Boldog éjfélt  

Amanda

Mondhatni soha nem voltam egy elkötelezett, helyhez kötött jellem. Nem befolyásoltak erkölcsi dolgok, sem semmi ilyesmi. Az életem elég furcsa és váratlan fordulatokkal volt hajlamos meglepni, ilyen volt például az is, hogy bandám lett... De újabban ez az egykor oly sok meglepetéssel teli valami... hát... kezdett ellaposodni. Nem mondhatnám, hogy érdekes volt az élet a kastélyban, legalábbis a számomra nem eléggé, így újabban, mikor kezdtem ráébredni, hogy az életemben semmi pozitív nincsen, semmi, semmi, azaz nulla, mondhatni tényleg elhagytam magamat. Nem jártam el, nem buliztam, nem kerestem Kiliánt. Ugyan minek is kerestem volna? Ha annyi nincsen benne, hogy néha egy rühes bagollyal megdobjon, mikor jóformán egy köpésre lakunk egymástól, akkor nekem miért kéne keresnem?
De a mai nap kivételesen valami pozitívat tartogatott. Valami jót, amire tényleg érdemes volt várnom az elmúlt hetekben. Szóval reggel, amikor felkeltem, a gyomrom labdányira szűkült, azt hiszem, egy kicsit talán még szédültem is, de amint tudtam, rendbe szedtem magam és már útra is keltem.
Mondhatni, Portugália nem éppen a szomszéd falu, ezért is pozitív csalódás, ha az ember fia varázsló. A megbeszélt hely megtalálásához ugyan igénybe kellett vennem pár helyi lakos segítségét, de végül csak időben értem oda.
Amanda már itt volt, szóval kissé kínosan éreztem magam, kicsit megigazítottam a hajamat, majd az ajkamba harapva, a lépteimet megszaporázva siettem a menedzser elé.
- Rémesen sajnálom, kicsit megkeveredtem a városban. Amúgy nem  szokásom késni, csak most... valahogy belebonyolódtam az utcákba - néztem hátra, majd vissza a lányra... nőre...?, bocsánatkérő arccal.
Hatalmas gubancot éreztem a gyomrom helyén ez pedig szokatlan volt. Mégis mi ez az érzés?

Amanda

Általában nem volt gondom a tájékozódással, de a mai nap más volt, valahogy nem találtam a helyemet a világban, kicsit talán azért is mert izgultam. Szóval szégyen vagy sem, a helyiektől kértem útbaigazítást és késve bár, de törve nem, csak odaértem! Amanda már itt volt, szóval első dolgom volt bocsánatot kérni, amiért elkeveredtem, de megnyugtatott, hogy semmi baj, mert bőven időben vagyunk.
Én halványan elvigyorodtam, mikor közölte, hogy legelső alkalommal neki is legalább fél órájába telt megtalálni az edzőközpontot. Valahogy ezen nem tudok csodálkozni.
- Azt hiszem, átérzem a helyzetet, én is lassan tizenöt perce korzózok itt fel-alá... Legalább három embert megállítottam, hogy idetaláljak. - mondtam végül elgondolkozva és próbáltam nagyjából megnyugodni. Ez az érzés sok minden, de nem nyugodt. Ez látszott is rajtam, mert rákérdezett, hogy rendben vagyok-e. Elvigyorodva zsebre vágtam az enyhén remegő kezemet és bólintottam.
- Szerintem minden okés, már amennyire ezt meg tudom állapítani. Néha nem jutok magammal egyről a kettőre. - mondtam szórakozottan, aztán visszaköszöntem a két ismeretlennek, érdeklődve figyelve, hogy ezek mégis kik lehettek. Nem sokáig kellett ezen törnöm a fejemet, mert Amanda a segítségemre sietett és elmagyarázta, hogy az egyikük a csapat őrzője, a másik pedig egy felépülőben lévő hajtó. Bólintással konstatáltam, aztán a kijelentésére halkan elnevettem magam.
- Valahogy a rosszalló pillantásoktól nem tartok egy ideje, megszoktam már fellépések után, mikor a pasik ki vannak akadva, hogy az adott barátnő éppen benyögi, hogy imádja a bandát. - nosztalgiáztam el egy kicsit, de persze követtem M(r)s Poltert lelkesen, aztán az útmutatását hallgattam, mintha pont az életem múlna rajta. Jézusom, tudok figyelni...
- Aaazt hiszem, eddig minden tiszta.

