Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Viszonylag hamar hagytuk el a fürdőt, habár ez nem volt meglepő, szerencsére a csajszi sem volt olyan, aki akár hatvan percet is képes váratni magára, mert újra kell kennie magát. Mázlimra... Figyelemmel kísértem a hajmeresztő műveletét a táskával és a hajgumival, de nem szóltam be neki, mondjuk valószínű, hogy csak azért nem, mert megszólalt. Miután kinyögte amit akart válaszoltam neki és áldottam az eszem, hogy némi angolt is az eszembe véstem. Ezek az angolok...
- Nem elmebeteg vagy,  csak szimplán csajos a viselkedésed. Nem meglepő, mivel az a nemed, ráadásul éppen haragos is vagy a pasid miatt... Szerintem szimplán csak hagyd a fenébe az egészet... Azzal, hogy itt rágod magad a srác egy barom marad és kész. - Engedtem meg magamnak egy kis heccelést, de nem törődtem ennél többet az ő „elmebetegségével” és a pasival sem. Már így is túlzottan sokat kedveskedtem. Nem az én stílusom. Közben szóba jött az öccse, szóval félfüllel figyeltem rá, mert mégis csak hozzám dumál. Elgondolkozva pillantottam felé, majd sétáltam tovább vele, nem törődve a sokkos recepcióssal. Felőlem el is futhatna, az sem érdekelne túlzottan.
- Majd bemutathatsz, ha akarsz. - Egy egyszerű vállvonás kíséretében mondtam ezt, majd kiléptem a szabadba és meg sem állva indultam is tovább. - Nem vagyok az a barátkozós típus, de ezt tudod. - tette hozzá egy kicsivel később, mintegy nyomatékosításképp.  A további út szépen csendben telt, aminek örültem. Nem szeretem tépni a számat. A pulthoz érve a lány meglepő módon rendelt magának egy halom Lángnyelv-whiskyt, amit nem bírtam megállni vigyor nélkül.
- Ha azt megiszod, akkor a vállamon kell hazadobjalak... - figyelmeztettem, de azért egyrészt becsültem azt az önelégült fejet, amit vágott. Fürkészve néztem őt, de megkérdezte én mit kérek, így meg kellett szólalnom, megint.
- Egy Whisky-t. Egyelőre elég ennyi... - Továbbra sem vettem figyelembe a pultost, őt fürkésztem. Mivel nem igazán volt mit mondanom, így úgy döntöttem ideje eltűnni a pulttól és ledobni magam egy asztalhoz. - Jössz? - mutattam az egyik üres asztal felé, de nem várva meg a választ odasétáltam és ledobva magam a székre, kényelembe helyeztem magam hátradőlve vele a falnak. Innen ráláttam az egész helyre, szemmel tudtam tartani a környezetem, na meg őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A suliban töltöttem a szünetet ami nem volt meglepő. Utáltam volna lelépni innen, na meg hova mentem volna? A távoli rokonhoz? Egy szállóba? Nyaralni? Minek... A suliban töltöttem a szünetet, pontosabban a nagy részét a faluban, a maradékot pedig a kastélyban. Elvoltam, nem kellett azon törnöm a fejem, hogy hogyan találjak üres helyet, mivel egy csomóan leléptem haza anyucihoz. Az évnyitón való megjelenésem csak annak volt köszönhető, hogy Szirának megígértem, pontosabban megbeszéltük, hogy megpróbálunk egy „újrakezdést”. Időre odaértem, dísztalárban természetesen, habár utáltam az egészet. Minek ez? Mindegy, nem álltam le ezen bosszankodni sokáig, inkább arra koncentráltam, hogy vajon merre járhatsz a csajszi. Végül megérkezett, megállítva abban, hogy beszóljak neki valamit. Elvigyorodva fogadtam a beszólását, sőt bejött, hogy így belém fojtotta a szót. Végigmértem, aztán  biccentettem az ajtó felé, hogy tűzzünk be, mielőtt még jön egy tanár és az tessékel be minket.
- Boldog újabb unalmakban gazdag tanévet... - jegyeztem meg ajtót nyitva neki és betessékeltem. Bent a termet szemléltem és a nyertes ház asztala felé vetve egy féloldalas pillantást kerestem a haveromat, ám nem láttam, ezért újra a lányra pillantottam.
- Hitted volna, hogy a Rellon ennyire belehúz? - Egy teljesen felesleges kérdés, amire nem nagyon vártam választ, de próbáltam beszélgetést kezdeményezni és viszonylag normálisan viselkedni. Még nem ment teljesen, a fal még ott van ahol eddig. Lassan haladtunk afelé, hogy ledöntsük végre, de idő az azért kell hozzá. Az asztalunkhoz sétáltam és ledobva magam intette a csajszinak, hogy dobja le magát ő is. Ugyan étel még nem volt, attól még jobb ledobni magunkat. A többiek itt-ott dumáltak egymással, az ünnepség még nem kezdődött el, így nem kellett csöndben ücsörögni és pókerpofával hallgatni az unalmas szöveget arról, hogy ki mit nyert meg, ki volt a legjobb ebben az évben és a többi átlagos és egyben unalmas halandzsa. Oké, van akit érdekel, de engem nem lehet oda sorolni. Szívesebben lettem volna valahol egészen máshol, nem pedig az asztalunknál ücsörögve várni, hogy mikor lesz végre vége. De most talán más lesz, hiszen Szira is itt van.
