*szó nélkül iszik rá egy bögre kakaót és elégedetten kifekszik*

*tornáztatja a vállát*

mit csinálunk este? *.*

*már tárja is a kezeit Bence felé*

*igyekszik tartani vele a tempót*

amúgyis most enyém.

miiii XD

Bencét csak én ehetem meg, mert azt mondta, kevés husika van rajta.

élvezte.

köszi Iza. *.*

#éhezős #esti lakmározás #manókkal ismerkedős

Gyerekes, de álmosan, majdhogynem a takarómba burkolózva csoszogtam át a fiúkhoz, Bencét keresve. Pocak jelzett, ideje enni. Igen. Pizsiben, hirtelen felkapott tornacipőben és a leplezőként használatos talárban. Ma nehezebben viseltem a hangokat, a fejfájás pedig ledöntött, szóval átaludtam...igazság szerint az egész délutánt és fél estét.
A konyha és éhes vagyok, együnk eléggé érthető ahhoz, hogy egy perc múlva már a lépcsősorokat koptassuk. Nem tudom, mi volt hangosabb; a gyomrunk korgása, vagy a lassan csendesedő folyosót felzavaró lábcsapkodás.
Bence mellett kukucskálok be az ajtón. Még nem láttam a konyhát itt az iskolában, nálunk a Roxfortban az nem volt nyilvános, bejárható hely. Szám szegletében mosoly bujkál. Vállamat megvonom válaszul és szemügyre veszem a manókat, akik egyből hozzánk rohannak.
- Otthon két mánónk van - jegyzem meg halkan. Nem is különösebben Bencének, csak úgy...nem tudom miért. Ők is ilyen kis láb alatt mászkálós, azonnal segíteni akarós fajták. - Szerintem szeretnének kiszolgálni.
Követem a fiút az asztalhoz, ahogy helyet foglalok. Igyekszem nem megvillantani a pizsamaként szolgáló rövidnadrágomat, ezért amíg ő beszél, én helyezkedek, hajat igazítok.
- Mindent - vágom rá szinte azonnal. Néhány hónapnyi csöveken keresztül történő táplálás után örülök amikor valamelyik eldugott sarokban el tudom majszolni az egyheti édességadagot. Nem kéne. Az orvosok megmondták, hogy milyen diétát kell követnem, aztán ki az aki betartja? Nem csak így meg úgy ám, a nyugtatók és Netti ezt ne, Netti azt ne...
- Először is...tészta. Spagetti, vagy lasagne? Citromos teával - ezzel a lendülettel fel is pattanok az asztaltól, hogy nekilássak a teának, ám néhány pici gyorsabb nálam. - Jó, jó, elengedem - kikerekedett szemekkel pislogok le rájuk. Fel sem ocsúdok még, de ők már rég megoldották a teagondot és két csészébe töltenek éppen. Engem kettő másik megragad és visszaültet Bence mellé, míg a harmadik elénk rakja az italokat.
- Azta - mondom a fiúra nézve.

szia Brandon! ^^

azt mondták, hogy Ethan már dugdosta...   

csóókolom!

boldog éjfélt!  

*integet a fiúknak Dixie-vel az ölében* sziasztok fiúk!   

több is van. *dob Bencének egy nagy albumot az állatkerti látnivalókról* ^^

itt mindig annyi a furcsaság. .-.

Bence, te nem mehetsz. ki főz akkor rám? .-.

nincs majom, akkor viszel engem is. kan vagyok! XDD

de most mondtam, hogy kan vagyok.

bizonyítsak? toljam le a nadrágom? .-.

megijedtem már, hogy tényleg meg kell tennem. XD ...menj el, de siess vissza.

de Bran, ha te tudsz olyan valamicsodát, rá nem tudod kiterjeszteni? van lába, kapálózzon azzal és megy veled.

*halkan kuncog a háttérben*

az bizony Narnia. :3 látjátok valahol a herceget? *.*

de engem Narnia hercege érdekel, vele megszökhetnék. *.*

naa Izabella..

a kaja fontosabb, mint Narnia. *mondja ő*

én azt se tudom miről van szó, de kaja. .-.

#teás #tortás #zárjuk be

Vállat vonok. Az a nagy igazság a történetben, hogy nem tudom mennyire vagyok elkényelmesedve, amire emlékszem, abban nem nyúltam semmihez én magam, de még a Roxfortban sem - legjobb tudomásom szerint felesleges lett volna.
Gyomrom hangos morranással jelzi, hogy beszélgetés helyett tölthetném az időt evészettel is, így nem sokáig ülök az asztalnál. Mennék, hogy legalább a teát elkészítsem ahogy tudom, de a manók visszatartanak. Hogy is gondoltam, hogy majd én magamnak...azonnali visszaültetés.
- Melyik a kedvenc ételed? Melyik az amit magadnak szívesen elkészítesz? - kíváncsian nézek Bencére miközben jobbomat a csésze fölé helyezem. Körkörös mozdulatokat teszek fölötte, ez valami berögzült dolog, mert nekem nem is tűnik fel, csak csinálom.
- Tényleg azok. Túl sokan vannak - húzom el a szám, de utóbbit csak halkabban jegyzem meg. Kár lenne megsérteni őket, dolgozzanak inkább. És így is van; ezerrel szaladgálnak, hozzák a teasüteményeket, a tészta illata betölti a levegőt.
Pici tejet öntök a teába - mert ezt hagyják -, aztán egy kocka cukrot és kevergetem. Eszembe jut, mennyire vártam, hogy kipróbáljam a teafűjóslást, de vajon volt benne részem? Nem tudom. A naplóm kivételesen a hálóban maradt. Na nem mintha az elmúlt hetek alatt képes lettem volna rá, hogy kinyissam...nem. Béna dolog, de félek attól ami benne van, hogy választ kapok a hangokra, meg a thesztrálra amit a múlt éjjel láttam a klubhelyiségben.
- Előételnek torta? - nézek le a közöttünk tányérokkal egyensúlyozó manóra. Nagy nehezen, de lerakja elénk a krémes süteményeket. - Szerintem nincsenek képben...zárjuk be őket valahová...

nagyon úgy néz ki.

megy már a kanbuli, Brandon?