Sky
Kellett pár perc, míg a szemem hozzászokott a vízhez. Óvatosan kinyitottam, körülnéztem, és még épp elcsíptem Sky-t, ahogy menekült, buborékokat hagyva hátra. Összevont szemöldökkel megfogadtam: még visszakapja! Majd felúsztam, mert elfogyott a levegőm.
A csipkelődés közben megütötte a fülem, és nem győztem kivárni a pillanatot, amikor utánaeredhettem. Oh, minden a legnagyobb rendben van!
 Erőteljes mozdulatokkal tapostam a vizet, a karjaimmal lapátoltam. Válasz helyett mutattam ezt, tettel kiváltva a szót, de igaza volt, lemaradtam. Előrébb járt, és a hosszú haj is akadályozott. Meg-megálltam miatta, hogy kisöpörjem az arcomból, szépen hátrasimítva. Utána továbbúsztam, habár nem sok esélyt láttam arra, hogy változni fog a felállás. Valaki nagyon sportos! Huh… Én örülök, ha még bírom vagy két percig. Ő meg most is röhög!
- Mondd csak a magadét! Addig, míg utol nem érlek! – szóltam utána.
Félretettem a dacot, és úgy úsztam, mint eddig soha. Nem csak az erőm, a lelkem is belevittem. Próbáltam a vízisiklóra gondolni, ami könnyedén szeli a vizet, mindig legyűrve az aktuális akadályt. Nekem az akadályt a saját határom jelentette, amit idáig nem teljesítettem túl, azonban Sky szavai hatottak rám. Nem akartam feladni, sem megfutamodni. A tempó növekedésével együtt nőtt az önbizalmam, és megfogalmazódott a fejemben az, miszerint meg akartam mutatni, milyen vagyok én valójában. Sokan félreismertek csillagjegy szerint, és elkönyveltek bunkónak, pedig szerintem szerető szívem van.
Percekkel később már ott loholtam mögötte, majd kinyújtottam a karom. Addig nyújtóztam, még végül elkaptam a bokáját.
- Ki is az, aki lassú? – kérdeztem végül.

Sky
Az ő biztatása, és az én gondolataim kellően felspiláztak ahhoz, hogy mindent beleadjak. A kettő együtt olyan volt, mintha úszás előtt megittam volna vagy 20 doboznyi energiaitalt.
Ahogy haladtam előre, szinte vízisiklónak is éreztem magam.
Egyre erőteljesebb mozdulatokkal igyekeztem elérni a lányt, ami végül is összejött. Erősen rámarkoltam bal kezemmel a bokájára, nehogy eliszkoljon.
majd amikor rám pillantott, széles, fenyegető – ám nem ijesztő – vigyort ejtettem felé.
- Ha a szó mit sem ér, tett kell felváltsa – Vagyis esélyt sem adtam arra, hogy átbeszéljük a tréfa dolgot. Bennem volt a jókedv, a pörgés, innen pedig nem volt visszaút. Főleg, hogy külön biztatott minderre.
Lehúzás helyett mondjuk fröccsöt kapott, jó sokat, egyenesen az arcába. A vigyor az enyémen még szélesebbé vált, végül elengedtem a bokáját, s már két kézzel bombáztam.
- Nincs esélyed menekülni! – szóltam hozzá közben - Biztos vagyok abban, hogy kifáradtál ahhoz.
 

Sky
Sky-nak hálás voltam azért, amiért mellette elfeledkezhettem minden gondomról Eszembe se jutott anyámon töprengeni, vagy azon, ahol az apám merre lehet. Inkább kiélveztem a jókedvet, mert bár újabban mellette remekül szórakoztam, ha visszavonulhattam a magányomba, nagyon egyedül éreztem magam a háztársaim között is. Emiatt még inkább ingadozott a hangulatom, s hol maga voltam a nyíló virág az ember kertjében, hol a púp a hátán…
El sem mertem képzelni, Alexet mennyire megbánthattam azon az összevont órán! Megkérdezte hogy vagyok, szerintem érdekeltem őt ennyire… De nem szóltam hozzá túl sokat. Mert féltem, a végén még elkotyogtam volna olyat, amire a legkevésbé kíváncsi.
Perpillanat viszont ez sem csüggesztett. A lány elfordult, kezeivel védte magát, ahogy elnéztem. Nemsokára aztán én is kaptam, így soroztuk egymást addig, míg fel nem adta.
- Tessék? – Azt hittem rosszul hallok, majd Démonhoz fordult – Hát… Oké. Amúgy is meg kéne ennem azt, amit nekem hoztál. Meg kevésbé vagyok arra kíváncsi, hogy ő miképp úszik!
A kutya izgatottan csaholt. Szerintem féltette a gazdiját, szóval jobb volt számomra is kijönni a vízből. Barát nélkül nem szerettem mókázni, meg éhes voltam.
Szóval ledobtam magam a kis „partunkon” egy párnára, az ölembe vettem a kajás zacskót, és enni kezdtem a péksütit.

