|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kováts Marcell INAKTÍV
Éjfélherceg RPG hsz: 46 Összes hsz: 665
|
Alíz Már be is esteledett. Ha a folyosókon nem világítanak a fáklyák, Marci az orra tetejét se látná. Lassú léptekkel közelít az Északi Torony irányába. Nemrég tért vissza a kastélyba, egyébiránt. Az igazgató úr értesítette szüleit a kis suhanc viselkedéséről, így hát gondviselői azonnal küldtek a gyermeküknek egy levelet, hogy szedje a sátorfáját, és uzsgyi haza. Nos, ez volt cirka 3 hónapja. Bizony ám. A vizsgaidőszak közepén neki haza kellett mennie legnagyobb bánatára. Bár most, hogy visszatért, kicsit bánja, hogy nem tette le a vizsgákat, mert nyilvánvalóan évet kell ismételnie, hát ehhez a legkevésbé sem fűlik a foga. Ó, apropó. Hogy miért is bandukol az északi szárnyban? Tudniillik ott van a Bagolyház, Benőke lakhelye. Szülei megígértették vele, hogy mostantól kezdve hetente ír nekik egy átkozott levelet. Édesanyja azt mondta, hogy az is elég, ha csak annyit firkant a papírra: minden király, csupán adjon életjelet. Marcinak nem áll szándékában kihúzni a gyufát, különben is az elmúlt hónapokban valóban alaposan átgondolta a dolgokat, és arra jutott, hogy itt az ideje a változásnak. Nincs szüksége több büntetőmunkára, idióta csínyek végrehajtására. Inkább nekilát a tanulásnak, és utána meg majd lesz belőle valami. Lassacskán megérkezik az említett helyszínre. Mint mindig, most is legelőször az az undorító bűz csapja meg. Megrázza a fejét, majd beljebb merészkedik, ügyelve, hogy ne lépjen semmi ürülékre. - Benőke, merre vagy? - keresi kedvencét nyájas hangon. Ahogy szemeivel az állat után kutat, realizálja, hogy nem egyedül van itt. - Óh, öhm. Hali! - köszön a szöszinek. Nem akar bunker lenni, így illik. S miután az üdvözlés megtörtént, továbbra is Benőkét keresi szemeivel.
|
|
|
|
Kováts Marcell INAKTÍV
Éjfélherceg RPG hsz: 46 Összes hsz: 665
|
Alíz Néha azért elgondolkodik azon, hogy a manók mindenhol takarítanak-e. Mert hogy a Bagolyházat kihagyják, az hótziher. Itt mindig büdös van, de annyira, hogy majd ki szalad egy kis róka a száján. Na, az lenne még a szép látvány. A milliónyi bagoly közül nem lenne nehéz kiszúrni Benőkét, ugyanis eléggé elüt a többitől. Kicsike, ápolatlan, csúnyácska és esetlen. Nála idétlenebb jószágot nem igen találni a Földön. Azonban úgy tűnik szereti ezt a bújócska játékot, ugyanis Marci még mindig nem találja. Azonban egy diáktársa jelenlétét észreveszi, rá is köszön. Egy lányról van szó, azonban nem fordít rá túl nagy figyelmet, hiszen Benőkét próbálja meglelni. - Ó, csak a nyamvadt baglyom - legyint Marci, miközben az állatka után kutat. Azért képtelenség ennyire elrejtőzni, bizonyára élvezi az a kis szerencsétlenség. Már épp felidegesítené magát, mikor a leányzó felajánlja a segítségét. Ami azt illeti, nem igazán lepi meg a dolog, valamiért ebben a kastélyban egészen rendes tanulók vannak, mindenki baromi segítőkész. - Azt meghálálnám - ereszt egy félmosolyt Marci, majd tovább szólongatja az átkozott madarat. - Egyébként Marci vagyok, negyedikes és eridonos - mutatkozik be. Pillanatokon belül megpillantja a dinka kis állatkát. - Meg vagy, te nyavalyás! - azzal a lendülettel a levelet a csőrébe helyezi, és elküldi. - Na, ezzel is megvolnánk.
