Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Túléltem, s csak ez számít. Túl, mert a tanerő ott volt, és segített, vagyis… Felesleges kerülgetni az igazságot: megmentett a haláltól, és ezzel elnyerte azt a tiszteletet, amit nem sokaknak adatik meg. A gyengélkedő, mely egy hideg kriptának tűnik, cseppet sem javít a hangulatomon. Tudom, hogy itt nem érhet baj, vagy ha mégis, akkor is kapok segítséget, de nem kívánom a tanerőnek azt, hogy még egyszer cselekedjen. Sejtem, hogy megtenné, hiszen elsőnek is megtette, de akkor se lehet valami kellemes helyzet. Az őszinte szavam után, egy mondatot hallottam, amit számtalanszor már életem során.
– Az lehet, de mégis felelősnek érzem magam… –erőltetetten mosolyogtam rá, mert ez az igazság. Velem születetett betegségeim vannak, amiről tényleg nem én tehetek, de akkor is érzem azt, hogy felelős vagyok azért, mert hazavágtam az órát.
– Kellemetlen lehet az is. –ha még csak az asztmával kellene megküzdenem, én is boldogabb lennék, de nem. Ám ezzel az információval már el tudom könyvelni, hogy nem csak a véletlen műve, hogy Podmaniczky tanár úr tudta, hogy miként kell cselekednie. Remélem a nővérének kevésszer kellett segítenie, és rajtam is ez volt az első és egyben utolsó alkalom is. Időközben arrébb húzódtam, hiszen leült mellém, én pedig nem akartam az ágy végébe szorítani, ezért is hagytam neki helyet, hogy kényelmesebben elférhessen.
– Szerencsére már nem, most viszont nem tudom, hogy miért tört rám a roham. Örökké hálás leszek magának. –s tényleg, mert az életemet köszönhetem neki. Azt viszont nem kérdezem meg, hogy mivel hálálkodhatok, mert úgy is ki fog táncolni, mint mindenki más szokta. Majd kinyomozom, hogy mik a kedvencei, és miből szenved hiányt. Ha ez megvan, meglesz a megfelelő ajándék is.
– Az órai anyagot bepótolom ám, becsszó. –most már valamivel vidámabb mosolyfélét eresztettem meg felé. Ezt muszáj volt elmondanom, elvégre tényleg nem azért történt ami, hogy megússzam az egészet.
– Egyébként mióta tanít itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A deszkázásban az a szép, hogy száguldhatok. Most is ezt tettem, és meg is lett az eredménye: eltaknyoltam. Hogy ne legyen ennyire egyszerű az élet, taroltam magammal egy másik személyt is, akit csak azután ismertem fel, miután kihalásztam a vízből a járgányom. Mindig ez a vége annak, ha gurulás közben elbambulok: nekimegyek valakinek, aki jobbik esetben talpon marad, rosszabbik esetben, nos velem együtt kerül vízszintesbe. Segítőkezet azért nyújtottam, Zsombor viszont nem fogadja el, csupán morcosan kel fel a földről, és porolja le magát. Ügyes vagy Csanád, mindig megtalálod a módját annak, hogy a kedves ismerőseidet egy szempillantás alatt varázsold át ellenséggé. S ehhez még a pálcádra sem volt szükség.
– Ez igaz, de egy cseppet megnyugtatna a tudat, hogy nem okoztam benned nagyobb kárt. Tényleg sajnálom, hogy neked mentem. Elmerengtem valamin, és csak egy pillanatra nem figyeltem előre, és máris kész a baj. De örülök neki, hogy nem esett komolyabb bajod. –szavakat nem kímélve magyaráztam a szitut. Tudom, hogy Zsombor nem fog ennyit beszélni, az nem ő lenne. Csendesebb, de annál komorabb srác, mégis kedvelem. Meg azt hiszem, hogy ő is kedvel… bár ezek után kételkedni fogok benne.