Mina-cica


Azt hiszem, hogy sem a pontosságom, sem a felelősségteljességem nem javult semmit. Ebben az évben sem. Milyen meglepő... Még a roncs nővérem is előbb  kijárta az iskolát, két gyerekkel a nyakában, mint én. De nekem karrierem van kérem! Szóval erről nem is ejtünk több szó, egész egyszerűen az új stílusom és én  megpróbáltunk észrevétlenül Rellonos partot érni. Ami talán sikerült is volna, ha időközben nem látom meg a Warren lánykát, aki szemmel láthatóan azt a képességét próbálta csiszolni, hogyan is öljön embereket a tekintetével. Arra sandítottam én is, majd gondolván, hogy "áh, egészségükre", elkaptam a lány vállát hátulról és széles vigyorgás keretében ledobtam magamat, puszit ügyeskedve az arcára.
- Mi van veled, Warren? Családi örökség ez a pillantás, generációnként öröklődik? Mondd, hogy nem Anne után vágyakozol ennyire! Bár nem tudom, Anne haja még mindig jobban az esetem, mint Ombozié. Áh, ízlések és pofonok... - sosem tudtam befogni, ez azt hiszem most már így is marad. Nem ez volt a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy dumáljak, de nem is igazán izgatott.
- Mit figyelünk ennyire? Bocs hogy eltűntem, Los Angelesben volt koncertem. Nincs mese, még egy évig itt maradok, tovább boldogítalak. - tettem hozzá szórakozottan, elhelyezkedve és egy szőke tincset a helyére igazítottam. Újabb év, új én.

Mina-cica

Nem egyhamar eszmélt fel rá a leányzó, hogy én vagyok az, legalábbis abból ítélve, hogy összerezzent a kezem alatt, szerintem másra számított. Na nem mintha ez zavart volna, csupán megállapítottam. A kijelentése meg... hát várható volt, asszem kicsit mintha belehabarodott volna ebbe az Ombozi gyerekbe. Mint minden második bks lány élete során legalább egyszer. De hogy miért? Pf.
- Há' nemtom, én meg nem kedvelem Ombozit. - azt nem tettem hozzá, hogy lehet, hogy ennek az is az oka, hogy ezek közelebbi ismeretséget kötöttek egymás torkával... Áh, nem érdekel engem Mina. Az ő dolga. Mit érdekel?
Zavartan megrángattam egy hajtincsemet, hogy kicsit eltereljem erről az egészről a figyelmemet, mielőtt még rágyújtok itt a nagyterem közepén. Nem hiszem, hogy a tanári kar megdicsérne érte.
- Látszik, egyre jobban megy - bólintottam kicsiket, majd vállat vontam szórakozottan és az egyik karperecem kezdtem tekergetni a csuklóm körül mielőtt még elindulok ki, hogy rágyújtsak. Azt hiszem, hogy végre sikerült realizálnia, hogy itt ülök mellette és nem Noelt kéne fixírozni, mert rámnézett, majd meg is döbbent kicsit.
- Hát. Ja. Igen... Untam már az előző stílusom, néha kell egy kis újdonság, mert még a végén elunom magam. Legutóbb a kalapokat dobtam, visszaszoktam a karkötőkre, most szőkülök. Túl rövid az élet hozzá, hogy unjam. - vontam vállat lazán, minden különösebb derülés nélkül, mert tényleg így gondoltam. Hát akármelyik nap elüthet egy kósza hippogriff, akkor most mire várjak?
- La? Olyan mint az előző hat alkalommal, mikor ott voltam. A felére sem emlékszem, bár asszem az egyik gitáromat eladtam aukción. Asszem. Nem vagyok benne biztos. Nem emlékszem. Végülis annyira nem is fontos. Egy csaj dedikálás közben lelopta az egyik gyűrűm. Ezek a mai fanok már elég profin nyomják. - próbáltam semleges témát megütni, azt hiszem az volt a legbiztonságosabb.
- Veled miújs? Ombozi? - nem csengtem a legbarátságosabban. Pf. Hát ez van Green.