- Szóval, miről szeretnél dumálni ha már itt töltjük ezt a gyönyörű délutánt? - Érdeklődve pillantottam felé, de ezután az előttem lévő étkészletre meredtem. Vártam mit válaszol, mást egyelőre nem tehettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Igazából feltűnt, hogy a leányzó futva tette meg idáig az utat, de nem tettem á megjegyzést. Minek? A legtöbb csaj ilyen. Elfelejti mikorra kell odaérnie, túl sokáig szórakozik a sminkjével, a hajával, vagy a ruhájával. Mintha attól, hogy van rajtuk két kiló smink sokkal magabiztosabbak lennének.... Nem nagyon vágtam le, de hát az ő dolguk. Nem az én bajom míg nem emiatt kell rájuk várnom. Szia szerencsére nem ilyen, legalábbis nem hittem róla, hogy órákat tölt a tükör előtt és magát bámulja. Ha mégis ez van, akkor sem fogok a falnak futni, maximum úgy kalkulálom a következő találkozókat. Köszöntünk egymásnak, próbáltam beszédbe elegyedni vele, de nem mondtam volna sikeresnek, hiszen nem az én stílusom annyira. Olykor koptatom a számat, de azt maximum bosszantás és unalom céljából teszem, nem azért mert olyan jó lenne...
- Kösz. - mondtam befelé haladva. Nem tudtam nem észrevenni a csajszi horkantását az elsősök láttán. Egyet tudtam érteni vele, tényleg olyanok voltak, mint a megszeppent majmok. Nagyon bejött viszont, mikor Szira puszta véletlenségből meglökte az egyiket, erre borultak akár a dominó. Nem bírtam megállni megjegyzés nélkül.
- A „kínálat” egyre gyatrább... Jövőre lehet már értelmileg sem lesznek a magaslaton, ráadásul ezek a kölykök... Csak nézd meg az egyiket, magáért beszél... - mondom neki, ezzel gyakorlatilag lehülyézve az összeset. De ahogy ott álltak totálisan megszeppent fejjel... Én bezzeg nem voltam ilyen elsőben sem. Mit paráztam volna? Sokan bámultak leírom, de ki a fenét érdekelt, volt jobb dolgom is. Amúgy is, miután beosztottak már nem is vagy egy érdekes jelenség aki miatt annyira rajonganának, vagy érdeklődnének. A haverijaik és az ő nyárról tartott történeteik... na azok teljesen lefoglalják őket. Felhoztam a díszítést témaként, újabb kudarcot vallva.
- Tudom, habár kicsit sem érdekel ez az átkozott pontgyűjtős baromság. Örüljenek ha bemegyek órára... - ledobtam magam az asztalnál és egy gyors terepszemlével felmértem a helyet, majd a lánya tekintettem, aki pont ekkor nyitotta szólása a száját. Tökéletes időzítés volt, de a megjegyzésének hatására  felvont szemöldökkel pillantottam rá, de a szónoklata végére már vigyorogtam.
- Hallgatni utálom, unalmas monoton szövegeket nyomnak le ami engem kicsit sem érdekel, az evés az egy másik lapra tartozik, mert míg nincs vége a szájtépéseknek, addig kaját azt nem osztanak, ha az emlékeim nem csalnak. A gólyák meg... - széles vigyor. - Úgy érzem lesz min röhögni – ezzel fogom magam és  átvetve a lábam a padon úgy ülök, hogy csak felé nézzek
- Amit kérdezni akartam... - tűnt el a vigyor a képemről, mintha ott sem lett volna. - Milyen volt?... - gondoltam sejti mire gondolok, de megköszörülve a torkom hozzátettem. - Mármint otthon... a szüneted. Nem az egészre gondoltam, tudtam róla, hogy jóval előbb visszajött ide, mintsem vége lett volna a szünetnek, de eddig nem kérdeztem meg. Nem azért tettem, mert érdekeltek az állítólagos szüleim, inkább miatta. Érdekelt miért jött vissza olyan korán a suliba, ilyesmi marhaságok. Na nem annyira, ha nem nyög ki róla semmit engem az sem fog izgatni, de azért hátha mond valamit.
- Ami pedig a beszélgetést illeti... - hajoltam közelebb és egy sunyi mosoly terült el az arcomon. - Van mit bepótolnunk, na meg elvileg most minden okés köztünk, szóval próbálkozom. Régen órákig beszéltünk minden hülyeségről ami az eszünkbe jutott. - emlékeztettem semleges arcot vágva az egészhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy azt előre sejtettem, a lánynak nehézségére esett, hogy visszafojtsa a nevetést. Mondjuk a véleményem az elsősökről tényleg elég szórakoztató lehetett, de igaznak véltem és ez így is marad. Szerintem a törpék nem sok vizet zavarnak, de majd kiderül. Ha valamelyik belém mert kötni, azt úgyis elküldöm vissza anyucihoz és meg is tanítom a számomra helyesnek vélt viselkedésre. Velem nem jó ötlet kekeckedni, ennyi bizonyos. A lányra tekintettem, akinek a megjegyzése helyénvaló volt.