– Mi járatban erre? Ahogy látom céltalanul bolyongasz, vagy csak nekem tűnik úgy? Esetleg mehetnénk valamerre, ha ezek után még van kedved a társaságomhoz. Persze megértem, ha nincs, mert általában, ha letarolok valakit, az illető a pokol bugyraiba kíván, és nem maga mellé egy séta közepette. –bűnbánó arcocskával néztem rá, s közben a háta mögé léptem. Ha hagyta, akkor leszedtem róla a kósza fűszálakat, meg lesepertem róla a port. Az meg csupán mellékes, hogy én magam csurom vizes vagyok, nem is igazán foglalkozok vele. Szép időnk van, majd a napocska megszárít. Csak ne kapjak tüdőgyuszit, és akkor megérte csobbanni a vízben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Csak bólintottam. Amint mondott, hogy erről nem én tehetek, az igaz, csupán az érzés mégis bennem van, és hát… ez így szívás. Vajon kinövöm valaha az asztmát, és lesz pár nyugodt évem, vagy mindig végig fog kísérteni!? Költői kérdés, amire csak az idő adhat választ, azzal viszont még nem tanultam meg kommunikálni. Milyen jó is lenne, ha képes lennék rá. Megkérdezném tőle, hogy mi is történt azon az éjszakán, mikor elhagytak a szüleim. Gyermeki álmok, melyek nem kerülnek felszínre, és megválaszolatlanul lapulnak tovább az álmok földjén… Hisz most jó ötletnek hangzik, még visszakoznék, ha odakerülne a sor, hogy megkérdezhetném. Néha jó a tudás, de jobb a tudatlanság. Most viszont, hogy jobban érzem magam, nem kerüli el valami a figyelmemet. Igaz, már hamarabb is észrevettem Podmaniczky proffon, hogy valami nem stimmel vele, de akkor még nem mertem megkérdezni. Most viszont erőt vettem magamon, és felé fordultam.
– Jól van? Hívjam az indián bácsit? –kérdeztem némi aggodalommal a hangomban. Remeg, és leolvasható az arcáról, hogy valami nyomasztja. Az indián bácsi (aki amúgy a gyógyító, de indiánnak néz ki) biztosan segít rajta, de ha tudok, akkor én is. Persze, nem értek az ilyen lelki dolgokhoz, csupán a látható sérüléseket tudom ellátni, de a remegés az nem ilyen. Nehogy most ő legyen rosszul, mert velem nem járna jól, és a bűntudat kergetne utána.
– Fel nem tűnt volna, hogy nem teljes értékű tanár, s szerintem ez jó is. Nincs az, hogy emiatt kevesebbnek tartják, vagy ilyesmi. Én örülök, hogy a diákja lehet. A vizsgához pedig sok sikert kívánok, és remélem, hogy még sokáig lehetek még a diákja. –mosolyom őszinte, talán életem során az egyik legőszintébb, amit megeresztettem egy tanáromnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Tisztán láttam, hogy remegett, de természetesen hárít. Én meg jól nevelt vagyok, és inkább nem feszegetem tovább a témát, mert ha rám tartozna, akkor elmondta volna. Legalábbis szerintem, aztán meg lehet mellélövök az elméletemmel. Így csak apró mosollyal az arcomon bólintottam, hogy értettem a dolgot. Abban viszont egyetértettünk, hogy még sokáig szeretnénk, ha tanár maradhatna, s ehhez e megjegyzést is hozzátett még.
– Ebben van valami. Még egyszer köszönök mindent, s úgy lesz. Viszontlátásra! –köszöntem el illedelmesen, s miután kilépett a gyengusz ajtaján, elnyúltam az ágyon. A mennyezetet kezdtem el bámulni, mintha érdekes dolog lenne ott, de csupán a pislákoló fényeket véltem felfedezni. Időközben a bogyómat is bevettem, és hát mit ne mondjak, eléggé elnyomott a fáradtság. Percek kérdése volt csupán, de már húztam is a lóbőrt, pontot téve a nap végére.