Mina

Nem éreztem magam különösebben jól mostanság. Mármint úgy éreztem magam, mint aki folyton pörög és soha nem bír lenyugodni, még egy kicsit sem. Idegesítő. Na meg az ember egy idő után elkezd  kiégni, ha nem tud pihenni, nem tudja magát lekapcsolni még éjszaka sem. Nekem meg nem állt szándékomban 23 évesen ronccsá őrölni magam, mikor van egy jó bandám, varázsló vagyok az élet meg fain. Hát hogy nézne az ki? 30 évesen majd rohangálok a járókeretemmel?
Tehát ma végre sikerült összeszednem magamat és elhatároztam, hogy elmegyek Zójához, hátha ő tud valamit erre az egészre. Nyugtatót, altatót, meditációt, vagy bármit, amitől visszaállok alapjáratra és nem kell többé azon idegeskednem hogy. 'Ha most elaludnék 4 órát pihenhetnék... Na és ha most aludnék, két órát pihenhetnék'
Szóval kopogtattam a rendelő ajtaján, de nem érkezett válasz. Semmi. Ismételt kopogás, majd angol szitokszóból öt-hat darab egymás hegyén-hátán, majd találomra rányitottam... És csodák-csodája, Szezám tárulj. Úgy tűnik, vagy nyitva maradt, vagy... Vagy. Egy Mina dekkolt a szőnyegen egy rakás könyvvel. Nem pont rá számítottam és hogy őszinte legyek, nem is vagyok biztos benne, hogy akartam vele találkozni.
- Öhm. Bocs. Csak anyádat kerestem, de asszem téves. - léptem vissza azonnal és már csuktam is az ajtót. Nem tudom, mostanság valahogy úgy kínosan éreztem magam a társaságában. Gondolom az egésznek a Noel ügy az oka. Vagy valami más, nekem végül is mindegy. A lényeg, hogy ez most kínos volt.

Mina

Nem tudom, hogy most éppen ő ijedt meg jobban attól, hogy valaki rányitott, vagy én attól, hogy Zója helyett őt találtam ott. Nem mintha annyira ragaszkodtam volna a drága anyukához, nem buktam rá vagy ilyesmi, csak... gyógyszer. Hahó. Szóval rövid hebegés után már ki is hátráltam, hogy gyorsan visszajussak a klubhelyiségembe, ahová ez az ördögi nőszemély már nem jöhet utánam. Nem volt szerencsém, mert hogy még időben elkapta a karomat a folyosón, mire felvont szemöldökkel lepillantottam rá.
- Mire? - nem hiszem, hogy elég barátságos lettem volna, pedig esküszöm én próbálkoztam. Még ha nem is túl aktívan. Hagytam, hogy megállítson, mert azért nem lett volna a legjobb, ha a felügyelők nyakon csípnek engem... vagy őt.
- Nem, nem hinném. Nem baráti látogatás, meg akartam kérdezni, nincs-e nyugtatója - vontam vállat a hajamba túrva, hogy kicsit elrendezzem a nemrég megújult loboncomat. Végül megadó sóhajjal sétáltam vissza a rendelőbe és ledobtam magam az első utamba akadó ülőalkalmatosságra. Ha már egy ilyen kínos beszélgetésnek nézünk elébe, akkor akár kényelembe is helyezhetem magam.
- Miről szeretnél beszélgetni? Mi olyan fontos? Mellesleg ez emberrablásnak is nevezhető. - masszíroztam az orrnyergemet lehunyt szemmel, majd halvány mosollyal az ajtó felé böktem a mutatóujjammal, de még mindig nem pillantottam rá. Nem éreztem rá ingert.