- Engem nem zavart volna... - Nemes egyszerűséggel vontam meg a vállam, hogy aztán rávigyorogjak. - Ha én megbuktam volna, de te nem, akkor most egy évfolyamba járnánk. - Ugyan nem annyira örültem volna ennek a lehetőségnek, de azért nem is lett volna olyan rossz. Ellenben utáltam a gondolatát is, hogy már megint sikerült volna megbuknom. Végre befejezhetném ezt az egészet, lassan ideje lenne. A mestertanoncnak való tanuláson egyelőre még nem sokat gondolkodtam, de azért őszintén szólva kezdenem kellene magammal valamit. De ez még a jövő zenéje... A következő szavaira egy vállvonás volt a válasz. Nem nagyon bírtam az ünnepségeket, de hé, a kaja általában jó volt. Mondjuk itt mindig az, szóval nem lehet okom a panaszra. Otthon is így volt, már amikor éppen olyat főztek ami a kedvemre való volt. Már megint elkalandoztam, így elsőként felvont szemöldökkel meredtem rá, majd a gólyák irányába fordítottam a fejem. Igen, tényleg alakítottak, de hát ki kell alakulnia egy afféle klikkesedésnek. Ahhoz meg ki kell derülnie annak, hogy ki itt a valaki.
- Te még emlékszel az első napra? - kérdeztem hirtelen, de nem fordítottam felé a tekintetem. Az elsősöket megfigyelve kérdeztem meg tőle, hogy mi történt a szünetben, de rögtön tudtam,  hogy nem fog válaszolni. A nyöszörgés és a kijelentése már csak biztossá tett ebben.
- Oké, nem szükséges ha nem akarod. Nem annyira érdekel igazából. - egy gyors pillantás rá, majd a tanári asztal felé fordítottam a tekintetem. Nem, tényleg nem érdekelt igazán mi van otthon. Az viszont igen, hogy vele mi volt. Felőlem az állítólagos szüleim akár fel is dobhatnák a talpukat, akkor sem ejtenék értük könnyeket. A lányról mondjuk ezt nem mondtam volna el, de ki tudja. Ezer éve nem beszéltem vele ennyit, mint most. A megszólalása miatt sikerült rávennie, hogy újra ráemeljem a tekintetem és ráncolva a homlokom meredtem rá. Nem teljesen értettem mit akar ezzel, de ha ezt szeretné akkor legyen. Ha neki ez kell, akkor ezt kapja. A mosolygás nem volt az én stílusom jó ideje, de azért neki sikerült megmosolyogtatnia egyetlen szavával. Pont mint most. Az igazgató közben megérkezett, így felé fordítottam a fejem, ezzel újra teljesen komoly arcot vágva. Nem szerettem a beszédeket, de ez egy új igazgató volt, talán sikerül belopnia magát az állítólagos szívembe. Mondjuk az jó pont volt, hogy nem éhgyomorral kell végigülni az egész ünnepséget. Visszapillantottam az asztal felé, de végül a lányon állapodott meg a tekintetem.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt a faluba a hétvégén. Nem a csárdába... - tettem hozzá, nehogy azt vélje, hogy én csak ott tudok létezni. -Csak úgy, lóghatnánk együtt egy keveset mint régen. - Na, csak sikerült kiböknöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ez az egész hacacáré azért volt, mert a lány imádja az állatokat és mert állandóan róluk dumált nekem... Kutyák, macskák, különféle állatok, ja meg a lovak. Na igen, nagyjából ezek voltak az egyetlen állatok, akikhez még konyítottam is valamit. Még a kaktuszomat is meg tudtam volna ölni, ha lenne. Azért egy lóval elvoltam, jó közlekedési eszköznek bizonyulnak és gyorsak is, viszonylag. Valójában ez volt az egyik dolog, amit a távoli rokonnál tanultam, így most ki is használtam. Elhoztam magammal a lányt ide, Spanyolországba. Miért ide? Ugyancsak azért, amiért a lovak... Ő maga mesélte, hogy bírja ezt a helyet, én meg egy kicsit utánanézve találtam is egyet a kapcsolataim között, akivel el tudtam intézni ezt a kis kalandot. Jött nekem egyel, tehát totálisan megérte és talán a csajszinak is szerezhetek egy lovas spanyolországi napot. Na, nálam ennyit jelent a kedvesség, már ha megérdemli az adott személy. Őt csak a kínzókamrás incidens óta ismerte, de azzal a kis próbálkozással szerzett nálam egy piros pontot, szóval megérdemelte ezt a kitérőt.A kérdése nem lepett meg, vele sajnos „elfelejtettem közölni” a dolgot. Nem válaszoltam, csak mentem tovább, mintha mi sem történt volna és nem vont volna kérdőre, de a lány makacsan bevágódott elém, nekem meg nem kellett sok, hogy elhasaljunk.