Sky
Ahogy a péksüteménybe haraptam, rögtön megéreztem a remekül fűszerezett pizza töltelék ízét. Rágás közben aprón bólintottam egyet, ami egyféle elismerése volt Sky választásának. Le merném fogadni, hogy néhány perc után random választott valamit, amit jónak talált. Hmm, és mennyire beletalált a kosárba! A pizzás péksüti a kedvencem!
Jóízűen étkeztem, miközben Démon kutyus kunyerálásba kezdett a lánynál. Különféle pózokba állt be, kölyökszemekkel gazdája arcát vizslatva, míg nem kapott egy falatot az ő túrós réteséből. Ezután én következtem.
Az állat felült, felváltva bámulva engem és a kaját. A pofiját nyalogatta, a végén pedig még nyüszögni is elkezdett, csakhogy megkapja, amit akar. Próbáltam ellenállni, mert fogalmam sem volt, mennyire tenne be a kutyus gyomrának egy fűszeres étek, aztán nem akartam gondot okozni, ezért tartózkodtam az ötlettől a leginkább.
A kitartó vizslatás mégis eredményhez jutott. 5 perccel később megtörtem, mert már toporgott is azért, hogy enni kapjon.
- Na jól van. Tessék! – Sóhajtva törtem egy kis darabot a kaja érintetlen végéből, majd átnyúlva a lány felett a kutyusnak adtam. Ragyogó szemekkel végigkövette a kezem, majd a falat után nyúlt a nyelvével, s távolabb húzódott.
Később is próbálkozott, de nálam már nem ért el hatást, mert tényleg nem akartam megkockáztatni, hogy valami baja legyen. Sebesen eltüntettem a kaja maradékát, utána percekig csak bámultam a vizet magunk előtt.
Aaahw, ez olyan jó pillanat! Örülnék, ha nem érne véget ez a nap… Mert akkor ismét visszamehetek a kastélyba. Félreértés ne essék, szerettem a helyet. A szívemhez nőtt, amióta jobban megismertem. A legnagyobb bajom az volt, hogy más házba jártunk Sky-jal, pedig rá kellett jönnöm, megkedveltem eléggé, mint havert. Így viszont nehéz volt hosszabb ideig nyugodtan ücsörögni.
A szívem elnehezült, ahogy ezekre gondoltam, de aztán eszembe jutott: Lazulni jöttem, nem igaz? Akkor folytatódjék ez tovább! Nem akarom búslakodni, főleg előre nem!
- Mit szólnál, ha szaunáznánk egyet? Aztán kipróbálhatnánk így a csobbanást. Azt mondják, elég sokkoló, főleg, ha hirtelen megyünk a vízbe. De szerintem nem lehet rossz – mosolyogtam rá, érdeklődve várva válaszát.

Sky
Nehezen fogtam vissza a magam. Nagyon szerettem az állatokat, különösen a nem csak küllemre jónak tűnőket, hanem akik lélekben is azok voltak. Démont így ismertem meg, és komoly lelki törést okozott minden perc, amiben megpróbáltam őt kímélni a péksüti ízétől. Ő közben amit tudott, bevetett: nézett mint egy kölyök, nyüszögött, hempergett, aztán még imádkozni is elkezdett.
Skyból össz-vissz annyit észleltem így, hogy eldőlve röhögött megállás nélkül, míg én még mindig a kutyáján dilemmáztam. Végül beadtam a derekam. Adtam neki valamennyit, a maradékot kíméletlenül befalva.
- Majdnem sikerült! – vágtam rá csüggedten, majd felmarkoltam egy párnát, és óvatosan rácsaptam vele hű barátnőmre.
Ezután bevonultunk a gőzfelhőkkel tarkított helyiségbe. Amint betettem a lábam Sky oldalán, megcsapott a meleg levegő, fél perc után érezni kezdtem a bent uralkodó hőség erejét, és eszerint foglaltam helyet a padok egyikén. Nem volt rám jellemző, hogy bármikor szaunáztam volna, vele viszont megtettem, mert úgy gondoltam, jó móka lesz. Főleg, ami később következik majd! Csak ne kapjunk szívinfarktust egy kis csobbanástól…
- No, te hogy érzed magad? - kérdeztem érdeklődőn.

