.
Az indító pipás hangulatnak azonban nyoma sincs már attól a pillanattól kezdve, hogy megszűnik köztük a távolság. Finom érintések, amolyan ezer éve házasok vagyunk, de még mindig imádlak hangulatban öleli magához kedvesét. Túl sokat jelent neki ez a hóbortos nőszemély. Ez zavarja, egyébként.
- Erősebb fából vagyok faragva nálad - böki oda.
Fogai kivillannak ajkai alól ahogy szépen lassan elvigyorodik. Nem használja ki, hogy a lány lehajtja a fejét és így könnyedén meg tudná csókolni. Felesleges, hisz az öleléssel is kifejez mindent, amit most érez.
Most először mondja ki, hogy rá gondolt. Vagyis, hogy gondolkodott rajta. Mivel még mindig azon kattog az agya, hogy miért váltja ki Szofia az egész testét végigbizsergető érzést, nem is mond semmit a korrepetálásra. Tudna mit, de túl kora van még a témára téréshez.
Beleszuszog a nyakába, látszik, hogy habozik. Mivel nincs tisztában vele, kínosan érzi magát. Hátrahúzza fejét, kicsit ki is egyenesedik, de továbbra sem engedi ki kezei közül a lenge ruhást.
- Szeretném megmagyarázni, de nem tudom. Én csak... - a távolba mered. Most először veszi le szemeit a másikról. - Tudod belegondoltam, hogy mi van, ha nem sikerültek a vizsgák. Mi van, ha a csárdában kell dolgoznom életem végéig és nem tudom... Nem tudom megadni neked amire vágysz. Halvány lila fingom sincs, mi vagyunk mi, de tudom, hogy szeretem ezt - utal arra, ami köztük van, vagy ami nincs - a távolság.

Tudod, hogy visszaütök.

Ne veszekedj.

Szofi

Egy napot beáldozott kettejükre. Erre a napra lefoglalta a csárda legalsó szintjét, a VIp részt, kitakarított néhány felbérelt személy segítségével és vacsorát rendelt. Utóbbit úgy oldotta meg, hogy felment a kastélyba, és a konyhán a manókkal rakatott össze mindenből egy-egy nagyobb adagot.
Vacsorára hívta meg Szofit, mert szinte nulla romantika nem volt még a kapcsolatukban, ezt pedig pótolni akarta. Miközben a gyertyákkal bajlódott, rájött, hogy a húsz éve alatt egyetlen randija se volt. Semmi vacsora, semmi virág, csak ami utána jön.
Túl élete első randiján, fáradtan és feszengve fogja kézen kedvesét, hogy átvigye a hálószobába. Minden vágya, hogy kettesben legyen vele, azzal is teljesen megelégedne, ha most csak összebújnának és elaludnának a finom vacsora után.
- Látod? Olyan, mintha nem is az emeleti szobában laknék - mondja a tarkóját vakarva.
Becsukja maga mögött az ajtót, és kigombolja ingének felső gombját. A nagy estére finoman kiöltözött. Fekete farmerjába betűrte a kék inget, lábára is elegánsabb cipőt húzott. Úgy érzi, mindent megtett azért, hogy jól alakuljon az este, de hiányosnak érzi, vagy Szofi az, aki miatt feszült. Mintha titkolna valamit.

Szofi

- Nem. Tudom - magabiztosan jelenti ki.
Szó sincs túlzott önbizalomról, egyszerűen csak tisztában van a szervezetével. Nem szokott betegeskedni, hiába fázik egy kicsit, meg se fog kottyanni neki az, ha tíz percet áll az erkélyen. Ha mégis, akkor viszont a legjobb ápolónője lesz.
Kettejük megfoghatatlan kapcsolata most nagyon is megfoghatóvá, érthetővé vált. Ők ketten összetartoznak, mintha egymásnak születtek volna. Ahogy Niko védelmezően átöleli, Szofiának mintha pontosan ott lenne a helye, a férfi karjai között.
Mégis nehezen beszél róla. Talán mindaz, amit átélt élete során, a szeretetnek majdnem teljes hiánya befolyásolta ennyire a kapcsolatainak alakulását. Ha szerették volna, most nem a javítóban töltött két év után, lemaradva azon kellene aggódnia, hogy fogja eltartani az asszonyt, ha egyszer esetleg oda jut, hogy sikerül megtartania az egy embert, akit képes szeretni és nőként kezelni.
Vallomásnak mondható nyögdécselését nem képes úgy előadni, hogy ne akadna meg benne. Mint egy töketlen kamasz, rá se néz a nőre, akiről pedig beszél. Minden férfiassága abban mutatkozik meg, ahogy öleli őt.
Fájdalmasan feszülnek meg arcizmai mikor Szofia befejezi a mondandóját. Végre ránéz, arcát a finom érintésbe nyomja.
- Merlinjét te nő! A csárdában lakom! Nincs egy lakásom ahová hazavihetnélek. Nincs...semmim! Nekem csak te vagy és Emma. Azt se tudom, mi mik vagyunk. A pletykák többet tudnak nálam - felcsattanva, hadarva beszél.
Ennyi idő elteltével is ott tartanak, hogy egy büdös szót nem szólt a családjáról, és hogy honnan jött. Szofi csak Svájcról tud, de a javítóról nem, az apáról, aki verte őket és az anyjukról, aki nem is olyan rég felbukkant...semmit. Nem beszél a múltjáról. Mintha nem létezne semmi, csak az első találkozásuk és onnan számítana az idő.
- Ne folytassuk. Mennem kell.

AAAHHHSSZONY. Na szakadj le az én asszonyomról, Gwendolin.

