én tényleg nem csináltam semmit. mire felnéztem Bence bögréjéből, már minden össze volt törve.

*szépen mosolyogva nyújtja Bencének a saját bögréjét kakaóval tele, nem felejtette ám el*

majdnem? miért is?

nem játszunk ilyet, Mr. Frost.

boldog éjfél után egy percet.  

úgy érzem nekem nem lesz hosszú életem itt... *nem akar diliházba menni*

nincs látogatás. *kétségbeesik még a végén, egyedül akarja ápolni*

nem kell nekem ahhoz barát, hogy gond legyen.

engem meg nem..tudom, épp ezért vagyok melletted 24-ben.  

de nem szabad felzaklatni.

most fulladozol? *na nem mintha a kisujját is mozdítaná ha így lenne* szerinted zaklatott mikor ki van ütve és nincs ott senki más?

vigyázok rá.

kakaó? masszőr? *bedugja a nóziját*

nem, nem. nekem kellene. *őzike szemeket vet be*

#sajnálom #hoztam csokit #zavarodott

Nem tudom mi történt az este folyamán, csak foszlányokra emlékszem. Rémlik, hogy rosszat tettem, hogy bántottam a barátom és kiráz a hideg akárhányszor arra gondolok, milyen rettegés kerített hatalmába.
A gyengélkedőn ébredtem, az a pontja még megvolt az események sorozatának, hogy égő párnák, szilánkok közepette segítségért kiáltok. Néhány idegen alig néhány perccel azután, hogy felébredtem, kérdések százait zúdította a nyakamba, mit tettem, miért tettem, hogyan...nem sok információval tudtam szolgálni, én csak azt mondtam el, amire emlékeztem.
Mindkét kezemet fehér kötés fedte, a tenyerem sajgott ahogy megemeltem a poharamat. Felzaklatott a két idegen, hát még az, hogy megláttam Bencét tőlem néhány ágynyira. Oda akartam menni hozzá, de nem engedtek, leküldtek a körletbe, hogy szedjem össze magam és keressem meg a házvezetőt, majd ő rendezi a továbbiakat.
Utóbbinak nem tettem eleget, helyette a konyhába lopóztam be, csupán két bögre habos kakaóért. Legalább ennyivel tartozom a barátomnak, ha már egyszer úgy fejbe vágtam, hogy ki is terült.
Halkan lépkedek, csak zoknit viselek a lábamon. Krémszínű nadrágom nem vágyik a kakaóra, így próbálok minél gyorsabban, de óvatosan besurranni a gyengélkedőre. Egy igazi kommandósnak érzem magam, komolyan, ahogy elsuhanok az ápoló háta mögött, és már nem állít meg senki a fiú ágyáig. Kissé oldalra biccentett fejjel méregetem, aztán leteszem a bögréket a kis szekrényre.
Ébren van. Néma csendben nézek rá, lassan emelem felé a kezem, hogy finoman végigsimítsak a fején és arcán. Láthatja az arcomon, hogy az érzelmi katyvasz jelenleg legszembetűnőbbje a bűnbánat.
- Nem tudom mit tettem, de sájnálom - súgom neki. Lopva a hátam mögé pillantok, az ápolónő észrevett, de fejcsóválással elintézte és nem parancsolt ki a teremből. Szusszanva húztam magam alá a fémlábakon álló kis széket.
- Ülj feljebb, hoztám kákaót.

