37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kovács Kata Flóra összes hozzászólása (34 darab)

Oldalak: « 1 [2] Le
Kovács Kata Flóra
INAKTÍV



RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. szeptember 11. 22:51 Ugrás a poszthoz

Mandus és Lili

- Annak nevezheted aminek szeretnéd, mindenre hallgat. Az öcsém is mindig mást mond - nem lenne rossz összeismertetni a két fiatalt. Lehet, hogy barátok is lennének, hiszen korban közel állnak egymáshoz, ahogy Kata végignéz a kislányon, nem lehet több négynél.
A bemutatkozás másik féltől sem marad el, bár Kata nem igazán érti a lányka nevét. Van egy-két külföldi ismerőse, a szobájukban is lakik kapásból három, de ilyen névvel még nem találkozott. Tanakodni kezd, hogy vajon milyen hasonló neveket ismer, de nem jön rá egyikre sem. A kislány biztos nem haragszik meg, ha vissza kérdez, ezzel biztosítva, hogy jól hallotta-e a nevét?
- Jiji? - kérdezi, ahogy hallotta. Biztos nem így kell kiejteni, legalábbis az idősebbeknek sikerül rendesen is, de nem tudja melyik névre gondol a lány. Nem jó a nem magyar eredetűek értelmezésében, főleg, ha olyan kisgyerekek mondják, akik most tanulnak beszélni.
- Mi lenne, ha hétvégente eljönnél velem és megsétáltatnák őt? Ebben talán anyukád is kiegyezik - mutat a kutyusra, majd visszafordul a kislányhoz. Egyértelműen nem szeretné az édesanyja, ha egy négylábú is beköltözne hozzájuk, de ezzel megbékélhet. A kislány simogathatja, sétáltathatja, megetetheti az állatot, és nem kell otthon vigyázniuk rá. Esetleg Kata a cicáját is megismerteti a lánnyal.
A hintával kapcsolatban kicsit elbizonytalanodik. Idős már ehhez, de a mókát soha nem hagyná ki. Általában a testvére veszi rá a "rosszra", de ezekbe szívesen belemegy, még ha baleset is lesz a vége.
- Meglöklek, aztán én is megyek. De kapaszkodj - adja be a derekát. A hinta mögé lépve, meglendíti azt, ezzel löketet adva a kislánynak. Vigyáz rá, hogy ne menjen túl magasra és eshessen ki. A megfelelő magasságot elérve, ellép Lilitől és helyet foglal a másikban. A sajátját is, csak annyira hajtja, amennyire a kislányét.
A játék végeztével egy kérdést intéz az anyuka felé, majd az igenlő válasz után apró, papírba csomagolt csokis cukrokat vesz elő.
- Most ez van nálam, remélem szereted az ilyet. A Mindenízű drazsék nem a kedvenceim. De ha szeretnéd egyszer ehetünk pár darabot - mosolyogja a lány, miközben várja, hogy a kisebbik elveszi-e az édességeket, vagy sem.
Kovács Kata Flóra
INAKTÍV



RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. szeptember 18. 19:49 Ugrás a poszthoz

Radúz
Ruha | Aug. 20 | Zene

A dinnyét sikerül épségben megmenteni a kád szorításából és kezdődhet a lakoma. Ránézésre is ínycsiklandozónak tűnik a gyümölcs, de megkóstolva kétség sem fér hozzá, hogy megérte ide jönni az ebédlő helyett. Talán a férfi nem pont ezt választotta volna, de nem mondott nemet mikor a szőke megjelent és a dinnyéről érdeklődött.
Ebéd közben a lány beszélgetést kezdeményez, amit a férfi nem utasít vissza, készséggel válaszol. Bólint a válaszra, majd Ő is beszédre nyitja ajkait.
- Ott én sem voltam, csak az utolsó két napon. Az édesanyám nagyon szigorú, az iskolát is ellenezte az elején. A bátyámat sem engedte még ide, pedig szeretne itt lenni - sóhajt egyet a mondat végére. Győzködik a nőt, de amit a fejébe vesz, azt nehéz megváltoztatni. Pár falattal később hozzá érkeznek érdeklődő kérdések.
- Debrecenben születtem és ott is lakom jelenleg, anyával, a nevelőapámmal, a bátyámmal és a féltesó öcsémmel. Népes család vagyunk, és még szeretnének egy húgot is nekünk - sorol fel mindenkit egyesével, a leendő családtagot sem hagyva ki.
- Negyedik elején jöttem, de már szünetben beköltöztem, mert így Linával többször találkozhatunk. Az édességekkel, illetve az állatokkal kapcsolatban mindet szeretem, kivéve a csúszómászókat. De tőlük fóbiásan félek, a testvéri szeretet okán.
Százlábú a párnán nem vicces. Nagyon nem! Azóta nem szereti az ilyen állatokat a szőkeség, ha meglát egyet, már el is ájul. Semmi allergia, semmi betegség, csak ez, de sok is.
- És te honnan jöttél? Van családod? - kérdezi hátha nem titkos az információ. Általában nem kérdeznek ilyet az emberek, mert egyértelmű számukra a válasz, de Kata nem tud semmit a szemben ülő férfiról és ezt szeretné kijavítani.
- Hol végezte az iskolát? - ha nemrég jött, akkor nem járhatott ide, hacsak nem ment el pár évvel ezelőtt. Közben jóízűen eszi a dinnyét és érdeklődve pillant a férfira.
Kovács Kata Flóra
INAKTÍV



RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. október 10. 15:12 Ugrás a poszthoz

Mandus és Lili

Nagyon aranyos a kislány, ahogy örül. Kata elmosolyodik rajta, hiszen a kiskori önmagára emlékezteti. Ő is minden aranyos állatnak, meg dolognak örült, akkor is, ha éppen nem kéne. Volt amikor a bátyja direkt aranyos állatokat mutatott neki az ebédnél, a lány pedig felcsillanó szemmel kapott a kép után, ezzel mindent felborítva az asztalon.
A nosztalgiázás után a kislány mögé lépve meglöki a hintát. Lilinek persze tetszik, hangot is ad a jókedvének, de amikor elég magasan van, beül a másikba és Ő is hajtja magát.
- Óvatosan, nehogy kiess onnan és megüsd magad - figyelmezteti a kisasszonyt, mivel nem szeretné, hogy bármi baja essék. Akkor talán nem tudnák együtt sétáltatni az állatokat, már, ha az édesanyja megengedi.
Miután megunják ezt a tevékenységet, az édesanyja kérdőn pillant a kislányra. Még egy picit kutyusoznak, és beszélgetnek. Lehet nem valóak azok a cukorkák a lánynak, de majd, ha nem ízlik neki, kiköpi és nem eszik többe. Egy csomaggal vesz az eridonos és azt próbálják meg megenni. Talán sikerülni fog, ha mégsem, odaadja valamelyik szobatársának, kivéve Elenát és Gwent. Ők így is túl sok cukrot esznek, anélkül, hogy Ő adna nekik.
- Van amelyik finom, van amelyik nem. Attól függ melyikeket húzod ki. De majd elfelezzük őket, és előtte megkóstolom. A finomaknak megkapod a másik felét - nevet a kislányra.
A tutyusozást követően a lány az órájára pillant és hatalmas szemekkel nyugtázza, hogy mennyire elment az idő. Vissza kell térjen a könyveihez, bármennyire is fáj a feje. Sietve megöleli a szőke lánykát, mondja, hogy jelentkezni fog elindul a kutyussal a kastély felé.
Rémálmok lánya
INAKTÍV



RPG hsz: 33
Összes hsz: 110
Írta: 2015. október 25. 12:27 Ugrás a poszthoz

Radúz
Ruha | Aug. 20 | Zene | zárás

- Volt itt, amikor engem írattak be. Akkor sem tetszett neki a dolog, de apu és a nevelőapu rávették, hogy elengedjen. Tudod, a bátyám sokkal rosszabb, mint én, ezért sem bíznak benne annyira, de nemsokára biztos itt lesz, ahogy ismerem - válaszolja nevetve. Nem lenne meglepő, ha egyik nap csak úgy a semmiből előtűnne, azzal a szöveggel, hogy megszökött. A lány először sokkot kapna, de utána segítene elrejtőzni a fiúnak, hogy ne találjanak rá.
- Nekem két fiú testvérem van, de elég is ennyi. Bár fiatalabbik csak a féltestvérünk és nagyon fiatal, de már most kikészít engem. Egyszer elhozhatom, ha szeretnél vele találkozni - ajánlja fel, hátha a férfi belemegy. Addig sem neki kellene rá vigyázni, mást fárasztana le a kis srác. Szereti mind a két testvérét, de, ha összefognak ellene, akkor az már neki is sok. A következő mondatnál szertefoszlik, hogy esetleg Radúz megismerje Julient, bár a kisfiúval elég könnyű szót érteni. Általában csak futni kell utána, mert mindig játszani akar, utána eszik egy keveset és megy aludni.
- Szerintem szép neve van, bár eddig nem igazán tanultam csehül. De egyszer oda is szívesen elmennék - sokszor szoktak utazgatni, de a közeli országok mind kimaradtak. A határnál még nem járt a szőkeség, csak mikor átutazóban voltak ebbe, meg abba a tartományba.
- Neked is sok állatod van? - csillannak fel gyermekien a lányka szemei. Mindig is imádta az állatokat, de neki csak kettő lehetett. Ennél többet nem engednek neki otthon, mert nem lenne, aki gondozza őket.
- Nem tudtam, hogy Valmez ilyen kicsi. De a fafaragást egyszer kipróbálnám, jó móka lehet, ha nem faragod le az ujjaid. Az egy fájdalmas manőver - volt már része hasonlóban, csak az rosszabb volt, mert a sebet még a hagyma is csípte. Éppen főzni segített otthon és először vágott hagymát. Jó pár éve lehetett annak is.
A körbevezetésre, bólintva válaszol, majd az órájára pillantva rájön, hogy elbeszélgették és elették az időt. Nemsokára kezdődnek a délutáni órák, amikről nem ajánlatos elkésni. Megköszöni a finom nyalánkságot, és vidáman elköszön.
Utoljára módosította:Rémálmok lánya, 2015. október 25. 12:27
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Kovács Kata Flóra összes hozzászólása (34 darab)

Oldalak: « 1 [2] Fel