Mina

Úgy mondta, hogy nyugtató, mintha minimum azt mondtam volna, hogy kokó. Pedig csak annyit mondtam, hogy nyugtató kell. Talán azt hitte, hogy függő vagyok, vagy nem tudom, pedig semmi ilyesmiről nem volt szó, csak nálunk családi vonás volt az alvászavar. És meredt rám, mintha minimum most bele akarnék rúgni egy kismacskába, amiért hozzádörgölőzött a lábamhoz. Ingerülten felszisszentem, majd ránéztem széttárt karokkal.
- Gondolom nyugtalan vagyok? - álltam ott, mint a riói Jézus, csak nem exact 90 fokos szöggel. Hát... van, hogy nem jöhetnek össze a dolgok. Persze igyekeztem nem agybajt kapni, de ugye néha egy kis türelem-hiányom volt. Végül mély levegőt vettem és a hajam bizergálva lassan kifújtam. - Nem tudok aludni...
Ő persze elnevette magát és előadta a kis sztoriját, miszerint ÉN elraboltam őt és ugye én vagyok a rosszfiú. Erre csak a szememet forgattam, majd összefontam a karomat a mellkasomon, rábámulva.
- Oh, ja igen, mert te annyira ártatlan vagy. Tudjuk. - jegyeztem meg cinikusan, majd idegesen legyintettem el egy hajtincset a homlokomból. Le akartam innen lépni minél hamarabb, nem volt kedvem a bájcsevegéshez. Még annyira sem, mint máskor.
- Szóval? Miről akartál beszélgetni? - kérdeztem gesztikulálva a kezemmel, hogy jó lenne, ha végre kibökné.

Első nap a nyaraláson és kilopták a telefonom a zsebembol. Szerinted?xD

Annyira nem vészes. Cserébe vettem magamnak minden kacatot.

Méhek oooo T.T

Mina

Nem különösebben idegesített fel, hogy olyan volt mint egy szobor. Nem tudott vele kapcsolatban semmi sem felhúzni már annyira, elvégre... milyen alapon? Ha annyira akar, hát olvadozzon Ombozi után, bánom is én. Az ő dolga, ő tudja. Semmi közöm hozzá.
Hirtelen kiült az arcára a rémes hangulat meg a szomorúság, mire felvont szemöldökkel fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt, olyan "most meg megint mi van?" fejjel. Nem tudtam hová tenni, most vagy manipulálni akar, vagy érzelmileg instabil, vagy nem tudom. Minden esetre fura volt. És utána még képes volt megkérdezni, hogy nekem mi bajom van vele.
- Hát nem is tudom. Sejtelmem sincs. De tudod elég érdekes, hogy sz.rsz a fejemre, de amint nincsen Ombozi, rögtön "jaj, Dorian". Én voltam a hülye, hogy akár egy pillanatra is azt gondoltam, hogy más vagy - vékonyítottam el a hangom drámaian a Dorianos résznél, majd gúnyos pillantással néztem őt. Annyira végtelenül idegesítő volt... minden csaj ugyanazt csinálta. Csak ugye voltam olyan hülye, hogy azt gondoljam, ő nem.
- Ahogy óhajtja, hercegnő. Részemről lenne az öröm! - vágtam rá dühösen, majd kinyitottam az ajtót és izomból vágtam be magam után. Most azért már tudja ez az elkényeztetett kis fruska, hogy hol vannak a határok. Velem nem fog szórakozni. Remegő kézzel nyúltam a zsebemben lévő cigaretta után. Köszönöm, én ezt nem csinálom.

