A válaszra némán bólint. Végül is igaza van, övéké a legkirályabb mugli jelmez, amit csak találni lehet az agyonmaszkírozott arctömeg fergetegében. Meg amúgy is... nem mintha túlzottan érdekelné, hogy miben van. Amíg nem kell testet villantani, ő tökéletesen elvan. Egy lepedővel a fején is akár, mert ez most kifejezetten menő. Igen is az.
Lobog körülötte a kockásféle anyag, ahogy megindul az asztalok felé. Út közben rabul ejti a tekintetét a dekoráció, a tűznyalábok. Igazából most ad hálát Merlinnek, hogy tériszonnyal áldotta meg és nem tűztől való viszolygással. Na akkor tuti nem kéne a lepedő, alakítana ő olyan élethű szellemet, hogy keresve sem találnának jobbat. Részvéte minden ebben szenvedőnek. Na számukra elég velős lehet a menj a pokolba felindulás.
Az asztalhoz érve megcsapja a bőség zavara effektus első körben. Így inkább elveszi a leggusztustalanabbnak kinéző löttyöt és egyszer élünk alapon meg is húzza. Hmm, menta, nem rossz.
- Fogadjunk. - Mielőtt lényegre térne, bepuszil két süteményt. Persze különbözőt, hogy el tudja dönteni melyik lesz végül a legjobb. Közben végigjártatja tekintetét ismét a termen, na és a jelenlévőkön, már amennyit lát belőlük. Bár tény, hogy elég sokat dob pluszba a látképen a megannyi pokolbéli árnyék, amik a jelenlévők arcán pimasz táncot lejtenek.
- Látod azt a béna zombijelmezest? - Meglebegteti a lepedőt a srác irányába. Nem messze tőlük cövekelt, már majdhogynem szájtátva bámulva a táncolókat. Se hall, se lát. Tipikus.
- Nézzük mennyire vagy élethű szellem... - Hanglejtéséből egyértelmű, hogy mit is pontosan. - Ha megcsinálod hitelesen, akkor én jövök.

*Belebeg*
Jó reggelt *átszáll Babarózsán, hogy érezve legyen a szeretete*

Sólyomfi Helena - 2015.10.26. 09:46


Jóh... *kezébe nyom egy sütőtököt*
Pedig még meg akartam enni

Pff, így akarjon kedveskedni az ember. Ezért sem teszem gyakran *a nőket balószínűleg sosem fogja megérteni. Inkább Babarózsához lebeg a tökével*