- Te nem vagy normális, ne vágódj be így elém. - Rámordulva sóhajtottam, majd sóhajtva a hajamba túrtam. - Megleplek valamivel? Zavar? Akkor menj haza... - mondtam, majd kitérve elindultam tovább és visszapillantottam rá. - De ha megteszed, akkor sohasem tudod meg mivel leplek meg. - Ezzel továbbsétáltam a farmeromba dugott kézzel és a parton haladtam, ahol hamarosan kirajzolódott a pontszerűségből két ló és egy srác aki fogta őket. Odasétálva kezet fogtam vele, majd váltottunk pár szót aztán a lányra néztem, aki biztosan követett. Annyira kiismertem már, hogy tudjam mennyire kíváncsi és makacs.
- A jobboldali a tiéd, Adriana a neve, ő egy szürke andalúz kanca... Barátkozz meg vele, mert nemsokára feldoblak rá. - Ezzel a kijelentéssel újra a sráchoz fordultam, majd némi szóváltás után átvettem a saját lovam kantárját, az övét meg a kezébe nyomtam.
- Na? Feldobjalak vagy felmászol? - A kérdés után várakozva néztem őt, ámn ha kellett akkor segítettem neki. - Remélem ha már ennyit emlegetted a lovakat, akkor tudsz is lovagolni... De ne félj... a homok puha. - Vigyorogtam rá, majd felszálltam a sajátomra és eligazítva az ülésem a szárat is megigazítva a kezemben néztem rá. - Ha leesel, akkor esküszöm beledoblak a vízbe Gwen... - közöltem vele, de csak hecceltem. Összeszedtem a lovat, majd egy könnyed mozdulattal lépésre ösztökéltem. Egyelőre ne siessünk el semmit, még a végén szedhetném össze a csajszit a homokból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Szokásomhoz híven ma sem találkoztam azzal a bizonyos álommanóval az este folyamán. Még hajnalban róttam a folyosókat, nappal meg betévedtem az órára és igyekeztem láthatatlanná válni az összes diák számára. Egész jól ment, habár nem volt meglepő. Sosem voltam az a nagy társaságkedvelő srác... Ahogy lefordultam a sarkon észrevettem valakit. Elsőre azt hihettem valami éjszakázó prefektust látok, de hamar elvetettem és rájöttem ki az mikor kilépett az erkélyre és oldalról láthattam az arcát. Odasétáltam hogy kimenjek utána és kérdőre vonjam, de megálltam és őt figyeltem. Ha jól láttam a falut kémlelte elgondolkodva, de ahhoz hogy biztosra menjek közelebb kellett volna mennem. Nem vártam sokat, be is léptem és nekidőlve a falnak meg is szólaltam miután összefontam a mellkasom előtt a karjaim.
- Szia Szira... - halkan szólítottam meg, de épp eléggé hangosan hogy meghallja. Nem mentem oda, nem öleltem meg, nem tettem semmi mást. Feltűntem itt akár valami szellem és vártam mit lép. Vagy nekem jön, vagy nem... Mondjuk én is megtehetném a hallottak alapján de nem... Az ő szájából akartam hallani mi minden történt vele. Pedig belül majdnemhogy felrobbantam, mégis sikerült hideg, pontosabban semleges és semmitmondó maradnom még vele szemben is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A lányt néztem magam előtt, a jelenet ahogy a pohár a földre hullik majd hangos reccsenéssel apró darabjaira törik, hogy aztán újra néma csendbe burkolózzunk. Nem éppen erre számítottam a lánytól akit szeretek... Főleg nem azt az egyszerű szót. Vártam kiabálást, üvöltést, könnyeket, de ezt a csendet ami eluralkodott közöttünk... Erre nem készültem fel. Vártam hátha mond valamit, elküld melegebb éghajlatokra, de nem. Csend. Csak a lélegzetvételeink törték meg ezt a fojtogatónak mondható némaságot. Mély lélegzetet vettem és úgy éreztem mintha valami... láthatatlan falat vont volna maga köré a lány. Érdekes, másrészt zavaró volt ez az egész, még azt a semleges arckifejezésemet is sikeresen zavarttá tette.
- Mondj már valamit... - majdnem könyörgés, de inkább egy kérés volt. - Nem azért jöttem ide hogy bámuljalak. - Elpillantottam a lányról, el a messzi távolba. - Ha haragszol megértem, de ne így mutasd ki. Te vagy az egyetlen élő ember aki jobban ismer bárkinél... Ha ezt teszed... - nem fejeztem be, csak a törött pohárra emeltem a tekintetem, majd a tócsára ami egykor a benne gőzölgő kávé volt. Csendben maradtam és nem szóltam többet. Vártam hogy történjen valami, de nem tudtam mire számíthatok. Ez nem az a Szira akire számítottam és ezzel nem tudtam mit kezdeni... Amíg ennyire csendben van, amíg ennyire távolságtartó addig képtelen vagyok bármit is tenni. Maximum bánthatnám, megpróbálhatnám erőszakkal beszédre késztetni de nem... Ökölbe szorítottam a kezem, majd ellazítottam, hogy aztán megismételjem még egyszer ezt a mozdulatot. Nem fogom bántani... ebben biztos voltam. Még nem vesztettem el a fejem ahhoz hogy fájdalmat okozzak neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Végre csak megszólalt, de utólag bár ne tette volna ezt. Az a hamis mosoly amit magára erőltetett és a szavai. Jó, igaza volt, de... Nem tudtam megállni hogy ne vágjak vissza neki.