Izus

Azzal a ténnyel senki nem szállna vitába, hogy fáradtan jönnek a legrosszabb és a legjobb ötletek. Ez a mai, amit megosztottam a szőkeséggel, kétség kívül inkább a legrosszabbak közé tartozott, mint a legjobbak.
Még a délutáni időpont ellenére sem csappant meg a tömeg a piactéren. Azt hiszem, hogy ezt nem teljesen gondoltuk át Izával, de annyira nem is zavart, hogy szóvá tegyem. Én eldöntöttem, hogy nekem szükségem van arra a bigyóra és ez azzal jár, hogy meg is szerzem. Mármint többnyire, mikor a fizika törvényei nem teszik lehetetlenné.
Szóval most ment a versenyfutás az idővel, mert ugye egyesekkel ellentétben nekünk nem volt szárnyunk. A tömegnek nem igen akaródzott szétválni, folyamatos káromkodások és morgások hangzottak fel, aztán jött az az erőszakos vén kvibli a bőröndjével és el is vesztettem szőke harcitársamat. Kissé elkeseredett tekintettel kerestem a Levitást, de aztán inkább a másik kékséget kerestem, a levegőben. Kikerültem pár standot és úgy futottam tovább, miközben le sem vettem a tekintetemet a Doxiról. Egy néni izomból hasba küldött a retiküljével, gondolván, hogy tolvaj vagyok, de ezt csak egy hangos nyüszítéssel díjaztam, aztán tovább rohantam. Nem hagyhattam meglógni a kis nyavalyást!
Közben a bal oldalamon mintha egy szőke foltot láttam volna futni. Kissé nyugalommal töltött el.
- Van ötleted, hogy mivel fogjuk elkapni?! - "szólítottam" meg végül Izát, mert hogy ez eddig nem igen fordult meg a fejemben.

Mina

Nem igen tudtam foglalkozni újabban azzal a ténnyel, hogy közeleg a vizsgaidőszak. Az alváshiány, meg a turné nem igen hagytak más számára helyet a fejemben, ha pedig igen, akkor éppen arra ébredtem rá, mekkora körülöttem a káosz és hogy nem találok semmit. Talán az egyik ilyen pszichopata rendrakásom eredménye az, hogy a mágusjog jegyzeteim egész egyszerűen köddé váltak. Volt-nincs, hiába búvárkodtam át a papírkosaramat, csak régebbi - és iszonyatosan pocsék - dalszövegmaradványokat találtam benne.
Rövid séta után a kastély körül éppen idejét láttam, hogy visszatérjek a szobámba. A bejárati csarnokban azonban megszólított valaki, nekem pedig  grimaszba rándult az arcom. Megismertem a hangját, hogyne ismertem volna meg... A múltkori kis konfliktusunk óta nem kerestem. Gondoltam, ha akar valamit, majd csak szól.
- Nocsak, Warren. - állapítottam meg enyhén felvont szemöldökkel. Aztán persze rövidesen megmagyarázta, hogy miért is jött ide, így pedig már nem is volt annyira fura. Gondolom Zója felszólította, hogy hozza el, vagy nem tudom... Lassan a füzetre pillantottam, majd vissza rá, aztán enyhén habozva elvettem és belelapoztam. Reméltem, hogy nem valami kicsinyes bosszú hajtja és nem égeti majd le a szemöldökömet a kis füzet.
- Igen, ez így van... - bólogattam a sztorira, aztán mikor elindult a lépcső felé, még az ajkamba harapva hezitáltam kicsit. Utána szóljak, ne szóljak, mi legyen? Ahj, ez az egész olyan bonyolult! Nők, meg az érthetetlen gondolkodásuk! Aztán utána siettem, nehogy nekem azt mondhassa, hogy nem tettem meg mindent az ügy érdekében.
- Hé Mina! Én... köszönöm. És... Szeretném valamikor megbeszélni a múltkoriakat. Ha nem bánod. - jegyeztem meg, aztán biccentettem - Sok szerencsét a vizsgához.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Az életem egyszerűen egy nagy tócsányi unalommá avanzsálta magát az utóbbi időben. Minával még mindig nem tudom, hogy mi a para, de persze vissza kell majd juttatnom neki a jegyzeteit, mert hát hogy is nézne ki, hogyha valami kleptomániás jegyzettolvaj lennék, aki csak úgy zsebre vágja őket.
De a lényeg, hogy kellett egy kis változatosság, valami olyasmi, ami nem illegális vagy elítélendő és amit csinálhatok a suliban is.
Tehát az volt tervben, hogy egy kicsit rajzolok, kint a fénylő lelkek udvarán mondjuk. Mert ugye ott volt az a fura varázsló, aki szokta azokat a váratlan tanácsokat adni.
A kis vázlatfüzetemmel lebaktattam oda, majd körbenéztem egy elhagyatott rész után, de nem igen találtam. Vagyis de, de ott volt a szöszke csajszi is, aki szerintem szintén alkotott, nekem pedig muszáj volt lecsekkolnom. Mármint azt, hogy mit alkot.
- Mi lesz ebből az alkotásból? - érdeklődtem egy hajtincset eltűrve a homlokomból. Így elsőre nem tudtam beazonosítani, de az nem jelenti azt, hogy nem lesz egy műalkotás.
- Bocs, amúgy Dorian vagyok.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