Lucy Elliston
Lassan bólintottam. Nekem az LLG tanár volt mondjuk a kedvencem, de már nem tudtam úgy szóhoz jutni, hogy erről beszélni tudjak.
Lucy idegesen a hajába túrt, arcára vetült hatalmas rémülettel. A zene is gyorsabb lett. Valódi, pörgős rock, aminek a szívem követte a ritmusát.
Továbbra sem szóltam semmit, inkább figyeltem a történéseket. Láthatóan ő épp lazulni próbált, én pedig igyekeztem túllépni - és palástolni - a mini szívrohamot, amit a rémülete okozott.
Olykor magamat meghazudtoló módon tudtam viselkedni: megtéveszteni másokat arról, hogy minden rendben van. Elrejtőztem apró kis világom falai közé, amik mindig óvtak. Többnyire az összetöréstől.
Fogalmam sem volt, mire gondolhatott épp Lucy. Nem tanultam legilimenciát, és az érzések manipulálásához sem konyítottam. De birtokoltam az érzéket, amivel igenis felfogtam mikor mit csinálok, az pedig milyen hatásokat gyakorol a körülöttem levőkre.
- Öööh... - értetlen pillantást vetettem a kezem fogó kézre. Elég váratlanul jött!
Viszont mielőtt bármit is reagálhattam volna, beszélgetőpartnerem hirtelen felállt, majd pillanatokon belül az ajtónál termett.
- Én is, szia - intettem, mire eltűnt.
Percekig fejt csóválva ültem a helyemen, végül felálltam, hogy elmenjek a saját dolgomra. Nem tudtam mire vélni a nemrég történteket. Ugyanakkor egyel több olyan ember volt a listámon, akikről hajlandó voltam elismerni, hogy nem olyan idegesítőek, nyomasztóak, mint aminek ítélni lehetne őket.

//Én is köszönöm!   //

Sky
Ellazulva ültem a szauna padján, hol Sky-t, hol pedig a szemközti falat vizslatva. Nem gondoltam semmire, csak kiürítettem a fejem, és hagytam, had járjon át a gőz.
- Megvagyok én is - válaszoltam Sky-nak, utána csendben maradtam.
Gyengéd, épp csak látható takaróként lassan körbeölelt. Úgy éreztem, mintha Mennybe csöppentem volna, ahol angyal karol át hátulról finom kezeivel.
Kényelmesen hátradőlve lehunytam a szemem, hosszú percekig élvezve a kényeztető pillanatot. Legközelebb akkor egyenesedtem csak fel, mikor a kezemre pillantva rájöttem, hogy a korábban kapott belépő pecsétje már majdnem eltűnt.
Ekkor barátnőmhöz lépve noszogatni kezdtem, hogy menjünk még mulatni kicsit, aztán ha követett, reményeim szerint együtt csobbantunk a barlangfürdő vízében.
Gyönyörű cseppekben terült szét felettünk, majd mikor visszahullott, a hajunkat hirtelen záporozó esőként vette célba. De mindegy volt a már egyébként is nedves sörényünknek. Hangosan, teljes szívből jövően kacagtam Sky mellett. A szívem nagyon kalimpált. Valahol remegtem is, mert olyan volt testemnek az egész, mint egy sokk. A melegből érkeztem hűvösebbe, viszonylag rövid időn belül. Mindennek ellenére remekül éreztem magam, bíztam benne, hogy ezzel ő sincs másképp.
Végül kikászálódtam a medencéből, felé nyújtva kezem. Így amennyiben velem jött, s elfogadta a segítséget, kivezettem a száraz területre ahol Démon hűségesen őrizte a cuccainkat. Dicséretek és simik közepette felvettem a ruhámat, majd bizsergő boldogsággal megtelve búcsúztam el barátnőmtől aznapra.

