#ne folytassuk #kitessékelés #búcsúNem válaszolok. Eszem ágában sincs belemenni egy olyan feltételezésbe, amit nem hinnék teljesen valósnak. Ugyan, miért akart volna ő bántani, miért menekültem volna előle? Nem tudhatom, de érzem. Hisz ha nem érezném, hogy nem akart rosszat, most nem ülnék mellette és nem mondanék el olyan dolgokat, amik nagy titkok.
Szeretném megkülönböztetni a valóságot a képzelgésektől és jó lenne tudni, hogy mi van a fejemben. Helyre akarom tenni, de csak kétségbe vagyok esve, mint egy elveszett kölyökróka az erdőben, aki az anyja segítségére vár.
Meg ahogy én azt hiszem...hiába nyomom a kezébe a kakaót, nem szabadulunk attól, ami van. Szavak nélkül rázom meg a fejem. Inkább a forró italt kortyolom ahelyett, hogy belemennék a témába. Elég gondja van neki most így is, hát még nekem mennyi lesz...ez még csak a kezdet, úgy sejtem.
- Köszönöm - mondom alig hallhatóan, rá nézve. Halvány mosoly jelenik meg a szám szegletében és ezzel legalább valamiféle kellemes érzés is szétárad a végtagjaimban.
- Mit mondtak a fejedre? Meddig maradsz itt? - kérdezem kíváncsian. Ezek után muszáj lesz egy finom vacsorával jóvátennem amit műveltem vele. Remélem, hogy hagyni is fogja, és nem kerül el olyan messziről, amilyenről csak tud.
Mély levegőt veszek, arcomról letörlöm a még kifolyt könnyeket. Azt hiszem megnyugodtam - legalábbis egy időre. Míg válaszol, kortyolok a kakaóból, de eléggé megugrok amikor az ápoló megfogja a vállam. Igazán szólhatott volna, hogy jön. Szívem egyszerre gyorsabb ütemben kezd el kalapálni, majd' kiugrik a helyéről. Le is rakom enyhén remegő kezeimből a bögrét és nézek rá.
- Kaptok egy percet a búcsúzkodásra, aztán hagyjuk pihenni a fiút. Eltüntetjük a sebeidet is, rendben? - kedves, búgó hangon beszél hozzám, mosolyogva. Kedvességét nem igazán tudom viszonozni, csak bólintok, mire a nő elindul előre. Nézek utána még pár másodpercig, majd sóhajtva nézek vissza a barátomra.
- Szükséged van valamire? Nasira, kakaóra...könyvekre, vagy bármire? - kérdésem közben felállok, tétován lógatom magam mellett a karjaimat. Szeretnék neki segíteni bármiben amiben csak tudok.
- Nem szabadulsz tőlem.Az az egy perc gyorsan letelt, én meg nem akartam, hogy ezek után kitiltsanak a gyengélkedőről, tőle. Az utolsó szavak után intettem neki és elindultam a nő felé, még néhányszor hátranézve Bencére.
Sziszegtem miközben leszedte a fehér gézt a sebeimről. Akkor láttam meg, hogy tele van apró, mély vágásokkal a tenyerem, az a kötés pedig beleragadt néhol. Fölé tartotta a pálcáját, ezzel együtt pedig az összes vágás felszívódott, majd ugyanezt végrehajtotta a másik kezemen is, és szabad utat kaptam kifelé.
Az ajtóban megálltam néhány másodpercre. Szusszanva néztem a lüke felé.