Mintha meg sem fordult volna a fejében az a lehetőség, hogy nyúlcipőt húzzon és visszasiessen a kastélyba, úgy indult meg habozás nélkül a nádas felé. Ami furcsa, ha már róla beszélünk, hisz legalább pár hosszúra nyúlt másodpercig átveszi általában a hatalmat a spontán cselekedetek felett a józan gondolkodás. Pro-contra érvel felsorakoztatása tiszta fejjel, a mérlegelés, majd a higgadt döntés. Most viszont automatikusan indult meg, bár a higgadt, tiszta fejből nem adott alább, hisz legalább a pálcáját szorongatja.
Ahogy eltűri az útból a sűrűn nőtt növényzetet, hunyorogva hajol óvatosan közelebb, hogy lásson is valamit. A szeme mostanra úgy ahogy hozzászokott a sötéthez, így ha mást nem is, egy árny alakját képes felfedezni, némi szuggerálás után. Ahogy megmoccan az árny, automatikus reakció gyanánt rezzen össze alig láthatóan, de a szemét akkor sem veszi le róla. Tucatnyi gondolat cikázik a fejében, többek között egy fénykeltő bűbáj után kutat, mait nemrég sajátított el. Jól jön az ember fiának, ha az éjszaka közepén nem tud aludni és a könyvek oltalmába menekülne. Viszont ahogy szóra nyitná a száját és a pálcát ívesen megtáncoltatná a levegőben, mintha egy szempárt látna rá szegeződve, amiben a hold fénye kísértetiesen csillan meg. Nem bolond, nem akarja ennél jobban megpiszkálni az alvó oroszlánt, így is könnyen elképzelhető, hogy ő húzza a rövidebbet. Talán még nem lenne késő megfutamodni és elmenni. De az a fránya kíváncsiság nem engedi... egyszerűen tudnia kell, hogy mi ez előtte a vízben. Addig nem nyugodhat.
A gondolatmenete után, mintha csak neki akarna kedvezni valami magasabb erő, villan valami a vízben, ami bevilágítja a sötétséget maguk körül kissé. Nem kapja el a fejét, nem hunyja le a szemét, hunyorogva issza magába a látványt, ami alig pár rövid másodpercig tart. Döbbenten bámulja immár a húsvér embert és a hallójáratai is megtelnek az elejtett szitkokkal. Csak állja a farkasszemet egy darabig, majd a pálcáját leeresztve köszörüli meg a torkát, de a tekintetét továbbra is rajta tartja, mintha ezzel bármit is elérhetne.
- Az előbb... más voltál. - Rettentő bölcs megállapítás, de még nem sikerült minden egyes puzzle darabkát a helyére raknia. Olvasott már mágikus lényekről és mára már elmondhatja, hogy nem csak a mugli fantasykönyvekből. Az előbb... tisztán látta, ahogy egy pillanat erejéig a testén tucatnyi apró fénypötty módjára tükröződött vissza a hirtelen jövő fény, ami arra engedi következtetni, hogy pikkelyek fedték a testét. Lábakat sem látott, na meg az emberi vonások is igen elenyészőek voltak, már amit ilyen rövid idő alatt képes volt megállapítani és szemrevételezni.
- Egy hab... sellő vagy. - A hableány elég gázos lett volna, tekintve, hogy elég nyilvánvalóan a férfi nemet erősíti. Viszont nem látni rajta, hogy túlságosan lesokkolná a helyzet, sőt. Teljesen nyugodt, most, hogy megoldotta a rejtélyt.

Viccesnek találja a szituációt, ahogy a páncél széthullott darabjai közt szenveleg a lány. Talán kissé érdekes, abszurd humorra utal, de legalább nem látszik rajta. Félig felvont szemöldökkel néz rá, az arca ezen kívül kifejezéstelen mimikát öltött, mint általában. A szívverése is normalizálódott, már csak unalmasan normális tempóban pumpálja a vért szét a testében. Eddig tartott a csöpp adrenalinlöket.
A kérés viszont meglepi. Nem gondolta, sőt, még most sem hiszi el, hogy ennyire megsérült volna az esés miatt. Bár tény, hogy nem veszett el benne egy gyógyító vagy mugli orvos sem, hogy ezt ilyen távolságból meg tudja állapítani. Viszont lehet, hogy nem hatja meg különösebben a dolog, sok mindent el is lehet róla mondani, de azt nem, hogy bunkó lenne. Főleg, hogy ha csak közvetetten is, de miatta került padlóra. A másik, hogy elnézve a lányt és tudva a saját fizikai állapotát, valószínűbb, hogy ő előbb dőlne ki, mint a másik. De egy próbát akkor is megér a helyzet, ha mást nem is. Azért mielőtt a segítségére sietne, lefirkant még egy mondatot a listára; Edzeni és erősebbnek lenni. Legalább is ez lenne a normális, tinédzser fiúk esetében elvárt forma. De ugye még mindig róla van szó, így egy elegáns mozdulattal áthúzza úgy, ahogy van és egy másikat ír a helyére; Elsajátítani egy varázslatot, ami kompenzálja a fizikai hiányosságaimat.
- Fel tudsz állni? - Kérdezi, ahogy letérdel mellé és szemrevételezi, jobb híján az átázott nadrágrészt. A magyarázatra viszont ismét a magasba szökik a szemöldöke és úgy pillant fel immár az arcára.
- A helyedben ezt nem híresztelném. Vagy legalább színesítsd ki kicsit, hogy volt is valaki benne. - Elereszt egy lagymatag mosolyt is mellé, majd óvatosan ráteszi a kezét a lány térdére és kicsit megnyomja, hogy felmérje mennyire rossz a helyzet. Mert nagyon ért hozzá, ó igen.
- Ez fájt?