Alíz
Épp csak közelgett a kedvenc évszakom, de már tűkön ültem. Vártam, hogy minden a lelkemmel megegyező színbe boruljon. Szeretem a világot, ahogy van, ám a legszebb mégiscsak hófehéren, jegyeztem meg magamban, miközben hasonló izgatottsággal készülődtem. Nemsokára mennem kellett Alízhoz a társalgóba, akinek kártyavetési lehetőségére mondtam a közel múltban egy lelkes igent. Előtte fogalmam sem volt, megéri -e élni vele, idővel viszont rá kellett jönnöm: változtam. Valahol megerősödtem, valahol pedig fenekestül felfordult az életem, pedig másokon nem láttam sok változást. Ezt inkább magamon belül érzékeltem, de esküszöm, hatalmas!
Valósággal beleremegtem a gondolatba, ahogy kék felsőmhöz, és szürke csőfarmeromhoz felkaptam a Navinés talárt, majd egy kis tükörben utoljára végignéztem az arcomon. Azt vettem észre, hogy kissé tartok az egésztől. Nem egészen tudom, mit várjak a helyzettől. nem tudom, mi jelent majd olyan támpontot, amire biztosan támaszkodhatok. Őszinte leszek magamhoz: a kérdések se fogalmazódtak még meg bennem. De tudom, mennem kell. Ott tudni fogom, mi lesz a helyes darab, amire a lapok választ adhatnak. Addig viszont marad ez a mérhetetlen izgalom, keveredve a félelemmel, és uhh.... elkések!!
Ijedten pattantam fel helyemről. Elraktam a kis faburkolatú tükröcskét, majd sietősen a Társalgóba eredtem, aminek ajtófélfájánál bekukucskálva rögtön észrevettem Alíz türelmetlen ábrázatát. Ajkaimba harapva lassan besétáltam, bocsánatkérő pillantások közepette. Ezután az órára pillantottam: két percet késtem, ha nem többet. De az idő számomra is idő...
- Ne haragudj! - kértem elnézést, ezúton hangosan, amint közelebb értem hozzá. Végül helyet foglaltam mellette. Megcsapott valami fura a kisugárzásában. Azonban, hogy mit is éreztem, képtelen lettem volna megfogalmazni. Nem voltam én tisztán érző, csak valaki, akinek nagy az empátiája a társai felé.
- Sokat vártál rám? - kérdeztem a feszült helyzetet enyhítő, majd tekintetem az asztalkán tornyosuló kártyapaklira siklott.

Alíz
Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.
- Rendben - mosolyogtam szelíden, de aztán elborzadtam.
Alízt szemrevételező nem csak a testtartására figyeltem, hanem az őt körülvevő színes mezőre is. A színek zavarosak voltak, a mélykéket viszont élesen láttam, és... éreztem. Olyan szinten éreztem, hogy a szívem helyben kitéptem volna! Talán még el is ásom, ha van nálam lapát.
Szükségtelen volt bármilyen szuperempátia. Amivel megáldott az ég, bőven elvitt a tényig, hogy a háztársamat kétségek gyötrik. Vagy amennyiben ezt nem vettem ki tökéletesen, a tekintetében megbúvó szomorúság akkor sem került el. Lelkem kezeivel pedig ráfogtam erre a hullámra. Ott lapult! Ott lapult az elméjében. A szívében. Minden finom mozdulatában.
Én pedig úgy ültem, öröknek ható, síri csendben, mint a megtestesült kőszobor. Őt figyelvén.
- Nincs se-.... - kezdtem bele, ám aztán elharaptam a mondat többi részét. Ha ezt mondom, valószínűleg még több olyan érzést hívok elő belőle, ami a legkevésbé segít. Várnom kéne, hogy maga meséljen arról, mi a csuda történt!
- Fogjuk rá - mondtam végül halkan. Mikor egy kártyalap leesett, nagyjából egyszerre hajoltunk le érte. Alíz viszont gyorsabbnak bizonyult.
Felém tartotta, majd picivel később megeredt a nyelve. A lappal összevetve a helyzetetet nekem rögtön lett volna egy komoly megjegyzésem, egyelőre viszont félre kellett dobnom az ötletet, hogy én ezt fel is vetem azonnal. Ugyanis a Navinés lányka hangulata rosszabbá vált. Igyekezett tartani magát, s ez addig folytatódott, míg kettőnk közül jó magam kezdtem hamarabb sírásba.
Néma könnyekkel átöleltem őt, hátha bevonhatom a magam "terébe". Hátha így erőre kaphatott, a házunk erejére. Abból is a szín a lényeg, a sárga, mely az örök napsütésre emlékeztet az élet viharaiban....
... Azt hiszem már tényleg nem véletlen, hogy ebbe a házba kerültem!