- Igen, azt vártam hogy örülj mert nem évekre hagytalak magadra. - Teljesen higgadt volt a hangom.  Azt viszont nem hogy azt mond amit most. Mit vártam? Őszintén? - Itt kezdtem el felemelni a hangom, de mivel észrevettem gyorsan le is nyugtattam magam. -  A kérdésedre a válasz. Igen, jól telt leszámítva hogy hiányoztál. Vagyis hiányzott valaki, de úgy tűnik az nem az a lány aki előttem áll. - Megint felhúztam magam. - Neked is jól telt igaz? Mesélj csak... - indultam volna meg felé, de nem tettem, megálljt parancsoltam magamnak, hagytam elfordulni és csendben maradtam. Megint sikerült elveszítenem majdnem a fejem és ez nem volt jó. Mély lélegzetet vettem, magamban próbáltam teljes higgadtságot erőltetni magamra de nem ment. Minél jobban erre koncentráltam, annál jobban kezdtem bedühödni. És igen. Amint rákérdezett itt vagyok-e még akkor nem bírtam tovább, megkérdeztem.
- Itt. -  jelentettem ki és egy igazán undok arckifejezést erőltettem magamra. - De teljesen feleslegesen.... De mond csak ha már a jól telt dolognál tartottunk... - Itt persze vettem egy mély lélegzetet. - Te jól érezted magad azokkal a srácokkal akikről hallottam? - minden egyes szó úgy hagyta el a szám akár egy kés. - Vagy talán tíznél több volt? Vagy húsz? Két hónapra eltűnök és mindenkivel összefekszel cica? - kérdeztem gúnyosan, de nem tehettem róla, mármint már nem tudtam ki nem mondottá tenni a szavaimat. - Mire becsülsz te egyáltalán? Mégis mi a francos, átkozott fenét képzelsz te magadról?! - nem üvöltöttem, de úgy beszéltem vele mintha gyűlölném. Pedig belül ez nekem is fájt amit mondok... - Úgy viselkedsz mint egy kisgyerek, azt hiszed nem számítasz nekem mert lelépek, pedig világosan közöltem veled hogy szeretlek, erre arra térek vissza ebbe a porfészekbe hogy az egyetlen lány akiért többet is érzek az másokkal kavar. - Elléptem a faltól, megindultam felé. - Neked az a szórakozás ha belegázolsz az érzelmeimbe? Oké, leléptem de senkivel nem csaltalak meg! - Újra megálljt parancsoltam magamnak és ökölbe szorítottam a kezem annyira, hogy kifehéredett a bőröm. Lepillantottam a bögre darabjaira, majd a lányra, de kicsit sem volt semleges a tekintetem. Mérges voltam... nem is kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Végigmondtam amit akartam, de már késő volt. Nem tudtam visszaszívni ezeket a szavakat, de nem is mertem bocsánatot kérni érte, elvégre az elég gyengécske próbálkozás lett volna ezek után. Végighallgattam egyetlen pisszenés nélkül amit mondott és rájöttem hogy oltári nagy hülyeséget tettem az előbb. Kiborultam és nem gondoltam át amit hozzávágtam. Nem kellettek a könnyek hogy tudjam, azok csak igazolták ezt. Az egészben az fájt amit legutoljára mondott.
- Igazad van... Szólnom kellett volna, de nem tettem. Belátom hogy hiba volt... De több éven keresztül nem volt senki az életemben akinek számítottam volna, vagy az hogy hol vagyok. Nem érdekeltem senkit, olyan voltam a számukra mint valami kelletlen tárgy amitől minél előbb meg kell szabadulni.. - keserűen nevettem fel, magam sem tudom miért. - Olyankor azt kívántam bár ne is léteznék és az a nő aki kihordott bár ne tette volna... - pillantottam el tőle. - De igazad van. Nem is értem hogy gondolhattam ezt, nem érdemellek meg. - a falut figyeltem és elgondolkozott fejjel néztem, habár igazából nem láttam azt ami előttem van. Valahogy ezt... nem igazán tudtam feldolgozni. Maguktól jöttek a szavak, nem igazán értettem miért is mondom ki őket. - Nekem ez az egész nem megy úgy ahogy neked. Te mindig is erősebb voltál nálam Szira. - Hátat fordítottam neki és az ajtóra pillantottam, de még nem léptem le, csak bámultam. Volt egy olyan érzésem ha most lelépek akkor sose jövök vissza ide.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Amit mondott... megfeszültek az izmaim, de nem fordultam felé mikor kimondta azt, hogy próbálta túltenni magát rajtam.
- Lehetséges hogy nem mentség... De igazából nem is szántam annak. - Hátrapillantottam rá egy kissé oldalra fordulva, de nem fordultam teljesen felé. - Őszintén szólva nem akartam veled kiabálni. - nyugodtságot erőltettem magamra már amennyire sikerült. - Kihozod belőlem... Igaz hogy nem kellett volna így kezeljelek, de nem tehetek róla. Nem vagyok olyan aki bárkihez odamegy és az időjárásról meg ezekről képes dumálni vele. De ezt neked is tudnod kellene. - mondtam és elnéztem újra az ajtó irányába. - Megértem, pontosabban próbálom megérteni hogy próbáltad túltenni magad rajtam, habár azt hiszem még sem megy. - mondtam és egy sóhaj hagyta el a számat. - De attól még fájhat... - tettem hozzá. A kérdésén hogy hol voltam meglepődtem, annyira hogy még felvont szemöldökkel rá is meredtem. Ha ennyire haragszik akkor mégis mit érdekli...