Elemis kirándulásos gyűléses

Amilyen magának való volt világéletében, olyan hatalmas pálfordulást vett mióta itt van. Még fokozatosnak sem mondható a nagy átalakulás. Igaz, az első napokban másra nem is volt kíváncsi, mint a konyhára, meg a könyvtárra, a többi időt, meg egyedül töltötte, mert ehhez volt hozzászokva. Ahhoz képest mostanra jelentkezik minden hülyeségre, a Halloween partira is magától ment, még győzködni sem kellett. Viszont azért sosem fogja meghazudtolni teljesen saját magát. Nem gondolta túl a dolgokat, talán még az az egészséges izgalom sincs meg benne, mint társaiban. A táskáját is csak tegnap este tömte meg a legfontosabbakkal, át se nézte igazán, hogy megvan-e minden. Biztos magában, a leglényegesebb holmikat, meg beletömködte a zsebébe. Még szerencse, hogy az ágyát nem tartotta létszükségletűnek...
A megbeszélt időben már ott ácsorgott Nette szobája előtt, kissé karikás szemekkel és bozontos fejjel. Valószínűleg a fésűt a zsákjából is kifelejtette. De legalább nem akar megszakadni a súly alatt. Élelmes kölyök, a legfontosabb és legegyszerűbb varázslatokat már napi szinten űzi... ahogy most is teszi a lebegtető bűbájjal.
Teljes némasággal caplatott le Nette mellett a bejárati csarnokba, ahol egy tompa puffanással le is pakolta a táskáját. Ha a tanár úr felajánlja, köszöni szépen, ezer örömmel elfogadja a csomagmegoldó könnyítő bűbájt, hogy bírja az utat majd végig. Elég győzelem lesz neki az, hogy helyén maradt tüdővel érkezzen majd a táborhelyre.
- Jó reggelt. Tanár úr, az órák holnap kezdődnek majd, ugye? - Na igen, jobb biztosra menni. Ma úgy is biztosan használhatatlan lesz, csak a felderítő sétát ejti max meg a szállás körül.
Ahogy a választ és a bűbájt is bezsebelte, visszacaplat persze Nette mellé, közben azért köszön külön Fanninak és Lillának is. Már ha egyáltalán odafigyelnek rá.
- Gondolom a gyógyszer mellékhatása. Valamit valamiért. - Vállat von és elnyom egy ásítást közben, ha már ez került szóba.

Boldog éjfélt!

*belebeg*
Szép estét az OFFnak ^^

*belebeg*
Szép jó estét

Dió most megsértődtem

Már mindegy

És ilyen könnyen fel is adsz

Egy picit

Megyek

*követi a kakaó illatát Nettéig*

*ledobja magát mellé és elkezdi böködni az oldalát. ne önzőzzön, főleg vele ne*

*körbelebegi*
Tancsinéniiii *-*

Tudom
Persze, hogy! *megriszálja a szellemhátsóját. a lepedő jobban táncol, mint ő maga*
Hogy vagy?

*nézinézi, szellemarca nem változik*
Igenigen... az enyém jobb volt

Még köszönök is majd az állomáson

De hatalmas előny

Megyek hát, nélkülem nem is lenne kirándulás *szakadaplafon* És magától értetődő.

Ne fenyegess

Phersze, majd a lényeket is befogjuk pár tánclépés erejéig, amiket találunk

Boldog Éjfél után 1 percet

*belebeg, megszokás már*
Szép jó reggelt

*felül a fotel tetejére és fejjel lefelé dől rá Nettére, úgy pislog rá*

*orrot ráncol, de nem mozdul*

*félig Nettén fekve int Mattnek*
Hali

Megszaporodtunk... estét mindenkinek

*feltápászkodik és odalebeg Holdacskához és ad neki egy sütit. kivételesen ő*

Micsáel nem, nem bízom rád magam de köszönöm a felajánlást, komolyan

Az Ördög - 2015.10.29. 18:44


Háh, azok a rokoni szálak nem véletlenek És lehetne még egyszer erősebben? Pont pislogtam *persze a fejelésre gondol*
Milyen illatú?