*fintorogva nézi ezt a nőt*

Szofi

Mikor egy férfi odáig van egy nőért, pontosan ezeket a dolgokat valósítja meg a kedvéért. Nikolai pedig teljesen odáig van a lányért, akivel kapcsolatuk lassacskán körvonalazódik, de csiga lassúsággal teljesedik ki.
A vacsora végezetével úgy érzi magát, mint egy jóllakott óvodás. Pocakja is kidudorodik, mintha legalább három hónapos terhes kismama lenne. Kicsit sem törődik vele, még meg is simogatja miközben Szofit hallgatja. Elmosolyodik, majd a cipőjéhez hajol, hogy megszabaduljon a fogságából.
- Szeretnélek egyszer tényleg hazavinni. Nem oda fel. Saját lakásba, ahol ketten vagyunk. Nem értem miért vagy még velem - mintha minden önbizalma elszállna, ha erről a témáról van szó.
Saját magát hergeli azzal, hogy teljesen feleslegesen előhozakodik újra és újra ezzel a témával, az erkélyen egyszer már kifakadt, gyengének mutatta magát, nem akarja újra.
- Egyébként te...te meg rohadt szexi vagy ebben a szerelésben - férfisóhaj hagyja el száját.
Vacsora közben is megakadt a szeme a nőcin, meg a ruha kivágottabb, minibb részein, csakhogy a kaja mindenek előtt áll. Előbb a gyomor, aztán a többi.
- Nem bámultak meg sokan idefelé?

Egyszer jövök be, de szétszednek a nők.

*nyelvet ölt Gwenre Szofi háta mögött* Nyertem, enyém, én viszem haza.

Szia Madárka. Olyan pici vagy, elvesztél.

Hívjam őket nősténynek?

*ölébe húzza, na*


Biiiztos nem.

Szofi

Próbálja kizárni az összes olyan tényezőt, ami befolyásolni tudná. Például a szőke reakciója és a próbálkozás, hogy jó irányba terelje gondolatait. Az ő fejében csúnya, sötét gondolatok járnak, melyeken csak nagyon nehezen tudna változtatni. Ezt is csak úgy, ha tesz érte, hogy okkal legyen pozitív, ha kézzel fogható az, amiről jelen esetben csak beszélnek.
- Én vagyok a férfi. Ez az én feladatom, nem a tiéd. Azt akarom, hogy legalább a felét visszaadhassam annak, amit te adtál nekem - nem fejti ki, egyáltalán nem akar a szeretethiányról beszélni és nem most van itt az ideje annak, hogy elmesélje, milyen élete volt azelőtt, hogy a Bagolykőbe került volna. Boldog gyermekkor...na persze.
Szeretné kivonni magát a beszélgetésből. Most van itt annak az ideje, hogy lelépjen, indul is, de az apró kéz visszahúzza. Lenéz a fogjul ejtő ujjakra, megtorpan. Mélyen szívja be a levegőt, és a hideg, csípős hajnali dér egy minimálisan megkönnyíti a helyzetet.
A lány szavaira meglepetten emeli fel a fejét és néz a szemébe. Sosem hallott még ilyet. Senkinek nem volt a legfontosabb, ahogy neki sem volt legfontosabbja - húgán kívül -. Most azonban, ahogy ránéz, ő is ezt látja, és érzi.
- Én nem akarom feladni, Szofi. Minden erőmmel azon vagyok, hogy jó legyen, jobb. Fontos vagy nekem. És kellesz. Melletted boldog vagyok - még mindig csak az érzéseiről beszél, de már tisztábban lát. - Egy pár vagyunk?

Most nem tudom, melyikőtökre viszket jobban a tenyerem...

Szofi

- Élvezném - vonja meg a vállát, és elvigyorodik.
Nehezen tudja elképzelni, milyen az agresszív Szofi, de eljátszott már a gondolattal, milyen lehet amikor belőle is kitör az állat. Niko már jó ideje nem ütött meg semmit élettelen tárgyakon kívül, és nem biztos, hogy egy számára ennyire fontos személyen szeretné újra kipróbálni, milyen erővel is bír.
Aztán a bókot saját formájába öntötte, formálta, és vette oda egy csavarral a kissé túl rövidbe bújt nőnek. Neki nem baj, egyáltalán, hisz minél kevesebb, annál kevesebbet kell megvarrni, ha netán elszakadna, de azt azért már nehezebben tűri, hogy az ő tulajdonát más is megbámulja.
Így a kérdésre érkező válaszra elkomorul az arca, majd felegyenesedik.
- Mi? - szemei összeszűkülnek.
- Nem értettem jól. Leálltál egy pasival dumálni ebben a ruhában? Na nem. Amíg az én barátnőm vagy, nem nézheti más...ezt - emeli fel jobbját, hogy egy lendítéssel végigmutasson a testén.
Karja visszaesik eredeti helyzetébe, majd ökölbe szorítja. Hosszan bent kell tartania a levegőt, mert különben eldurranna az agya.
- Tudod mit? Egész nyugodtan menj utána. Neki legalább van fedél a feje fölött - durrog tovább.

Nem bántom, na. Egyiket se.

Gwennek is maximum a fenekét fogom megbillegetni... Szofinak vigyázok arra a felére.

A fenekedre?

Semmit, Gwen, semmit.

Vigyázok rád, kismadár.

Ennyi nőt... Emma, szokd meg Szofit, ő szeret téged. Amúgy.

Szofi, nem ismered Emmát?

Ugye, Janka, ugye.

Majdnem olyan, mint én, csak hosszabb a haja. Értem.

Miért? O_o

Na jó estét! *elterül a kanapén*