#felidézés #könnyek

Nem számolok a következményekkel, nem is fogom fel, hogy valami tényleg furcsa és rossz dolog történt az éjjel. Így, hogy a sztorinak csak egy pici részére vagyok képes visszaemlékezni...nem gondolok bele. Az érdekel csak, hogy Bence rendben van-e, az sem érdekel, hogy a bögrék túl melegek a kötés alatti sérüléseimnek. Egyáltalán mi van alatta? Varratok? Tapaszok? Csak egy-két karcolás? És hogy szereztem? Annak ellenére, hogy saját magamnak is rengeteg kérdésem lenne, minden háttérbe szorul a barát ágyánál megállva.
Kíváncsi vagyok, hogy érzi magát, mi történt vele. Szeretném feldobni a hangulatát a mindkettőnk kedvenc italával, de tagadhatatlanul meglepődök amikor nemet int rá. Értetlenül állok a helyzet előtt, mert eddig bármikor, bármennyit.
Félőrült módjára. Visszhangzik a fejemben amit válaszolt, de nem értem. Hisz nem vagyok az, szedem a gyógyszereimet rendesen, pihenek eleget... Eszembe jut, hogy egész nap szét akart menni a fejem, rosszul voltam és az a váza is, a rókacsaláddal a kandallóban landolt. A bögrékre szegezem a tekintetem, ajkaimat összeszorítom, mintha ez megvédene a ténytől; valami nincs rendben velem.
Hang nélkül, a fejem jobbra-balra mozgatásával adom tudtára nemleges válaszom. Abból semmire, amiből rájöhetnénk, mi volt ez az egész és mi váltotta ki az ellene elkövetett támadást. Nem feltételezem, de lehet, hogy nem is bennem van a hiba, hanem csak önvédelem volt...
- Tudom, hogy belehánytam a vázába, azt beledobtam a tűzbe...jöttél, és csak fények, a fülem sípolása, sikítás... Rettegtem... - behunyt szemmel idézem fel az eseményeket, mindeközben összehúzom magam a széken és előre-hátra hintázok. Megremeg a hangom, védekezően ölelem magam körül. - Feküdtél a földön, lángolt egy párna...kiesett a kezemből valami és minden csupa vér... - Kezemet az arcomhoz emelem, abba fojtom a kitörő sírást. A könnyek eláztatják kötött pulóveremet, próbálok megnyugodni, de egyelőre nem megy.

#vallok #de igyál

Három hónapon keresztül erőlködtem azon, hogy visszanyerjem az emlékeimet. Emlékezni akartam, elmenni az RBF vizsgámra és visszarázódni a saját életembe. Nem akarok tizenegy évesként újra megélni mindent.
Hiába küzdöttem, végül feladtam, most pedig újra erőltetem a fejem. Pedig már tudhatnám, hogy nem segít semmi, ami nincs, azt nem lehet előkotorni sehonnan, maximum a véletlen úgy hozhatja... A remény, meg annak a halála.
Élnem kell azzal a kis morzsával, ami megragadt és ahogy kimondom a szavakat és a sírás átveszi az uralmat, kissé bepánikolok legbelül. Gyomrom kis gombóccá szűkül, mert tudom, hogy következményekkel járhat mindez. Kicsaphatnak, bezáratnak, ágyhoz kötnek...mindenféle lehetőség eszembe jut abban a néhány másodpercben, míg a könnyeimet törölgetem. Nem akarok elmenni, máshol újrakezdeni, itt már van barátom és talán nem fog azon elbukni ez a dolog, hogy véletlenül majdnem kinyírtam, ahogy ő fogalmazott.
Néhány perc elteltével kezdek megnyugodni. Bence olyan néha, mint egy nyugtató kapszula. Már csak egyszer-egyszer hüppögök, a fejemet csóválva nézek a szemébe.
- Talán tőled - vonom meg a vállam, hisz kár ezt firtatni. Gyorsan nézek körbe, majd közelebb húzom a székem hozzá, hogy amit mondok, azt még véletlenül se hallhassa meg senki más rajta kívül. - Elaludtam a kandalló előtt. Egész nap fájt a fejem, hallom ezeket a hangokat, sikoltozik, sokan vannak. Beszedtem a gyógyszereimet, és aludtam - a fejemben levő sokaságról ezidáig nem beszéltem senkinek. Nem tudom, hogy egyáltalán van-e ennek valami haszna most, de jobb ha tud róla, hátha hasznos.
- Idd amíg meleg - bökök éles témaváltásként a bögrék felé. Ha most mégis úgy dönt, hogy kéri a sajátját, segítek neki és a kezébe adom, majd a magam kakaóját a számhoz emelem. Kijár a boldogsághormon.

bohdog rehgeet! *didereg és nagyon aludna*

*áhitattal néz Ethan után*

egészségedre. nekem egész nap nincs dolgom, szóval...épp az ágyamban fekszek és nézem a tévét. :3

gratula hozzá. jól sikerült?

*pótolja Bence hiányzó kakaóját*  

boldog éjfélt!  

*álmosan csatlakozik az offhoz* szép napot!

boldog éjfélt...meg egy percet!  

*tapsol Bencének. meg amúgy odabújik, mert csak.*

valld be Ethan, hogy tetszik.

szép jó reggelt! milyen szép is a szombat. *.*

én szeretem ha esik.

sziasztok fiúk.

*puszit nyom Bence arcára, hadd lássa a piszét*

azért most elgondolkodtam rajta, hogy ez vajon párcsere volt-e... *megrázza a fejét, lehet inkább visszafekszik*

sajnálom Helena. részben az enyém is.