|
|
|
|
|
Kováts Marcell INAKTÍV
Éjfélherceg RPG hsz: 46 Összes hsz: 665
|
Alíz Egy kedves teremtéssel hozta össze a sors a mi kis Marcinkat, ugyanis a leányzó azon nyomban felajánlja a segítségét, úgy, hogy még életükben nem beszéltek. De mint már mondtam, ez a Bagolykőn tipikus viselkedés, mindenki eszméletlenül jófej, kivéve a rellonosokat, de őket inkább hagyjuk is. Voltak idők, mikor Marci csak velük a barátkozott, és hát meg is lett a gyümölcse a dolognak. Természetesen azóta is tartja velük a kapcsolatot, csak mégse találkozik velük olyan sokszor, mint ahogy régen tette. Ezt is szülei tanácsolták neki. Hiába 18 éves - lassan már 19 -, kötelessége betartani azokat a szabályokat, melyeket a szülei diktálnak. Még ha nehezére esik is. A kis vöröske kuncog egyet, mikor a lány eltéveszti a bagoly nevét. Valószínűleg navinés, gondolja magában Marci. Azok az ilyen... öhm szeleburdik. És akkor is felnevet, mikor nekirepül egy bagoly. Nem szép dolog, tudja ő, és valószínűleg a helyében ő is halálra rémült volna, de így külsős szemmel nézni igazán mulatságos volt. Hála égnek pillanatokon belül előkerül Benő. Marci a csőrébe helyezi a borítékot, majd nézi, ahogyan kedvence viszi a szüleinek. - Jaa, igen. Ez azért is lehet, mert egy ideig nem tartózkodtam itt - mondja Marci miközben a tarkóját vakarja. Valahogy ezt a témát át kéne ugorni, semmi kedve a balfék dolgairól csevegni. Számára unalmassá vált. - Ó, ne aggódj! Teljesíthető - kacsint. - Bár valamennyivel természetesen nehezebb, de még én is elboldogulok. - nevet. - Figyelj csak, én negyedikes vagyok, és még halvány lila gőzöm sincs, hogy mit csinálok ötödik után. Szóval teljes mértékben ráérsz - mondja Marci. Megigazítja talárját, a karját pedig megdörzsöli. Kezd kicsit fázni és... fúj. Megint megcsapta az orrát a bűz. - Nincs kedved inkább bemenni? Megpusztulok, olyan büdös van.
|
|
|
|
Kováts Marcell INAKTÍV
Éjfélherceg RPG hsz: 46 Összes hsz: 665
|
Adam Valamikor sötétedés után indulhatott el Marci a kastélyból, olyan fél hat körül. Kicsit bosszantja, hogy a november jöttével rövidülnek a nappalok, de nincs mit tenni; ezen bizony varázslattal nem tud változtatni. Habááár... bizonyára meg van erre is a megfelelő varázsige, csak ő még nem ismeri. Mindenesetre a falu felé tart: pontosabban Őszike néni könyvesboltjába. Ugyanis a könyvtárban nem találta meg az önismerethez szükséges Én, mint varázsló, és viselkedéselemzéshez Híres mágusok a huszadik században című könyveket. Bár fogalma sincs mi a frászért kell viselkedéselemzéshez egy ilyen könyv, de a tanórán elhangzott ez a cím, ő pedig szeretne minél jobban teljesíteni, és különben is van szabadideje, szóval miért ne olvasná el. Bár azért kissé dühíti, hogy nem tudja helyben megoldani ezt a dolgot, és muszáj megtennie ezt az öt perc sétát, ám mindent a cél érdekében! A cél pedig az, hogy minél jobban vizsgázzon, hogy aztán ne kelljen többé ilyen badarságokat tanulnia. Teljesen kikészül mire elmehet a Bagolykőből. Voltaképpen perceken belül a Fő utczán találja magát. Mivel életében nem volt még Őszike néninél - csak hallott róla - nem igazán tudta hol lehet pontosan. Bár nem olyan nagy az utcza, és valószínűleg ki lesz írva a bolt falára, így hát aggodalomra semmi ok. Marcika sas szemeivel pillanatokon belül megleli az említett helyet. Belép az ajtón, s egy csókolommal üdvözli az ott dolgozó... fiút. Kissé kínosan érzi magát, s amilyen gyorsan csak lehet kijavítja előző bakiját egy hello-ra. Megvakarja tarkóját. Mindenhol könyv. A földön, a polcokon, az ablakpárkányban, a csilláron... mindenhol! Talál egy lépcsőt, mely lefelé vezet. Máris a pincében találja magát, ahol ugyancsak könyvek vannak. Nos, a legjobb lesz, ha nekilát a keresésnek. Kellemes kis szerda este lesz ez a mai.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|