A lány hatalmasat sóhajtott, talán ő is ugyanabban szenvedett, mint én. Mert hogy ugye az ihlet kósza madara távol szárnyalt tőlem. Ez meg ugye nem a legjobb dolog, mert hogy nekem kéne tartanom az ütemtervet zenélés ügyben, de egyelőre nem erőltettem. Ha kínlódom, csak elegem lesz belőle és tovább fog tartani az ihlet-hiány. Hát van ilyen, inkább nem szenvedek.
A lány meglepően örült a látogatásomnak, ugyanis széles vigyorral nézett fel rám és tájékoztatott róla, hogy az majd egy Butterfly lesz, ha egyszer sikerül megálmodnia, milyen is legyen.
- Oh, hát, örvendek, Bori - vigyorodtam el szélesen, de aztán felragyogott az arca, mintha izzó gyulladt volna fel a feje felett, én meg csak felvontam a szemöldökömet.
- Iiiiigen, nincsen velük bajom. Igazából szépek, de sosem tudtam pillangót festeni - jegyeztem meg elgondolkozva, miközben az ajkamba haraptam. Lehet, hogy tudtam volna, de sosem próbáltam. Szóval csak megvontam a vállamat, majd a lánykára néztem.
- Miért kérdezed? Fontos ez? - érdeklődtem.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Na hát halkan felnevetett, amiről nem is igen tudtam eldönteni, hogy inkább aranyos, vagy inkább creepy volt. De ezen nem is agyaltam túl soká, mert hogy ő közben elkezdte kikeverni a lila színeket ezerrel. Ezt elmélyülten figyeltem, aztán ő hirtelen hozzám lépett és már festette is az arcom. Ez meglehetősen csikis és meglepő is volt, éppen ezért értetlen fejjel bámultam rá pár pillanatig, de aztán ellazítottam az arcomat, már amennyire tudtam. Nem is értettem hirtelen, honnan jött neki, hogy engem akar majd kifesteni, de nem bántam, legalább nem egyhangú a délutánom.
- Azt hiszem, művésznő, hogy nem tudom hova tenni a hirtelen akcióját. Miért döntött úgy, hogy megfelelő vászonként szolgálok? - érdeklődtem enyhén felvont szemöldökkel, de nem akartam, hogy a száradó festék elmázolódjon az arcomon.
Az ajkamba harapva kicsit elgondolkoztam, aztán ismét rápillantottam.
- Akkor én most egy lila lepke vagyok? - egzisztenciális krízisbe nem akartam keveredni, jobbnak láttam jó előre letisztázni az ügyet a szőke hölgyeménnyel.

