Ti mi a francon vitáztok? *értelmes fejet vág*

*a csajra sandít* Van kajád a bulihoz?

Szép napot, népem! :3

Hmm, szép csajok járnak ide. *végignéz Lolán, közben megöleli Emmát*

Nekem van a legjobb dolgom. *végignéz a csajfelhozatalon*

Ha barátnőm van, az azzal jár, hogy vak leszek?

Szofi, ne beszélj úgy, mintha töketlen pasid lenne, nagyon jól tudod, hogy félre merek lépni. Az akarat már más kérdés.

Levizsgáztaaaaaam!

Szofi

Nem tud uralkodni érzelmein, ez látszik rajta. A rémálma pontosan ez, hogy egyszer majd nem tud uralkodni magán és olyanná válik, mint az apja. Szofi többet érdemel annál, hogy egy olyasvalaki mellett kelljen élnie, aki nem becsüli meg, hiába tesz a nő meg bármit érte.
Kétségbeesett, és menekülni akar, legszívesebben megállítaná a világot és kiszállna, hogy ne kelljen tovább nyűglődnie.
Fejét ingatja a lány szavaira. Semmivel nem fogja meggyőzni arról, hogy megadott eddig is mindent, hisz ő tudja, hogy ennél sokkal többre lenne képes és akarja is, csak fél, hogy nincs elég türelme hozzá, hogy végigcsinálja.
Torkában gombóc keletkezik, áll ott mereven és nézi azt a szőkét, aki jelen pillanatban a legnagyobb támasza és mindennek ellenére vele akar lenni. Nem érti. Tudni akarja, miért, mi az, ami Ő neki, és fordítva.
- Én nem tudom milyen az - mondja ki halkan.
Az egyértelmű válaszra mély lélegzetet igyekszik venni, sikertelenül. Mellkasa csak szúr, és a válasz nem könnyíti meg a helyzetet. Lehunyja szemét, a nő tenyere alá csúsztatja kezeit és felemeli a törékeny, ismeretségük megköttetésekor bekötött kezet először, majd a másikat. Ajkához érinti, lágy csókot lehel a hideg bőrére.
- Küzdök érted.
Szemébe néz, aztán ha Szofi hagyja, derekára csúsztatja kezeit és szorosan magához öleli hosszú, hosszú percekre. A lány segítségével még az is előfordulhat, hogy feladja a csökönyösségét és megkönnyíti a saját, meg mások életét is.

Szofi

Az erkélyen szóba került Nikolai számára néhány igencsak fontos dolog, főleg ami kettejük kapcsolatát illeti. És ebbe beletartozik az, hogy ha már kimondták, hogy egy párt alkotnak, akkor bizony az ő barátnője ne álljon le idegen férfiakkal trécselni a randijuk előtt, amire ő annyit készült, mintha maga Merlin érkezett volna vendégségbe.
- Az egy és ugyanaz! - emeli fel a hangját.
Át se gondolja, mit vág kedvese fejéhez, csak kiszakad belőle a dühös énje, azt pedig szinte képtelenség visszanyomni a helyére. Veszi a mély levegőket, hátha az lecsillapítja, de végül még magának szúr oda egy hatalmas tüskét.
Álla megfeszül fogai összepréselésében, szemében harag tüze gyúl. Követi tekintetével Sofia megmozdulását és a választ csak eközben dolgozza fel. Nem szól semmit, mert csak üvölteni tudna, de a keze lendül, amint a nő olyan távolságba ér, ahonnan könnyedén megfoghatja.
Finomságot mellőzve kapja el a lány csuklóját, könnyedén fonja át ujjaival. Kissé előre dönti fejét miközben tekintetét a lányéba fúrja és közelebb hajol hozzá. Szofinak esélye sincs rá, hogy meneküljön ha már tartja, sőt, a másik kezét is elkapja.
- Nem mész innen sehova - mély, agresszív hangja eddig bujkált a sok hazugság és titok alatt.
Csak az lebeg a szeme előtt, hogy ez a nő feldühítette, és csak az tartja kontrollban, hogy az apja lebeg lelki szemei előtt. Nem akar olyan lenni, sosem bántaná a párját.
- Az enyém vagy!
Csuklóinál fogva rántja oldalra, ahol a falnak löki, és saját testével szorítja oda. A lány karján már látszik Nikolai ujjainak lenyomata, a szorításból eredő fehérség, ezt azonban ő nem veszi észre. Tág pupillái feketén fénylenek, izmai belefeszülnek a szorításba, a tartásba. Mindkét kezével a feje fölött tartja, a falhoz szorítva, és szinte teljesen benne van az arcában.

Valami jó estét félét, emberek.

Szép estét, szépséges kisasszony.

Elrontja a romantikát...

Én valami mást éreztem   *elkapja, megpörgeti* Enyém vagy.

Jól tetted. Jó illatom van, he? :3 :3

Hogy találtad ki? Túl jó orrod van, remélem nem ütöd más dolgába...

Túl jól, Cornelia, túl jól.

Cccsssshhhh, halkabban... *befogja a száját*

Nyalogasd csak, a gödröcskéket is.

Miért is?

Csak nem akarom, hogy felhívja ránk a figyelmet.

Heló néni, akit vártam egész évben... :3

Mert izgat, hogyha oktat... *ő csak énekel*

Olive vedd meg nekem a falut, automata sörkút...
Dehogy viszem, nem vagyok hordár. XD

Cory vedd meg nekem a traktort
Hadd üssem el
a
kékeket

*fütyörészik, ehhez már inkább nem fűz semmit*

Taknyos maradt... *mutogat*

Bódog éjfít! *elviszi Coryt*

Szofi

Abban a pillanatban kikapcsol minden ép észt kontrolláló kis érzéke, melyben Szofi túllépi a határait. Lehet, hogy alapból vicces lett volna, de most amilyen lelki állapotban Nikolai van a vizsgák és a lehetetlen jövőkép miatt, kicsit sem sikerült poénosra a helyzet. Nem tudja meghazudtolni önmagát. Agresszív, támadó, az is csoda, hogy egész idáig tartotta magát. Amit Szofi iránt érez, most jelentéktelenné válik. Úgy érzi, elárulta, úgy érzi, hazugság volt minden. Megtört egy nő előtt, engedte, hogy fontos legyen számára, melyet egész életében csak egy személynek engedett; a húgának.
Mélyebben veszi a levegőt, mellkasa magasan emelkedik. Könnyedén keni fel a falra párját, csuklóit béklyóként fonja körbe ujjaival. Érzi a szőke tartását, szavai azonban csak hergelik. Felbőszített bikaként viselkedik és nem lát semmit a saját gondolatain kívül. Bosszút akar állni, feltehetőleg a semmiért.
Szofi szemébe néz, arcizmai belefeszülnek abba, ahogy visszafogja magát. Felvillan a stop tábla lelki szemei előtt, az apja körül forognak gondolatai. Ő nem lehet az apja. Nem bánthat már senkit, különben ugyanolyan lenne...
Ha lehet, még egy fokkal erősebben szorít rá a nő kezére. Ezt azonban nem követi bántalmazás, sokkal inkább olyan szenvedély, melyet még nem élt át. Ajkait a másik ajkaira tapasztja, testével a másik testének simul. A mérhetetlen dühöt vágyak győzik le. Szofira vágyik.

Valaki?

Fáj a fejem. *nyafog Szofinak*

Igen, Luci?

Gyógyíts. :3