kinézetAz a helyzet, hogy féltem ide bejönni, és nem Dwayne személye miatt, hanem a baglya miatt. Komolyan, az az állat egy pszichopata. Viszont az utóbbi időben megzabolázta magát az állat, bár arra még nem jöttem rá, hogy azért-e mert rájött, hogy egy fajból vagyunk - mármint levegő -, vagy csak azért, mert az összes többi madárfélével együtt, kénytelen némi csekély szimpátiát érezni irántam. Tulajdonképpen nekem mindegy is az ok, hogy miért nem támad rám, a lényeg az, hogy már nem támad rám, és végre létezhetek nyugodtan itt is. Nem kell lejárkáljak a faluba, ha beszélni akarok Dwaynel, és ez felettébb kellemes dolog. Komolyan. Nem olyan megerőltető. Kényelmesen hátradőlök a kanapén, fejem az egyik karfájára támasztom, míg lábaim felpakolom a másik támasztóra, s lehunyom szemeim.
Csend. Végre nem hallom az iskola diákjainak állandó moraját, meg úgy azt az alapzajt, ami folyamatosan jelen van az épületben.
- Beszélik, hogy megettél egy állatot - összeráncolom homlokom, ahogy kinyitom szürkéim, és a plafonra függesztem őket. Beszélik. Lehet, hogy nem is igaz, vagy, hogy csak részben igaz, és tovább lett gondolva, némileg elferdítve a dolgot. És mi lehetne annál biztosabb, mint megkérdezni tőle magától? - Meg azt is beszélik, hogy van egy eltitkolt gyereked aki már felnőtt - ennél már felkönyökölök, hogy megkereshessem a tekintetét, mert két pletyka az már mégis csak sok, azért már megéri ez a kis erőfeszítés. - Tényleg megettél egyben egy élő kacsát? - itt most meg már vissza is kanyarodok az eredeti témára, az állatra, mert ezt is rebesgetik. Hogy Dwayne megevett egy kacsát, tollastól, úgy, hogy hápogott meg minden. És Dwayne tulajdonképpen egy rozsomák is, szóval tényleg megehetett úgy egy kacsát.