Lila Pillangó – avagy tudsz-e festeni a szél ezer színével?
Dorian  

Hiába is szóltam bármit is, nem kaptam rá választ, szóval aztán el is hallgattam, mert most mit strapáljam magamat? Egyrészt fölösleges, másrészt meg csak a festéket kentem volna el az arcomon, ami meg megint csak nem lett volna ajánlatos. Ha már mestermű leszek, akkor csináljam jól!
Nagyon terjedelmes és sokrétű magyarázatot kaptam, de végül is teljesen elfogadható volt, nem zavartattam magamat miatta.
- Igen, ebben végülis igazad van - bólogattam végül beleegyezően, mert hát nem mondhattam, hogy nem az volt a valós, amit ő mondott.
Nem sokkal később előkapott nekem egy feneketlen táskából egy tükröt, amiben persze megtekinthettem az arcomat. Meg kell hagyni, meglehetősen csinos lila lepke voltam.
- Köszönöm szépen, szerintem ebben egyetértünk. Illik a szőke hajtincseimhez, nagyon jól néz ki - jegyeztem meg széles vigyorral az arcomon. Közölte, hogy irigyelni fognak, én meg csak bólogattam, hogy teljesen igaza van.
- Én vagyok a legszebb lepke az iskolában - fontam össze a karjaim a mellkasom előtt.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Szerettem a kreatív embereket, Borcsa pedig határozottan egy volt közülük. Bár szerintem szerencséje volt, hogy engem fogott ki és nem valaki anti-művészeti személyt. Tovább tanulmányoztam az arcomon elterülő lepkét, majd egy hajtincsem eltűrve néztem a szőkeségre, széles vigyorral. Na nem azért, mert görcsösen vigyorgó joker szerű alak vagyok, csak szimplán kicsit kizökkentem a búskomorságból, ami jó.
- Esetleg a bal szárnyán lehetne egy fehér csík! Az olyan egyedi lenne... Amúgy teljesen jó és ne aggódj, én nem foglak megátkozni - veregettem meg a vállát szórakozott vigyorral az arcomon, de persze csak óvatosan. Azon kívül elég jól elvoltam a lila lepkével, mert kis cuki volt.
- A Rellonba, de nem vagyok tipikus Rellonos, szóval ne kísérletezgess másokon is, jó? A legtöbben annyira nem pillangó fanatikusak - nevettem el magamat halkan. Nem akartam hülyeségekre buzdítani, nem lett volna tőlem teljesen korrekt.
- És te melyik házba jársz? - érdeklődtem felvont szemöldökkel a kis hölgytől.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Annyi biztos, hogy a mai ismerősöm igazán kreatív egy teremtés, amit remélem, hogy későbbi életében még kamatoztatni fog és úgy megéli majd az álmát, ahogy én is teszem éppen most. Elvégre mikor anno elkezdtünk poénból zenélgetni a fiúkkal, nem gondoltuk volna, hogy egyszer majd Európa turnéra indulunk, vagy ilyesmik. Ugyan!
- Ne is látogasd, kedvesek az ottaniak, de azért annyira nem jó hely... Én nem is tudom mikor voltam ott utoljára... De annyi biztos, hogy egyelőre nem megyek - ráztam meg a fejemet fintorogva, mert hát nem az volt az álmom, hogy megint a gyenguszra menjek. Szerintem legutóbb a félhülye nővéremet látogattam meg ott. Igen, ez elég valószínű. - Te mit kerestél ott?
Persze ez nem volt világos a számomra, szóval el is gondolkoztam, míg a kishölgy befejezte a pillangót a számomra. Határozottan tökéletes lepke lennék, talán következő életemben az leszek. Vagy az lesz a patrónusom!
- Nagyon köszönöm. Azért majd ha híres festő leszel, említs meg engem és a lepkémet, rendben? Fontos mérföldkő! - bólogattam meggyőzötten, mert ugye én ebben teljes szívemmel hittem. Én és a bogaram. Vagy mi ez...
Közben persze ecsetelte a Navine kérdését, mire csak bólogattam pár aprót. Nem tudtam volna elképzelni ott az életemet, bármennyire is voltak lazák. Már túlzottan megszoktam a sok zöldséget magam körül.
- Az a lényeg, hogy jól érezd magad. Milyenek az óráid? - érdeklődtem. Hirtelen olyan lettem, mint valami hülye közvélemény-kutatás. Pf.