- Eltemettem az egyetlen embert aki nem dobott el magától. De azt hittem tudsz róla hogy meghalt.. elvégre rokonod. Még ha csak távoli is. - Nem mozdultam sem felé sem kifelé. - Nem bírtam ott maradni. Egyszerűen úgy éreztem magam hogy csapdába vagyok zárva. Mindenhonnan emberek vettek körbe, ráadásul nem bírtam elviselni ezt az egész helyet. Az a sziget egy kész rémálom nekem, soha többé nem akarom látni. De a lényeg hogy leléptem ezzel az ürüggyel és nem jöttem vissza míg nem jöttetek vissza. - mondtam. - De aztán hallottam erről... hogy te másokkal kavarsz és megpróbáltalak elkerülni... Ami ment is, de... reméltem hogy nem igaz vagy hogy többet kideríthetek erről mielőtt találkozom veled. De hát megláttalak és most... itt vagyunk. - mondtam, majd csendben maradtam és elindultam kifelé, de az ajtóban megálltam. - Ha neked jobb mással akkor... Légy vele. - ezzel kiléptem a folyosóra és zsebre vágva a kezeim elindultam a folyosón.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Gyűlölöm az esőt habár ez az idő hasonlít talán a legjobban hozzám. Borús, olykor vad és veszélyes ha viharrá alakul. Mondjuk nem igazán ez volt az egész lényege, inkább az, hogy most jobban örültem volna egy kiadós és eget rengető viharnak. Késésben voltam egy olyan találkáról amin talán az én és talán az ő jövője is múlhat... Eléggé lelombozó, de nem baj. Meg akartam vele beszélni ezt, de nem hittem, hogy az állomáson állva kell majd ezt megtennem miközben bármelyik átkozott pillanatban befuthat a vonat és ő meg lelép. A dolog egyik oldaláról nézve megértettem amit csinál és csodálkoztam, hogy megkért erre ám a másik oldalam legszívesebben fogta volna és visszacibálja a kastélyba ezt a bugyuta lányt. Komolyan azt hiszi hagynám csak úgy lelépni... Mégis mit képzel ez magáról?! Na és én?... Sóhajtva fordultam le az egyik sarkon és nem törődtem a szemembe hulló tincsekkel sem pedig azzal hogy sikeresen bőrig áztam. Nem nagyon tudott érdekelni és később sem fog. Pár perc kocogás után ki is értem az állomásra és kiszúrtam a lányt aki éppen dohányzott. Ugyan nem láthatta, de egy pillanatra rosszalló szemekkel méregettem, ám hamarosan magamra öltöttem azt a nemtörődöm kifejezést amivel mindenki felé fordulok. Odasétálva hozzá éppen annyira távol álltam meg tőle, hogy ne legyen zavaró.
- Beszélnünk kell... - halkan szólaltam meg, majd vettem egy mély lélegzetet. Az eső még nagyobb cseppekben hullott alá, de már sejtettem hogy nemsokára eláll majd, idővel... Közöttünk azonban most egy másféle vihar tombolt, egy ennél sokkal bonyolultabb dolog ami miatt eljöttem ide hozzá. - Sajnálom amit az erkélyen mondtam neked. Nem gondoltam át de elvakított a lehetősége annak hogy mást szeretsz.. - Úgy ejtettem ki ezeket a szavakat mintha már egy ideje ezt gyakoroltam volna, de nem így volt. Komolyan gondoltam ezt, de volt egy olyan sejtésem ez nem lenne elég neki. Valahogy... Nem csak ezt kellene mondanom, ám az a szó amire itt szükség lenne csak nem jött. Nem könyörögtem neki a bocsánatáért, nem voltam ilyen srác.. De ezt tudnia kellett... Viszont azt is, hogy ha tényleg szerelmes lenne és az a fiú nem én lennék akkor nem állnék az útjába. Tisztában voltam vele mennyire bonyolult eset vagyok. Nem meglepő hogy nincs sok barát a baráti körömben. Na meg... Sosem voltam az a leborulós, romantikus és az efféle rózsaszín nyálas dolgok híve amiket szeretnek a nők. Egy dolgot azonban tudtam... Nem hittem. hogy képes lennék mást úgy szeretni, mint ezt a virágos esernyőt szorongató, fekete magassarkúban ácsorgó lányt.