Lila Lepke gyártó kisiparos aka
Borcsa

Mikor az orvosi dolgokat említette, én csak hevesen bólogattam. Részemről is egy valóságos rémálomnak tűnt, hogy dokik közelébe menjek, pedig igazából sokszor fennállt már a lehetősége. Múltkor Ben elmondása szerint ejtőernyőzni akartam... a Lánchídról! Szóval ja, vannak fura dolgaim.
- Jajajaja, őt már én is láttam. Nem ismerem név szerint, nem töltök túl sok időt a kastélyban, de a pink hajra emlékszem. Durván néz ki. Azért óvatosan a gázolásokkal - vigyorogtam rá szélesen, mint a tejbetök. Szerintem neki is legalább olyan rosszul ment a nevek megjegyzése, mint nekem, pedig az már egészen szép teljesítmény.
- Akkor úgyis jó - bólogattam, miután közölte, hogy az órái nem rosszak. Én már annyit variáltam az idők során a tantárgyaimon, hogy az szinte már röhejes. Mégis valahogy megoldottam minden év végén, ha éppen hajlandó voltam bejönni.
- Igen, fogjuk rá. Az angol az anyanyelvem. Ezen kívül beszélek olaszul, németül és franciául, valamilyen szinten spanyolul és pár mondatot latinul. Szóval mondjuk azt: boldogulok. Bár mostanság sok az ázsiai diák, velük alapvetően gondban lennék - nevettem el magamat kínosan, majd az órámra néztem és egy-kettőre levert a víz. Hajjajaj, már késésben is voltam a próbánkról, szóval gyorsan, sután megöleltem újdonsült művészemet.
- Ha bármi van, írj! Örültem a találkozásnak és kösz a lepkét. Most mennem kell! Szia - nevettem fel, még intettem neki, majd siettem is, mielőtt még jól leszúrnak.
//köszöntem a lepkét *-*//

Ms Warren

Újabban eléggé felpörgött az életem az iskola falain belül, mármint ha úgy vesszük, egészen sok emberrel léptem interakcióba, ami nem is volt tőlem megszokott. És mire kettőt pislogok, már nyakamon is az újabb tanév , aminek a megnyitóján - kivételes alkalom - részt is vettem.
Tehát nem sokkal a rendezvény előtt magamra kaptam egy fekete-fehér mintás inget, rá a zakómat, majd a dísztalárt, felcibáltam pár karkötőmet és már szedtem is a lábamat, hogy ne késsek el.
Talán egy kicsit korábban is érkeztem a kelleténél, a diákok is még szállingóztak befelé. Jelen volt pár ismerős arc, így például a furcsi kékhajú lány is a múltkorról, de neki csak futólag intettem. Nem tudom, észrevette-e egyáltalán, nem szenteltem neki túl sok figyelmet.
Aztán leültem egy viszonylag nem túl zsúfolt helyre a házam asztalánál és a tekintetemet az újdonsült igazgatóra függesztettem.
Igazából épp hogy kezdetét vette a rendezvény, valaki berontott és végigkopogott az asztalok között, hogy aztán leüljön mellém. Lustán rápillantottam, hogy aztán nagyot nyeljek. Mina mostanság nem tartozott azokhoz a személyekhez, akikkel annyit együtt lógtam volna. Az ujjait az enyémek közé fonta, nekem meg csodálkozó kifejezés ült ki az arcomra.
- Ha az ezért alatt azt érted, hogy butus voltál és nem vetted észre, hogy nekem nem Anne kell, akkor lehet - mosolyogtam rá kicsit, majd az asztallapot bámultam pár pillanatig. Nem szerettem jelenetet rendezni, de néha sajnos összejött a dolog.