- Ha most felteszlek a vonatra.... Visszajönnél még? - kérdeztem zavartan pillantva rá, hogy aztán ráncolva a homlokom a közeledő vonat felé fordíthassam a fejem. Úgy éreztem ha most elengedem akkor összeomlik bennem valami... de volt egy olyan érzésem, hogy benne is. Reméltem ez nem csak egy ábránd amit magamban dédelgetek, hogy aztán majd elengedve őt eleméssze azt a maradék emberi érzelmet amit ki tudok mutatni a világ felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Végighallgattam a lányt és tudtam már az elején, hogy azzal fog jönni amit semmiképp sem akartam volna tőle hallani... „Maradjunk barátok” Ez a két szó.. Fájdalmas, olyan volt mintha kitépett volna belőlem valamit. Nem mutattam jelét, nem álltam le vitatkozni, nem álltam le könyörögni, kérlelni és még csak jelét sem mutattam ennek a fájdalomnak amit most éreztem. Talán akkor éreztem utoljára ezt mikor elvittek tőle... Talán akkor fájt utoljára valami ennyire, de most nem. Nem fogok egyetlen átkozott könnycseppet sem pazarolni erre az érzésre. Inkább ott bent haljon meg valami, mintsem szétessek, darabjaimra hulljak, hogy aztán újra a sáros földről kaparjam fel magam amiből már egyszer sikerült. Közel volt az a szakadék... talán most éreztem igazán közelinek, zavarónak. Tudtam, hogy alig választ el tőle valami és mégsem féltem, kész lettem volna arra hogy feladjam ezt a kevéske kis emberi érzést magamban végre azért hogy ne kelljen újra és újra olyanoktól elszenvednek ezeket az időzőjeles késdöféseket a szívembe akik fontosak nekem. Alig tűnt fel hogy Szira távozni készül... Nem igazán voltam azok után szellemileg jelen hogy kimondta ezt a két szót, de igyekeztem, mindhiába. Csak az lepett meg mikor megölelt, ám ez olyan volt akár halottnak a csók. Csak jobban szétszabott bennem mindent amit éreztem iránta, olyan volt mintha most adta volna meg az utolsó szúrást ahhoz hogy biztosan a halálba lökjön. Zavart pillantással tekintettem utána, majd halkan motyogtam.
- Szia... - ezzel sarkon fordultam és csak azt tettem amit akkor, azon a napon. Elfutottam, pontosabban menekültem az érzéseim elől, de tudtam. Hiába is futok, hiába is megyek messzire ezek megtalálnak. Hogy miért? Mert bennem vannak....

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Már csak a gondolatától is hányingerem támadt, hogy nekem még egy évet le kell húznom ezek között a falak között. Nem jött be az előző évben semmi... pláne nem a vizsgák. Egyszerűen semmi sem maradt meg a fejemben belőle, sőt. Nem is érdekelt a végére ez az egész egy kicsit sem. Eljutottam arra a pontra, hogy nem akartam tenni az ügy érdekében semmit, még ha az annak az esélyét is megnövelte volna, hogy leléphessek végre innen. A folyosón trappoltam mérgelődve egy sort azon, hogy még majd be kell iktassam valamikorra azt a büntetőt amivel a vadőr kecsegtetett még a gyújtogatás miatt, ám igazából olyan nagyon nem is érdekelt már az sem mivel úgyis megcsinálom. Jobb dolgom úgy sincs mint egyik büntetőről a másikra járni, kivéve most. Mire eljutottam a konyhának nevezett helyre már jócskán elment a kedvem a nasiszerzésétől, de ha már ennyi időt pazaroltam el rá, akkor szerzek valamit. Egyetlen dolog gátolt meg ebben a remek tervben, hogy valaki letaglózott az ajtónál. Alap esetben ha most nagyon idegbeteg lennék rávágnám az ajtót mit sem törődve vele, hogy ez neki mennyire fáj majd, de szorult belém kivételesen most annyi, hogy ráförmedjek és kicsit meglökjem az ajtót jelezve, hogy szeretnék bejutni végre.
- Szándékozol napestig az ajtónak passzírozni magad vagy végre bejuthatok én is... - pillantok rá a kiscsajra mikor sikerül valamennyire kinyitnom végre az ajtót. Ezután várok egy kicsit, majd ha még mindig nem képes arrébb vonszolni magát erőset lökök az ajtón és bejutok végre. Körbepillantva csak a szokásos manók gyülekezete fogad meg ez a csaj. Végigmérem, ezzel a talárt rögtön kiszúrva.
- Elsős vagy mi? - kérdezem és a manók felé lesek, majd elcsórok egy sütit az egyik tálcáról amit épp mellettem próbál elvinni az egyik. Vele ellentétben én kicsit sem vagyok talárban. A tőlem nagyon is megszokott együttesemben járkálok, amit egy fehér póló, egy fekete farmer, egy bakancs és a fekete bőrdzsekim tesz ki, ami nem kölcsönöz nekem jófiús kinézetet.
- Mitől ijedtél be kislány? Csak nem félsz tőlük? - érdeklődöm a sürgő-forgó tömeg felé mutatva s beleharapok a sütibe. Egy grimaszt vágok mivel valami édes krémes cucc van benne. Az biztos, hogy nem eszek ebből se most többet... Untam az édes mázos cuccokat. A csajszira vetek egy pillantást, de aztán a manók felé nézek elutasítóan, hogy meg ne próbálják velem a megkínállak, ülj le és lesem minden kívánságod előadásukat. Ugyan ők szeretik, én már kevésbé tartom olyan kellemesnek. Inkább maradok a helyemen és várok a csodára. Pontosabban arra, hogy a kiscsaj válaszoljon, hogy aztán szerezve valami értelmesebb ételt visszamenjek és gitározzak még kicsit...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A lány szarkazmusa amivel válaszolt annyira ismerős volt már a számomra, hogy két kezem nem lett volna elég arra, hogy megszámoljam hányszor mondták el már nekem ugyanezt.
- Ugye? Ennél udvariasabban nem is ment volna. Elhiheted... - mondtam és ennyivel le is tudtam. Nem fogok csak azért a torkának ugrani, mert a hercegkisasszony szarkazmusa nem az ínyemre való. A megjegyzésem betalált, de a stílus amivel megkérdezte, hogy esetleg a homlokára írták azt, hogy ő elsős szórakoztatott.
- Számodra láthatatlan, de másoknak nem. Szinte vakít. - kacsintottam, majd a manók felé pillantottam. - Tulajdonképpen még azt is elárultad, hogy nem szoktál hozzá ezekhez itt... - intettem a sürgölődő tömeg felé akik ételt cipeltek. Tehát elsős vagy és nem aranyvérű, vagy nagyon szegény varázslócsalád sarja lehetsz... szimpla levezetés az egész. És még csak egy levitás sem kellett hozzá. - mondom szórakozottan, de érzelmileg nem nagyon vagyok vidám. Az már durva lenne... Mivel bevallotta, hogy berezelt az egyik manót odaintettem magamhoz, de persze hárman is jöttek, szóval egyeskét és ketteskét visszaküldtem szépen oda ahonnan jött.
- Nem kel tőlük parázni... Nem ajándékozta meg őket a sors szép külsővel, de az ételt nekik köszönheted amit itt a suliban kapsz. Ezek csak manók.. - válaszolok a következő kérdésére, majd lepillantok az előbb említett lényre. - Házimunkát meg ilyesmiket végeznek, függenek a gazdáiktól, de nem fogják leharapni a kezed ne aggódj. Inkább arra kíváncsiak mire vágysz most. Szívesen hoznak neked valamit. Teától kezdve körülbelül mindent amit csak kérsz. - vonom meg a vállam, majd lehajolva a manónak súgok valamit és boldogan elsiet. Egy kis ideig lesek utána, de végül a csajhoz sétálok zsebre vágott kézzel, de mikor odaérek odanyújtom a jobbom neki egy kézfogásra.
- Kilián vagyok... Hát te? - ennyit az udvariasságomról, de hé. Tőlem ez már felér egy hatalmas kedvességgel. Általában inkább elküldök mindenkit melegebb éghajlatokra, aztán mintha mi sem történt volna otthagyom őket és kész. Már ha nem ugrok neki miután beszól valamit ami nekem nem jön be...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem nagyon érdekelt mennyire hisz nekem, vagy sem. A saját dolga eldönteni mit akar elhinni és mit elengedni a füle mellett. Próbálja nekem levezetni, hogy mi, de a mondat vége miatt csak egy vigyor az első válaszom, ám sikerül helyre kapnom magam és valamiféle visszajelzést adni arra amit mond.
- Szóval a szüleid muglik, te meg szívsz, mert kiderült, hogy egy boszi vagy. Vágom én, nyugi. - bólintok tudálékos fejjel, de elég hamar kiül a képemre egy rosszfiús félmosoly. - Hát ilyeneket tutira nem mutogatnak a muglik... Gondolj bele. Azt hiszik a sárkányok meg az egyszarvúak is kihaltak. Vagyis... azt akarjuk, hogy ezt higgyék. - legyintettem. - Maradjanak csak a jegesmedvéiknél.  A lányt nézem, aki próbálja az eszébe vésni a manó kinézetét, na meg elemezni, mivel a mondat ami elhagyja a száját erre enged következtetni. Felszisszenek, de csak mert nem akartam elnevetni magam, na meg egy kicsit miért ne játszhatnék vele.
- Szerintem ne sértegesd... Azért nem mindegyik jópofa. - vonom meg a vállam, miközben a lány meglepődik, hogy ők látnak el minket étellel. Sosem hittem, hogy ma tanárosdit fogok játszani.
- ja, ilyen kicsik, de amilyen kicsik, olyan szorgalmasak. Szóval igen, ők látnak el minket kajával és miattuk nem halunk sem éhen, sem pedig szomjan. - mondom összefonva a karjaim a mellkasomon.
- Csak, hogy félsz tőle... ami jogos és nem alaptalan. Na meg, hogy ne huszan menjenek oda hozzád mert kirohansz... amúgy sem értem minek akar mindegyik a nyakadba mászni amint belépsz... ez olyan szokás feléjük. - vonom meg újra a vállam és megkérdezem a nevét, már csak merő lovagiasságból.
- Szóval a Rellonban vagy. Van ott egy jó haverom.. Amúgy az egy király ház. Tele van hozzám hasonló „lovagias” emberekkel. Jó, én talán nem érem el a szintjüket. Amúgy én Eridonos vagyok – teszem hozzá és meg sem lepődöm a nevén. A Hell eléggé illik rá, olyan mint kíváncsi, de annál harciasabb kis sárkány.  
- Éhes nem vagy? Kiszolgálnak simán, sőt még kezet is csókolnak neked ha kéred. - provokálom, de nem utálatosan, hanem csak úgy. Szokásom mindenkivel ilyen lenni, de csak akit bírok. Van pár ember aki ezt már tapasztalta.